KERESÉS search-close

kerekesszékes

43 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "kerekesszékes"

SEGÍTSÉG: Kerekesszékes ikerlányainak keres albérletet az édesanya

Nagy Anna egyedül neveli ikerlányait, Annát és Nórit. A lányok születésekor oxigénhiány lépett fel, sérült a központi idegrendszerük, ezért kerekesszékbe kerültek. A Pető Intézetbe járnak iskolába, ezért költöztek fel Budapestre. Most azonban a családnak mennie kell eddigi albérletéből. Újat azonban nem találnak. Anna ugyanis maximum 100 ezer forintot tud kifizetni a lakásért, és ilyen áron nincs akadálymentes lakás.
A Híradó riportját ide kattintva nézheti meg.

CSÁNGÓ DANI:

Dani 14 éve ül kerekesszékben, dolgozik, egyetemen tanít, saját projektjeit csinálja, társainak segít, fesztiválokra jár, csajozik, vagyis éli az életét, úgy, ahogy mindenki. Azonban hosszú út vezetett idáig.

Hinta-baleset: lassan gyógyul a fiú

Lábbal hajtja a kerekesszéket, próbál önállóan enni és mindenre reagál. Édesanyja szerint, ha lassan is, de egyre jobban fejlődik Krisztofer, aki tavaly szeptemberben zuhant ki egy extrém hintából, miután az eltört Várpalotán. Az ügyben a rendőrség még mindig nyomoz.

Rendelő: kerekesszékeseknek nem ajánlott!

Több mint tíz centis bukkanók, szűk ajtó és mozgássérültek számára alig használható ágy. Mindez a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházban kialakított új rendelőben, ahová többségében mozgássérült betegek járnak. Kerestük a kórházat és a fenntartót is, de nem válaszoltak kérdéseinkre.

Kamera rögzítette a gázolást

Kerekesszékes férfit gázolt el egy terepjáró Szegeden. Az autót vezető nő kanyarodott, eközben lassítás nélkül elütötte a mozgássérültet, aki súlyosan megsérült. A mentők fél órán át próbálták stabilizálni az állapotát, majd kórházba vitték. A balesetet rögzítette egy közeli házra szerelt térfigyelő kamera. Megrázó felvételek!

A lángok közül mentette ki a nőt

Az utolsó pillanatban sikerült kimenteni égő házából egy tolószékhez kötött asszonyt Kaliforniában. A túlélőket kereső tűzoltó élete kockáztatásával hozta ki a nőt a lángok közül, miután meghallotta a segélykiáltásokat.

 

Kerekesszékes, de fogházba megy az idős férfi

Fogházba kell vonulnia egy kerekesszékes, idős, beteg férfinak, mert halálos balesetet okozott két éve Debrecenben. Az akkor 78 éves sofőr túl gyorsan akart bevenni egy kanyart, és közmunkások közé csapódott. Egy asszony meghalt, egy másik maradandó károsodást szenvedett. A bíróság az idős embert jogerősen két év fogházra ítélte, kora és állapota miatt 1 év múlva szabadulhat.

Akadálymentesítés akadállyal

Egy éve hadakozik az akadálymentesítésen egy kerekesszékes férfi a Zala megyei Hernyék önkormányzatával. A járási hivatal kötelezte a települést, hogy akadálymentesítse a ház előtti járdát. A munkát elvégezték, de a férfi szerint a helyzet rosszabb, mint előtte, és az akadály miatt továbbra is segítségre van szüksége. A polgármester viszont azt mondja: mindent úgy végeztek el, ahogy előírták nekik.

Parti Angéla, a kerekesszékes szépségverseny királynője

A 4. nemzetközi kerekesszékes szépségversenyen, ahol Katus Attila is zsűri székbe ült, első helyezést ért el Angéla. Gratulálunk!

Nem bírja cipelni, lépcsőliftre gyűjtenek

Néhány lépcsőfok, ennyi választhat el örökre a külvilágtól egy 15 éves kerekesszékes fiút. Levente az édesanyjával és öccsével egy soproni társasház magasföldszintjén él. Édesanyja minden nap a vállán viszi le a fiút lakásukból, de egyre nehezebben bírja. Volt, hogy el is estek. Ezért most egy lépcsőliftre gyűjtenek. A fiút egy ország ismerhette meg tavaly, amikor a VOLT-fesztiválon még a Wellhello zenészei is elsírták magukat, mert koncertjükön a tömeg kerekesszékével együtt jutatta el a kamaszt a színpadig.

