KERESÉS search-close

polgármester

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "polgármester"

Nyíltan kampányol a Fidesz mellett az érdi polgármester

Levélben kérte az első szavazókat Érd polgármestere, hogy vasárnap a Fidesz-KDNP listájára voksoljanak. A kormánypárti polgármester azt állítja, saját zsebből fizette a több mint 2700 elsőbbségi levelet és nem is talál semmi kivetnivalót abban, hogy városvezetőként nyíltan a Fidesz mellett kampányol. T. Mészáros András akciójával pártja is egyetért, a Momentum szerint viszont ez csak azt bizonyítja, hogy a kormánypártok nagy bajban vannak a fiatal választók körében.

A város, ahol halottakat ültetnek a képviselők közé

Tibeti hangtállal űzi el az abai polgármester a negatív erőket. Mindezt a testületi ülésen. Máskor meg 4 üres széket rakott ki, amire a dalai lámát, és például a rég halott Martin Luther Kinget ültette le képzeletben, hogy segítsék a munkáját. Kíváncsiak lettünk, hogy mennek a mindennapok ezen a fejér megyei településen. És hát elég furcsa dolgokra bukkantunk.

Kutyatámadás - per: bűnösnek vallotta magát a polgármester

Akár tizenhárom év börtönre is ítélhetik Ostffyasszonyfa polgármesterét, akinek a kutyája a vád szerint egy kétéves gyereket életveszélyesen, a kisfiú anyját pedig súlyosan megsebesítette tavaly októberben. A kutya kiszökött az udvarról a Vas megyei faluban. A polgármester a bíróságon bűnösnek vallotta magát. Beismerte, hogy kutyája máskor is kijutott a kerítésen, de ő soha nem gondolta, hogy ebből baj is lehet.

Vádemelést javasolnak a nyomozók Ostffyasszonyfa polgármestere ellen

Vádat emelhetnek Ostffyasszonyfa polgármestere ellen, akinek a kutyája életveszélyesen megsebesített egy kétéves kisfiút tavaly októberben. A rendőrség a napokban zárta le a nyomozást az ügyben. A Vas megyei falu polgármestere a támadás után a megyei napilapnak azt mondta, a kutya édesanyja házát őrizte. A gyerek a helyiek szerint azóta már jól van.

Így vágta el szó szerint a netet a temesvári polgármester

Rontják a városképet, ezért saját kezűleg vágta le az internetkábeleket az oszlopokról az erdélyi Temesvár polgármestere. Akciója nyomán a város egy jó részén megszűnt a szolgáltatás. Mint mondta, 10 éve kérik már a szolgáltatókat, hogy rejtsék a föld alá a kábeleiket, mindhiába. Most viszont még saját hivatalát is leválasztotta a világhálóról a nem éppen kábelbarát polgármester. 

Letiltott egyes melegjogi oldalakat a városháza

Az egyik LMP-s képviselő vette észre, hogy például a Háttértársaság és a Human Online weblapját sem lehet megnyitni a főpolgármesteri hivatal számítógépeiről. A képviselő és az érintett szervezetek szerint a tiltás diszkriminatív. 

Már többszörösét érik a szigetszentmiklósi polgármester földjei

A szigetszentmiklósi fideszes polgármesternek és családtagjainak vannak földjei ott, ahol a város ipari parkot fejlesztene - erről a Magyar Narancs írt először. Szabó József és rokonai részben vagy egészében tulajdonosai azoknak a korábbi szántóföldeknek, amelyeket a város belterületbe vont, vagyis jelentősen nőtt az értékük.

Zsarolás! Hatalmas összeghez jutott a Drága örökösök szereplője!

Hoppá-hoppá: úgy tűnik Kristóf nem hagyja annyiban azt a múltkorit, és végre a sarkára áll! Na de mit szól vajon mindehhez Attila...?

Homoszexualitásával zsarolták meg

Névtelen levélben fenyegették meg, hogy nyilvánosságra hozzák homoszexualitását, ezért Facebook videón jelentette be másságát a bajai jótékonykodó lángossütő. Szabó Richárd azt mondja, azért fenyegették meg, mert indulni akar az őszi polgármester választáson.

Bunyó a polgármesteri hivatalban!

Úgy tűnik nem csak Tibinél tud elgurulni a pöttyös - ezúttal Sándor és Attila estek egymásnak!

Eltemették Gdańsk polgármesterét

Eltemették Gdańsk polgármesterét, akit a múlt vasárnap egy jótékonysági célú, szabadtéri rendezvényen megkéselt egy büntetett előéletű ámokfutó. Az ellenzéki Polgári Platform szerint legnépszerűbb politikusuk megöléséhez hozzájárult a kormányoldal, illetve az állami média évek óta tartó gyűlöletkampánya Pawel Adamowics ellen.

