KERESÉS search-close

késelés

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "késelés"

Enyhébb ítéletet kért a trolibuszvezetőt megkéselő férfi

Négy és fél év börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki tavaly júliusban megszúrt egy trolibuszvezetőt a Városligetben. A vád szerint részegen szállt fel a járműre, majd rá is gyújtott, amit a sofőr szóvá tett. Kiabálni kezdtek egymással, ekkor került elő a kés. A trolivezető a karján sérült meg, de csak könnyebben.

Egy hónapig élt együtt a holttesttel

Védekezni akart a késsel, amibe beleesett a támadója - ezt mondta a helyszíni tárgyalásán az a férfi, aki tavaly októberben szúrta le ismerősét Pécsen. A gyilkossággal vádolt 61 éves férfi a tragédia után egy hónapig élt együtt a holttesttel, amit egy leeresztett műanyagmedencébe és egy szőnyegbe csavart.

A parkban szúrta meg élettársát az asszony

Egy parkban szúrta le élettárást egy nő a gyanú szerint. Tegnap este Mátészalkán italoztak, majd valamin összevesztek, a nő pedig dühében egy késsel megszúrta élettársát. A férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba, úgy tudjuk azóta már jobban van, az állapota stabil. Az asszonyt a helyszínen elfogták és őrizetbe vették a rendőrök, úgy tudjuk mindent beismert.

Késsel támadt anyja élettársára egy 15 éves sükösdi fiú

Letartóztatta a kecskeméti bíróság azt a 15 éves sükösdi fiút, aki pünkösd vasárnap szívtájékon szúrta anyja élettársát. A férfit újra kellett éleszteni, a kés az egyik verőerét találta el, életmentő műtétet hajtottak végre rajta a kórházban. A fiú beismerte tették, de nem tett vallomást. 

Késelés a falunapon: a gyanúsított szerint, ő csak védekezett

Csak védekezett, mert későbbi áldozata hátulról lefogta. Úgy tudjuk ezt állítja az a 22 éves férfi, akit a hétvégi nádasdladányi halálos késeléssel gyanúsítanak. A Fejér megyei település falunapján verekedett össze a késelő és későbbi áldozata többször is az este folyamán.

Halálos késelés lett a vita vége a falunapon

Halálra késeltek egy fiatalembert vasárnap hajnalban a Fejér megyei Nádasdladányban. A 28 éves férfi barátaival bulizni érkezett a falunapra, de az egyik sátorban összeveszhetett későbbi gyilkosával. A biztonsági őrök kiküldték őket, de nem sokkal később újra összetalálkoztak, ekkor került elő a kés és halálra szúrta áldozatát egy 22 éves székesfehérvári férfi. A rendőrök elfogták, mindent beismert.

Leszúrta édesanyját, majd 15 éves öccsére támadt

Késsel szúrta le az anyját egy húszéves fiatalember éjszaka a Vas megyei Káldon, majd a tizenöt éves öccsére támadt. A nő azonnal meghalt, a tinédzser csak könnyebben sérült meg. A tragédia idején az asszony másik négy gyereke is otthon volt, nekik nem esett bajuk.

Halálra késelte apját egy 39 éves férfi

A nyírmártonfalvai férfi kedden késő éjszaka rontott rá apjára, információink szerint a kezén és a mellkasán is olyan súlyosan megsebesítette, hogy az áldozat a helyszínen meghalt. A faluban úgy tudják, a 39 éves gyanúsított pszichiátriai kezelés alatt állt, mert képtelen volt feldolgozni édesanyja elvesztését.

Féltékenység miatt késelhette meg élettársát

Féltékenység miatt szúrt - információink szerint ezt mondta a férfi, akit szerdán azért vettek őrizetbe a rendőrök, mert otthonukban megkéselte az élettársát. Úgy tudjuk, azt mondta, az asszony nagyon féltékeny volt, emiatt rendszeresen vitatkoztak.

Saját életét kockáztatva mentette meg a megtámadott nőt

Saját életét kockáztatva mentett meg egy megtámadott nőt egy férfi Sopronban. Épp az utcán sétált, amikor segélykiáltást hallott a közeli lépcsőházból számolt be róla a Kisalföld. Berohant, azt látta, hogy a nő mellkasán egy férfi térdel, és késsel kétszer megszúrja. Lerángatta róla, majd üldözőbe vette. Közben ő is megsérült. Híradónknak azt mondta nem gondolkozott, tudta, hogy cselekednie kell, különben a nő meghalhat. Kiderült volt férje támadta meg az asszonyt, aki súlyosan megsérült, de már jobban van.

13 évre ítélték, mert megölte párját

13 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki még 2017. szeptemberében brutális kegyetlenséggel megölte barátnőjét fényes nappal, a nyílt utcán. A nő szakítani akart, ezért elment hozzá, hogy elhozza a holmiját. Amikor megérkezett, párja kirángatta az autóból, többször fejbe vágta, majd késsel több tucatszor megszúrta. Az ítélet nem jogerős.

