KERESÉS search-close

szabálytalan

76 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "szabálytalan"

Sárga villogóval szabálytalankodnak

Sárga villogóval át a piroson. Erről küldött felvételt az RTL Híradó egyik nézője. Ezen látszik, hogy a sárga, figyelmeztető jelzéssel közlekedő sofőrök úgy viselkednek, mintha kék villogót használnának. Figyelmen kívül hagyják a tilos jelzést, és a buszsávot is használják. Pedig ez a sárga jelzéssel is tilos. A KRESZ szerint csak néhány előjoga van a sárga villogót használó sofőrnek. 

Kisbusz karambolozott kamionnal, egy 16 éves lány életét vesztette

Egy 16 éves lány meghalt, egy fiú pedig súlyosan megsebesült, amikor az őket szállító kisbusz összeütközött egy kamionnal péntek hajnalban a 4-es főúton. A román kisbuszban összesen 16-an utaztak, köztük 11 gyerek. A sofőr szabálytalanul előzött egy kamiont, amikor a vele szembejövő másikkal összeütközött.

Egyre aggasztóbb a helyzet, annyian szabálytalankodnak már a HÉV átjárókban

Egyre aggasztóbb a helyzet, annyian szabálytalankodnak már a HÉV átjárókban a MÁV szerint. A vasúttársaság balesetmegelőzési videójából kiderül, hogy autósok, kerékpárosok, és gyalogosok egyaránt figyelmen kívül hagyják a jelzőlámpa tilos jelzését. Pedig a MÁV szerint átlagosan alig másfél percet kell várni arra, hogy elmenjen a szerelvény. Tavaly négyen haltak meg, mert a tiltás ellenére a sínekre mentek.

Kisfilmmel üzennek a rendőrök

Pörgős zene és egy több száz fős élőkép a rendőrség új balesetmegelőzési kisfilmjében. A Zala megyei rendőrök azt üzenik a rövidfilmmel, hogy ismerni kell és be is kell tartani a szabályokat, hogy kevesebb baleset történjen. A statisztikák szerint ugyanis évek óta egyre több balesetet okoznak szabálytalan gyalogosok és kerékpárosok.
A kisfilmet teljes hosszában ide kattintva nézheti meg.

Eljárás az ámokfutó autós ellen

Eljárást kezdeményez a rendőrség az ellen a sofőr ellen, akinek az ámokfutását vasárnapi Híradónkban mutattuk be. Többször is átment a piroson, és a gyalogosok közé hajtott a zebrán. Mindezt egy másik autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrök azt mondják, hogy már megvizsgálták a felvételt.

Ámokfutó sofőrt füleltünk le

Többször átment a piroson, olyankor is, amikor a gyalogosoknak már zöld volt a lámpa és sokan leléptek a zebrára. És ez még nem is minden szabálytalanság, amit egy autó fedélzeti kamerája rögzített a napokban egy sofőr hajmeresztő manővereiről Budapesten. Buszsávban is előzött és sosem használt indexet. A felvételt megmutattuk egy vezetéstechnikai oktatónak. Szerinte az ilyen sofőrt egyszerűen nem érdeklik a szabályok.  

Az anya lehet felelős 12 éves fia haláláért

A gyerek tavaly januárban szénmonoxid-mérgezés miatt halt meg otthonukba. 17 éves nővére életét sikerült megmenteni. Az ügyészség most emelt vádat az anya ellen. Kiderült, hogy a szobában lévő régi vaskályha szabálytalanul volt bekötve, ráadásul a repedéseit sárral tömték be.

Lebukott a szabálytalankodó kamionos

Záróvonalnál, a szemből jövőknek fenntartott kanyarodósávban előzött egy kamionos a 81-es főúton Vérteskethely közelében. Ezt a rendőrök is látták, utánamentek és megállították. Az elmúlt két napban az M1-es autópályán is ellenőrizték a rendőrök a közlekedőket. A cél a szabálytalan kamionosok kiszűrése volt.

