KERESÉS search-close

terrorizmus

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "terrorizmus"

Tettrorizmussal vádolhatják az olasz iskolabusz sofőrt

Amatőr videók kerültek nyilvánosságra a szerdai, olasz iskolabusz-drámáról. Kevésen múlott, hogy időben ki tudtak menekülni a gyerekek a járműből, mielőtt a késsel fenyegetőző sofőr felgyújtotta azt Milánó közelében. A diákok beszámolói szerint a szenegáli számrazású, 47 éves olasz férfi a római kormány bevándorlási politikája ellen akart tiltakozni.

Terrorizmusvád miatt tartanak fogva gyerekeket Irakban és Szíriában

Legalább 1500 gyereket tartanak fogva terrorizmusvád miatt Irakban és Szíriában - egy nemzetközi emberi jogi szervezet szerint. A szerdán nyilvánosságra hozott jelentésben azt írják, több esetben kínzással kényszerítik őket arra, hogy beismerjék, együttműködtek az Iszlám Állammal. A nemzetközi jog tiltja, hogy gyerekeket börtönözzenek be.

Az Iszlám Államhoz indult két magyar fiatal

Négy év fegyházat, és két év börtönt kapott első fokon az a két magyar fiatalember, akik az Iszlám Állam terrorszervezethez akartak csatlakozni. Egyikük el is jutott a török-szír határhoz, de az ottani hatóságok hazatoloncolták. Itthon maradt társa a Jobbik elnökének közösségi oldalára írt terrorizmust támogató bejegyzéseket. Vona Gábor feljelentést tett, ezután fogták el őket.

 

„Nem” a gazdasági bevándorlókra

Szijjártó Péter szerint a terrorizmus kockázatát vállalja fel az az ország, amelyik beengedi a bevándorlókat. A külgazdasági és külügyminiszter a tegnapi, franciaországi, 5 áldozatot követelő terrortámadás után beszélt arról, hogy a bevándorlás és a terrorizmus között szoros összefüggés van. Ezért - mint mondta - Magyarország továbbra sem enged be gazdasági bevándorlókat.

A terrorizmusról kérdezik a hatodikosokat

A terrorizmusról kérdezik a hatodikosokat a Toldival kapcsolatban, az állami olvasókönyvben. Egy nyolcadikos, szintén állami földrajztankönyvben pedig Olaszországgal kapcsolatban a bevándorlásól írnak. A Magyar Földrajzi Társaság szerint nem az a baj, hogy aktuális társadalmi kérdéseket feszeget egy tankönyv, hanem, hogy pontatlanul írták meg.

Szervezett terroristasejt állhatott a támadások mögött

A hatóságok szerint egy jól szervezett terroristasejt állhatott a csütörtöki terrorista támadások mögött, ennek több tagját azóta lelőtték, vagy letartóztatták. Nagyobb támadást terveztek, de bombagyártás közben véletlenül felrobbantotta magát a csoport több tagja.

Rászáll az internetre Nagy-Britannia és Franciaország

A két ország kormányfője és elnöke terrorizmus elleni akciótervről tárgyalt Párizsban, és ennek egyik legfontosabb eleme lenne, hogy megszüntessék a gyűlöletre uszítást a világhálón. Theresa May és Emmanuel Macron aztán együtt nézte meg a Franciaország-Anglia focimeccset.

Blokád alatt Katar


szerző:
2017.06.06. 18:55
Blokád alatt Katar

Blokád alá vonták a szomszédai a 2022-es foci vb házigazdáját, Katart. Az emberek megrohanták a boltokat, mert élelmiszerhiányra készülnek. A térség legnagyobb légitársaságai tömegével törlik a járataikat, százak ragadtak a dohai reptéren. A blokádot azért rendelték el, mert Szaúd-Arábia és szövetségesei szerint Katar a terrorizmust támogatja.

Londoni terrortámadás: Hősiesen küzdöttek a támadókkal

A vőlegényéhez költözött Londonba a szombat esti terrortámadás első azonosított áldozata. A fiatal kanadai nő szerelme karjaiban halt meg. A terrortámadásnak 7 halálos áldozata van, köztük francia állampolgárok is, de őket még nem nevezték meg, sok sérültnek válságos az állapota. A merénylet közben többen életük kockáztatásával mentettek másokat. Egy román pék ládákat vágott a támadókhoz, egy spanyol bankár a gördeszkájával támadta terroristákra.

