KERESÉS search-close

számla

79 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "számla"

10 millió forintot követel a családtól a hamburgi kórház

Az elhunyt apa miatt követelnek milliókat egy magyar családtól, pedig nem is biztos, hogy róla van szó. Nagyon kacifántos a történet, réges-régen nem látták már a családapát, aki most állítólag Németországban meghalt, viszont senki sem tudja bizonyítani, hogy ő az. És nem elég, hogy ezzel néz most szembe a család, ráadásul majdnem 10 milliót kellene fizetniük a külföldi kórháznak.

340 ezres villanyszámlát kaptak

340 ezer forintos tartozást számlázott ki az éves elszámoláskor az EON egy zalai családnak. Ők azt mondják, alig használnak elektromos eszközöket, szerintük rossz a villanyóra. A szolgáltató viszont azt mondja, az óra jó, vagyis ennyi áram fogyott a házban.

RTLII Híradó 2018-01-29


szerző:
2018.01.29. 21:30
Nem tudni, fizettek-e áfát

Az ügyvédi kamara elnöke szerint akkor is történhetett bűncselekmény, ha a Fidesz valóban nem fizetett a 2010-es plakátkampányáért – mint ahogyan azt a Hír TV állítja. Bánáti János viszont azt is mondta Híradónknak: könnyen előfordulhat, hogy már elévült az eset. Közben az MSZP az ügyészséget támadja, amiért nem járnak el az ügyben; a Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, a DK szerint pedig választási csalással nyerték meg a 2010-es választásokat. A Fidesz ma már nem akart nyilatkozni az ügyben.

623 ezer forintos számla két levesért és egy üveg borért

13 embert tartóztattak le egy belvárosi étteremben túlszámlázás miatt szombat éjjel. A Váci utcai vendéglő dolgozóit azzal gyanusítják, hogy rendszeresen több száz ezres számlát állítottak ki külföldieknek. A nyomozás addatai szerint volt, hogy 623 ezer forintot kértek el két levesért és egy üveg borért. A tulajdonos és a 12 alkalmazottja ellen csalás gyanúja miatt indítanak eljárást.  

350 ezer forintos hotelszámla maradt a rabló után

350 ezer forintos hotelszámlát hagyott maga után az ékszerbolti rabló. A Blikk írt hétfőn arról, hogy egy fiatalember és barátnője egy hónapot töltöttek egy budai hotelben. Az utolsó napon kiraboltak egy második kerületi ékszerboltot, majd a szállodából fizetés nélkül távoztak. Úgy tudjuk: a rabló bérelt kocsit használt, és azt sem fizették ki. A 26 éves Cseh Marcell ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

 

Hathavi díjat kérnek egyszerre

Hathavi szemétszállítási díjat akar behajtani egyszerre az új nemzeti hulladékgazdálkodó holding. A számlázási rendszerük tavasz óta akadozott, most év végén azonban kiküldték a számlákat. Sok családnak 18-20 ezer forintot kellene befizetnie. Az állami cégnél annyit írtak, mostanra a számlák 90 százalékát kiküldték és lehet részletfizetést kérni.

Garancsi üzlettársai nyertek a tenderen

Fél év is kevés volt az állami hulladékkezelőnek, hogy beindítsa a számlázást. Bár a cég április óta működik, a számlázási rendszer kiépítését csak nemrég nyerte el Garancsi István két üzlettársának cége 550 millió forintért. Az LMP szerint az egész új rendszer értelmetlen és csak a kormányhoz közeli vállalkozók járnak jól. A kormányt és az állami céget hiába kerestük.

Fókusz 2016-08-23


szerző:
2016.08.23. 18:55
Négy út taxival, négy különböző ár

Négyszer utazott egy nap sárga taxival, mind a négy alkalommal különböző árat fizetett ugyanazért a rövid belvárosi útvonalért egy fiatalember, aki külföldi turistának adta ki magát. A legolcsóbb ár, amit fizetett 2 ezer forint volt. Volt, aki ugyanazért a távolságért 5950 forintot kért. Számlát pedig csak az egyik taxistól kapott.

Ausztriából érkezett a segítség

Négy évig élt villany nélkül egy rokkantnyugdíjas férfi egy pécsi önkormányzati bérlakásban. Az áramot maga köttette ki, mert nem tudta volna fizetni a számlákat, és nem akart tartozást felhalmozni. Az önkormányzat és a szolgáltató nem segített. Egy civil szervezet gyűjtést szervezett, hogy visszaköthessék a villanyt. Az esettel Híradónk is foglalkozott, ennek nyomán egy Ausztriában dolgozó ápolónő pótolta ki a még hiányzó összeget. A pénzt vasárnap adták át a férfinak.

