KERESÉS search-close

lány

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "lány"

FÉNYES NAPPAL TÁMADTÁK MEG: Az volt a legfájdalmasabb, amikor kulccsal karistolta az arcom

Nagymamája is látta az ablakból, ahogy egy ismeretlen megveri 16 éves unokáját. A budapesti lány szerint előzmény nélkül támadt rá az ismeretlen férfi, aki a hajánál fogva lerántotta a földre, majd rugdosta. A lányt végül édesanyja vitte kórházba. Ő azt gyanítja: a férfi nem volt magánál.

Befolyásolni próbálta a tanúkat a pilóta

Befolyásolni próbálta a tanúkat az a pilóta, aki 2014-ben egy diáklánynak okozott kisgépével maradandó sérüléseket Pusztaszeren. Az egykori vadászpilóta a baleset miatt korábban felfüggesztett börtönt kapott. Most hamis tanúzásra való felhívásért is jogerősen elítélték. Ugyanis a diákokra felügyelő tanárokat arra próbálta rávenni, vallják azt, hogy a lány hibájából történt a baleset.

Ambrus Attila kislánya születésére készül

Ambrus Attila bankrablásért 17 évre ítélték, de jó magaviselete miatt 13 év után, 2012-ben  feltételesen szabadlábra bocsátották. Támadói és rajongói pedig még ma is vannak. Magánéletéről és feleségéről csak ritkán beszél. Idén nyáron derült ki, hogy párjával babát várnak. Azt mondja, sokáig azért nem vállalt gyereket, mert a rendőrök bármikor rátörhették volna az ajtót. Élete egyik legnehezebb feladata lesz majd a gyereke elé állni és elmondani neki, korábban miből élt.
A gyermekvállalással kapcsolatos érzéseiről Ambrus Attila még többet mesél, ha ide kattint.

Rubint Réka és Rella #mintegylány üzenetei

A Reggeliben a következő egy hónapban fel fog épülni egy fal. Minden hölgy vendéget, aki már kapott olyan mondatot az életben, hogy úgysem tud megcsinálni valamit, mert nő, arra kérnek a műsorvezetők, hogy a dobozokra írják fel a sérelmeiket. Ezekből fog végül felépülni egy olyan magas fal, amit a Reggeliben, közös erővel rombolnak majd le. Pontosan úgy, ahogyan a nőket ért negatív előítéleteket. Szandi, Réka és Rella is hozzáadott egy-egy építőelemet a falhoz.

Hűha! Ki ez a titokzatos szőke lány?

Jani éppen édesanyjával, Karolával beszélgetett a teraszon, amikor betoppant egy vadidegen lány. A szőke szépség azonnal felkeltette a srác figyelmét. De vajon ki ő, és mit keres a Büróban? Lehet, hogy ő lesz Hajni utódja János szívében?

Milánt átverte álmai nője?

Milán Ayseval töltötte az éjszakát, és a mennyekben érezte magát. Ayse még a telefonszámát is megadta, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben. A szám azonban hamis volt, Milán pedig elkezdett utánajárni a lány igazi elérhetőségének. Este Ayse jelentkezett és megbeszéltek egy randit a lakóhajón. Milán borzasztóan boldog volt, ám kiderült, hogy ez csak Ági bosszúja volt, mert Milán beárulta őt a szüleinél, hogy bulizni volt.

44. rész - Az édesanyja attól tart, hogy lánya rossz útra tér!

Az egyedülálló édesanyja, Margó nehezen boldogul két lánya nevelésével. A nagyobb lánya, Ivett fél éve elköltözött otthonról, annyira nem jöttek ki egymással, ám most a kisebbik lánnyal vannak gondok...

40. rész - Ellenség a családban!

Németh Linda és családja egy napon újabb fiatal lányt fogadnak örökbe. Azonban sem férje, sem pedig lánya nem tudják és nem is akarják befogadni a jövevényt. Linda elhatározza, hogy kideríti, mi állhat az értelmetlen gyűlölet mögött, ám nyomozása eredménye teljesen összekuszálja a család életét és félő, hogy szét is szakítja azt...

