KERESÉS search-close

nyugalom

21 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "nyugalom"

Zsolt: „Nagy béke volt bennem”

Óriási volt a csend a második feladat közben, Zét meg is lepte a dolog. Zsolt azonban végtelen nyugalomban, teljesen átszellemülten dolgozott a pultjában. Még az sem aggasztotta, hogy elúszott a feladataival, mert a többiek befoglalták a mikrót.

Soha ilyen nyugalom még nem honolt a Buwayában!

A piros csapat meditációval indította a reggelt, majd egy tál ínycsiklandó gyümölcsös rizst is elfogyasztottak, ám ekkor még nem sejtették, hogy nem sokáig marad ekkora nyugalom a szigetükön...

Következő rész (2017. szeptember 04.)

Vajon sikerül-e Péternek plakátot készítenie Majorossal a filmjéhez? Vajon milyen bonyodalmat okoz, hogy Gizella a vártnál korábban ér haza? Ágnes eltemeti Ludwigot, de vajon megnyugodhat-e?

Következő rész (2017. augusztus 30.)

Vajon Ágnes képes megnyugodni azok után, hogy visszakapta Lizát? Bandinak váratlan vendége érkezik. Péter és Natasa rájönnek, hogy Júlia és Emília összebeszélt a hátuk mögött. Tóbiás elszólja magát Sári előtt.

Ronda de hasznos: egyre több kecskerák él a Balatonban!

Dr. Kiszely Pál biológus és édesvízi rákkutató elmondta, hogy több millió kecskerák él Magyarországon, de mindenkit megnyugtatott, hogy ez közvetlen veszélyt nem jelent a strandolókra. A Balaton déli partján felbukkanó kecskerákok egyébként 50 ezer forintos eszmei értékkel bírnak.

 

A meditáció elrepít az alfa birodalmába!

A meditáció lényege az, hogy amikor a testünk ellazul, a lelkünk is. Domján Andrea oktató a meditáció testi-leli hatásáról mesélt, Anna és Alexa pedig lementek alfába, és Andrea segítségével meditációs állapotba kerültek.

Hajdu Steve megnyugodni jár a konyhába!

Steve szeret egyedül, csöndben és nyugalomban főzni a konyhában, hiszen egész nap emberek között van, jólesik neki néha egy kis magány. Azonban hiába van egyedül, ez nem tartja vissza a kísérletezéstől!

Lacus Gáspár Lacinak:

Sziszónak sikerült felidegelnie Lacit, ugyanis a műsorvezetőnek szinte könyörögnie kellett a lánynak, hogy  öntse bele a vizet a lábasba. Lacusnak is feltűnt, mennyire ideges a druszája, és azt tanácsolta neki, rágjon egy kis rozmaringot.

 

Peti úgy mozog a konyhában, mint egy városnéző turista

Nemcsak Eszternek és Bencének tűnt fel Peti lassúsága, de az üvegfal mögött nézelődő Ampiéknak is, akik azt mondták, jót tenne Petinek egy kis zene.

NAGY ALEXA NYARALÁSA:

Nagy Alexa az utazás szerelmese. Idén egy hirtelen döntésnek köszönhetően visszatért Malajziába, ahol tavaly is járt. Annyira imádta az országot, hogy visszahúzta a szíve.

Samsara: egy fesztivál jógásokkal, jó arcokkal, kutya chillel

Ha valakinek más kell, mint a világ legismertebb zenekarai, a végeláthatatlan szolgáltatások és ínyencségek, és persze a hatalmas kavalkád, akkor ők, bár még nem biztos, hogy tudják, de a lelkük mélyén szamszariánusok. Az ország alternatív fesztiválja minden olyat megad, amit máshol hiába keres bárki. Itt árad a szeretet és a nyugalom, legalábbis ezt érezte Polgár Géza kollégánk, mikor ott járt. Ja és mindenki kidobja maga után a szemetet!

Miért lett brókerből remete?

Hatalmas pénzösszegekről döntött, vezető bróker volt, jól keresett, járta a világot, irigylésre méltóan építette karrierjét. De, egy szép napon nem ment többé tőzsdére, meg bankba sem, elköltözött egy erdőbe. László megtette azt amiről sokan csak álmodni mernek. De, lehet, hogy csak elmenekült?

A retró az új divat - vissza a kastélyszállókba

A rohanó világban jól esik megpihenni, és elbújni a város zaja elől. A természet lágy ölén a korabeli bútorok, ételek között könnyen megy a kikapcsolódás. Irány az Apponyi Kastély!

Amikor a nyugalom idegel halálra! (Orosz György)

Részlet a 17. évad 1. részéből:

Sok sztorit hallottunk már arról, amikor valaki az ügyfélszolgálatossal akar ölre menni, az viszont már ritka, hogy a gázórát finoman lezúzó átlagembert egy édesdeden pislogó baba nyugalmával hallgatja végig a szakember. Pedig megtörténik, max nem velünk.

Ha lemaradtál az adásról, kattints ide!

Tavasztól új reality-vel jelentkezik az RTL Klub

A tavasz legnagyobb vállalkozása a Farm lesz az RTL Klubon három hónapon keresztül. A farm tulajdonképpen egy napi reality-show, de nagyon-nagyon más, mint az eddigiek.

Tavasszal indul a Farm, az RTL Klub új valóságshow-ja

A tavasz legnagyobb vállalkozása a Farm lesz az RTL Klubon három hónapon keresztül. Tulajdonképpen egy napi reality-show, de nagyon-nagyon más, mint az eddigiek.

Horgosnál újra nyugalom van


szerző:
2015.09.18. 18:10
Horgosnál újra nyugalom van

A szerbiai Horgosnál, ahol két nappal ezelőtt könnygázzal és vízágyúval verték vissza a magyar rendőrök az átjutni próbáló menekültek rohamát, most már csend van, alig páran lézengenek az átkelőnél. Az összecsapásra már csak a törmelékek és a megtépázott kerítés darabjai emlékeztetnek.

A Petőfi-rejtély nyomában


szerző:
2015.07.16. 19:00
A Petőfi-rejtély nyomában

A Fókusz évek óta követi a Petőfi Sándor állítólagos csontváza körül zajló vitát. Ezúttal a péntekre meghirdetett temetésre készülünk. Petőfi Sándor vélelmezett maradványait aznap délután a Megamorv-Petőfi bizottság helyezné örök nyugalomra. Azonban van, aki szerint ez képtelenség.

A zöld csapat sushi tála

Mivel Domi még sosem készített sushit, ezért úgy döntött megbízik Ljubov tanácsaiban. Így a második fordulóban egyedül ők tudtak nyugodt hangulatban együtt dolgozni.

A villamos csikorgása elviselhetetlenné teszi a mindennapokat

Egy élesen csikorgó, félelmetes hang rendre felforgatja néhány kelenföldi lakó nyugalmas életét. A zaj forrása pedig nem más, mint az újonnan átadott 1-es villamos Szerémi úti kanyarja. Ásványi Eszter riportja.

A falu, ahol tudják a boldogság titkát

Bár a boldogságot nem lehet számokban mérni, mégis a statisztikák szerint Kápolnásnyék Magyarország legboldogabb települése. A 3700 fős faluban 2008-ban volt a legmagasabb a születések száma.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való