KERESÉS search-close

támogatás

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "támogatás"

Várhatóan januártól indul a nagyszülői gyed

Várhatóan jövő január elsejétől lehet igényelni a nagyszülői gyedet. A támogatás legfeljebb két, ikrek esetén 3 évig jár - írta az most közzétett törvényjavaslat alapján az Index.

 

7 ezer milliárd forinttal támogatta az EU a magyar mezőgazdaságot

7 ezer milliárd forinttal támogatta az Európai Unió a magyar mezőgazdaságot az ország csatlakozása óta. Raskó György agrárközgazdász szerint ezek a támogatások négyszázezer család megélhetését segítik, de a legjobban a legnagyobb földbirtokosok járnak. A legtöbb agrártámogatást Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc mezőgazdasági cégei kapják.

Momentum Mozgalom: azok kapjanak uniós támogatást, akik csatlakoznak az Európai Ügyészséghez!

Ne kapjon uniós támogatást az az ország, amelyik nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Ez lesz az első javaslata a Momentum Mozgalomnak, ha bejutnak az Európai Parlamentbe. Erről Fekete-Győr András beszélt a párt szombati kampány rendezvényén. A kormány korábban már elutasította a csatlakozást.

FALUSI CSOK: Mik az előnyei és a hátrányai?

A Bankmonitor szakértőjét kérdeztük arról, mik a buktatói a falusi CSOK-nak, mire érdemes odafigyelni, ha valaki fel szeretné venni.

Deutsch Tamás szerint megszavazzák Botka László javaslatát

Álhír Deutsch Tamás szerint, hogy a kormánypártok elleneznék a szocialista Botka László bejelentését, mely szerint tíz-tízezer forintot kapnak a szegedi nyugdíjasok és az általános iskolás gyermekeket nevelő családok. A város polgármestere még május elsején jelentette be a támogatást, melyre szinte azonnal reagált a helyi Fidesz, és kampányakciónak minősítették. Deutsch Tamás kedden azt mondta, megszavazzák Botka László javaslatát.

70 milliárd forint kárba vész

Majdnem 70 milliárd forint támogatáshoz nem jut hozzá Magyarország, mert az Orbán-kormány nem írta alá a norvég alapról szóló megállapodást. Olav Berstad norvég nagykövet az RTL Híradónak azt mondta: a civil szervezetek támogatásán kívül az összes kérdésről meg tudtak állapodni - arról azonban nem. A kormány szerint a pénzt nem a civilekre, hanem a romák felzárkóztatására kellene költeni.

Nem fogod elhinni, hogy mivel jutalmazta meg két alkalmazottját a Pizza King főnöke a szembesítés során!

Jani, a pizzakészítő srác és Tomi, a pizzafutár nem akart hinni a szemének, amikor a főnök felfedte magát! Ami pedig ezután következett, könnyeket csalt a dolgozók szemébe! A teljes adást ITT tudod visszanézni!

CD-támogatás miniszteri keretből

Sámánokkal és szkíta őshagyománnyal foglalkozó kiállításra 3 millió, Szandi új, jubileumi CD-jének kiadására pedig 1 millió forint támogatásról döntött Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Márciusban összesen 76 millió forint szétosztásáról határozott, erről először a 444.hu írt. Az MSZP szerint a miniszternek inkább iskolákat és kórházakat kellett volna támogatnia.

Továbbra is bizonytalan helyzetben vannak a független színházak

Továbbra is bizonytalan helyzetben vannak a független színházak a kulturális TAO megszüntetése miatt. Az állami és önkormányzati intézmények már tudják, hogy az új rendszerben mennyi pénzt kapnak az idén, de a kisebb, úgynevezett alternatív színházak pályázatairól egyelőre nincsenek konkrét hírek. A kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott: nagyságrendileg megkapják azt az összeget, amennyiből a korábbi években gazdálkodtak.

3 milliárd TAO támogatás állami cégektől a felcsúti fociakadémiának

Csak állami tulajdonú cégek majdnem 3 milliárd forint közpénzzel támogatták a felcsúti fociakadémiát társasági adófelajánlásokkal. Ez is kiderül a Transparency International által kiperelt, 2011 és 2016 közötti időszak adataiból. Ezekből az Átlátszó készített adatbázist. Másik 3 milliárd forint érkezett az Orbán-család, illetve Mészáros Lőrinc és üzlettársainak cégeitől 4 év alatt.

A hazaköltözőknek is jár a CSOK

A világ bármely pontjáról hazaköltöző magyarok jogosultak lesznek a CSOK-ra, a CSOK-hitelre és az akár 10 milliós kamatmentes kölcsönre is július elsejétől - ezt ma jelentette be a családügyi államtitkár. Novák Katalin azt mondta, elégedett, mert eddig majdnem 50 ezer újszülöttet vállaltak az igénylők a CSOK több mint 3 évvel ezelőtti bevezetése óta. A Nemzeti Bank szerint viszont egyelőre csak részben nevezhető sikeresnek a program.    

