KERESÉS search-close

miskolc

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "miskolc"

Ragasztóba tapadt cinegét mentettek meg

Egérfogó ragasztót öntött ki a portája elé egy férfi, így esett csapdába a cinege. Szerencsére időben észrevették a pórul járt cinegét és értesítette a Mályi Madármentő Állomást. Az állatvédők azt kérik, legyenek óvatosak az ilyen ragasztókkal.

Patkányok Miskolc utcáin

Elszaporodtak a patkányok Miskolcon – erre panaszkodnak a helyiek. Egyik nézőnk videóra vette, ahogy egy méretes példány békésen üldögél a helyi vasútállomásnál. Az állatot láthatóan egyáltalán nem zavarja az ember közelsége.

Buszhoz siető idős asszonyt gázolt halálra

A nő az útmenti házak közül szaladt ki a kocsi elé, hogy elérje a túloldali megállóban várakozó buszt. Úgy tudjuk, a sofőr intett neki, hogy ne siessen, mert megvárja, ő mégis kifutott az úttestre. Rohamkocsit és mentőhelikoptert is küldtek a baleset helyszínére, de az asszony életét már nem tudták megmenteni.

Robbanásokra riadtak álmukból

Mesterlövészek lőtték ki a gázpalackokat, miután kigyulladt egy garázs a Heves megyei Abasáron. A lángok hajnalban csaptak fel az épületben, ahol nyolc palackot tároltak. Félő volt, hogy mind felrobban, ezért volt szükség a tűzoltók mellett a mesterlövészekre is.

BUSZOZÁS: Inni adott kisfiának a buszon, a sofőr rendőrt hívott rájuk

Le kellett szállnia a családnak egy miskolci buszról, mert az anya inni adott a kisfiának. A buszsofőr a rendőröket is kihívta rájuk, de mire kiértek, már leszálltak. A busztársaság szerint a család nemcsak ivott, hanem evett is buszon, márpedig ez tilos. Azt ugyanakkor elismerték, hogy a sofőrjük udvariatlan volt, ezért megrovást kapott.

Interneten árulnak villamosokat

Megviseltek, de még milliókat érnek. Árulják a régi, miskolci villamosokat, bárki licitálhat a Tátrákra. A legolcsóbbat kevesebb, mint hárommillió forintos indulóáron hirdetik. Hetet már megvettek, azok Prágában viszik majd az utasokat.

Annak sincs vize, aki fizet

Víz nélkül van már több mint egy hete csaknem 100 család Miskolc egyik peremkerületében. A vízmű azért korlátozta a szolgáltatást, mert milliós díjhátralékot halmoztak fel. Nem zárták el teljesen a vizet, a nyomást csökkentették, így viszont a magasabban lévő házakba egyáltalán nem jut fel a víz. Azok is kilométereket gyalogolva kannákban cipelik a vizet, akik amúgy rendesen fizetik a számlákat.

Zöldségből is készült kocsonya

Rekordméretű, legalább 1000 adagos kocsonyát főztek. Így indult az idei Kocsonyafarsang Miskolcon. Az egyik legnagyobb vidéki gasztrofesztiválon egész hétvégén szinte mindenből készül kocsonya:, halból, vadból és zöldségekből is.

Ismét egyre rosszabb a levegő

Drasztikusan romlott a levegő minősége Északkelet-Magyarországon. Miskolc egyes részein a kritikus érték háromszorosát mérték, de rossz a helyzet Debrecenben és Nyíregyházán is. A fővárosban továbbra is fenntartják a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. Javulás csak a hét második felében várható.

Megemlékezést tartottak a miskolci iskolában

Megrendülten hallgatták igazgatójukat az iskolarádión keresztül a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai hétfőn reggel. Az iskolában megemlékezést tartottak, és gyertyát gyújtottak az olaszországi buszbalesetben elhunytak emlékére.

Szmogriadó Budapesten


szerző:
2017.01.22. 18:37
Szmogriadó Budapesten

Ha nem javul a helyzet, hétfő reggeltől a leginkább környezetszennyező járművek nem közlekedhetnek Budapesten. Elrendelték a szmogriadó riasztási fokozatát. Ez a legkörnyezetszennyezőbb, többségében 10 évesnél öregebb autókat érinti. A szabályszegőket akár 150 ezer forintra is büntethetik. Miskolcon és Salgótarjánban is szmogriadó van. 17 városban pedig veszélyesnek minősítették a levegőt.

Kócsagok és gémek a városban

Városi környezetben csak ritkán látott madarak keltenek feltűnést Miskolc belvárosában. Vadkacsák, gólyák, kócsagok és gémek is egyre gyakoribb vendégek a lakótelepek környékén. A várost átszelő Szinva patak vonzza a madarakat - ezt mondja a Híradónak nyilatkozó szakértő. A vize ugyanis sokat tisztult a korábbi évtizedekhez képes, és sok benne az apróhal, ami a madarak tápláléka.