Az akaraterő csodája! Egy lány, aki rácáfolt mindenre!

Két évvel ezelőtt mutatta be a Fókusz Plusz azt a fiatal lányt, akire érdemes volt odafigyelni! A mindig derűs, jókedvű dunaújvárosi lány 6 évesen hatalmas pofont kapott az élettől. Kis híján meghalt, de amikor felépült, elhatározta, hogy tanulni és dolgozni fog, és példát mutat mindenkinek.

30. rész - A tinilányt a súlya miatt zaklatják!

Petra egy nap borzalmasan kiborulva jön haza az iskolából. Az iskolatársai kiröhögték egy a faliújságra kitett fotója miatt, amit körbe is küldtek az osztály összes diákjának. Márti biztos benne, hogy a fia áll a lánya megalázásának hátterében, annak ellenére, hogy a fiú ezt tagadja. Ám a zaklatások nem érnek véget, és amikor a lány titkait tartalmazó napló is eltűnik, Petra a teljes összeomlás szélére kerül...

23. rész - Egy apa ráncba szedi elkényeztetett tinilányát!

 19 éves lány szemtelen és lusta, esze ágában sincs tanulni vagy dolgozni, míg végül egy újabb idegtépő húzása után az apa végképp besokall és kidobja a lányát otthonról és a bankkártyáit is elkobozza. Lídia teljesen magára marad, ám végül egészen váratlan helyről kap segítséget...

13. rész - A tanár állítólag megverte tanítványát!

A család hétköznapjai átlagosan telnek, ám egy nap Rózsa észreveszi, hogy lánya egész felsőteste tele van véraláfutással. A 43 éves nőt sokkolja a felfedezés. Ki verte meg a lányát?

Veréssel vádolják a börtönőröket

Nem tettek vallomást a verekedő börtönőrök. A vád szerint a két volt börtönőr és egy ismerősük még tavaly nyáron megvertek egy egyetemista lányt és annak kubai származású barátját Szegeden. A fiút menekültnek nézték, ezért kötöttek bele, a lányt akkor ütötték meg, amikor barátja védelmére kelt. A verekedők pere kedden kezdődött, akár letöltendő börtönbüntetést is kaphatnak.

Ki a legszexibb diáklány?

A lányok bevetették minden bájukat, hogy meggyőzzék a srácokat, ők a legszexibb diáklányok az egész iskolában!

Sorbán Fanni új nyelven kezdett el énekelni

Az X-Faktor versenyzője bevallotta, hogy elfelejtette a szöveget, és hogy egy pillanatig se érezte biztonságban magát a Táborban. Annak viszont örült, hogy Mentor Házbant nem kellett "bevonszolni" a színpadra.

Stephanie:

Kiesése után, könnyeivel küszködve mesélt érzéseiről és gondolataról az X-Faktor Mentor Házas versenyzője.

Hamarosan búcsút kell mondanunk Tony Starknak!

Persze, nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, Robert Downey Jr. még velünk lesz egy darabig, azonban úgy tűnik, hogy a képregények világában olyasmit tesztelnek, amit később a Marvel-filmekben is bevethetnek.

Az Éjjel-Nappal Budapest szépségversenyét Maja nyerte!

Falatnyi bikiniben pózoló, szuper szexi csajok – az Éjjel Nappal Budapest női szereplőivel kapcsolatban egy hete hirdettük meg a versenyt az RTL Klub honlapján. A sorozat történetének legdögösebb, legszexibb bombázóját kerestük, a felhívásunkra 168 óra alatt több, mint 8 ezer szavazat érkezett!

Jóslás ingával: fiú lesz vagy lány?

Néhány évtizeddel ezelőtt a 3D-s ultrahang még csak egy álom volt. A születendő gyermekek nemét csak a születés pillanatában tudták meg a szülők. De már akkor is „divat” volt kiingázni a leendő babák nevét egy cérnára kötött gyűrűvel. De vajon mennyire pontos az inga? Valóban meg tudja mondani, hogy fiú lesz-e vagy lány a baba? Erre kerestük a választ Radics Ágnes életútvezetővel.