 

Így buliznak Ökörapátiban!

A polgármester megmutatta a városi lányoknak, hogyan mulatnak az ökörapátiak. Sőt a jeles eseményen Mónika és Kata is részt vett!

Halálra késelték Gdansk polgármesterét

Halálra késelték a lengyelországi Gdansk polgármesterét egy jótékonysági rendezvényen. Az északi kikötővárost több, mint tíz éve vezető Pawel Adamowicz-ot a színpadon, a nézők szeme láttára szúrta le egy ámokfutó. A politikust megműtötték, de belehalt sérüléseibe, a 27 éves, büntetett előéletű merénylőt őrizetbe vették.

Cikis jelenetet filmeztek a polgármesterről

Kellemetlen videó került nyilvánosságra az egyik dominikai város polgármesteréről. Verekedésbe keveredett egy nővel a strandon, majd miután a nő paprikasprayvel megfutamította, a polgármester egy méretes kókuszdiót akart hozzávágni, de a strandolók szétválasztották őket. A vitát amúgy egy vitatott helyen leszúrt napernyő okozta.

Botrány lett az újévi baba köszöntéséből Csongrádon

Szokásos babaköszöntő fotóit tette közzé a napokban a város polgármestere közösségi oldalán, a kommentelők azonban felismerték a kismamát. Kiderült, hogy a nőt 2017-ben felfüggesztett börtönre ítélték gyermekbántalmazásért. A bántalmazott lány nagymamájához került, ma már jól van. A nagymama azt mondta: a szerencsétlen köszöntés mély sebeket szakított fel.

Így udvarol egy polgármester!

Mondanánk, hogy művészet amit a polgámester úr művel, de azért van még mit tanulnia... Egy biztos: legalább lelkes, és nem adja fel! A teljes 3. részt itt találjátok.

Horváth Attila


szerző:
2018.12.24. 17:39
Horváth Attila

Horváth Attila nemcsak polgármesterként, hanem panziósként is termeli a bevételt Ökörapáti számára - legalábbis papíron, mert a valóságban Attila mindent magának akar megszerezni... Ő Józsi (Varga Balázs) apja.

Szén-monoxid érzékelő riasztott egy budapesti óvodában

A polgármester szerint a szél miatt lehetett szén-monoxid az egyik budapesti óvodában. A szén-monoxid riasztó jelzett, negyvenkét óvódást kellett kikísérni az épületből. A gyerekek egy melegedőbuszban várták meg szüleiket. Mindenkit megvizsgáltak, senkit sem kellett kórházba vinni. A polgármester szerint a szél fújt bele valamit a kéménybe.

A falu pénzén utaztak nyaralni a képviselőtestület tagjai

A falu pénzén utaztak nyaralni a Baranya megyei Gilvánfa képviselőtestületének tagjai, utazásukról a polgármester is tudott. Volt, hogy a családjukat is magukkal vitték. A falu vezetőjét és az egyik akkori képviselőt a bíróság hűtlen kezelés, illetve sikkasztás miatt nem jogerősen felfüggesztett fogházra ítélte. A polgármester az ítélet után is maradhat a település élén.

 

Nem ment el a perére az izsáki polgármester

Nem jelent meg a bíróságon az izsáki polgármester, aki ellen az uniós pénzből épített vadászháza miatt indult bírósági eljárás. Azt ugyanis a vád szerint nem vendégfogadásra használja, hanem benne lakik. A településvezető ellen költségvetési csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat az ügyészség.

Elfelejtette bezárni a kaput

A helyi polgármester szerint ő felejtette el lelakatolni a kaput, ezért szökhetett ki az a rottweiler, amelyik megharapott egy két éves kisfiút szombaton egy Vas megyei faluban. Erről a polgármester a megyei lapnak beszélt. A megtámadott kisfiú egyébként a rokona, testvérének az unokája.

Önkormányzatok: szűkülő mozgástér?

A kormány elrendelte, hogy ha egy önkormányzat 50 millió forintot meghaladó uniós pályázatot nyert, akkor a még fel nem használt összeget – akkor is, ha pontosan tudják, hogy erre a pénzre mikor és mihez van szükségük - vissza kell utalni a Magyar Államkincstár számlájára. Sok polgármester úgy gondolja, hogy ez tovább csökkenti az önkormányzatok amúgy is szűkülő mozgásterét.

