KERESÉS search-close

roma

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "roma"

A romagyilkosságok társadalmi tanulságai

10 éve kezdődtek a romák elleni sorozatgyilkosságok. Összesen hat áldozat, egyikük gyerek, öt súlyos sebesült. Az elkövetőket 2009-ben fogták el és 2016-ban lett jogerős ítélet, hárman tényleges életfogytiglant kaptak. A nem roma társadalmat akkor sem, azóta sem rázták meg a történtek.

Roma származása miatt nem bérelhetett lakást?

Cigány származása miatt nem vehetett bérbe egy lakást Piliscsabán, ezt állítja egy férfi. Az ingatlanközvetítőtől sms-t is kapott, mely szerint a társasház szabályzata tiltja, hogy romáknak adjanak bérbe lakást. Ezt azonban a közös képviselő tagadja.

Fideszes posztolt a találkozóról

Egy fideszes képviselő fotójából derült ki, hogy újabb kongresszust tartott a kormánypárt szövetségese, a Lungo Drom szombaton. Az újságíróknak nem küldtek meghívót, és közleményt is csak utólag adtak ki. A szervezet elnöke Farkas Flórián, a kormányfő romaügyi megbízottja, akit az RTL régóta hiába keres. Ő vezette az Országos Roma Önkormányzatot, amikor szabálytalanul költöttek el több mint másfél milliárd forintot.

Csodapalotákat építenek, mégsem azokban laknak

Ki a gazdagabb, ki tud még egy emeletet felhúzni a már meglévőkre, ki tudja cifrábbra, színesebbre, szobrosabbra építeni a saját palotáját. Bánffyhunyadon versenyeznek egymással a roma családok az újabb és újabb pazar ötleteket pedig indiai filmekből merítik. És hogy honnan van minderre pénzük? Arról mendemondák terjednek csupán.

Egy téma, amiről sokkal többet kellene beszélni

Lakatos Norbert, a hálafestő néven híressé vált apuka számára még mindig a napi megélhetés jelenti a legnagyobb gondot. Úgy tapasztalta, hogy egy "rendesen működő" vállalkozáshoz elsősorban tőkére van szükség, hiszen csak pénz tud pénzt csinálni. Mitrovics Zoltán pártfogó feltételesen szabadlábra bocsátott roma elítélteknek segít munkát találni. Tavaly 50 pártfogoltjából ez mindössze ötnek sikerült.

Világhírű roma büszkeségeink

Ha megkérdezünk egy 5 éves gyereket, hogy ki roma és ki nem, nem is érti a kérdést. Nem a származása vagy a bőre színe szerint kategorizálja magában az embereket. Később felnőve viszont vannak, akik elromlanak, és mégis ezt teszik. Pedig a gyerekeknek igaza van. Egy tehetséges, okos, ügyes embert nem az határoz meg, hogy kik a felmenői. A tetteink és a döntéseink vagyunk mi. Persze ez egy sokkal összetettebb társadalmi kérdés, és ezért is fontos, hogy vannak olyan roma származású sikeres emberek, akik eloszlathatják az értelmetlen előítéleteket.

Fókusz Plusz 2016-04-09


szerző:
2016.04.09. 18:50
OLÁH GERGŐ: A cigányságnak is vannak igazi értékeik!

Oláh Gergő magyarnak vallja magát, aki büszke roma származására. A X-Faktor felfedezettje örömmel mesél arról, hogy a tehetségkutató alatt mennyi pozitív visszajelzést kapott. Gergő szerint a roma nap felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarország a cigánysággal együtt teljes és kultúránk is sokkal színesebb és gazdagabb együtt.

FÖLD ÓRÁJA: Mintha csak áramszünet lenne

178 országban kapcsolták le a világítást a nemzetközi akcióban. A kezdeményezés lényege, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire. Pillanatok alatt borult sötétbe a párizsi Eiffel-torony, és Rómában a Colosseum világítását is lekapcsolták. Londonban a Buckingham palota sötétedett el. Szentpéterváron szinte az egész belvárosban lekapcsolták a fényeket.

Életükre törtek, mert romák


szerző:
2016.02.04. 19:20
Életükre törtek, mert romák

Felgyújtották az autóikat, aztán egyik házukat, és egy levelet is kaptak, amelyben azt írták nekik: „Meg fogtok dögleni!”. Makuláék négy hónapja élnek rettegésben, pedig becsületesen élnek, és nincsenek ellenségeik. Azért fordultak hozzánk, mert úgy érzik, nagy baj lesz, és senki nem védi meg őket.

