KERESÉS search-close

lezárás

96 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "lezárás"

Káosztól tart, nem lesz lezárás

Nem engedélyezi a Nagytétényi út lezárását a kerület önkormányzata. Ezt a polgármester Facebookon közölte, miután a forgalom elterelésére szánt új aluljáróban megállt a víz, és nem lehetett benne közlekedni. Karsay Ferenc azt írta, amíg ez nem oldódik meg, addig nem zárhatják le a Nagytétényi utat és az azt keresztező Rózsakert utcai vasúti átjárót sem. Ettől ugyanis elviselhetetlenné válna a közlekedés.

VILÁGHÁBORÚS BOMBÁK: Óriási torlódás volt a fővárosban

Világháborús bombák miatt zárták le ma Budapest egyik legforgalmasabb csomópontját. A lezárást a rakpartok felé lehetett elkerülni. Ott óriási torlódás volt. Még az M1-M7 autópályák bevezető szakaszán is állt a sor. A tűzszerészek a tervezettnél jóval hamarabb végeztek, szerdán délben már autójuk platóján feküdtek a robbanótestek. Az ezekből kiszerelt gyújtószerkezeteket nem lehettt szállítani, az építkezési területen robbantották fel őket. A bombatesteket később semmisítették meg.

BREAKING: budafoki bombakiemelés - videó a bombáról!

Hatástalanították a Dunában talált két amerikai bombát a tűzszerészek Budafokon. Az egyenként ezer kilós szerkezetet délután 3 órára emelték ki, és a hajókon távolították el a gyújtószerkezetüket. A sajtó munkatársait már beengedték a helyszínre. A lezárásokat is hamarosan megszüntetik, és a lakosok visszamehetnek otthonaikba.

Lezárhatják Budapest nagy aluljáróit éjszakára

Lezárhatják Budapest nagy aluljáróit éjszakára- a HVg.hu adott hírt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kidolgozott előterjesztésről. Az ötlet - elmondása szerint - Tarlós Istváné, aki az aluljárók állagát védené ezzel. A Párbeszéd képviselője szerint azonban ezzel is a hajléktalanokat akarják kiszorítani, miközben lakhatásukat továbbra sem oldják meg. A kormány szerint még nem született döntés.

Óriási készültség Erdogan miatt

Lehegesztették a csatornafedeleket, leszerelték az útszéli kukákat is. A török elnököt szállító konvoj útvonaláról a parkoló autókat is elvitték. Óriási volt a készültség egész nap a fővárosban, emiatt sok helyen volt dugó. Az általunk megkérdezett biztonsági szakértő szerint a török elnök a világ egyik legvédettebb politikusa.

Életveszélyes megoldás a kerékpárúton

Nyakmagasságban keresztben álló, lehegesztett fémdarabbal zárták le a kerékpárutat az M0-ás déli Duna hídján. A biciklisek szerint életveszélyes megoldást alkalmazott a kivitelező. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerint ismeretlenek megrongálták a lezárást, amely eredetileg biztonságos volt.

Ezért zárták le a Liszt Ferenc repülőteret

Le kellett zárni a Liszt Ferenc repülőteret szerda este, sőt az oda vezető utakat is, mert egy sugárzó anyagot tartalmazó csomagot találtak az egyik gépen.

 

Többet fizet, aki ételt oszt

Tizedannyiba kerül a közterület lefoglalása a budapesti Duna fölötti repülős verseny szervezőinek, mintha valaki ételosztást szervezne a fővárosba. Ezt a Párbeszéd számolta ki. Az ellenzéki párt szerint felháborító, hogy a főváros egy üzleti vállalkozást ennyire támogat. A fővárost hiába kerestük, ma sem válaszoltak a kérdéseinkre.

 

90 százalékos kedvezményt kaptak

90 százalékos kedvezményt kaptak a júniusi Duna fölötti repülőverseny szervezői a területhasználati díjból. Erről a Fővárosi Önkormányzat egyik bizottsága döntött, még áprilisban. A szervezők így kevesebb, mint 13 millió forintot fizetnek a lezárt közterületekért. A Fővárosi Önkormányzatot ma is hiába kerestük.