Kerekesszékkel nem engedték fel a buszra

Nem volt hajlandó elvinni egy elektromos kerekes székes utast Budapesten a 133-as busz sofőrje. A buszvezető, miután meglátta, hogy felvétel készült róla, az összes utast leszállította. Stábunk épp egy másik mozgássérülttel forgatott arról, hogy sokukat hagyják a megállóban, miközben a BKK-nál nincs olyan előírás, ami megtiltaná az elektromos kerekesszékesek szállítását.

Még nem akar meghalni


szerző:
2016.09.12. 18:21
Még nem akar meghalni

Még nem áll készen a halálra, a sajtó félreértette szavait - ezt mondta az a belga kerekesszékes paralimpiai bajnok, akiről elterjedt, hogy a most zajló riói játékok után az orvosok segítségével vetne véget életének. Az erős fájdalmai ellenére szombaton ezüstérmet nyert Marieke Vervoort azt nyilatkozta: nyolc éve kért és kapott engedélyt az eutanáziára, és biztosan ezt választja majd, de még élvezi az életet.

Lánykérés a paralimpián

Győztes meccse után azonnal megkérte barátnője kezét Németh Roland kerekesszékes teniszező Rióban. Már két éve készült a lánykérésre, de várt vele első paralimpiai szerepléséig. Miután bejutott a legjobb 32 közé, a kamerák előtt hívta fel barátnőjét, aki annyira meglepődött, hogy alig hitte el, ami történik. Többször vissza is kérdezett, mielőtt boldogan kimondta az igent.

Nyerni akar, aztán meghalni

Paralimpiai aranyat akar, utána pedig meghalni egy belga sportoló. A kerekesszékes Marieke Vervoort-nál 16 évvel ezelőtt diagnosztizáltak egy ritka betegséget, amely miatt lebénult. Állapota pedig folyamatosan romlik, erős fájdalmai vannak. Ennek ellenére négy éve aranyat nyert a paralimpián. Most megvédené címét és még egy aranyat akar, de már nem bír a fájdalmakkal élni. Figyelem, a következő téma sokakat érzékenyen érinthet.

Alig van akadálymentes albérlet

Kétségbeesetten keres akadálymentesített albérletet egy budapesti kerekesszékes asszony beteg kisfiával és édesanyjával. A családnak váratlanul mennie kellett előző albérletéből. A kétéves kisfiút viszont felvették egy második kerületi speciális fejlesztő bölcsődébe így fontos lenne, hogy ott találjanak lakást, és olyat, ahol kerekesszékkel is lehet közlekedni. A Mozgáskorlátozottak érdekeit védő szövetség főtitkára szerint nagyon kevés az akadálymentesített lakás Magyarországon.

Nem vitte el a busz a mozgássérültet

Két buszsofőr sem vett fel egy mozgássérült férfit Budapesten egy buszmegállóban, írta meg elsőként a Bors. Az elektromos kerekesszékkel közlekedő Szőcs Gergely feleségével és 5 éves kislányával akart hazamenni Dunakeszire, de egymás után két buszra sem engedték felszállni. Egy káposztásmegyeri mozgáskorlátozott nővel is ugyanez történt a napokban. A BKK-nál azt ígérték, kidolgozzák az ilyen helyzetekre érvényes szabályozást.

Otthagyják a kerekes székeseket


szerző:
2016.07.20. 15:13
Otthagyják a kerekes székeseket

Megállóban hagyott mozgássérültek panaszkodnak a buszsofőrökre. Azt mondják, egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem veszik fel a kerekesszékben ülő utasokat. 

Legoból készült kerekesszékkel száguldozik Mac, a mozgássérült kölyökmacska

A kiscicát járókelők találtak meg New York utcáin. Egyből kórházba vitték, ahol hamar kiderült: az állat nem tudja mozgatni a hátsó lábait. Az állatklinika orvosai építőkockából járókeretet készítettek neki, amivel aztán hihetetlen gyorsasággal képes közlekedni. Mac-et mindenki a szívébe zárta, remélik, a rehabilitáció után gazdára talál majd.

Fókusz 2016-02-04


szerző:
2016.02.04. 18:55
„Itt 100 százalékosan fel lehet töltődni”

100 százalékosan fel lehet itt töltődni, mint a telefon – ezt mondta az egyik kerekesszékes felszolgáló, aki a Nem Adom Fel Café és Bar-ban dolgozik. A kávézó szerdán nyitott, Budapesten az első olyan hely, ahol csak fogyatékkal élők dolgoznak.

