KERESÉS search-close

sofőr

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "sofőr"

Magyar kirándulók busza gyulladt ki Horvátországban

A sofőr lélekjelenlétének köszönhetően senki sem sérült meg, a busz viszont teljesen kiégett. A csoport pénteken indult a tengerhez, hogy ott töltse a húsvétot. Buszuk az autópályán egy alagútban gyulladt ki. A sofőr nem állt meg, kivezette az égő járművet az alagútból. Utasait ezután kimentette. Egyikük az Indexnek azt mondta, hősként ünnepelték a sofőrt.

Rosszul lett a buszsofőr, az utasok a fának kormányozták a buszt

Az utasok kormányozták fának a buszt, miután rosszul lett a sofőr. A baleset csütörtök este történt Budapesten, egy súlyos és két könnyű sérültet láttak el a mentők. Egy dél-afrikai turistacsoportot vitt a busz. Az utasok először azt vették észre, hogy a sofőr nem kanyarodott be a szokott helyen a szállodához. Ekkor előre szaladtak, és látták, hogy a férfi már nem tudja irányítani a buszt.

Tettrorizmussal vádolhatják az olasz iskolabusz sofőrt

Amatőr videók kerültek nyilvánosságra a szerdai, olasz iskolabusz-drámáról. Kevésen múlott, hogy időben ki tudtak menekülni a gyerekek a járműből, mielőtt a késsel fenyegetőző sofőr felgyújtotta azt Milánó közelében. A diákok beszámolói szerint a szenegáli számrazású, 47 éves olasz férfi a római kormány bevándorlási politikája ellen akart tiltakozni.

Szinte az egész utcát letarolta egy részeg sofőr Pécsen

Előbb egy beton villanyoszlopot döntött az útra, majd a kocsijával felborult. A járókelők a kerekeire állították a kocsiját, amivel azonnal elhajtott, de csak a következő házig jutott, ahol a kocsifeljárónak ütközött és megrongálta a kukákat. Végül sikerült hazaérnie, nem sokkal később otthonában fogták el a rendőrök.

Részegen karambolozott, majd elfutott a helyszínről

Több mint ötven házban ment el az áram szombat este, miután egy autós kidöntött egy villanyoszlopot a Szabolcs megyei Ökörítófülpösön. A sofőr annyira sokat ivott, hogy nagy sebességgel nekicsapódott a póznának, ami kettétört és a kocsira zuhant. Az autós és utasa épségben kiszálltak a kocsiból, majd mindketten elfutottak.

2 év után sem tudni, ki a felelős a veronai buszbalesetért

Vasárnap lesz pontosan két éve, hogy a veronai buszbalesetben a sítáborból hazafelé tartó gimnazisták meghaltak. Továbbra is sok a kérdés: például, hogy miért és hogyan vezethetett egy olyan sofőr, aki súlyos alvászavarral küzd és nem is ülhetett volna volán mögé?

Lánctalpast küldtek a kamionért

Szőlőben vesztegel már harmadik napja egy török kamion Eger mellett. A sofőr valószínűleg rossz címet írt be a gps-be, így keveredett a földútra, ahol a hó és a sár miatt elakadt. A helyiek segítenek neki, egy étteremből például meleg teát és pizzát kapott. Pénteken hiába próbálták kihúzni, nem sikerült, most egy lánctalpas markolóval segítettek.

Kitört ablakkal szállított utasokat a busz

Kirobbant a helyéről egy busz ablaküvege menet közben, miután sószóróval ütközött Budapesten az Erzsébet-hídnál – ezt állítják az utasok. Többen videót készítettek arról, hogy a járat tovább megy a kitört üveggel. Az utasok szerint hiába szóltak a sofőrnek, hogy álljon meg. A járatot a BKK egy alvállalkozója üzemelteti, ott belső vizsgálatot indítanak. Úgy tudjuk: a sofőr elismerte felelősségét.

Orvost is gyanúsítanak a veronai buszbaleset ügyében

Egy háziorvost is kihallgattak a hatóságok, mert a gyanú szerint tudott a veronai buszbalesetben érintett sofőr alvászavaráról, de nem küldte el időben soron kívüli vizsgálatra. Erről a 24.hu írt elsőként. Az RTL Híradónak az ügyészségen azt mondták, hogy az orvos szabadlábon van, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Meghalt az elütött gyalogos

A kórházban halt meg a kecskeméti gyalogosgázolás sérültje. A nőt csütörtök kora este ütötte el egy autó. Sötét ruhában akart átkelni egy négysávos úton, ahol még világítás sincs. A kocsi sofőrje szerint az asszony hirtelen jelent meg előtte, és már nem tudta elrántani a kormányt. Még vizsgálják, hogy a nő miért ezen a veszélyes részen akart átmenni a másik oldalra.

Ivott, pedig a gyereke is a kocsijában volt!

Frontális ütközés történt Baján. Ki akarta kerülni az út szélén szabályosan várakozó kamiont egy autós csütörtök kora este Baján, a manővert már nem tudta befejezni, belecsapódott a vele szemben érkező kocsiba. Hárman sérültek meg, a szondáztatásnál derült ki, hogy a gyerekével utazó vétlen autó sofőrje ivott.

BUSZBALESET: Könnyeivel küszködött a sofőr

12-en megsérültek, amikor fának csapódott egy autóbusz Mátraháza és Kékestető között. A sofőr könnyeivel küszködve mesélte stábunknak, hogyan próbálta elkerülni a nagyobb bajt, mikor észrevette, hogy nem működnek a fékek. Nézze meg a Híradó riportját is a balesetről ITT!

