KERESÉS search-close

tömegközlekedés

81 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "tömegközlekedés"

Semmibe vezető sínek az Etele téren

Lesz olyan sínpár, ami a semmibe vezet majd az újonnan épülő 1–es villamos végállomásán az Etele téren. A vágányt azért nem használják majd, mert nem épült hozzá összekötő sínpár, amelyen a villamosok ráhajthatnának. Eredetileg a 19-es és 49-es villamosok érkeztek volna ide. Végül lakók tiltakozása miatt nem épült meg a kapcsolat. A BKK szerint, ha adottak lesznek a feltételek, megépítik az összekötést, de azt nem írták, hogy mikor.

Csak elektromos buszokat akarnak venni

Három éven belül 3 ezer elektromos busz megvásárlását támogatja a kormány - ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a legutóbbi kormányinfón. A tervek szerint néhány év múlva már csak elektromos buszokat lehetne forgalomba állítani a tömegközlekedésben. Az LMP szerint 2030-ra az összes magyarországi buszt elektromosra kellene cserélni, és erre kellene fordítani az uniós támogatások egy részét is.

 

Szeptembertől már mobillal is lehet jegyet és bérletet vásárolni

Szeptembertől már mobiltelefonnal is lehet jegyet és bérletet vásárolni Budapesten. Ezt Tarlós István jelentette be.

 

Ingyenes lesz a tömegközlekedés Luxemburgban

A Nagyhercegség miniszterelnöke jelentette be. Az intézkedés minden részletét még nem dolgozták ki, a szakszervezetek tiltakoznak, a kormányfő azonban azt ígéri, hogy legkésőbb 2020-tól nem kell majd fizetni a vonatokon, villamosokon és buszokon. Az októberben újraválasztott Xavier Bettelnek nem ez az egyetlen merész terve.

Szigorúbb szabályok a HÉV-en

Változnak a HÉV jegyvásárlási szabályai. Jövő héttől, aki érvényes kiegészítőjegy vagy bérlet nélkül száll fel, akár több ezer forintos büntetésre is számíthat. A MÁV azt szeretné ezzel elérni, hogy az utasok inkább elővételben vegyék meg a jegyüket.

Ivott a kisfia, leszállíttatták

Rendőrt hívott a buszsofőr, hogy leszállíttasson egy családot a menetrendszerinti járatról vasárnap Miskolcon. Az anya visszazárható palackból inni adott a buszon a négyéves kislányának, ezért a buszvezető a végállomáson nem indította el a buszt, és kötelezte a családot, hogy szálljanak le. A vitájukat rögzítette egy utas. A közlekedési cég azt állítja, a család nemcsak ivott, hanem evett is a buszon, ez viszont tilos.

Az utas felvételét ide kattintva nézheti meg.

 

Nem bírná el a légkondit a metró

32 fokban izzadnak az utasok a 3-as metrón. A budapesti főpolgármester szerint nem férnének el az alagútban a felújított metrókocsik, ha klímát szerelnének a tetejükre. A Metróért Egyesület szerint azonban nem ez a baj, hanem az, hogy a berendezések túl nehezek lennének.

Forróság a buszokon, metrókon

33 fok a metrón, 35 a villamoson. Nagy a meleg azokon a járműveken, amelyeken nincs légkondicionáló. Stábunk hőmérővel járta a várost, hogy megnézzék, hány fok van egyes közlekedési eszközökön, de elmentek egy kórházba, és egy panellakásba is.

Megint felújítják a 4-es, 6-os vonalát!

2018. június 16-tól szeptember 2-ig felújítják a 4-es és a 6-os villamos vonalát az Oktogon és a Harminckettesek tere között.

Marci, a közlekedésmániás


szerző:
2018.05.29. 18:00
Marci, a közlekedésmániás

Az élet egy utazás – mondja Marci, aki szó szerint is veszi a mondást. Furcsa hobbija ugyanis a tömegközlekedés, ezért képes éjjel-nappal utazni Budapesten és országszerte egyaránt.

Nem kell félni az influenzától a budapesti metró mozgólépcsőin

Speciális magyar találmánnyal fújták le a négyes és a kettes metró mozgólépcsőinek korlátját. A szert tavaly alkalmazták először az influenzaszezonban. A speciális anyag miatt a vírusok és a baktériumok nem fertőznek tovább. A HÉV kocsikat is fertőtlenítették.