 

Terrortérképen mutatjuk meg a leginkább veszélyes országokat

A tranzit országok, amilyen például mi vagyunk, ahol nem él nagyszámú muszlim közösség, nem számítanak veszélyesnek, ha azt próbáljuk felmérni, hogy hol várható leginkább terrorcselekmény. Bátran maradhatunk tehát itthon, mehetnünk nyaralni Görögországba, Dániában, Svájcba, Norvégiába vagy Horvátországban is. Ausztria viszont nem tartozik a legbiztonságosabb országok közé. Megmutatjuk azt a terrortérképet, amit a manchesteri merénylet után Nagy-Britanniában készítettek Európáról.

Fókusz 2017-01-20


szerző:
2017.01.20. 19:00

Fókusz Plusz 2017-01-07


szerző:
2017.01.07. 18:50

Fókusz 2016-12-23


szerző:
2016.12.23. 19:00
10 év fegyház első fokon

10 év fegyházat kapott első fokon a terrorizmussal gyanúsított szír férfi Szegeden. Az utolsó szó jogán arról beszélt, hogy ő nem terrorista, és csak a családját akarta Németországba juttatni. Az ügyészség szerint viszont tavaly ősszel ő tüzelte a lezárt röszkei határnál összegyűlt tömeget, akik végül összecsaptak a rendőrökkel.

Fókusz 2016-11-18


szerző:
2016.11.18. 18:55
Uniós hadsereg: miből? Hogyan?

Hatvan évvel ezelőtt még milliós közös európai hadseregről ábrándozott néhány nyugat-európai ország – ma egy alig ezerfős, úgynevezett gyors reagálású hadtesttel büszkélkedhet az Európai Unió. És van egy néhány száztagú közös határvédelmi ügynökség, ez a Frontex. Újabban még olyan, egyébként sok mindent másképpen látó politikusok is akarnak uniós hadsereget, mint a magyar miniszterelnök és az Európai Bizottság elnöke. Az okok: a menekültválság, a terrorizmus és az a tény, hogy a Krím-félsziget megszállása után nem kevés uniós tagország fenyegetve érzi magát a katonailag erősödő és terjeszkedő Oroszországtól.

Mit csinálna Ceglédi Zoltán egy terrorista helyében?

Az újságíró elárulta, ha milliárdos terrorszervezet tagja lenne, ő hogyan települne be Magyarországra.

Fókusz 2016-10-18


szerző:
2016.10.18. 17:25
14 terrorista járt Magyarországon

Összesen 14 terrorista járt Magyarországon a párizsi a merényletek előtt - derült ki a Parlament Honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén. A testület fideszes elnöke szerint a terroristák logisztikai bázisként használták Magyarországot. Az MSZP szerint a magyar hatóságok két későbbi terroristát is bent tarthattak volna, de elengedték őket.

 

15 éve támadták meg Amerikát

Az Egyesült Államok történelmének egyik legsötétebb napjára emlékeztek Amerikában. 15 évvel a szeptember 11-én történt terrortámadás után Barack Obama elnök azt mondta: nem szabad feláldozni az amerikai értékeket a terrorizmus elleni küzdelemben. Szerinte a merénylők épp azzal érnék el céljukat, ha a nyugati társadalmak a veszély miatt feladnák a szabadságukat.

Az ISIS nem felejt?


szerző:
2016.09.08. 18:00
Az ISIS nem felejt?

Az utóbbi időben az ISIS kutyaszorítóba került, de emiatt még agresszívebb merényletekre is kész. Az is dühítheti őket, hogy a párizsi és brüsszeli tömegmészárlások óta több tervezett támadásukat is meghiúsították.

9. évad, 16. rész - Kettős célpont

Fiatal afgán nő holttestére bukkannak a halastóban. Kiderül, hogy Sari Azeri, az áldozat bátyjával együtt egy éve kapott letelepedési engedélyt Amerikában, mert a CIA-nek segített kézre keríteni egy veszélyes terroristát Afganisztánban. A nyomozás során felmerül a gyanú, hogy a megölt terrorista esetleg mégsem halt meg a bombázáskor, és maga is Amerikában van, hogy bosszút álljon azokon, akik elárulták. Azonban ez korántsem az egyetlen teória, mert Sari az elnyomott afgán nők szószólójává vált, ami sokaknak csíphette a szemét.

BUDAHÁZY-ÜGY:

Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt kedden kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék. A férfit a bíróság a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségéből is kizárta. A videó még 2010-ben készült, akkor egy koronatanú mesélt arról, hogyan zajlottak a támadások.