Hernádi Judit kétszeres anyuka lett

Hernádi Judit kétszeres anyuka lett. A színésznő a holnap este az RTL2-n debütáló butiquehotel.hu vadonatúj vígjáték sorozatnak köszönhetően a 29 éves Zsófi lánya mellé „kapott” egy frissen szálloda tulajdonossá avanzsált fiatal lányt.

Aurelio újra szerelmes

A mi Aurelionk ismét szerelembe esett, és, ha minden igaz, ez most más, mint a többi. Teljesen elvarázsolta a villa szájhősét Dominika. Olyannyira, hogy Aurelio el se merte hinni az első találkozásig, hogy valóban olyan gyönyörű, mint a képein. De szerencsére így lett, és Aurelio tíz centivel a föld fölött jár...

Elfogták az ivádi lány feltételezett gyilkosát

A 38 éves, salgótarjáni férfi autójával közlekedett, amikor lecsaptak rá. Tegnap még 2 millió forintot ajánlottak fel a nyomravezetőnek, egyelőre nem lehet tudni, ez segített-e abban, hogy megtalálják a gyanúsítottat. A 18 éves lány holttestét március elején fedezték fel a Heves megyei település határában, a fején súlyos sérülések voltak. Újvári Mihály riportja.

Szó nélkül rátámadt és ütötte-verte

A fiatal lány hazafelé tartott, amikor egy sötét sikátorban minden ok nélkül valaki rátámadt Szegeden. Az ismeretlen egy szót sem szólt a nőhöz, csak ütötte az arcát. A megvert nő Híradónknak azt mondta: nincsenek rosszakarói, ezért nem érti, hogy miért bántották.

Ben Stillert zavarba hozta lánya


szerző:
2015.01.18. 00:00
Ben Stillert zavarba hozta lánya

A híresség lányával nyaralt Hawaii-n, ahol egy vicces eset történt.

Mikor tudatosul a gyerekben a nemiség?

Egy kanadai házaspár úgy döntött, harmadik gyereküket "nemsemlegesen" nevelik, így senkinek nem árulják el, hogy fiú vagy lány. Az egész ötlet mögött egyébként az az elv áll, hogy a nemi szerepek olyan terheket, elvárásokat tesznek a gyerekek nyakába, amelyek akadályozzák, hogy a személyiségük szabadon fejlődhessen, hogy tényleg azzá válhassanak, akik szeretnének lenni. Arról, hogy pontosan mikor tudatosul a gyerekekben a fiúk és a lányok közötti különbség és hogyan kezelje ezt az életszakaszt a szülő, szakértőnkkel beszélgettünk. Haumann Petrát pedig saját tapasztalatairól faggattuk.

Mázs életében a lánya a legnagyobb szerelem

Az augusztusban jubileumi koncertet adó Mészáros Árpád Zsolt kislányával, Rózsával való kapcsolatáról mesélt nekünk.

Egy eltűnt lány nyomában


szerző:
2014.04.14. 17:00
Egy eltűnt lány nyomában

Drónokkal, quadokkal és kutyákkal, kezdődött meg a keresése vasárnap Jászberényben, annak a 22 éves fiatal lánynak, aki egyik éjszaka ismeretlen okból rohant el otthonról, és azóta sem tért haza. Az ország minden részéről érkeztek keresőegységek, hogy összefogva megkeressék a lányt.

Webkamerán keresztül teljesítik a férfiak kívánságait

Fiatalok, szépek és egyetemre, vagy éppen főiskolára járnak, amit saját maguknak kell finanszírozniuk. De vajon mi a közös ezekben a lányokban? Az, hogy pénzre van szükségük. A kérdés csak az, hogy milyen utat választanak a megszerzéséhez.

Kiss Endi magára tetováltatta a lányai portréját

A Hooligans dobosa úgy döntött, ezentúl egy lépést sem tesz a lányai vagyis a lányai arcképe nélkül.