800 millió vallásos könnyűzenére

Milliárdokat ad rendhagyó kulturális programokra a kormány. Csak idén 4 milliárd forintot költenek sportlétesítményekben bemutatandó nagyprodukciókra, míg a vallásos könnyűzene támogatására 800 milliót. A kormány ezt a közösségépítés fontosságával indokolja. Az MSZP szerint az üresen kongó stadionok fenntartását támogatja a kabinet kultúrára szánt forrásokból.

Bevetés közben ment tönkre a tűzoltóautó

Bevetés közben meghibásodott a Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület tűzoltóautója. Az előző, elöregedett kocsijukat társadalmi összefogással, adományokból tudták lecserélni. A sokkal korszerűbb, de most használhatatlanná vált tűzoltóautójuk tavaly Tirolból érkezett. Az önkéntes tűzoltók ismét támogatókat keresnek.

EMMI: mindenki több pénzt kap otthonápolásra

Igazságtalan, hogy annak, aki magatehetetlen beteg gyermekét ápolja otthon, jóval nagyobb összegben emelkedik az állami támogatás, mint aki testvére gondozása miatt nem tud dolgozni. Ezt mondta híradónknak a Lépjünk, hogy léphessenek egyesület vezetője. A szociális ügyekért felelős államtitkár szerint a legfontosabb, hogy mindenki, aki otthon ápolja hozzátartozóját, magasabb összegű támogatást kap idén. Ez a gyermeket otthonápolók esetében bruttó 100 ezer forint, a más hozzátartozót ápolóknál 15 százalékos emelést jelent.

Milliárdosok kaptak támogatást

Milliárdosok kaptak hárommilliárdos állami támogatást egy balatoni hotelre. A pénzből Garancsi István, Hernádi Zsolt és Csányi Sándor közös cége építhet szállodát Tihanyban. A napi.hu írta meg, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán több, a kormányhoz közel álló üzletember is nyert. Szél Bernadett független képviselő szerint a kormány leplezetlenül osztja a pénzt saját embereinek.

Kilenc párt kampányát vizsgálják

Szabálytalanul használta fel az állami kampánytámogatást a Kétfarkú Kutyapárt - ezt írta jelentéstervezetében az Állami Számvevőszék. A párt saját honlapján hozta nyilvánosságra a dokumentumot. Elismerik, két nappal kicsúsztak a határidőből.

TAO: Legfeljebb évi 50 milliárd

Legfeljebb összesen 50 milliárd forint TAO-támogatást vehetnek igénybe az idei évtől a kiemelt csapatsportágak - erről még december végén döntött a kormány. A 24.hu írt róla, hogy a döntés értelmében több tízmilliárd forinttól eshetnek el a sportágak, mivel korábban volt olyan év is, amikor 113 milliárd forint jutott nekik a cégek társasági adófelajánlásából. Ebből épült több stadion is az elmúlt években.

Reni:

Mégis ki más mondta volna el Csoki kortesbeszédét, mint Reni? 

A villalakóknak választaniuk kellett: Ginu vagy Csoki?

A második Párbaj közeledtével a játékosoknak állást kellett foglalniuk Ginu és Csoki között. Vajon ki ki mellé állt?

Fejlesztő ház Olaszliszkán

Fejlesztő házat adtak át hátrányos helyzetű gyerekeknek Olaszliszkán. Az országban több mint száz úgynevezett Biztos Kezdet Gyerekház működik, amiből többet az Ökumenikus Segélyszervezet építtetett. Az intézmények célja, hogy biztosítsák a hátrányos helyzetű régiókban a gyermekek korai fejlesztését, és segítsenek a szülőknek a gyermeknevelésben. Az olaszliszkai gyerekházat az RTL Magyarország 10 millió forinttal támogatta.

Még 3,6 milliárd jut Felcsútnak

Alig egy hét alatt kapott engedélyt plusz 3,6 milliárd forint TAO-támogatás felhasználására a Felcsúti Utánpótlásnevelésért Alapítvány - vette észre az index. A szervezet építtette a nemrég átadott 12,5 milliárdos felcsúti sportcsarnokot. Ehhez kérték a plusz pénz. Felcsútra összesen 9 milliárd forint TAO támogatás érkezett az elmúlt két évben. Ez majdnem 400-szorosa annak, amennyit egy átlagos sportegyesület kap.

Akár havi 40 ezer forint bölcsődei hozzájárulást is kaphatnak a szülők

Akár havi 40 ezer forint bölcsődei hozzájárulást kaphatnak a szülők az ország nagy részén, ha visszamennek dolgozni - ezt a kormány illetékese közölte az állami hírügynökséggel. 5 hónapostól óvodás korig, a gyerek után fizetendő térítési díj felét állják majd európai uniós forrásból. A rekord magas munkaerőhiányt akarják enyhíteni.

CSOK: gyorsan elfogyhat az előny

Gyorsan dönteniük kell a lakásvásárlásra készülőknek, ha ki akarják használni az új, kibővített CSOK-hitel előnyét - a Portfólió szerint. Úgy számolnak, hamarosan teljesen felemésztheti a most bejelentett többlettámogatás értékét a kedvezményes lakásáfa megszüntetése.

