KERESÉS search-close

otthonszülés

49 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "otthonszülés"

Miért szül máshogy egy holland kismama, mint egy magyar?

Hollandiában az otthonszülés ingyenes, a kórháziért fizetni kell. Ott sok döntést az anyára bíznak, itt leginkább az orvosok diktálnak. Ott az állam a szülés után 8 napra segítőt fizet a kismamáknak, itt… ez csak álom lehet. És ott az orvos zsebébe csúsztatott boríték nem létezik. Egy Rotterdamban dolgozó magyar szülésznő mutatta meg nekünk a nagyon is jól működő holland rendszert.

Geréb Ágnes: „Köszönöm!”

Mindössze egyetlen szó hangzik el abban a megható videóban, amelyben egy tucat édesapa szerepel néha gyerekeikkel néha pedig egyedül. Mindannyian az apás szülés ezzel együtt pedig az apák születésére emlékeznek. Ennek a legnagyobb elterjesztője Magyarországon Geréb Ágnes, aki néhány hete most már jogerősen is börtönre ítéltek.

 

Otthon szülné meg gyermekét Katalin hercegné

Egy brit magazin szerint az otthonszülésben Vilmos herceg is támogatja feleségét, mivel mindkettejüket zavarta a hatalmas felfordulás és figyelem, amit a kórházban okoztak első két gyermekük világrajövetelénél.

 

HÁLA: ezért fontos nekik Geréb Ágnes ügye

Geréb Ágnest nemrég jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték, mert két csecsemő halálában találták bűnösnek. Sokan kiállnak a szülésznő mellett: az RTL Híradó stábjának egykori tanítványa és a szimpátia megmozduláson résztvevők mondták el, hogy miért tartoznak hálával Geréb Ágnesnek.

Átvállalnák a börtönt Geréb Ágnes támogatói

Már több százan csatlakoztak a Geréb Ágnes börtönbüntetését átvállalni szándékozók közé. Van, aki azért, mert minden gyerekét otthon hozta világra a szülésznő segítségével. Van, aki azért, mert mindhárom gyereke császármetszéssel jött világra. A büntetést átvállalók nem pusztán Geréb Ágnessel éreznek szolidaritást, hanem azt mondják ez számukra demonstráció is a női test szabadsága mellett.

Otthonszülés - dilemma


2018.01.11. 19:00
Otthonszülés - dilemma

A világban vannak olyan országok, mint például Kanada vagy Nagy-Britannia, ahol intézményesített az otthonszülés, a kialakult rendszer pedig zökkenőmentesen zajlik. Eközben Csehországban a szülés ilyen formája tiltott, Amerikában, Ausztráliában és Magyarországon pedig bár törvényileg nem tilos, mégis csak ellenzik az otthonszülést.

 

RTLII Híradó 2018-01-10


szerző:
2018.01.10. 21:30
Bűnbak lenne? Két év börtönre ítélték Geréb Ágnest

Jogerősen két év börtönt kapott tegnap az otthonszülés hazai népszerűsítésével ismertté vált nőgyógyász és 10 évre eltiltották a hivatásától. Sok támogatója szerint ez boszorkányüldözés. Nagyon sok országban engedélyezett az otthonszülés, ezekben az országokban meg is vannak a törvényi szabályozások. Nálunk azután próbálták-próbálják szabályozni, hogy sok szülő nő az otthonszülést választotta, mivel máshogy nem tehette, saját felelősségére.

Fókusz 2018-01-10


szerző:
2018.01.10. 18:55
Boszorkányüldözésről beszélnek

Ügyvédje szerint, ha nem Geréb Ágnesről lenne szó, nem kapott volna két év börtönbüntetést. Jogerősen ugyanis ennyire ítélte a bíróság kedden, az otthonszülés hazai népszerűsítésével ismertté vált nőgyógyászt. Valamint 10 évre eltiltották a hivatásától. Fellebbezni már nem lehet.

 

Fókusz 2017-07-20


szerző:
2017.07.20. 19:00

Lukács Judit bába szerint a legtöbb leendő édesanya éppen a személyes figyelmet nem kapja meg a kórházakban, nem azért, mert az ottani személyzet - orvosok, nővérek -  rosszak lennének, egyszerűen nincs rá idő.

Otthonszülés vs. kórházi szülés

Minden bizonnyal egyre több nő foglalkozik a gondolattal, hogy – nagyon sokféle okból - jobb lenne otthon szülni és ugyanakkor az orvosok pontosan nem tudható mekkora része – ugyancsak sokféle okból – inkább ellenzi az otthonszülést. Vendégeink: Lukács Judit, bába és Dr Csákány György szülész-nőgyógyász, a szakma országos szakfelügyelője. 