Vita a szabadságjogokról

Elkerülhetetlen a szabadságjogok korlátozása, hogy a titkosszolgálatok terrorveszély esetén kémkedhessenek az állampolgárok után, ezt mondta az állami tévé műsorában a Honvédség egyik vezető kutatója. A Társaság a Szabadságjogokért és a Demokratikus Koalíció is úgy látja, semmi szükség a szabadságjogok korlátozására. A Honvédelmi Minisztérium megkeresésünkre annyit írt, hogy a terrorizmus elleni védekezésben a már korábban elfogadott intézkedések az irányadóak.

Megvédte a muszlimokat a pápa

"Az iszlám nem egyenlő a terrorizmussal" - mondta Ferenc pápa újságíróknak Lengyelországból a Vatikánba utazva a repülőgép fedélzetén. Az egyházfő szerint minden valláson belül vannak erőszakos emberek és csoportok, a katolikusok között ugyanúgy, mint a muszlimok között.  A terrorizmus forrása nem a vallás, hanem a reménytelenségből fakadó düh. Franciaországban közben szolidaritásból sok muszlim is részt vett az iszlamisták által meggyilkolt katolikus pap emlékére rendezett misén.

 

Fókusz 2016-07-29


szerző:
2016.07.29. 18:55
Mennyire befolyásolja a szigor és a félelem utazási szokásainkat?

Már Németországban is elkezdődött, gondolhatnánk a hírek hallatán. Az elmúlt hetek gyilkosságai, bármi is állt a háttérben, csak fokozzák az óvatosságunkat, félelmeinket. De kell-e tartanunk attól, hogy utazás, nyaralás közben minket is elér a terror szele? A válaszhoz 15 évet kell visszaugranunk az időben.

Fókusz 2016-07-27


szerző:
2016.07.27. 18:55

Fókusz 2016-07-25


szerző:
2016.07.25. 18:55
Franciaország mellett Tunézia is népszerű célpontja a terroristáknak

Franciaország mellett Tunézia is a terrorizmus egyik legfőbb célpontjává vált. A 98 százalékban muszlim vallású Tunézia az egyik legnépszerűbb üdülőhely a világon. A gyönyörű tengerpartok és szállodák mellett az észak-afrikai piacok jellegzetes világa évente átlagosan 8 millió látogatót csábít az országba.

Fókusz 2016-06-09


szerző:
2016.06.09. 18:55
88 milliót költenek az őrség felszerelésére

Újra cserélik az országgyűlési őrök golyóállómellényeit is, mert időszerű - ezt válaszolta Híradónknak az Országgyűlés Hivatala. Elsőként híradónk számolt be arról, hogy csaknem 100 új tagot vesznek fel a testületbe, vagyis legalább két őr jut majd minden egyes képviselőre a Parlamentben. Mára kiderült, biztonsági eszközökre is költenének - 88 millió forintot. Ennek érdekében is az utolsó pillanatban nyújtottak be módosító javaslatot a jövő évi költségvetés tervezetéhez. Az Országház vezetése a terrorizmus elleni küzdelemmel érvel.

Két évet kapott a terrorizmussal gyanúsított tinédzser

Egy évvel ezelőtt ítéltek két év börtönre terrorizmus miatt egy 14 éves fiút Ausztriában. A török származású tinédzser az egyik bécsi pályaudvaron tervezett robbantásos merényletet, ami után az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott volna Szíriában. 

Megtalálták a roncsokat

Most már teljesen biztos, megtalálták a lezuhant egyiptomi utasszállító roncsait. Az egyiptomi hadsereg közlése szerint egy testrészre, ülésekre és poggyászmaradványokra bukkantak nem messze délre attól a ponttól, ahol eltűnt a radarokról az A320-as gép. A legfőbb feladat mostantól, hogy megtalálják az adatrögzítőket, hogy kiderüljön, mi történt az utasszállítóval. Az egyiptomi hatóságok szerint a legvalószínűbb, hogy terrortámadás volt.

 

„Nem a rendőröket akartam megdobni”

Csak egy pakisztáni férfit próbált megdobni kövekkel, nem a rendőrökre célzott - ezzel védekezett a terrorizmussal vádolt szír férfi. Pere hétfőn kezdődött a bíróságon. A vádirat szerint tavaly szeptemberben ő uszította és irányította a röszkei határnál összegyűlt menekülteket, akik később áttörték a kerítést. A rendőrök és kommandósok fékezték meg őket könnygázzal és vízágyúkkal.

A digitális világban láthatatlanná lehet válni?

Játékkonzolokon kommunikálnak, hogy ne hallgathassák le őket. Virtuális pénzzel fizetnek, hogy ne legyenek feltűnőek. Hamis papírokkal utaznak, hogy nem bukjanak le és romos házban készítik a bombákat, hogy ne keltsenek feltűnést. Ilyen és ezekhez hasonló módon verték át a terroristák a külföldi titkosszolgálatokat.