Veronai buszbaleset: nem ment el a sofőr a tárgyalásra

Nem jelent meg a buszsofőr a veronai buszbaleset első tárgyalásán, Olaszországban. Az ügynek öt olasz és egy magyar vádlottja van, de mindegyiküknek csak a védője ment el a tárgyalásra, ők maguk nem. A buszsofőr ügyvédje ráadásul halasztást kért, arra hivatkozott, hogy még csak két napja kérték fel a védelemre, így nem tudott felkészülni. A tárgyalás így december 13-án folytatódik. Sok szülő is odautazott, egyikük Híradónknak arról beszélt, csalódottak, mert a buszsofőr azóta sem kért tőlük bocsánatot.

Három ember halt meg a sofőr miatt

Borzasztóan sajnálja, senkit nem akart megölni - ezt mondta a bíróságon az utolsó szó jogán az a román sofőr, aki halálos balesetet okozott tavaly júliusban Biharkeresztes közelében. Csaknem két napon át szinte megállás nélkül vezetett, 44 órán át volt úton.

Felvételen: forgalommal szemben közlekedett az autós

A forgalommal szemben közlekedett egy autós az M6-os autópályán még csütörtök éjjel. Egyik nézőnk videóra vette a kocsit, ami kilométereken át a belső sávban haladt, jelzett is a sofőrnek, de hiába. Végül a rendőrök terelték ki egy pihenőhelyre a 62 éves szerb sofőrt.

Túlélte a hatalmas zuhanást


szerző:
2018.07.30. 18:24
Túlélte a hatalmas zuhanást

Elképesztő balesetet élt túl hatalmas szerencsével egy 19 éves fiatal sofőr Buenos Airesben. Egy térfigyelő kamera felvette, ahogy az argentin főváros egy sztrádájának a felüljárói szakaszán 170 km per órás sebességgel átszakítja a szalagkorlátot, és szó szerint átrepül az alatta futó autópálya fölött.

Nem vezethetett volna éjszaka a veronai buszbaleset sofőrje?

Az egyik legsúlyosabb alvászavarral küzdött a sofőr a veronai busztragédia során. Ezt mondta az egyik áldozat édesapja az RTL Híradónak. Krizsány László szerint a magyar orvosszakértői vélemény döbbenetes részleteket tárt fel. A buszos cégtől nem akartak nyilatkozni.

 

Kizuhant a sofőr a vezetőfülkéből

Két kamion ütközött össze csütörtök hajnalban az M1-es autópályán Tatabányánál. A szerencsétlenül járt szerb sofőr épp a pihenőből hajtott ki, de valószínűleg figyelmetlenül váltott sávot és nekiment egy Budapest felé tartó másik kamionnak. A baleset miatt órákra lezárták a sztrádát.

Tragikus baleset: egy szirénázó mentőautó busszal ütközött

A beteg és a sofőr is meghalt, ketten súlyosan megsérültek, a mentőápoló és az orvos, a busz utasai közül 22-en, mindannyiukat kórházba vitték, de három ember kivételével mindenki hazamehetett. A baleset egy hosszú egyenes szakaszon történt, úgy tudni, hogy a megkülönböztető jelzést használó menő előzés közben csapódott a busznak. Feltehetően megcsúszott.

Szakadt gumiabronccsal közlekedett egy csuklós busz

Egy arra járó autós készített felvételt és küldte el a Borsnak. Az RTL Híradónak is nyilatkozott a videó készítője. A férfi azt mondta, hatalmas csattogásra figyeltek fel. Ekkor látták, hogy a busz kerekéből lóg valami. A sofőrnek is szóltak, de az továbbhajtott. A járművet végül a rendőrök állították meg.

Veszélyesen csatáztak a sofőrök

Videón, ahogy az egyik busz szándékosan nem engedi előzni a mögötte lévő járatot. Folyamatosan az út közepén halad, nehogy el tudja kerülni és csak akkor tér vissza a sávjába, mikor szemből is jönnek. Az egyik utas rögzítette a jelenetet, amit elsőként a zoom.hu hozott nyilvánosságra.  A felvételen az is látszik, hogy az előzni akaró sofőr csak fél kézzel fogja a kormányt, mert a másikban a mobilja van. A busztársaságok vizsgálatot indítottak, a rendőrség viszont nem. Nem érkezett ugyanis feljelentés hozzájuk.

VÉRFAGYASZTÓ JELENET: Felvette, ahogy szembe jönnek vele az autópályán

Félelmetes felvétel: forgalommal szemben, a belső sávban haladt egy autós az M7-es autópályán Somogy és Veszprém megye határánál. A jelenetet felvette egy másik kocsi fedélzeti kamerája, amelyik éppen előzésben volt – a sofőrje alig tudta elkerülni a frontális ütközést. A férfi RTL Híradónak azt mondta, az nap lett az új születésnapja.

Lejárt a munkaideje a mozdonyvezetőnek, ezért megállt

Péntek délelőtt, a Nyíregyházára tartó InterCity vezetője Füzesabony előtt állt meg. Az egyik utas a azt mondta, csaknem fél órát vártak, mire megérkezett a váltás. Az egyik szakszervezet szerint hibázott a MÁV.

Két fiát és menyét veszítette el a ceglédberceli tragédiában

Az Adevarul román hírportál úgy értesült, hogy a 38 éves sofőrnek nem volt érvényes jogosítványa, a kisbuszt pedig a román hatóságok hónapokkal korábban kivonták a forgalomból. A hozzátartozók úgy tudják, az áldozatok holttestét talán már szombaton hazaszállítják a temetésekre a hétvégén vagy a jövő hét elején kerül sor.

Veronai baleset – a sofőr és mérnökök is a vádlottak padján

Halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt emelt vádat szerdán az olasz ügyészség, a veronai buszbaleset kapcsán. Erről elsőként a Magyar Idők számolt be. A lap olasz sajtóértesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a magyar buszsofőr mellett öt olasz mérnök is a vádlottak padjára kerül. Ők az autópálya karbantartásáért és műszaki átvételéért feleltek. 2017 január 20-án éjfélkor egy magyar diákokat szállító busz szenvedett tragikus balesetet Olaszországban, a helyszínen tizenheten haltak meg.