Három év börtönt is kaphat a száguldozó fiatal

Három év börtönt is kaphat a száguldva szlalomozó fiatal sofőr. Tavaly augusztusban az egyik forgalmas szombathelyi úton vette fel az egyik utas a történteket, ami az internetre is kikerült, többen meg is osztották. A rendőrség a felvétel alapján kutatta fel a szereplőket. A vezető több szabályt is megszegett, és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt baleset. Az ügyészség most emelt vádat.

SZABÁLYTALANSÁG: Újabb hajmeresztő előzés

Újabb hajmeresztő előzést vett fel az egyik pécsi helyi busz kamerája. És egy budapesti autóstól is kaptunk szabálytalan előzésről felvételt. Záróvonal, piros lámpa és két villamos sem "zavarta" a sofőrt, hogy szabálytalanul előzzön.

Elképesztő manőverek az M1-es autópályáról

Hajmeresztő nézői videók készültek a napokban az M1-es autópályán. Az egyiken egy szélvédőtöréssel végződött manőver látható, a másikon pedig egy sietős vontatás, 130 km/órával, a belső sávban.

Vontatás 130-cal az M1-es belső sávjában

Elképesztő olvasói videót tett közzé a kemma.hu. A felvételen az látható, hogy az M1-es autópályán, Budapest és Tatabánya között egy személyautó egy másikat vontat. Mindezt 130-cal, a belső sávban. A manőver nem csak szabályellenes, hanem balesetveszélyes is.

Jobbról, leállósávban előzött a száguldozó sofőr

Száguldozó sofőr az M1-M7-es autópálya kivezetőjén. Autóba szerelt kamera vette fel, ahogy a leállósávban, jobbról előzi a többi kocsit egy autós Budaörsnél. Ráadásul jóval gyorsabban megy a megengedettnél. A statisztikák szerint tavaly 19 baleset történt az autópályák leállósávjában. Volt, amelyik súlyos sérüléssel végződött.

Nem volt bekötve, szabálytalankodott, meghalt

Nem kötötte be a biztonsági övét az a 74 éves asszony, aki tegnap délután halt meg egy balesetben Dabasnál. Ráadásul figyelmetlenül hajthatott az útra, hiába volt stoptábla, kikanyarodott egy teherautó elé. Tűzoltók, rendőrök próbálták újraéleszteni, a mentők több, mint fél órán át küzdöttek az életéért, hiába.

Kilométereken át a kezével tartotta egy nő a hűtőt, amit egy utánfutón szállítottak

Hihetetlen látvány az 1-es főúton. Egy nő tartotta a hűtőt, amit egy utánfutón szállítottak. A háztartási gépet egy kötéllel rögzítették, de valószínűleg ezt nem találta elégségesnek a sofőr. A kilométereken át tartó veszélyes mutatványt videóra vette egy mosonmagyaróvári fiatal, aki először a Blikknek küldte el a felvételt. Az általunk megkérdezett szakértő szerint teljesen szabálytalan, ami a videón látható.

Így ne parkoljunk!


szerző:
2018.11.02. 18:14
Így ne parkoljunk!

Újabb fotók a pimasz vagy figyelmetlen, de mindenképpen szabálytalankodó sofőrökről, akik van, hogy két, három helyet is elfoglalnak parkoláskor. Van, akinek az sem számít, ha mozgáskorlátozott helyre áll be keresztben.

Kiadta Simonkát az országgyűlés

Felfüggesztette az Országgyűlés Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát. A kormánypárti politikus a legfőbb ügyész megalapozott gyanúja szerint hazai és uniós pénzek szabálytalan megszerzésében működött közre, a túlárazott díjak 45 százalékát pedig visszakérte készpénzben. Simonka György most sem szólalt meg az ügyében.