Napok után is csúszkálnak

Felfagyott utak, csúszós járdák, dühös autósok és gyalogosok – négy nappal a havazás után még most is sok helyen hó és jég fedi a városok utcáit. Van, ahol csal a főutakon mentek végig a hókotrók, máshol a parkolókat sem tudják használni, mert még mindig nem takarították el a havat. Miskolcon az önkormányzat szerint 15 munkagép és 350 ember dolgozik folyamatosan, de annyi hó esett, hogy időbe telik, mire mindenhol végeznek.

HÓHELYZET: Így élvezik nézőink a havas időjárást

Északkelet-Magyarországon esett a legtöbb hó, Miskolcon harminc, Kékestetőn pedig negyven centis a hóvastagság. A legtöbben kihasználták a havazást: volt, aki hóembert épített, de olyan is akadt, aki sílécen élvezte autójához kötve a hóban a száguldást.

Bírságott kapott a polgármester


szerző:
2016.12.08. 18:37
Bírságott kapott a polgármester

Fél millió forintra bírságolta az Egyenlő Bánásmód Hatóság Miskolc polgármesterét, mert megtagadta egy helyi csoportnak, hogy használják a Miskolc szót egyesületük nevében. A 2013 óta működő szervezet a helyi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösséget fogja össze, "Miskolc Mások" néven. Egyesületként szeretnének tovább működni, ám Kriza Ákos megtagadta, hogy a város nevét használják. Az indok: "nem állapítható meg, hogy miként járulnának hozzá a város megbecsülésének fokozásához.” Miskolc önkormányzatát korábban a roma telepek felszámolása miatt marasztalta el az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Az önkormányzatot többször kerestük, de adásunkig nem nyilatkoztak.

Felfüggesztett börtön az anyának

Magára hagyta az utcán két és fél éves gyermekét – felfüggesztett börtönre ítélték a nőt. Az RTL Híradó is beszámolt az esetről, amikor Miskolcon zaklatott kisfiúhoz hívták járókelők a rendőröket, ők vitték orvoshoz. A nő később sem jelentkezett érte, őt is a rendőrök találták meg. A vádakat tagadta, azt mondta, élettársa vigyázott a gyerekre, ő hagyta el. Az asszonynak hét gyereke van, a legkisebb alig fél éve született. Egyiküket sem ő neveli.

Nekisétált a villamosnak

Csak a szerencsének köszönheti, hogy nem sérült meg komolyabban az a 15 éves fiú, akit villamos sodort el Miskolcon még szerdán. A síneken akart átmenni, de nem nézett körül, szó szerint nekigyalogolt a villamos oldalának. A járdára zuhant és nem a kerekek alá, ez volt a szerencséje – így néhány zúzódással megúszta a balesetet.

Élvezték a felhajtást a lemúrok

A Híradó kameráját is megkóstolta a miskolci állatkert egyik gyűrűsfarkú makija. A vadasparkban lemúr napot tartottak, hogy így hívják fel a figyelmet a veszélyeztetett fajra. A makik a látogatók kedvencei Miskolcon, szombaton annyian voltak kíváncsiak rájuk, hogy alig lehetett beférni a nekik otthont adó trópusi házba.

Calici vírus fertőz a kórházban

Calici vírus fertőz a miskolci Szent Ferenc Kórházban. A hányással és hasmenéssel járó vírustól eddig 29-en betegedtek meg. A betegség a kórházban lévő, amúgy is legyengült szervezetű emberekre rendkívül veszélyes lehet. Az intézményben most tilos a látogatás és új betegeket sem vesznek fel.

Majdnem meghalt a rúgástól

Eldurvult munkahelyi vita: életveszélyesen megsérült az a férfi, akit munkatársa rúgott meg egy miskolci munkahelyen. A két dolgozó kapcsolata már korábban megromlott, azon vesztek össze, hogy ki mikor váltsa a másikat. Egy alkalommal a vita hevében a fiatalabb férfi úgy oldalba rúgta a váltótársát, hogy annak bordái eltörtek, és légmellet kapott. Most is kórházban ápolják.

Felmentették a halálos paneltűz okozóját

Nem felelős szomszédai halálért az a nő, akinek a lakása még 2009-ben gyulladt ki Miskolcon. Ezt mondta ki jogerős ítéletében a bíróság. Az asszony úgy menekült az égő lakásból, hogy nem szólt senkinek. Állítása szerint azért, mert pánikba esett. Egy év próbára bocsátották. A tűzben egy 39 éves nő és két gyereke halt meg. Az apa felháborítónak nevezte az ítéletet.

Táncolni szeretne az amputált lábú kislány

Táncolni szeretne az a miskolci kislány, akinek daganatos betegség miatt két hónapja levágták az egyik lábát. A 9 éves gyereket egyedül neveli az édesanyja, családi pótlékból és adományokból élnek. Lakásuk nincs, és albérletre sincs pénzük. Az anyuka szerint a kórházi kezelés után segítség nélkül nem lesz hová menniük.