INFLUENZA: Vigyázat a tömegközlekedéskor!

Még mindig tombol az influenza. Íme, néhány jótanács, mire figyeljünk - például, ha utazunk.

Inkognitóban a 6-os villamoson


szerző:
2018.01.24. 16:45
Inkognitóban a 6-os villamoson

Gáspár Laci szokatlan helyszínen tűnt fel és ezzel elég nagy feltűnést keltett. A körúton a 6-os villamosra szállt fel délutáni órákban. Ezt azzal tetézte, hogy még egy szelfit is lőtt az ajtó mellett állva.

Összeomlott a közlekedés

A kínai és közép-kelet-európai országok kormányfőinek csúcstalálkozója miatt volt, aki két órát késett, más autó és tömegközlekedés helyett gyalog ment dolgozni, hogy beérjen.

Építik a kapus rendszert

Épülnek az első áteresztő kapuk a budapesti metrón. A Deák téri megállónál kezdik el tesztelni a kapukat, de élesben csak egy év múlva használják majd. 800 helyen, a metró és a HÉV vonalakon működik majd az új rendszer, amivel együtt bevezetik az elektromos jegyeket és bérleteket is.

Drága lesz eljutni a kórházhoz?

Drága lehet a tömegközlekedés kiépítése a leendő budai szuperkórházhoz – erről Újbuda polgármestere nyilatkozott a Magyar Nemzetnek. Hoffmann Tamás azt mondta, az 1-es villamos meghosszabbítása legalább tízmilliárd forintba kerülne. A kormány egy hónapja vásárolta meg az építkezéshez szükséges területeket, de azt még ma sem tudják, hogy a Dél-Budai Egészségügyi Centrumot hogyan lehet majd tömegközlekedéssel megközelíteni.

Fókusz 2017-08-02


szerző:
2017.08.02. 19:00
Változnak a járatok a Keletiben

Háromhetes karbantartás kezdődik szombattól a budapesti Keleti pályaudvaron. Emiatt több vonat menetrendje, útvonala és végállomása is változik. Ráadásul szombaton lép életbe a MÁV-nál a nyári menetrend, emiatt is lesznek változások. A vasúttársaságnál nem számítanak tumultusra, de mindenkit arra kérnek, hogy indulás előtt időben nézze meg, mikor és honnan megy a vonata.

 

Adj egy ötöst!: Íme 5 tömegközlekedésen utazó embertípus

Vannak a reggelizők, a másokat bámulók, a kellemetlen szagúak, a visszaalvók, és azok, akik a tömegközlekedési eszközökön megsüketülni készülnek a fülükben bömbölő zenétől.

Veszélyben voltak a metró utasai

Egy felújított orosz szerelvényen hétfőn délután nemcsak a peron felé nyíltak az ajtók, hanem a másik oldalon is. Szerencsére senki nem sérült meg, a BKV vizsgálatot indított. A Metróért Egyesület szerint ilyenkor az összes kocsit ki kellene vonni a forgalomból, hiszen nem tudni, hogy mi a hiba oka. Ennek ellenére ma is vitt utasokat a felújított fehér metró.

Plusz két napig lesznek érvényesek a bérletek

Tovább lesznek érvényesek a májusi és félhavi vonat- és buszbérletek. A pünkösdi hosszú hétvége miatt két nappal meghosszabbítják az érvényességi idejüket, így döntött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ezért a MÁV, a GYSEV, a Volánbusz és a régiós közlekedési központok járataira érvényes májusi bérleteket június 7-én éjfélig lehet használni.
 

Baltát vágott a villamosba

Baltát vágott az induló villamosba egy szegedi férfi. Az 57 éves ember élvédő és zsák nélkül szerette volna felvinni a baltát a villamosra, ezt azonban a sofőr nem engedte és leszállította az utast. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke azt mondja, egyre több támadás éri a tömegközlekedésben dolgozókat, ezért szerinte szigorúbb büntetésekre lenne szükség hasonló esetekben.

Újabb agresszív buszos videó terjed a neten, vajon mi történt a tömegközlekedésben?