Alakuló ülés lezárásokkal és tüntetésekkel

Az Országgyűlési Őrség, a rendőrség és a TEK együtt készül a parlament holnapi alakuló ülésére. Már ma este lezárták a parlament környékét, éjféltől pedig még nagyobb területen lesz lezárás, de a tüntetések nem maradnak el.

Évekre lezárják a Lánchidat

Szeptemberben kezdődhet a Lánchíd felújítása, 2021-ig biztosan nem közlekedhet majd rajta senki. Erről döntött szerdán a fővárosi közgyűlés. Az MSZP bírálta a döntést, ugyanis a korábbi tervekkel ellentétben, nem a Lánchíddal együtt, hanem csak később kezdődhet a Váralagút felújítása. Így azzal számolnak, hogy akár 5 éven át is eltarthat a környéken a közlekedési káosz.

 

Teljesen lezárták az M1-est

A munkagépek mellett nem fértek volna el az autók, akkora kátyúkat kellett kijavítani a Győr felé tartó oldalon. Bicske térségében péntek délelőtt több kilométeres torlódás alakult ki, volt olyan autós, aki fél órát vesztegelt a sorban.

Szombaton zárva lesz a Nyugati

Szombaton teljesen lezárják a Nyugati pályaudvart, ez az összes induló és érkező vonat menetrendjét és útvonalát érinti. A pályaudvaron egy felsővezetéket kell kicserélni, de a munka miatt az egész állomást áramtalanítani kell. A leállás több nemzetközi vonat menetrendjét is érinti.

 

Piros: ˝Soha többé nem akarok veled találkozni!˝

A lány állja a szavát! Habár azt is megígérte, hogy nem köszön el a sráctól, végül mégis úgy döntött, Kornél tudomására hozza elhatározását.

A teljes adásért kattints IDE!

A Barátok közt Gigije érettebb nőként tér vissza 2018-ban?

Görgényi Fruzsinak az idei év elég különösen alakult: nem érték hatalmas változások a karrierjében, sem a magánéletében, viszont lélekben óriási átalakuláson ment keresztül. Az érdekesség, hogy a karaktere, Gigi is sok mindenben fog fejlődni és változni jövőre.

Nagyot szólhat a fortyogó vulkán

Már több mint százezer embert telepítettek ki Bali szigetén a napok óta fortyogó Agung vulkán közeléből. A tűzhányó bármikor kitörhet, a kráterből feltörő gőzök és hamu miatt már a repteret is le kellett zárni.

Újra lesz piknik a Szabadság hídon

Lesznek mosdók és a szemetet is összeszedik majd a budapesti Szabadság híd nyári lezárásakor. Négy hétvégén nem közlekedhetnek autók és villamosok a hídon, de ha valaki felmászik, akkor Budapest vezetése azonnal visszavonja a döntést. Tavaly két hónapra zárták le a hidat a villamos pálya cseréje miatt, majd a gyalogosok és biciklisek kedvelt találkozóhelye lett.

 

Tamás örömére Paula örökre megszabadul Márk emlékétől

Mivel Tamás minden albérletben talál valami kifogásolnivalót, Paula úgy dönt, hogy kézbe veszi a dolgot. Egy rituális matrac égetéssel kitörli Márkot a múltjából, és beköltözteti Tomit a lakásába.

Versenypályává alakult Budapest belvárosa

Égett gumiszag, színes füst, iszonyatosa tömeg. Versenypályává alakult két napra a belváros egyik legforgalmasabb része. A Nagy Futamnak helyet adó Andrássy út két oldalán a lámpákról és a hirdetőtáblákról is csüngtek az emberek. Annyian voltak kíváncsiak a városi futamra. Bár a verseny miatt a legforgalmasabb utakat is lezárták, a legtöbben azt mondták, kis sétával nem volt nehéz megközelíteni a helyet. A szervezők szerint ez a szakasz sokkal biztonságosabb, mint korábban a rakpart, és állításuk szerint panaszt eddig nem kaptak a zaj miatt.