Furcsa akadálymentesítés Veszprémben

A FIDESZ-KDNP-s alpolgármestert egy idősotthonnál fotózta le az új fejlesztéseket bemutató helyi lap. A kép aláírása szerint egy akadálymentes feljáró előtt. Csakhogy a feljáró tetejét a képen és a valóságban is egy korlát zárja el. Ezt a 444.hu vette észre. Kerestük a városvezetőt, aki először azt mondta, hogy nincs is ott korlát. Majd nem akart nyilatkozni. Az ellenzék szerint kínos és nevetséges a történet.

Újabb pankrátor a politikában

Egy ismert pankrátort választottak polgármesternek az amerikai Tennessee államban. A ringben "Ocsmány Förtelem" - néven elhíresült Glenn Jacobs majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint demokrata ellenfele.

Traktorra ült a polgármester is

Kevés a közmunkás, nincs, aki rendben tartsa a településeket - erre panaszkodnak Győr-Moson-Sopron megyei polgármesterek. Van, aki gépek beszerzésével próbálja csökkenteni a munkát, máshol a településvezető maga ül traktorra, hogy nyírja a füvet - számolt be róla a Kisalföld.

 

Szexképekkel állt bosszút a polgármester

Tagadja a polgármester, hogy szexoldalakon hirdette és szórólapokat készített két nő meztelen fotóiból. A gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település vezetője ellen egy éve nyomoz a rendőrség. Az RTL Híradó úgy tudja, megtalálták nála a meztelen képeket ezért most - egyebek mellett - zaklatással és személyi adatokkal való visszaéléssel gyanúsítják.

Felcsút: Mészáros Mészáros ellen

Csak Mészáros Lászlók szeretnének polgármesterek lenni Felcsúton. Az egyik a jelenlegi alpolgármester Mészáros László István, a Fidesz jelöltje, a Puskás Akadémia ügyvezetője, akit maga Mészáros Lőrinc ajánlott utódjául. A másikuk, Mészáros László János, a Kétfarkú Kutyapárt támogatottja. Egyikőjük sem rokona, csak névrokona Mészáros Lőrinc milliárdos nagyvállalkozónak.

 

PÁRTELNÖKI INTERJÚ: Beszélgetés Karácsony Gergellyel

Karácsony Gergely a Párbeszéd-MSZP szövetség miniszterelnök-jelöltjeként az ellenzéki összefogás egyik élharcosa volt a kampányban, mostanában leginkább Zugló polgármestereként vesz részt a közéletben. "Pártelnöki interjúk" sorozatunkban erről és az összefogás további esélyeiről is kérdezte őt Kéri Barna.

Rabosították a polgármestert

Rabosították a zaklatás miatt feljelentett tyukodi polgármestert - írta meg a 168 óra. A falu anyakönyvvezetője még tavaly nyáron jelentette fel a fideszes polgármestert, miután állítása szerint a férfi fogdosni kezdte a munkahelyén. Híradónk telefonon érte utol a polgármestert.

Nem volt engedély a fakivágásra

Nem hagyják szó nélkül, ami történt. Ezt mondta a főpolgármester, az engedély nélkül történt margitszigeti fakivágással kapcsolatban. Tarlós István szerint 104 fát vágtak ki a területen. A kivitelezőnek azonban csak arra volt engedélye, hogy a régi teniszstadion épületeit elbontsa. Másra nem. A történtek miatt az MSZP-Párbeszéd az országgyűlésben kezdeményezi fogja a közbeszerzési törvény módosítását.

Márki-Zay: Segítek az ellenzéki együttműködést összehozni, ha felkérnek

Ha lenne egységes ellenzék, és ha ennek lenne vezetője, talán befutó lehetne a több diplomás, 46 éves Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely most megválasztott hét gyerekes polgármestere. Azt mondja, nem ideális jelölt, mert neki városát kell irányítania. De azért megjelent egy tüntetésen és van véleménye az ellenzék jövőjéről, amire sokan kíváncsiak.

Márki-Zay: az ellenzék reménysége?

Adott egy többdiplomás menedzser, aki családjával együtt éveket tölt Kanadában és az Egyesült Államokban, majd a hétgyerekes család a magyar gyökerek megőrzéséért visszatér Magyarországra. Márki-Zay Pétert 2017 végén megtalálja a politika és függetlenként jelölik a Fidesz-fellegvárnak számító Hódmezővásárhely polgármesterének. Mögé áll a teljes ellenzék – és nyer. Egy óriási Fidesz-többségű önkormányzati testületet vezet. Győzelme után arra is talál időt, hogy az összes ellenzéki pártot kikerülve, néhányad magával meghatározza, hogy az összes egyéni választókerületben ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. De a kormánypártok kétharmados többséget szereznek. Azóta Márki-Zay Péter afféle politikai jolly-joker, akiből bárki és bármi lehet.