Ezúttal egy türelmét, vagy tartását vesztett, láthatóan zavart nő került szóváltásba, aztán állítólag össze is verekedett az utasokkal a buszon, majd az utcán bénította meg a forgalmat! Természetesen ezt a csúnya konfliktust is felvette valaki a mobiljával. Megpróbáltuk kideríteni, hogy mi történhetett a tömegközlekedésben? Tényleg több lenne az agresszió az utasok között, utasok és sofőrök között, mint korábban volt?

Összeomolhat a tömegközlekedés

Áprilisban összeomolhat Budapest közlekedése, a BKV több száz dolgozója megírta a felmondását, mert elégedetlenek a fizetésükkel – ezt mondják az Egységes Közlekedési Szakszervezetnél. A dolgozók legalább tizenöt százalékos béremelést szeretnének 2017-re, de a közlekedési társaság egyelőre semmit sem ajánlott nekik. A felmondásról szóló papírokat egyelőre ügyvédi letétbe helyezik, és egyszerre adják be, ha április 15-ig nem tudnak megállapodni a munkaadójukkal.

A vegyesbolt két éve bezárt

Kevés busz indul és bevásárolni sem lehet bármikor. Ezekkel a problémákkal küzdenek nap mint nap a Baranya megyei Téseny lakói. Az alig négyszáz fős településen a helyi vegyesbolt két éve zárt be. Újranyitással többen próbálkoztak, sikertelenül. Akinek gyermeke van, annak például a csaknem 30 kilométerre lévő Pécsre kell utaznia a különböző holmikért. A szülők szerint erre akár egy fél napjuk is rámehet.

Szmog: Ingyenutazás Szegeden

Ingyenes a tömegközlekedés a szmog miatt Szegeden. Budapesten viszont nem lesz az, hiába kéri az MSZP és a DK is. 23 városban van szmogriadó, a meteorológus szerint ezen a héten már nem várható komolyabb változás, marad a fagy és a rossz levegő. Sportolni is csak a hegyekben érdemes, ezt mondta Híradónknak egy pécsi futó egyesület elnöke.

Káosz lehet Budapesten, ha leállítják a 3-as metrót

Tarlós István és Lázár János folyamatosan vitázik a ramaty állapotú 3-as metró felújításáról. Aki akar, szórakozhat vagy bosszankodhat a csörtéiken, de a lényeg inkább az, hogy emberek százezreinek a napi rutinjáról, idejéről és kényelméről van szó. Arról ugyanis kevés szó esik, hogy mi lesz az utasokkal, ha leállítják a metrót. Nézzük, mi várhat a közlekedőkre!

Vitézy: A BKK hazudik a járatritkításról

Szemérmetlenül hazudnak, ez a véleménye a Budapesti Közlekedési Központ volt vezérigazgatójának, Vitézy Dávidnak arról, hogy a mostani vezetés nem ismeri be, járatrikítás lesz a fővárosi tömegközlekedésben. Az Index írta meg először, hogy több troli és villamos is ritkábban jár majd Budapesten, ami a Budapesti Közlekedési Központ jelenlegi vezetője szerint nem járatrikítás, csak ésszerűsítés.

Cáfolja a BKK a járatritkításokat

Változik a budapesti tömegközlekedés menetrendje. Szeptember elsejétől visszaáll az őszi, de sajtóhírek szerint közben több vonalon is jelentős járatritkítások lesznek. Az index.hu írta meg, hogy a változások hatvan járatot érinthetnek és ezzel évente százmillió forintot spórolhatnak. A BKK vezetése cáfolja a járatritkítást. Azt mondják, technikai átszervezések lesznek és előre tervezett vágányzár.

Lezárások augusztus 20-a miatt


szerző:
2016.08.19. 14:41
Lezárások augusztus 20-a miatt

Már péntek este lezárják a Lánchídat! Segítünk, hogyan lehet közlekedni augusztus 20-án Budapesten!

Jön az okosautók kora


szerző:
2016.02.20. 01:00
Jön az okosautók kora

Az okostelefonok egyre többet tudnak és minden rekordot megdöntve terjednek a világban. Mi lesz az autókkal? Igazuk van-e azoknak, akik azt mondogatják, hogy például a távközlés, az informatika, vagy éppen a digitális technika fejlődése messze-messze megelőzte az autók fejlődését? És éppenséggel az olcsó olaj és benzin korában - összekapja-e magát az autóipar?