500 eurós bírság egy eldobott csikkért

Jó lesz, ha odafigyelnek a magyar turisták arra, mit tesznek, amikor rágyújtanak Olaszországban. Mostantól ugyanis többszáz eurós büntetés kaphatnak azok, akik eldobnak egy cigit, vagy olyan kocsiban füstölnek, amelyben gyerek vagy terhes nő is ül.

Elérte Rómát a pekingi vész, a szmog

A kínai fővárost olyan füstköd fojtogatja régóta, hogy immár sokadszorra hirdették ki a legmagasabb szintű riadót, a vörös riasztást. Most az olasz főváros is megtudta, mit élnek át a pekingiek. Rómában szigorú korlátozásokat vezettek be, és ha karácsony után nem lesz javulás, drasztikus intézkedések jönnek.

Cigánytelepről a legjobbak közé

A rák kialakulása nemcsak Magyarországon, de a világon mindenütt az egyik legfontosabb kutatási területe az orvostudománynak. Mi most mégsem ezért beszélünk róla, hanem azért, mert két olyan szakemberünk is dolgozik benne, akik bravúros módon küzdötték fel magukat a legjobbak közé. Zsuzsa szülei analfabéták, de József is a karcagi cigánytelepen szövögette világmegváltó terveit. De hittek abban, hogy a kitartó munka felülírja a születésünk körülményeit.

Kiugrott szemüvegért a pápa


szerző:
2015.09.04. 18:45
Kiugrott szemüvegért a pápa

Elkocsikázott új szemüveget keresni a pápa, Rómában. Nem az optikus ment a Vatikánba, hanem az egyházfő az üzletbe, testőrök, rendőrök kíséretében persze. Olaszok és turisták, akik arra jártak, alig hittek a szemüknek. Ferenc pápa egyébként sosem csinált titkot abból, hogy zavarja a bezártság.

10 milliós ünnepség a program végén

10 millió forintból ünnepelték a hátrányosabb helyzetű roma nők foglalkoztatásáért létrehozott programot. A rendező minisztériumi háttérintézmény felső kategóriás helyen akarta ünnepelni a rendezvény zárását. Az ügyet kirobbantó Hadházy Ákos LMP-s politikus azt mondja, érthetetlenül sok pénzt mulattak el.

Nem mehetett Kanadába, kártérítést kapott

Kártérítést kapott egy roma származású magyar utas az osztrák légitársaságtól, mert a bécsi repülőtéren nem engedtek felszállni a Kanadába induló járatra. A nő azt mondja, bőrszíne miatt állították félre.

Nyári Dia nem tud elszakadni a vízparttól

A Barátok Közt Hannnája nem mindennapi megmérettetésre szánta el magát – ráadásul nem egyedül. Hogy pontosan miről van szó és vajon a felkészülés mellett jut-e ideje a pihenésre, azt a színésznő mesélte el.

Nem kapják vissz a jegy árát


szerző:
2015.07.11. 18:50
Nem kapják vissz a jegy árát

Nem kapják vissza a repülőjegyük árát azok az utasok, akiket visszafordítanak a Budapestről induló kanadai járatokról. Pénteki híradónkban számoltunk be arról, hogy roma utasokat pusztán a kinézetük miatt nem engednek felszállni a torontói járatra, pedig van érvényes jegyük. Az döntésről semmilyen indoklást nem kapnak.

Fényképkampány a gyerekálmokért

Focista, fodrász, újságíró, rendőr – csak néhány gyerekálom a sok közül, amely az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány fényképkampányában szerepel. Az alapítvány célja, hogy bemutassák, a roma kisgyerekeknek ugyanolyan terveik és vágyaik vannak, mint bárki másnak, csak sokszor nem adottak a körülmények ahhoz, hogy beteljesítsék azokat. Az alapítvány elnöke szerint a két legnagyobb probléma a szegénység és az iskolai szegregáció.

Nem a származás a fontos, hanem az ember

Voltak, akik kifordultak az étteremből, amelyikben egy asztal kivételével csak roma vendégek ültek. Egy figyelemfelhívó kampány videójából jól látszik, hogy viselkednek az emberek ilyen helyzetben. A Jövőkerék Alapítvány uniós pénzből készített több kisfilmet, amelyeknek célja, hogy a romákban ne a származásukat, hanem az embert lássa mindenki.

