KERESÉS search-close

milliárd

57 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "milliárd"

Mészárosék EU-támogatása nőtt

Egy év alatt megduplázta agrártámogatásait Mészáros Lőrinc – írta meg a K-Monitor. A civil szervezet számításai szerint bár az országba érkező támogatások jelentősen csökkentek, a volt felcsúti polgármester és családja cégei a 2016-os alig több mint félmilliárdról, 2017-re 1,1 milliárd forintra növelték az uniós támogatásaikat.

 

Nem indult el a napelemgyár

Több, mint 200 munkahelyet ígértek, ám máig nem működik a Csornára tervezett napelemgyár. A 444.hu írt arról, hogy bár maga Áder János helyezte el szülővárosában az alapkövet, eddig mindössze egy csarnok épült fel, holott 2015-ben már el kellett volna kezdeni a napelemek gyártását. A beruházást az állam is támogatta, az MSZP szerint az a kérdés, hová lettek az ígért milliárdok. A kormány Híradónknak azt írta, az állami támogatást egyelőre ki sem fizették.

Kezdődik a Viszkis-film forgatása

Ambrus Attila is szerepet kap a róla szóló filmben. A Viszkis rabló történetét Antal Nimród rendezi, aki csak ezért a filmért jött haza Hollywoodból. A főszerepet egy másodéves színművészeti egyetemista kapta. A forgatás jövő héten kezdőik, a Filmalap több, mint egy milliárd forinttal támogatja az alkotást.

Fókusz 2016-01-15


szerző:
2016.01.15. 18:55
Milliárdokat utalt rossz helyre a minisztérium

Milliárdokat utalt rossz helyre a Belügyminisztérium karácsony előtt. Volt olyan kistelepülés, amely tévedésből félmilliárd forintot kapott és csak az, hogy visszautalta az összeget, 2 millió forintjába került.

70 milliárdot oszt szét a kormány

70 milliárd forintot oszt szét a kormány, ez a Magyar Közlöny karácsonyi számában jelent meg. A 2015-ben fel nem használt költségvetési pénzből 3 milliárd jut például kormányzati kommunikációra és konzultációra. 7 milliárdot költhet a Belügyminisztérium infokommunikációra, 20 milliárdot pedig az Exim Bank kap. De adnak a maradék pénzből az egészségbiztosítónak is, gyógyító-megelőző ellátásokra 12 milliárdot. Az Együtt szerint indokolatlan még többet költeni a kormányzati kommunikációra, a bennragadt tíz milliárdok pedig azt mutatják, hogy a kormány nem tud tervezni.

47 milliárdos adósságot vállal át az állam

Hiába kapott idén a központi költségvetésből 70 milliárd forintot az állami média, évek alatt 47 milliárdos adósságot halmoztak fel, amit a tervek szerint az állam átvállal. A Nemzetgazdasági Minisztériumtól megtudtuk, hogy 36 ingatlant ad át cserébe az állami tévé és rádió csatornákat összefogó MTVA, 14 milliárd forint értékben.

Milliárdok tűnhettek el Karcagon


szerző:
2015.04.15. 18:45
Milliárdok tűnhettek el Karcagon

Kétségbeesett ügyfelek tömege rohamozta meg a Kun-Mediátor Kft. fiókjait, miután kiderült, hogy engedély nélkül ígért 10-17 százalékos kamatot a náluk megtakarítóknak a cég, amelyik egyébként utazások szervezésével foglalkozott. Azonban senki sem jutott a pénzéhez, a rendőrség pedig nem találja a cég ügyvezetőjét. Ő eddig köztiszteletben állt Karcagon. Tagja volt a város idegenforgalmi bizottságnak, megbízhatóságában senki sem kételkedett a polgármester szerint.

Az önkormányzatok 11 milliárdja is veszélyben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is jóváhagyta, hogy 700 millió forintot helyezzen ez az almásfüzitői önkormányzat a Buda-Cash Brókerháznál. A polgármester azt mondja: bár lett volna lehetőségük arra, hogy máshová tegyék a pénzüket, bíztak a pénzügyi felügyeletben. Az Együtt szerint a PSZÁF szerepvállalása miatt az államnak is felelőssége van a brókerbotrányban.

Egymilliárdot követelnek rajta, miközben a számláira sincsen pénze

Egymilliárd forint tartozása van, miközben tulajdona nincsen. A számláit is alig tudja fizetni az a férfi, akinek a NAV hatalmas összegekről küld csekkeket. Saját bevallása szerint egy átverés áldozatává vált. Dörmer Csaba riportja.