Késsel támadt a járókelőkre, a rendőrök lőtték agyont

Agyonlőttek a francia rendőrök egy férfit, aki késsel támadt a járókelőkre Marseille belvárosában. A támadó négy embert megsebesített, majd pisztolyt rántott a rendőrökre, akik tüzet nyitottak rá. A támadó korábban 14 évig ült börtönben, mert agyonverte a saját apját.

A mentőkkel is agresszív volt a késelő férfi

Vádat emelhetnek a nyugdíjas férfival szemben, aki tavaly májusban leszúrta feleségét Bükön. A 68 éves férfi saját otthonukban támadt az asszonyra, egy heves vita közben szúrta mellkason. A leszúrt nő életéért sokáig küzdöttek a mentők, végül sikerült megmenteni.

Életfogytiglant is kaphat a férfi, aki megszurkált egy taxist

Ha elítélik, életfogytig tartó büntetés vár arra a férfira, aki tavaly életveszélyesen megszurkált egy taxit Pesterzsébeten. 20 ezer forintot rabolt tőle. Úgy tudjuk, azt mondta: nem akart ölni, csak fizetni nem akart a fuvarért. Az ügyészség most emelt vádat ellene.

 

Halálra késelték Gdansk polgármesterét

Halálra késelték a lengyelországi Gdansk polgármesterét egy jótékonysági rendezvényen. Az északi kikötővárost több, mint tíz éve vezető Pawel Adamowicz-ot a színpadon, a nézők szeme láttára szúrta le egy ámokfutó. A politikust megműtötték, de belehalt sérüléseibe, a 27 éves, büntetett előéletű merénylőt őrizetbe vették.

Csaknem 70-szer szúrt, életfogytiglant kaphat

Csaknem hetvenszer szúrta meg áldozatát, akár életfogytiglani büntetést is kaphat. Az ügyészség most emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki 2017 májusában végzett egyik ismerősével Újbudán. Hónapokig keresték a holttestet. Végül egy hátizsákba rejtve találták meg, nem messze a vádlott otthonától.

Ismerhette az áldozatát a gyilkos

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint karácsonykor megölt egy idős embert Miskolcon. A rendőrök szerint a feltételezett gyilkos ismerte áldozatát, ezért engedhette be a lakásba, ahol rátámadt és több késszúrással végzett vele. A lakásból több mint százezer forintot vitt el. A rendőrök szerdán fogták el a 38 éves miskolci gyanúsítottat, akit őrizetbe vettek.

Rendőrnő élesztette újra a megkéselt férfit

Karácsonyi angyalnak hívják kollégái azt a rendőrnőt, aki szombaton újraélesztett egy megkéselt férfit. Az áldozatot egy csepeli munkásszálláson szúrták mellkason. A rendőrök névtelen levelet küldtek Híradónknak, melyben azt írják, kollégájuk az újraélesztés után a mentők megérkezéséig életben tartotta a férfit, aki ennek köszönheti az életét. A késelés gyanúsítottját hétfőn letartóztatták.

 

Sérülése buktatta le a támadót

Két helyre is verekedés miatt hívták a rendőröket pénteken a főváros X. kerületében. Reggel két kalauzt támadott meg egy jegy nélküli utas, aki aztán elfutott. Később egy aluljáróban egy késelés miatt is intézkedniük kellett a járőröknek. Itt ismerte fel az egyik rendőr a vasutasok korábbi támadóját. A kalauzok szerint ugyanis jellegzetes sérülés volt a férfi kezén. Pont ilyen sérülése volt az aluljáróban megszúrt férfinak is, akit ellátása után őrizetbe vettek.

Fia ölhette meg az 59 éves csepeli asszonyt

Fia végezhetett egy 59 éves asszonnyal Csepelen, éjszaka nyakon szúrta. Egyelőre nem tudni, hogy mi vezetett a családi tragédiához. A szomszéd értesítette a rendőröket délelőtt, hogy nem tudja elérni a nőt. Amikor bementek a házba, ott találták az áldozatot és a nő 29 éves fiát is, akit azonnal elfogtak.

A kórházban tartóztatták le a késeléssel vádolt férfit

A kórházban tartóztatták le azt a 31 éves férfit, aki a gyanú szerint hétfőn halálra késelte két nevelt fiát Ózdon. Azután élettársára is rátámadt, az asszonyt életveszélyesen megsebesítette, majd saját magával is végezni akart. Mindkettőjüket az ózdi kórházban ápolják. A férfi kihallgatása másfél órán át zajlott.
A hétfői riportot ide kattintva nézheti meg.

SZÍVSZORÍTÓ: Nem tudja még, hogyan mondja el kislányának, hogy megölték az anyját

Információink szerint a nyíregyházi késeléssel gyanúsított férfi a rendőröknek beismerte, hogy ő végzett azzal a 21 éves fiatal anyával, akit november 16-a óta keres a családja. Élettársa 10 napig várta, hogy 21 éves, Lakatos Erzsébet hazatérjen miután november 16-án nyoma veszett. A pár együtt nevelte 4 éves kislányukat. A család kedden nyilatkozott Híradónknak azt mondták, hétfő éjjel rendőrök kopogtattak az ajtajukon, ők közölték, hogy a nőt meggyilkolták.
A Híradó szerdai riportját ide kattintva nézheti meg.