Nem érkeznek csekkek egy vecsési családhoz

Ha nem lennének résen, már villany, vagy gáz sem lenne a házban, mert nem hozza a postás a csekkeket. Ezt állítja egy vecsési család. Az RTL Híradónak azt mondták, öt hónapja nem érkeznek meg a hivatalos leveleik, és szerintük ezzel nincsenek egyedül.

Minden számlát azonnal látna a NAV

Több mint félmillió vállalkozónak írhatja elő a közeljövőben a kormány, hogy kösse össze számlázó programját az adóhivatallal. Így minden kiállított áfás számláról a NAV is kapna egy másolatot.

Egyetlen, állami gázszolgáltató maradt

Valamennyi lakossági gázfogyasztó a Nemzeti Közműszolgáltató ügyfele lesz, várhatóan egy éven belül. A Tigáz, utolsóként a gázszolgáltatók közül hétfőn jelentette be, hogy visszaadja az engedélyét. A fogyasztóknak semmit nem kell tenniük, csak annyit vesznek észre, hogy az állami cégtől kapják majd a gázszámlát.

Lenullázhatja a számlánkat a bank?

Végrehajtással a fizetésünk egy részét letiltathatják, a számlánkat inkasszálhatják, de ilyenkor a fő szabály szerint azért nem hagynak minket pénz nélkül. Viszont ha a bankszámlánk egyben hiteltörlesztő számla is, illetve ha banki beszámításról van szó, akkor megjárhatjuk. Hogy lenullázhatja-e a számlánkat a bank, egy pénzügyi tanácsadóval, Mizsei Zoltánnal jártunk utána.

Ősztől lehet csődvédelmet kérni

Ősztől jön a családi csődvédelem, ami az adósságspirálba került emberek nagyjából felén segíthet az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint. A KDNP szerdán nyújtotta be azt a törvénytervezetet, ami végső mentsvára lehet azoknak, akik nem tudják fizetni a hiteleiket, közüzemi számláikat. Az önként vállalt törlesztési terv betartását csődbiztos ellenőrzi majd öt évig, ami után a tartozás egy részét elengedik.

Ezek a csődvédelem feltételei

Ősztől jön a családi csődvédelem, ami az adósságspirálba került emberek nagyjából felén segíthet az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint. A KDNP szerdán nyújtotta be azt a törvénytervezetet, ami végső mentsvára lehet azoknak, akik nem tudják fizetni a hiteleiket, közüzemi számláikat. Az önként vállalt törlesztési terv betartását csődbiztos ellenőrzi majd öt évig, ami után a tartozás egy részét elengedik.

Bankszámlák százezrei szűntek meg

Úgy tűnik, több pénzt tartunk a cihában. 280 ezer lakossági bankszámlát szüntettek meg 2014-ben a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. Az elemzők szerint ennek az az oka, hogy a 2013-ban bevezetett tranzakciós illeték miatt az emberek felmondták a nem használt számláikat.

Keksz és mogyoró számla nélkül

Keksz és mogyoró egy közértből vagy vacsora egy csúcsétteremben. Ughy Attila 18. kerületi fideszes polgármester elszámolásában szerepelnek ezek a tételek. A közös bennük, hogy a politikus egyikről sem kért számlát.

Már a postán is elkérhetik a személyi igazolványunkat

Személyes adatainkat is meg kell adnunk ezentúl, ha rózsaszín csekket szeretnénk feladni, vagyis készpénzt szeretnénk utalni a postán.

EU: Olcsóbb internet-barangolás a nyaralóknak

Július 1-jétől Horvátország is az Európai Unió tagja. Több szempontból is jó ez a hír. Az EU-s országokban hétfőtől olcsóbban tölthetünk le térképeket, nézhetünk meg videofelvételeket, olvashatjuk e-mailjeinket, és frissíthetjük közösségi oldalunkat.

Házon kívül 13-01-30


szerző:
2013.01.30. 23:05
Házon kívül 13-01-30

Házon kívül: Hogy is működik a rezsicsökkentés? Amikor a diák veszi a papírt, hogy tanulhasson. A minimálbér-emelés visszásságai.

Hogy is működik a rezsicsökkentés?

Elmagyarázzuk, amit most még nagyon nehéz megérteni, és megmutatjuk, milyenek lesznek az új, egyszerűsített számlák.

Kozsó milliókkal tartozik?


szerző:
2012.06.26. 20:56
Kozsó milliókkal tartozik?

Évek óta ki nem fizetett közös költség számlák, végrehajtási eljárások, háborgó lakók. Egy pinceingatlan, amelynek tulajdonosa korábban Kozsó volt, évek óta sok bosszúságot okoz egy társasház lakóinak.

5 és fél év börtön a fiktív számlagyárosnak

A jánoshalmi férfi nyolc-tíz százalékos „részesedés” fejében fiktív számlákat állított ki.

