KERESÉS search-close

műzeum

25 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "műzeum"

A politikai korrektség nevében cenzúrázza a klasszikus festményeket egy holland múzeum

Száz évvel ezelőtt ennek a festménynek az volt a címe: Fiatal néger lány. Mostantól viszont Fiatal lány legyezővel néven fut az amszterdami Rijksmuseum kollekciójában. Több, mint száz képet neveznek át az egyenlőség és a diszkrimináció elutasítása jegyében.

Séta egy pezsgősüvegben


szerző:
2015.10.26. 15:48
Séta egy pezsgősüvegben

Bármennyire is finom a pezsgő, nagyon fontos, hogy ne csak az ízét élvezzük, hanem azzal is tisztában legyünk, hogy hogyan és hol készül. Ebben van segítségünkre a Törley Gyűjtemény és Látogatóközpont, méghozzá nagyon látványos módon.

Ezrek akarták látni a koronát


szerző:
2015.10.23. 18:20
Ezrek akarták látni a koronát

Több ezer ember állt sorba pénteken, a Kossuth téren, ingyen lehetett ugyanis megnézni a Szent Koronát. Sokan csak ezért utaztak a fővárosba, még a határon túlról is érkeztek látogatók.

Egy múzeum, ahol kiállításuk előtt megetetik az állattetemeket a férgekkel

Van Amerikában egy múzeum, ami a halálra specializálódott. Halott állatokat konzerválnak a jövő számára, a legkülönlegesebb azonban mégsem ez, hanem a módszer, ahogyan ezt teszik.

Felháborodást váltott ki a párakapu

Botrányt okoztak az auschwitzi párakapuk. Az egykori haláltábor helyén lévő múzeum látogatóinak állították fel a hőség miatt a víz-permetezőket, ám több látogatóban ezek a gázkamrák zuhanyrózsáit idézték fel.

A Golgota kálváriája

Paraván kerül a Golgota elé. Munkácsy híres trilógiájából mostantól csak kétharmadot csodálhatnak meg a látogatók. A híres festmény tulajdonosa jogtalannak tartja a kormány védettségi eljárását, ezért úgy döntött, letakartatja a képét.

Újra kinyithat a Flippermúzeum


szerző:
2015.07.03. 18:39
Újra kinyithat a Flippermúzeum

A bíróság szerint ugyanis a flipperek nem minden esetben minősülnek játékautomatának, vagyis nem feltétlenül vonatkozik rájuk az a törvény, amely szerint játékgépek már csak kaszinókban működhetnek. A múzeum azért zárt be, mert az adóhatóság félmillió forintra büntette és arra kötelezte őket, hogy a gépekre 10 milliós engedélyt váltsanak ki. Az alapító bíróságra ment. A NAV-nak most egyesével kell megvizsgálnia a gépeket, hogy melyikre vonatkozik a törvény és melyikre nem.

Hatéves magyar kislány képei a Louvre-ban

Magyar kislány sikere a Louvre-ban. A 6 éves Barabás Lujza a legfiatalabb magyar művész, akinek a képeit kiállították a világhírű párizsi múzeumban. A kislány 3 éves volt, amikor szülei észrevették tehetségét, és erre egy osztrák menedzser is felfigyelt.

112 múzeum egy helyen


szerző:
2015.05.16. 18:51
112 múzeum egy helyen

A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében idén is rengeteg interaktív programmal, játékkal és kosztümös előadással készültek a szervezők a hétvégére. Az állandó kiállítások mellett pedig megelevenedik a múzeum egyik terme is. Itt a XX. század egy-egy pillanatát játszák el.

A Mona Lisa csókja, avagy Varga Viktor nagy botránya!

Varga Viktor megcsókolta a Mona Lisát. Az énekes rendkívül büszke, az interneten viszont sokan beteg, őrült, feltűnési viszketegségben szenvedő embernek nevezik a történtek után. Fehér István riportja.

Egy őrült akció Párizsban


szerző:
2015.04.14. 17:45
Egy őrült akció Párizsban

Varga Viktor szájon csókolta Mona Lisát, a jelenetet pedig kamerával is rögzítette. A felvételen jól látszik, hogy az énekes először vígan dalolászik a párizsi Louvre múzeumban, majd a következő pillanatban gondol egyet, átugrik a korláton és egy hatalmas csókot nyom Mona Lisa arcára, pontosabban a festmény előtti üveglapra. A mutatványnak hamar vége is szakadt, mert a biztonsági őrök azonnal leparancsolták Viktort az emelvényről.