Nem támogatnák a lakástakarékot

Megszüntetné a lakástakarék-szerződések állami támogatását a Fidesz. A törvényjavaslatot a gazdasági bizottság kormánypárti elnöke nyújtotta be. Eddig évente maximum 72 ezer forint állami támogatás járt a befizetések után, ám a Fidesz szerint a legtöbben nem új lakást építettek vagy vásároltak az így összegyűlt pénzből, pedig a cél ez lett volna.

CSOK: Nincs döntés a bővítésről

Korábban szeptember végére ígérték, most az sem biztos, hogy még idén dönt a kormány a CSOK bővítéséről. Az otthonteremtési támogatás növelésére szakértők szerint a folyamatosan emelkedő lakásárak miatt volna szükség.

Pénzt gyűjt az Index


szerző:
2018.10.01. 19:04
Pénzt gyűjt az Index

Olvasóitól kér pénzt az Index a további független működésük biztosítása érdekében. Az internetes lap hétfőn délelőtt fél órán keresztül elérhetetlen volt. Ezután jelentették be, hogy támogatói programot indítanak.

2 millió forint a letelepedőknek

Kétmillió forintos letelepedési támogatással, vagy ingyen építési telekkel csábítják a Baranya megyei Ófaluba a fiatal családokat. Az önkormányzat a városokba költöző fiatalok miatt döntött a támogatásról, azt szeretnék megelőzni vele, hogy kihaljon a mecseki kistelepülés.

Leprásokhoz hasonlították a melegeket

Ahogy a leprásokat, úgy a melegeket is meg lehet ölelni és be is lehet őket fogadni a közösségbe - ezt írta egy keresztény portál.  A Népszava hívta fel a figyelmet arra, hogy a cikknek helyt adó oldal idén 27 millió forintos támogatást kapott az üldözött keresztények megsegítésért felelős államtitkárságtól. A melegek jogaiért küzdő LMBT szövetség szerint különösen problémás, ha az állam olyan oldalt támogat, mely szerint a homoszexualitás betegség.

81,2 milliárdról mondtak le


szerző:
2018.09.30. 18:30
81,2 milliárdról mondtak le

Egy év alatt több, mint 80 milliárd forint társasági adóbevételről mondott le a kormány sportklubok és stadionépítés javára. Erről az Mfor.hu írt. A TAO-rendszer 2011-es bevezetése óta már több mint 440 milliárd forint ment a költségvetés helyett a kiemelt sportokra. A DK szerint a pénz olyan cégektől érkezik, amelyek aztán a túlárazott állami beruházásokon vissza is kapják az összeget.

Mekkora teher a tanévkezdés?

Az ellenzéki pártok szerint rendkívül megterhelő az iskolakezdés sok családnak, ezért keveslik a kormány által nyújtott támogatásokat. Az MSZP szerint nem véletlen, hogy ilyenkor megnő a személyi kölcsönt felvevő családok száma, mert máshogy nem tudják kifizetni a szükséges iskolai felszereléseket. A Fidesz szerint ezzel szemben az ellenzéki pártok nemmel szavaztak arra, hogy jövőre több pénz jusson az oktatásra.

 

CSOK: érdemes kivárni?

Szeptember végéig érdemes várni: addig dönt a kormány arról, hogyan változtatnak a CSOK szabályain. Gulyás Gergely a pénteki kormányinfón az RTL Híradó kérdésére azt válaszolta: az egy és kétgyerekes illetve a használt lakást vásárló családokat is nagyobb összeggel támogathatják, részletekről azonban nem beszélt.

 

Milliárdokat dobnak ki a szülők

50 ezer forintot bukik egy gyerek, ha nem nyitnak neki Babakötvényt - így számol a G7 gazdasági portál. A jogosultak alig tizede él ezzel a lehetőséggel - az Államkincstár adatai alapján. Így az elmúlt több mint egy évtizedben, amióta jár a támogatás több mint 450 milliárd forintról mondtak le a családok azzal, hogy az újszülöttek után járó 42 ezer 500 forintot nem fektették babakötvénybe.

 

A Magyar Rektori Konferencia is tiltakozik a genderszak megszüntetése ellen

Az érintett két egyetemen kívül már a Magyar Rektori Konferencia is tiltakozik a társadalmi nemek tudományával foglalkozó egyetemi képzés megszüntetése ellen és szakmai vitát szeretnének az ügyben. A kormány szerint viszont joguk van eldönteni, hogy milyen állami oktatást támogatnak. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: szakmai és politikai döntés született. Az LMP szerint a kormány döntése alkotmányellenes, ezért az ombudsmanhoz fordulnak.

 

Rezsicsökkentés: újabb módosítás

Sokan kimaradtak a választások előtt bejelentett rezsicsökkentésből, újra módosított a támogatáson a kormány. 800 ezer család fűt fával Magyarországon, ők őszig a helyi önkormányzatoknál kérhetik az elmaradt támogatást. Ezt nem pénzben, hanem tüzelőben kapják majd meg. Azoknak is várniuk kell még a támogatásra, akik közös kazánnal fűtött társasházakban élnek.