Fennakadt egy faágon a teherautó

Beleakadt egy fába és kis híján házfalnak ütközött egy teherautó Miskolcon. A sofőr egy kanyarodó autót próbált kikerülni, mikor az egyik emelőkar fennakadt egy út menti fa ágában. A vezetőfülke a magasba emelkedett, aztán a járdára zuhant. Szerencsére éppen akkor nem járt arra senki. A balesetet egy másik autós fedélzeti kamerája vette fel.

DÖBBENET: Fennakadt egy fán egy teherautó Miskolcon

Egy út fölé kilógó ág megemelte és visszarántotta a többtonnás járművet. Szerencsére senki nem sérült meg. A jelenetet egy autó fedélzeti kamerája rögzítette. Részletek 18:00-kor az RTL Híradóban. Takács Attila felvétele.

Átment a sínen, elgázolta a villamos

Túl van az életveszélyen az a 39 éves férfi, akit még hétfőn ütött el egy miskolci villamos. Az életét csak a szerelvény elején lévő biztonsági berendezés mentette meg, az nem engedte, hogy a kerekek alá kerüljön. Az állapota még mindig súlyos, egyelőre a rendőrök sem tudták kihallgatni.

Levágta a kezét a gép, most utcára került

Az utcára kerülhet családjával az a 26 éves miskolci férfi, akinek egy dagasztógép szakította le a karját egy sütő üzemben három hete. Eddig albérletben laktak, de a miskolci lakást eladják, nekik pedig menniük kell. Még nem tudják hová. A férfi a baleset óta nem tud dolgozni, kártérítést viszont nem kapott, így nincs pénzük új albérletre.

Ritkaság: tiszavirágok a Sajó felett

Milliószámra röpködnek a Sajó felett a tiszavirágok Miskolcon. A csupán pár percig élő rovarok párzását lehet megfigyelni a folyón. A nappal forgalmas Sajó-hídat ezekben a napokban éjszakánként kérészek szállják meg. A látvány ritkaság, korábban ilyet csak a Tiszán lehetett látni.

Megfenyegették, miután elaltatták a kutyát

Zaklatták és életveszélyesen megfenyegették azt a miskolci állatorvost, aki elaltatott egy kóbor kutyát, amit autó ütött el Miskolcon éjszaka. A magatehetetlen, súlyosan megsérült állathoz másfél órán át próbáltak orvost hívni szemtanúk, végül a közösségi oldalon keresztül találtak egy orvost, aki vállalta, hogy éjszaka közepén kimegy a helyszínre. A döntést, hogy a kutyát elaltassák, közösen hozták meg a helyszínen lévőkkel, és azokkal, akik a közösségi oldalon figyelték az eseményeket. A döntés miatt azonban az orvost és a segítőket azóta is támadják.

Növényvédővel akarta megmérgezni

Nem tudta feldolgozni a szakítást, ezért meg akarta mérgezni volt barátnőjét egy férfi Miskolcon. Az asszony új barátjának egyik rokonát kérte meg, hogy öntsön növényvédő szert a nő teájába. A férfi átvette tőle a mérget, és figyelmeztette a párt, hogy meg akarják mérgezni őket. A rendőröket már együtt hívták.

Gép szakította le a kezét

Dagasztógép szakította le egy pék kezét egy miskolci sütőüzemben. A 26 éves féri alkarja annyira összeroncsolódott, hogy a helyszínen amputálni kellett. Úgy tudjuk, hogy a gépben valaki kikapcsolta azt a biztonsági rendszert, ami éppen a hasonló balesetek elkerülését szolgálja. A munkaügyi felügyelőség és a rendőrség is vizsgálja a történteket.

A testvért gyanúsítják gyilkossággal

Holtan találtak egy férfit egy lakásban Miskolcon, az avasi lakótelepen. Feltehetően meggyilkolták. A rendőrség a férfi testvérét gyanúsítja, az ötvenhárom éves embert őrizetbe vették. A gyilkosság részleteiről egyelőre nem árulnak el semmit. A házban lakók stábunknak azt mondták, a testvérek között egy ideje nem volt jó a viszony.

Klímába szorult macskákat mentettek

Klímába szorult kismacskákat mentettek a speciális mentők Miskolcon. Egy étteremben romlott el a klímaberendezés, ezért szerelőt hívtak. Ő állapította meg, hogy a macskák miatt nem működik a légkondi. Valószínűleg ott születhettek. A speciális mentők a helyi állatmenhellyel közösen fogták be az állatokat.

Fegyvert és kábítószert is találtak

Három helyen foglaltak le fegyvereket a rendőrök a napokban. Kisújszálláson a nyomozók hónapokig figyelték a gyanús házat, végül csütörtök hajnalban csaptak le az emeleti szobában alvó 20 éves férfira, a házban puskák mellett kábítószert is találtak. A kisújszállási akción kívül a rendőrség a napokban az ország több pontján talált engedély nélküli fegyvereket, információnk szerint a Győr mellett és a Miskolcon lefoglalt puskákat orvvadászatra használhatták.

