KERESÉS search-close

végeredmény

21 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "végeredmény"

Vita a parlament megalakulásáról

Negyven választókerületben követel új szavazást a Demokratikus Koalíció. Szerintük olyan hibák történtek a szavazókörökben, amelyek érdemben befolyásolhatják a választás végeredményét. A párt szerint, ha elrendelik az új szavazásokat, akkor nem alakulhat meg a parlament, csak az új végeredmény kihirdetése után. A Híradó által megkérdezett alkotmányjogász szerint csak azok a képviselők ülhetnek be az új parlamentbe, akiknek a választókerületében már jogerős a végeredmény. 

Végeredmény: semmi sem változott

Egyelőre sehol sem változott a választás végeredménye. Már megszámolták a határon túliak levélszavazatait, és folyamatosan számolják az átjelentkezők voksait is. A valasztas.hu-n folyamatosan frissülnek az adatok, eddig 12 egyéni körzetben született végeredmény.

Győzike máshogy képzelte a végeredményt?

Aurelio és Győző két-két produkcióval próbálta meggyőzni a közönséget arról, hogy ki a jobb. A végeredményt Gáspár Laci hirdette ki, ám a helyezésekkel nem értett mindenki egyet…

Nati és Tünde nagyon jól érezték magukat a konyhában, és elégedettek a végeredménnyel. Bár a bevásárlás sikerülhetett volna jobban is, a végére nagyon jól belehúztak. Nati imádta a főzés minden percét, de azt sajnálja, hogy neki nem volt ideje táncolni.

Tejben fürdött ÉNB Bori

Élete legerotikusabb fotózásán van túl az Éjjel-Nappal Budapest sztárja, Bori.

Az eredményhirdetés után egymásnak esett Gabo és Ági a kanapén...

Gáspár Laci kihirdette a Playback Párbaj győztesét. Az eredménytől annyira izgatottak lettek, hogy Ági egyből le is teperte Gabót a színpadon.

Eredményhirdetés: ÉNB Bécy vagy Solti Ádám?

Vajon a nőcsábász Justin Timberlake vagy a női fenekek között rappelő gengszter nyerte a Playback Párbajt?

Ki lett a jobb: Robbie Williams (Szabó Simon) vs. Shakira (Dobó Kata)?

A két-két produkció után a közönségre került a sor, hogy eldöntse, melyik párbajozó teljesített jobban a Playback Párbaj színpadán. Gáspár Laci pedig kihírdette az eredeményt...

Eredményhirdetés: Aleska vagy Vadon Jani?

Vajon Vadon Jani vagy Aleska produkciója nyerte el leginkább a nézők tetszését? Mutatjuk, hogy ki nyerte a Playback Párbajt!

Eredményhirdetés! Balsai Móni vagy Nagy Ervin?

Szexiségből nem volt hiány Balsai Móni és Nagy Ervin Playback Párbajában, azonban csak egy valaki győzhet! Mutatjuk, hogy ki ő!

Egymásnak esett Peti és Bence az eredményhirdetés után

Gáspár Laci kihirdette párbaj eredményét, ami váratlan körülményekhez vezetett: a győztes megnevezése teljesen felborzolta a kedélyeket a Playback Párbaj színpadán.

Eredményhirdetés! Ki nyer? Anna vagy Miki?

Szerintetek igazságos döntés született?

Lóri búcsúzott a ValóVilágtól

Napokig őrlődött, végül meghozta a nehéz döntést, és úgy döntött: feladja a játékot. A villatársak öleléssel búcsúztak tőle, majd megtapsolták, a stúdióban pedig könnyeivel küszködve mondta el, hogy miért is döntött így. És bár tétje már nem volt, megmutatták neki a szavazás végeredményét is.

Lóri nyerte a VV első Párbaját

A szavazatok 60%-a Lórira érkezett, vagyis ő térhetett vissza győztesként a Villába. Viki majdnem 40%-kal maradt alul az összecsapásban.

Patocska Olivér győzelmével zárult a Partyzánok!

Ha péntek, akkor eredményhirdetés! Végül pedig kiderült, melyik X-Faktoros lett a hét partyzánja, s az is, mennyire élvezték a hetet a versenyzők.

Ki nyerte a negyedik hetet?


szerző:
2015.10.09. 21:00
Ki nyerte a negyedik hetet?

Ismét eltelt egy hét, újra jöttek a borítékok! Lássuk ki hanyadik helyen zárt!

Ki nyerte az első hetet?


szerző:
2015.09.18. 21:00
Ki nyerte az első hetet?

Hölgyeim és uraim! Itt a Partyzánok első hivatalos eredményhirdetése! Melyik házigazda volt a legjobb az első héten?

Eszter összetört az értékelés alatt

Könnyes szemmel állt a zsűri elé, és bizony később sem örülhetett. A kék csapat kiütéssel nyerte a versenynapot a zöldek ellen!

Szinetárék nyerték a szimpátiaszavazást!

Sokszor halljuk, hogy egy szavazás során minden voks nagyon sokat számít, s ez most ismét bibozonyosodott. Hatalmas hajrágyőzelmet láthattunk!

ValóVilág 5 - Összefoglaló és Párbaj 12-01-29

ValóVilág 5 - Összefoglaló és Párbaj: A hazugok! című színdarab ősbemutatója után a VV5 eddigi legszorosabb Párbaját is láthatta a stúdióban helyet foglaló nagyérdemű.

ValóVilág - Finálé 11-05-08

ValóVilág - Finálé: A ValóVilág 4-et Alekosz nyerte meg, 56 százalékkal utasította maga mögé Jerzyt. A harmadik helyezett Éva zokogva vette tudomásul a végeredményt.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való