 

Egészségügy: mást akar az MNB

Legalább évi egy szűrővizsgálat járjon a dolgozóknak - ezt javasolja a jegybank. Alapjaiban forgatnák fel az egészségügyet, miután szerintük csak 60 egészséges életévre számíthat egy átlagos magyar. A Nemzeti Banknál azt mondják, adókedvezménnyel kell ösztönözni a cégeket, hogy magánegészségügyi szolgáltatásokkal támogassák a munkavállalóikat. Az Országgyűlés viszont épp az eddigi kedvezmények megszűntetéséről dönthet pénteken a kormány javaslatára.

 

TAO: Mely cégek fizették a legtöbbet?

Részben állami tulajdonú, és a közbeszerzéseken rendre jól szereplő cégek fizették a legtöbb TAO támogatást a fideszes politikusokhoz közel álló futballkluboknak, ez az Átlátszó.hu oknyomozó portál adatigényléséből derült ki. Az egyik legbőkezűbb szponzor a MOL, több milliárd forintot küldtek az elmúlt években Felcsútra, Kisvárdára, vagy Mezőkövesdre. A cég szerint ők a támogatásaikat széles körben osztják szét.

Ingyenes lesz a KRESZ-tanfolyam

Ingyenes lesz a sikeresen teljesített KRESZ-tanfolyam és -vizsga júliustól a 20 évnél fiatalabbaknak. Az állam utólag téríti majd vissza a befizetett pénzt, 25 ezer forintig. Novák Katalin családügyért felelős államtitkár szerint ez a legtöbb helyen már lefedi a tanfolyamra és a vizsgára kifizetendő összeget.

Évente több tízezer forinttal járhatnak rosszabbul a dolgozók

Az adótörvényekről szóló javaslat szerint jövőre megszűnne például az albérlethez nyújtott, vagy az iskolakezdési támogatás. Erzsébet utalványt sem adhatnának a cégek, csak a Szép kártya maradhatna. A Pénzügyminisztérium ezt azzal indokolja, hogy a munkáért munkabér jár. Az egyik munkáltatói szervezet szerint lesznek olyan vállalkozások, amelyek meg sem próbálják majd pótolni az így kieső jövedelmet.

Gyógyvarázs: nem sejtették, hogy ekkora sikerük lesz

A pénzintézet 15 éve támogatja a gyermekegészségügyet. Kezdetben nem sejtették, hogy a kezdeményezésük ekkora siker lesz, mára viszont már több, mint 400 magyar kórházat tudtak anyagilag támogatni.

2,5 milliárdot kap a falu

2 és fél milliárd forintot ad a kormány annak a baranyai falunak, amit Orbán Viktor a kampányban és a választások után is meglátogatott. A kormányfő már májusban is arról beszélt: köszöni a támogatást és megígérte, hogy ő is ad valamit cserébe.

 

Egyedülálló szülőknek segítenek

Megnyílt Magyarország első, egyedülálló szülőket segítő központja, az Egyszülős Központ. A jogi és pszichológiai segítséget is nyújtó szolgálatot az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány hozta létre, azért, hogy a válás vagy halál miatt egyszülőssé váló családok mindennapjait, traumafeldolgozását segítse.

„Így szeretnénk kifejezni a hálánkat”

Sándor és Krisztina hat gyermeket nevelnek együtt, miután a férfi testvére 30 évesen véget vetett az életének. Egy pár a mai napig támogatja őket, akiknek most egy meglepetéssel készültek.

Négy rendőr anyaszerepben

Nehéz az anya szerepe. Több kezdeményezés is ezt mutatta be anyák napján. A Budapesti Rendőrfőkapitányság négy rendőre egy napra minden feladatot átvállalt egy kétgyerekes édesanyától. A rendhagyó akcióról videó is készült.

Pénzt adna a civileknek az unió

Az egész Európai Néppárt megszavazta, hogy az Unió adjon pénzt a civil szervezeteknek, csak a Fidesz képviselői nem támogatták. Az Európai Parlamentben elfogadott határozat több mint 400 milliárd forinttal segítené az alapvető uniós értékeket őrző civil szervezeteket.

1,8 milliárd Mészáros Lőrincnek

1 milliárd 800 millió forinttal támogatja a kormány Mészáros Lőrinc salgótarjáni tűzhelygyárának bővítését. Az új, 5400 négyzetméteres üzemcsarnok alapkövét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a felcsúti polgármester közösen tették le.

 

Százmilliókat kapnak a kampányra

Több százmillió forintos kampánytámogatást vehet fel két olyan párt is, amelynek se honlapja, se nyilvánosan elérhető programja nincs. A szervezetek országos listáját délután hagyta jóvá a választási bizottság. 

Csaknem négy év után újra lesz Békemenet

Csaknem négy év után újra lesz Békemenet - ezt Bayer Zsolt, a rendezvény egyik szervezője jelentette be az ECHO tévében. Ezt azzal indokolta, hogy az ellenzék győzelmét hozó hódmezővásárhelyi polgármester-választás után meg kell mutatni, hogy mennyien támogatják a kormányt. A tömegtüntetést március 15-re hívták össze.