Tovább mélyült a viszály Vásárhelyen

Tovább mélyült a viszály a hódmezővásárhelyi fideszes többségű közgyűlés és a független, de a teljes ellenzék támogatásával polgármesterré választott Márki-Zay Péter között. A polgármester gyakorlatilag elveszítette az ellenőrzést a város költségvetése felett, miután a testület megfosztotta 100 millió forintig terjedő rendelkezési jogkörétől. Márki-Zay Péter azt mondja, nem engedi, hogy Hódmezővásárhely csődbe menjen.

Mészárosnak nem kell többé beszámolnia vagyonáról

Nem kell több vagyonnyilatkozatot írnia, és az újságíróknak sem kell válaszolnia, miután már nem Felcsút polgármestere Mészáros Lőrinc. Az állami hírügynökségnek eljuttatott közleményében döntését azzal indokolta, hogy az üzleti érdekeltségei teljes embert kívánnak.

Ártatlannak mondja magát a polgármester

Ártatlanul kell börtönbe mennie - ezt mondta Veres Margit. Balmazújváros polgármesterét jogerősen 5 év börtönre ítélték. A bíróság szerint 5 millió forintot és egy autót ajánlott neki egy vállalkozó azért, hogy állami támogatásból egy rendezvénycsarnokot építsenek a városba.

Öt év börtönre ítélték Balmazújváros polgármesterét

Veres Margit 2012-ben, amikor még a város jegyzője volt, 5 millió forintot kapott egy helyi cég vezetőjétől azért, hogy hozzásegítse egy rendezvénycsarnok építéséhez, amit 180 millió forint állami támogatásból finanszíroztak.  

A mi kis falunk: Pajkaszeg polgármestere nagy bejelentést tett!

Mindenkit meglepett, hogy egy évvel ezelőtt Pajkaszeg polgármestere egy szerdai napon váratlanul beszédet mondott a falu főterén. Hogy mit nem bírt magában tartani Károly, kiderült a riportból!

Meghal Pajkaszeg polgármestere?

Károly hirtelen rosszul lesz, és Janó sem tud túl sok jó hírrel szolgálni... Vajon túléli a polgármester? Szombaton este kiderül A mi kis falunk évadzáró epizódjából!

Segítségért kiált Pajkaszeg polgármestere!

Megint becsípődött Károly dereka, ám ezúttal a biciklin ülve érte a fájdalom. Vajon valaki a segítségére siet?

Csuja Imre könnyekig hatódott...

Pajkaszegről még soha senki nem mondott olyan szépeket, mint a meghatódott polgármester. Hallgasd meg Károly vallomását a faluról! Szombaton kapcsolj 20 órakor az RTL Klubra A mi kis falunk következő epizódjáért!

A polgármesternek még a lumbágója is elmúlt az új postásnő láttán

Miután a postásnő magához tért, a falu állatorvosa vette kezelésbe. Amint híre ment a csinos hölgynek, Pajkaszeg összes férfije a csodájára járt, Károlynak pedig még a derékfájása is elmúlt, amint megpillantotta őt.

Lázár nem ment el a beiktatásra

Több milliárdos adóssága van Hódmezővásárhelynek – erről beszélt ünnepi beszédében Márki-Zay Péter, a város újonnan megválasztott és ma beiktatott független polgármestere. A korábbi fideszes alpolgármester szerint nincs adósság, csak - mint mondta - halasztott fizetés.

Közmunkásokra támadt a polgármester?

Tiszacsege polgármestere megverhetett és pisztollyal fenyegethettet két közmunkást - tudta meg a Blikk. Ez még tavaly augusztusban történt. Úgy tudjuk, az egyik közmunkás ráadásul a polgármester rokona.

Pajkaszeg polgármestere kiköpött Lorán Lenke

Károly félresikerült hajfestésén Laci sem tudott segíteni, ráadásul pont ekkor érkezett meg Pajkarét polgármestere. Nézd meg, hogyan készült Károly Munkácsy festményre emlékeztető frizurája!

Balul sült el Károly és Janó páros randija

Pajkaszeg polgármestere és állatorvosa úgy döntöttek, hogy becsajoznak, azonban egy félreértés miatt dugába dőlt tervük... Pedig ha tudnák, hogy milyen csinos lányok vártak rájuk a találkozó helyszínén!

Így indul A mi kis falunk második évada!

Neked is tátva marad a szád A mi kis falunk folytatásától! Vajon hova tűnt Gyuri autója, és mi ütött a Polgármesterbe?

Nem egyszerű dolog kérdezni a polgármestertől!

