KERESÉS search-close

kiemelés

22 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "kiemelés"

Több tízmillió forintba került a Hableány kiemelése

Több tízmillió forintba került, hogy a Clark Ádám úszódaru kiemelte a Hableányt a Dunából - ezt mondta az RTL Híradónak az úszódarut üzemeltető cég. Pontos összeget nem említettek, és kiemelték, hogy nem ezen a munkán akartak keresni, több eszközüket is ingyen biztosították a mentéshez. Hogy a hajótragédia elhárítása pontosan mennyibe került, egyelőre nem tudni.

Egy percre sem lazíthatott az úszódaru legénysége a Hableány kiemelése során

A Hableányt kiemelő úszódaru szerda délután már el is indult vissza Komáromba. A Clark Ádám kapitánya azt mondta, a keddi mentés nekik is különleges volt. Ő maga a parancsnoki hídon állva irányította a munkát 10 órán keresztül. Egyetlen percre sem lehetett lazítaniuk, minden egyes kötélmozdulat fontos volt.

Lánya szerint életvidám, mindig jókedvű ember volt a Hableány kapitánya

A hajóroncsból kedden felhozott első holttest feltehetően a Hableány kapitánya, Lombos László Albert volt. A kapitány lánya Orsolya megtörten idézte fel a baleset előtti napot, akkor látta utoljára édesapját. Azt mondta a legborzasztóbb, az volt, hogy nap, mint nap azzal kellett szembesülnie, hogy édesapja testét továbbra sem találják.

Kiemelték a Hableányt, 4 áldozatot még mindig keresnek

A városnéző hajó május 29-én este süllyedt el, miután A Margit hídnál a Viking Sygin nevű szállodahajó nekiütközött. A Hableány nagyjából hét másodperc alatt merült el. A fedélzeten 33 dél-koreai és a kétfős magyar személyzet tartózkodott. Heten menekültek meg.

Négy embert még mindig keresnek

Mentés közben több nehezítő tényező is volt - az egyik szakértő megcsúszott és beleesett a Dunába, társai egy motorcsónak segítségével húzták ki a vízből. Miután a roncsot félig kiemelték, megkezdődött a víz kiszivattyúzása, hogy tovább tudják emelni. A mentési munkákat Pintér Sándor Belügyminiszter is megnézte.

 

PAPP ZOLTÁN:

A Hableány kiemelése során legtöbbször a legtapasztaltabb búvár merült, akinek 3 holttestet sikerült a felszínre hoznia. Több búvár is azt mondta, lelkileg és fizikailag is teljesen kimerültek az elmúlt napokban. Az RTL Híradónak Papp Zoltán, ipari búvár nyilatkozott a merülés félelmetes körülményeiről.

JASENSZKY NÁNDOR: bűnügyi helyszínként kezelik a roncsot

Jasenszky Nándor, a TEK társadalomkapcsolati osztályvezetője mondta el az RTL Híradónak, hogy mi történt akkor, amikor a kiemelés megkezdése után újabb hevedert kellett rakni a roncsra, illetve arról is beszámolt, hogy mennyire összetett munkának volt köszönhető az, hogy a Hableány sikeresen átkerült az úgynevezett 40-es bárkára.

Hamarosan kiemelhetik a roncsot

A kiemelés részleteiről nem sokkal adásunk előtt tartott sajtótájékoztatót a TEK a Margitszigeten. Azt mondták, az emelőhevederek már a Hableány roncsa alatt vannak, és nemsokára a Clark Ádám emelődaru is pozícióba áll. A helyszínen van tudósítónk, Litauszky Balázs.

Kedden kiemelhetik a Hableányt

Az RTL tudósítója a Margithídtól jelentkezett, ahol már két sodronyt áthúztak a búvárok a hajóroncs alatt. Keddre ígérik az elsüllyedt Hableány kiemelését.

Hajókatasztrófa - még 8 áldozatot keresnek

A hajókatasztrófa újabb áldozatát találták meg. Százhalombattánál került elő szombaton, a dél-koreai nőt azóta már azonosították. Még 8 embert keresnek, köztük az elsüllyedt hajó magyar kapitányát. Közben a búvárok továbbra is folyamatosan dolgoznak azon, hogy kiemelhessék a roncsot.

Készülnek a roncs kiemelésére

Szinte biztos, hogy csak az ünnepek után kezdhetik meg a Hableány kiemelését 9 méteres mélységből. A terv már elkészült, a következő napokban a 22 milliméteres drótköteleket fűzik át a búvárok a roncs alatt. Közben lezárják az ablakokat és a nyílásokat is, nehogy a holttesteket kisodorja a víz a hajó kiemelésekor.