Videón az életveszélyes előzés

Versenyző autókról készített felvételt egy nézőnk motorjának fedélzeti kamerája. A videón az is látszik, ahogy egyikük dupla záróvonalnál meg is előzi a másikat.

Egykerekezés közben beintett a rendőröknek

Bemutatott az őt üldöző rendőröknek egy motoros egykerekezés közben. Erről videót is készített, ami az internetre is felkerült.

Videón a szabálytalanság


szerző:
2018.07.25. 18:19
Videón a szabálytalanság

Videóra vették, ahogy a veronai busztragédia diákjait utaztató cég vezetője szabálytalanul vezet. A 24.hu tette közzé azt a felvételt, amin látszik, hogy az általa vezetett busz áthalad a záróvonalon. Kiderült, a jármű nem is közlekedhetett volna, mert ideiglenesen ki volt vonva a forgalomból. A férfit feljelentették, pénzbírságot kapott, és 3 hónapra eltiltották a vezetéstől. Az RTL Híradó hiába kereste.

CSATÁROZÓ BUSZOSOK: Veszélyesztették az utasokat

Bár a KRESZ szerint a buszok lakott területen kívül csak 70-nel mehetnek, a helyközi járat sofőrje többször is bevallja a videón, hogy 80-al hajtott. A Kisalföld értesülési szerint a társaságok mindkét vezetőt megbüntették. A hátul haladó, mobilozó buszos elismerte, hogy szabálytalan volt és veszélyeztette az utasokat és a közlekedőket. (A zoom.hu felvétele.)

A Híradó riportját ide kattintva nézheti meg.

CUKI: Kutyusokat szállítottak (volna)

A Spanyolországba szánt kutyaszállítmányt a Nébih ZöldSzámára érkezett bejelentés alapján ellenőrizték. Bár a szállítási körülmények rendben voltak, a megfelelő papírok hiányoztak, és sok kutya túl fiatal volt a szállításhoz és chipjük sem volt. Részeletek a NÉBIH honlapján és az esti Híradóban! További képek itt!

Kihajtott elé: 3 sérült

Nem adott elsőbbséget, belécsapódott a vétlen autós. Hárman sérültek meg tegnap délután a Bács-Kiskun megyei Harta közelében, amikor egy figyelmetlen autós kihajtott egy szabályosan közlekedő sofőr elé az 51-es úton.

BECSAPÓDÁS: Nem adott elsőbbséget, összeütköztek

Hárman sérültek meg tegnap délután a Bács-Kiskun megyei Harta közelében. Az út közepén állt meg a kék autó, összetört az eleje, amikor belecsapódott az elé kihajtó Opelba. A szürke autót vezető 54 éves sofőr egy bekötőútról hajtott a főútra, de nem adott elsőbbséget. A két autóban hárman utaztak, mindannyian megsérültek.

Ön- és közveszélyes előzést hajtott végre egy motoros

Egy felújítás alatt álló felüljárón két busz között cikázva előzött, átlépve a megengedett sebességhatárt és a záróvonalat. A felelőtlen előzést az egyik helyi járatú autóbusz fedélzeti kamerája rögzítette. Legutóbb hasonló eset januárban volt Pécsett, akkor a busz és a szembejövő autós is fékezéssel tudta csak elkerülni az ütközést.

Záróvonalon fordult az előző motoros elé

Oldalról belerohant egy autóba és a helyszínen meghalt egy motoros Szegeden. Az autós egy négy sávos úton – szabálytalanul - akart visszafordulni és elékanyarodott az éppen előzésben lévő motorosnak. Így ütköztek össze. A motoros nagyon súlyos fej- és mellkas sérüléseket szenvedett. A mentők nem tudták megmenteni az életét.

Három év halálos gázolásért

Három év fogházbüntetésre ítélte és négy évre eltiltotta a vezetéstől kedd délután a bíróság azt a férfit, aki a vád szerint záróvonalnál szabálytalanul előzött és három ember halálát okozta. A szörnyű baleset még 2016 januárjában történt.

