KERESÉS search-close

vagyonnyilatkozat

54 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "vagyonnyilatkozat"

A korrupció miatt is aggódik az amerikai külügyminisztérium

Korrupció gyanúját veti fel, hogy a magyar állam előnyben részesíti a gazdasági élet bizonyos szereplőit - egyebek mellett ezt állapította meg az amerikai külügyminisztérium friss országjelentésében. Kritizálták a plakátkampányokat, a börtönök túlzsúfoltságát, a vagyonnyilatkozatok rendszerét, és azt is, hogy a Terrorelhárítási Központ bírói felhatalmazás nélkül indíthat megfigyeléseket. A Külügyminisztérium szerint a magyar gazdaság növekedése cáfolja a korrupciós vádakat.

Az ellenzék szerint nem elég átlátható a vagyonnyilatkozati rendszer

A közpénzből gazdagodó nagyvállalkozókkal is íratna vagyonnyilatkozatot a Párbeszéd. Az ellenzéki párt emellett azt szeretné, hogyha valaki hazudik a vagyonnyilatkozatában, az járjon valódi büntetéssel. Az erről szóló javaslatukat be is nyújtották a parlamentnek. A kormány annyit reagált: szerintük az Unión belül Magyarországon működik a legszigorúbb vagyonnyilatkozati rendszer.

 

Milliós motort és százmilliós lakást használ Kósa Lajos, de egyik sem az övé

Kósa Lajos nemrég egy méregdrága motorral ment dolgozni, amiről azt mondta, hogy csak kölcsönkapta. Arról pedig nem tudott, hogy a sertéstelep, amelyet pár éve vásárolt meg idős édesanyja, szintén pont ilyen típusú motort lízingel. És Kósa Lajosról pár éve mondtuk el, hogy egy olyan budapesti luxuslakást használ, ami szintén nem az övé. Mint kiderült, a lakás a felesége nevén van, és Kósa csak azért nem beszélt róla, mert erről nem kérdezték.

Egykori dalszövegíró és menő ügyvéd az új képviselők között

Egykori dalszövegíró, olimpiai bajnok és jól menő ügyvéd is van az új képviselők között. Több politikus vagyonnyilatkozatából is kiderül, már a képviselői karrierjük előtt jelentős vagyonra tettek szert. A miniszterelnöknek ugyanakkor csökkent a megtakarítása, bevallása szerint összesen 945 ezer forintot tudott félretenni.

Kastély és divatcsarnok Lázár vagyonnyilatkozatában

Lázár János is résztulajdonos lett abban a vadászkastélyban, amit a családja földjei vesznek körül Hódmezővásárhely környékén. Lázár korábban azt mondta, hogy nincs köze hozzá. Most benyújtott vagyonnyilatkozata szerint áprilisban mégis vett 8 százalék tulajdonrészt. Emellett egy másik cégbe is bevásárolta magát, így a volt miniszter résztulajdonosa lett például az értékes fővárosi Divatcsarnokot tulajdonló cégnek.

Semjén Zsolt: „Nem politikusként hívtak meg!”

Nem miniszterelnök-helyettesként, hanem vadászként hívták meg Svédországba, ezzel védekezett Semjén Zsolt, amikor egy keddi megnyitó ünnepségen újságírók a rénszarvas-vadászatairól kérdezték. A politikus szerint ezért nem is kellett írnia ezekről a vagyonnyilatkozatában. A Jobbik szerint ez mellébeszélés.

A Fidesz semmin sem változtatna

Egész éjszaka gyűjtötték és elemezték a vagyon-nyilatkozatokban fellelhető adatokat a K-Monitor munkatársai. A közpénzek átlátható felhasználásáért küzdő civil szervezet szerint rosszul működik a rendszer, mert csak az újságírók ellenőrzik a bevallások valóságtartalmát, és szankcióra sem kell számítania annak a politikusnak, aki valamit kihagy a dokumentumból.