Megérkezett a Clark Ádám úszódaru a Hableányhoz

Megérkezett a hatalmas Clark Ádám úszódaru a múlt szerdán elsüllyedt Hableányhoz. Ezzel emelik majd ki a hajó roncsait várhatóan vasárnap. A Duna magas vízállása és az erős sodrás miatt különösen veszélyes volt a daru útja, két hidat is le kellett zárni arra az időre amíg a szerkezet áthaladt alattuk. Annak ellenére, hogy ez a csúcsforgalomban történt, a lezárás nem okozott közlekedési káoszt.

Legkorábban vasárnap emelhetik ki a Hableány roncsát

Legkorábban vasárnap délután kezdhetik el kiemelni a Hableány roncsát - ezt mondta az RTL Híradónak a Clark Ádám hajódaru kapitánya. Addigra apad annyit a Duna, hogy elférnek a hidak alatt és elérhetik a tragédia helyszínét. A mélyben a búvárok már cölöpökhöz rögzítették a Hableányt és az az uszály is megérkezett, amelyre a kiemelés után teszik a roncsot.

Már Budapesten az 50 méteres úszódaru

Megérkezett délután Budapestre a Clark Ádám úszódaru. A hatalmas, 50 méteres daruval tervezik kiemelni a múlt szerdán elsüllyedt kirándulóhajó roncsait. 9 óra alatt ért fel a daru Komáromból Budapestre, de csak Újpestig jutott, a Duna ugyanis még mindig emelkedik, így még nem tudni, mikor kezdhetik meg a munkákat. A 70 éves hajótest kiemelése nem veszélytelen, félő, hogy kiemelés közben roncsolódik.

Hajóbaleset: életveszélyben dolgoznak a mentőbúvárok

72 kiló ólmot kellett magára vennie a búvároknak, akik megpróbálták megközelíteni az elsüllyedt Hableány roncsát. Csak így nem sodorta el őket a Duna. Mesélt nekünk az egyik búvár arról, mit látott merüléskor. Ma egy dél-koreai és egy osztrák különlegesen képzett búvárcsoport is csatlakozott a magyarokhoz. Közösen döntik el, hogy miként és mikor lehet kiemelni a roncsot.

HAJÓBALESET: a helyszín most


szerző:
2019.05.31. 15:40
HAJÓBALESET: a helyszín most

A Dunán, a Margit hídnál zajlanak az előkészületek a szerda éjjel elsüllyedt városnéző hajó, a Hableány kiemelésére. A környéken még mindig sok a nézelődő és a tévéstáb. Egy helikopterrel új szonár is érkezett, ami sokat segíthet a hajótest kiemelésekor.

Napokba telhet a roncs kiemelése

Napokba telhet még a hajóroncs kiemelése. Először a búvároknak kell feltérképezniük a hajógerinc állapotát, csak ezután hozhatják felszínre a Hableány maradványait. A negyven tonnás hajó, ami 1949-ben épült a személyhajósok szövetségének elnöke szerint jó állapotban volt. Az üzemeltető cég szerint sem lehet szó műszaki hibáról.

Kiemelhetik a családból azt a gyereket, aki nem kapta meg a kötelező védőoltásokat

Kiemelheti az állam a családból azt a gyereket, aki nem kapja meg a szükséges, kötelező védőoltásokat. Az Alkotmánybíróság döntése alapján nem örökre vennék el a szülőktől a gyermeküket, csak amíg nem hajlandóak az együttműködésre. A Facebook már betiltotta ki az oltásellenes tartalmakat az oldalról. A szakemberek szerint ugyanis az oltásellenes tévhitek legalább olyan gyorsan terjednek, mint a járványok.

BUDAFOKI BOMBA: mi lett volna, ha felrobban?

Óriási pusztítást okozott volna a két világháborús bomba, ha felrobbant volna. Erről mesélt Híradónknak a tűzszerész alezredes. (a Híradó teljes riportja ITT!)

TŰZSZERÉSZEK: Így dolgoztak - előkészületek

Reggel óta dolgoznak a tűzszerészek a Duna budafoki szakaszánál, ahol második világháborús bombákat emelnek ki a vízből. Stábunk ott volt az előkészületeknél a Duna parton. (a Híradó teljes riportja ITT!)

Autóroncsra bukkantak az alacsony Dunában

Évek óta a vízben lehetett az az autóroncs, melyet az alacsony vízállás miatt most vett észre egy ukrán hajó legénysége az M0-ás hídtól két kilométerre. Ők riasztották a tűzoltókat, akik ma reggel kiemelték a kocsit a vízből. Mutatjuk a víz alatti autóról készült a videót!

Beszorult a kútba egy ló


szerző:
2011.03.25. 09:24
Beszorult a kútba egy ló

A 400 kilós ló teste kitöltötte szinte az egész kutat, ezért nehéz volt kiemelni. Az állat sokkot kapott, de épségben van.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való