Szabadlábon védekezhet a gázoló

Szabadlábon védekezhet az a férfi, aki kisteherautójával halálra gázolt egy negyvenéves asszonyt hétfőre virradóra Miskolcon. A sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, fél nap múlva Békés megyében fogták el a rendőrök. Úgy tudjuk, a háromgyerekes asszony munkából tartott hazafelé, amikor halálra gázolták.

Kétségbeesve nézték, ahogy ég a lakásuk

Kigyulladt egy miskolci társasház. Az egyik tetőtéri lakás erkélye kapott lángra, majd a tűz átterjedt a tetőre és több lakásra is. A környéket teljesen beborította a füst. Szerencsére senki sem sérült meg.

TŰZ: „Megvárják, míg leég az egész?”

Még több száz méterről is lehetett látni a füstöt Miskolc belvárosában. Egy harmadik emeleti erkély kapott lángra, a tűz innen terjedt tovább. Az egész tetőszerkezet és több lakás is lángolt. Az ott élők tehetetlenül nézték végig, ahogy leég az otthonuk. A tűzoltók megállás nélkül dolgoztak.

Egyfolytában esznek a kis szurikáták

Bájosak, de közben vérszomjas ragadozók - ezt kell tudni a szurikátákról. A miskolci állatkertben kettővel nőtt a számuk, február közepén két kisszurikáta született. A testvérpár egyfolytában eszik, és mókásan motyog.

Az egyik rabló csak 14 éves volt

Még a csöveket is kitépték a falból és a csapokat is leszerelték azok a rablók, akik egy 83 éves férfi házába törtek be Miskolcon. Az idős embert tavaly nyáron egy hét alatt kétszer is kirabolta ugyanaz a banda, ő mindkétszer az ágyában fekve, rettegve nézte, ahogy elviszik a holmiját. A három támadót egy héttel később elfogták, kiderült, egyikük csak 14 éves.

Van, aki elköltözött, mert nincs gáz

Másfél hete nincs gáz 44 lakásban egy miskolci lakótelepen. Van olyan család, amelyik kénytelen volt elköltözni kisgyermekével, mert nem tudtak fűteni. Április elsején vették észre, hogy szivárog a gáz az egyik lakásban, akkor kapcsolta ki a szolgáltatást a TIGÁZ. A hibás vezetéket viszont nem javították meg, mert azt mondták, nem hozzájuk tartozik, a lakóközösség tulajdona. Az ott élőknek viszont nincs pénzük a javításra.
 

Mindent megbánt a sorozatrabló

Elcsukló hangon beszélt arról, hogy megbánta tettét. Kilenc évet kapott nem jogerősen a sorozatrabló. Hét év alatt 47 helyen fosztogatott az országban miközben családja úgy tudta, számítógépekkel kereskedik. Azután bukott le 2014 végén, hogy Miskolcon egy takarék-szövetkezetben egy asszony összeverekedett vele és letépte az arcáról a maszkot.

 

Sörösdobozból is építettek robotot

Holdjáróhoz hasonló, vagy éppen sörösdobozból épített – fiatal mérnökök robotjai versenyeztek Miskolcon. A Magyarok a Marson – elnevezésű versenyen most 16 csapat indult, a távirányítású gépeknek egy akadálypályán kellett végigmenniük. Ez egy kivétellel mindegyik robotnak sikerült is.
 

Négy kocsit tört össze a busz

Négy autót tört össze egy helyi járatú busz vasárnap este Miskolcon. A vadonatúj városi busz egy kereszteződésben, a pirosnál várakozó kocsisorba szaladt bele hátulról. Nem sérült meg senki, de a négy kocsi nagyon összetört, jelentős a kár. Egyelőre nem tudni pontosan, hogyan történt a baleset.

Baleset sérültjein segített a kórház igazgató

Csiba Gábor kedden Encsről tartott Miskolcra autójával, mikor látta, hogy előtte egy másik autó az árokba hajtott és a tetejére fordult. Az igazgató megállt és ellátta a sérülteket, míg a mentők megérkeztek. A kórházigazgatónak nem ez az első ilyen esete.

Fókusz 2016-02-03


szerző:
2016.02.03. 18:55
Tanárok, diákok, szülők tüntettek országszerte

A demonstrációhoz civil szervezetek, és több szakszervezet is csatlakozott. A tiltakozást a miskolci Herman Ottó Gimnázium indította el, a tantestület nyílt levélben írta le, hogy szerintük teljes a káosz az iskolákban. Az elmúlt hetekben tízezrek jelezték, hogy egyetértenek velük. A tüntetők fáklyákkal vonultak a gimnázium elől a Hősök terére, ahol többen, tanárok és diákok is felszólalnak.

Aggódnak a fogyatékos gyerekek és szüleik

Ellehetetlenül a fogyatékosok oktatása Miskolcon - ettől tartanak azok a szülők, akik középsúlyos értelmi fogyatékos gyermeket nevelnek. Arról kaptak tájékoztatást, hogy a helyi szakképző iskolában megszűnik szeptembertől az a képzés, ahol ennek a tanévnek a végéig ezek a gyerekek tanulhatnak, például kertésznek. Hogy hová mehetnek majd, egyelőre nem tudni.