„A migránsok nem egyenlők a terrorizmussal”

A külügyminiszter szerint a kormány sosem állította, hogy a migránsok egyet jelentenének a terrorizmussal. Szijjártó Péter egy amerikai külpolitikai lapnak nyilatkozott. Azt is mondta, a magyar kormány keresztény, így sohasem valamivel szemben politizál. Orbán Viktor azonban korábban egy másik amerikai lapnak azt mondta: minden terrorista migráns. A kormányzat korábban plakátkampányt is indított a bevándorlás ellen, illetve tévéreklámokban terjesztették, hogy a migráció növeli a terrorveszélyt.
 

Fókusz 2016-03-31


szerző:
2016.03.31. 17:25
Véglegesen megpecsételt családi sorsok

Vajon mit szól az öngyilkos terroristák családja a gyilkosságokhoz? Önökben felmerült már a kérdés? Ha van gyerekük a támadóknak, akkor ő vagy ők mit gondolhatnak az apjukról? Most egy ilyen ember mára már felnőtt fiát ismerhetik meg. Zak Ebrahim apja volt az első merénylő, aki az Osama Bin Laden által támogatott szervezet tagjaként Amerikában gyilkolt. Ezzel pedig véglegesen megpecsételte a fia és a családja sorsát.

Nukleáris készültség Belgiumban

Megerősítették az atomerőművek védelmét Belgiumban. Nem sokkal korábban kiderült, hogy kutyasétáltatás közben lelőtték az egyik atomerőmű biztonsági őrét. Az első sajtóhírek szerint ellopták a belépőkártyáját, de ezt később a belga ügyészség cáfolta. Azt viszont megerősítették, hogy a brüsszeli öngyilkos merénylők titokban hónapokig figyelték a belga atomprogram vezetőjét.

Összefogást teremt a terror elleni küzdelem

A brüsszeli tragédia összehozta a máskor szembenálló vallonokat és flamandokat, Belgium államalkotó népeit. Az egész társadalmat foglalkoztatja, hogy mennyiben felelős a kormány, illetve a titkosszolgálat a hibákért. De ahogy munkatársunk Brüsszelben végzett rögtönzött közvélemény-kutatása mutatja: politikai és etnikai hovatartozástól függetlenül a belgák számára a legfontosabb, hogy közös erővel gyűrjék le a terrorizmust.

Fókusz Plusz 2016-02-20


szerző:
2016.02.20. 18:50
Túlélők előtt lép fel az Eagles of Death Metal Párizsban

Három hónappal a 130 áldozatot követelő párizsi terrortámadások után a túlélők és az áldozatok hozzátartozói előtt ad kedd este koncertet az Eagles of Death Metal amerikai rockegyüttes a francia fővárosban.

Véres túszdráma Burkina Fasóban

Legalább húsz ember meghalt és több mint harminc megsebesült a nyugat-afrikai Burkina Faso fővárosában, ahol péntek este terroristák támadtak meg egy külföldi vendégekkel teli luxushotelt. A támadókat több órás heves tűzharcban sikerült ártalmatlanná tenni, amelybe francia és amerikai katonák is bekapcsolódtak. Az akciót az Al-Kaida afrikai szárnya vállalta magára.
 

Feszült török-orosz kapcsolat


szerző:
2016.01.13. 19:15
Feszült török-orosz kapcsolat

Miközben tízre emelkedett a keddi isztambuli merénylet német áldozatainak száma, váratlan fordulat következett be a nyomozásban.

Fókusz 2016-01-13


szerző:
2016.01.13. 18:55

Fókusz 2016-01-12


szerző:
2016.01.12. 18:55

Fókusz 2016-01-06


szerző:
2016.01.06. 18:55
Fókusz 2016-01-06

Robbant a bomba! - Széttépte szerződését a sajtótájékoztatón Hosszú Katinka, aki nem pénzt akar, hanem fejlődést. De hogyan reagált erre Gyárfás Tamás? Négylábú hősök - Magyar csodakutyusok, akik terrorveszélyben is helyt tudnak állni. Riporterünkön teszteltük a szuperebek képességeit. Mi történt azóta? - Hogyan fest a Charlie Hebdo utcája egy évvel a véres terrorcselekmény után. Megszólalnak az egykori túszok és a leszámolás szemtanúi.