Gyilkolhatott is a bolti szurkáló

Gyilkolhatott is a férfi, akit a napokban tartóztattak le, mert a gyanú szerint megkéselt egy bolti eladót Nyíregyházán. A gyilkosság áldozata egy 21 éves mándoki nő, másfél hete eltűntként keresték. Holttestét tegnap találták meg a rendőrök egy autó csomagtartójában. A kocsi, ahogy fogalmaztak, a napokkal ezelőtti késelés gyanúsítottjához köthető. Úgy tudjuk, a férfi beismerte a gyilkosságot.

Halálra késelte két nevelt fiát

Megrázó történet!
Halálra késelte két nevelt fiát egy férfi Ózdon, egy 16 és egy 18 éves fiú az áldozat. A férfi az élettársára is rátámadt, őt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Ezután megpróbált öngyilkosságot elkövetni, de csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A szomszédok csak keveset tudnak a családról, néhány hónapja költöztek be az albérletbe.

Erőszak a Fekete Pénteken

Lövöldözés, késelés, tűzriadó, pánik, tolongás és őrület. Így zajlott a Black Friday az Egyesült Államokban. New York államban két férfit szúrtak le a nagy vásárlási lázban. New Jersey-ben egy vevő átlőtte egy másik csuklóját. Idén egy halálos áldozata és 6 sebesültje volt a leárazási erőszaknak.

Járókelő mentette meg a megkéselt eladónő életét

Megkéseltek egy eladónőt egy ruhaboltban Nyíregyháza belvárosában. Úgy tudjuk, egy vásárló rántott kést, mert sokallta a ruhák árát. Többször megszúrta az asszonyt, életveszélyesen megsebesítette. A nő állapota stabil, néhány órával ezelőtt pedig elfogták a támadót.

Késsel támadt szerelmére a disznóvágáson, a lány az intenzívosztályon fekszik

Gyűlöletet és megvetést érez - ezt mondta az RTL Híradónak annak a lánynak az anyja, akit párja a hétvégén késsel majdnem halálra szúrt. A 27 éves férfi letartóztatásáról szerdán döntöttek. A fiatal 19 éves élettársával disznóölésen volt egy barátjuknál a Veszprém megyei Szőcön, amikor késsel támadt a szerelmére. A lányt még mindig intenzívosztályon ápolják.

Nem kért több sört, megkéselték

Nem akarta elfogadni a felkínált sört, ezért szúrt hasba egy osztrák férfi egy biztonsági őrt egy éve Harkányban. A bíróság 3 év börtönre ítélte és 4 évre kitiltotta Magyarországról. Most két korábbi, felfüggesztett börtönbüntetését is le kell töltenie. Az ügyész és a vádlott is fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Összevesztek a késelés előtt

A helyiek sem értik, miért szúrhatta le fiát a 76 éves apa még vasárnap Abdán. Ők ugyanis semmi jelét nem látták annak, hogy a családban gondok lennének. Az 51 éves férfit kórházba vitték, de másnap belehalt sérüléseibe. Az apa letartóztatásáról holnap dönthetnek.

A gyerekek látták a késelést


szerző:
2018.10.14. 17:58
A gyerekek látták a késelést

Öt évre börtönbe küldené az ügyészség azt a férfit, aki a gyanú szerint leszúrta barátnőjét júliusban Fonyódon. Mindez az asszony gyerekei előtt történt, segíteni próbáltak az anyjuknak, nekik nem lett bajuk.

Végignézte fia halálát


szerző:
2018.09.30. 18:05
Végignézte fia halálát

Az áldozat a kocsma előtt veszett össze kollégájával, aki mellkason szúrta. Azonnal meghalt. A gyanúsított anyja csak az RTL Híradónak nyilatkozott. Szerinte fia nem akart senkit bántani, de többen körbevették és fenyegették, azért húzta elő a kést. Az áldozat apja azt mondja, ez nem igaz.

Halálos sebbel próbált menekülni

Ingatlanügynök volt az férfi, akinek holttestére csütörtök reggel találtak rá Budapesten a Szilas patakban. Úgy tudni, hogy a férfit találkozóra hívták az elhagyatott helyre. Megkéselték és lelőtték. A rendőrök pénteken csak annyit mondtak, hogy az információk nem tőlük származnak, az ügy részleteiről pedig a nyomozás érdekében nem beszélnek.

7 év börtönt kapott a családot késelő férfi

7 év börtönre ítélték azt a férfit, aki a vád szerint tavaly júliusban éjjel betört volt élettársa házába és késsel rátámadt a nőre és annak három gyerekére. A vádlott szakításuk után összejött volt élettársa akkor még 15 éves lányával, a kapcsolatot az asszony ellenezte. Ebbe nem akart belenyugodni a férfi, aki a vád szerint dühében a nőt és a gyerekeket is megkéselte.