LÁTVÁNYOS: Elemmekel idézték fel Hannibál hadjáratát

Karthágó seregének átkelése az Alpokon - modern értelmezésben, látványos elemekkel. A helyszín az Ötzal Alpok Tirolban, Ausztriában. A tűzijátékkal és hókotrógépek összehangolt mozgásával tűzdelt produkció az egykori pun hadvezér, Hannibál hadjáratára emlékezik, aki seregeivel együtt időszámításunk előtt 218-ban kelt át az Alpokon, hogy térdre kényszerítse Rómát.

Házon kívül 15-03-11


szerző:
2015.03.11. 23:35
Házon kívül 15-03-11

Házon kívül: Hatalmas összegek a dúsgazdag miniszter városának. Több százmillió focira és egymilliárdos stadion az NB 3-as csapatnak. Új székház 200 millióért, autóbérlés 30 millióért. Sokan kérdezik, hogy mire megy el a romáknak szánt 5 milliárdos támogatás.

Nem csökken a terrorveszély Európában

Az Iszlám Állam fegyveres csoportjai támadással fenyegették meg Rómát, ahol így még tovább erősítették a biztonsági készültséget. Nagyjából ezzel egy időben a TEK nyilatkozott, hogy a felmerült terrortámadástól hazánknak nem kell tartania, ugyanakkor Koppenhágában több áldozata is lett a lövöldözéseknek. A kialakult helyzetről, a magyarázatokról és a legfrissebb hírekről egy biztonsági szakértőt, Georg Spöttle-t kérdeztük.

Roma örökbefogadás: hatványozott előítéletek

Judit és Ágnes tudatosan fogadtak örökbe roma származású gyerekeket. Nincsenek egyedül ezzel, de nincs túl sok hozzájuk hasonló szülő se. A legtöbben ugyanis, bár erre hivatalosan nincs is lehetőség, nem kérnek a cigánygyerekekből.

Elfogadás, befogadás, örökbefogadás

Judit és Ágnes tudatosan fogadtak örökbe roma származású gyerekeket. Nincsenek egyedül ezzel, de nincs túl sok hozzájuk hasonló szülő se. A legtöbben ugyanis, bár erre hivatalosan nincs is lehetőség, nem kérnek a cigány gyerekekből. D. Tóth András riportja.

Bevett gyakorlat a romák bírságolása

Bevett gyakorlat a rendőrségnél, hogy rendszeresen igazoltatják és durván megbírságolják a romákat - ezt mondta a Roma Sajtóközpont egyik munkatársa, akit az ácsi polgármester esete kapcsán kerestünk meg.

Szegénysorból is meg lehet váltani a világot!

Zenélnek, rappelnek, verseket írnak, filmet forgatnak, közben pedig kiválóan tanulnak, és diplomát szereznek. Bár az élet nehezített terepen indította útnak őket, a most következő tehetségek ott fognak kikötni, ahol bármelyikünk.

A legszebb királylányból gyönyörű királynő lett

A roma szépségverseny győztese, Menyhért Vivien most már nemcsak elhivatott szépségnagykövet, hanem boldog feleség is. Ahogy azonban lenni szokott, a nagy nap nagyon-nagyon hosszúra sikeredett.

Színészek a romagyilkosságok ellen

Az ország egyik legszörnyűbb gyilkosságsorozatának túlélői, a rettegő családtagok helyett a legismertebb színészek állnak ki a nyilvánosság elé. A feladat nehéz: elmondani, amit még senki sem mondott el nyilvánosság előtt.

Mélyszegénységből a sportkarrier felé

Vannak, akik szégyellik, mások az őket ért rossz tapasztalatok miatt titkolják cigány származásukat. Pedig a győzni vágyás hajtja őket, hogy magyar színekben a dobogó tetején állhassanak és a sporttal új életet kezdhessenek.

Fókusz Plusz 12-12-01


szerző:
2012.12.01. 19:30
Fókusz Plusz 12-12-01

Fókusz Plusz: Utcáról a dobógóra - Semmijük sincs, csak a tehetségük. Roma fiatalok, akik nehéz sorból jönnek, és sportkarrierről álmodnak. Nem adják fel - Cigánysorból a válogatottba. Kik és hogyan segítenek a roma tehetségeknek, hogy élsportolók legyenek? Megható történetek a grundról.

Hallás után diplomázott le a vak fiú

Bodnár Zsoltnak szemidegsorvadása van, ezért több mint 90 százalékos a látáskárosodása. Ez azonban nem akadályozta a fiút abban, hogy jogi diplomát szerezzen. Berci, a labrador minden előadást végigülte gazdájával.