A testével védte munkatársa a ferencvárosi polgármestert az őt kérdező riportertől. A HírTv munkatársa azután próbált interjút készíteni Bácskai Jánossal, hogy az önkormányzati ülésen a képviselő-testület határozatot hozott az úgynevezett Soros-terv, illetve a bevándorlás-szervezőnek tartott irodák elutasításáról.

Cicciolina bugyi nélkül ragadott fakanalat

A színésznő „csecse ruhában” tündökölt a Kifőzdében, ráadásul a Celeb vagyok, ments ki innen! élményeiről és az olasz polgármesteri választásról is mesélt.

Kiakadt a polgármester a stadionok miatt

Egy kis baranyai falu polgármestere azt mondja, van miért idegesnek lennie, neki és a falubelieknek is. Mert egyszerűen nem értik, hogy lehet az, hogy tőlük rengeteg pénzt elvesz a kormány, szolidaritás címén, eközben viszont a tőlük egy órára lévő, horvátországi Eszék focicsapata milliárdos állami támogatást kap.

A Fidesz mellett érvelt a pap


szerző:
2018.01.14. 18:30
A Fidesz mellett érvelt a pap

A templomban nyíltan kiállt a kormánypártok mellett a plébános Hódmezővásárhelyen. A városban jövő hónapban polgármestert választanak. Németh László esperes-plébános arról beszélt, hogy az egyház a második világháború óta nem kapott akkora támogatást, mint a jelenlegi kormány alatt. Ezen több hívő is felháborodott.

Leváltották most újra indul

A bíróság megfosztotta tisztségétől, most újra indul a választáson Köteles István, Álmosd volt polgármestere, aki ellen sikkasztás, költségvetési csalás és hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség.

 

ROBBANÁS: Még a polgármester szava is elakadt

Ülésezett a székesfehérvári képviselő testület, amikor reggel nyolc óra után néhány perccel robbanás rázta meg az épületet. Ez behallatszott a helyi tévé közvetítésébe is.  Üveg borítja a padlót a díszterem mellett. Az átrium üveg teteje is beszakadt. Itt állítják ki a korona és az országalma másolatát. Ezek nem sérültek meg. Személyi sérülés sem történt.

 

Nem tudja, hogy mennyi a pénze

Okos és racionális ember. Volt. Ezt mondta Mészáros Lőrinc Simicska Lajosról. Felcsút polgármestere egy ottani közmeghallgatás után arról is beszélt a 444.hu újságírójának, hogy fogalma sincs, 70, 80 vagy 100 milliárd forint a vagyona.

 

DÖMSÖDI GÁBOR: Gyanús lett, hogy a betörő fizetni akar

Ötmillió forintot talált budapesti albérletének wc-jében Dömsödi Gábor, Pásztó polgármestere. Elsőként a Blikk írta meg, hogy a pénzt korábban egy menekülő csaló rejthette el, aki a szomszédnak hamis aranyrudat adott el. A csalót a szomszéd bezárta, de kiszabadult, betört a polgármesterhez, majd a tartályába rejtette a pénzt.

Menekültnek nézték a helyieket

Menekültektől ijedtek meg Kömlőn, pedig a szomszédaik voltak - Mindenszentek előtt zavarta meg pár hátizsákos ember a Heves megyei település nyugalmát. A polgármester később a közösségi oldalon jelentette be: aggodalomra semmi ok, a rendőrséggel együttműködve kiderítették, hogy helyiek voltak az idegenek. A szocialisták szerint a kormány propagandája miatt lassan már mindenhol ellenséget vélnek felfedezni.

KÖMLŐ: Menekültnek gondolták a hátizsákos helybelit

A helyiek jelezték a polgármesternek, hogy gyanús alakok mozognak a faluban. A település vezetője később a közösségi oldalon jelentette be: aggodalomra semmi ok, a rendőrséggel együttműködve kiderítették, hogy helyiek voltak az idegenek.

Nyaktilót emlegetett a politikus

Guillotine alá való politikusokról beszélt október 23-ai ünnepi beszédében Tamás Barnabás, Putnok polgármestere. A fideszes városvezető szerint a választópolgárok időnként rosszul döntenek, és olyan embereket engednek a hatalom közelébe, akik inkább nyaktiló alá valók.

Nem fél a főnökétől, ezért beszélt a polgármester áldozata

Pár hónappal azelőtt, hogy egy híres színházi rendező zaklatási ügyeitől lett hangos a sajtó, egy szabolcsi település, Tyukod anyakönyvvezetője feljelentést tett a rendőrségen. Az asszony azt állítja, hogy a polgármester molesztálta őt, és nem csak őt, hanem más nőket is a faluban, de ő az első, aki szólni mer emiatt.