Két és fél évre zárják le a Lánchidat

Két és fél évre zárják le a Lánchidat - az Index írt erről először, szombaton pedig a BKK-tól Híradónknak is megerősítették, hogy bár korábban másfél évről volt szó, valójában egy évvel hosszabb lesz a lezárás. Dugók várhatók tehát a belvárosban, az általunk megkérdezett, tömegközlekedéssel foglalkozó szervezet szerint viszont nem ez a legnagyobb baj a tervezett felújítással.

Óriási dugók jönnek Budapesten!

Óriási dugók lesznek! Idén nyártól másfél évre lezárják a Lánchidat és az alagutat, mert felújítják. A beruházás 22 milliárd forintba kerül majd. A Lánchidat azért újítják fel, hogy jobban bírja a terhelést.

Aknagránát Pécs belvárosában


szerző:
2017.02.06. 14:02
Aknagránát Pécs belvárosában

A kb. 40 cm-es gránátra egy zöldséges talált rá a Kórház téren egy pékség sarkában. A környéket lezárták a rendőrök, a helyszínre várják a tűzszerészeket.

KÉPEK a lezárt Normafáról!


szerző:
2017.02.01. 11:06
KÉPEK a lezárt Normafáról!

Kollégánk ma reggel a Normafánál járt, amikor a területet éppen lezárták. Az erdőőrök hozták ki a futókat és a kirándulókat a helyszínről terepjáróval, és senkinek sem javasolják, hogy bemenjen a lezárt területre, ahol az ágak bármikor letörhetnek a rájuk fagyott jég miatt.

A lezárások és elengedések éve volt

A számmisztikusok és az asztrológusok azt mondják, 2016 a lezárások és az elengedések éve. És tényleg csak tátottuk a szánkat, mert idén az eddigi évösszegzésekhez képest sokkal több szakítás volt, és nagyon kevés új, bimbózó szerelem.

Csoda, hogy nem lett semmi bajuk

Letarolta a kamion a teherautójukat, de karcolások nélkül megúszták a balesetet. Egy román kamion fékezés nélkül rohant bele egy bolgár teherutóba az M43-as autópályán Szeged közelében, a vétkes sofőr valószínűleg elaludt, ő súlyosan megsérült. Szintén a fáradtság okozhatott balesetet az M6-oson Paks közelében. Egy felborult kamion miatt több mint 6 órán át lezárták az autópálya Pécs felé vezető oldalát.

Bomba miatt zárták le a Harminckettesek terét

A robbanótest egy építkezésről került elő, a honvédség tájékoztatása szerint egy II. világháborús tüzérségi lövedéket fordított ki egy munkagép a földből. A hatástalanítás idejére körülbelül 120 embernek kellett elhagynia otthonát. A rendőrség délután fél négytől zárta le a Harminckettesek terét, és nem engedtek be senkit a Blaha Lujza tér és a Baross utca közötti szakaszra.

 

FUTOTT AZ EGÉSZ VÁROS: Budapest Félmaraton

Ez a félmaraton Közép-Kelet Európa legnagyobb félmaratonja. Különlegessége pedig az, hogy a pálya a világörökség három helyszínét is érintette. Az idei versenyre több mint 10400 egyéni nevező és több mint 4000 csapat jelentkezett. Magyarország 842 településéről és hetvenhét másik országból érkeztek a fővárosba a futók, akik vállalták, hogy egyedül vagy csapatban, de lefutják a 21 kilométert.

Piknik a Szabadság hídon

Függőágyban, pléden, zokniban piknikeztek több százan hétfőn a Szabadság hídon. A programot egy közösségi oldalon szervezték, miután a hidat hónapokra lezárták, mert felújítják a villamoshálózatot. Az RTL-Híradónak nyilatkozó embereknek viszont nagyon tetszik, hogy nincs forgalom a hídon. A Magyar Közlekedési Klub szerint, lenne igény egy gyalogos hídra Budapesten.

