KERESÉS search-close

tanú

36 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "tanú"

Erdogan volt Özil esküvői tanúja

Erdogan török elnök volt a focista Mesut Özil esküvői tanúja Isztambulban. Nemrég még a német labdarúgó válogatottban is játszott, de mindig is szívesen mutatkozott a Németországban sokat bírált Erdogannal. Emiatt sokszor támadták a focistát, majd Özil vissza is vonult a német válogatottból.

Exkluzív: Radnai kilépett a tanúvédelemből

Kikerült a tanúvédelmi programból Radnai László - tudta meg a Fókusz riportere. Radnai korábban a 90-es évek maffia leszámolásainak kulcsfiguráira tehetett terhelő vallomásokat, így kerülhetett tanúvédelem alá, ennek köszönhetően pedig külföldre költözött. Ügyvédje elismerte, hogy a napokban önként lépett ki, vállalva ennek kockázatát.

Fordulat a Lajcsi-ügyben: meghalt a vízszerelő, aki bizonyíthatta volna a zenész ártatlanságát

Meghalt a Lajcsi-ügy egyik koronatanúja. A hetven éves szakember lelkileg tönkrement az ellene felhozott vádakban, miszerint illegális bekötéseket végzett fiatalabb társával. Azért játszott volna fontos szerepet a tárgyalásokon, mert  bizonyítani tudta volna Lajcsi ártatlanságát, mondja a mulatós zenész.

Bőnyi rendőrgyilkosság: Nem tett vallomást a feleség

A helyszíni kihallgatás felvételeinek bemutatásával folytatódott a bőnyi rendőrgyilkosság tárgyalása. Az ügyészség szerint Győrkös István, aki a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szélsőséges szervezet alapítója, gépfegyverből leadott sorozatlövéssel ölt meg egy rendőrt, aki társaival együtt házkutatást akart tartani nála 2016 októberében. Feleségét is beidézték tanúnak, de ő nem tett vallomást.

Tamás Bécy-nek: „Azt szeretném, ha te legyél a tanúm…”

 Tamást sokkolta, amikor Szofi közölte vele, hogy nem akarja, hogy Bécy ott legyen az esküvőn, és széttépte a meghívóját. Noha Tamás sem lelkesedett azért, hogy Bécy ott legyen, de közben attól is tartott, hogy Bécy úgy szakmailag, mint emberileg bosszút áll rajta, ha megtudja, hogy nem hívták meg, ráadásul titkon kedveli is a férfit. Mikor Tamás színt akart vallani, Bécy a váratlan érzelmi kitörésével teljesen összezavarta: őszintén elmondta, hogy mennyire örül a házasságának, és hogy igaz barátként tekint rá. Erre Tamás képtelen volt elszánni magát, hogy megmondja neki az igazat, és hazugságba menekült.

Mit láthatott a védett tanú?

Megrázó történet következik. Visszatért a tetthelyre a darabolós gyilkossággal vádolt darnózseli hentes. A férfit korábban felmentették, de a pere újraindult. A kétgyerekes családapa a vád szerint 4 éve megölte, majd feldarabolta feleségét, maradványait pedig a közeli réten szórta szét. Pénteken a helyszínen tartottak tárgyalást.

 

Harry bátyját kérte fel tanúnak

Harry herceg testvérét, Vilmost kérte fel tanúnak közelgő esküvőjére. A ceremóniára 600 vendéget hívtak meg, további 200-an csatlakoznak a tömeghez az este folyamán.

Előző rész (2017. július 04.)

Ludwig ördögi bosszúja újabb fordulatot vesz. Miklós hamis tanút szerez Bandinak. Vilmos komoly dilemma elé kerül Bandi miatt. Natasa ultimátumot ad Péternek.

Előző rész (2017. január 25.)

Barbi kiábrándultan állapítja meg, hogy szüksége van egy hobbira. Maja leszalad a pékségbe, ám nem érkezik vissza az albérletbe. Karesz reggel tanúja lesz annak, hogy Milán reggelit készít Lizának.