Fonódó villamos: jó az ötlet, de van még mit javítani

Az ötlet jó, a kivitelezésen még lehetne javítani, ez a véleménye a Híradónk által megkérdezett utasoknak a budai fonódó villamos hálózatról, amit harmadik hete használhatnak. Sok a késés, többször egymást akadályozzák a szerelvények, viszont annak sokan örülnek, hogy Észak-, és Dél-Buda között átszállás nélkül lehet közlekedni.

Budapest jövője


szerző:
2016.01.26. 13:43
Budapest jövője

Két év múlva nincs uniós pénz, mert Pest megyét leválasztják és a főváros önmagában túl gazdag. Az önálló Pest megye szegény régió, sokat nyerhet és így kelet-magyarországi uniós pénzeket is elszívhat. És: mi lesz a milliókat érintő agglomerációs közlekedéssel, amelyet az állam fizet, de a BKV-n kívül bevonja a MÁV-ot és a Volánt is.

Átgondolná az ingyenes utazást Tarlós

Át kellene gondolni a hatvanöt év felettiek ingyenes utazását, ezt mondta Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatóján. A politikus, aki egyébként maga is elmúlt már hatvanöt éves, azzal példálózott, hogy még a parizer sincs ingyen.

Már használható a fonódó villamos

Van aki már annyirá várta, hogy kész legyen a fonódó villamos Budán, hogy még a gyerekének is erről mesélt lefekvés előtt. Most az apuka és fia is nagyon örülhet, hiszen mától használható az öt budai villamosvonalat összekető járat. A 15 milliárdos beruházásnak már csak egy része nincs két, a Lánchíd alatt ugyanis még nem megy át a szerelvény, így ott még át kell szállni.

Átveszik az agglomerációs közlekedést

Átveszi az állam az agglomerációs közlekedés finanszírozását a kormánytól, ezt Lázár János jelentette be, hozzátéve, hogy készen állnak a HÉV-ek üzemeltetésére is. A miniszter mindezt úgy értékelte, megegyeztek a fővárossal.

Döntsék el önök, ki legyen az év ellenőre!

Ildikó szereti a kutyákat és mindenkivel megtalálja a hangot. Csaba fociőrült és alázattal végzi a munkáját. Dániel a szakdolgozatát írja, és napi 15 ezer lépést tesz meg. Kedves, jól kinéző, szimpatikus jegyellenőrök tűnnek fel a BKK kisfilmjeiben: közülük kerül majd ki az év ellenőre. De vajon mindegyikük ilyen? Serdült Szilvia kiment az utcára, hogy az utasokat is megkérdezze, vajon ők is ilyen kedves, jól kinéző és szimpatikus ellenőrökkel szoktak-e találkozni. Nem állítanám, hogy nagyon eltérő válaszokat kaptunk.

Lehetetlen küldetés a fővárosban jegyet venni?

Nyakunkba vettük Budapestet, hogy megnézzük, tényleg nehézkes-e a jegyvásárlás a kihelyezett automatákból a villamosokra, buszokra, metrókra.

Bosszantó: idegeinken táncolnak a jegyautomaták

Nyakunkba vettük Budapestet, hogy megnézzük, tényleg nehézkes-e a jegyvásárlás a kihelyezett automatákból a villamosokra, buszokra, metrókra.

Tarlós: hátamba vágták a kést


szerző:
2016.01.08. 18:50
Tarlós: hátamba vágták a kést

Február 17-ig biztosan járnak az agglomerációba a HÉV-ek és a buszok, de utána ez már nem a főváros dolga lesz. Ezt mondta Tarlós István, aki pénteken azt is bejelentette, hogy korábbi elhatározásán változtatva, lehet, hogy elindul 2019-ben a főpolgármesteri tisztségért.