Fókusz Plusz 2016-01-02


szerző:
2016.01.02. 18:45
A menekültek segítői előtt tisztelgett a pápa

Elítélte a terrorizmust karácsonyi beszédében Ferenc pápa. A katolikus egyházfő egyúttal a szíriai és líbiai konfliktus lezárását sürgette, és tisztelgett azok előtt, akik segítik a háború elől menekülőket. A pápa beszédét 40 ezren hallgatták a Szent Péter téren.

Fókusz 2015-12-11


szerző:
2015.12.11. 18:55
Különleges egységek ütöttek rajta két férfin Spanyolországban

Azzal gyanúsítják őket, hogy kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal. Az interneten toboroztak tagokat a terrorszervezetnek, és a párizsi merényletekhez hasonló bombatámadásokkal fenyegetőztek Madridban és Barcelonában. Rajtuk kívül egy nőt is őrizetbe vettek, aki a gyanú szerint külföldön akart csatlakozni az Iszlám Államhoz.

Fókusz 2015-11-27


szerző:
2015.11.27. 18:55
Fókusz 2015-11-27

Hétköznaponként jelentkező riportmagazin a legfrissebb hírekkel, aktuális információkkal, eseményekkel, emberi sorsokkal, érdekes történetekkel és helyszínekkel a világ minden részéről.

Hol a legvalószínűbb egy következő merénylet?

Tunéziai terrortámadás, a Sínai-félsziget felett lezuhant orosz gép felrobbantása, és a párizsi Bataclanban történt szörnyű mészárlás. Sajnos már megszámolni is nehéz, hány borzalmas pusztítás, mészárlás és rémtett köthető az Iszlám Állam terrorszervezet nevéhez. Mikor lesz mindennek vége?

Fókusz 2015-11-24


szerző:
2015.11.24. 18:55
Fókusz 2015-11-24

A bécsi karácsonyi vásár is a terroristák célpontja lehet? Európa terrorkészültségben, Brüsszelben még mindig a legmagasabb fokú a készültség, de miért pont Belgiumban tervelték ki a merényleteket? Fördős Z tesztelte, hogyan főznek azok a bombázók, akiket eddig csak magassarkúban láttunk! Mellrák-kampányban szerepelnek az ÉNBP szereplői. Felkerestük a Keresem a családom egyik múlt heti „főszereplőjét”.

Bécs lehet a következő célpont?

Tunéziai terrortámadás, a Sínai-félsziget felett lezuhant orosz gép felrobbantása, és a párizsi Bataclanban történt szörnyű mészárlás. Sajnos már megszámolni is nehéz, hány borzalmas pusztítás, mészárlás és rémtett köthető az Iszlám Állam terrorszervezet nevéhez. Mikor lesz mindennek vége?

Fókusz 2015-11-23


szerző:
2015.11.23. 18:55
Fókusz 2015-11-23

A terror hálójában - Magyarok a világ legnagyobb terrorszervezetében? Mi lehet a vonzó az Iszlám Államban? A zsoldos mindent elvállal? Nem kell csillapítani - A szakértők szerint tévhit az, hogy a magas láz károsítja az agyat. Nincs szükség ülőfürdőre sem? Négyszeres szülinap - Csokitortát vittünk a kétéves Bajkai négyes ikreknek. A fiúk mindent összemaszatoltak vele.

Fókusz 2015-11-19


szerző:
2015.11.19. 18:55

"Nem az én nevemben"


szerző:
2015.11.16. 18:17

Muszlim vagyok és nem vagyok terrorista – ezt írta egy fiatal az egyik közösségi oldalon. A not in my name- vagyis nem az én nevemben kampányhoz rengeteg muszlim csatlakozott világszerte. Közben a Magyar Iszlám Közösség vezetője azt mondta híradónknak: egyre több fenyegetést kapnak ők is.

Magyar hatóságok nem regisztrálták

A magyar hatóságok nem regisztrálták azt a párizsi merénylőt, aki menekültekkel együtt érkezhetett Európába. Ezt a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója közölte. A horvát hatóságok vasárnap közölték, hogy a merénylő rajtuk és Magyarországon keresztül jutott Nyugat-Európába. A TEK főigazgatója elismerte: nem regisztráltak minden menekültet. A nekünk nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő szerint az Iszlám Állam célja a menekültekkel szembeni félelem erősítése.

Maszkos merénylő próbált meg robbantani egy belga katonai bázison

Az ismeretlen férfi autójával áthajtott a kerítésen - a hatóságok feltételezik, hogy a járműben elhelyezett bomba segítségével akarta felrobbantani a bázist. Az indíték egyelőre ismeretlen.

Terrorveszéllyel jár-e a menekültválság?