 

Utasok is megsérültek a trolin

Tizenketten megsérültek - köztük utasok és a sofőr is - abban a balesetben, amely reggel történt Szeged belvárosában. Egy autós szabálytalanul kihajtott a troli elé a főútra, nekiütközött, a troli pedig nekicsapódott egy villanyoszlopnak. Tízen könnyebben, ketten – köztük a trolivezető – súlyosan megsérültek.

 

TILOS: mégis egymást előzik a kamionok

A KRESZ szerint a kamionok csak 80 km/órával mehetnek az autópályán, míg a kocsik, akár 130-al is elhúzhatnak mellettük. Január óta eddig több mint 100 szabálytalankodó kamionost bírságoltak meg a rendőrök csak Hajdú-Bihar Megyében. A sofőrök több mint fele külföldi volt.

Nemcsak szabálytalan, veszélyes is

Ez az elől haladó kamion is gyorsulásba kezdett. Épp egy másikat próbált lehagyni. A mögötte haladó kocsit pedig feltartotta míg sikerült társa elé vágnia - ez nemcsak szabálytalan, veszélyes is.

Túl gyorsan hajtott, nekicsapódott egy másik autónak

Szabálytalanul előzhetett, ezért csapódott neki egy másik autónak egy pickup Budapesten, a XXII. kerületben. A kocsit vezető fiatalembert a tűzoltók vágták ki a roncsok közül, de az életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt. A vétlen kocsi sofőrjének több bordája is eltört, őt a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Úgy tudjuk, hogy a balesetet okozó sofőr nagyon gyorsan ment, így csúszhatott meg az úton.

Penészes falak a sütödében


szerző:
2018.02.01. 18:13
Penészes falak a sütödében

Gyomorforgató látvány fogadta az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal ellenőreit egy budapesti sütödében. A hatóság 6 mázsa alapanyagot, félkész és készterméket foglalt le és több helyről visszahívta a már kiszállított süteményeket.

Sípályán akadtak el autójukkal

Autóval akart feljutni a kékestetői sípályára egy fiatal pár. Persze nem jött össze, mert elakadtak a frissen ágyúzott hóban. A sípálya hótaposó gépére volt szükség, hogy az autót kiszabadítsák a hóból. Korábban már mások is próbálkoztak ezzel.

Sárga villogóval át a piroson

Két piros lámpán ment át, index nélkül váltott sávot és egy záróvonalat is figyelmen kívül hagyott egy sárga villogót használó sofőr a fővárosban. Az esetről videófelvétel készült, amit egyik nézőnktől kaptunk. Az RTL Híradó által megkérdezett közlekedési szakértő szerint egyértelmű, hogy szabálytalanság történt.

Bicikliúton kerülte ki a dugót

Bicikliúton kerülte ki a dugót egy mikrobusz sofőrje Győrnél. Egy szemtanú felvette, ahogy több száz métert haladt a sor mellett a legközelebbi kereszteződésig. Az RTL Híradónak nyilatkozó autósoktató szerint nemcsak önző volt, hanem másokra is veszélyt jelentett a mikrobusz vezetője.

Részeg biciklis miatt büntették

A jogosítványa bánhatja egy férfinak, hogy koccant egy szabálytalan kerékpárossal. A rendőrség szerint hiába ment a biciklis az egyirányú utcában forgalommal szemben, ráadásul ittasan, elsőbbséget kellett volna adni neki. A biciklis 20 ezres bírságot kapott, a sofőrt nem jogerősen 50 ezer forintra büntették és három hónapra eltiltották a vezetéstől.