Piknik a Szabadság hídon


szerző:
2016.06.21. 10:09
Piknik a Szabadság hídon

Lezárták a Szabadság hidat a Szent Gellért téren zajló építkezés miatt. A hídon csak gyalog és biciklivel lehet átmenni. Hétfőn este a budapestiek birtokba vették és egy közös piknikre invitáltak mindenkit, a város egyik legszebb helyén.

Dugók a Szabadság híd lezárása miatt

Sok sofőr idegeskedett csütörtök reggel a dugóban Budapesten, miután éjszaka lezárták a Szabadság hidat. Felújítják a dél-budai villamoshálózatot, ezért több vonalon pótlóbuszok járnak. A BKK mindenkinek a 4-es metrót ajánlja. A felújított vonalakon majd új villamosok lesznek, ezekhez kell új sín is. A hídon csak biciklivel és gyalog lehet átmenni mostantól egészen augusztus végéig.

Taxis demonstráció bénítja meg a forgalmat Budapesten

A taxisok ismét az Uber és a többi közösségi személyszállító alkalmazás ellen tiltakoznak, mivel szerintük semmilyen változás nem történt a januári tüntetésük óta. A sofőrök reggel nyolckor a Hősök terén gyülekeztek, majd innen a Széchenyi térre hajtanak a Belügyminisztérium épülete elé. Az akció délután 2-3 óra között ér véget, petíciót ezúttal senkinek sem adnak át, csak megállnak a minisztérium épülete előtt.

Damu Roland:

Damu Roland megmutatta első felvételét koraszülött kislányáról. A büszke apa azt mondja, le kell zárniuk a zűrös múltat, a kicsi Majáért érdemes új életet kezdeni. Az elmúlt hetekben a babát váró családról felkavaró hírek láttak napvilágot, több szó volt alkoholról, erőszakról, a szülők problémáiról, mint a születendő babáról. Talán ez most már tényleg másként lesz.

EXKLUZÍV: Brutális képek az amerikai hómageddonról

Szebeni Tamás, New York-ban lévő kollégánk testközelből éli át Manhattan lezárását. A rendkívüli hóhelyzet miatt közlekedési korlátozásokat vezettek be és kijárási tilalmat rendeltek el.

Dugók lehetnek hétfőtől Budán


szerző:
2016.01.03. 18:15
Dugók lehetnek hétfőtől Budán

Nagy dugók lehetnek hétfő reggeltől a főváros északi részén. Felújítják ugyanis a budai alsó rakparton a támfalat. Emiatt pedig a Margit-hídtól a Hajógyári szigetig csak egyirányba, Szentendre felé lehet majd haladni.
 

Dühösek a lakók, mert lezárták az utcájukat

A budapesti belváros főutcájaként emlegetett Petőfi utcát alig két éve adták át, de mostantól másfél évig nem lehet majd behajtani, a lakóknak is kerülniük kell. Az ok: felújítják a Párizsi udvart.

Legfrissebb hírek terrorügyben

A múlt pénteki párizsi terrortámadáshoz hasonló fenyegetést kapott a néhány napja Brüsszel is. A város polgármestere gyakorlatilag az egész várost lezáratta: az iskolák, a bevásárlóközpontok zárva maradtak és a teljes metróhálózat leállt. A híradó riportere, Gosztonyi Zsolt a hétvégén Brüsszelben járt őt kapcsoltuk.
Ahogy telnek a napok, egyre több információ lát napvilágot a terrortámadás részleteiről, ami okot ad arra, hogy az Európai Unió átgondolja a bevándorlókkal kapcsolatos politikáját, valamint egyes, szigorúbb biztonsági intézkedések életbe léptetését, erről Tarjányi Péter, biztonságpolitikai szakértővel beszéltünk.

Újabb menekülthullám várható?

A szlovén kormányfő kedden jelentett be, hogy kerítést építenek a horvát-szlovén határra. Ha ez megtörténik, illetve Ausztria is lezárja a határait a menekültek előtt, akkor már Románián keresztül, Magyarország felől lesz lehetséges megközelíteni a schengeni övezetet. Vendégünk Mátraházi Tibor, akit a migráns válság legfrissebb híreiről kérdeztünk.