Most tanúként hallgatják meg

Ismét bíróság előtt Balla Irma fia, de most tanúként. Schönstein Sándort korábban első fokon el is ítélték a gyilkosságért. A debreceni képviselőnőt 2007-ben ölték meg. Fiát végül felmentették, és a vádlottak padján most egy olyan férfi ül, aki korábban többször beismerte a gyilkosságot, bár vallomását mindig visszavonta. Schönstein Sándor most abban bízik, hogy kiderül, ki ölte meg az anyját, mert akkor már senki nem fog kételkedni az ártatlanságában.

Lali anyja: „Nem vagy a fiam többé!”

Lali és Luna még időben odaérnek az anyakönyvvezetőhöz. Gábor és Lali anyja, Vilma megpróbálják megakadályozni az esküvőt, de későn érkeznek...

Bartha Zsolt: „Egy bégető barika vagyok”

A börtönviselt rosszfiú újra a Mátyás király téren kuszálja össze a szálakat. A hirtelen jött látogatás nem mindenkinek tetszik, kivéve Bözsit, aki a nagy örömködésben borzasztó rossz döntést hoz.

Ludwig már nem tudja türtőztetni magát

Ági mindenáron meg akarja menteni lányát, nem kerülhet börtönbe. Arról viszont megfeledkezett, hogy Ludwig sem nyugszik addig, míg fiának gyilkosa elő nem kerül.

Ingyen tarthattak lagzit Habonyék a múzeumban

Ingyen kapta meg a lakodalmára a Szépművészeti Múzeumot Habony Árpád – erősítette meg Híradónk értesüléseit a múzeum. Úgy fogalmaztak: a múzeum támogatottságának erősítése érdekében szokták ingyen kiadni az épületet. A múzeum főigazgatója hétfőn ismerte el, hogy ő volt Habony esküvői tanúja. Baán László később 300 millió forint értékben festményeket adott kölcsön Habony testvére és üzlettársa cégének. Ezek egy olyan lakásba kerültek, ahol a tanácsadó is rendszeresen megfordult. Az MSZP szerint Baán Lászlónak le kellene mondania.

Előző rész (2015. december 21.)

Miklós Nóra kérésére próbálja rávenni Timit, hogy legyen ott az esküvőn.Róbert Attilát kéri fel, hogy legyen a tanúja.Gizella részegsége miatt Bözsinek kell kézbe vennie az esküvői előkészületeket. Ágnes próbálja feloldani a Ludwig és Róbert közti ellentétet

15 év után vallotta be, hogy megölte férjét

15 évig titkolta férje megölését egy szegvári asszony a rendőrség gyanúja szerint. A férfiról egész idáig mindenki azt hitte, hogy eltűnt. A rendőrök több tucat tanút hallgattak meg, miután elővették az ügyet, köztük a férfi feleségét is, akit a hazugságvizsgáló buktatott le.

Milyen következménye lehet annak, ha nem jelenünk meg egy tárgyaláson tanúként?

Szinte minden embert szólítottak már be tanúnak egy-egy alkalommal, és bizony sokaknak a bíróság által kijelölt időpont nem éppen volt a legmegfelelőbb. Egy ügyvéddel, Dr. Pajor Dávidot beszélgettünk arról, hogy mi jár abban az esetben, ha az illető elmulasztja a meghallgatást vagy milyen indokokkal lehet elhalasztani esetleg későbbre tolni.

Újabb botrány a NAV-nál


szerző:
2015.04.02. 19:07
Újabb botrány a NAV-nál

A kiemelt ügyek adóigazgatóságának korábbi igazgatója szerdán egy bírósági tárgyaláson azt állította, 40 milliárd forintos ügyet tussolt el a felsővezetés. A pert rágalmazás miatt indította a NAV egyik főosztályvezetője két újság ellen. A tanúként beidézett kollégája viszont éppen róla közölt kompromittáló dolgokat.