Civil autókból figyelik a rendőrök a kamionokat az autópályákon

Elsőként a somogyi rendőrök ültek kocsiba az M7-esen. Ha szabálytalanul előzgető kamionokat láttak, szóltak a járőröknek, akik félreállították a teherautókat. Nyolc sofőrt meg is büntettek. Ahol kétsávos a sztráda, a 7 tonnánál nehezebb autók nem előzhetnek. De gyakran a felelőtlen személyautó-sofőrök okoznak életveszélyt, ahogy ez egy nézői felvételen is jól látszik.

SZABÁLYTALAN: Ellenőrzik az előzgető kamionokat

Civil autókból figyelik a rendőrök a kamionokat az autópályákon! Elsőként a somogyi rendőrök ültek kocsiba az M7-esen. Ha szabálytalanul előzgető kamionokat láttak, szóltak a járőröknek, akik félreállították a teherautókat. Nemcsak a kamionsofőrök okoznak veszélyes pillanatokat a sztrádán. Egyik nézőnk felvette, ahogy az M6-os autópálya fővárosi bevezető szakaszán egy autós szabálytalanul, szlalomozva kerülgeti a többieket.

Milliós büntetést is kaphat a sertéstelep

Szabálytalanul öntik a trágyát a sertéstelepről a termőföldekre Debrecen közelében, ezt állapította meg vasárnapi riportunk nyomán a kormányhivatal. Nagymacson a település lakói évek óta panaszkodnak az elviselhetetlen bűz miatt. Ahogy beszámoltunk róla, a telep tulajdonosa egy hatalmas csövön át vezeti a trágyát a falu határában lévő földre. A kormányhivatal közölte, hogy már többször megbüntették a sertéstelepet, mégsem változott semmi.

Kamera rögzítette a gázolást

Videón a biciklisgázolás! Egy arra járó kocsi fedélzeti kamerája rögzítette a megdöbbentő képsorokat, amelyeken az látszik, amint egy autós elgázol egy zebrán áthajtó kerékpárost Soroksáron. A biciklis akkora erővel vágódott a szélvédőnek, hogy teste a levegőbe repült, az ablak pedig szilánkosra tört. Többen azonnal a kerékpáros segítségére siettek, a férfit fejsérüléssel vitték kórházba. Megrázó felvételek következnek!

A körforgalomban vagánykodott

Fényes nappal driftelt a körforgalomban – szabálysértési eljárás indult ellene. Szombathelyen vettek videóra egy autóst, aki egy forgalmas úton hajtotta végre a manővert. Az általunk megkérdezett vezetéstechnikai oktató szerint az ilyesmi nagyon veszélyes. Mégis rendszeresen előfordul.

Rokkantparkolóba álltak


szerző:
2017.03.08. 18:52
Rokkantparkolóba álltak

Rokkant helyen parkoltak közterület-felügyelők Ferencvárosban. Az éppen az ilyen esetek miatt bírságoló felügyelők – egy szemtanú szerint – nem hivatalos ügyben jártak el, mégis úgy tettek, mintha intézkednének. Parkolásukon egy idős mozgássérült is felháborodott. Főnökük szerint, ha bizonyítást nyer a szabálytalanság, nem marad el a következmény.

Fontos üzenet! Dobó Ági veszélyben érzi családját

A gyönyörű modell, a 2010-es Miss World Hungary komoly fenyegetettségre hívja fel követői figyelmét. A kétgyermekes anyuka nemcsak saját magát, de egész családját is veszélyben érzi. Lehet, hogy nem is alaptalanul?

Furgon állta el a busz útját

Elállta a busz útját. Egy áruszállító kisteherautó miatt kellett percekig a megállóban várakoznia egy pécsi helyi járatnak. A fuvarozó ugyanis bevágott az utasokkal teli busz elé, és keresztben előtte parkolt le. A busz így nem tudott kikanyarodni a megállóból. A fedélzeti kamera az egészet felvette. A buszos szakszervezet szerint gyakoriak a hasonló bosszantó helyzetek.

Ez most akkor futballpálya?


szerző:
2016.10.27. 17:40
Ez most akkor futballpálya?