Félévesek és teljesen egészségesek a miskolci hármasikrek

Szeptemberben láthatták az RTL Híradóban a családot, a kisbabák akkor még a koraszülött osztályon voltak. Azóta nagyon sokat fejlődtek. A család sok segítséget is kap: egy egyesület pelenkákkal, bébiétellel segít, egy taxitársaság a fuvarozást vállalta, az önkormányzat pedig gondozónőt biztosított napi nyolc órában.

200 milliós támogatást kaptak

200 milliós támogatást nyert a minisztériumtól az államtitkár rokona által vezetett civil szervezet. A pásztói Nők Civilben Egyesület vezetője Huczekné Rétvári Mónika. Ő az EMMI államtitkárának unokatestvére. A 17 tagú egyesület a nők felzárkóztatását segítő programokat indít.

Törvénymódosítás a devizahitelesek megsegítésére?

Törvénymódosítást kezdeményez az LMP és az MSZP a devizahitelesek megsegítésére. A módosítást támogatja a január közepén megalakult adóskamara is, akik újabb demonstrációt is terveznek. A Fidesz és a kormány szerint nincs szükség törvénymódosításra, de folyamatosan vizsgálják az adósok helyzetét.

 

A Belügyminisztérium és Soros György alapítványa is támogatta

A kormánytól is kapott pénzt egy olyan szervezet, amelyet Soros György alapítványa is támogatott. A minisztérium most azt mondja, a Stop Sorosnak nevezett törvénycsomag elfogadása után felülbírálhatják a programot.

 

Még szükségük van a segítségre

További segítségre van szükség, hogy egy súlyosan beteg kisfiú családja megfelelő otthonhoz juthasson. Augusztusban láthatták az RTL Híradóban a hejőpapi Rátkai családot. Kilenc négyzetméterrel kellene bővíteni bérelt otthonukat ahhoz, hogy állami támogatáshoz juthassanak, és megvehessék a házat.

RTLII Híradó 2018-01-19


szerző:
2018.01.19. 21:30
CSOK: kevesebb papírmunka lesz

Kevesebb utánajárás, kevesebb papírmunka - így akarja egyszerűsíteni a családi otthonteremtési kedvezményt igénylők dolgát a kormány. Csütörtökön Lázár János jelentette be, hogy már dolgoznak azon, hogyan csökkentsék a CSOK-ot igénylők adminisztratív terheit. A szocialisták szerint inkább ki kellene terjeszteni a jogosultak körét, hogy az egy és két gyerekesek nagyobb támogatást kaphassanak.

RTLII Híradó 2018-01-04


szerző:
2018.01.04. 21:30
Még 128 milliárdot kapnak az egyházak

128 milliárd forint plusz támogatást ad közpénzből a kormány az egyházaknak - derül ki a karácsony óta megjelent Magyar Közlönyökből. Csak a miniszterelnök felekezete - a Magyar Református Egyház - 57 milliárdot, az erdélyi református közösség pedig 27 milliárd forintot kap. Eközben az év végi pénzosztásból oktatási fejlesztésekre 5 milliárdot szán az Orbán-kormány.

Újabb 37 milliárd focira

Újabb 37 milliárd forintot költ a kormány fociklubok támogatására és stadionépítésre – derül ki a karácsony utáni első magyar közlönyből. Ebből a pénzből például 10 milliárd forintért építenek stadiont Nyíregyházán, de több mint 8 milliárd forint jut határon túli fociakadémiák támogatására is.

A Jobbik mellett tüntetett több párt is

A Jobbik az Állami Számvevőszék több mint 660 millió forintos büntetése miatt tiltakozott. Több ellenzéki párt is támogatta a megmozdulást és részt vett a demonstráción.

Betöltetlen praxisok: akár 20 milliót is kaphatnak

55 háziorvos és 41 fogorvos pályázott betöltetlen praxisokra az idén - tudta meg az RTL Híradó. Ezeknek az orvosoknak akár 20 millió forintos támogatás jár, cserébe vállalniuk kell, hogy legalább hat évig dolgoznak olyan helyen, ahol hosszú ideje betöltetlen a körzet.

 

Akadémia helyett szálloda

Kézilabda akadémia helyett négy csillagos szállodát épített Balatonfüreden az egyik önkormányzati tulajdonban lévő cég alapítványa. A Dikrekt 36 oknyomozó portál információi alapján a Házon Kívül stábja forgatott a városban. Az alapítvány félmilliárd forint TAO-támogatást igényelt a beruházáshoz. A kormány kivizsgálja az ügyet.

 

Ausztrália igent mondott a melegházasságra

A voksolók 61,5 százaléka támogatta, hogy az azonos nemű párok is házasodhassanak. A kontinensnyi országban két hónapon át tartott a levélszavazás. Az ország konzervatív miniszterelnöke azt mondta: még karácsony előtt meg kell hozni a szükséges törvényeket. A melegházasság ellenzői szerint meg kell védeni az ausztrál családokat és gyerekeket.

Bekérették az amerikai ügyvivőt

Bekérették a Külügyminisztériumba az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, miután kiderült, hogy a Trump-kormányzat csaknem 200 millió forinttal támogatná a független vidéki sajtót Magyarországon - tudta meg az RTL Híradó.

