KERESÉS search-close

teljesítmény

21 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "teljesítmény"

Budapesten járt az az úszó, akiért a sydney-i Olimpián egy egész világ aggódott

Összeszedtük azokat a sportolói teljesítményeket, amik nem csak a szponzorokat mozgatta meg, hanem a filmipar fantáziáját is felkeltette.

Ami az adásból kimaradt: Alindáéknak jól kell teljesíteniük a páros kihíváson

Amíg Veiszer Alinda arra várt, hogy felszabaduljon a fürdőszoba, megosztotta gondolatait a szelfikamerával. Pali mindeközben békésen szunyókált mellette.

Nem mindegy, hogy diszlexiás, vagy diszlexia-gyanús a diák

Nem mindegy, hogy diszlexiás, vagy diszlexia-gyanús a diák, utóbbi teljesítményét már osztályozni kellene egy új törvénymódosítás alapján. Az oktatási államtitkár szerint azért, mert az utóbbival küzdő gyerekeket nem szeretnék megkülönböztetni a társaiktól, viszont fejlesztenék őket. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ez csak ronthatja a diákok esélyeit.

 

Változzon a gyerek és a szülő, mert az iskola nem tud?

Mintha lassan természetesnek és magától értetődőnek kellene tekinteni, hogy a szegényebb sorsú gyerekek leginkább más szegényebb sorsú gyerekekkel járnak együtt iskolába és ne is reménykedjenek abban, hogy az oktatási rendszer képes lenne bármit is tenni azért, hogy hátrányaik legalább csökkenjenek. Másképpen fogalmazva: a közoktatással nincs is olyan nagy baj, a szerencsésebb sorsú diákokból válogató elit iskolák jól teljesítenek, de az országos átlagokat vagy a PISA felmérés magyar eredményeit a rosszul teljesítő szegény diákok rángatják lefelé – és ez így rendeltetett. Vagy mégsem?

Joe vallomása gyógyírként hat a nehézségekre

Joe még mindig képtelen volt teljesíteni az ágyban, ezért Barbi szerepjátékkal próbálta újraéleszteni benne a "vadállatot". Később Joe a hotelben bevallotta feleségének az érzéseit, és szempillantás alatt helyrejött minden...

FUTOTT AZ EGÉSZ VÁROS: Budapest Félmaraton

Ez a félmaraton Közép-Kelet Európa legnagyobb félmaratonja. Különlegessége pedig az, hogy a pálya a világörökség három helyszínét is érintette. Az idei versenyre több mint 10400 egyéni nevező és több mint 4000 csapat jelentkezett. Magyarország 842 településéről és hetvenhét másik országból érkeztek a fővárosba a futók, akik vállalták, hogy egyedül vagy csapatban, de lefutják a 21 kilométert.

Jó kerítő Istenes Bence?!?

Tavaly, pont ezen a napon ért véget a Vigyél el! című párkereső műsor. Kiderült, az összes fiú párra lelt szombaton és megtalálta álmai asszonyát. A Fókusz kamerái pedig ott voltak a kezdetekkor, vagyis amikor a fiatalok még azt sem tudták, kivel sodorja majd össze őket a sors.

1160 kilométert futottak egy hét alatt!

A Kék Csapat tagjai, Lőrincz Olivér, Medgyessy Gergely és Zenyik Róbert elsőként teljesítették futva az Országos Kéktúra útvonalát. A nem mindennapi teljesítmény elképesztő felvételei ma este 18:00-kor a Híradóban.

Magyar futó nyert az esőerdőben

Magyar futó nyerte meg az idei ultramaratont Borneó szigetén Malajziában. A miskolci Karlowits-Juhász Tamásnak elképesztően nehéz volt a feladata. Nem csak a 100 kilométeres táv miatt, hanem mert 5000 méteres szintkülönbséggel kellett megbirkóznia, 40 fokos hőségben, és 100 százalékos páratartalom mellett. Ráadásul egyszer-egyszer visszafordult, mert azt hitte, eltévedt, így végül 105 kilométert futott. 170 versenyző közül lett a legjobb.

A tehetség vagy a felkészülés számít?

Tényleg létezik egy gépezet, amire ha rákapcsoljuk magunkat, az megmondja nekünk, lehetünk-e világklasszis sportolók 5 vagy 10 év múlva? Ami nemcsak a fizikai, de a mentális képességeinket is tudja mérni, és ami annak idején mondjuk Hosszú Katinkának is megjósolta a világcsúcsokat? Létezik, persze igen jó szakemberek is kellenek hozzá!

Játsszunk a megúszásra vagy mindig maxoljuk ki magunkat?