Elképesztő felvételeket találtunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a futball stadionok, pályák építőinek is elegük lehet néha a párhuzamos és merőleges vonalakból!

Elismerés a végtelenül nyugodt rendőrnek

Elismerés a végtelen türelméért. Jutalmat kapott az a szombathelyi rendőr, aki egy baleset okozójának próbálta elmagyarázni az elsőbbségadási szabályokat. A vétkes sofőr a tíz perces parttalan vita végére sem értette, hogyan kellett volna áthaladnia a kereszteződésen. A rendőr azonban az utolsó pillanatig rendkívül higgadt tudott maradni. Felettesei szerint nyugodt viselkedése használ a rendőrség megítélésének, ezért kapott elismerést.

Szabálytalan volt a miniszterelnökség

Szabálytalanul buzdított a Miniszterelnökség egyik kiadványa az október 2-ai népszavazáson való részvételre - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság. A testület szerint a minden háztartásba eljuttatott tájékoztató volt hiányos, mert impresszumában nem szerepelt a kiadásért felelős neve. A Miniszterelnökség közölte: javítják a hibát. A választási bizottság jogsértőnek találta azt is, hogy Tiszaújvárosban leragasztották a Magyar Kétfarkú Kutya Párt népszavazási plakátjait.

Kilépett a szabálytalankodó polgárőr

Minden tisztségéről lemondott, kilépett a polgárőrségtől és még az önkormányzati munkahelyéről is kirúgták a polgárőrt, aki augusztus közepén a járőrautóval ment nyaralni Zadarba. Útközben pedig veszélyhelyzetet okozott, mert az autópályán indokolatlanul befékezett egy autó előtt. Minderről felvétel is készült, melyet Híradónk bemutatott.

Cserbenhagyót keres a rendőrség

Halálos balesetet okozó cserbenhagyót keresnek a Pest megyei rendőrök. Szombat kora este két autó karambolozott Újlengyel közelében. A balesetben egy fiatal nő a helyszínen meghalt, barátja azóta életveszélyes állapotban, kórházban van. A rendőrség szerint egy bordó Opel Astra sofőrje okozhatta a balesetet, mert szabálytalanul előzött.

Sírva zárta be az 50 éves cukrászdát

Sírva fakadt kameránk előtt a 78 éves gödöllői cukrászmester, mert be kellett zárnia híres cukrászdáját. A Pest megyei Kormányhivatal döntött így, mert az üzletben még mindig azokkal a gépekkel készítették a sütit és a fagyit, mint ötven éve, az induláskor. Ez pedig szabálytalan. A cukrászda nemcsak a környékbeliek kedvenc helye volt, hanem az ország más részeiről is mentek oda vendégek.

Fizetett az áramért, mégis mennie kell

Nem enged a X. kerületi önkormányzat, szerintük lopták az áramot, ezért két gyerekével kiköltöztetnek egy anyát az 5 éve bérelt lakásból. Már a jövő héten menniük kell. Az asszony a szomszédból hozza az áramot, de a vezetéket a saját mérőórájára kötötte, és így fizet is az áramért. Az önkormányzat szerint azonban ez így teljesen szabálytalan.

Húsvét hétvége: egyre több a baleset az utakon

Az utakon egymást érik a balesetek, hiába figyelmeztettek a rendőrök. A szabálytalan sofőr meghalt a Bács megyei Hajós közelében egy frontális karambolban. Győrnél 4 autó ütközött össze. Veszprém megyében, Zirc közelében pedig lovaskocsinak csapódott egy kocsi. A rendőrök szerint húsvétkor akár háromszorosára is nőhet a forgalom az utakon.

Levegőbe emelkedett a teherautó eleje

Érdekes jelenetet nézhettek végig az egyik debreceni buszmegállóban várakozók. Közvetlen mögöttük a szemétszállító teherautó úgy vette fel a rakományát, hogy az eleje legalább fél métert emelkedett. Egy blogger vette videóra az egészet, ami a gépjárműoktató szerint balesetveszélyes és szabálytalan volt. A cégvezető szerint viszont ebben nincs semmi különös.