Delhusa Gjon nevelt lánya Kínában telepedik le

Az örökifjú énekes az elmúlt hónapokban életmódot váltott, görkorizik, kosarazik és kilószámra eszi a zöldborsót. Kitartásának meg is lett a gyümölcse, a csaknem 60 éves Gjoni legalább 20 évet letagadhat. Csak azt sajnálja, hogy a nevelt lánya nem lehet ennek tanúja.

Reflektor 13-05-17


szerző:
2013.05.18. 00:55
Reflektor 13-05-17

Reflektor: Gianni nehéz döntés előtt áll. Palotás Petra édesanyja büszke a lányára.

Antal Timi keresi a kihívásokat


szerző:
2012.11.22. 19:15
Antal Timi keresi a kihívásokat

Antal Timi hangjából az érzelmeket hiányolták a mentorok, és a szombati élő adásban végre betalált: rajongóinak nagy része sírt, ahogy a családtagok is. Eljött az idő, hogy meglássuk Timi ezer arcát a színpadon túl...

Alexa és Szilárd másképp emlékszik az esetre

Nagy Szilárd azt állítja, egy hónapja összejött Bagosi Alexával. A kétgyermekes anyuka viszont jelenleg boldog párkapcsolatban él, és felháborodott az interjú hallatán. De mi történt azon az éjszakán?

Több milliós, gigantikus bocsánatkérés, mindhiába

A lengyel ipari alpinista fiú 1600 négyzetméteres romantikus akciója egy teljes napig tartotta izgalomban az országot, ám úgy tűnik, minden fáradozása hiába volt. A Bors információi szerint az egykori kedves kosarat adott.

Kiszemelte következő áldozatát a gödöllői gyilkos?

A domonyvölgyi gyilkossággal kapcsolatban sok információ derült ki, nagy részüket azonban senki sem erősítette meg. Igaz az, hogy a gyilkos aznap már próbálkozott, de az elsőként kiszemelt áldozat sikoltozni kezdett és elmenekült?

Önmagának szeretné megbocsájtani szörnyű tettét

Hálával tartozik a mentősöknek, az orvosoknak, akik az életéért küzdöttek, akik megmentették a lábát az amputálástól, és minden orvosnak, ápolónak, akik az elmúlt két hónapban foglalkoztak vele.

Kibékültek a Tóth lányok?


szerző:
2012.09.11. 07:30
Kibékültek a Tóth lányok?

A Tóth testvérek feszültségeitől nem először hangos a bulvársajtó. A rossznyelvek szerint nem ez az első alkalom, hogy a csodálatos hangú testvérpár komolyan összekapott. Egy nyilvános sajtóeseményen a Reflektor kifaggatta őket.

Dudás lányok egy csárdában


szerző:
2012.08.28. 18:50
Dudás lányok egy csárdában

Munkaügyi aggályok, nemi megkülönböztetés, több-kevesebb fanyalgás jellemezte az étteremlánc érkezését Magyarországra. Az amerikai cég meghívta a megnyitóra a Fókuszt, hogy leszögezzék: a „didibár” kifejezés nem létezik.

Címlapról a DJ pult mögé


szerző:
2012.08.17. 18:40
Címlapról a DJ pult mögé

Egy női DJ, aki kivételesen nem modellből vált lemezlovassá. Metzker Viktória már bejárta az egész világot. Zenei karrierje felfelé ível, világsztárokkal lép fel, nívós helyekre hívják, és óriásplakátokon szerepel.

Fókusz 12-08-07


szerző:
2012.08.07. 20:05
Fókusz 12-08-07

Fókusz: A diadal percei - Megható pillanatok. Együtt izgultuk végig az olimpiát Pars Krisztián családjával. És Londonban Berki Krisztiánnal is beszélgettünk. Sztárom a lányom - Milyen férfit képzelnek lányuk mellé a híres apukák? Dopeman Gyurta Danit tartja ideálisnak. Nagyágyúk – Legendák, ha találkoznak. Exkluzív beszámoló a Szigetről, ahol a magyar könnyűzene színe-java összegyűlt.

A sztárapukák is puskával kergetnék el lányuk udvarlóit?