Ez történt decemberben


szerző:
2016.01.01. 18:55
Ez történt decemberben

10+10 milliós ígéret a háromgyermekeseknek, bizonytalan sorsú tömegközlekedés és egy fényűző parti magyar közszereplővel - ezek foglalkoztatták legjobban az év utolsó hónapjában a magyarokat, a Star Wars bemutató mellett. Ez utóbbi az egész világot letarolta, miközben egy amerikai milliárdos kijelentései szinte minden napra szolgáltattak beszédtémát. Ez történt decemberben.

Nem egyezett meg Orbán és Tarlós

Nincs megegyezés, egyelőre nem lehet tudni, hogy a jövőben ki fizeti a Budapest körüli települések tömegközlekedését. Jelenleg a BKV 5 HÉV és 26 buszjáratot közlekedtet, de a főpolgármester szerint megegyeztek Orbán Viktorral, hogy a feladat ellátása jövőben az állam és a kistelepülések dolga lesz. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium viszont az RTL Híradóval azt közölte, a hatályos jogszabályok szerint 2022-ig a főváros szervezi az agglomerációs közlekedést.

Rejtett kamerával rögzítettük a Keletiben uralkodó káoszt

A nemzetközi jegypénztárnál a menekültek és a külföldi vagy magyar utazók órákat állnak sorba. Sokan a földön fekszenek a pénztár előtti folyosón. Az emberek nem tudják, hogy akkora sorra lehet számítani, hogy lekéshetnek egy vagy több vonatot is. Még az alkalmazottak is panaszkodnak, igaz a rejtett kameránkba.

Dugó helyett vonattal a Balatonra

Nyáron sokszor kész rémálom elindulni a Balatonra, pláne a fővárosból. Éppen ezért lehet jó alternatíva, ha a tömegközlekedési eszközöket választjuk. De, hogy mit kell tudni a nyári vasúti közlekedésről, azt Feldmann Mártontól tudtuk meg.

Felfüggesztették az „utasverő” közterületeseket

Felfüggesztették azt a két közterület-felügyelőt, akik a hírek szerint lerángattak egy fiatal fiút a villamosról. Nem ez volt az első eset, hogy túlkapásról számoltak be utasok. Mihez van joguk az ellenőröknek és a velük együtt dolgozó közterület-felügyelőknek?

Minden utat lezár a BKK?

Felújításokra, útlezárásokra, megváltozott útvonalakra és tömegközlekedésre, illetve óriási dugókra kell számítani hétfőtől Budapesten. Mi vár ránk a következő hónapokban?

Leállították a csúszkáló buszokat

Órákra megbénult a tömegközlekedés az ónos eső miatt péntek este Miskolc legnagyobb lakótelepén az Avason. A csúszós út miatt a buszok nem tudtak felmenni a város magasabban fekvő pontjára, ahol csaknem 40 ezren élnek.

Három év múlva már e-jeggyel utazhatunk

A 10 éve húzódó ügy végére most tett pontot aláírásával a BKK és a fejlesztést végző német cég vezetője. A körülbelül 28 milliárd forintos beruházás bejelentésének időzítését az ellenzék kampányfogásnak tartja.

Dugó az Autómentes Napon


szerző:
2014.09.21. 18:20
Dugó az Autómentes Napon

Sokan még vasárnap is autóba ültek. Akik pedig inkább tömegközlekedtek, azok közül sokaknak a 3-as metró felújítási munkái miatt pótlóbuszokra kellett szállniuk. A BKK-nál ma senki nem kívánt nyilatkozni arról, hogy szerencsés volt-e az időzítés.
 

Mennyire vagyunk udvariasak?


szerző:
2014.03.12. 17:00
Mennyire vagyunk udvariasak?

Rejtett kamerával villamosra és buszra szálltunk, egy várandós kismamát és egy nyolcvanon felüli urat kísértünk. Kíváncsiak voltunk, hogy átadják-e nekik a helyet a zsúfolt járműveken. Él-e még a szokás, működnek-e az illemszabályok.

Hogyan vigyázhatunk az értékeinkre?

Riporterünk egy volt rendőr segítségével megmutatja, hogyan vigyázhatunk az értékeinkre, és áldozatok mesélik el, hogyan rabolták ki őket, miközben utaztak.

Veszélybe kerülhet a tömegközlekedés

Ha a BKV nem kap pénzt még ebben a hónapban, akkor novemberben veszélybe kerülhet a fővárosi tömegközlekedés.