38 milliárdot hoztak vissza


szerző:
2015.01.20. 18:46
38 milliárdot hoztak vissza

Csaknem 38 milliárd forintot fizettek be megtakarítási számlákra tavaly azok, akik az eddig eltitkolt jövedelmüket legalizálni szerették volna. Az így számlát nyitóknak nem kell számot adniuk a pénz eredetéről, öt év után pedig adómentesen ki is vehetik azt.

Élet a lottógyőzelem után: a szomszédunk is milliárdos?

Egy szerencsés a hétvégén megnyerte a magyarországi lottók történetének 5. legnagyobb nyereményét, több mint 3 milliárd forintot. Mi történik ezután? Mit kezd az ember a váratlanul jött hatalmas pénzösszeggel? Mennyiben változtatja meg az életét?

Fókusz 13-02-06


szerző:
2013.02.06. 20:55
Fókusz 13-02-06

Fókusz: Mi kell a férfinak? - Istenes Bence gyerekre vágyik, Vastag Csabának pedig már megfordult a fejében a családalapítás, de elvetette. Pelenkatánc - Amikor nem lehet elég korán kezdeni. Táncoló kisdedek az interneten és a sztárok otthonában. Milliárdos bosszúálló - Már az induláskor rekordot döntött, megmutatjuk hogyan készült A zöld íjász.

Ismét egy vagyont fizettek Dzsudzsákért

A Dinamo Moszkva 19 millió eurót, azaz mintegy 6 milliárd forintot fizet Dzsudzsák Balázs klubjának. A balszélső tavaly nyáron szerződött a dagesztáni klubhoz. Akkor csaknem 15 millió eurót fizettek érte. Most már a dubai edzőtáborra készül a Dinamoval.

Hat nap alatt került elő az autónyi pénz

1,2 milliárd. Forintban egy autó, euróban egy sporttáska is elég, hogy eltűnjünk vele. Minden idők legnagyobb tömegű, ellopott forintja mindössze hat napig vándorolt, ennyi idő kellett hozzá, hogy megtalálják vakmerő szállítóját.

Rosszat tehet, ha nagyon kaszálunk?

A nagy lottónyertesek 90 százaléka nem tud élni a történelmi lehetőséggel, és hosszú távon rosszabb helyzetbe kerül, mint korábban. Pedig nemcsak egy többmilliárd forintos bankszámla, de annak elherdálása is nehezen fogható fel.

Grönland rejti a földi élet titkát?

A sárvulkánokból származó ásványok választ adhatnak az élet kialakulásával kapcsolatos kérdésekre.

100 milliárd a bankok „megmentésére”

Megállapodtak az eurózóna vezetői hajnalban a válságkezelésről Brüsszelben.

Gép dobta ki a 2 milliárdot érő számokat

A szombati sorsolás után egyetlen nyertes szelvényt találtak.

Óriási kárt okoztak a magánnyugdíjpénztárak

Milliárdos károkat okozott ügyfeleinek négy magánnyugdíjpénztár, amikor a befektetéseiknél nem a tagok érdekeit képviselték

Elkótyavetyélték az állami üdülőket?

A Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke szerint értékpapírokba fektették a befolyó pénzt.

500 milliós kár a kigyulladt hulladéklerakóban

Az egy éve átadott, 7,5 milliárd forintba kerülő királyszentisváni létesítményben órákon át küzdöttek a tűzzel.

Kamatostól kapják vissza a különadót

Az adóhatóságnak kamatostul vissza kell fizetnie összesen több mint 1 milliárd forintot és kamatait azok részére, akik már befizették a különadót.

Milliárdokba kerülnek az ovisok


szerző:
2011.04.15. 10:55
Milliárdokba kerülnek az ovisok

Akár 7-10 milliárd forintnyi pluszköltséget is róhat az önkormányzatokra, ha a gyerekeknek hároméves kortól kötelező lesz óvodába járni.

Tárgyalnak a portugál pénzügyi mentőövről

Portugália 80 milliárd eurót kap az EU-tól és az IMF-től.

Újratárgyalják a Baumag-ügyet


szerző:
2011.03.16. 18:58
Újratárgyalják a Baumag-ügyet

A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet és új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot.

Ingatlanokból épült milliárdos álom

39 évesen 16 milliárd a vagyona. Nem rejtőzködik, és látványos épületeket emel: átalakítja a belvárost és monumentális házat épít magának Buda elit részén.

Egymilliárdot vonnak el a mentőktől

Egymilliárd forinttal kevesebb támogatást kap az Országos Mentőszolgálat a mentőautók lecserélésére – írja a Magyar Nemzet.

Milliárdos kárt okozott a rengő föld

Eddig nyolc és félezer kárbejelentés érkezett. A biztosítók kárfelmérői folyamatosan, a helyszínen mérik fel a károkat.