Balog: kemény beszélgetés volt!


szerző:
2016.01.27. 18:30
Balog: kemény beszélgetés volt!

Miskolcra, a tiltakozó akciót kezdeményező tanárokhoz ment Balog miniszter. Bár a fórumra nem engedtek be kamerákat, később az egyik miskolci pedagógus azt mondta Híradónknak, hogy egy kivétellel minden pedagógus problémákat sorolt az Emberi Erőforrások miniszterének. Balog Zoltán a fórum után azt mondta, kemény beszélgetésen vannak túl. A miniszter bejelentette, 9000 tanár terheit csökkentik azzal, hogy könnyítenek a minősítési rendszeren, és új számítógépeket is ígért az iskoláknak.

Megfelelő lakhatást kell biztosítani nekik

Megfelelő lakhatást kell biztosítania a miskolci önkormányzatnak azoknak, akiket kiköltöztettek az úgynevezett Számozott utcákból - erről született jogerős döntés hétfőn. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság tavaly júliusban félmillió forint bírságot szabott ki, és kötelezte az önkormányzatot, hogy biztosítson megfelelő lakhatási körülményeket a telepfelszámolásban érintetteknek.

Balog: túltoltuk a biciklit egy kicsit

"Túltoltuk a biciklit egy kicsit." Ezt mondta az emberi erőforrások minisztere a Házon kívülnek a központosított oktatási rendszerről. Balog Zoltán a jövő tanévtől változtatásokat szeretne, szerinte vissza kellene adni bizonyos döntési jogosultságokat az iskoláknak, de ettől még nem szűnne meg a Klebelsberg Intézményfenntartó központ. A tiltakozó akciót indító miskolci tanárok szerint teljesen új rendszer kellene. Miskolcon jövő hétre fáklyás felvonulást szervez az ottani Pedagógus Szakszervezet.

Száznál is többen táncoltak a szakadó esőben

Száznál is többen táncolták a szakadó esőben a legismertebb görög táncot, a szirtakit szombat este Miskolcon. A város egyik terére a helyi színház szervezett villámcsődületet, hogy így hívja fel a figyelmet egy közelgő premierjére. A színházban a Zorba, a görög című darabot mutatják be jövő héten, ezért táncoltak éppen görög dallamokra a havas, jeges téren.

Veszélyes volt a levegő több városban

Pécsen és Miskolcon sokan már fojtogatónak érzik a levegőt. Ez azért van, mert hatalmas a szmog. Az elmúlt napokban az egészségügyi határérték többszörösét mérték ebben a két városban. Az orvos azt tanácsolja, hogy ha valaki jobban köhög, menjen az ügyeletre, mert akár tüdőgyulladást is kaphat.

Segélykiáltás a tanárikból

Egy sikeres miskolci gimnázium, a Herman Ottó tanári kara nyílt levelet írt, amely lényegében összefoglalja a magyar pedagógustársadalom gondjait. Ezeket tekintjük át.

Kilőhetik a városba tévedt vaddisznókat Miskolcon

Azért adott engedélyt a helyi önkormányzat, mert egyre több kárt okoznak a kertekben a vadállatok. Van olyan városrész is, ahol egész vaddisznócsordák járnak a kertekben és kint az utcán is.

A kormány szerint pedagógusnak lenni jó

Mert: folyamatos a béremelés, van életpálya és megbecsülés. Mintha az érintettek erről nem tudnának. Most egy miskolci gimnázium tantestülete írt, persze megint válasz nélkül maradt, nyílt levelet, amely szerint bizonytalanság, elkeseredettség, apátia van a tanárikban, és mindezt éppenséggel a gyerekek szenvedik meg.

Újabb iskola csatlakozott a tiltakozókhoz

Újabb miskolci iskola, a Földes Ferenc Gimnázium tanári kara csatlakozott a Herman Ottó Gimnázium tantestületéhez. Ők nyílt levélben kritizálták a jelenlegi oktatáspolitikát.

Elege lett a tantestületnek


szerző:
2016.01.06. 18:30
Elege lett a tantestületnek

Kaotikus állapotok, bizonytalanság, a gyerekekkel kísérleteznek, egyebek mellett ezekről panaszkodik egy miskolci gimnázium tantestülete. Nyílt levelet írtak, először még novemberben a tankerületnek, majd most az oktatási államtitkárságra is elküldték. A jelenlegi oktatáspolitikát kifogásolják, szerintük nincs elég pénz, a központosított rendszer nehézkes, és nem a gyerekek érdekét szolgálja.

Az utcán szült egy nő, rendőrök segítettek neki

A nyílt utcán, egy villamosmegálló melletti zebrán szülte meg a gyermekét egy 18 éves nő szombat éjjel Miskolcon. A babát rendőrök segítették világra – őket járókelők hívták ki a vajúdó asszonyhoz.
 