Feri bácsi „gyógyító zenéje”

Feri bácsinak hívják a gyerekek Snétberger Ferencet, aki túlzás nélkül világhírű magyar gitáros. Pedig neki sem indult egyszerűen az élete: egy hatgyerekes salgótarjáni roma zenészcsaládba született.

Halmozzák a győzelmet a lelkes kis lurkók

A napi, olykor 5 órás edzések eredménye, hogy a legkisebbek szinte minden ellenfelüket akár 20 gólos különbséggel győzik le. Úgy, hogy közben olyan szegénységben élnek, hogy egy üveg kólára és hájas süteményre csak bolti hitelből futja.

Fejenként 100 ezret kérnek az elkülönítésért

74 millió forintot követelnek az elkülönített romagyerekek ügyében Hajdúhadházon.

Molotov-koktél landolt egy családi házban

Az áldozatok szerint a falubeliek már korábban is többször fenyegették őket, mielőtt a gyújtogatás történt.

Több mint 7 milliárddal az esélyegyenlőségért

Több mint hetvenezer halmozottan hátrányos helyzetű, köztük roma fiatal és 23 ezer óvodás veszt részt abban az összesen 7,1 milliárdos programban, amelyet a kormány indít.

Bezárhat a borsodi romák „megmentője”?

Négyszáz tehetséges roma fiatal eshet el a tanulás lehetőségétől, és több mint félszáz ember veszítheti el munkahelyét Borsodban.

„Halottas házban” leltek új otthonra a romák

A meggyilkolt Kóka Jenő házába költözött a három évvel ezelőtt otthonukban megtámadott piricsei, hatgyermekes romacsalád.

A tehetség utat tör magának


szerző:
2011.07.28. 19:35
A tehetség utat tör magának

Elképesztő tehetségeket mutatunk be Önöknek. Különösen nehéz sorsú családok tagjait, akik ha nem kapnának lehetőséget, a kezükben rejlő kincset aprópénzre kellene váltaniuk. Az ötlet Snétberger Ferenc világhírű gitárművész fejéből pattant ki.

Megépült Nagybányán a romákat elkerítő fal

Megépült Nagybányán az a fal, amely két, többnyire roma családok által lakott panelt kerít körbe.

Nem lőttek a putnoki romák házára

A szakértői vizsgálat megállapítása szerint nem lőfegyverből származnak azok a nyomok, amelyeket a ház kapuján találtak.

Romák házára lőttek Putnokon?


szerző:
2011.07.21. 17:01
Romák házára lőttek Putnokon?

Szerda este a Borsod megyei településen élő család két dörrenést hallott. Az utcára kirohanva vették észre a lyukakat a ház kapuján.

Nem sok jót remélnek Gyöngyöspatán

Csend és nyugalom volt szombaton Gyöngyöspatán, a polgármester választást megelőző napon.

Fókusz 11-07-15


szerző:
2011.07.15. 20:50
Fókusz 11-07-15

Fókusz: Megtaláltuk a világsztár magyar rokonságát! Néhány szentesi család igencsak megdöbbent, amikor Kesha a nevüket emlegette! A vallomás! Kiszel Tünde először meséli el, min ment keresztül az elmúlt időszakban. Bírósági perek, és újabb médiabotrányok kezdték ki az idegeit. Elcsukló hangon mesél Károllyal való szakításáról, és a Fluor Tomi-féle provokációról.

Világbajnoki babérokra tör a testépítő rendőr

Ismerjenek meg egy nagybajomi fiút, aki elhatározta, hogy kitör a szegénységből, és megmutatja környezetének, hogy bármit el lehet érni, csak akarat kérdése. Az ország legizmosabb zsarujaként immár a New York-i világbajnokságra készül.

Elkülönítették a roma gyerekeket  Jászladányban

A Legfelsőbb Bíróság arra kötelezte az önkormányzatot, hogy nyitassa ki azt az ajtót, amely elválasztja egymástól a gyerekeket.

Gyöngyöspata védelme 100 millióba került

Már meghaladta a 100 millió forintot a Gyöngyöspatán és környékén március eleje óta fennálló fokozott rendőri ellenőrzés költsége.

Romagyilkosságok: Több szemtanú vallott

Egy másik tanú is azt vallotta, hogy annak idején látta a tarnabodi támadás elkövetőit.