Botrányos ingatlaneladás Moszkvában

Három embert vettek őrizetbe a moszkvai magyar kereskedelmi központ áron aluli eladása miatt.

10 milliárd jutott tavaly a civil szervezeteknek

Az SZJA egy százalékából a legtöbb felajánlást tavaly a beteg gyerekeket támogató civil szervezetek kapták.

M6: Spóroltak az anyaggal


szerző:
2011.01.11. 18:31
M6: Spóroltak az anyaggal

Több magyar szabványnak sem felel meg a tavasszal átadott M6 autópálya középső szakasza.

Senki nem akar kimaradni a parkolóbizniszből

A VIII. után a VI. és VII. kerületi önkormányzatok is szerződést bontanának a Centrum Parkoló Kft-vel.

Milliárdokból szépül a debreceni stadion

12 és fél milliárd forinttal járul hozzá a kormány a debreceni stadion építéséhez.

Vilmosék násza 5 milliárd fontért

Vilmos herceg esküvője 5 milliárd fontjába fog kerülni a brit gazdaságnak, mert egy négy napos hétvégét hirdettek meg a nász idejére.

Jól jövedelmez a külföldiek oktatása

Az Új Széchenyi Terv keretében megpályázott pénzből még több külföldit vennének fel az orvosi egyetemek.

29 milliárd a termőföldek iszaptalanítására

Több mint 29 milliárd forint áll rendelkezésre a vörösiszap miatt szennyeződött külterületek, termőföldek mentesítésére.

Ködbe vesző súlyos milliárdok


szerző:
2010.11.12. 08:24
Ködbe vesző súlyos milliárdok

Ezermilliárdokkal - egyes becslések szerint akár ötezer milliárd forinttal - tartoznak az államnak és a gazdasági élet szereplőinek a felszámolás alatt álló társaságok.

Egymilliárdot „tejelnének” reggelire

Az idei 400 millió forintról egymilliárdra emelné a Vidékfejlesztési Minisztérium az iskolatej-program forrását.

4-es metró: 21 milliárdos tanácsok

Sokallja a négyes metró építése kapcsán kifizetett tanácsadói díjakat az Állami Számvevőszék.

A vis maior keret felét már kifizették

Minden eddiginél több vis maior igénylés érkezett be idén a kormányhoz.

A kormány kitart a bankadó bevezetése mellett

A negatív nemzetközi visszhang ellenére a kormány továbbra is a bankadó bevezetését tervezi.

Milliárdokat spórolhatnánk bankkártyával

Magyarországon az uniós átlagnak a duplája a készpénzforgalom. A bankjegyek gyártása pedig sokba kerül.

Minden idők 3. legnagyobb összege a tét

Az e heti lehetséges 2 milliárd 417 millió forintnál csak 7, illetve 8 éve volt nagyobb a lottónyeremény összege.

Végre elkészült Pécs főtere


szerző:
2010.05.14. 21:04
Végre elkészült Pécs főtere

Több mint kétmilliárd forintból újították fel a teret és a környező utcákat. Négy hónapot késett az átadás.

Tovább pumpálják a pénzt az Eclipse Zrt-be

Több milliós adócsalással vádolják a cégvezetőket, ennek ellenére továbbra is kap állami pénzt a vállalat.

Hárommiliárdos adócsalás az Eclipse-nél?

Egy informatikai cég kapott 8 milliárd forintos állami megbízást, de az adót ezután nem fizette be. Lapértesülések szerint az Eclipse Zrt-ről van szó.

Átutalták a 6 milliárdot a kórházaknak

A kórházak és szakrendelők 4,5 milliárd forintot még októberben megkaptak.

Multimilliárdos telitalálatos


szerző:
2009.09.19. 18:42
Kevesebb uniós támogatás a 4-es metróra

56 milliárddal kevesebb támogatást kapunk nem megfelelő szerződések miatt.

Euro-milliókat loptak a bankkártyacsalók

Nemzetközi akció keretében fogtak el egy bankkártyacsaló bandát.

Öt és fél milliárd forint a krízisalapban

Az alapból a válság miatt nehéz helyzetbe került családok kaphatnak támogatást.

Szegényebbek lettek a gazdagok


szerző:
2009.04.30. 18:51
Szegényebbek lettek a gazdagok

Egy év alatt 300 milliárd forinttal csökkent a leggazdagabb magyarok vagyona.

Jogtalanul fizettették az áfát


szerző:
2009.04.23. 19:05
Jogtalanul fizettették az áfát

Több tízmilliárdnyi áfát követelhetnek vissza a cégek az adóhatóságtól.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!