Ha kiváncsi rá, milyen egy otthonszülés, most megtudhatja!

Gustavo Gomes fotós megörökítette a folyamatot, ahogy felesége életet ad első gyermeküknek az otthonukban. A képek megrázó erővel adják vissza a szülés minden örömét és fájdalmát, és megmutatják azokat az intim pillanatokat, melyekbe csak ritkán nyerhet betekintést kívülálló.

Meghalt egy újszülött otthonszülés közben

Szerda reggel megrázó eset történt, egy zsombói család otthonában. Meghalt egy újszülött csecsemő, akit otthon hozott világra édesanyja. A szülésznő szerint végig hallgatták a szívhangot, ami jó volt, de a baba mégis halva született.

Fókusz 14-03-07


szerző:
2014.03.07. 18:30
Fókusz 14-03-07

Fókusz: Alattomos ellenfél - Mindenkit megdöbbentett a hír: Balzsay Károly nyirokmirigyrákban szenved. A bokszoló bízik a gyógyulásban. Mindent cáfol - Oszter Sándor nem érti, miért vették el a jogosítványát, azt mondja, ő nem ivott vezetés közben. Újra a bíró előtt - Kiengedték a házi őrizetből, Geréb Ágnes exkluzív interjút adott a Fókusznak.

Exkluzív interjú Geréb Ágnessel


szerző:
2014.03.07. 17:00
Exkluzív interjú Geréb Ágnessel

Az otthonszülés magyarországi úttörője, Geréb Ágnes régen adott már interjút. Most a Fókusszal kivételt tett. Pénteken folytatódott a tárgyalása a bíróságon, ahol 3 otthonszülés gondatlan levezetése miatt kell felelnie.

Reggeli - Csak csajok 12-03-30

Reggeli - Csak csajok: Minden, amely egy női társaságban napjainkban szóba kerülhet.

Fókusz 12-02-23


szerző:
2012.02.23. 20:15
Fókusz 12-02-23

Fókusz: Tarolnak az X-Faktoros nagyágyúk! Elkészült Kocsis Tibi és Muri Enikő első dala, de Tarány Tomi is zúzza a rockot! Vajon kit választ Fecó? Felesége és édesanyja szerint egyértelmű lesz a döntés! Vajon mostantól börtönbe küldik az orvost, ha hibázott? Kepes András kiáll Geréb Ágnes mellett.

Otthonszülés: jogszabály van, engedély nincs

A jogszabály bár lehetővé teszi, egyelőre hivatalosan nem választható a kórházon kívüli szülés.

Már lehet biztosítást kötni otthonszülésre

Eddig egy biztosító vállalta, de még sem orvos, sem pedig bába nem kötött ilyen biztosítást.

Otthonszülés: Szabály van, biztosító nincs

Egyetlen biztosító sem vállalta eddig az otthon szülések biztosítását, ezért egy bába vagy orvos sem tudott működési engedélyt kérni.

Otthon születettek találkozója


szerző:
2011.04.10. 19:36
Otthon születettek találkozója

A legfiatalabb résztvevő pár hetes volt, a legidősebb pedig huszonegy éves. Vasárnap tartották az otthonszületett gyerekek találkozóját.

Fogházbüntetést kapott Geréb Ágnes

Két év fogházbüntetésre ítélte első fokon csütörtökön a Fővárosi Bíróság Geréb Ágnest, foglakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.

Házi őrizetben marad Geréb Ágnes

A szülész-nőgyógyász ellen foglakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt folyik a nyomozás.

Kegyelmet kért Geréb Ágnes


szerző:
2011.03.17. 14:15
Kegyelmet kért Geréb Ágnes

A bíró azt mondta: csak akkor hirdet ítéletet a perben március 24-én, ha addig a köztársasági elnök nem ad kegyelmet Geréb Ágnesnek és társainak.

Megvan az otthonszülés szabályozása

Megszületett az a kormányrendelet, amely a jövőben az otthonszülést szabályozná.

Folytatódott Geréb Ágnes pere


szerző:
2011.02.15. 19:45
Folytatódott Geréb Ágnes pere

Mácius 24-én várható ítélet a szülésznő ügyében, akit továbbra sem vádolnak emberöléssel.