Romák erősítették meg hitüket

24 cigánygyermek elsőáldozását és bérmálkozását rendezték a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen.

Új program a romák foglalkoztatására

A romák társadalmi felzárkózását segítő, foglalkoztatási programot mutatott be a kormánynak a Roma Polgári Tömörülés.

100 ezer romának ígérnek munkát

Munkához juttatna és oktatna több százezer romát a kormány 2014-ig.

Segélyek helyett a maguk lábára álltak

Harmadik éve működik Igriciben az a szövetkezet, amelyben helyi romák dolgoznak, sikerrel.

Bírálta hazánkat az Amnesty International

A hátrányos megkülönböztetés és a rasszizmus jelentették a főbb emberi jogi problémákat Magyarországon 2010-ben.

Furfangos módon jutottak fegyverekhez

Rendőröknek hitte támadóit, ezért árulta el, hogy merre tartja puskáit az a vadász, akitől hét fegyvert raboltak el.

Gyöngyöspata az ENSZ-ben is téma

Az emberi jogok magyarországi helyzetét vizsgálták Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén.

Minden ötödik magyar fél a romáktól

Az ELTE Társadalomtudományi Kara reprezentatív kutatást végzett az emberek félelmeivel kapcsolatban.

Egykor virágzó falu volt, ma csatatér

Két napot töltöttünk Gyöngyöspatán, ami az etnikai feszültségek jelképe lett.

Politikai poronddá vált Gyöngyöspata

A rossz híreknek köszönhetően több külföldi is lemondta a késő tavaszi, nyár eleji foglalásokat.

Előzetesben a három gyöngyöspatai férfi

A bíróság a bűnismétlés lehetőségére és a nyomozás megnehezítésére hivatkozva fogadta el az ügyészség indítványát.

Nyilvános felvételek a gyöngyöspatai balhéról

A térfigyelő kamera képei szerint azután tört ki a verekedés, hogy egy ittas férfi könnyített magán a cigányok házai közelében, és a romák szóvá tették ezt.

Gyurcsány nem éri be a szörnyülködéssel

A volt kormányfő Facebook-oldalán reagált azokra a kritikákra, melyeket a gyöngyöspatai romáknak felajánlott adomány miatt kapott.

Elpattant a húr Gyöngyöspatán


szerző:
2011.04.27. 18:02
Elpattant a húr Gyöngyöspatán

Két társaság szólalkozott össze, de a történtekre mindenki másképp emlékszik. Öt ember megsérült, van, aki súlyosan.

Vihar a Parlamentben Gyöngyöspata miatt

Vita alakult ki a parlamentben arról, hogy miért hagyta el több száz roma a hétvégén Gyöngyöspatát.

Elengedték a véderősöket


szerző:
2011.04.25. 15:45
Elengedték a véderősöket

Megszüntette a Véderő Gyöngyöspatán őrizetbe vett tagjai ellen a szabálysértési eljárást hétfőn az Egri Városi Bíróság.

Balhéval terhelt visszatérés Gyöngyöspatán

Hazatért a romák egy csoportja Gyöngyöspatára.

A romák foglalkoztatása jelentheti a megoldást

A kisebbség felzárkóztatásához a romák munkához juttatása a legfontosabb lépés.

Pintér szerint szégyen, ami történt

Nyolc embert állított elő a rendőrség péntek délután Gyöngyöspatáról garázdaság miatt.

Nem bírta a feszültséget a polgármester

Egészségügyi okokból lemondott Gyöngyöspata polgármestere. Ezt a képviselő testület rendkívüli ülésén jelentette be kedden délelőtt.

Katonai tábort építene a Jobbik?

Több száz rendőrt vezényeltek Hajdúhadházra, ahol vasárnap délután 5 órakor gyűlést tartott a Jobbik.

Szabadlábon a hajdúhadházi polgárőrök

A bíró megszüntette az ellenük garázdaság miatt indított eljárást.

A tatárszentgyörgyi romagyilkosság krónikája

Hogyan ölték meg hidegvérrel Csorba Róbertet és ötéves fiát? A tragédia egy szakértő szemével a Házon kívülben!

Romagyilkosságok: Rendőrre is lőttek volna

A romák elleni merényletsorozat elkövetői a rendőrgyilkosságtól sem riadtak volna vissza, és fontolgatták, hogy a katonaságtól is megpróbálnak fegyvert szerezni.