Rejtélyes gyilkosság a fővárosban

A holttestre egy bevásárlóközpont mellett, a patakparton találtak rá. A rendőrök szerint a 49 éves férfit megölhették, de, hogy hogyan, azt nem árulják el. Az RTL Híradó úgy tudja: az áldozatot halálra szurkálhatta gyilkosa, akit azóta is keresnek. A férfi barátnője rosszul lett, amikor megtudta: mi történt.

Elhagynák Romániát a megkéselt kosárlabdázók

Nem akarnak Romániában maradni azok az amerikai kosárlabdajátékosok, akiket a hétvégén állításuk szerint a bőrszínük miatt késeltek meg egy szórakozóhelyen. A két sportoló egy hónapja szerződött Braila városának a csapatához, jelenleg súlyos sérülésekkel kórházban ápolják őket. A rasszista támadás országszerte nagy felháborodást váltott ki.

Hogy él Pásztor Anna a fenyegetések árnyékában

Pásztor Anna kirobbanó személyiség, nem nehéz rajongani érte, de a beteges imádat azért, amivel egy férfi hónapokon át üldözte, mostanra rendőrségi ügy lett. Anna vagány nő, és nem hajlandó félni, de az élete átalakult, amióta gyilkossággal fenyegették...

Bőrszínük miatt támadtak rájuk

Azért akarták megölni őket, mert feketék - állítja az a két amerikai kosárlabdajátékos, akiket vasárnap hajnalban késeltek meg a romániai Brailában. A két kosaras egy hónapja szerződött a város csapatához, egy helyi bár teraszán támadtak rájuk.

Hét embert szúrt meg az ámokfutó

Hét embert megkéselt egy afgán ámokfutó vasárnap este Párizsban egy mozi előtt. Négy embert súlyos állapotban szállítottak kórházba. Az őrjöngőt a járókelők teperték le. A francia hatóságok nem terrortámadásként kezelik az esetet, hanem egy mentálisan beteg ember egyéni akciójaként.

Megkéselték az brazil elnökjelöltet

Egy kampányrendezvényen késelték meg a brazil elnökválasztás egyik esélyesét. A szélsőséges, rasszista, homofób és nőgyűlölő kijelentéseiről hírhedt Jair Bolsonaro golyóálló mellényt viselt, de alatta találta el a kés.

Beledi késelés: többször is megszúrta élettársát

Mindene tiszta vér volt - ezt mondta a megkéselt nőről a szomszédja. A 49 éves áldozat és élettársa összeszólalkozott, a férfi ezután támadt rá, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Marcit részegen késelték meg

Joe reménykedni kezdett abban, hogy lehet esélye Gingernél. Orsi és Bence újra találkoztak. Dalma és Laura között újabb konfliktus alakult ki.

Neonáci sokk Németországban

A nemzetiszocialista múltra különösen érzékeny német közvéleményt sokkolta a karlendítő neonácik látványa a chemnitzi zavargások alatt. A többezer fős szélsőjobbos tömeg egy halálos késelés után foglalta el a keletnémet város utcáit. A rendőrség két napon át tehetetlennek bizonyult velük szemben. A szurkálással egy szíriai és egy iraki menekültet vádolnak.

 

Családi tragédia Alsóbereckiben

Több késszúrással megsebesítette élettársát, majd saját fegyverével végzett magával egy férfi a Borsod megyei településen. Az asszony életveszélyesen megsérült, kórházban van. Hogy mi vezetett a tragédiához, a falubeliek nem tudják. A család pár hónapja költözött a településre, alig ismerték őket.

17 év után kapták el Mexikóban

17 évig bujkált egy késeléssel gyanúsított magyar férfi. Álnéven, hamis papírokkal Mexikóban kezdett új életet, de júniusban lebukott. A magyar rendőrök azért keresték, mert 2001-ben egy budai szállodában - amikor lopáson kapták - megkéselt több embert. Mexikóval nincs kiadatási egyezménye Magyarországnak, de az FBI segített hazahozni a tolvajt.

 

Összeveszett főnökével, ezért szúrta le

Ezt mondja annak a férfinak a nővére, aki februárban késsel támadt felettesére a győri áramszolgáltató telephelyén. Az áldozat, egy családapa, másnap a kórházban belehalt sérüléseibe. A támadó a késelés után kizuhant az ablakon és azonnal meghalt.