Elszabadult egy busz Budapesten

Senki sem volt a buszon: kigurult a Széll Kálmán téri végállomásról, átment a belső sávba, ahol nekiment egy autónak. Az ütközéstől irányt váltott, visszagurult a megállóba, ahol egy másik busz hátuljának csapódott. Ketten könnyebben megsérültek. Úgy tudni, hogy a busz azért gurult el, mert a sofőr nem húzta be a kéziféket, mielőtt pihenőre ment.

Az egyik utas segített a sofőrnek eloltani a lángokat

Kigyulladt egy BKV busz hétfőn délelőtt Budapesten, a Kálvária téren. Menet közben vették észre az utasok, hogy ömlik a füst a jármű utasterében. Egy másik utas felvételt készített az oltásról. Híradónknak azt mondta: mindenki nagyon megijedt. Volt, aki a vészcsengőt nyomta, mások a sofőrnek kiabáltak, hogy álljon meg.

Rendőrök elől menekült, meghalt

Összetört kocsijában halt meg a rendőrök elől menekülő férfi Vác közelében. Úgy tudni, születésnapi buliban volt éjjel, majd feltehetően részegen ült a volán mögé. Bizonytalanul vezetett, ezért a rendőrök megpróbálták az Audiját félreállítani, de ő gázt adott. Pár száz méter után azonban kisodródott autójával. A rendőrök már hiába próbálták megmenteni az életét.

Nem lesz, aki vezesse a kamionokat?

Nincs elég hivatásos sofőr az országban, így egy újabb szakma jövőjét fenyegeti a munkaerőhiány. 5-10 éven belül ráadásul a sofőrök fele mehet nyugdíjba, az utánpótlás hiánya viszont továbbra is égető probléma. Mi lesz a megoldás a sofőrhiányra?

 

Elmenekült, 2 év börtön kapott

2 év börtönt kapott az a sofőr, aki négy éve egy hajnali buliból hazafelé tartva a kocsijával kidöntött egy gázcsonkot Püspökladányban, majd házfalnak csapódott. Az autó és a ház is kigyulladt, a sofőr pedig három utasát hátrahagyva elmenekült. A balesetet az okozta, hogy a férfi túl gyorsan akarta bevenni a kanyart. Hónapokig keresték, végül önként adta fel magát. A mai ítélet nem jogerős.

 

Buszbaleset: elaludt a sofőr

Egy pillanatra elaludt a sofőr, emiatt tarolta le az út menti növényeket egy dunakeszire tartó csuklós busz, amit végül egy kisebb oszlop állított meg csütörtök délelőtt. A buszon tízen utaztak, senki sem sérült meg. Zsámbéknál viszont a 16 utasból 8-at kórházba kellett vinni, miután egy másik busz fának ütközött. Az utasok zúzódásokat szenvedtek.

 

HALÁLOS BALESET: ezért dugult be a város

Megbénult fél Budapest a csütörtöki tűzoltóautó baleset miatt. A XI. kerületben egy kisteherautóra zuhant a tűzoltóság egyik emelőkosaras járműve. A tűzoltók nem sérültek meg, de a kisteherautó sofőrje szörnyethalt a balesetben.

 

Súlyos büntetést remél az elhunyt focista családja

Súlyos büntetést érdemel az a sofőr, aki fia halálát okozta - ezt mondja a fiatal focista édesanyja. A 17 éves Molnár Erik Emánuel hétfőn éjjel halt meg autóbalesetben. A kocsit vezető férfi valószínűleg részegen ütközött korlátnak Veresegyházon. Három ismerősét, köztük az UTE tehetséges fiatal focistáját vitte el egy körre. Az áldoztat anyja az RTL Híradónak azt mondta: szeretne a férfi szemébe nézni.

Rendőrkutyával keresték a sofőrt

Otthagyta halott barátját és sérült társait a sofőr. A 23 éves fiatal azután menekült el, hogy a mikrobusz, amit vezetett, lezuhant a hegyoldalról a Komárom-Esztergom megyei Bajóton az éjjel. Egy 22 éves lány kirepült, a kocsi pedig ráesett, azonnal meghalt.

A baleset után rátámadtak a sofőrre

Baleset után megtámadták a sofőrt, ezért úgy kellett elmenekülnie a helyszínről. Ezt állítja az az autós, aki egy kisbusszal ütközött szombaton Helvécia közelében. A kisbusz ezután fának csapódott. Egy ember súlyosan, 4-en könnyebben megsérültek. A kocsi vezetője azt mondja: a kisbusz előzés közben megpróbálta leszorítani.

Ne vezessünk ittasan húsvétkor!

Húsvétkor se vezessünk ittasan, ne szálljunk be olyan sofőr mellé, aki ivott és főleg ne kínáljuk autós vendégeinket alkohollal – ezt tanácsolja a rendőrség az ünnep előtt. Idén sem lesz kiemelt húsvéti razzia, de ettől még bárkit ellenőrizhetnek a rendőrök az utakon, és ha valakinél jelez a szonda, büntetésre számíthat, akár a jogosítványát is elvehetik.

Gyerekeket hátrahagyva menekült el a balesetező sofőr

A gyerekek a kocsiban ültek, amikor az autó megcsúszott egy kanyarban, átszakította a templomkert kapuját és egy szobornak ütközve állt meg. Mindhárom gyerek megsérült, a férfi azonban nem várta meg a rendőröket. Segítségnyújtás elmulasztása miatt kezdték körözni, másnap adta fel magát.

Elaludt a volánnál – videón a baleset

160-nal száguldott az autós két gyermekével, amikor elaludt, és letarolta a szalagkorlátot az M6-os autópályán. A nyáron történt baleset felvétele a napokban került fel az internetre. Az ütközéskor szerencsére senki sem sérült meg. Egy a Híradó által megkérdezett szakértő szerint akár tömegbaleset is történhetett volna.