Pofátlan parkolás Bentley-vel


szerző:
2016.02.13. 18:20
Pofátlan parkolás Bentley-vel

Jó lenne tudni, miért gondolják néha úgy autósok, hogy pofátlanul elfoglalhatják a mozgáskorlátozottak parkolóhelyét. Ezúttal Miskolcon, egy több tízmilliós luxusautó sofőrje keresztbe állva, hogy két ilyen helyet is elfoglalt egyszerre. Másfél hete egy furgon parkolt ugyanott, ugyanúgy. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél azt mondják rendszeresek az ilyen esetek.

Szabálytalanul előzött - három halott

Egy türelmetlen sofőr szabálytalaunl, a záróvanolon át előz, pedig hárman is ülnek mellette, és szemből is jön egy autó. Azt történt, amire számítani lehetett. Tragikus baleset. Hárman meghaltak, egy ember életveszélyesen megsérült. A frontális karambolban összesen négy autó tört össze Győrszemere után a 83-as főúton. A szabálytalan sofőr, úgy tudjuk hentesként dolgozott Ausztriában. Akár csak három ismerőse, akik vele utaztak. A balesetet közülük csak a sofőr élte túl. A vétlen autókban is többen megsérültek.

 Szabálytalan vadászaton volt Lázár János?

Lázár János kisfiát is vadásszá avatták jelképesen azon a vadászaton, ahol a Miniszterelnökséget vezető miniszter is ott volt. Ezt állítja a Demokratikus Koalíció. A párt egy olyan fotót is nyilvánosságra hozott, amin egy másik gyerek is látszik, fegyverrel a kezében. A DK szerint törvénysértés történt.  A Vadászkamara etikai bizottságának elnöke szerint gyerekek nem lőhetnek, de az önmagában nem törvénysértő, ha fegyvert tartanak a kezükben. Lázár János elismerte, hogy családjával ott volt a vadászaton és azt írta, áll minden vizsgálat elé.

Hologram figyelmeztet a szabályra


szerző:
2015.10.12. 18:37
Hologram figyelmeztet a szabályra

Élethű, hologramos alak figyelmeztet, ha mozgáskorlátozottak helyére, szabálytalanul parkolna egy autó. Ilyen videót készített egy orosz civilszervezet, hogy felhívja a figyelmet a problémára. A megdöbbentő felvétel körbejárta az internetet. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél azt mondják, szükség van ilyen kampányra, mert az általában nem elég, ha a mozgáskorlátozottak állnak ki magukért. Sőt, - ahogy a szervezetnél mondják- van aki felháborodik, ha rászólnak, hogy szabálytalanul parkol.

Megfordult a záróvonalon, belerohantak

Hatan sérültek meg kedd este Veszprémben, amikor egy román gépkocsi vezetője szabálytalanul megfordult egy kétszer kétsávos úton, a mögötte haladó autó pedig belerohant.

Rendőrautó tartotta fel a forgalmat

Ismét az autópályán, belső sávban, a megengedettnél lassabban haladó rendőrautót filmezett le az Index.hu egyik olvasója. Márciusban történt hasonló eset, akkor vizsgálatot indított a rendőrség az autót vezető rendőr ellen. A mostani felvételen az látszik, hogy a rendőrautó, bár lenne helye, nem húzódik ki a külső sávba.

Tilosban a volt államfő


szerző:
2015.05.30. 18:45
Tilosban a volt államfő

Az Index egyik olvasója fényképezte le Schmitt Pál lemondott köztársasági elnököt, amikor szabálytalanul parkolt le kocsijával a belvárosban, Budapesten. Állítólag egy közeli boltba szaladt be vásárolni, miközben autója részben a zebrán várakozott.