Nem jutott át a beteggel a mentőautó

Vissza kellett fordulnia egy stroke-gyanús beteggel kórházba siető, szirénázó mentőautónak vasárnap a budapesti futóversenynél lévő útlezárás miatt. Erről egy nézőnk küldött felvételt. A rendőrség szerint ők nem utasították a mentőt, hogy forduljon vissza, rövid egyeztetés után a mentősofőr választott más útvonalat. A mentőszolgálat szerint a beteg végül néhány perces késéssel ugyan, de megérkezett a kórházba és állapota sem romlott a kerülőút miatt.

Újpest-Fradi: óriási a készültség

Óriási rendőri készültség mellett rendezik szombat este az Újpest-Fradi mérkőzést. A Váci utat több kilométer hosszan lezárták, és a stadion körüli utcákba sem lehet bemenni éjfélig.

A menekültügy újabb fejezete: káosz a Keletinél

Tegnap délelőtt bombaként robbant a hír, hogy a rendőrség lezáratta a Keleti pályaudvart: sem érkező, sem induló vonatokat nem fogadott, ill. indított a pályaudvar és mindenkit, köztük a peronon tömegekben várakozó migránsokat is kiterelték. A legtöbben Németországba szerettek volna eljutni, ahová eddig Eddig 800 000 migráns érkezetett, és ez a szám az év végig 1,2 millióra is duzzadhat. A helyzet tehát ott sem egyszerű. Vendégünk Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő volt.
 

Lázár magyarázta az intézkedést

Azért nem engedik a menekülteket nyugatra a rendőrök, mert Németország világossá tette, hogy Magyarországnak be kell tartani az európai jogszabályokat. Ezzel indokolta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Keleti pályaudvarnál történteket. Lázár Jánost és több állami vezetőt is meghallgattak a Nemzetbiztonsági és Honvédelmi bizottság ülésén. A DK szerint a kormány gyűlöletet szít és ellenségképet gyárt.

Nem engedték fel a vonatra a menekülteket

Több órára lezárta a Keleti pályaudvart délelőtt a rendőrség a menekültek miatt. A pályaudvart teljesen kiürítették, mindenkit kitereltek. Ez idő alatt a Keleti nem fogadott és nem is indított vonatokat. Nem sokkal dél előtt újranyitották a pályaudvart, de a menekülteket továbbra sem engedik fel a vonatokra még érvényes jeggyel sem. Közben a hétfőn elindult vonatok megérkeztek Németországba a menekültekkel együtt.

KÁOSZ: Több órára lezárták a Keletit, óriási volt a zűrzavar

Kétségbeesett és dühös emberek mindenhol. Óriási volt a káosz  a Keleti pályaudvarnál, amikor több órára lezárták az állomást. Az ottlévők semmilyen információt kaptak. A hangosbemondó is csak magyarul jelezte, hogy hatósági intézkedés kezdődött. Voltak, akik megpróbálták kicselezni a rendőröket. A tanácstalan menekültek hiába mutatták az érvényes menetjegyüket. Nem engedték be őket.

 

Káosz lehet a Nyugati lezárása miatt

Az se közlekedjen megszokásból, aki hétfőn vonattal a Nyugati pályaudvarra indul. Az állomás egyes részeinek felújítása miatt ugyanis a vonatok kisebb pályaudvarokon állnak majd meg. A két hétig tartó lezárás alatt a Budapesti közlekedési központ sűríti a járatokat, és lesz, ahol pótlóbuszok is indulnak majd.

A rabot a felborult kocsiban látták el

Könnyű sérülésekkel megúszták annak a rabszállítónak az utasai, amelyiket szabályosan fellökte egy autó Budapesten. Az oldalán fekvő rabomobil miatt pillanatok alatt megszállták a börtönőrök és rendőrök a környéket. Egyik nézőnk közvetlen közelről vette fel ahogy - miután kiderült hogy elítélt van a kocsiban - teljesen lezárták a forgalmas csomópontot.