Lázár: „Nem kell népszavazás”

Nincs szükség népszavazásra a vagyonnyilatkozatok szigorításáról - ezt mondta Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint inkább a Parlamentnek kellene dönteni erről. Ha valaki pontatlan vagy hamis vagyonbevallást ad le, annak most semmilyen következménye sincs.

Nem javít a vagyonnyilatkozatán

Lemondásra szólítja fel a Fidesz az Együtt ferencvárosi képviselőjét, mert szerintük nem írta bele lakását a tavalyi vagyonnyilatkozatába. Baranyi Krisztinát néhány hete bizottsági tagságától fosztották meg, arra hivatkozva, hogy megsértette a kerületi politikai kultúrát. A képviselő szerint ez azért történt, mert kínos ügyekről beszélt a sajtóban.

Vizsgálat az aranyrudak miatt

Vagyonnyilatkozati eljárást indított a szombathelyi önkormányzat Czeglédy Csabával szemben. Az MSZP szombathelyi elnöke költségvetési csalás gyanújával van előzetes letartóztatásban. Az eljárást azért kezdeményezték, mert kiderült: egy a politikus nevén lévő széfben befektetési aranyat talált az adóhatóság.

RTL II: Vagyonnyilatkozati eljárás Botka ellen

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László ellen a Fidesz és a KDNP szegedi képviselőcsoportja. A kereszténydemokrata Hollik István szerint törvényt sértett az MSZP miniszterelnök-jelöltje, amikor kihagyta vagyonnyilatkozatából, hogy több millió forint értékű luxus órával rendelkezik.

Varga Simicskával példálózott

Simicska Lajos példájával magyarázta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogyan válhatott néhány év alatt a jegybank alelnökéből banktulajdonossá Balog Ádám. Bár vagyonnyilatkozata szerint három éve még több hitele volt, mint megtakarítása, most mégis milliárdokért vásárolhatta meg a korábban állami tulajdonú, és közpénzből rendbehozott Magyar Kereskedelmi Bank 10 százalékát. A Jobbik szerint Balog Ádám a politikának köszönheti vagyonosodását. Balog Ádám egy interjúban azt mondta: tisztán hitelből vásárolt.

Másfél milliárdot felejtett ki

L. Simon Lászlónak piros, Farkas Sándornak feketepontot adna a Direkt36 oknyomozó portál. L. Simon László pontosan kitöltött vagyonnyilatkozatában a földbirtokai után járó agrártámogatásokról szóló részt, Farkas Sándor azonban öt év alatt másfél milliárdot felejtett el beírni. Mindketten fideszes politikusok. A szocialisták szerint ez nemcsak szabálytalanság, hanem bűncselekmény. Farkas Sándor és a Fidesz nem reagált.

Nem vizsgálják a vagyonosodást

Több milliárd forintos bevételtől eshet el a költségvetés, amiért tavaly óta szinte egyáltalán nem végez vagyonosodási vizsgálatokat az adóhivatal - írta a Magyar Nemzet. A Híradónak nyilatkozó adószakértő megerősítette: ma már szinte alig indul ilyen eljárás, bár korábban is főleg vállalkozók, és nem politikusok ellen alkalmazták.

Mészáros: napi 4,6 millió forint

Tavaly az év minden egyes napján 4 millió 600 ezer forintot keresett Mészáros Lőrinc. Ez a vagyonnyilatkozatából derült ki, amelybe a hvg.hu nézett bele. A felcsúti polgármester 2016-ban egy Harley Davidsonnal, egy luxusmotorral és 14 új területtel lett gazdagabb. Mészáros Lőrincet ezúttal is hiába kerestük, nem tudtuk elérni.

Félmilliós havi plusz Tállainak

Két adószakmai lapnál főszerkesztő Tállai András - ezzel magyarázza vezetője havi félmilliós kereset-kiegészítését a NAV. Szerintük az adóhatóság korábbi vezetői is ellátták ugyanezt a feladatot. Két napja Tállai friss vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy adótanácsadással foglalkozó magánkiadóktól van rendszeres jövedelme. A kormánypártok azt mondják, összeférhető, teljesen törvényes, amit csinál. Az ellenzék szerint viszont elfogadhatatlan. 