Egyes kormánypolitikusok szerint igen. Történetesen a Fidesz frakcióvezetője a Terrorelhárítási Központra is hivatkozva azt mondja, Magyarország terrorfenyegetettsége nő, és még azt is tudni véli, hogy a menekültáradatnak 27 millió fős utánpótlása van. A TEK tudományos tanácsának elnöke, dr. Böröcz Miklós egy januári tanulmányában, amely az elmúlt évek terrortámadásait elemzi minden esetre azt állítja, hogy a tipikus terrorista inkább az adott országban született állampolgár, akinek legfeljebb szülei vagy nagyszülei voltak bevándorlók. Mi lehet az igazság? Vendégeink: Szabó Tímea országgyűlési képviselő. És az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságából hárman is: az elnök Molnár Zsolt, az alelnök Németh Szilárd, és a bizottság tagja Mirkóczki Ádám.

Mutatunk néhány dolgot, amit biztosan nem tudott az iszlámról!

Öngyilkos merényletek, dzsihád és megkövezés - sok ember számára az iszlám egyet jelent a terrorizmussal és a robbantásokkal. Tények és tévhitek a világ második legnagyobb vallásáról a Fókusz Pluszban.
 

Turistákat ölt a hadsereg


szerző:
2015.09.14. 18:45
Turistákat ölt a hadsereg

Véletlenül megöltek 12 embert, köztük nyolc mexikói turistát a katonák Egyiptomban. A hadsereg terrorellenes hadműveleteket hajtott végre a térségben, és eközben lőtték ki a madárlesen lévő civilek járműveit. Mexikó teljeskörű vizsgálatot követelt.

Egy terrortámadás, melynek hatásait máig érezzük

Az elmúlt 14 évben háborúk törtek ki és diktatúrák dőltek meg. És részben a World Trade Center elleni terrortámadásnak köszönhető a mostani menekültválság is, amelynek még nem látjuk a végét.

Sokkoló ISIS videó! Amin egy kisgyerek fejez le egy plüssmackót!

Elképesztő felvétel került fel a Youtube-ra, melyben hatalmas vadászkéssel fejez le egy ISIS egyenruhás kisgyerek egy fehér macit! Az elképesztő videót már többször törölték, mégis még mindig utolérhető az interneten.

Másfél éves gyermeket öltek meg a terroristák

Pattanásig feszült a helyzet Ciszjordániában, ahol izraeli terroristák rágyújtottak egy házat egy palesztin családra. A támadásban egy másfél éves kisgyermek meghalt, míg a testvére és szülei életveszélyesen megsérültek.

Egy rendőr meghalt a török zavargásokban

Meghalt egy rohamrendőr Isztambulban, amikor a rendfenntartók kormányellenes tüntetőkkel csaptak össze vasárnap. A zavargások azután törtek ki, hogy a török kormány terrorellenes harcra hivatkozva már nemcsak az Iszlám Állam harcosait, hanem a kurdokat is támadja. Egy pénteki razzián több száz embert letartóztattak, egy aktivista nőt pedig meg is öltek. Ankara a helyzet súlyossága miatt vasárnap kérte a NATO összehívását.

Mi alapján minősít Orbán Viktor?

Hazai és külföldi, nyilvános és nem nyilvános információk alapján jelentette ki Orbán Viktor Tusnádfürdőn, hogy világos összefüggés van a törvénytelen bevándorlók és a terrorizmus térnyerése között. Ezt a miniszterelnök sajtófőnöke közölte az RTL Híradó kérdésére.

Orbán: „A baloldal nem szereti a magyarokat”

Orbán Viktor szerint világos összefüggés van a növekvő bevándorlás, és a növekvő terrorizmus között. A miniszterelnök Tusnádfürdői beszédében végig a bevándorlókkal foglalkozott. Szerinte a baloldali politikusok nem szeretik a magyarokat, de keblükre ölelnék a bevándorlókat.

Terrorveszély: Helyzetjelentés az ISIS-offenzíváról

Csirkékre szerelt robbanó szerkezetekből arra következtetni, az iraki Fallujah-ban az ISIS terrorszervezet katonáinak fogytán a lőszere. Ugyanakkor a szíriai Aleppónál eltűnt 3 újságíró, Irakban felrobbantottak egy olimpiai stadiont, Törökországban pedig egy kulturális központ előtt pusztított pokolgép. Polgár Géza riportja.

Terrorista kiképzőtábor Boszniában: közeleg a veszély?