Újabb nehezítés: átépítik a Nyugatit

Hétfőn kezdődik a Nyugati tér felújítása. Emiatt a gyalogosoknak és busszal közlekedőknek kell változásokra számítani. Lezárják az aluljáró egy részét, és áthelyezik a megállókat. A 4-es 6-os villamospótló buszok a Bajcsy-Zsilinszky út másik oldalán állnak majd meg.

Tovább növelik a dugót a futóversenyek

Rövid időn belül harmadszor zárták le a belváros útjait sportrendezvény miatt. Ma 11 kilométeres futóverseny volt. A főpolgármester 2010-ben azt ígérte, véget vet a hétvégi útlezárásoknak. 2012-ben szigorítottak a rendeleten, de idén is több futóverseny lesz még a belvárosban. A szocialisták szerint nem önmagában a versenyekkel van a baj, hanem azzal, hogy nélkülük is dugók vannak a városban.

A turisták miatt zárják le a Lánchidat

Nem a zaj, hanem a turistaszezon miatt zárják le a nyári hétvégéken a Lánchíd utcát, pontosította közleményét a BKK. A közlekedési társaság két napja jelentette be, hogy május és szeptember között hétvégén zaj- és forgalomcsökkentési okok miatt csak a buszok és az engedéllyel rendelkezők hajthatnak be az utcába.

KŐRÖSHEGY: Valódinak tűnő katasztrófa a völgyhídon

A helyszínre riasztott mentők, tűzoltók és rendőrök tették a dolgukat, mint egy éles helyzetben. Az autót szétvágták, hogy kiszabadíthassák a roncsba szorult sérültet, és a buszt sem kímélték, így hozzáfértek az utasokhoz. A kőröshegyi völgyhídon tartották a gyakorlatot, ahol viszonylag ritkán történik baleset, viszont a mentés körülményei különlegesek. Nincs leállósáv és a hídon elszabaduló veszélyes anyagok könnyen a Balatonba juthatnak.

Félgőzzel működik a Déli pályaudvar

Alig két hete, hogy megnyitották, de máris újra korlátozások léptek életbe a budapesti Déli pályaudvaron. A vonatok negyven százaléka csak Kelenföldig közlekedik, mivel szombattól felújítások kezdődtek a Déliben. Mindezt azután, hogy két hónapon keresztül senki sem használhatta, mivel megcsúszott egy támfal és a pályaudvart lezárták.

RTL II: Autós tüntetők zárták le a Lánchidat

Tüntetők 50 autóval szerda este lezárták a Lánchidat. A környéken majdnem két órán át teljesen megbénult a közlekedés. A demonstrálók ahhoz a csoporthoz tartoznak, akik eredetileg az útdíj ellen terveztek tiltakozást március elsejére. Ez akkor meghiúsult, mert a rendőrség nem engedélyezte. A szervezők már akkor azt ígérték, nem mondanak le az útlezárásokról és bármikor lehetnek spontán megmozdulások. Most azt közölték, a kormány antidemokratikus intézkedései miatt tiltakoznak. A főszervező külön is megemlítette, hogy szerinte megszűnt az Alkotmánybíróság függetlensége. A tüntetők végül a rendőrök felszólítása után elhagyták a Lánchidat.

Széll Kálmán tér: még nagyobb káosz lesz

Újabb lezárás lesz a Széll Kálmán térnél, ezúttal a gyalogosoknak kell kerülniük. Hétfőtől ugyanis több hónapra lezárják a Várfok utcai villamosalagutat.

Fonódó villamosok: újabb lezárások

Villamossal Óbudáról Kamaraerdőig, addig viszont dugók, por és korlátozások. Hétfőtől a budapesti fonódó villamos hálózat építése miatt újabb lezárás lesz, átépítik a Lánchíd budai hídfőjénél álló alagutat. Az autósokat ez most nem érinti, aki viszont a budai rakparton villamossal közlekedik, annak pótlóbuszra kell szállnia.