Elállta a mentők útját, mert nem tudott leparkolni

A mentő egy betegért érkezett Szeged belvárosába, csak mivel nem talált üres parkolót, az irodaház kapubejárójában állt meg. Egy sofőr ezt zokon vette, és olyan szorosan parkolt a mentő mögé, hogy az nem tudott elmenni. Az RTL Híradó beszélt az autóssal, aki azt mondta, sajnálja, soha többet nem áll mentő mögé.

Nem tudták megmenteni a sofőrt

Két halálos baleset történt néhány óra alatt Bács-Kiskun megyében. Kecskemét belvárosában egy busz és egy kocsi ütközött össze. Az autóban ülő nő azonnal meghalt, férje súlyosan megsérült. Soltvadkertnél pedig egy szabályosan közlekedő kisbusznak csapódott egy autó. Ennek 72 éves sofőrje azonnal meghalt. A kisbusz sofőrje pedig megsérült, de utasával együtt így is megpróbált segíteni az idős férfin.

ELKÉPESZTŐ: Több száz szarvas kelt át az úton

Egymás után ugorják át a szarvasok az út melletti árkot, a természetfilmbe illő jelenetet a napokban egy sofőr készítette a déli határtól nem messze. Épp fuvarozott, amikor váratlanul meg kellett állnia az úton.

Kertbe tolatott egy busz Hollókőn

A távolsági járat sofőrje meg akart fordulni, de elrontotta a manővert, és majdnem egy háznak ütközött. A ház tulajdonosa azt mondta, többször is volt már hasonló baleset, mert a buszok gyakran fordulnak meg a háza előtti szűk helyen. Eddig hiába kérte, hogy máshol tegyék.

Házi őrizetben a horror balesetet okozó sofőr

A kamion pótkocsija leszakadt, átsodródott a szemközti sávba, és letarolt egy autót. A kocsiban egy család három tagja és kutyájuk utazott, mindannyian szörnyethaltak. A kamion sofőrjét megviselték a történtek, a bíróság pénteken döntött arról, hogy házi őrizetbe helyezik. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

A gyászoló asszony szerint enyhe büntetést kapott a sofőr

Minél több idő telik el, annál jobban hiányoznak. Ezt mondta az RTL Híradónak az az asszony, aki lányát és unokáját veszítette el egy balesetben öt évvel ezelőtt. A balesetet okozó sofőr túlélte a karambolt. Múlt héten két év fogházat kapott, de a büntetésből egy évet kell letöltenie. Az asszony nem tudja elfogadni a szerinte túl enyhe büntetést.

Egy gyerek halhatott meg miatta

Akár öt évre is börtönbe kerülhet a halálos balesetet okozó sofőr. Egy pénzszállító furgont vezetett, amikor tavaly augusztusban áttért a szemközti sávba és karambolozott egy kocsival Szekszárd határában. Az autóban egy 5 fős tolnai család utazott, a legkisebb gyermek egy három és fél éves kisfiú a helyszínen meghalt. Testvérei és szülei is életveszélyesen megsérültek. Az ügyészség a napokban emelt vádat a sofőr ellen.

Hatan sérültek meg a balesetben

Későn fékezett az autós, valószínűleg ezért csapódott hátulról neki egy bolgár mikrobusz az M43-as autópályán. A balesetben hatan sérültek meg. Öten a kisbusz utasai közül és a magyar autó sofőrje, akit a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki a roncsok közül.

Vezetés közben sms-ezett a sofőr

Vezetés közben nyomkodta a telefonját a sofőr egy távolsági buszon – erről a Blikk írt először. Az egyik utas felvételt is készített a Tiszafüredről Budapestre tartó járaton történtekről. Ezen az látszik, hogy a buszvezető egyik kezével szinte folyamatosan SMS-ezett. A Híradónknak nyilatkozó szakértő azt mondja: ez azért is tilos, mert bizonyos manővereket így nem lehet végrehajtani.

Halálos főút: három hét alatt három halálos baleset

Meghalt egy sofőr a 42-es főúton Berettyóújfalu közelében szerdán, miután autójával a szembe jövő kamionnak csapódott. Három hét alatt ez volt a harmadik halálos baleset ezen a szakaszon, a rendőrök ezért fokozottan ellenőrzik a főutat és több helyen mérnek is.

ELALUDT A SOFŐR: Négyen sérültek meg a balesetben

Majdnem két órán át dolgoztak a helyszínelők pénteken, a 7-es főúton, Zalakomárnál a frontális ütközés után. A két kocsi totálkáros lett. Borzalmas ütközés volt – ezt mondta az RTL Híradónak a férfi, aki a balesetben vétlen autós mögött haladt. Azt kérte, hogy ne mutassuk az arcát.

Elítélték a buszsofőrt

Egy év felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság azt a buszsofőrt, aki tavaly júniusban tolatás közben elütött egy idős férfit Pécsen. A mögötte parkoló busznak nyomta, amitől több csontja is eltört. Kórházba vitték, de belehalt a sérüléseibe. A buszvezető öt évet is kaphatott volna, de a bíróság szerint a baleset nem csak miatta történt. Az idős férfi szabálytalanul ment át a két busz között. Az ítélet jogerős.

Frontális ütközés – részeg lehetett a sofőr

Valószínűleg részeg volt annak az autónak a vezetője, amelyik frontálisan ütközött egy másikkal csütörtökön éjszaka Hevesen. A vétlen autóban egy házaspár utazott, tűzoltók vágták ki őket a roncsból. A nő a hátsó ülésen feküdt, nemrég gerincműtéten esett át. Súlyosan megsérült ő és a férje is. Kórházba kellett vinni a balesetet okozó kocsi vezetőjét is.