Késsel támadt a troli sofőrjére

Letartóztatták azt a férfit, aki a gyanú szerint megszúrt egy trolivezetőt a fővárosban. A sofőr megpróbálta leszállítani a férfit a járatról, mert az rágyújtott. Veszekedni kezdtek, a gyanúsított ekkor rántott elő egy kést, amivel megvágta a sofőr karját, ezután elmenekült…

Lövöldözés és késelés Dunakeszin

Két fiatal veszett össze egy lányon tegnap este a Fő utcában, majd egyikük – állítása szerint önvédelemből – rálőtt egy gumilövedékes fegyverrel ismerősére. A fiú azonban nem ijedt meg, kést rántott és többször is megvágta vele 18 éves ismerősének kézfejét. A mentők mindkettejüket kórházba vitték, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

 

Élettársa késelhette halálra

Saját élettársa késelhetett halálra egy 41 éves férfit éjjel Budapesten. A rendőröket a nő hívta, aki azt mondta, hogy a férfi sebesülésekkel ért haza és rosszul van. A mentők már nem tudták újraéleszteni, a helyszínen meghalt. Délutánra kiderült, hogy a 34 éves nő hazudott a rendőröknek és valószínűleg ő késelte halálra élettársát. Azt, hogy miért szurkálta meg a férfit, egyelőre nem tudni.

Késelés lett a pofonból


szerző:
2018.05.16. 18:19
Késelés lett a pofonból

Késelés lett a pofon vége. Most emeltek vádat két férfi ellen. 2016 augusztusában egyikük viperával, másik pedig késsel támadt egy férfira Budapesten. A viperás verekedő ellen garázdaság, a késelő ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat.

 

Egyre több az erőszak Londonban

Egyelőre képtelen megfékezni a rendőrség az utcai erőszakot, amelyet brutális késelések jellemeznek. A múlt éjszaka például 6 tizenévest szúrkáltak össze támadóik. Mind többen követelik a polgármester lemondását

A támadó súlyosabban sérült meg

Késsel hátba szúrta élettársát, majd saját magát hatszor mellkason szúrta egy férfi. A támadó sérülései súlyosabbak, őt mentőhelikopter vitte a győri a kórházba.  Élettársa könnyebben sérült meg, a veszprémi kórházban ápolják.

 

Danit késes támadó sebesítette meg

Dani elkezdett lakást keresni magának és a babának, amit Lili félreértett. Ő azt gondolta, hogy hármuk számára keres új otthont a férfi.  Miután beszélt Mesivel, Lili úgy érezte, ideje tiszta vizet önteni a pohárba, és elment Bécy kisebb klubjába, ahol Dani aznap beugrós volt. Dani azonban épp akkor került összetűzésbe az egyik vendéggel, amikor Ő odaért. Danit leszúrták, Lili pedig nem mondta el az igazat a nagy kavarodás miatt.

Danit veszélyes sérülésekkel szállították kórházba!

Tamara lerészegedett. Dani új lakást keresett. Lalinál megjelent a testvére.

Nem akart inni, megkéselte

Nem fogadta el a második doboz sört, ezért szúrhatta hasba barátját az a német férfi, aki ellen most emelt vádat az ügyészség. Az volt a férfi szerencséje, hogy gyorsan mentőt hívtak hozzá az arra járók, így túlélte a sérülést. A támadó nyolc év börtönt is kaphat.

 

15 évet is kaphat a késelő

Súlyosabb büntetést kaphat az a férfi, aki a vád szerint 2016 decemberében életveszélyesen megkéselte egy barátját Pécs-Vasason. Többször szúrhatott a késsel, áldozata napokig kórházban volt. A támadót majdnem három hónapig keresték, ez idő alatt egy erdei viskóban húzta meg magát.

 

Imádta a csapatát és a barátait a megkéselt focista

Imádta csapatát, és mindig kiállt a barátaiért az a 17 éves focista, akit szombaton késeltek meg a Pest megyei Tápiószentmártonban. Bódi Lajos a barátaival szórakozott, amikor összeverekedett egy másik társaság tagjaival – ezután szúrta meg egy férfi. 

SZÍVSZORÍTÓ: „Senkinek nem kívánom ezt a fájdalmat”

Ezt mondta annak a 17 éves focistának az édesanyja, akit szombaton késeltek meg Tápiószentmártonban. Bódis Lajos  a barátaival szórakozott, amikor összeverekedett egy másik társaság tagjaival – ezután szúrta meg egy férfi.

Nem élte túl a késelést a családapa

Meghalt a kórházban az a 43 éves férfi, akit nyolcszor megszúrt az egyik munkatársa csütörtökön az áramszolgáltató győri telephelyén. A késelő, miután rátámadt a felettesére, egyelőre nem tudni miért, kiesett az ablakon és meghalt. Információnk szerint nem a 43 éves családapa volt a támadó elsődleges célpontja, hanem egy magasabb beosztású főnöke. Az áldozat csak próbálta megállítani a támadót, aki így őt szurkálta össze. Úgy tudjuk, egy régóta tartó munkahelyi konfliktus volt a háttérben. 

Belehalt a fiatal a késelésbe

Budapesten, a 13. kerületben késeltek meg egy 23 éves fiatalembert. Barátai szállították kórházba, ahol már nem lehetett megmenteni az életét. Úgy tudni, hogy két társaság az utcán veszett össze, ekkor érte a halálos szúrás az áldozatot. A szintén 23 éves késelőt nem sokkal később a lakásán elfogták.

Késelés egy letört visszapillantó miatt

Egy autós támadt rá egy másik kocsi utasaira Budapesten, miután egy kereszteződésben letörték a tükrét. Vitázni kezdtek, és végül előkerült egy tapétavágó kés, amivel az támadó többször megszúrta a kocsit vezető nő élettársát.