Rendőrautó tartotta fel a forgalmat

Nem villogott, nem szirénázott és több szabályt is megsértett a KRESZ-oktató szerint az a rendőrautó, amit az Index egyik olvasója videózott le múlt csütörtökön az M3-as autópályán. A képeken az látszik, hogy a rendőrautó, bár lenne helye, szándékosan nem húzódik ki a külső sávba. A mögötte érkezők pedig így nem tudnak előzni. Ez viszont szabálytalan. A rendőrség vizsgálja az esetet.

Előzetes: Szabálytalanul előzte a sorban várakozó kocsikat

Befurakodott eléjük, majd a luxus sportautó áthajtott a piros lámpán is. Csakhogy a felvétel alapján a rendőrség hivatalból nem indíthat eljárást. Ugyanis a felvételen a szabálytalankodó autós rendszáma nem látszik. A luxusautó vezetője ezért megúszhatja a büntetést. Hogy mennyi bírságot kaphatna, elmondjuk 6-kor az RTL Híradóban.

Megtisztítják a főváros parkolóit a roncsautóktól

A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága csaknem 400 olyan autót talált a Budapesten, amit hosszú időn keresztül szabálytalanul - például lejárt műszaki engedéllyel - magára hagyott a gazdája.
 

A külföldiek sem száguldozhatnak büntetlenül

Július óta több mint 700 külföldi gyorshajtót büntettek meg a rendőrök, és csaknem 300 esetben tartották vissza a szabálytalankodók autóját.

Saját autóbusza alá bújt a rendőrök elől

A járművet azért állították meg rendőrök, mert vezetője áthajtott egy piros lámpán és szabálytalanul váltogatta a sávokat.

Újra lopóautók

A kerékbilincsezés és a rossz helyen álló kocsik elszállítását szeretnék egységesíteni.

Rokkantkártya: Vége a visszaéléseknek?

Razziát tartottak a miskolci piacon, mert megszaporodtak a visszaélések a mozgássérült igazolványokkal.

Fékezhetetlenek a kamionosok


szerző:
2011.06.09. 18:30
Fékezhetetlenek a kamionosok

1500 kamionost bírságolt meg eddig a rendőrség a január 1-jén bevezetett előzési tilalom megszegése miatt.

Budai: „Szabálytalan privatizáció”

Szabálytalan volt a mezőhegyesi ménesbirtok privatizációja az elszámoltatási kormánybiztos szerint, ezért feljelentést tett az ügyben.

Elbonthatják a kacsalábon forgó palotát?

Az 1,6 milliárdért eladásra kínált családi ház garázsa és alapjának egy része önkormányzati telken áll.

Az ellenőrök is készülnek az ünnepekre

Könnyen meggyulladó karácsonyi égősorokra, és a vevőket megtévesztő akciókra vadásznak a fogyasztóvédők karácsony előtt.

A megbírságolt harca a rendőrökkel

Az autós nem nyugszik bele, hogy szabálytalanul parkoló rendőrök fotózták le, amikor gyorsan hajtott. Azt állítja, panaszt tett a rendőrségen, de nem törődtek vele.

Gázrobbanás - közveszélyokozás miatt nyomoznak

Szabálytalanul tárolt gázpalack és szabálytalanul bekötött gázkonvektor okozta az aranyosapáti gázrobbanást.

Szabálytalankodó autósokat perelne a BKV

Két próbapert indít a BKV olyan autósok ellen, akik autójukkal a villamos sínekre parkoltak, így hosszú percekre megbénították a közlekedést.

5 fiatal halt meg egy vasúti karambolban

A baleset egy olyan vasúti átjáróban történt, ahol sorompó és a jelzőlámpa is működött.

Ismét megjelennek a lopós autók


szerző:
2009.07.09. 17:55
Ismét megjelennek a lopós autók

A törvénymódosítást követően a közterület-felügyelők szállíthatnák el az autókat.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való