M3-as buszbaleset: sofőrök is gyanúsítottak

Két embert hallgattak ki gyanúsítottként az M3-as autópályán decemberben történt buszbaleset miatt, amelyben öten meghaltak, több mint harmincan pedig megsérültek - erről a Blikk számolt be elsőként. Az RTL híradó úgy tudja, az egyik gyanúsított a busz sofőrje, a másik annak az autónak a vezetője, amelyik előzés közben megcsúszott és a busznak csapódott. Mindkettőjük jogosítványát elvették. A baleset egyik áldozatának, egy 12 éves kisfiúnak az édesanyja nyilatkozott a Híradónak. Azt mondta, szerinte a buszsofőr is hibázott.

Részeg sofőr tört össze kocsikat

Biztonsági kamera rögzítette, ahogy egy ittas sofőr összetört két parkoló autót csütörtökön Győrben. Egyikre szó szerint felkaptatott autójával, majd azon egyensúlyozva állt meg. Végül lehajtott róla, ezzel még jobban összetörve a már amúgy is megrongált kocsit. A rendőrség ittas vezetés miatt nyomoz.

Otthona közelében karamboloztak

Saját utcájukba akart bekanyarodni egy autós, amikor egy másik nagy sebességgel nekihajtott a kocsi oldalának. A sofőr a helyszínen meghalt. A szerencsétlenül járt 59 éves férfi a saját üzletük előtt, pár száz méterre az otthonuktól vesztette életét. A másik sofőr a saját lábán szállt ki a kocsijából. A rendőrség vizsgálja, ki hibázott.

Milyen hatásai vannak az időjárásnak a sofőrökre?

A múlt héten biztos, hogy sokan szembesültek azzal a problémával, hogy téli gumiabroncsukat nyárira cserélték még az áprilisi havazás előtt. Anna és Miki Albert Péter, vezetéstechnikai szakértővel beszélgetett a témával kapcsolatban.

Két kerítést is letarolt a kamion

Elaludhatott a sofőr! Letarolta két családi ház kerítését, kidöntött egy villanyoszlopot és megrongált egy gázcsapot egy útról lesodródó kamion csütörtök reggel a Borsod megyei Forrón. A román kamion megcsúszhatott egy kanyarban, keresztbe fordult, és a kerítéseknek csapódott. A sofőrt a tűzoltók szabadították ki a vezetőülésből, csak könnyebben sérült meg. A rendőrség szerint elaludt vezetés közben.

Fókusz 2017-03-30


szerző:
2017.03.30. 17:25
Bátor sofőrök, rettegő utasok

Videóra vette egy busz utasa Mexikóban, ahogy a sofőr vezetés közben a mobilján internetezett. A felvételen jól látszik, hogy miközben üzenetet ír, mindkét kezével a telefont fogja és az alkarjával mozgatja a kormányt, az utat pedig nem is figyeli. Kiderült, hogy az eset nem egyedi.

Bennégett a kocsijában


szerző:
2017.03.21. 18:05
Bennégett a kocsijában

Kiégett egy autó késő este a Pest megyei Ócsa közelében. A sofőr bennégett az autóban. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet. A nyílegyenes úton, fékezés nélkül hajtott egy fának a sofőr. A kocsi ekkor gyulladt ki. Az autó vezetője annyira összeégett, hogy órákig tartott mire azonosították a rendőrök.

Fennakadt az ütközőn a roncs

A tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre, meghalt a sofőr. Az InterCity több száz méteren át tolta maga előtt a kocsit a Tolna megyei Hőgyész közelében szombat délután történt balesetben. A vizsgálatok szerint a fénysorompó jól működött, a kocsi vezetője hibázhatott.

A buszsofőr is hibázott


szerző:
2017.03.16. 18:09
A buszsofőr is hibázott

Nem vette észre a tiltó táblát, pedig rá sem hajthatott volna az útra az iskolabusz sofőrje – vádat emeltek ellene. 51 diák és 2 tanár utazott a buszon, ami tavaly szeptemberben Szabolcs megyében szenvedett balesetet. Egy nehezen belátható kanyarban frontálisan ütköztek egy kisbusszal. Utóbbiban ketten azonnal meghaltak. Két diákot pedig a helyszínen újra kellett éleszteni.

Elszakította anyjától a kisfiút?

Az utcán maradt a kisbabája egy asszonynak, akire rácsukta az ajtót egy trolisofőr Budapesten, ezt állítja az édesanya. A 75-ös troliról próbáltak leszállni, de csak a babakocsi ért földet, az ajtó becsukódott, és az anya a buszon maradt. Hiába kérte a sofőrt, nem állt meg, csak egy megállóval arrébb tudott leszállni. Szerencsére egy másik utas vigyázott az öt hónapos csecsemőre, akinek nem lett baja. A BKV kivizsgálja az esetet, de azt írták, az általuk átnézett kamerafelvételeken nem láttak ilyesmit.

Kábítószert fogyasztott a gázoló

Kokain és amfetamin is volt a vérében annak a nőnek, aki az ügyészség szerint halálra gázolt budai alsó a rakparton egy 25 éves lányt, még 2015 decemberében – értesült az RTL Híradó. A 31 éves sofőr meg sem állt, elmenekült a helyszínről. Három órával később a XIX. kerületben fogták el a rendőrök. Az elgázolt lányt egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, de végül belehalt sérüléseibe. A gázoló akár hét és fél év börtönt is kaphat.

Mobilozott buszvezetés közben

A telefonját bámulta, üzeneteket írt, és többször, hosszú másodpercekig nem figyelt az útra egy Volánbusz sofőrje. A vezetőt lefotózta az egyik utas, aki a Blikknek azt mondta, a buszon többen elképedve figyelték a sofőrt. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakoktató szerint, ez már városi tempónál is nagyon veszélyes. A Volánbusz közölte: az érintett buszsofőr figyelmeztetést kapott.