Karácsonykor sem lesz fűtésük


szerző:
2015.12.24. 18:23
Karácsonykor sem lesz fűtésük

Fűtetlen lakásban, melegvíz nélkül, így töltik az ünnepeket egy miskolci társasház lakói. Nehéz helyzetbe kerültek, miután a ház tulajdonosa, egy cég felszámolás alá került. Mivel a lakók a felszámolás előtt az önkormányzat bérlői voltak, tavasszal ki is írtak két pályázatot a 70 lakó számára, hogy elköltözhessenek. A többség már meg is tette, de négy család még nem jutott lakáshoz.

Faág szúrta át a kislány arcát

Egy lelógó faág szúrta át egy kislány arcát biciklizés közben Miskolcon. A kislány súlyosan megsérült. Az eset másfél éve történt egy parkolóban. A Blikk írta meg először, hogy a család most úgy döntött, beperli az önkormányzatot, mert szerintük a város felelőssége lett volna úgy gondozni a fákat, hogy azok ne okozhassanak balesetet. Megrázó történet következik.

Az erkélyen át mentették a sérült asszonyt

Szinte mindenük odalett – péntek hajnalban teljesen kiégett egy család lakása Miskolcon. A feleséget a tűzoltók az erkélyen keresztül mentették ki. A férj a lépcsőházban volt, amikor felcsaptak a lángok. Hallotta feleségét kiáltani, de a hatalmas füsttől már nem jutott be a lakásba.

TŰZ: Okádta a füstöt a miskolci lakás

A feleséget a tűzoltók az erkélyen keresztül mentették ki. A férj a lépcsőházban volt, amikor felcsaptak a lángok. Hallotta feleségét kiáltani, de a hatalmas füsttől már nem jutott be a lakásba. Az asszony füstmérgezést kapott, és az arca is megégett. A négyemeletes épületből több mint negyven embert menekítettek ki a tűzoltók.

Baltával támadt ismerősére


szerző:
2015.12.08. 18:05
Baltával támadt ismerősére

Baltával támadt volt munkaadójára egy férfi Miskolcon. Elszámolási vita állhat a háttérben. A megtámadott férfi karjával védte az ütést, de súlyosan megsérült, a kézfejét kis híján lemetszette a balta.

Végigrabolta az országot, de még a családjának sem tűnt fel

Több mint 20 évet kaphat az a bankrabló, akit tavaly év végén fogtak el, miután Miskolcon az egyik takarék-szövetkezetben egy harcias ügyfél letépte a fejéről a csuklyát. Kiderült, hogy hét év alatt 47-szer rabolt országszerte.

Két kislány és egy kisfiú - hármas ikrek születtek Miskolcon

Egészségesek, és ugyan még inkubátorban vannak, de már önállóan lélegeznek. Az édesanyának ez volt az első terhessége. A kisbabák sokadik lombikprogram után születtek. Az orvos szerint átlagosan minden tízezredik szülésre jut egy hármas iker, bár amióta létezik lombikprogram, kicsit gyakrabban fordul elő.

Félmillió forint nyomravezetői díj

Félmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség a miskolci csecsemőgyilkosság ügyében. Augusztusban egy kert végében találtak a közelben lakók egy halott kisbabát. Kiderült, a gyerek valószínűleg egy nappal korábban születhetett, és élve, így emberölés miatt indult nyomozás. Az anyát azóta sem találták meg.

Baltával fenyegette az autósokat egy férfi a 26-os úton

Fogalmunk sincs, miért haragudott a járművekre a férfi, aki Sajószentpéter és Miskolc között a 26-os úton baltával fenyegette az elhaladó járműveket. Egyik olvasónk kis híján elgázolta az indokolatlanul dühös alakot - az autó fedélzeti kamerája rögzítette is az esetet! Kommentben tessék tippelni, mi baja lehetett a forgalommal a kabátos úriembernek!

Keresztbeállt az úton a kamion, belerohantak

Két ember súlyosan megsérült egy balesetben csütörtök este Miskolc mellett, a 26-os főúton. Autójukkal egy kamionnak ütköztek, ami keresztbe állt az úton. Úgy tudjuk, a teherautó orosz sofőrje eltévedt és megpróbált visszafordulni.

Nevelőszülőkhöz került Gerzson

Nevelőszülőkhöz került az a miskolci kisfiú, akit hétfőn egy padon vettek észre járókelők az egyik lakótelepen. A kis Gerzsont csütörtökön vették magukhoz ideiglenes nevelőszülei. Négy napig volt kórházban, a nővérek nagyon megszerették - megkönnyezték, mikor elvitték őt az osztályról.

Elfogták az anyát, aki magára hagyta a gyerekét

Élettársára bízta, nem ő hagyta el a gyereket, ezt mondta a rendőröknek az a nő, akinek két és fél éves kisfiát járókelők találták meg egy parkban hétfőn délután Miskolcon. A nőt szerda kora délután fogták el.

Alsónadrágra vetkőzött a villamoson

Alsónadrágra vetkőzve táncolt a villamoson egy fiatalember Miskolcon, eljárás indul ellene. A produkcióról társai mobiltelefonnal felvételt készítettek, amit feltöltöttek az internetre. A vetkőzést a villamos biztonsági kamerái is megörökítették, a videók alapján a városi közlekedési cég feljelentést tesz, és utólag meg is bírságolták a fiatalembert.

