KERESÉS search-close

tanítanék mozgalom

12 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "tanítanék mozgalom"

A tanárlázadás egy éve

Mérleg. Pedagógustiltakozások egy éve – mire jutottak? Kérdezhetnénk úgy is, csalódott-e a társadalom, hogy a pedagógusok eddig jutottak, vagy csalódottak-e a pedagógusok, hogy a társadalom ennyire támogatta őket? S maguk a pedagógusok: ma hányan támogatják a továbbra is működő tiltakozási mozgalmat?

Visszaszóltak a tanárok

Még jó, hogy nem a miniszterek tanítanak - így reagált a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke arra, amit Lázár János mondott a gyengén sikerült PISA tesztek kapcsán. A 15 éves magyar diákok minden eddiginél rosszabbul teljesítettek ugyanis szövegértésből és természettudományból is a nemzetközi felmérésen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön arról beszélt, bár a kormány komolyan veszi az eredményeket, nem az oktatási miniszter áll a katedrán, vagyis sok múlik a tanárokon. A Tanítanék Mozgalom demonstrációt szervez, mert szerintük méltatlan a magyar oktatás helyzete.

Megírták a felmondólevelét

Felmondó levelet írt az oktatási államtitkár nevében a Tanítanék Mozgalom. És ezzel egyidőben az Emberi Erőforrások Minisztériumának ablakait felmatricázták aktivistáik. Így demonstrálták, hogy véleményük szerint elég volt a mostani oktatási rendszerből. Az oktatási államtitkár úgy reagált, nem akarja minősíteni sem a levelet, sem annak tartalmát. Arra viszont ígéretet tett, ha a Tanítanék Mozgalom egyeztetni szeretne, egy következő fórumra őket is meghívják.

Felmérés: fásultak a magyarok

A magyarok kevesebb, mint egyharmada hiszi azt, hogy két választás között beleszólása lehet az ország irányításába. Ez derül ki egy amerikai közvélemény-kutató vizsgálatából, amit a Magyar Nemzet hozott nyilvánosságra. Azt, hogy itthon nagy az apátia és a fásultság, az egyik legnagyobb tömeget megmozgató szervezet, a Tanítanék Mozgalom is megerősítette Híradónknak.

Váratlan akciókkal készülnek a tanárok

Folytatják a tiltakozást a pedagógusok. Szeptembertől váratlan akciókat ígér a Tanítanék Mozgalom.   Azt mondják: addig folytatódnak a megmozdulások, amíg követeléseiket nem hallgatja meg a kormány. Közben az oktatási államtitkár arról beszélt: az elsős és másodikos diákok órái már szeptembertől rövidebbek lesznek, és a tananyag mennyiségét is csökkentik.

Szombaton ismét utcára vonulnak a tanárok

Bizonyítványt oszt jelképesen szombaton a Tanítanék Mozgalom. Országos tanévzáró tüntetést szerveznek a Várkert Bazárhoz. Azt mondják, azért van erre szükség, mert a kormány az ellenkezőjét teszi annak, amiért hónapok óta harcolnak a pedagógusok. Az oktatási államtitkár szerint azonban éppen olyan intézkedéseket hoztak, amelyeket az érdekvédő szervezetek kértek.

Április 15-én lehet az újabb tanársztrájk

Április közepén a tanárok újabb - immár kétórás - polgári engedetlenségi akciót tartanak, ha a kormány nem ül le velük tárgyalni. A Tanítanék Mozgalom bejelentette, hogy április 12-én várja a kabinet képviselőit. Közben Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a KLIK helyett 60 kisebb szervezetet hoznak létre. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ezekre nincs szükség.

Több száz iskola tiltakozott munkabeszüntetéssel

A szervezők szerint 250 intézmény dolgozói, tanárok, diákok és civilek tiltakoztak szerda reggel az iskolák előtt. Az egy órás munkabeszüntetést múlt hét szerdán jelentette be a Tanítanék Mozgalom, azért, mert bár kértek, nem kaptak választ a kormánytól követeléseikre. A mozgalom szervezői azt akarják, hogy a kormány velük tárgyaljon az oktatás kérdéseiben.

Igazgatók kritizálják a tiltakozó tanárokat

A pedagógustiltakozásokat kritizálják a zalaegerszegi igazgatók. Nyílt levelet írtak, szerintük politikai indíttatású, szakmai alapok nélküli megnyilvánulások zavarják a szakmai megbeszéléseket. A Kettős Mérce úgy tudja, több iskolában a tanárok egy része nem semmit sem tudott a levélről. Az egyik igazgató híradónknak azt mondta, az intézményvezetők álláspontját írták le. A tiltakozásokat szervező Tanítanék Mozgalom kikéri magának a levél állításait.

Az iskolák elé vonulnak szerdán a tanárok

Orbán Viktor és Áder János sem kért bocsánatot a tanároktól, így megtartja a polgári engedetlenségi akciót jövő szerdán a Tanítanék Mozgalom. Pukli István azt kérte, mindenki, aki egyetért a pedagógusok tiltakozásával, reggel 8 és 9 óra között csatlakozzon hozzájuk, és menjenek egy iskola elé.

Éjfélig adtak határidőt a kormánynak

Éjfélkor lejár a határidő, ha a kormány nem reagál, a tanárok hétfőn reggel mindenképp az iskolák elé vonulnak. Ezt írta a Tanítanék Mozgalom közleményében. Közben a Pedagógusok Szakszervezete bejelentette, visszavonják azt a javaslatukat, hogy a tanárok munkaidő után demonstráljanak. Szerintük az államtitkár keddi bejelentése, hogy megszűnik a KLIK, semmin nem változtat.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való