Randimesével próbálta menteni az irháját

Átverte a rendőröket a romagyilkosságok negyedrendű vádlottja két éve, egy igazoltatás során, nem sokkal a gyilkosság után.

Toborzónapot tartottak roma fiataloknak

Először rendeztek nyílt napot azoknak a roma fiataloknak, akik a rendészeti karrier iránt érdeklődnek.

Jobban odafigyelnek a romákat megfélemlítőkre

Ha bárki túllépi a magyar jogrendszer által nyitva hagyott lehetőségeket, akkor a rendőrség teljes tekintélyével és súlyával fog eljárni.

Rettegtek a gyöngyöspataiak


szerző:
2011.03.17. 18:46
Rettegtek a gyöngyöspataiak

Heteken át járőröztek a faluban a a Szebb Jövőért Polgárőrség tagjai, csütörtökön azonban távoztak. Gyöngyöspata után Hajdúhadházra mennek.

A munka és a kultúra jelentheti a kiutat

A felzárkózást az érintetteknek is akarniuk kell, csak így lehet sikeres - mondta az RTL Híradójának a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár.

EU szerte kirekesztik a romákat?


szerző:
2011.03.09. 19:20
Romakérdés színházi köntösben

A március 10. és 12. között megrendezésre kerülő produkció a magyarországi társadalom romákkal szembeni reakciót és felelősségét vizsgálja.

Gyöngyöspatán masírozott a Jobbik

Az LMP és az MSZP azt mondja, a kormány megszorító intézkedései miatt aktivizálódhatnak a szélsőségesek.

Pogácsás Juliska mézeskalács házikója

Pogácsás Juli egy háromgyermekes feltörekvő roma asszony, aki munkanélküliből kerületi hírű cukrász és első számú közösségépítő lett.

Mi célra vagyunk az EU soros elnökei?

Munkahelyteremtés, európai romastratégia, az euró védelme.

Roma srácokkal „bunyózott” Madár

Erdei Zsolt olyan fiatalokat látogatott meg Pécsett, akik számára a sport az egyetlen kitörési lehetőség.

Teljesítményhez kötik a romák támogatását

Két programmal segítené a kormány a romák felzárkóztatását jövőre.

Rendőrök biztosítják az iskolai rendet

Az egyik székesfehérvári szakiskolában az agresszív diákok miatt van szükség a rendőri jelenlétre.

Fókusz 10-12-01


szerző:
2010.12.01. 20:40
Fókusz 10-12-01

Fókusz: Magyar lehet Arnold Schwarzenegger utódja? Ott voltunk a testépítők világbajnokságán, végigkövettük Molnár Péter felkészülését a világbajnoki aranyig! Az olaszok is lelkes közönségként csodálták Kiss Ramóna és Rékasi Károly romantikus jelenteit Rómában. A forgatások helyszínein még tapsot is kaptak a Barátok közt szereplői.

Fókusz 10-11-30


szerző:
2010.11.30. 20:40
Fókusz 10-11-30

Fókusz: A fiam ártatlan! - Először szólalt meg a nemi erőszakkal gyanúsított Damu Roland édesanyja és testvére. Szív-Faktor - Ki kivel jött össze, és lesz-e gyereke Ördög Nórának? Jön az igazság pillanata! Az olasz meló - Ott voltunk a Barátok közt történetének első külföldi forgatásán, exkluzív beszámoló Rómából.

Pandúrból álkommandós


szerző:
2010.11.30. 12:05
Pandúrból álkommandós

Őrizetbe vették és azonnal kirúgták azt a rendőrt, aki az egyetlen hivatásos tagja volt az álkommadós csapatnak.

A romák helyzete felháborította az uniót

Botrányosnak nevezte az igazságügyi uniós biztos a romák európai helyzetét.

Humorral mentek neki Sarkozynek a rockerek

A francia elnököt gúnyoló és bíráló angol nyelvű számot tett közzé egy román rockegyüttes.

Nem kérnek az árvízkárosult családból

Felháborodást okozott Olaszliszkán az, hogy egy árvízkárosult család a településre költözött.

MeneTrend: Róma


szerző:
2010.09.19. 12:00
MeneTrend: Róma

MeneTrend: Ezúttal az olasz fővárosba, Rómába látogatunk, amelyre akár egy hatalmas színházi díszletként is tekinthetünk.

Fejmosást kaptak az EU-tól a franciák

Szégyenteljesnek minősítette az igazságügyi EU-biztos kedden Brüsszelben azt, ahogy a francia hatóságok a romákkal bánnak.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!