Hamis ékszereket találtak az ékszerboltban

Hamis ékszerek a kirakatban. Több, mint egy millió forint értékben foglaltak le hamis ékszereket a pénzügyőrök Miskolc belvárosában. Egy ékszerüzlet kirakatában vették észre a világhírű márkákat. De hamar kiderült, hogy hamisítványok. A nyomozók azonnal lefoglalták az ékszereket, az üzlet tulajdonosa ellen pedig nyomozást indítottak.

Koponyasérülést szenvedett az elsős lány

Koponyatörése van annak a hétéves kislánynak, aki akkor sérült meg, amikor kidőlt egy fa egy iskola udvarán, Miskolcon. Az elsősök játszottak kint, amikor a nagy szél gyökerestől kifordította a fát.

Előzetes: Koponyatörést szenvedett a hétéves kislány

A gyereket egy kidőlő fa sodort el Miskolcon, az iskolája udvarán. Az elsősök épp kint játszottak, amikor a szél gyökerestől kifordította a fát. Részletek 18:00-kor az RTL Híradóban.

Nem nyugszik bele, hogy nincs meg a támadó

Addig nem nyugszik, amíg ki nem derül, ki támadott rá - ezt mondta az RTL Híradónak az a miskolci asszony, akit tavaly augusztusban több késszúrással életveszélyesen megsebesítettek, miközben napozott. Túlélte a támadást, mert bár erősen vérzett, sikerült elmenekülnie a helyszínről. A rendőrség nemrég felfüggesztette a nyomozást. Ennek okáról nem nyilatkoztak.

15 méteres fa dőlt egy kislányra

Fa dőlt hétfő kora délután egy hétéves kislányra az egyik miskolci általános iskola udvarán. Az első osztályosok kint játszottak az udvaron, amikor a baleset történt. Valószínűleg a nagy szél csavarhatta ki a fát.

Galamb okozta a félelmetes zajt


szerző:
2015.09.27. 18:20
Galamb okozta a félelmetes zajt

Napokig tartottak félelemben egy családot a szellőzőnyílásból érkező különös hangok Miskolcon. Kopogás, kaparás, vergődés hallatszott. Azt sejtették a háziak, hogy valamilyen állat lehet a szellőzőben, ezért az állatvédőknek szóltak, azok pedig a speciális mentőknek. Végül a szellőzőben egy galambot találtak.

12 és 13 év börtön a zenész-verőknek

Tizenhárom és tizenkét év börtönre ítélte a bíróság azt a két férfit, akik a vád szerint brutálisan megverték, majd magára hagyták az eszméletlen állapotban lévő zenészt Miskolcon. Mindez még 2012 tavaszán történt. A középkorú férfi maradandó agysérüléseket szerzett. Támadóit csak 7 hónappal később fogták el. A bíróság mai ítélete nem jogerős.

Claudia Cardinale Miskolcon kapott díjat

Életmű-díjat kapott a miskolci filmfesztiválon Claudia Cardinale. Az RTL Híradónak elárult pikáns részleteket a legendás westernfilm, a Volt egyszer egy Vadnyugat forgatásáról, és arról is beszélt, hogyan őrizte meg szépségét 77 évesen is.

Halott csecsemőt találtak a kert végében

Egy csecsemő holttestét találták egy kert végében Miskolcon csütörtök este. Az esetről az ott lakók értesítették a rendőrséget. A kisgyerek a rendőrség szerint élve született, ezért emberölés miatt indult nyomozás.

Bajban a miskolci állatsegítők


szerző:
2015.08.09. 18:15
Bajban a miskolci állatsegítők

Kilencszázezer forintra lenne szüksége a Miskolci Állatsegítő Alapítványnak, hogy ne menjen tönkre. Nincs pénzük arra, hogy fizessék a számláikat, így viszont adótartozásuk is lett. Ha a menhely tönkremegy, csaknem 400 állat kerülhet újra utcára.

Már a második tragédia éri a fiatal testvérpárt

Két fiatal testvér maradt magára Sárazsadányban. Három hete autóbalesetben meghalt az édesanyjuk és harmadik testvérük. Három napja pedig édesapjuk szenvedett balesetet. Életveszélyesen megsérült, a miskolci kórházban küzdenek az életéért.

Dollárhamisítókat fogtak Miskolcon

Több mint 120 millió forintnyi hamis 20 dollárost foglaltak le a rendőrök egy miskolci nyomdában. A gyanú szerint a két hamisító Ukrajnában akarta piacra dobni a 20 dollárosokat. Mindkettőjüket őrizetbe vették, megbízóikat még keresik a rendőrök.

Legkisebb történelmi borvidékünkön ettünk-ittunk, felfedeztünk

A Kalandor eheti adásában jártunk Miskolcon, a családok városában, ellátogattunk hazánk legkisebb borvidékére. Végül pedig a kánikulai napot egy frissitő koktélozással zártuk a Balaton partján.