Érdekes kérdést állítottunk sztárjaink elé: 100 % vagy elegendő a 90 is? Az értelmezések eltérőek lehetnek, azonban a legtöbben azonnal a teljesítményre asszociáltak. Lássuk, hogyan válaszoltak!

Véletlenül futotta le a félmaratont

Véletlenül futotta le a félmaratont egy alabamai kutya, akit gazdája csak vécére engedett ki az udvarra. A kutya ekkor megláthatta az épp rajtoló futókat és az induló versenyzők után eredt, majd 21 kilométeren át kutyagolt utánuk. A vége felé már igencsak lógott a nyelve az ebnek, de végül teljesítette a félmaratont, ráadásul ragyogó idővel a hetedik helyen ért célba.

Egyre nő a feszültség a Konyhafőnök versenyzői között

A héten csapatokban kell bizonyítaniuk a Konyhafőnök versenyzőinek, és ez bizony plusz kihívások elé állítja a versenyzőket, ami plusz feszültséget is okoz. Innentől kezdve ugyanis, már nem csak az egyéni teljesítményükön múlik a siker, vagy a kudarc, hanem a csapattársakon is. Itt kiderül, hogy mennyire tudnak összedolgozni, hiszen a tét a döntőbejutás. Izgalmas főzéseken vannak túl a piros csapat tagjai is: Márk és Kolos is, akik között láthattuk is, többször volt feszültség a feladatok során.

Először hajóztak át magyarok az Északnyugati átjárón

Egyedül sem akármilyen teljesímény megtenni több mint 4000 kilométert vitorlással, az egyik legveszélyesebb útvonalon, ahol bizony olykor meg kell küzdeni a természettel, hát még, ha családostul, két gyerekkel vág neki az ember. A Balaton család nem kisebb célt tűzött ki, mint, hogy megvalósítják azt, amit eddig egy magyarnak sem sikerült: átkelnek az Északnyugati átjárón, sikerrel! A nem mindennapi család, nem mindennapi kalandjára voltunk kíváncsiak!

Kitűnni mások árnyékából


szerző:
2015.10.01. 10:07
Kitűnni mások árnyékából

Nincs könnyű helyzetben sem az AS Monaco, sem a Tottenham Hotspur. A csütörtöki mérkőzés házigazdájának olyan közegből kell kitűnni a pályán nyújtott kiváló teljesítménnyel, ahol Formula–1-es nagydíjról, rengeteg pénzről és csillogásról beszélnek elsősorban, míg a másik oldalon egy világvárosban kell nagyot alkotni úgy, hogy közben több, nagy futballcsapat is ugyanezen dolgozik.

Végigfutotta a magyar-ukrán határt az ultrafutó

Nem mindennapi teljesítmény hét napon át folyamatosan futni: Hidvégi-Üstös Pál viszont azok sorába tartozik, akik büszkélkedhetnek ezzel az eredménnyel. Korábban, már járt nálunk, akkor még csak készült a nagy futásra, most viszont már túl van rajta, így most meghívtuk egy is élménybeszámolóra.

Lábak nélkül úszta át a Balatont

Lábak nélkül úszta át a Balatont egy győri férfi. Patkás Tamás 21 éve vesztette el mindkét lábát, munka közben egy mozgó vonat kerekei alá esett. De nem adta fel, azóta művégtagokkal közlekedik, megtanult vezetni, és egy éve nekiállt újra úszni. Egy éves kitartó edzés után most átúszta a Balatont is.

Megbukott a házi teszten a csodalámpa

Egy szaklap letesztelt egy kihagyhatatlan ajánlatnak ígérkező led lámpát, ám amikor megmutatták egy szakembernek, kiderült, hogy szó sincs csodáról, csak ócska alapanyagokról és pocsék teljesítményről. Ennek kapcsán utánajártunk, hogy melyek azok a termékek, amelyeket nem érdemes máshol, csak szaküzletben beszerezni, és azt is elmondtuk, hogy miért.

Műlábbal futott a maratonon


szerző:
2015.04.22. 18:50
Műlábbal futott a maratonon

Elképesztő teljesítmények a bostoni maratonon, amelyen két évvel ezelőtt merénylők robbantottak. Egy 27 éves nő akkor olyan súlyosan megsérült, hogy amputálták az egyik lábát, de így is elindult a futóversenyen. Egy ritka izombetegségben szenvedő férfi pedig több mint 20 óra alatt teljesítette a távot, ezrek követték útját, amíg utolsóként átszakította a célszalagot.

A menekülő ember szinte mindenre képes

Ha stresszhelyzet van, akkor sokkal nagyobb teljesítményre képes egy ember, így egy betörő is. Ezt mondta az RTL Híradónak a kriminálpszichológus.

Mozogj, ha sokat kell tanulni!


szerző:
2011.05.06. 23:55
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!