Otthon karácsonyozhat Geréb Ágnes

Házi őrizetbe került Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, aki október nyolcadika óta volt előzetes letartóztatásban.

Otthonszülés: Csak feltételekkel

Ha szövődménymentes a terhesség, egészséges az anya, és van a közelben kórház, akkor lehet szó otthonszülésről.

Börtönben tölti a karácsonyt Geréb Ágnes

A Fővárosi Bíróság elutasította Geréb Ágnes és védője fellebbezését, így jogerőssé vált a szülésznő előzetes letartóztatása.

Rács mögött marad Geréb Ágnes?

Hétfőn dönt a Fővárosi Bíróság arról, hogy meghosszabbítják-e Geréb Ágnes előzetes letartóztatását.

Geréb Ágnes ügye több sebből vérzik

Tíz centiméteres vérző seb keletkezett Geréb Ágnes lábán a szoros bilincs miatt - erről panaszkodott ügyvédje.

Csak csajok 10-10-21


szerző:
2010.10.21. 09:05
Csak csajok 10-10-21

Csak csajok: Egy divatos amerikai életmódprogram szerint, ha felszámoljuk magunk körül a rendetlenséget, az az egész életünket pozitív irányba változtatja meg és végül szeretni fogjuk magunkat. Tényleg igaz a mondás, hogy rend a lelke mindennek, vagy az a helytálló, hogy a zseni átlát a káoszon? A csütörtöki Csak csajokban kiderül.

Fókusz 10-10-19


szerző:
2010.10.19. 20:40
Fókusz 10-10-19

Fókusz: Lucy Ewing Budapesten! A Dallas világsztárja még mindig szexbomba, a magyar férfiakat is tűzbe hozta. Először adott interjút Stadler József fia! DJ Stadler nem szégyenli üzletember apja botrányait. Először jutottunk be a születésházba, miután Geréb Ágnest letartóztatták. Érvek, indulatok és állóháború.

Otthonszülés jogszabály nélkül


szerző:
2010.10.19. 20:06
Otthonszülés jogszabály nélkül

Magyarországon elvileg mindenki ott szül, ahol szeretne. A valóság mégis mást mutat, szaksegítség nyújtása otthonszülés esetén ugyanis tilos. Az ÁNTSZ-nek kellene engedélyezni, de mivel a szülészeti- nőgyógyászati szakmai kollégium erre nem adja áldását, nincs hozzájárulás sem.

Szabályozzák az otthonszülést


szerző:
2010.10.19. 18:15
Szabályozzák az otthonszülést

Az egyeztetéseket kedden kezdték újra a szakmai és civil szervezetekkel, egyelőre csak a vélemények hangzottak el.

Reggeli 10-10-18


szerző:
2010.10.18. 09:05
Reggeli 10-10-18

Reggeli: A Reggeliben is téma volt az otthonszülés: érvek - ellenérvek születtek, nálunk jártak az X-Faktor élő showjának első kiesői, Mimit és Gergőt a hogyan továbbról faggattuk.

Pont kerülhet az otthonszülés-ügy végére

Az otthonszülés szabályainak megalkotását sürgeti ismét az állampolgári jogok biztosa.

Élőlánc a szabad szülésért


szerző:
2010.10.12. 12:21
Élőlánc a szabad szülésért

Épp akkor demonstráltak kedden a Parlamentnél az otthonszülés támogatói, mikor Geréb Ágnes tárgyalása zajlott a közeli bíróságon.

Otthonszülés: vérzékeny volt a kismama

Vérzékenységben szenvedett az az otthonszülő kismama, akinek gyermekét újra kellett éleszteni.

Geréb Ágnes őrizetben


szerző:
2010.10.06. 10:46
Geréb Ágnes őrizetben

Az Alma utcai „Születésházból” a szülész több munkatársát is előállították.

Újabb vészhelyzet otthonszülés közben

Újra kellett éleszteni egy csecsemőt egy otthonszülés után kedden Budapesten, az Alma utca egyik házában.

Orvosok az otthonszülés mellett


szerző:
2009.09.21. 13:34
Orvosok az otthonszülés mellett

Több orvos is kiállt az otthonszülés és Geréb Ágnes mellett.

Újabb komplikáció egy otthonszülésnél

A tervezett szülésnél Geréb Ágnes bába segédkezett.

Vádat emeltek Geréb Ágnes ellen


szerző:
2009.08.06. 15:56
Vádat emeltek Geréb Ágnes ellen

Az ügyészség szerint több szabályt is megszegett a tragédiával végződő szülés közben.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való