Kevesebb pénz, több adósság

Egyre kevesebb a megtakarított pénzük és még mindig sok az adósságuk. Ez a közös Orbán Viktorban, Rogán Antalban és Lázár Jánosban is a most leadott friss vagyonnyilatkozataik alapján. A Jobbik elnökének szintén kevesebb a pénze, de vett egy legelőt. Gyurcsány Ferenc viszont milliárdokat keresett azon, hogy kivonult az üzleti életből.

Így ellenőrzik majd a civileket


szerző:
2017.01.11. 18:31
Így ellenőrzik majd a civileket

Valószínűleg ugyanolyan vagyonnyilatkozatot kell majd kitölteniük a civil szervezetek vezetőinek, mint a politikusoknak - ezt Hollik István KDNP-s politikus közölte. A Fidesz szerint erre azért van szükség, hogy kiderüljön, politikai célok érdekében lefizetik-e a civil szervezetek vezetőit. Az átláthatóságért küzdő, az ügyben szintén érintett Transparency International jogi igazgatója azt mondta: betartják majd a törvényt. Ligeti Mikós szerint ezt kellett volna tenniük a politikusoknak is, és akkor nem hagytak volna ki semmit a saját bevallásukból.

Nem emlékszik saját közleményére a Fidesz

Nemcsak Simonka György felesége, hanem anyja is nyert pályázati pénzt háza energiakorszerűsítésére. A Fidesz frakció még áprilisban szólította fel saját képviselőjét, hogy fizesse vissza a támogatási összeget, de ma már a felszólításra sem emlékeztek. A kormánypártok szerint szabályos Simonka György vagyonnyilatkozata is, amelyben nem szerepel az a ház, ahol él, és amelyben az Index szerint házkutatást tartott az ügyészség.

A vagyonáról kérdezték, feljelentést tett

Zaklatás miatt tett feljelentést Tasó László államtitkár, miután a Direkt36 oknyomozó portál arról írt, hogy évekig hiányosan töltötte ki a vagyonnyilatkozatát. Az államtitkár ellen ugyanakkor semmilyen vizsgálat nincs, pedig az Együtt vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a politikussal szemben. A vagyonnyilatkozati ügyekben eljáró parlamenti bizottság elnöke az RTL Híradónak azt mondta: csak az elmúlt két évben több mint száz bejelentés érkezett a testülethez, de egyetlen eljárást sem indítottak.

Transparency: Rossz a nyilatkozati rendszer

Panziót üzemeltet Varju László egyik cége - derítette ki a Direkt 36 oknyomozó portál. A Demokratikus Koalíció képviselője korábban több vállalkozását is kifelejtette a vagyon-nyilatkozatából. Ezt azóta pótolta és azt mondja, a vagyonával kapcsolatban minden adat elérhető. Azt, hogy egy képviselő cégének milyen vagyontárgyai vannak, nem kell beírni a nyilatkozatba. A korrupciókutató Transparency International szerint megint bebizonyosodott, hogy a jelenlegi rendszernek semmi értelme. A Fidesznél úgy látják, Varju László hiteltelenné vált.

Ötezer vagyonnyilatkozatba lehet belenézni

Nyaraló a gyerek, cég a feleség nevén. És ez csak két módja annak, hogy valójában sosem derüljön ki, milyen vagyonnal rendelkeznek a politikusok. A jelenlegi vagyonnyilatkozati eljárás szerint nem kell nyilvánosságra hozni, mi van a hozzátartozók nevén. A direkt36 és a Transparency International által indított portálon, a vagyonkereso.hu-n már több mint ötezer vagyonnyilatkozatba lehet belenézni.