Apukaként milyen férfit képzelnek lányuk mellé a sztárok? Dopeman az olimpikonokat tartaná ideális választásnak, de Hooligans Endi sem szeretne még egy őrült rockert a családba.

Az eltűnt lány rejtélyes üzenete

Egy 18 éves magyar lány, aki saját állítása szerint élete legjobb nyarát élte kint Máltán, ám néhány napja, egyszer csak eltűnt. Csütörtökön azonban egy rejtélyes üzenetet kapott Ágnes nagynénje, mely szerint a lány jól van.

Egzotikus szerelem bontakozott ki a fővárosban

Dian Sharlyn egy légimagazin-fotózás kedvéért érkezett Budapestre egy londoni munka után. Hamar kiderült, hogy nem csak munka-, hanem szívügyi oka is van magyarországi látogatásának.

Beismerte tettét a gyilkos


szerző:
2012.07.16. 18:30
Beismerte tettét a gyilkos

Az elkövető, ha minden igaz, P. László. A 26 éves férfi Pécsen született, internetes profilja szerint Kelebián él, de legalább 1,5 hónapja már Pécsen lakott. Állandó lakhelyén megtaláltuk édesanyját, aki szerint a fia képtelen lenne gyilkolni.

Vastag Csaba két nővel mulatta át az éjszakát

Az X-Faktor énekese mindig diplomatikusan hárította a magánéletét firtató kérdéseket. A nemrég napvilágot látott képek viszont bensőséges kapcsolatról árulkodnak – a lányokkal meghitt vacsora és borozgatás után közösen távoztak a helyről.

Örökbefogadták, majd kitagadták


szerző:
2012.07.09. 18:00
Örökbefogadták, majd kitagadták

Egy magyarnak született kislány története, akit spanyol szülők örökbe fogadtak, majd problémái miatt visszaküldték a feladónak, vagyis Magyarországnak. Mi ilyenkor a teendő? A hivatalos intézmények sem tudják...

Egy szívszorító történet az akarat elképesztő erejéről

Marika néhány hónapja tudta meg, hogy agydaganata van. Sugárkezelések között készült fel a vizsgáira, és miközben az életéért küzdött, sikeresen leérettségizett.

Czutor Zoli szigorúan fogja lányát

3 fiút és 1 lányt felnevelni talán nem is lehet másként, csak szigorúan. A legfiatalabb Czutor-fiú 2 hónapja született, de Zoli érthető módon az egyedüli lányra, Szonjára is különösen odafigyel.

A fitness és a testépítés csodabogarai

Kemény diéta versenyszezonban és azon túl is, súlyok, és súlyos gyakorlatok kifulladásig. Az éremeső felé vezető út számukra igazán rögös, és láthatóan keserédes.

Egykori bálványok a zene világából – régen és most

Mi lett a hajdanvolt híres magyar popbandák tagjaiból? A fényes múlt és a nem mindig fényes jelen – többek között a Splash, a Fresh, a Baby Sisters és az UFO együttes tagjait kerestük fel újra.

SP megtalálta az igazit?


szerző:
2012.06.22. 19:30
SP megtalálta az igazit?

Egy bimbózó szerelem, amely a Fókusz kamerája előtt kezdődött. A lány, aki miatt SP hajlandó feladni eddigi, csajozós énjét: Nagy Réka, Magyarország legnagyobb márkáinak, és bikinishow-jának az arca.

Gyönyörű nők a kemény munkák bűvkörében

Szexis és dögös modellek a kamerák előtt, mégis miután a két leányzó ledobja a kifutókon viselt csinos ruhákat, valami egészen másba vágják a fejszéjüket: esztergálnak vagy éppen kőművesednek.

Hajmeresztő és extrém zuhanóélmények

A lány, akinek az élete a zuhanás! Lucia a világ egyik legbátrabb bázisugrónője, extrém magasságokból veti magát a mélybe, és szabadesés közben a legboldogabb. De vajon félt-e már valaha ég és föld között?