Putyin miatt nagy dugók lehetnek


szerző:
2015.02.16. 18:10
Putyin miatt nagy dugók lehetnek

Csatornafedeleket is lehegesztettek, elszállítják az útban lévő autókat - már Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi látogatására készülnek a fővárosban. 14 kerületben kell forgalomkorlátozásokra számítani, a belváros szinte biztos, hogy megbénül a közlekedési káosz miatt. Putyin alig több, mint öt órát lesz Budapesten. Délután kettőkor érkezik és este hét után már el is utazik.

Módosítottak a delegáció útvonalán

Lezárt utak, parkolók, elterelt BKV járatok. Angela Merkel érkezése miatt szinte teljesen kiürült Budapest belvárosa napközben. Több úton még a hétvégéken szokásosnál is kisebb volt a forgalom. A Parlament környékét csak lakcímkártyával és rendőri kísérettel lehetett megközelíteni napközben.

Előzetes: Angela Merkel érkezése miatt szinte teljesen kiürült a belváros

Lezárt utak, parkolók, elterelt BKV járatok. Angela Merkel érkezése miatt szinte teljesen kiürült Budapest belvárosa napközben. Több úton még a hétvégéken szokásosnál is kisebb volt a forgalom. A Parlament környékét csak lakcímkártyával és rendőri kísérettel lehetett megközelíteni napközben. A látogatás részletei 6-kor az RTL Híradóban.

Teljesen lezárták a Déli pályaudvart

Nem indulnak és nem is érkeznek vonatok a Déli pályaudvarra. Szombat este megint megcsúszott a pályaudvar előtt lévő alagút támfala és újabb kövek estek a sínekre.

Megbénította a fél országot az árvíz

Több mint 185 kilométernyi országos közúton van forgalomkorlátozás a dunai árvíz miatt, ez 82 útszakaszra vonatkozik.

Éjjeli „csúcsturizmus” a Margit hídon

Próbaterhelés miatt időről időre teljesen lezárták a Margitszigetre vezető szárnyhidat.

Árokba hajtott egy busz


szerző:
2011.08.03. 10:39
Árokba hajtott egy busz

Román állampolgárok utaztak abban az olasz autóbuszban, amely szerda hajnalban árokba hajtott Karcag külterületén.

Lezárják a rakpartokat a Margit hídnál

Csütörtökön lezárják a budai, majd a jövő hét végén a pesti alsó rakpartot körülbelül egy hétre.

A szakszervezet lezárta a 2-es főutat

Demonstráció miatt szerda reggel negyed 8-kor lezárták a 2-es főút Budapest felé vezető oldalát a főváros és Pest megye határánál.

Száz kilós bomba a Gellért-hegyen

Szerda délután 27 házból kellett kiköltöztetni a lakókat a Gellért-hegyen egy 100 kilós szovjet bomba miatt.

Mégsem zárták le Orbán házának környékét

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem zárta le a rendőrség Orbán Viktor miniszterelnök házának környékét.

Az autósoknak szükségük lesz a türelmükre

Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapesten.

Jég miatt zárták le a Sió-zsilipet

A nagyobb jégtömböket a szél sodorta ki a Balatonból, és tönkretehették volna a zsilip acél- és betonszerkezetét.

Hótakaró bénítja Amerika keleti partját

New Yorkban csütörtök éjjel két repülőteret is le kellett zárni. Sem a JFK sem pedig a newarki nem fogadott járatokat.

Hóvihar tombol az Egyesült Államokban

Több forgalmas repteret és sztrádát lezártak az ítéletidő miatt, az ország felén lelassult a közlekedés.

Ismét lezárják a gyorsforgalmit


szerző:
2010.11.19. 12:30

700 tonna a Margit hídon


szerző:
2010.11.06. 11:20
700 tonna a Margit hídon

Már a jövő hét közepén megkaphatja az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt a felújított híd.

Futók nehezítik a fővárosi sofőrök életét

Jelentős forgalmi korlátozásokra, szakaszos és időszakos lezárásokra kell számítani Budapesten.