Nyúlfejű, őztestű lények – ők a marák

Mintha keresztezték volna a nyulat, az őzet, és a kengurut – a legtöbb látogató szerint ilyenek a miskolci állatkertben született nagy mara kölykök. A Dél-Amerikában honos rágcsálók hamar a közönség kedvencei lettek.

Kórházban fekvő gyerektől lopott

Egy kórházban ápolt, tíz éves kisfiútól lopott el egy laptopot egy férfi Miskolcon. A tolvaj a látogatói folyosón jutott el a kórtermekhez, majd egy nyitva hagyott ablakon bemászott, és felkapta a gyerek laptopját és annak töltőjét is. Egyik biztonsági kamera mindent rögzített. A rendőrök a felvételek alapján keresik a tolvajt.

Több tucat síremléket dúltak fel

Több tucatnyi sírt tettek tönkre ismeretlenek az egyik miskolci, református temetőben. A síremlékeket ledöntötték, a vázákat összetörték, óriási a kár. Hogy mikor történt pontosan a pusztítás, egyelőre nem tudni.

Késsel, fekete maszkban támadtak a tizenévesek

A rendőrök három fiúra csaptak le, 16, 19 és 20 évesek, és egy dohányboltot meg egy kis élelmiszerüzletet akartak kirabolni Miskolcon még áprilisban. Az RTL Híradónak nyilatkozott a kisbolt vezetője, aki elmesélte, mit élt át a támadáskor.

Három hónapja hiába vár a nyugdíjára

Több mint 43 év munka után április elején ment nyugdíjba egy miskolci férfi, a szükséges papírokat beadta a helyi kormányhivatalhoz, ahol azt mondták, hogy 22 nap az ügyintézés. Azóta 93 nap telt el, de azt mondja, se pénzt, se nyugdíjas igazolást nem kapott.

Két autót is kihúztak a bányatóból

Egymás után két autót emeltek ki egy bányatóból a miskolci speciális mentők vasárnap este. Egy szemtanú szólt a rendőröknek, hogy egy autó gurult a vízbe. A speciális mentők meg is találták az elmerült kocsit. A sofőrje nem élte túl a balesetet. A mentéskor a búvár a víz alatt egy másik autóra is bukkant.

Nem érzi magát hibásnak


szerző:
2015.07.08. 18:10
Nem érzi magát hibásnak

Nem érzi magát hibásnak az a férfi, aki kénlapok felgyújtásával próbált csótányokat írtani Miskolcon, de közben kigyulladt a lakása a múlt héten. A 10 emeletes panelből 34 lakót kellett kimenekíteni, ketten kórházba kerültek. A rendőrség közveszélyokozás miatt indított eljárást a férfi ellen.

Miskolc izgalmas, új arca


szerző:
2015.07.07. 15:22
Miskolc izgalmas, új arca

Ma előbb Bükfürdőre, hazánk egyik legnevesebb fürdőparadicsomába utazunk, aztán pedig az ország mások felébe Miskolcra megyünk, hogy megmutassuk mennyi izgalmas családi programot kínál a észak-magyarországi nagyváros.

Tüzet okozott rovarírtás helyett

Kénszalaggal próbált csótányt irtani a panelben az a férfi, akinek kiégett a lakása Miskolcon egy tízemeletes házban hétfő délután. A tűz miatt 34 lakót kellett a tűzoltóknak kimenekíteni az épületből. Ketten kórházba kerültek. A rendőrség közveszélyokozás miatt indított eljárást.

Szemtanúkat keresnek a driftversenyről

Szemtanúkat keres a rendőrség egy miskolci, illegális autóstalálkozó ügyében. Az egyik hipermarket parkolójában még májusban szerveztek engedély nélküli driftversenyt. Centiméterekre a nézőktől mutattak be veszélyes manővereket, pályabiztosítás vagy kordon nélkül. A rendőrség közúti veszélyeztetés miatt indított eljárást az ügyben.

Rettegnek a dohánybolt eladói


szerző:
2015.06.25. 18:10
Rettegnek a dohánybolt eladói

Rettegnek az eladók abban a dohányboltban, amit egy ismeretlen megpróbált kirabolni kedden este Miskolcon. A boltos azonnal megnyomta a pánikgombot, amint meglátta a késsel hadonászó rablót, aki így elmenekült az üzletből. Az eladót annyira megviselték a történtek, hogy azóta nem dolgozik. A rendőrség az üzlet biztonsági kamerájának felvételei alapján keresi a támadót.

A legsúlyosabb ítéletet kapta a brutális rabló

Példátlan súlyú büntetések: a maximálisan kiszabható, húsz év fegyházbüntetésre ítélték azt a fiatalt, aki unokatestvéreivel brutálisan megvert, kirabolt és megkéselt egy férfit Miskolcon 2013 márciusában.

25 méteres kútból mentették ki a kutyát

Óriási szerencséje volt annak a kutyának, ami egy 25 méter mély kútba esett a hétvégén, Miskolcon. Az állatot a speciális mentők segítségével tudták a felszínre hozni. Kiderült: karcolások nélkül megúszta a kalandot.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!