Utánozhatatlanul utánozza Michael Jacksont

A világ egyik legjobb Michael Jackson megszemélyesítője, aki nem csupán a popikon mozdulatait, arcjátékát utánozza le, hanem lelki habitusát is visszaadja a színpadon.

„Megtévesztő” magyar szépségek a világ kifutóin

Csinos, magas, szép, ráadásul kettő van belőle! A dupla vizuális élmény pedig nem csak itthon, hanem külföldön is nagy figyelemnek örvend. A Repcsik ikerpár modellként beutazta már a földet.

A legmenőbb címlapokról kacsint ránk a magyar bajnok

A 21 éves békéscsabai lány azt nem képes kibírni futás nélkül. Nem csoda, Johanna 10 éven át 800 méteres síkfutó volt, válogatott atléta és magyar bajnok.

Jól teker és pörget az extra hajlékony lány

A CSISZ 2. válogatójának egyik gyöngyszeme volt Kiss Kata hulahopp-produkciója. A korábbi Ritmikus Gimnasztika bajnok nagyon izgult, hogy előadása során valamelyik karikája a földön landol, ehelyett csak a zsűritagok álla esett le.

A szépségversenyek megszállottja


szerző:
2012.04.02. 19:20
A szépségversenyek megszállottja

Model of the Universe, Sugó szépe, Tiszakécske szépe, a Szépek szépe –egy személyben. Farsang Dorottya tizennyolcszoros szépségkirálynő, modell és színésznő. Kinevezhetjük a koronák királynőjének.

Nagy Feró lányának bekötik a fejét

Az X-Faktor mentorának első házassága nem tartott sokáig, de a frigyből egy gyönyörű kislány született. Gaby azóta érett nővé vált, aki hamarosan kimondja a boldogító igent.

Ázsiai szépségeket választottunk

Jöjjenek országunk legegzotikusabb lakói! Gyönyörű, mandulaszemű tinédzserek, akik, bár a szüleik Ázsiából érkeztek, Magyarországot tekintik hazájuknak, és akiknek jó része minden kulturális különbség ellenére, magyar fiúval képzeli el a jövőjét.

Behálózzák a világot a szuperszexi feltörekvők

2012 legdögösebb csajai – legalábbis minden jel arra mutat, hogy ez az év az övék lesz és minden bizonnyal meghódítják majd a világot: Selena Gomez, Mila Kunis, Emma Stone, Lana Del Rey, Palvin Barbara.

Magyar szupermodellek a hírnév vonzásában

Lábuk előtt hever az egész világ. Férfiak milliói lesik sóvárogva a képeiket, és emiatt legalább ugyanennyi nő irigykedik rájuk. Modellek, akik kacér, morcos vagy éppen elrévedő tekintettel sejtetik a divatvilág titokzatosságát.

Feltűnően csinos lányok, tengerkék bikiniben

Van köztük futballbíró, leendő rendőr, manikűrös és még egy olimpiai bajnok lánya is a kifutóra gyakorol. Ők mind Európa egyik legnagyobb szépségversenyére, a Miss Alpok Adriára készülnek.

Véget érhet a kislány rémálma?


szerző:
2011.12.20. 19:00
Véget érhet a kislány rémálma?

Dominika meggyógyult, történetéből orvosi tananyag lett, ma már majdnem tökéletesen jól van. De csak majdnem. Egy műtét még vár rá, amihez 1 millió forintra van szüksége a családnak.

VV Zsófi ejtette a plasztikát és a pasikat

VV Zsófi szokatlanul kerekded arca találgatások tárgya lett. Most mindenkit megnyugtat, nem lett sem drogos, sem alkoholista, a változásnak sokkal prózaibb oka van.

Csak 16 éves, de a világ is a lába előtt heverhet

Az Év Hölgye díjesélyeseiről készített riportunk közben figyeltünk fel a 15 éves modellre, aki Nagylengyelben él családjával. Akkor a díj 5 legesélyesebb versenyzője közé került.

Tinilány a bajnokság „gólkirálya”

Még csak 14 éves, de már most annyi érmet gyűjtött össze, amennyit mások egész pályafutásuk alatt. Zsanettől ráadásul a focipályán félnek a leginkább: lány létére ő az első a Budapest Bajnokság góllövő listáján.