Halálra késelte anyját

Halálra késelte anyját egy férfi a Fejér megyei Perkátán szombat délután. A szomszédok ugyan hallottak kiabálást, de nem foglalkoztak vele, mert szerintük rendszeresek voltak a hangos veszekedések. Végül a késelő szólt a rendőröknek.

 

Jogos védelemre hivatkoznak


szerző:
2017.12.28. 18:15
Jogos védelemre hivatkoznak

Jogos védelem volt - ezt állítja annak a 20 éves román fiatalnak az ügyvédje, aki Oroszlányban kedden halálosan megsebesített egy 21 éves fiút. A fiatalember egy barátjával rátörte az ajtót a román fiatalra, és a gyanú szerint egy késsel a kezükben féltékenységből rá is támadtak. Ő azonban megszerezte a kést és mindkét támadóját megszúrta.

Tagadja a kettős gyilkosságot

Az igazi gyilkos még szabadon járkál – ezt mondta a bíróságon a mendei kettős gyilkosság vádlottja. Az ügyészség szerint azonban ő a gyilkos, aki brutálisan meg is verte áldozatait, miközben társa a ház előtt őrködött. Végül 70 ezer forinttal menekültek el.

 

Fókusz 2017-11-20


szerző:
2017.11.20. 17:25
Megszólalt a Fradi vezérszurkoló

Meg lehetett volna előzni az egy héttel ezelőtti verekedést a Fradi vezérszurkolója szerint. Hamberger Ádám először nyilatkozott az eset óta, exkluzív interjút adott a Házon Kívülnek.

Védekezésül használhatta a kést

Nem támadott, csak védekezésre használta a kését a Fradi volt vezérszurkolója, információink szerint az eddigi adatok alapján erre következtettek a nyomozók. A térfigyelő kamerák felvételei alapján úgy tűnik: a volt vezérszurkoló ellen szervezett támadás történt.

Fókusz 2017-11-08


szerző:
2017.11.08. 17:20
Kényszergyógykezelésre az ítélet

Kényszergyógykezelésre ítélte a bíróság azt a 25 éves volt joghallgatót, aki tavaly februárban minden előzmény nélkül egy szegedi sörözőben nyakon szúrt egy férfit. A vádlott azt mondta, hogy önvédelemből gyilkolt, mert életveszélyesen megfenyegette későbbi áldozata.

Késelés és lincselés a Fradi meccsen

Két szurkoló súlyosan, kettő könnyebben megsérült szombaton este a Ferencváros-Debrecen mérkőzés szünetében. A meccsre egy megegyezés miatt több év után először mentek be azok az ultrák, akik eddig elkerülték a Ferencváros mérkőzéseit.

 

Késsel támadt a műsorvezetőre

Mesterséges kómában tartják, de nincs életveszélyben az az orosz rádiós műsorvezető, akit az Echo Moszkvi nevű rádió szerkesztőségében késelt meg hétfőn egy férfi. A támadó a késelés után azzal magyarázta tettét, hogy a nő telepatikus képességekkel rendelkezik, és évek óta zaklatja őt, az utóbbi időben szexuálisan is. A férfit letartóztatták.

Gábor megmentette Danit egy késeléstől

Zoénak bűntudata volt, amiért ő és Dani összemelegedtek. Este elmentek Gáborral a klubba, hogy kicsit jól érezzék magukat, amikor azonban Zoé észrevette, hogy Dani áll a bejáratnál, kifogást keresve visszamenekült az elbérletbe. Az eseményeket csak tovább bonyolította, hogy aztán Gábor megmentette Danit egy késeléstől, emiatt pedig elkezdtek egyre jobban összebarátkozni.

Klaudia Milánnak: „Felnőtt férfi lettél…”

Zoé a bűntudatával küszködött. Tamara bizonyítani akart Tamásnak. Maja megpróbálta visszaköltöztetni Mesit a hajóra.

Fényes nappal, késsel támadt a postásra

Megkéseltek egy postást fényes nappal Nyíregyházán. Az ismeretlen támadót keresi a rendőrség. A gyanú szerint ki akarta rabolni a postást, akit az arcán és a tenyerén is megvágott.

A vád szerint kegyetlenül végzett egy 81 éves asszonnyal

Órákig bizonygatta ártatlanságát az a gondozónő, aki a vád szerint 2014-ben kegyetlenül végzett egy 81 éves asszonnyal Debrecen közelében. Halálra késelte - holttestét fia találta meg.

Féltékenységből késelte meg volt párját

Szakított vele és nem akarta újrakezdeni kapcsolatukat, ezért késelte meg volt élettársát az a férfi, aki ellen a napokban emelt vádat az ügyészség. A pár tavaly év végén költözött külön, de a férfi ebbe nem tudott beletörődni. Egy XV. kerületi panelházban találkozott volt szerelmével, akivel gyorsan összevesztek, majd a férfi egy késsel torkon és hason szúrta a nőt.

