MVM

Minisztérium, MÁV, Magyar Közút: Mészáros Lőrinc testvére sem tudott elugrani a közpénz elől

Minisztérium, MÁV, Magyar Közút: Mészáros Lőrinc testvére sem tudott elugrani a közpénz elől

2:30
Videó„Mészáros Lőrincék kifacsarták, mint egy narancsot” – négy éve tette az állam óriási sikertörténetté a Mátrai Erőmű megvásárlását
2023. december 21. 13:42

„Mészáros Lőrincék kifacsarták, mint egy narancsot” – négy éve tette az állam óriási sikertörténetté a Mátrai Erőmű megvásárlását

A NER egyik óriási magán-sikertörténete volt, amikor a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus megvette az államtól a Mátrai Erőmű 73 százalékát 5,9 milliárd forintért 2017 végén, majd az állam nem sokkal később jelentős felárral visszavásárolta azt, hogy a tervek szerint 2-300 milliárd forintból környezetkímélőbbé tegye az erőművet. A tulajdonosok az opusos időkben tetemes osztalékot vettek ki az időközben veszteségessé váló cégből, az állam pedig bő két év után a vételár csaknem háromszorosáért vásárolta vissza a Mészáros-féle cég részesedését – mint utóbb kiderült, 17,44 milliárd forintért. A visszavásárlásról ma négy éve tett bejelentést a kormány. 
BelföldMVM-szerződések: a hirdetési pénzek háromnegyede kormánypárti médiumokhoz került
2023. október 9. 5:58

MVM-szerződések: a hirdetési pénzek háromnegyede kormánypárti médiumokhoz került

A Magyar Villamos Művek két év alatt több mint 8 milliárd forint értékben jelentetett meg hirdetéseket, ennek az összegnek a háromnegyede kormánypárti médiumokhoz került – derült ki az rtl.hu által megszerzett dokumentumokból. A maradék kétmilliárd egy részénél is kimutatható valamilyen kormányzati kapcsolat, az pedig jóval ritkábban fordult elő, hogy olyan sajtótermékben hirdettek, ahol megjelenhet a hatalommal szembeni kritikus gondolat is. Az állami vállalat azt közölte, hogy a tervezési és médiavásárlási feladatokat teljesen a Nemzeti Kommunikációs Hivatal által kiválasztott kommunikációs ügynökség látja el, a kampányokról pedig velük közösen gondoskodnak „átfogó médiapiaci ismeretekkel rendelkező szakemberek”.