Összetört a busz, fizetnie kell

Összetört a helyi járatú busz, a teljes kárt kifizettethetik a sofőrrel. Tavaly júniusban áthajtott a piros lámpán, totálkárosra tört egy villamost és az általa vezetett buszt is Szegeden. A rendőrség pénzbüntetést szabott ki rá, a villamosban keletkezett 30 milliós kárt a közlekedési társaság kötelező biztosításából fizetik. De mivel a buszon nem volt Casco, a járműben keletkezett kárt a sofőrnek kell kifizetni.

Veronai buszbaleset: Mi lehetett a tragédia oka?

A Veronánál tragikus balesetet szenvedő buszvezetőkről kollégájuk elismerően nyilatkozott. Ők voltak a legjobbak, régóta ismerték egymást és sokat dolgoztak együtt. A buszt üzemeltető cég vezetője megtörten azt mondta, reménykednek, hogy kollégái életben vannak.

Villamossal ütközött, meghalt

A kórházban belehalt sérüléseibe az a sofőr, aki autójával kora reggel összeütközött az 1-es villamossal. A baleset a Róbert Károly körúton történt. A szemtanúk szerint a férfi balra kanyarodott, de már a piros lámpán ment át a kereszteződésben, ezért ütközött neki a villamos. A kocsi ajtajait a tűzoltóknak kellett levágni, csak így tudták kiszabadítani a sofőrt. Állapotát stabilizálták ugyan a helyszínen a mentők, de alig egy órával később meghalt.

Nem alkalmas a vezetésre


szerző:
2016.11.30. 18:10
Nem alkalmas a vezetésre

Nem alkalmas a vezetésre – ezt állapította meg a szakértő arról a sofőrről, aki júniusban nem adta meg az elsőbbséget a vele szemben érkező motorosoknak és kanyarodni kezdett Csengernél. Bár a vétlen motorosok a megengedettnél is lassabban, 80 km per órával mentek, nem tudták elkerülni az ütközést és a teherautónak vágódtak. Egyikük azonnal meghalt. Az ügyészség most vádat emelt a sofőr ellen.

Vitáznak a buszbaleset okáról

Kielégítő az állapota annak a buszsofőrnek, aki hétfőn járatával egy autószerviz udvarába hajtott, majd kis híján falnak ütközött Pécsen. Bordatörését a pécsi klinikán látták el, de továbbra is kezelésre szorul. Rajta kívül hét utas sérült meg könnyebben, de ők nincsenek kórházban. A szakszervezet szerint kevés pihenőideje volt a sofőrnek, kimerült és ez okozhatta a rosszullétet. A busztársaság ezt cáfolta.

 

Svédországban járt az Autogram – Itt a tehergépkocsik új generációja!

Eljött a Scania S és R szériájának az ideje! 10 évnyi fejlesztés, 20 milliárdnyi svédkorona és 10 millió kilométer eredménye az új külső és a professzionális belső. Az új generáció a sofőr biztonságát és kényelmét is figyelembe vette, így 24 féle vezetőfülke változatott kínál a vezetni vágyóknak.

Kamionnal ütközött, szörnyethalt a nő

Szörnyethalt a sofőr, miután kedden autójával nekiütközött egy kamionnak Kecskemét közelében. A kamion az oldalára borult és kigyulladt. A Békéscsabára vezető 44-es úton kedden késő délutántól szerda hajnalig helyszíneltek a rendőrök. Azt még vizsgálják, hogy pontosan mi okozta a balesetet. Híradónk úgy tudja, az autó sofőrje hibázhatott.

Centiken múlt a sofőr élete

Hihetetlen szerencséje volt egy sofőrnek Kínában. Egy rossz mozdulat miatt irányíthatatlanná vált az autója, nekiment egy motorosnak, majd áttörte egy híd korlátját. A járókelőknek is köszönheti, hogy túlélte a balesetet, amelyről biztonsági kamerás felvétel is készült.

VEZETÉSTECHNIKA: Így ne vezess kamiont!

Nem szállt ki, inkább vakon tolatott egy magyar kamionos egy angliai kisvárosban. Lassan, de biztosan tarolta le egy családi ház kerítését, miközben a tulajdonos sikítozott. Az esetet egy férfi felvette telefonjával. Tőle a kamionsofőr próbált segítséget kérni magyarul, de azt ott nem sokan értik. A sofőr ahelyett, hogy kiszállt volna megnézni, mi van a kamion mögött, elindult.

 

25 éve fuvarozott a vonat elé hajtó sofőr

25 éve dolgozott fuvarozóként az a sofőr, aki hétfőn egy vonat élé hajtott Barcson, majd bennégett a vezetőfülkében. Egy telephelyről indult áruért, amikor a piros lámpák ellenére a sínre hajtott. Három éve dolgozott a cégnél, ahol azt mondták, nem értik mi történhetett. Körültekintő sofőrnek ismerték az 59 éves férfit. Az ütközést egy ipari kamera is rögzítette. A mozdony vezetője három napos rendkívüli szabadságot kért.

DURVA BALESET: Bennégett az autójában a sofőr, miután kamion elé hajtott

A baleset kedd délután Keszthely mellett a 71-es főúton történt. Az ütközés után mindkét jármű kigyulladt. A tűzoltók csak azután tudták kiemelni a kocsit vezető nő holttestét a roncsból, hogy eloltották a lángokat. A vétlen lengyel kamionos még időben ki tudott menekülni a vezetőfülkéből, a lába sérült meg, kórházba vitték. 

Uber: „Ez a munka volt az, ami megadta nekem a szabadságot”

Ennyi volt az Ubernek, és ezzel ennyi volt Adrienn munkájának is. Egy egyedülálló anyuka ő, aki már két éve abból élt, hogy Uber sofőr volt. Márpedig azok a nők, akik maguk nevelik a gyereküket, nem könnyen kapnak munkát, így Adrienn nem tudja, mitévő legyen. Mi most az ő szemén keresztül mutatjuk meg az Uber végnapjait.