Brutális kegyetlenkedések, hidegvérű kivégzések, halál, pusztítás és rettegés. Ez kíséri mindenhol az ISIS megjelenését.  Eddig úgy hittük, hogy ez tőlünk, Magyarországtól jó messze van. Tévedtünk. Nemrég az Iszlám Állam fekete lobogóit tűzték ki egy bosnyák faluban, ott ahová több tucat mudzsahed harcos költözött és ahol állítólag nemrég még titkos kiképzőtábor is működött. Mindez légvonalban mindössze 100 km-re a magyar határtól. Jász Zoltán riportja.

TERRORVESZÉLY: „Magyarország csupán felvonulási terület”

A boszniai mudzsahedek olyan zsoldos katonák, akik pénzért harcolnak Irakban, Szíriában vagy éppen az ISIS soraiban. Bosnyák állampolgárok, boszniai útlevéllel, a világ bármely részére észrevétlenül eljuthatnak. Karda Zoltán iszlámszakértő szerint a terrorista kiképzőtáborok nem csupán a képzelet szüleményei, hanem Európában, sőt, a magyar határtól nem messze, Bosznia területén is egyaránt működnek.

Fókusz 15-07-10


szerző:
2015.07.10. 19:25
Fókusz 15-07-10

Fókusz: Tájkép a vihar után - Nincs áram, milliós, felbecsülhetetlen értékű károk. Mit hagyott a szerdai vihar maga után? Gabo őrület - Elárasztotta az internetet a zamárdi fesztivál új sztárja. De ki ez a kigyúrt testű srác? Közel a veszély? - Döbbenetes helyszíni tudósítás - riporterünk bejutott abba a bosnyák faluba, ahol az Iszlám Állam terrorszervezet vert tanyát.

Fókusz Plusz 15-06-06


szerző:
2015.06.06. 19:10
Fókusz Plusz 15-06-06

Fókusz Plusz: Biztonságban vagyunk? - Mennyire biztonságosak a magyarok által közkedvelt turistaparadicsomok? Nyaralás a terrortámadás félelme nélkül. Mindent elölről - Kerekesszékbe kerültek, most mégis boldogabb és teljesebb életet élnek. Hogyan lehet újrakezdeni egy súlyos baleset után?

Fókusz 15-05-28


szerző:
2015.05.28. 18:00
Fókusz 15-05-28

Fókusz: Féktelenül- Mit él át egy mentőautó sofőrje? Mi is teszteltük az autósok rátermettségét. Újra otthon - Hazakísértük Tóásó Elődöt szülőföldjére, Erdélybe. A terrorizmus miatt meghurcolt tanár meghatódott a fogadtatástól. Életüket kockáztatják - Vannak, akik már majdnem belehaltak egy-egy mutatványba. Hogyan készül a világ egyik leglátványosabb show-ja?

Terrorizmus miatt ítélték el a 14 éves fiút

Terrorizmus miatt két év börtönre ítéltek egy 14 éves fiút Ausztriában. A török származású tinédzser az egyik bécsi pályaudvaron tervezett robbantásos merényletet, ami után az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott volna Szíriában. A fiú az interneten több iszlám milicistával is kapcsolatba lépett, a pokolgép készítéséhez szükséges terveket is onnan töltötte le.

Nemzeti konzultáció – borítékolt válaszok?

Magyarországra tízezerszámra érkeznek elsősorban Szíriából és Afganisztánból induló menekültek.  A kormány beindítja és választ várva minden nagykorú állampolgárnak elküldi a 12 kérdésből álló nemzeti konzultációt. Tárgy: a bevándorlás és a terrorizmus. Az első három kérdés témája a terrorizmus, a többié a bevándorlás. Az ellenzéki pártok egy részének nagyon nem tetszenek a kérdések.

Fókusz 15-04-21


szerző:
2015.04.21. 18:00
Fókusz 15-04-21

Fókusz: Hét éve nincs köztünk - Még őrzik a számláit kedvenc éttermében, barátai pedig mindig rá emlékeznek. Mit hagyott ránk Antal Imre? Biztonságos? - Túlélők mesélnek a tunéziai terrortámadásról. A Fókusz a helyszínen járt, mi változott a turistaparadicsomban? Veszélyes úton - Aleska Diamond nem rejti véka alá az érzéseit, amikor a múltról mesél. Vajon megbánta?

Fókusz Plusz 15-04-11


szerző:
2015.04.11. 19:10
Fókusz Plusz 15-04-11

Fókusz Plusz: A terror árnyékában - Amit nem tudunk a világ legveszélyesebb terroristáiról. Fenyeget-e minket az ISIS és hogyan védekezhetünk ellene? Rap mindenkinek - Ha Petőfi ma élne, lehet, hogy rapper lenne? Hogyan hozták divatba a verseket, és mitől népszerű Ady vagy József Attila a rockzenében?