Forgalomkorlátozások Budapesten


szerző:
2010.09.19. 09:39
Versenyzők bénítják a fővárost

Nagy dugók lehetnek csütörtökön Budapesten a triatlon világbajnokság miatt.

Járműveket temetett be a föld az autópályán

A legfrissebb adatok szerint 38-ra emelkedett a guatemalai földcsuszamlásokban meghalt emberek száma.

Senki nem mehet a Margit hídra pénteken

Lezárják a Margit hidat a gyalogos és kerékpáros forgalom elől augusztus 20-án este.

Békésen zajlott a melegfelvonulás

Néhány százan vettek részt a békés tüntetésen. A menet az eredetileg tervezett útvonalat lerövidítette az ellentüntetők miatt.

Budapestet is elérte az ár


szerző:
2010.06.04. 18:14
Budapestet is elérte az ár

Több utcát elöntött a víz a Római parton, és a magas vízállás miatt le kellet zárni a pesti alsó rakpartot és a budai egy részét.

Több mint félszáz út járhatatlan

Csaknem 60 útszakaszt öntött el vagy mosott alá a víz az elmúlt két napban, jelenleg 18 magyarországi települést nem lehet megközelíteni autóval.

Lezárások és fokozott ellenőrzés a fővárosban

Budapesten több helyen is forgalomkorlátozásokra és lezárásokra kell számítani a hétvégén.

Lezárják a Kossuth teret a rend kedvéért

Lezárja a rendőrség pénteken a fővárosi Kossuth tér jelentős részét a parlament alakuló ülése miatt.

Elöntötte a víz Szentendre belvárosát

Több utcát is le kellett zárni a szerda esti vihar után. Egy autó elakadt a fél méter mély vízben.

Újabb lezárások a Margit hídnál

Egy sávot lezárnak a budai felső rakparton, péntek, szombat és vasárnap éjjel a gyalogosok közlekedését korlátozzák a hídon.

Nemzetközi csúcstalálkozó és óriási dugó

Az energiaellátás lehetőségeiről tárgyalnak a politikusok. Az útlezárások miatt szinte lehetetlen volt közlekedni a belvárosban.

Lezárások a budapesti programok miatt

A Meleg Méltóság Menete, futóverseny, családi nap és a magyar-svéd meccs is lesz hétvégén.

A taxisok is átmehetnek a Margit hídon

Tévedésből fordították vissza őket a híd pillérjénél, a taxi ugyanis a tömegközlekedés szerves része, és ez a felújítás alatt is érvényes.

Egy évre lezárták a Margit hidat

Naponta 50 ezer autó használta, 2010 őszéig viszont kizárólag gyalog vagy BKV-val lehet átmenni rajta.

Lezárások az ünnep miatt a fővárosban

Egyes helyszíneken már augusztus első napjaiban parkolási tilalmat vezettek be.

Augusztus 21-től zárják le a Margit hidat

A tervek szerint augusztus 20-ig járhatnak a személyautók a Margit hídon.

Káosz Budapest belvárosában


szerző:
2009.07.01. 17:59
Káosz Budapest belvárosában

A belvárosi építkezések, az árvíz miatt lezárt rakpartok óriási dugókat okoztak.

Másfél évre lezárják a Műegyetem rakpartot

A 4-es metró építése miatt várhatóan 2010 szeptemberéig nem lesz járható az útszakasz.

Ismét lezárás a Műegyetem rakpartnál

Május 25-től várhatóan 2010 szeptemberéig tart majd a lezárás.

Lezárják az M3-as autópálya egyik részét

Hídépítési munkák miatt zárják le az autópálya egyik lehajtó ágát.

Hétvégi forgalom-korlátozások Budapesten

Demonstrációk és több más rendezvény is lassíthatja a főváros közlekedését hétvégén.

3 hónapostól a 75 évesig a futóversenyen

Soha ennyien nem neveztek a Vivicittá Városvédő Futásra, mint idén.

Újra állnak a kordonok a Kossuth téren

A Jobbik és a Civil Összefogás Fórum jelentett be oda demonstrációt.

Szögek az M3-ason


szerző:
2009.04.12. 19:40
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való