13 éves fiú késelhette meg

13 éves fiú késelhetett Kántorjánosiban. A rendőrök emberölési kísérlet miatt indítottak nyomozást ellene. Úgy tudjuk, cigarettát akart kérni egy 17 éves fiataltól, de az nem adott neki. A fiú hazament, magához vett egy kést, majd visszament és hasba szúrta áldozatát, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.

Megölte és elásta ismerősét

Halálra késelte áldozatát, majd a holtestet elásta - ezt vasárnap, előzetes tárgyalásán beismerte a 31 éves budapesti férfi.  A rendőrök csütörtökön kapták el. Lakásásra mentek érte, oda, ahol a gyilkosság is történt. Úgy tudjuk, hogy áldozatával kábítószert fogyasztottak, amikor összevesztek valamin. A férfi akár élete végéig börtönbe kerülhet. Megrázó riport!

Nem értette, hogy mit mond, ezért leszúrta

Azt hitte, hogy sértegeti, ezért támadt rá egy mongol férfira egy 40 éves budapesti férfi még tavaly októberben. Egy kocsmában ismerkedtek meg és az ügyészség szerint beszélgettek is, de a nyelvi nehézségek miatt összeszólalkoztak. A vádlott először gázspray-vel lefújta áldozatát, majd késsel többször mellkason és hátba szúrta. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, de végül túlélte a késelést. A szurkáló hamarosan bíróság elé állhat.

Három késelés három országban

Néhány órán belül három késes támadás történt három különböző helyen: Finnországban, Németországban és Oroszországban. A finn akciót terrortámadásként kezelik a hatóságok, az orosz támadást az Iszlám Állam vállalta magára, a németországi szurkálásnak viszont nincs köze szélsőségesekhez.

Egyiptomi késelés: német turisták haltak meg

A korábbi hírekkel ellentétben nem két ukrán, hanem két német nő halt meg az egyiptomi Hurghada egyik szállodájában történt késes támadásban. Állítólag a súlyos állapotban lévő sebesültek között két cseh, valamint egy orosz és egy örmény állampolgár van. A külügyminisztérium közlése szerint nincs magyar áldozat. A merénylő egy 20-as éveiben járó, büntetlen előéletű férfi, akit elfogtak a rendőrök. Feltehetően egy közeli szabadstrandról úszott át a Vörös-tengerben a szálló tengerparti strandjára, majd onnan ment be az épületbe, mintha ő is csak egy vendég lenne.

Szállodai késelés Egyiptomban

Két ukrán turista meghalt, további négy pedig megsebesült, amikor egy késes férfi támadt rájuk egy szállodában az egyitomi Hurghadában. A helyi források szerint mind a hat áldozat nő. Az arcukon, a nyakukon és a lábukon sebesültek meg.

Késelő tinédzsereket keresnek

Tinédzserek késeltek Budapesten! A rendőrök két, tizenhét éves fiatalt keresnek. Gyanújuk szerint kedden éjjel egy józsefvárosi lakásban ők késeltek meg egy 52 éves férfit. Úgy tudjuk, hogy tizenegyszer szúrták meg, de túlélte a támadást. A nyomozók azt kérik, hogy aki felismeri a késelőket, jelentkezzen.

Halálos késelés lett a vita vége

Kibírja a rá kiszabott büntetést. Ezt mondta az a 24 éves férfi, akit 3 és fél évre ítélt a bíróság emberölés miatt. Két éve egy veszekedés után szíven szúrt egy férfit Mosonmagyaróváron. A vádiratból kiderült, hogy a későbbi áldozat és annak baráti társasága szította a tragédiával végződő vitát. Egy késsel fenyegette meg a most elítélt férfit, de az elvette tőle a kést, és kétszer megszúrta.

 

Késelés a budapesti plázában

Késelőt keres a rendőrség! Kedd este fél hétkor egy budapesti bevásárlóközpontban veszett össze két férfi. Egyikük késsel hadonászott. Vitapartnere a kezén sérült meg, amikor le akarta fogni támadóját. Mindezt felvette az egyik üzlet biztonsági kamerája. A rendőrök azt kérik, aki felismeri az agresszív férfit, értesítse őket!

50 késszúrással ölt


szerző:
2017.05.22. 18:25
50 késszúrással ölt

Ötven késszúrással ölte meg szomszédait Cegléden egy fiatalember - az ügyészség szerint, emiatt harminc évre is börtönbe kerülhet. A 21 éves férfi ellen ma emeltek vádat. Két éve decemberben egy asszonyt és 40 éves fiát ölte meg, azért mert lopáson kapták és számon kérték.

Gyerekek mellett késelték meg

A tömeg közepén, a körhintázó gyerekek mellett szúrtak hátba egy férfit Budapesten, az Ötvenhatosok terén a hétfői majálison. Majd viperával, és boxerrel is megverték. Életveszélyesen megsérült. A támadók elmenekültek, még keresik őket. Egy XV. kerületi családi házban pedig egy családi vita torkollott késelésbe. Egy osztrák férfit gyanúsítanak, már őrizetben van.