Mészáros eltitkolt villája


szerző:
2016.07.01. 18:45
Mészáros eltitkolt villája

Mészáros Lőrinc eltitkolt villájában nyaral a Barcelona labdarúgócsapatának egyik sztárja - állítja a HVG.hu egy horvát lapra hivatkozva. Ivan Rakitic nyaral a milliárdos felcsúti polgármester villájában, aki egyben az eszéki labdarúgócsapat tulajdonosa. Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatában van egy horvátországi nyaraló, de nem ez. A Direkt36 oknyomozó portál éppen azért indította a vagyonosodás.hu című oldalt, hogy feltárják a politikusi vagyonnyilatkozatok pontatlanságait.

Nem vizsgálták, miből volt pénze a földre

Nem vizsgálja a mentelmi bizottság, honnan van pénze L. Simon Lászlónak és a feleségének a már elnyert állami földek megvásárlására. A Blikk kért vizsgálatot, miután sehogy sem jött ki a képviselő vagyonnyilatkozatából és a céges bevételekből a vásárláshoz szükséges pénz. A mentelmi bizottság KDNP-s elnöke szerint azonban a hozzá érkezett bejelentések alaptalanok voltak, ezért nem indít vizsgálatot. Az LMP felháborítónak tartja, hogy amiért az adóhatóság egy átlagembert megbüntet, azt egy fideszesnél mégcsak nem is vizsgálják.

Nem másolható Mészáros vagyonnyilatkozata

Naponta 2 millió forintnál is többet keresett tavaly Mészáros Lőrinc. Ez a felcsúti polgármester vagyonnyilatkozatából derül ki, amelyet csak az önkormányzati hivatalban lehet megnézni, előre egyeztetett időpontban. Felvétel sem készülhetett a dokumentumról. Mindez egyébként jogszerű.

Vagyonnyilatkozatok: nesze semmi...

Évente vagyonnyilatkozatot kell benyújtaniuk az országgyűlési képviselőknek és közszolgálati vezetőknek, beleértve a kormány tagjait, a vezető köztisztviselőket, az önkormányzatok vezetőit és másokat, összesen több ezer emberről van szó. A nyilatkozatok egy része nyilvános. Évente egyszer néhány napig a média szórakoztató összeállításokat prezentál arról, melyik országgyűlési képviselő mit állít a saját vagyonáról, mennyivel lett gazdagabb vagy éppen szegényebb 365 nap alatt, hány ingatlana, mennyi földje, milyen vagyontárgyai vannak. Hogy a gyarapodás megfelel-e éves jövedelmének, azt senki nem vizsgálja. Azt sem, hogy kitől származik például egy-egy többszáz milliós kölcsön, amelyből ingatlant vagy éppen erdőt vett egy képviselő. Van ennek értelme így?

Politikai vagyonnyilatkozat: blöff és bohóckodás?

Bírálói szerint blöff és bohóckodás, semmiképpen nem tölti be funkcióját a politikusi vagyonnyilatkozat, amelyet évente kell nyilvánosságra hozni. A papírok szerint vagyonos emberek szegények, mások ismeretlen eredetű többszázmilliós kölcsönökre hivatkoznak. Meghallgatjuk a nyilatkozatokat kutató K-Monitort és két ellenzéki politikust.

Milliókkal tartoznak a családtagoknak

Leadták idei vagyonnyilatkozatukat az országgyűlési képviselők. Ezekből az derül ki, hogy a 199 képviselő közül minden ötödik kapott kölcsön kisebb-nagyobb összeget magánszemélytől. Lázár János például 36, Rogán Antal 15 millió, a szocialista Velez Árpád 19 millió forinttal tartozik valakinek.