 

Egymillió új magyar állampolgár

2018-ra ígérték, de a vártnál valamivel korábban teljesült: megvan az egymillió új magyar állampolgár. Ezt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelentette be a Fidesz vasárnapi kongresszusán. A határon túl élő magyar állampolgárok 2018-tól anyasági támogatást és babakötvényt is kaphatnak a szavazati joguk mellé. A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz megvásárolta a voksukat.

Külhoniak is kapnak támogatást

Egy gyerek után több mint százezer forint állami támogatást kaphatnak január elsejétől a határon túli és a külföldön dolgozó magyarok. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken erősítette meg, hogy kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvényt is a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyarokra.

USA-támogatás vidéki médiumoknak

Szokatlannak tartja a Külügyminisztérium, hogy vidéki magyar újságírók munkáját támogatná az amerikai kormány. A Trump-adminisztráció csaknem 188 millió forintot szánna erre. Az amerikai külügyminisztérium honlapján megjelent kiírás alapján azt szeretnék elérni, hogy a vidéken élők elfogulatlan információkhoz jussanak.

Seszták: Nincs közöm hozzá


szerző:
2017.11.07. 18:33
Seszták: Nincs közöm hozzá

Semmi köze nem volt ahhoz, hogy mire adtak százmilliókat a felügyelete alatt álló cégek - ezzel védekezett a bizottsági meghallgatásán Seszták Miklós Nemzeti Fejlesztési Miniszter, amikor a Civil Összefogás Fórum támogatásáról kérdezték.

 

Hospice: örülnek, de nem értik a minisztériumot

Örülnek a minisztérium támogatásának, de nem értik miért figyelmeztetik őket felelős gazdálkodásra. Szerdán számoltunk be arról, hogy bezárhat Magyarország egyetlen felnőtt Hospice háza, mert elfogyott a pénzük és nem kapnak állami segítséget.

 

Visszafizettetnék a kampánypénzt

Ha egy párt nem kap legalább fél százaléknyi szavazatot a választáson, fizesse vissza az államtól kapott kampánypénzt - ezzel a javaslattal szorítaná vissza azokat a szervezeteket a Fidesz, amelyek gyanújuk szerint csak anyagi haszonszerzés miatt indulnak a választásokon. A kormánypárt arra kéri az ellenzéket: támogassák a javaslatot, mert az elfogadásához kétharmad kell.

Henrietta:  „Egy drogos csöves vagy ”

Márió sosem érzett semmit Henrietta iránt, közös gyermekük miatt mégis együtt maradt a lánnyal. Nem csoda hát, hogy a kapcsolatuk lassacskán annyira megromlott, hogy a fiú már 1 éve nem láthatta a kislányát. Márió segíteni, és támogatni szeretné a családját, de volt barátnője nem hajlandó a békülésre, hiszen szerinte exe egy „drogos csöves”.

Sokan állnak ki Szinetár Dóráék mellett

Sokan állnak ki a színészházaspár Szinetár Dóra és Makranczi Zalán mellett. Néhány napja elkerülve a pletykákat, maguk írták le egy posztban, hogy pár hetes kisfiúk Down-szindrómás. Ismert emberek, köztük Kovács Patrícia, Balázs Klári, Zoltán Erika is támogatásukról biztosították a családot.

Videókra is ment a 320 millió

A Polgárok Házának népszerűsítésére költötték a Hungarocontrol-tól kapott 320 millió forintos támogatást. Itt működik a Szövetség a Nemzetért Alapítvány, amely az Orbán Viktor által alapított polgári körből nőtt ki. A támogatás felhasználásáról az alapítvány kuratóriumának elnöke beszélt több hónapos hallgatás után. Fónagy János korábban azt írta, a támogatást a légiirányítás népszerűsítésére kapta az alapítvány. Az LMP szerint felmerül a bűncselekmény gyanúja.

Uniós pénz ingyen wifi-re

Ingyen Wifiről döntött az Európai Parlament. Egy külön alapból támogatják azokat a településeket, ahol eddig nem volt a közterületen, és a közintézményekben ingyenes wifi szolgáltatás. 6 ezer település pályázhat. A kormány szerint Magyarországon 130-160 település kaphat a pénzből. Az általunk megkérdezett szakértők szerint ez főleg azoknak segíthet, akik nehezebben fizetik ki a drágább internetet.

Több pénz lesz a lombikprogramra

Több lombikbébi beültetést támogat az állam, és a gyógyszerek is kevesebbe kerülnek majd a meddő pároknak. Ezt Balog Zoltán miniszter szerdán jelentette be, de azt állítja nem az elmúlt napok vitája miatt döntöttek a változtatásokról, azokon hónapok óta dolgoznak. Közben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt nyilatkozta: a kormány várja a győri megyéspüspök változtatási javaslatait. Ő az, aki szerint a lombikprogram bűn.

Marcsi:

Józsi azért jött a műsorba, hogy rendezze kapcsolatát keresztanyjával. A srác sokáig nem volt tisztában nemi identitásával, de mikor megismerte volt barátnőjét, rájött, hogy biszexuális. Mikor kiderült, hogy Jocó exe, Ibolya teherbe esett, Jocó keresztanyja, Marcsi rögtön támadni kezdte keresztfiát és megkérdőjelezte azt is, ki a gyerek igazi apja.