Neten szerzett barátokat a kerekesszékes nő

A Facebookon talált barátokra egy kerekesszékes pécsi nő, aki három éve szinte ki sem tud mozdulni a szobájából. A 26 éves Kis Ilona egy sportbaleset miatt bénult le. Amikor úgy érezte, nem bírja tovább a magányt, a közösségi oldalon megosztotta a történetét.

Nem szállhat buszra a mozgássérült férfi

Mozgássérült, ezért nem engedik fel a buszra - ezt állítja egy ballószögi férfi. Kerekesszékével három buszra próbált felszállni. Stábunk rögzítette, amikor az egyik sofőr azt mondta neki, nem viszi el. Hét évig nem volt ezzel gond, most egy jogszabály miatt nem utazhat, bár szerinte ennek inkább személyes okai vannak.

 

Mozgássérült autósok versenyeztek

Szeretnék megmutatni az épeknek, hogy ők is tudnak vezetni – a résztvevők szerint ez a mozgássérült autós ügyességi verseny célja, amelyet már 9. alkalommal rendeztek meg Győrben.

Kerekesszékes artista elképesztő mutatványai

Gázpalackokon egyensúlyoz és hajmeresztő ügyességi számokat mutat be Budapesten a világ egyetlen kerekesszékes artistája. A francia művész 10 évvel ezelőtt egy cirkuszi balesetben bénult le, de már a kórházi ágyon karrierje folytatását tervezte. Azóta egy háromfős társulat tagjaként egyensúlyozó számokkal lép fel.

Nem tud tanulni, mert kerekesszékes

Nincsen akadálymentesített kollégiumi szoba, ezért évet kellett halasztania a főiskolán egy lánynak. Sok mozgáskorlátozott fiatal nem is mer jelentkezni egyetemre, vagy főiskolára, mert el kellene költöznie otthonról, és sem albérletet, sem kollégiumi szobát nem talál - ezt mondta a mozgáskorlátozottak szövetségének elnöke. Szerinte, ha azt akarja a magyar állam, hogy mindenki dolgozzon, a kerekesszékeseknek is meg kellene teremteni a körülményeket, hogy tanulhassanak. Az új szabályozás szerint 2018-ig minden kollégiumban kell akadálymentes szobát kialakítani.

Kézről kézre adták a kerekesszéket

Mindenki sírt - a zenészek a színpadon, a közönség és a fotókat megosztó internetezők is. A VOLT fesztiválon ugyanis egy kerekesszékes kisfiút kézről kézre adva juttattak el a színpadig, ahol a Wellhello együttes játszott. A 14 éves Levente sem beszélni, sem járni nem tud, ám jó tanuló és nagy rajongó is. Édesanyja szerint életre szóló élményt köszönhetnek a fesztiválozóknak.

Előzetes: Könnyek a színpadon és a nézőtéren

Kerekesszékes kisfiú hatotta meg a VOLT fesztivál közönségét. A 14 éves Leventét a fesztiválozók kézről-kézre adva juttatták el a Wellhello koncertjének színpadára. A közönség összefogásáról videó is készült, amit megmutatunk este hatkor az RTL Híradóban.

9 lépcsőfok választja el a külvilágtól

9 lépcső - ennyi választ el a külvilágtól egy miskolci kerekesszékes férfit. Egy húszemeletes épületben lakik, születésétől fogva rokkant, beszélni és járni is alig tud. Évek óta küzd azért, hogy építsenek egy rámpát a házhoz, amin könnyebben ki tudna menni, de eddig csak ígéreteket kapott. A lépcsőházban több mozgássérült és idős ember is lakik, a rámpa nekik is nagy segítség lenne.
 

Lakástűzben halt meg egy 66 éves, kerekesszékes férfi Tiszanánán

A faluban azt beszélik, az ágyban dohányzott, elaludt, a cigarettája pedig meggyújtotta a takarót – így történhetett a tragédia. A férfit egy család gondozta, ők mentették ki a lángok közül. Többször is megpróbálták újraéleszteni, de hiába. Úgy tudjuk, füstmérgezést kapott.