Országimázs, ahogy azt a MÁV elképzeli

Turistának álcáztuk magunkat, és elmerültünk a Keleti pályaudvar poklában.

Benyújtották a költségvetést


szerző:
2011.09.30. 19:15
Benyújtották a költségvetést

A költségvetési tanács és a Fidesz frakció is elfogadta a jövő évi költségvetést.

Dalra fakadtak a villamosok


szerző:
2011.09.04. 18:20
Dalra fakadtak a villamosok

Zenés tömegközlekedés Budapesten. 20 zenekar szállt fel két villamosra, és addig utaztak, amíg el nem játszották a kedvenc nótáikat.

A tömegközlekedés „idegbeteggé tehet”

Egy kutatás szerint a mindennapi ingázás negatívan befolyásolja a nők mentális egészségét.

Tippek a vonatút túléléséhez kánikulában

Legyező, vízipisztoly és ivóvíz minden mennyiségben a hőség elviseléséhez.

A kormány rendbe tenné a tömegközlekedést

Nem kell tömeges elbocsátásokra számítani a tömegközlekedési cégek összevonásával. Ezt Fellegi Tamás miniszter mondta az RTL Híradónak.

Nem lesz tömegközlekedés a Margit hídon

Nem közlekedhetnek sem a villamosok, sem pedig a buszok a Margit hídon ezen és a következő hétvégén.

Elkerülhetetlen a dugódíj bevezetése

A Fidesz, az MSZP és az LMP is támogatja a dugódíj bevezetését Budapesten, mert túl sok az autó a fővárosban.

Bekapcsolnák a vidéki szárnyvonalakat a tömegközlekedésbe

Vidéki nagyvárosok elővárosi és agglomerációs tömegközlekedését javítanák az újrainduló vasúti szárnyvonalakon.

Molnár Gyula: az ingyenes BKV egy opció

A BKV díjmentessé tétele egy lehetőség, de nagyon precízen meg kell vizsgálni, hogy miből lehet fedezni.

Negyven éves a piros metró


szerző:
2010.04.03. 09:59
Negyven éves a piros metró

Negyvenedik születésnapját ünnepli a 2-es metró szombaton.

Sztrájk bénítja Bukarestet


szerző:
2010.04.01. 19:15
Szabálytalankodó autósokat perelne a BKV

Két próbapert indít a BKV olyan autósok ellen, akik autójukkal a villamos sínekre parkoltak, így hosszú percekre megbénították a közlekedést.

Ne menjenek az utcára a miskolciak!

A szálló por koncentrációja a város egyes részein az ún. riasztási értéket is elérte.

BKV-sztrájk: mi várható csütörtökön?

A BKV szerint néhánnyal több vonalon járnak majd a buszok, de alapvetően nem változik a helyzet.

Januári áremelések és csökkentések

Többet kell fizetni a fölgázért. Az áramnál szolgálatókként különböző a változás.

Két hét múlva BKV-sztrájk!


szerző:
2009.12.30. 17:57
Két hét múlva BKV-sztrájk!

A munkabeszüntetést január 12-én 0 órától határozatlan időre hirdették meg.

Nincs fennakadás a tömegközlekedésben

90 géppel szórták az utakat Budapesten, így hajnalban helyreállt a tömegközlekedés.

Drágul a tömegközlekedés


szerző:
2009.12.17. 11:33

Megkapja a pénzét a BKV


szerző:
2009.12.15. 14:29
Megkapja a pénzét a BKV

A kormány 2010 első félévében plusz 10 milliárd forintot ad a vállalat üzemeltetésére.

Kidőlt fák, elárasztott aluljáró

A hirtelen jött péntek esti vihar több helyen okozott gondot a főváros közlekedésében.

Drágul a tömegközlekedés is


szerző:
2009.07.01. 09:06
Drágul a tömegközlekedés is

Az árak nagyjából 4 és 7 százalék közötti mértékben emelkednek július 1-től.

Újra vízen a BKV-hajók


szerző:
2009.04.11. 08:24
Újra vízen a BKV-hajók

Áprilisban csak hétvégenként, májustól pedig minden nap lehet utazni a járatokon.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való