KERESÉS search-close

pénzszállító

34 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "pénzszállító"

Panaszkodott a bíróságon a tescós rablás fő vádlottja

Panaszkodott, hogy alig sétálhat a szabad levegőn, és eljárási hibákat emlegetett a bíróságon a 2005-ös budaörsi tescós rablás fő vádlottja. Az ügyészség szerint Süveges Péter öt társával rabolt ki egy pénzszállító autót, majd tűzpárbajba keveredtek az időközben riasztott rendőrökkel. A pénzszállító egyik őre meghalt.

Meglopták a tolvajt is


szerző:
2018.10.26. 18:16
Meglopták a tolvajt is

Saját barátja lopta meg a gyanú szerint azt a pénzszállítót, aki még augusztusban tűnt el több mint 60 millió forinttal Budapesten. Három héttel később fogták el a rendőrök Dunakeszin, de csak körülbelül 40 millió forint került elő. Nemrég újabb férfit gyanúsítottak meg az ügyben.

30 milliónak nyoma veszett


szerző:
2018.09.01. 18:03
30 milliónak nyoma veszett

Adósságai miatt volt szüksége pénzre. Úgy tudjuk ezt mondta a rendőröknek a megszökött pénzszállító, akit két napja fogtak el a nyomozók. Több mint 70 millió forinttal még augusztusban tűnt el, azóta bujkált. Dunakeszin egy bérelt lakásban kapták el. A nyomozók megtalálták a lopott pénz egy részét is. Információink szerint nagyjából 30 millió forint hiányzik belőle. A 26 éves férfi bevallotta tettét. Úgy tudjuk, nem ez az első eljárás ellene.

Hallgatott az utolsó szó jogán

Több mint 12 évvel ezelőtti 100 milliós rablás ügyében hozhat jogerős ítéletet a bíróság a napokban. A vád szerint egy férfi 2005-ben egy társával egy pénzszállító autót rabolt ki a Szentendrei úton. Azt mondja, ártatlan.

Nem elmebeteg – 61 milliót eljátszott

Beszámítható az ügyészek szerint a pénzszállító, aki tavaly októberben 61 millió forintot lopott el, majd az egész összeget feltette Tippmixen egy kosármeccsre. Ügyvédje ugyanis korábban azzal védekezett, hogy a férfinak mentális zavarai vannak, ezért vitte el a rábízott pénzt. Amit mind elbukott, mert a csapat, amelyre fogadott, elvesztette a meccset.

Két magyar is a legkeresettebbek között

Egy listán szerepel a párizsi merényletek főszervezője Salah Abdeslam és két magyar rabló. Méghozzá Európa legkeresettebb bűnözői listáján. Az Europol most elkészült névsorára a 2004-es gépfegyveres pénzszállító rablási kísérlet utolsó résztvevője, Varjú Tibor, és a 2000-ben történt zálogházi rablássorozat egyik tagja, Farkas Róbert került fel. A cél, hogy mindenhol felismerjék őket.

20 milliárdos kárt okozott a bűnbanda

Eddig csaknem húszmilliárdnyi kárt okozott az államnak az a bűnbanda, amelyet még májusban számoltak fel a NAV nyomozói. A csoport pénzmosással és cigaretta-csempészettel foglalkozott. Most a sofőröket és a pénzszállítókat fogták el, bankszámlákat zároltak és ingatlanokat foglaltak le az adóhatóság munkatársai.

Beszakadt az úttest a pénzszállító alatt

Nem lehet ilyen özönvíz szerű esőre felkészülni, mondják a fővárosi közútkezelőnél. Sok helyen azért szakadt be az aszfalt, mert a víz egyszerűen kimosta alóla a talajt. Azt mondják, kiszámíthatatlan, hogy ez hol történik meg.

Pénzszállító autó karambolozott Budapesten

Egy pénzszállító autó és egy személyautó ütközött össze péntek délelőtt a II. kerületben.

Fejre állt egy pénzszállító


szerző:
2011.08.10. 17:19
Fejre állt egy pénzszállító

Pénzszállító páncélautóval ütközött össze egy mikrobusz kedd éjszaka Budapesten, a XIII. kerületben.