Matolcsy kijavította vagyonnyilatkozatát, nincs miért nyomozni

Mivel Matolcsy György kijavította vagyonnyilatkozatát, nincs miért nyomozni a Fővárosi Főügyészség felülvizsgálata szerint. A Nemzeti Bank elnöke másfél hónapja változtatott tavalyi nyilatkozatán, miután kiderült, a jegybanki alapítványoktól kapott tiszteletdíját nem vallotta be. Azóta pótolta az adatokat, de azok 1 millió 200 ezer forinttal még mindig nem stimmelnek. A DK szerint az ügyészség nagyüzemi bűnpártolást folytat.

„Mészáros véletlenül volt feledékeny”

A rendőrség szerint véletlenül hagyta ki egyik cégét a vagyonnyilatkozatából Mészáros Lőrinc. Ezért elutasították a feljelentést a milliárdos felcsúti polgármester ügyében. Mészáros azt a céget nem írta be a nyilatkozatba, amelyben a másik tulajdonos a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Kiss Szilárd, korábbi moszkvai agrárattasé. A DK szerint, ha egy fideszes politikus törvényt sért, elég azt mondania, hogy véletlen volt.

Matolcsynak nem kell tudnia, mennyit keres

Nem indít nyomozást az ügyészség amiatt, mert Matolcsy György nem írta be a vagyonnyilatkozatába a Nemzeti Bank alapítványaitól kapott havi 1,2 milliós tiszteletdíját. A pénzt a jegybankelnök nem vette fel, hanem jótékony célokra költötte. Emiatt az ügyészség szerint „az összeg a tudatában saját jövedelemként nem jelent meg.” Vagyis nem volt szándékosság, így nem történt bűncselekmény.

Lázár nem írta be a budapesti lakást

Legújabb vagyonnyilatkozatába sem írta be Lázár János azt a 70 millió forint értékűre becsült budapesti lakást, amely a kisfia nevén van, de néha ő is használja. Ugyanígy nem került be Kósa Lajos vagyonnyilatkozatába a felesége nevén lévő százmilliós lakás sem.

Március


szerző:
2014.12.22. 18:45
Március

A belpolitikában Rogán Antal vagyonosodása a választások előtt az egyik legfontosabb kampánytéma lett, miután márciusban kiderült: a Fideszes politikus luxuslakása nagyobb annál, mint amit vagyon-nyilatkozatában állított. Március elején tűnt el a maláj légitársaság utasszállítója is.


 

RTL II: Új rendszerváltást követeltek

A korrupció és a szegénység ellen szólalt fel a legtöbb szónok, mondván, míg milliók éheznek, addig vannak, akik milliárdos tételeket felejtenek ki a vagyonnyilatkozataikból.


 

Lázár nem mutatja meg családtagjai nyilatkozatait

Támogatna egy, a hozzátartozók vagyonnyilatkozatainak nyilvánosságáról szóló egyeztetést, saját családtagjainak bevallását azonban nem mutatja meg Lázár János. A miniszterelnökséget vezető minisztertől hiába kértünk betekintést felesége és fiai vagyonnyilatkozatába, Lázár János ma nem mutatta meg a papírokat.
 

Zárt ülésen tárgyaltak a botrányokról

Csütörtökön minden botrány terítékre került az V. kerület képviselőtestületében. Ingatlaneladások, a City tv körüli kinevezések és Juhász Péter vagyonnyilatkozata is téma volt a belvárosi önkormányzatnál.


 

Szigorítanának a szabályokon


szerző:
2014.12.04. 19:00
Szigorítanának a szabályokon

Közokiratnak kellene minősíteni a képviselők vagyonnyilatkozatát, mert így azonnal büntethető lenne, ha az nem felel meg a valóságnak - ezt javasolja a fideszes Papcsák Ferenc.
 

Mészáros 60 milliót tett félre havonta

Havonta 60 millió forintot, öt hónap alatt 300 milliót tudott félretenni Mészáros Lőrinc. A felcsúti polgármester azután hozta nyilvánosságra újabb vagyonbevallását, hogy az Index.hu közérdekű adatigénylést nyújtott be.
 