Házból múzeum: így élhettek a zsidó családok

Budapest egyik legrosszabb állapotban lévő műemléképületét újíttatja fel Erzsébetváros Önkormányzata, ahol terveik szerint kiállítás nyílik majd. Azt mutatnák majd be, hogy milyen otthonokban élt a pesti zsidóság a Millennium évétől a 20. század közepéig. A házban négy lakást alakítanak majd ki, mindegyik berendezése más-más korszakot és társadalmi státuszt jellemez.

Szökésben a harmadik támadó


szerző:
2015.03.22. 18:20
Szökésben a harmadik támadó

Még szökésben van a tuniszi múzeumi mészárlás egyik elkövetője. Ezt a tunéziai elnök jelentette ki egy interjúban hozzátéve, hogy már azonosították a férfit. Ő is szerepel a biztonsági kamerák felvételein, amelyeket most hoztak nyilvánosságra. A támadásban 25-en haltak meg, köztük sok külföldi.

Turistákra támadtak Tuniszban


szerző:
2015.03.18. 18:20
Turistákra támadtak Tuniszban

Terrortámadás a tunéziai fővárosban. 17 külföldi turista, köztük olasz, spanyol, lengyel és német állampolgárok haltak meg, amikor fegyveresek lövöldözni kezdtek egy tuniszi múzeumban. A kommandósok a két támadót lelőtték, túszaikat kiszabadították. A hatóságok azonban azt feltételezik, hogy a terroristáknak két vagy három segítője is volt, őket még keresik. A támadásban 24-en, főleg turisták sebesültek meg.

Imádkozni járnak a kínaiak a múzeumba

Világszenzáció lett a Természettudományi Múzeumban kiállított szerzetesmúmia! Több ezer nemzetközi újságcikk született és a német, a francia, az olasz valamint az amerikai tv társaságok után ma a kínai állami televízió stábja forgatott a múzeumban. Az itt élő kínaiak és a turisták imádkozni járnak a múzeumba, így fejezik ki tiszteletüket, mert hitük úgy tartja, hogy a szerzetes buddhává vált.

Kincseket rejtett a múzeum titkos szobája

Titkos kis szobára bukkantak a Mezőgazdasági Múzeum felújítása közben. A helyiség ajtaját évtizedek óta egy hatalmas szekrény zárta el. Most elbontották, és kiderült, mögötte kis zug van, ami kincseket rejt. A Vajdahunyad vár tervezőjének, Alpár Ignácnak 120 éves tervei kerültek elő.

Több ezren voltak kíváncsiak a román csarnokra

A padlótól a plafonig falfestmények díszítik, de a háború és a beázások miatt nagyon rossz állapotban van. Több ezren voltak kíváncsiak a II. világháború óta elzárt Román Csarnokra a Szépművészeti Múzeumban. Hetven év után mindössze néhány órára nyitották meg a látogatók előtt, ezzel búcsúzik a Szépművészeti Múzeum, hiszen éjfélkor három évre felújítás miatt bezár.

Megnyitotta kapuit a Szulejmán kiállítás

Januárban nyitott meg az a kiállítás Isztambulban, mely a hatalmas népszerűségnek örvendő török sorozatot, valamint a Szulejmán korabeli történelmet kívánja bemutatni.

70 év után került elő a különleges napló

Egy magyar orvosnő felbecsülhetetlen értékű naplója került a Washingtoni Holocaust Emlékmúzeum birtokába. Mádi Mária a nyilas terror idején az életét kockáztatva egy zsidó barátnőjét és annak unokaöccsét bújtatta.

Esztergom csodái


szerző:
2014.11.16. 13:00
Esztergom csodái

Ezúttal hazánk egyik legfontosabb történelmi városába, Esztergomba utazunk. Nem kisebb esemény, mint a magyar állam születése kapcsolódik ehhez a helyhez.

Élőlánccal tiltakoztak a Városligetben

Élőlánccal tiltakoztak a Városliget tervezett átalakítása miatt ellenzéki pártok és civilszervezetek péntek délután. A kormány öt új múzeumot építtetne a Városligetben 150 milliárd forintért.

Izgalmas programok a Kutatók éjszakáján

Múmiákat is vizsgálhatnak majd a látogatók a Kutatók éjszakáján. Nemcsak több ezer éves, hanem mai látnivalók is lesznek.  Pl. a játékos dobását elemző kosárlabda, vagy információkat közlő okos csomagolás.

Foglyokat is kínzott a merénylő


szerző:
2014.09.07. 15:36
Foglyokat is kínzott a merénylő

Foglyokat is kínzott Szíriában az a férfi, aki tavasszal négy embert lőtt le a brüsszeli zsidó múzeumban.

Újabb szobrot pereltek vissza az örökösök

A múzeumi őrizetbe helyezett műtárgyakért hosszú ideje pereskedik a család.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való