Magyarul Balóval 15-03-18

Magyarul Balóval: Miért igen, miért nem? A kormányt támogató Fidesz nevében Kósa Lajos ügyvezető alelnök, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke és a javaslatot ellenző LMP nevében Schiffer András társelnök volt a vendégünk.

Ki és mi van a feketeruhások mögött?

Mit kezdjen a világ a szíriai zűrzavarból előkerült, európai fiatalokat is vonzó Iszlám Állammal, amelynek brutalitása rendre milliárdokat sokkol. Ki és mi van a feketeruhások mögött? Mi ez a szervezet és mit akar? Miből tartja fenn magát, mi köze az iszlámhoz, megsemmisíthető-e a levegőből vagy szárazföldi erőkre lesz szükség? Szakértőket kérdezünk!

Fókusz 15-01-16


szerző:
2015.01.16. 19:20
Fókusz 15-01-16

Fókusz: Hajtóvadászat? - A magyar vaddisznó kriminalisztika Bonny és Clyde-ját tömegek követik az interneten. Brüsszeli magyarok - Mekkora most a készültség az országban? Dr. Tóth - Gyógyult daganatos betegek tapasztalatai, és a rákbetegség kialakulásának megelőzése.

Fókusz 15-01-12


szerző:
2015.01.12. 19:20
Fókusz 15-01-12

Fókusz: Nagy a baj - Kórházba vitték a ValóVilág játékosát, vajon folytathatja a versenyt? Exkluzív – Tabukat döntő, rendhagyó interjút adott Oláh Ibolya. Elvis - Fanatikus rajongói nyolcvanadik születésnapján szerte a világban óriási bulikkal emlékeztek rá.

Viszlát 2014, helló 2015: Merre tart a világ?

Sok háború, növekvő szegénység, ebola, globális felmelegedés, olcsó benzin és rengeteg technológiai újdonság. Erről szólt 2014 a nagyvilágban. Most bemutatjuk mindazt, ami 2014-hez köthető: űrkutatás, a világ első okos karkötője, milliárdossá lett videó játékosok, és a nemzetközi terrorizmus első magyar áldozata. Körkép az elmúlt évről!

Meghaltak a túszok


szerző:
2014.12.06. 18:35
Meghaltak a túszok

Meghalt egy amerikai és egy dél-afrikai túsz Jemenben a szabadításukra küldött kommandósok és az al-Kaida terroristáinak tűzharcában. Washington szerint mindkettőjüket a terroristák ölték meg.

Tragédia: miért kellett meghalnia 298 embernek?

Az Európában valaha történt legsúlyosabb terrorcselekmény, 298 áldozat, holland, maláj, ausztrál állampolgárok. Füstölgő roncsok, és felismerhetetlen emberi maradványok. 298 család drámája, akik soha nem érkeztek meg Kuala Lumpurba.

Fókusz 12-06-08


szerző:
2012.06.08. 20:55
Fókusz 12-06-08

Fókusz: Váratlan fordulat - Elsőként a Fókuszban beszél a nagy változásról. Németh Kristóf meglepő bejelentésre készül. Bermuda-háromszög - Mi az igazság az utóbbi évek rejtélyes haláleseteiről? A Hajógyári-sziget titkai. A terrorizmus árnyékában - Bemutatjuk a világ egyik legveszélyesebb munkahelyét, ahol magyarok is dolgoznak. Exkluzív riport Pakisztánból.

Fókusz 12-02-17


szerző:
2012.02.17. 20:15
Fókusz 12-02-17

Fókusz: Női terminátor - Még a Karácsonyt is konditeremben tölti. Az év fitnesz edzője bárkiből képes szobrot faragni. Az interjú - Kamera előtt most beszél először Tóásó Előd, akit terrorizmus vádjával tartanak fogva Bolíviában. Újra együtt - Jóban maradtak a VV után is. Kinga, Dya és Szandika egy kényeztető programmal pecsételték meg barátságukat.

További merényletektől tartanak Berlinben

Három nap alatt 15 gyújtóbombát találtak a pályaudvarok közelében, fokozott készültséget rendeltek el.

Olajszállítók a terroristák célkeresztjében

Tankerek megtámadására készültek az al-Kaida tagjai - állítják az amerikai hatóságok.

Bableves mellett dőlt el a terrorelhárítás sorsa

Magyarország nem tartozik a terrorizmus által legfenyegetettebb országok közé, mégis az utóbbi években nőtt valamelyest a fenyegetettség.

14 év börtön Oszama bin Laden séfjének

A férfi egy titkos megegyezés miatt várhatóan ennél kevesebbet fog rácsok mögött tölteni.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való