Milliókat szerzett gázspray-vel


szerző:
2011.05.14. 10:52
Húszmilliót rabolt a pénzszállítótól

A bűncselekmény Zuglóban, az Egressy úton történt. A támadó gázspray-vel fújta le az alkalmazottat, majd a pénzt megszerezve elmenekült.

5 millió a nyomravezetőnek!


szerző:
2011.04.04. 19:28
5 millió a nyomravezetőnek!

Az elmúlt időszakban több, különböző postahivatalokhoz érkező pénzszállítót raboltak ki ismeretlen fegyveresek.

Gyorsvonatba rohant egy pénzszállító autó

Pénzszállító autó rohant egy gyorsvonatba a 85-ös úton, a bágyogszováti vasúti átjáróban.

Fegyveres rablást hiúsítottak meg a rendőrök

Egy pénzszállító autót akart kirabolni az a négy ember, akikre hétfőn fényes nappal csaptak le a rendőrök Szombathelyen.

Pénzszállítókra csaptak le


szerző:
2010.09.18. 09:20
Pénzszállítókra csaptak le

Pénzszállítókat raboltak ki péntek este Kőbányán.

Életfogytiglan a tokaji rablógyilkosoknak

Előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért jogerősen 93 és fél év fegyház- illetve börtönbüntetést kaptak.

Pénzszállítót raboltak ki Budapesten

A pénzszállító kocsihoz tartó pénzszállítót ütöttek le és raboltak ki ismeretlenek hétfőn este.

Tízmilliós csalás egy pénzszállító cégnél

A XIII. kerületben lévő telephelyről 60 millió forintot vittek el februárban.

A rabló megvan, a pénz nincs


szerző:
2010.01.18. 17:47
A rabló megvan, a pénz nincs

Nem tesz vallomást, és nem beszél a pénz rejtekhelyéről sem az a lopással gyanúsított férfi, akit vasárnap hoztak haza Thaiföldről.

Hazahozták a pénzszállító rablót

A férfi még tavaly rakott téglákat a rábízott pénzeszsákokba a pénz helyett.

Elfogták a pénzszállítót kifosztó sofőrt

Hazahozták Magyarországra azt a sofőrt, aki a gyanú szerint decemberben kifosztott egy páncélautót Budapesten.

Elkapták a pénzszállítót kifosztó sofőrt

A férfit múlt héten, egy svájci határátkelőhelyen kapták el, kiadatása folyamatban van.

Újabb pénzszállítót raboltak ki

Vélhetően a sofőr vitte el egy pénzszállító kocsiból a pénzt.

Meglőttek egy pénzszállítót Budapesten

Ketten támadtak rá a páncélautóban ülő őrre. A rablók zsákmány nélkül menekültek el.

Életfogytiglan a pénzszállító-rablóknak

A tokaji pénzszállítórablás első és harmadrendű vádlottja életfogytig tartó börtönbüntetést kapott kedden.

Sztárolják a tolvajt az internetezők

A tolvaj a biztonsági előírások sorozatos megszegését használta ki.

Milliókról mondott le a becsületbajnok

Több mint 43 millió forintnyi tajvani dollárt adott át a rendőrségnek egy becsületes megtaláló.

Akciófilmbe illő rablás


szerző:
2009.09.23. 12:43
Akciófilmbe illő rablás

Svédországban szerdán helikopterrel rabolták ki egy pénzszállító vállalat lerakatát.

Látták a vámosok a pénzszállító-rablókat?

A razziázó pénzügyőrök olyan fekete kombi autót láttak a közelben, amilyennel a nyomozók szerint a rablást elkövették az M1-esen.

Hajtóvadászat az M1-es rablók után

A rendőrök szerint az sem kizárt, hogy külföldiek voltak a támadók.

Ellentmondás a szembesítésen


szerző:
2009.05.05. 17:32
Ellentmondás a szembesítésen

A szembesítés sem hozott eredményt: a pénzszállító rablás mindhárom vádlottja tagad.

Egy idős férfit is leütött a rabló

A támadó több százezer forintot zsákmányolt egy pénzszállítótól Debrecenben.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való