Száguldozott a Volán-sofőr

Ámokfutó buszsofőr száguldozott a 83-as főúton, Győrszemerénél. A Kisalföld olvasója videót is készített. Egy beláthatatlan kanyarban előzött meg egy autóst, majd lefékezett előtte, ezért a kocsi sofőrjének is fékeznie kellett. Amikor megálltak egy kereszteződésben, az autó utasa kiszállt, hogy figyelmeztesse. Az RTL Híradónak nyilatkozó oktató szerint balesetveszélyesen előzött. A busztársaság megbüntette.

24 órát is dolgozhatnak a mentők

24 órát is dolgozhatnak a mentősök egyhuzamban június elsejétől, erről kötött megállapodást az Országos Menőszolgálat és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete. Erről elsőként a hvg.hu írt. A szabályozás a mentőautók vezetőire is vonatkozik. A szakszervezet elnöke szerint: nem lesznek veszélyben betegek a fáradt sofőrök miatt. Az RTL Híradónak névtelenül nyilatkozó mentősofőr azt mondta: nagy a munkaerőhiány. Az országos mentőszolgálat közleményében azt írja: bár vannak betöltetlen állásaik, nincs baj.

Így „fújta” a szondát a részeg autós

Egy részeg autóson röhög fél Kína. A sofőr sehogy sem akarta megfújni a szondát az őt igazoltató rendőröknek. Olyan arcokat vágott a próbálkozás közben, hogy egyből az internet sztárja lett. Végül persze nem úszta meg, kiderült, hogy ivott, így egy ideig nem vezethet.

Halálra gázolta barátait: három év börtönt kapott

Jogerősen három év börtön három ember haláláért. Barátait gázolta halára és testvérét is elütötte az a dunaegyházi férfi, aki három éve részegen, egy közösen átmulatott éjszaka után ült autóba. Barátai közül ketten a helyszínen, egy ember később a kórházban halt meg, testvérének eltört a lába. A férfi annyira részeg volt, hogy a többiek kísérték haza. Otthon viszont lefekvés helyett autóba ült és visszaindult a kocsmába. Ekkor gázolta el a négy embert.

Ha elefánt zúzta le a kocsidat, jobb ha nem kapnak el részegen! (Dombóvári István)

Részlet a 17. évad 5. részéből:

Ugyebár, ha egy hivatásos sofőr szabadidőhöz jut, akkor szereti elengedni magát és azonnal alkoholt szomjaz. Amikor azonban a család safarizni indul egy nagyon ijedős feleséggel, állatokkal körülvéve, akkor lehet jobb, ha a férfi ura a helyzetnek. Főleg, ha utána még egy rendőrbe is belebotlanak.

Ha lemaradtál az adásról, kattints ide!

Meghalt az összeroncsolódott fülkében

Halálos baleset az M0-áson. Szörnyethalt a sofőr, aki kamionjával hátulról csapódott egy másik kamionba, az Annahegyi pihenő közelében még kedden. A mentők már nem tudtak segíteni rajta. A baleset miatt hatalmas dugó volt.

Túl közel ment, három autó tört össze

Fiatalok sérültek meg a balesetben, három autó tört össze reggel a 86-os főúton Mosonudvar térségében. Az egyik sofőr túl közel ment az előtte haladóhoz, amikor az fékezett már nem tudott megállni. Az ütközés után egy szemből érkező kocsival is karambolozott. A vétlen autós kocsija felborult, 25 éves sofőrjét súlyos sérülésekkel vitték kórházba.  A balesetet okozó 17 éves fiú is megsérült.

Heten sérültek meg a balesetben

Heten sérültek meg hétfőn kora hajnalban, amikor Albertirsa közelében összeütközött egy személyautó és egy kisbusz. Úgy tudni, hogy a kocsi sofőrje szabálytalanul próbált meg előzni, ekkor ütközött össze frontálisan a kisbusszal, amiben tízen utaztak. A kocsi sofőrjét a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül, a kisbuszban hatan sérültek meg.

Nem vitte el a busz a mopedes mozgássérültet

Otthagyta a buszsofőr a megállóban, állítja egy mozgáskorlátozott budapesti férfi. Botos Imre azt mondja, elektromos mopedjével szeretett volna felszállni a buszra, de a sofőr nem segített neki. Azt mondja, hasonló eset már többször is előfordult. A BKK-nál azt közölték, a buszsofőr feladata eldönteni, hogy biztonságosan el tudja-e szállítani az ilyen mopeddel közlekedő embereket.

Csecsemő is volt a karambolozó autóban

Csecsemő is ült abban az autóban, amelyiknek fékezés nélkül nekiment egy piroson áthajtó kocsi Budapesten. A balesetet egy 20 év körüli sofőr okozta, aki nagy sebességgel átrobogott a már másodpercek óta tilos jelzésen. A Váci úton szabályosan közlekedő terepjáróban egy házaspár utazott néhány hónapos babájukkal - ők szerencsére csak könnyebb sérültek meg. A balesetet okozó sofőr és utasa súlyos sérüléseket szenvedett, őket a mentők kórházba vitték.

Sértetlenül szállt ki a kettévágott autóból

Legalább 150-nel hajthatott a sofőr, aki az autójával lámpaoszlopnak ütközött hajnalban, Budapesten. A karosszériát kettévágta az oszlop, az autó eleje és a hátulja több mint ötven méterre repült egymástól. A sofőr néhány karcolással megúszta a balesetet, mire a mentők kiértek, már kiszállt a roncsból.