Házon kívül 2017-10-25


szerző:
2017.10.26. 00:20
Autót nyert a három gyerekes család

Egy háromgyerekes család nyerte meg a Drávaszerdahelyi polgármester céges autóját. A faluban három hete 300 jelentkező közül sorsolták ki a nyertest. A Tápióságban élő család egy 20 éves autóval közlekedik napi 150 kilométert azért, hogy a gyerekeket iskolába, fejlesztésekre hordják Budapestre.

BÁCSKAI JÁNOS:

Lemondásra szólítja fel a Fidesz az Együtt ferencvárosi képviselőjét, mert szerintük nem írta bele lakását a tavalyi vagyonnyilatkozatába. Baranyi Krisztina szerint bosszúhadjáratot indítottak ellene, mert korábban olyan ügyeket tárt fel, amelyek kellemetlenül érintik a fideszes polgármestert. Bácskai Jánost erről is megkérdeztük hivatala előtt, amikor találkoztunk vele.

Sokan támadják a polgármestert feljelentő nőt nyilatkozata miatt

Rengeteg támadás éri riportunk óta a tyukodi anyakönyvvezetőt, aki szexuális zaklatásért júniusban feljelentette a falu polgármesterét. Az asszony szombaton azt állította, a település vezetője fogdosta és többször megfenyegette munkahelyén.

ZAKLATTA A POLGÁRMESTER:

Németh Pálma, a falu anyakönyvvezetője, feljelentette a polgármestert. Azt állítja, néhány hónappal férje halála után, májusban szexuálisan zaklatta őt a munkahelyén Czibere József, a település vezetője.

Szexuális zaklatásért jelentették fel Tyukod polgármesterét

Szexuális zaklatásért feljelentette Tyukod polgármesterét a falu anyakönyvvezetője. Híradónknak azt mondta, a település vezetője májusban az irodájában tört rá, falhoz nyomta és simogatni kezdte. De állítása szerint korábban is nyíltan megfenyegette.

 

Kocsit sorsolt a polgármester

Kisorsolta feleslegessé vált autóját a Baranya megyei Drávaszerdahely polgármestere. Rászorulókon akart így segíteni, felhívására több százan jelentkeztek. A nyertes egy Pest megyei háromgyerekes család lett. A polgármester korábban is jótékonykodott, hamburgerezőjéből ételt osztott karácsony előtt. Az üzletet most szakemberhiány miatt be kellett zárnia, ezért lett felesleges a kocsi is.

 

Nem lesz többé Felcsút polgármestere Mészáros Lőrinc

Ezt a HírTv-nek árulta el. A jelenleg fideszes településvezető azt mondta, 2019 után inkább már a cégeire koncentrálna. A kormánypárt frakcióvezetője, korábbi debreceni polgármester szerint jól döntött Mészáros Lőrinc, Kósa Lajos szerint nem lehet valaki örökké polgármester, keresni kell az új kihívásokat. Az Együtt szerint Mészáros Lőrincnek már annyi dolga van Orbán Viktor strómanjaként, hogy nem fér bele az idejébe Felcsút vezetése.

„Gyámság alá helyezte” a Fidesz a pécsi polgármestert

 Az Együtt szerint ezt jelenti az az intézkedés, hogy a jövőben döntéshozó bizottság irányítja a város gazdálkodását. A pécsma hírportál információi szerint az új testület pénzügyi kihívásokkal és a gazdaság megerősítésével foglalkozik majd. A Fidesz úgy reagált, aki gyámság alá helyezésről beszél, az a rombolás politikáját követi. Egy az RTL Híradó által megkérdezett politológus azt mondta, tanácsadó testületet létrehozhat egy önkormányzat, de döntéshozót nem.

Mi vezetett a polgármester megveréséhez?

Saját felelősségére elhagyta a kórházat és újra dolgozik irodájában Mali Zoltán Drávapiski polgármestere. Hétvégén mutattuk be a híradóban, hogyan verték meg őt Alsószentmártonban, abban a Baranya megyei faluban, ahol kocsmát és boltot is üzemeltet. A konfliktust az okozta, hogy a helyiek szerint rosszul bánik a vásárlókkal, állítólag van, akit már fel is pofozott. Mali Zoltán ezt tagadta.

A kocsmájában verték meg a polgármestert

Agyba-főbe verték Drávapiski polgármesterét. A biztonsági kamera ezt rögzítette is. Mali Zoltán egy másik baranyai településen, Alsószentmártonban üzemeltet kocsmát és boltot. Ott támadtak rá szombat délután helyiek, az ottani polgármester vezetésével. Mali Zoltánt mentőhelikopter vitte kórházba, rengeteg sérülése van, több helyen felrepedt a feje és eltört a keze. Üzleti vita állhat a háttérben.