Elhunyt Balikó Tamás


szerző:
2014.12.01. 18:30
Elhunyt Balikó Tamás

A színművész, rendező vasárnap este otthonában halt meg, szívinfarktusban. Balikó Tamás 1981 óta volt a pályán, összesen 83 színházi darabban játszott, 76-ot pedig rendezett. Elsőként ő vitte színpadra a Tanú című legendás filmet, de 20 filmben is szerepelt, egyebek között az Üvegtigrisben és a Mephistoban.


 

Tanúként vallott Bajnai Gordon


szerző:
2011.08.31. 20:59
Tanúként vallott Bajnai Gordon

Tanúként hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség Bajnai Gordon volt kormányfőt a Sukorói beruházás ügyében.

Romagyilkosságok: Több szemtanú vallott

Egy másik tanú is azt vallotta, hogy annak idején látta a tarnabodi támadás elkövetőit.

Szexbotrányhoz adja szavát George Clooney

Tanúként hallgatnák ki az amerikai színészt a Silvio Berlusconi elleni perben, szexbotránya ügyében.

Cozma-per: meghallgatták a kézilabdásokat

„Gyertek! Kértek még?” - ezt a kiáltást hallotta Németh Győzőtől Gulyás Péter kézilabdázó a Patrióta Lokál előtt.

Lajcsi élete legszörnyűbb élményét élte át

Galambos Lajost még mindig felzaklatja, amit az autópályán átélt. Ő volt a szemtanúja annak a tragikus balesetnek, illetve gázolás sorozatnak, amikor egy autópályára tévedt gyalogost elütöttek, majd az úton fekvő emberen egymás után hajtottak át a következő autók.

Partidroggal fosztották ki


szerző:
2010.09.15. 18:22
Partidroggal fosztották ki

A rendőrség szerint mostanában nem csak nemi erőszaknál, hanem egyre többször rablásnál is használják a GINA-t.

Előzetesben maradnak a gyilkos németek

A két férfit előre kitervelt gyilkossággal, míg a nőt bűnpártolással gyanúsítják.

Demszky: Nem leszek gyanúsított


szerző:
2010.07.27. 13:48
Demszky: Nem leszek gyanúsított

Lehetséges, hogy más fővárosi ügyben is meghallgatják tanúként.

Végső búcsú Kállai Ferenctől


szerző:
2010.07.23. 17:17
Végső búcsú Kállai Ferenctől

Több százan vettek búcsút a Nemzet Színészétől a budapesti Farkasréti temetőben.

George Clooney a bíróságra látogatott

A 49 éves Oscar-díjas amerikai színészt azért hallgatták ki, mert a nevével visszaélt egy divatcég.

XXI. század 10-07-13


szerző:
2010.07.13. 23:55
XXI. század 10-07-13

XXI. század: Életének 85. évében elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Nemzet Színésze. Felejthetetlen alakítást nyújtott Makk Károly Megszállottak című filmjében, az Iszony filmváltozatában, Szász Péter Szépek és bolondok című játékfilmjében, hogy csak néhányat említsünk. Egyik legemlékezetesebb szerepe pedig Bacsó Péter A tanú című filmjének Pelikán elvtársa volt.

Naomi Campbell a hágai bíróságra megy

Tanúnak idézte a hágai bíróság ügyésze Naomi Campbellt egy perben, amely Charles Taylor, korábbi libériai elnök ellen folyik.

Tabuk nélkül: beszélgetés Daróczi barátjával

A férfi, aki rátörte az ajtót Daróczi Dávidra azon a végzetes éjszakán, eldöntötte, hogy a nyilvánosság előtt mindent tisztáz.

Plusz promo


szerző:
2010.04.23. 21:14
Megszólalt a Daróczi-tragédia egyetlen tanúja

A férfi, aki azon a végzetes éjszakán rátörte az ajtót Daróczi Dávidra, és aki először szembesült azzal, mi történt a barátjával, vállalta, hogy exkluzív interjút ad a Fókusznak.

Az egyik tanú Balla Irma gyilkosa?

A férfi összeomlott a tárgyaláson a bíró egyik kérdésére és az ügyvédét követelte.

Agyonlőtték a tanút védő rendőrt

A rendőr egy szélsőséges szervezet elleni perben tanúskodó nő védelmét látta el.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való