Kihívások napja


szerző:
2015.05.15. 18:30
Kihívások napja

Kerekesszékes foci és gyorsulási verseny. Tandemezés bekötött szemmel és egy különleges kincskereső játék, ahol a résztvevők megismerkedhetnek például a jelnyelvvel. A Hétköznapi Kihívások napján idén is az volt a cél, hogy az egészséges gyerekek kipróbálják milyen a látás-, hallás- vagy mozgássérült gyerekek hétköznapja. A csapatok idén esélyegyenlőségi élőcsocsóban még rekordot is döntöttek.

Nem talál albérletet, mert kerekesszékes

Egy fiatal mozgássérült lány fél éve próbál lakást bérelni a fővárosban. Garai Nóra jelenleg gyermekotthonban él, de onnan legkésőbb áprilisig el kell költöznie. A Mozgáskorlátozottak Országos Szövetségének elnöke szerint az a legnagyobb gond, hogy eleve kevés az akadálymentesített lakás, ráadásul az erre a célra kapható állami támogatás összege 20 éve nem emelkedett.  

Érvényes volt az igazolása, megbüntették

Volt mozgássérült parkoló igazolványa, mégis megbüntették. Az anyuka 7 gyereket, köztük két csecsemőt és egy kerekesszékes kislányt nevel  - csak a boltba ugrottak be, mert a gyerekek éhesek voltak, mire kijöttek, már ott volt a kocsi szélvédőjén a piros büntetőcsomag.
 

Halálra gázolta a mozgássérültet

A helyszínen belehat a sérüléseibe az a mozgáskorlátozott jakabszállási férfi, akit még kedden késő délután gázolt el elektromos kerekesszékével együtt egy autós az 54-es főúton a város közelében. A férfi egy barátjánál volt, éppen hazafelé tartott, amikor hátulról belerohant egy autós.
 

Hihetetlen küzdelem a kisfiú boldogságáért

A 10 éves Márk különleges kisfiú, aki a forgatás közben elvarázsolta a Házon kívül riporterét. Zongorázik, drámaórára jár, sorra nyeri a mesemondóversenyeket, jókedvű, és 4 éve barátnője van. Igen, barátnője. De Márkról azt is tudni kell, hogy kerekesszékkel közlekedik, és amióta felsős lett, az osztályával együtt az emeleten tanul. Es mivel az iskolában nincs lift, napi négyszer édesanyja viszi őt föl és le a lépcsőn. Az anya, aki ezt egyre nehezebben bírja, de nincs más választása, mert senki másra nem számíthat. Moskovics Judit riportja.
 

Csak a teste tört meg, a lelke továbbra is szárnyal

Felesége videózta, amikor siklóernyővel lezuhant. Gyuri gerince a tragikus sportbalesetben kettétört. Ő mégis felállt. A szó minden értelmében.

Viktor, aki álmokat vált valóra

Munkaidőben trolivezető, de amikor végez, olyan programokat szervez kerekesszékeseknek, amelyeket senki más. Mindezt csak azért, mert jót akar tenni. Hogy miért? Ő maga meséli majd el.

Házon kívül 14-01-29


szerző:
2014.01.29. 23:40
Házon kívül 14-01-29

Házon kívül: Csaló - Az internetes átverés újabb áldozatai. Viktor - Az önzetlen trolivezető, aki álmokat vált valóra. Új év, új élet - Betörés, váratlan kiadások, nehéz évkezdet.

Kerekesszékkel a Bamako rallyra


szerző:
2012.09.05. 19:00
Kerekesszékkel a Bamako rallyra

A kerekesszékes Adrienn a quadozást már kipróbálta, most a sivatagról álmodik. A vagány lány a Budapesttől Makóig tartó akadálypályán egyelőre csak navigátorként versenyzett, Bamakóba azonban sofőrként készül.

Egy kerekesszékes fiú mesebeli története

Hihetetlen a története annak a dúsgazdag fiatal férfinek, akiről születése után a saját anyja lemondott. Kristóf ma kerekesszékéből ötszáz fős vállalatot irányít, bőkezű adakozó, lelkes állatvédő.

Janicsák Veca lelkét megérintették

A Házibuli című film slágerré lett főcímdala új értelmet kapott, amikor Vecának énekelte a könnyeit nyeldeső, boldog rajongó. Az X-Faktor énekese a lány anyjával szövetkezett, így tudta váratlanul meglepni Ancsit. A megható találkozás után az első közönségtalálkozójára is elkísértük Vecát.

Kerekesszékes túszejtő Amerikában

A férfi nyolc órán át tartó akció alatt csak egy pizzát kért, senkit sem bántott.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való