Nem kell tovább dideregnie a diákoknak

Már mind a tizennyolc, korábban fűtetlen Pest megyei oktatási intézményben melegek a radiátorok.

Megoldódhat a hideg iskolák ügye

Minden Pest megyei iskolában lesz fűtés, mert létrejött a megállapodás a Pest Megyei Önkormányzat, a Belügyminisztérium és a Tigáz között.

Fizettek, mégis elzárnák a vizet Szalántán

Pótkocsival és élőlánccal védekeztek Szalántán a helyiek, azért hogy megakadályozzák a vízkorlátozást a faluban.

Kilátástalan helyzetben beteg gyerekükkel

Kifizetetlen számlák, gáz kikapcsolva. Az erdőhorváti család autóját is elvehetik, így kezelésre sem tudják majd hordani fiúkat.

Lassan fél éve nincs víz több faluban

Négy hónapja vödrökben gyűjtött vízben fürdenek és mosnak három Baranya megyei faluban.

Megléptek a húszmilliós pezsgőszámla elől

Fizetés nélkül távoztak azok a vendégek, akik Flavio Briatore szardíniai luxuslokáljában 90 üveg méregdrága pezsgőt rendeltek.

„Villanyoltás” már kéthavi tartozás után

A 60 napra rövidített türelmi időtől azt várják, hogy kevesebb tartozást halmoznak fel a fogyasztók.

Miért kérhetnek el pénzt?


szerző:
2011.07.28. 19:05
Miért kérhetnek el pénzt?

A boncmesterek a test öltöztetéséért, sminkeléséért vagy borotválásáért számíthatnak fel díjat, az elhunyt megtekintéséért nem.

Szigorodó türelmi idő a szolgáltatóknál

Július 1-jétől már 60 nap után kikapcsolhatják a gázt vagy a villanyt azoknál, akik nem fizetik be a számlát.

Számlagyáros csalókra csapott le a NAV

Csaknem 900 millió forintot csaltak el a fiktív számlákkal üzletelő cégek.

Egyre több részletfizetési kérelem az E.ON-nál

Mindenkinek próbálnak valamilyen megoldást találni, de ha valaki állandóan késik a fizetéssel, azon nem tudnak segíteni.

Már a rendőrségi villanyra sem futja

Az elmúlt hónapokban több mint tízmillió forintos tartozást halmozott fel Vajszló.

Ellenőrzési dömpinget hoz a húsvét

Fokozott ellenőrzéseket tartanak a húsvéti ünnepek előtt Budapesten és Pest megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai.

Aki nem fizet, nem kap vizet az Avason

Az egyik avasi társasházban csaknem nyolcmillió forint vízdíj-tartozást halmoztak fel, ezért a szolgáltató a víz korlátozása mellett döntött.

Dühös ügyfelek, hibás számlák

Az EMFESZ gázszolgáltató cég olyan számlákat postázott ki, amiket az ügyfelek korábban már befizettek, de a cég ezt valamiért nem könyvelte el.

Befagyasztaná a rezsiköltségeket a kormány

A víz és a távhőárakat érintheti a kormánynak az a terve, hogy befagyasztja a rezsiköltségeket.

Egyenleg: mínusz 1 milliárd forint

Tévesen egymilliárdos tartozást követelt egy bank egy ügyféltől hónapokon keresztül.

Meglepetésszerű áramáremelés


szerző:
2011.02.02. 17:47
Meglepetésszerű áramáremelés

Nőtt az áram ára, körülbelül négy százalékkal. Vagyis egy átlagos családnak 3700 forinttal nő meg az éves villanyszámlája.

Drágul az áram keddtől


szerző:
2011.02.01. 16:28
Drágul az áram keddtől

Az eddig havonta 8 ezer forintot fizető átlagos lakossági fogyasztó áramszámlája keddtől 250-300 forinttal nő.

Ezrével indítják az eljárásokat a közműcégek

Az elmúlt 6 évben megduplázódott azoknak a száma, akik tartoznak valamelyik közműszolgáltató cégnek.

EMFESZ: Egyenlőtlen a szétosztás

Van, akinek nyolc százalékkal drágul, van, akinek egy százalékkal csökken a gáz ára.

Nyeli a pénzt a víz(óra)


szerző:
2011.01.06. 14:18
Nyeli a pénzt a víz(óra)

Tízezrekért lecserélt vízórák, amelyekkel nem tudni, mi lehet a baj. Viták a vízszolgáltatóval, és a kérdés: tényleg mindig az ügyfél a hibás?

Pizzát rendelt, de adócsalót kapott az APEH

Az APEH épületében bukott le egy pizzafutár Budapesten.

Tovább nőnek a számlatartozások

Évente 7-8 százalékkal nő azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek nem tudják számláikat időben befizetni.