AGYBA-FŐBE: Megverték Drávapiski polgármesterét

Mali Zoltán egy másik baranyai településen, Alsószentmártonban üzemeltet kocsmát és boltot. Itt támadtak rá helyiek, az ottani polgármester vezetésével. Mali Zoltánt mentőhelikopter vitte kórházba, rengeteg sérülése van, betört az orra, több helyen felrepedt a feje, eltört a keze. A kocsma biztonsági kamerája rögzítette a verekedést.

Házon kívül 2017-05-17


szerző:
2017.05.17. 23:40
Csalhatott a polgármester

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat Kunbaja fideszes polgármestere és két társa ellen. Még 2013-ban nyertek állami pályázaton 5 millió forintot belvízvédelmi munkákra, de az ügyészség szerint nem csatornatisztításra költötték a pénzt. A helyiek közül csak egy ember állt szóba az RTL Híradó stábjával, a többiek inkább elkerülték a kamerát. A polgármestert a hivatalban és e-mailben is kerestük, de nem értük el.

40 milliót kereshetett a rokon

A fideszes polgármester titkárnőjének rokona kereshetett 40 milliót egy önkormányzati lakás adásvételén a IX. kerületben. A Magyar Nemzet információja szerint, négy éve, bérlőként 120 ezer forintos négyzetméter áron jutott hozzá az ingatlanhoz, amit nemrég 700 ezer forintos négyzetméterenkénti áron adott el. Az önkormányzat szerint a szabályok szerint váltak meg a lakástól. Az LMP-nél viszont azt mondják, áron alul.

Videóra vették a polgármester szabálytalankodását

Videón a szabálytalanság. A vagy.hu egyik újságírója vette fel, ahogy Debrecen fideszes polgármestere menetiránnyal szemben hajtott ki autójával egy egyirányú utcából, ahol a hivatal parkolója van. Az ügyben vizsgálatot indított a rendőrség. A polgármester közleményben annyit válaszolt az RTL Híradó kérdésére, hogy vállalja a felelősséget.

Letagadta a nagy bejelentést

Letagadta a bejelentést - a nyíregyházi polgármester azt állítja, nem mondta, hogy Legoland épül Nyíregyházán! A fideszes Kovács Ferenc szerint annyi történt, hogy az államtól 9 és fél milliárd forintot kapnak egy turisztikai beruházásra. A városvezető egy hónapja a facebookon jelentette be, hogy állami támogatással Legoland épül. Akkori bejegyzését később módosította.

Ittas vezetésen kapták a polgármestert

A szervezete lassabban bontja le az alkoholt – ezzel magyarázta Keszthely polgármestere, hogy miért kapták ittas vezetésen. Ruzsics Ferencet, a város fideszes vezetőjét másfél hete ellenőrizték a rendőrök. Elvették a jogosítványát és büntetőeljárást indítottak ellene. A polgármester azt mondta, véletlenül volt ittas, egy gyógyszer miatt.

Mindenki Pali bácsit akarja!

Erikának és Károlynak is későn jutott eszébe, hogy felkérjék Pali bácsit a harmónikázásra, ezért eszeveszett versenyt folytatnak, hogy elnyerjék a kegyeit.

Taktikai megbeszélés pajkaszegi módra

Erika a plébániában ül össze a nőkkel, hogy a temetés mellett és a férfiak ellen érveljen, míg Károly a kocsmában egyeztet a foci pártolóival.

Pajkaszeg és Pajkarét polgármesterének találkozója

Károly annak reményében invitálta meg Pajkaszegre a szomszédos falu polgármesterét, hogy megeggyezzenek a focimeccs új időpontjában, azonban gúnyos véget ért kettejük megbeszélése.

Az asszonyok megfenyegették a Polgármestert

Erikával és Katival az élen Pajkaszeg női lakói rárontanak a Polgármesterre, és azt követelik, hogy tegye át a focimeccset egy másik időpontra. Vajon meg tudják győzni Károlyt?

Csuja Imrét és Udvaros Dorottyát megzavarja Feró temetése

A nők felkeresték a polgármestert, hogy meggyőzzék őt, halassza el a meccset a temetés javára. Ez az a jelenet, aminél Csuja Imre és Udvaros Dorottya is ontotta magából a bakikat!

Gyuri és Károly dühbe gurult az interneten eladott répa miatt

Gyuri az internetnek hála könnyedén megszabadult a szöges répáktól, azonban a polgármester irodájában felvett jelenet nem volt ennyire zökkenőmentes...