Hívd a 1353-as adományvonalat, és támogasd a nehéz sorsú iskolásokat!

Az Iskolakezdés együtt! országos felhívással az Ökomenikus Segélyszervezet 1000 gyermek beiskolázásának támogatására gyűjt pénzadományokat. Wolf Kati, Berki Krisztián, Vastag Csaba, Vastag Tomi és Gyurta Dani is csatlakozott a segélyakcióhoz, ami egész héten tart! Ha te is szeretnéd támogatni a nehéz sorsú gyerekeket, nem kell mást tenned, csak tárcsázni a 1353-as adományvonalat, melyre minden hívás és SMS indításával 250 forintot lehet adományozni!

Denisz: Én azt akarom, hogy te elfogadd magad!

Denisz és Deni nyolc éve legjobb barátnők. Mindketten a lányokhoz vonzódnak, és bár az első találkozás alkalmával Denisznek nagyon megtetszett Deni, barátok maradtak. Deni az elmúlt években rengeteg kezelésen esett át, hogy még férfiasabb legyen, és Denisz most azért jött a műsorba, hogy megértesse vele: ő úgy jó, ahogy van!

70 ezren élnek lakcím nélkül

Több mint 70 ezren élnek érvényes lakcím nélkül Magyarországon, köztük 4800 gyerek. Két év alatt tízezerrel nőtt a számuk, a Város Mindenkié Csoport szerint ez az egyre szaporodó kilakoltatások miatt van. A lakcím nélküliek egy sor szociális juttatástól elesnek, a gyerekek például nem kapnak ingyenes étkezést. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától azt írták, törvény-módosítást kezdeményeznek azért, hogy a lakcímproblémák miatt egyetlen gyermek se essen el a neki járó támogatásoktól.

Túl bonyolult a netes pályázat?

Túl bonyolult az Otthon Melege Program pályázata, ezért a rászorulók egy része be sem tudja azt adni, mondja a GKI Gazdaságkutató vezetője. A vissza nem térítendő támogatásra csak interneten és ügyfélkapus regisztrációval lehet jelentkezni. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint viszont egyszerű és könnyen elérhető a pályázat. Ez szerintük abból is látszik, hogy amit észak-alföldi régióban most kiírtak, arra négy óra alatt elfogyott pénz.

Peti hallani sem akar testvére tervéről

Virág női testbe született férfi lélekkel. A lányt nagyon zavarják mellei, ezért szeretne megszabadulni tőlük, azonban testvére, Peti ellenzi a lány tervét...

Fábián Juli rengeteg erőt merít rajongóiból

Fábián Juli egy hete jelentette be Facebook-oldalán, hogy daganatos betegséggel küzd – mostanra rajongók és barátok százai kívántak neki erőt a gyógyuláshoz. Egy újabb posztban osztotta meg, milyen jól estek neki a jókívánságok, amiből rengeteg erőt tud meríteni.

Ellenzi a Momentum a bérplafont

Hétfőtől kezdődhet az aláírásgyűjtés ahhoz a népszavazáshoz, ami másfél millió forintban maximálná az állami cégvezetők fizetését. Szinte az összes ellenzéki párt segít a kezdeményező, volt LMP-s Vágó Gábornak. Az olimpiaellenes aláírásgyűjtéssel ismertté vált Momentum Mozgalom viszont nem száll be a kampányba. Azt mondják, ha valaki állami cégvezetőként jól dolgozik, azt igenis meg kell fizetni.

Az olimpián viselt ruhájával segített a bajba jutott családon

Gázrobbanás miatt otthonát vesztett családnak gyűjtött Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó. A riói olimpián viselt szabadidő ruháját is elárverezte. Összesen több mint fél millió forintot gyűjtött össze a Tolna megye Decsen élő Vaskó családnak. Házuk márciusban semmisült meg, most rokonoknál laknak, de már készülnek az újabb házuk építésére.

45 milliót kap a CÖF a Fidesztől

45 millió forinttal támogatta a Fidesz pártalapítványa a Civil Összefogás Fórum működését tavaly. Ez derül ki a civil szervezet friss beszámolójából. Eszerint ez a támogatás és az állami, Villamos Művektől kapott 508 millió forint a CÖF összes bevételének 95 százalékát jelenti. Az Együttnél azt mondják: miközben a Fidesz támadja a tisztességes civil szervezeteket, addig a CÖF-öt közpénzből tömik ki. A kormánypárt szerint ebben nincs semmi kivetnivaló.

Több családnak adnának CSOK-ot

Vizsgálja a kormány, hogyan adhatna több családnak CSOK-ot, de még nem döntötték el, érdemes-e településtípusonként különbséget tenni a szabályokban - erről tájékoztatta Híradónkat a Nemzetgazdasági Minisztérium. Csütörtökön a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy másra lehet szükség a fővárosban, mint a kisebb településeken, és ezért ismét változtatnának az Otthonteremtési Programon. Másfél éve, a 10 plusz 10 milliós támogatás bevezetése óta 27 százalékkal drágultak az új lakások Budapesten. 