840 millió forintos vagyona van


szerző:
2014.11.24. 18:35
840 millió forintos vagyona van

Giró-Szász András most leadott vagyonbevallásából kiderült, 750 milliót kap volt cégéért, emellett 140 milliós megtakarítása és 50 milliós tartozása van. Giró-Szász András emellett egy luxusyacht tulajdonosa, és egy bérelt luxusterepjáróval jár.

Megvizsgálnák a politikusok rokonait

Az LMP és az Együtt is benyújtja saját javaslatát az Országgyűlésnek, hogy ne csak a képviselők és kormánytagok vagyonnyilatkozata legyen nyilvános, hanem a velük egy háztartásban élőké is.

Tokaj-hegyalján kaptak szőlőföldeket Lázár János gyerekei

A két fiú nevén majdnem másfél hektár szőlő van tavaly óta. A vásárlásnak Lázár János vagyonnyilatkozatában nincs nyoma. A minisztert hiába kérdeztük, hogy ő vett-e a földet a gyerekeknek és ha igen, mennyiért, sajtófőnöke azt írta: Lázár János vagyonnyilatkozata nyilvános, a családja bevallása pedig magánügy.

Nagy különbségek a polgármesterek között

Nagyok a vagyoni különbségek a polgármesterek között. A nyilvánosságra került vagyonnyilatkozatok szerint van olyan tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, akinek 100 milliós megtakarítása van. Tarlós István főpolgármesternek egy év alatt majdnem 3 millió forinttal nőtt a vagyona.
 

Drága lakás Kósa feleségének nevén

Évek óta a felesége nevén lévő, 100 milliósra becsült budapesti lakást használja Kósa Lajos - derítette ki a Házon kívül stábja. A Fidesz alelnökét, Debrecen polgármesterét gyakran látják ott a szomszédok, abban a lakásban, amely nem szerepel a vagyonnyilatkozatában.
 

Az elnök sem „titkolhatja” vagyonát

Az országgyűlési képviselőkhöz hasonlóan jövő évtől évente vagyonnyilatkozatot kell tennie a köztársasági elnöknek is.

Selmeczi tartozik az adóhivatalnak

Selmeczi Gabriella vagyonnyilatkozatában szerepel egy 2 millió forintos illetéktartozás, amit 5 éve nem törlesztett az adóhatóságnak.

Pillantson a honatyák zsebébe!


szerző:
2011.02.01. 17:12
Pillantson a honatyák zsebébe!

Időben leadta vagyonnyilatkozatát az összes országgyűlési képviselő.

Pintér az egyik legvagyonosabb politikus

Vagyonbevallása szerint 1,8 milliárd forinthoz jut cégei eladásából a belügyminiszter.

Mit rejt a miniszterek pénztárcája?

Már hozzáférhető az Orbán-kormány nem képviselő minisztereinek vagyonnyilatkozata.

Pillantson a képviselők pénztárcájába!

Határidőre, vagyis hétfőig az összes országgyűlési képviselő benyújtotta vagyonnyilatkozatát. A dokumentumok nyilvánosak.

Vizsgálták a miniszterek vagyonát

Nem lettek gazdagabbak a Bajnai-kormány miniszterei. Vagyonnyilatkozataik szerint többen még buktak is a befektetéseiken.

Tovább gyarapította vagyonát Berlusconi

Silvio Berlusconi 57 százalékos jövedelememelkedéssel 23 millió eurós többletet produkált 2008-ban.

Nézzen a képviselők zsebébe!


szerző:
2010.02.02. 07:28
Nézzen a képviselők zsebébe!

A válság ellenére sem megy rosszabbul a politikusoknak. Vagyonnyilatkozataikból szemezgettünk!

Dúskálnak a vagyonban az új kormánytagok

Nyilvánosságra hozták a Bajnai-kormány tagjainak vagyonnyilatkozatát.

Bajnai egy forintért miniszterelnök

Nem veszi fel kormányfői fizetését, hanem minden hónapban visszautalja az államkincstárnak.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való