Pajkaszeg játékosai minden eshetőségre felkészülnek a fociedzéseken!

Csütörtökön összecsap Pajkaszeg és Pajkarét focicsapata, a mi kis falunk játékosai pedig már nagyon készülnek a meccsre. Less be a nem mindennapi edzésre!

Erika lett Pajkaszeg új polgármestere!

A Polgármester végső elkeseredésében kinevezte titkárnőjét utódjául! Erika alig várta, hogy elújságolja Gyurinak a remek hírt...

A Polgármester bekeményít!

Károly felkeresi Tecát, hogy üzletet kössön vele, azonban a kocsmáros még egy pohár vizet sem tud normálisan felszolgálni, így a Polgármester meggondolja magát...

Nézd meg, hogyan táncol Pajkaszeg polgármestere!

A polgármester hatalmas bejelentésre készül, így nem is csoda, hogy örömében táncra perdült Gloria Gaynor nagysikerű slágerére!

Polgármester + puska = ÉLETVESZÉLY!

A polgármester úgy dönt, hogy a kezébe veszi az irányítást, és elkéri Teca puskáját, hogy végezhessen a vaddisznóval. Azzal azonban senki nem számolt, hogy Károly életveszélybe sodor mindenkit, aki a közelébe kerül...

"Leszarom a rendezőt!"


szerző:
2017.02.23. 22:30

Bánki Gergely és Csuja Imre egy utcai jelenet forgatásán beszélték meg a részleteket, a Lacit alakító színész pedig úgy döntött, hogy nem hallgat a rendező utasításaira, és úgy teszi a dolgát, ahogy azt ő jónak látja.

Megfázott a Pap, avagy új szerepben a Polgármester

A polgármester elküldi a faluból a papot, hogy helyette gyóntassa meg a lakókat, hátha kiderül, ki lopja a halakat a tóból. Azzal azonban nem számol, hogy egy fél napja rámegy erre...

Meglátszik, hogy a Polgármester nyolcadikban gyónt utoljára...

A halastóból valaki lopja a halakat, ezért a Polgármester úgy dönt, hogy ellátogat a paphoz, hogy gyónás közben kihúzza belőle, ki a tolvaj, azonban úgy tűnik, Károly nem mostanában gyónt utoljára...

"Tal a hóban!"


szerző:
2017.02.16. 22:35

Csuja Imre csupán az első betűket cserélte fel, így lett a tóban lévő halból hóban lévő tal!

Vadászház – a trükkös polgármester és az uniós támogatások

A Bács-Kiskun megyei Izsák polgármestere tehetős ember: van trafikja, benzinkútja, a család sok állami földet nyert, és hozzá köthető egy vadászház és egy másik vendégház is. E kettőben azonban eddig nemigen jártak vendégek, pedig Mondok József sok tízmilliónyi EU-támogatást nyert, méghozzá szálláshelyek létesítésére. De a házakat nem hirdetik, mint ahogy a rendes hoteleket vagy panziókat szokták, viszont a vadászháznak mégis van lakója: maga a polgármester.

Házon kívül 2017-02-08


szerző:
2017.02.08. 22:40
A szekrénnyel nincs baj, de hol a templom?

A polgármester hiába kapott támogatást a templom megépítésére, azt inkább másra költötte, és most kénytelen szembenézni a püspök számonkérő tekintetével. Vajon sikerül megúsznia a találkozást?

Így vakította meg Laci a választópolgárait

Bebizonyosodott, hogy Laci még lopni sem tud, és ennek a választópolgárok látják legnagyobb kárát... Vagy mégsem?

A mi kis sza... kakaós briósunk leleplezése

Erika nagy örömére átadásra kerül az Európai Unió Regionális Specifikumok alapból támogatott emlékmű, azonban a lakosokból inkább nevetés tör ki, mint büszkeség...

A püspök szó szerint fejfájást okozott Pajkaszeg polgármesterének

A polgármester hiába próbált meg elbújni a szekrényben a püspök elől, a szekrény keresztbe tett neki, ráadásul még a feje is bánta...

Bakik az első részből!


szerző:
2017.02.02. 22:25
Bakik az első részből!

Bakikból A mi kis falunk forgatásán sem volt hiány! Mutatjuk az első epizód legjobbjait!

A polgármester is lehallgatott?

Lehallgatással vádolja egy férfi az ózdi polgármestert, aki korábban tiltakozásul épp azért vetkőzött meztelenre egy fotó kedvéért, mert szerinte hónapokon át lehallgatták az irodájában. A férfi szerint a polgármester diktafont rejtett el az ózdi jobbik irodában. Arról, hogy mindkét feljelentés miatt indult-e nyomozás, a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való