 

Kormányhivatalban hagyták jóvá a CÖF támogatását

Egy kormányhivatalban hagyták jóvá a Békemenet szervezőinek támogatását. Ez abból az interjúból derült ki, amit az MVM kommunikációs igazgatója adott az Origónak. Az állami cég tavaly 508 millió forintot adott a Civil Összefogás Fórum alapítványának. A kormány korábban azt állította, nekik nincs közük a támogatáshoz, a villamos művek sajtófőnöke azonban azt mondta, a pénzt a Rogán Antalhoz tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyta jóvá. Az MSZP feljelentést tett tiltott pártfinanszírozás miatt.

Visszakérték a szuperzongorára adott 60 milliós támogatást

Visszakérte a szuperzongorára adott 60 milliós támogatást a jegybank - ezt Híradónkkal közölték, miután kiderült, tavaly már egyetlen forint árbevétele sem volt a hangszerből a gyártónak, és emiatt a cég veszteségbe fordult. A Nemzeti Bank csak annyit árul el, hogy szerződés-szegés történt. Bogányi Gergely közpénzből fejlesztett szuperzongorájából tavalyelőtt 10 darabot rendelt az állam 764 millió forintért, ezeket idén év végéig kell leszállítaniuk.

Bátor Tábor: 5,6 millió forint támogatás gyűjtöttek össze nézőink

Több mint ötmillió forint támogatást gyűjtött a Bátor Tábornak a Fókusz Plusz! Május 27-én gyereknapi különkiadással jelentkezett az RTL Klubon a Fókusz Plusz, amiben a Bátor Tábornak gyűjtött adományokat.

Bátor Tábor adománygyűjtés: 4 millió 200 ezer Ft az adás végéig!

A 13600-as szám továbbra is él, a Bátor tábort a 02-es kód elküldésével támogathatják! A Fókusz Plusz adománygyűjtő adásának végéig 4 millió 200 ezer forintot ajánlottak fel nézőink a Bátor Tábornak. A hétfői Fókuszban beszámolunk róla, hogy a hétvége alatt még mennyi adomány érkezett.

Fókusz Plusz 2017-05-27


szerző:
2017.05.27. 18:50
Praxisközösségeket alakítanának ki a háziorvosok

Több mint 13 milliárd forint uniós támogatásra pályázhatnak idén a háziorvosok, hogy egészségfejlesztési irodákat vagy praxisközösségeket alakítsanak ki. A praxisközösségekben a háziorvosok összeállnak, és együtt alkalmaznak dietetikust, gyógytornászt és ellátnak olyan körzetet is, ahol nincs orvos. Az alapellátó orvosok szövetségének elnöke szerint mivel ilyen szakemberekből országszerte hiány van, sokan nem fogják tudni teljesíteni a pályázat feltételeit.

Hogyan értelmezi az állam a szolidaritást?

Megtudhatják, mi lehet az oka annak, hogy ha egy diák egyházi iskolába jár, az állam több mint háromszor annyit fizet érte az iskolának, mint egy állami iskola egy diákjának. De előbb arról, hogyan értelmezi az állam az iskolákra vonatkozó önkormányzati szolidaritást.

Száz milliókat költöttek, eredmény nélkül

Megszüntette a nyomozást az ügyészség a kispártok ügyében, amelyeket közvetlenül az előző parlamenti választás előtt alapítottak. Erről elsőként a 24.hu írt. Korábban az Állami Számvevőszék még arra jutott, hogy ezek a pártok törvénysértő módon használhatták fel az államtól kapott támogatást a 2014-es kampány idején. Több pártnál ez akár több száz millió forint is lehetett. A portál úgy tudja, hogy az ügyészség szerint nem történt bűncselekmény.

Emma és Maja barátsága meginog Linda miatt

Emma abban reménykedik, hogy Linda elmondja végre az igazat Péternek, de ő továbbra is csak az időt húzza. Emma este megint hagyja, hogy Linda kiengesztelje az esetért, de Majánál elszakad a cérna, és durván kioktatja a barátnőjét.

Hiába várják a támogatást

Még egy forintot se láttak a beígért támogatásból a Vállalkozz itthon, fiatal! nevű kormányprogram résztvevői - a 444 szerint. Többen pedig hónapok óta fizetik a járulékokat a pályázat miatt létrehozott cégek után. Másfél éve a nemzetgazdasági miniszter jelentette be, hogy akár 3 millió forint is kaphatnak a kezdeti költségeikhez. Az LMP szerint a kormány átverte a fiatalokat. A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőre ígért választ a kérdéseinkre.

Homofób rendezvényt támogatnak

A magyar kormány is támogatja azt a rendezvényt, ahová a világ minden tájáról érkeznek melegellenes és abortuszt ellenző aktivisták. Sőt, az emberi erőforrás miniszter, és több államtitkár is előadást tart majd. Balog Zoltán miniszter az RTL Híradó kérdésére azt mondta, akikkel ők együttműködnek, azok jó partnerek.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való