Bájaikkal gyűjtenek pénzt a motoros csajok

A szemük láttára halt meg egy barátjuk, a motoros lányok az ő emléke előtt is tisztelegnek azzal, hogy már másodszor szerveznek gyűjtést. Céljuk eléréséhez pedig mindent képesek bevetni. A nők szépségével és vonzerejével is hatni szeretnének.

Sokaknak adott ihletet a gigászi hajzuhatag

Nemrég mutattuk be a Fókuszban a leghosszabb hajú magyar lányt. A tizenkét éves Csilla bokáig érő hajzuhataga több nézőnket megihlette. Egy szintén tizenkét éves lány például előttünk vágatta le hosszú tincseit, hátha ezzel egy súlyos beteg gyereknek segíthet.

Éveken át kínozták a battonyai lányt

Különös kegyetlenséggel ölték meg azt a 25 éves nőt, akinek holttestét még a hónap elején találták meg Battonyán. Figyelem! Megrázó történet!

Brutálisan elbántak a kamaszlánnyal

Megvertek, kifosztottak és hajának levágásával „büntettek” egy 17 éves lányt.

A drog és a prostitúció fogságában

A 30 éves Krisztina mára megbánta, hogy sokszor rosszul döntött. Egyetemista lett, de csak hogy drogot készítsen, aztán halálosan megbetegedett.

Az út szélén is dúl a nemek harca

Arra voltunk kíváncsiak, vajon egy női vagy egy férfi hüvelykujjnak van-e több esélye az autópálya mellett. Az eredmény nagyon tanulságos. Bár a nemek harcában óriási a különbség, párban már elég jók a kilátások.

41 éven át szexuálisan zaklatta és verte lányait?

Újabb vérfertőzési botrány Ausztriában: 41 évig bántalmazta, és többször megerőszakolta szellemi fogyatékos lányait egy 80 éves férfi.

A bűvész szerint szexmentes a munka

Szó sincs erotikus munkáról, a lányok le akarják őt járatni – ezt mondta az RTL Híradónak a megvádolt bűvész.

„A bűvész hazudik magáról is”

A férfi az RTL Híradó által rejtett kamerával rögzített állásinterjún egyebek mellett azt állította, ő a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatója.

Testi örömökért adta volna az elégségest

Szexért akarta átengedni a vizsgán egyik tanítványát a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem egyik professzora.

A lány, akinek a focilabda volt az álma

14 éves korában 24 kilóra fogyasztotta magát. Nehéz menet volt, de Niki legyőzte az anorexiát. Mára egyedülálló karrierre tett szert. Ő az egyetlen olyan lány az országban, aki férfiak között lép pályára hivatalos magyar focibajnokságban.

leszbi blog


szerző:
2011.06.13. 19:42
Német tizenévesek gyújtották fel magukat

A 16 éves fiú a helyszínen életét vesztette, míg a 13 éves lányt súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.

Faképnél hagyott menyasszonyt mentett meg

Drámai mentőakciót rögzített mobiltelefonján egy szemtanú. Egy bánatos lány öngyilkossági kísérletét vette fel Kínában.

Jódhiányos tinilányok


szerző:
2011.05.04. 08:21
Jódhiányos tinilányok

A serdülő lányok kétharmadának alacsony a jódszintje, ami veszélyezteti a megszületendő generáció egészségét.

Adjunk nevet az új gólya-mátkának!

Új párra talált Nagyhalász internetes sztárgólyája. Az új asszonynak a netes játékon adhatnak nevet a madárbarátok.

Kéreget az éhes mackólány


szerző:
2011.03.17. 07:02
Kéreget az éhes mackólány

Egy szelíd nőstény medve kéreget élelmet a az ukrajnai Luckhoz közeli falvak lakosaitól.

3 napon át erőszakolták a fogyatékos lányt

12 embert tartóztattak le, mert napokon át szexuálisan zaklatták a 15 éves lányt.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való