Apját késelte meg

Édesapját késelte meg egy salgótarjáni férfi. Szombat este annyira összevesztek, hogy a fiatalember kést rántott és kétszer megszúrta az apját. A szomszédok Híradónknak azt mondták, nem értik a történteket, mert a család csendesen élt, szinte sohasem veszekedtek. Az apát könnyű sérülésekkel vitték kórházba, a fiú a lakásban várta meg a rendőröket.

Hős lett a politikusból


szerző:
2017.03.23. 18:05
Hős lett a politikusból

A terrortámadás két új hőst adott Nagy-Britanniának. Az egyik a rendőr, aki próbálta megállítani a támadót a londoni parlamentnél, de az megkéselte őt. A másik pedig az a politikus, aki megpróbálta a rendőrt újraéleszteni. Hiába.

Élettársa késelhette halálra

Lakása előtt, a lépcsőházban halt meg egy megkéselt férfi Csepelen. A gyanú szerint huszonnégy éves élettársa szúrta mellkason. Az áldozat menekülni akart, de az épületből már nem tudott kijutni. A késelés előtt a nő is megsérült. Miután az orvosok ellátták, kihallgatták a rendőrök és őrizetbe vették.
 

Lánya késelhette halálra

Lánya késelhette halálra azt a 79 éves asszonyt, akinek holttestét péntek reggel találták meg egy mezőkövesdi családi házban. Az 52 éves nő a szomszédok szerint beteg, pszichiátriai kezelésre jár, az anyja viselte gondját. A rendőrség már kihallgatta, de részletes tájékoztatást csak későbbre ígértek.

Hazamehettek a bíróságról

Érettségi előtt álló fiatalok raboltak tavaly áprilisban a Margit hídon! A most elkészült vádirat szerint egy olcsó fülhallgatót vettek el áldozatuktól, majd egyikük meg is késelte a férfit. A négy részeg fiatal áldozata a vérveszteség miatt majdnem meghalt. Az ügyész - csoportosan elkövetett rablás és a késelés miatt - letöltendő börtönbüntetést indítványozott.

Késelés lett az autós vitából

Eldurvult a vita, életveszélyes késelés lett egy koccanásos baleset vége kedden este Budapesten. Két sofőr a Nagykőrösi úton hajtott egymás mellett, amikor egyikük lesodorta a másik kocsiról a visszapillantót. Ezután veszekedni, majd verekedni kezdtek. A letört visszapillantós kést rántott és többször megszúrta áldozatát. A támadó elmenekült, de órákon belül elkapták.

Megkéselte, majd elmenekült

Megkéselte és többször fejbe vágta ismerősét egy férfi Pécs-Vasason. Az áldozat barátja szerint a támadó többször szúrt. Az eset után a késelő elmenekült, azóta is bujkál, a rendőrség keresi. A gyanú szerint a közeli erdőben rejtőzhet. A rendőrség életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt nyomoz. Azt kérik, szóljon, aki felismeri a támadót és tudja hol lehet.

Nem mondja meg, miért tette


szerző:
2016.11.21. 18:05
Nem mondja meg, miért tette

Előzetesbe került a pénteki fővárosi emberölés gyanúsítottja. Egy 58 éves férfi ölte meg az élettársát, majd feladta magát a rendőrségen. Úgy tudjuk, hogy azóta sem adott magyarázatot a tettére. Információink szerint a késelő egyszer szúrta meg élettársát, és később a rendőröktől tudta meg, hogy az asszony meghalt.

Kameránk előtt adta fel magát

Kameránk előtt adta fel magát a szombat éjjeli népszínház utcai késelés egyik 16 éves gyanúsítottja. A fiút adásunk idején hallgatja ki a rendőrség. Szintén 16 éves társát vasárnap kapták el. Mindkét fiatal azt állítja, hogy megtámadták őket. A verekedés legsúlyosabb sérültjét öt helyen szúrták meg, sebei nyolc napon túl gyógyulnak.

Soha nem szabadulhat a gyilkos

Soha többé nem szabadulhat – tényleges életfogytiglani büntetésre ítélték azt a férfit, aki tavaly januárban egy hét alatt 4 embert próbált megölni Miskolcon. Egyiküket halálra késelte, másik három áldozatát pedig egy bozótvágó késsel megsebesítette. Az utolsó tárgyalására nem jött el, levélben írta meg, amit mondani akart. Azt kérte, enyhítsenek az elsőfokú ítéleten.

20 évre is ítélhetik


szerző:
2016.10.28. 18:15
20 évre is ítélhetik

Elvágta ismerőse torkát, húsz évre börtönbe kerülhet! Vádat emeltek az ellen a hajléktalan ellen, aki tavaly márciusban - közös italozás után - előbb ököllel esett neki ismerősének, majd halálra késelte. Az áldozat is hajléktalan volt, egy újpesti kapualjban élt. A gyilkos a rendőrségen beismerte tettét, de azzal védekezett, hogy részeg volt. Figyelem megrázó tudósítás következik!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való