Vonják a hitel részleteit az árvízkárosult családtól

A bank a mai napig vonja az összedőlt házukra felvett hitel részleteit.

A számlatartozás felét is elengedheti az E.ON

A befizetéssel azonos összeget enged el az áram- illetve a gázszámla tartozásból az E.ON Energiaszolgáltató Kft.

Kevesebbet fizethetünk az áramért

Csökkenhet a villanyszámla, de drágulhat a távhő, mert átdolgozzák az áramszolgáltatók árképzési rendszerét.

Ház nincs, de a számlák jönnek


szerző:
2010.06.24. 16:50
Ház nincs, de a számlák jönnek

A szolgáltatók akkor is küldik számlaleveleiket, amikor már nincsen hová szolgáltatniuk Felsőzsolcán.

Csillagászati összegű villanyszámlát kaptak

Csaknem 1 millió 300 ezer forintos villanyszámlát kapott egy négytagú család Alsónémediben az éves leolvasás után.

Interneten hirdetett a számlagyáros

Ígéretük szerint bármilyen számlát elkészítettek, amivel áfát lehetett visszaigényelni.

APEH-kabalát számla nélkül?


szerző:
2010.03.23. 18:00
APEH-kabalát számla nélkül?

Elkészült az APEH új kabalafigurája. Gyártására jelentkezett több vállalkozó is, de számlát nem akartak adni.

Se taxi, se benzin Görögországban

Sztrájkot hirdettek a benzinkút tulajdonosok és a taxisofőrök. Így tiltakoznak a kormány új adótervei ellen.

300 ezres gázszámlát kapott, pedig fával fűt

Összeesett a konyhában januári gázszámlája láttán a mezőhegyesi asszony.

Nőhet az áram és a távhő ára is

Az elemzők 10-15 százalékos áremelést sem tartanak kizártnak.

A magas áramszámla mellé büntetés

Több mint 200 ezer forintra büntetett egy tinnyei családot az áramszolgáltató, mert szerintük lopták az áramot.

Brutálisan magas áramszámlát kaptak

Az óra 75 %-kal többet mért. De az ELMÜ szerint ilyen durva hiba csak akkor lehetséges, ha valaki egy mágnessel tönkreteszi az órát.

685 ezres áramszámlát kapott a házaspár

A két nyugdíjas egy 40 négyzetméteres üdülőben lakik, azt állítják, csak néha használnak villanyradiátort.

Nem kíméli a zimankó a pénztárcánkat

A nagy hideg miatt a távhőszámla 10 ezerrel, a gázszámla pedig 5 ezer forinttal nő meg egy átlagos lakásban.

Búcsú a számlalottótól


szerző:
2010.01.07. 18:40
Búcsú a számlalottótól

Az úgynevezett számlalottón összesen 110-en nyertek, fejenként egymillió forintot.

Vége a 3 éve tartó sötétségnek

Újra lesz áram abban a somogysárdi házban, ahol három éve szüntették meg a szolgáltatást.

Hiába keresik a kártyás gázmérőt

Ezt kellene felszerelni minden olyan háztartásban, ahol nem tudják fizetni a számlát.

Duplán számlázzák a pécsieknek a vízdíjat

Az önkormányzat új szolgáltatót bízott meg a víziközmű-vagyon működtetésével, de a régi is számláz.

500 milliót csalt ki az ügyvéd


szerző:
2009.11.26. 15:02
500 milliót csalt ki az ügyvéd

Elfogták a budapesti férfit, aki hamis igazolásokkal és számlákkal csalt ki pénzt több Zrt-től.

Őrizetbe vették Dennis Rodmant!


szerző:
2009.11.17. 10:32
Őrizetbe vették Dennis Rodmant!

A sztár fizetés nélkül távozott egy szállodából, a tulajdonos értesítette a rendőrséget.

Egyre több bejelentést kap az APEH

Idén szeptemberig több mint 17 ezer bejelentés érkezett az adóhatósághoz.

Többmilliárdos adócsalást lepleztek le

A VPOP 11 személyt gyanúsít az ügyben, köztük valós és fiktív magyar, szlovák és szlovén cégek vezetőit.

Ingyen izzó a takarékos nyugdíjasoknak

Az energiatakarékos izzók csaknem 80%-kal kevesebb áramot fogyasztanak, mint a hagyományosak, és élettartamuk is hosszabb.

Költségtérítés csak számlával

Megszűnnek bizonyos képviselői juttatások és kedvezmények 2010 január elsejétől.

Újraindítják a távfűtést?


szerző:
2009.06.22. 15:30
Újraindítják a távfűtést?

A Főtávnál arra számítanak, hogy a napokban megrendelik a távfűtés újraindítását.

Napkollektorral fűtik a távhő vizét

A távhő melegvíz szolgáltatását napkollektorral egészítették egy fővárosi társasházban.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való