Ittasan okozott halálos balesetet


szerző:
2016.01.31. 18:10
Ittasan okozott halálos balesetet

Kecskemétnél ittas sofőr ütközött egy autóval a régi 5-ös úton. Az egyik kocsiban egy délegyházi asszony és fia utaztak, mindketten meghaltak. A balesetet okozó sofőr súlyosan megsérült, a helyszínelő rendőrök egy üres whiskys üveget találtak az autója mellett, a szonda elszíneződött, amikor megfújatták vele. Szombat este pedig egy idős férfi halt meg, amikor autójával egy terepjárónak ütközött Kecskeméten.

Két újabb gyanúsítottat fogtak el

Ketten előzetes letartóztatásban vannak azok közül, akik a gyanú szerint összevertek egy Uber-sofőrt pénteken éjjel Budapesten. Aljas indokból elkövetett bántalmazással gyanúsítják a támadókat. A sofőr azt állítja, hogy azért verték meg, mert uberezik, és csak azért maradt életben mert halottnak tetette magát. Időközben a rendőrök még két gyanúsítottat elkaptak, de a sofőr szerint hatan verték meg.

Uber sofőröket fenyegettek


szerző:
2016.01.19. 18:00
Uber sofőröket fenyegettek

Uber sofőrökre vadásztak az Erzsébet térnél demonstráló taxisok egész éjjel. Volt olyan autós, akit körbeálltak a tüntetők, majd azzal fenyegették, hogy betörik az ablakát. Másnak szerencséje volt, csak megkergette az egyik taxis, a sofőr a piros lámpán áthajtva menekült el. A taxisok ma is egész nap lassították a belváros forgalmát. A demonstrálók azt mondták, holnap éjfélig biztosan maradnak, de ha kell egészen addig bénítják a belváros forgalmát, amíg be nem szüntetik az Ubert Magyarországon.

Percek alatt kiégett a csuklós busz

Kigyulladt és óriási lángokkal teljesen kiégett egy csuklós busz Zalában. Menet közben, a 7-es főúton kapott lángra a motortér, majd néhány perc múlva már az egész jármű égett. Hiába érkeztek nagyon gyorsan a tűzoltók, semmit sem tudtak megmenteni belőle. A buszon hatvanan utaztak. A sofőr lélekjelenlétének köszönhetően senki sem sérült meg. A sofőr elmesélte az RTL Híradónak, mire gondolt először, amikor meglátta a füstöt.

Magyar kamionok parkoltak egy belga mezőn

Kétszáz magyar kamiont parkoltak le egy szántóföldön Belgiumban karácsony előtt. A sofőrök buszra szálltak, és a helyiek legnagyobb döbbenetére otthagyták a mezőn az összes kamiont. A helyi sajtót hamar bejárták a képek, a belga csalás elleni hivatal vizsgálatot pedig kért az ügyben. A magyar cégnél híradónknak azt mondták, karácsonyra mindig hazahozzák a sofőrjeiket, és teljesen törvényesen bérelték ki a kamionoknak a területet.

Fiát és vejét ütötték el a szeme láttára

Éppen a boltból sétált haza három férfi, amikor közéjük csapódott egy kisteherautó Cserdi közelében. Egyikük, egy négygyermekes családapa a helyszínen meghalt, a másik férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Az autó előzni kezdett, és a sofőr feltehetően nem vette észre az út másik oldalán sétáló embereket, ezért gázolhatta el őket.

Átszaladt az úton, elütötte egy autó

Az áldozat éppen hazafelé tartott. Miután leszállt a buszról, át akart szaladni a túloldalra, de a sötétben valószínűleg nem vette észre a sofőr, és elgázolta. A mentők a helyszínen újraélesztették, ám később a kórházban belehalt sérüléseibe.

Tört-zúzott a kocsijával


szerző:
2015.12.01. 18:30
Tört-zúzott a kocsijával

Dührohamot kapott egy sofőr az egyik katari luxusszálló előtt. Ezt úgy vezette le, hogy a kocsijával a hotelnél parkoló, méregdrága autókba hajtott. Különösen egy Rolls Royce szúrta a szemét, kétszer is belement a 100 millió forintot érő csúcsmodellbe. Mindezt egy amatőr videós felvette.

Zebrán gázoltak el egy nőt Martfűn

A nőt előbb átengedte egy autó, de hátulról érkezett egy másik és előzés közben elütötte a gyalogost. A 23 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett, információnk szerint a gázoló először el akart menekülni, de az útpadkán megpördült, és szemben a forgalommal megállt. A 21 éves sofőr egyelőre szabadlábon védekezhet.

Apró hiba is elég volt a karambolhoz

Egy elvétett, apró mozdulat miatt törhette össze 400 milliós Ferrariját az az olasz üzletember, aki még szombat délután okozott balesetet Budapesten, a Váci úton. A balesetről szerdán került fel az internetre egy videó, amin látszik, ahogy a kocsi megpördül, és négy parkoló autót tör össze. A vezetéstechnikai oktató szerint a sofőr túl nagy gázt adott, emiatt csúszott meg a kocsi, ami utána irányíthatatlanná vált. Az autóban úgy tudjuk, legalább 15 milliós kár keletkezett.

 MEGVISELTÉK: Megszólalt a mentős, akinek megszúrták a társát

Még mindig a történtek hatása alatt áll az a mentőautó-sofőr, akinek társát késsel életveszélyesen megsebesítette egy őrjöngő fiatalember. Telegdi Lajos azt mondja, a lökdösődést már megszokták, de ilyen durva inzultusban még sohasem volt része.

HALÁLOS BALESET: Döbbenetes látvány fogadta a tűzoltókat

A baleset kedden éjjel történt a 3-as úton, Aszód közelében. A BMW sofőrje nekirohant egy fának, miután lesodródott az útról. Hatalmas volt az ütközés, a sofőr kirepült a szélvédőn, testét egy fán találták meg a tűzoltók.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való