KERESÉS search-close

kötbér

8 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "kötbér"

Milliárdos kötbért kért a BKV

Milliárdos nagyságrendű kötbért követel a BKV a felújított orosz metrókocsik miatt a gyártól. Ezt a cég vezérigazgatója mondta, de pontos összeget és részleteket nem közölt. Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy még egy forintot sem kapott a BKV a követelésből. Ezért a bizottsági ülést hívnak össze az ügyben. Közben a főpolgármester azt közölte, siker a 3-as metró szerelvényeinek felújítása.

 

Fakocka miatt állt a metró

Egy két centis fakocka miatt állt le egy felújított orosz metró kocsi. Valószínűleg az egyik utas tehette az ajtó mellé. Hogy kiderüljön véletlen vagy direkt volt, átnézik a kamerák felvételeit. Híradónk közben megtudta, hogy a korábbi sorozatos üzemzavarok miatta BKV több mint két milliárd forint kötbért követel az orosz gyártól.

Hivatalosan csak most adták át a Casino épületét

Már július 7-én elkészült a margitszigeti Casino épületének felújítása, ezt mondta Híradónknak Borsa Miklós, a vizes vb-t szervező BP2017 Nonprofit Kft. szóvivője. Az épületet hivatalosan ma adták át, de néhány napja még munkagépek dolgoztak rajta. Az Együtt szerint kötbért kellene kérni a kivitelezőtől, ezért feljelentést tettek. A szervező cég szóvivője azt mondta, megvizsgálják a kötbér lehetőségét, de nem érte őket anyagi kár, mert nem kellett például irodát bérelniük.

Milliárdos kötbérről mondott le

Nem készül el időre az új szombathelyi stadion, a kivitelezőnek mégsem kell kötbért fizetnie. Az MSZP azt mondja: a beruházással megbízott városi cég igazgatója szabálytalanul döntött az átadás elhalasztásáról, amivel egyben lemondott másfél milliárd forint kártérítésről is. A polgármester szerint viszont minden rendben van, a kötbér pedig amúgy sem a városé lett volna.

 

600 millió forintról mondhatott le a főváros

600 millió forint kötbérről mondott le a BKK a Széll Kálmán tér átépítésének csúszása kapcsán - állítja az Együtt. Az ellenzéki párt belenézhetett a szerződésbe, és feljelentést tett. A közlekedési központnál a kötbér összegéről nem beszélnek, de szerintük nem a mostani vezetés ideje alatt csúszott meg a felújítás, ettől függetlenül nem keresik a felelősöket.

Büntetőperig futhat a metrókocsik ügye

Kis híján botrányba fulladt az Alstom-per szerdai tárgyalása a franciaországi Versailles-ban.

Csak októberben csengetnek be Tiszabecsen

A helyi iskola felújítása után elszámolási vita miatt csak októberben kezdődik a tanítás.

Decemberig autómentes marad a Margit híd

A főváros nem fogadja el a magyarázatot, napi negyven millió forint kötbért követel.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való