KERESÉS search-close

jubileum

80 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "jubileum"

35 éves az R-Go együttes!


szerző:
2018.11.26. 16:50
35 éves az R-Go együttes!

 A csapatot egy igazán hagyományos fotózáson értük utol. A jubileumot pedig igazi csikidam bulival ünneplik meg, ahol az ős R-Go tagjai is színpadra lépnek majd. Az öt férfi nevetve mesélt nekünk a kezdetekről, természetesen szafari kalapban, sőt azt is megtudtuk, hogy mi köze a sarki hentesnek a sztársághoz.

150 éves az Országgyűlési Könyvtár

Mikszáth Kálmán helyére is ülhet, aki ellátogat az Országház könyvtárába. 1868. november 6-án, éppen 150 éve alapították, az alkalomból ünnepi ülést is tartottak a Parlamentben. A Werbőczy-féle 1514-es hármaskönyvet is itt őrzik, és eredeti, több mint 100 éves bútorokat is megőriztek.  

Barátok közt 20 - Bátyai Éva a sorozatról

A Barátok közt nemrég ünnepelte  a 20. születésnapját, ebből az alkalomból pedig egy nagyon izgalmas epizódot láthattak a nézők - a részletekről Bátyai Éva mesélt nekünk!

Ott voltunk a Barátok közt születésnapi buliján

Csütörtök este megadták az ünneplés módját a Barátok közt szereplői. A 20 éves produkció jubileumi eseményén a rajongók már készenlétben várták a sztárokat a vörös szőnyegen. A jó hangulatot nemcsak a régi ismerős arcok alapozták meg, de egy meglepetés produkció is.

Újabb esküvő a Barátok köztben!

A péntek esti jubileumi adás több meglepetést és váratlan fordulatot tartogat, az egyik ilyen Tóbiás és Kristóf egybekelése, amit a történet szerint a barátaik szerveznek meg nekik. De, hogy hogyan sikerül a meglepetés ceremónia és milyen további fordulatok és rég nem látott szereplők térnek vissza a sorozat 20 éves születésnapjára, kiderül a Barátok közt péntek esti dupla részéből.

KÉPEKBEN: 20 éves a Barátok közt!

A híres sorozat 1998. október 26-án tűnt fel először az RTL Klub műsorán. A Mátyás király tér lakóit alakító színészek rendkívül cuki fotókkal emlékeztek meg a nem mindennapi évfordulóról.

„Nagyon szörnyű volt ezt játszani!”

Október 26-án ünnepli a méltán híres sorozat a 20. születésnapját. Ez alkalomból kamerát ragadtunk és megkérdeztük az egyik alapszereplőt, Tihanyi Tóth Csabát, hogy meséljen az elmúlt húsz év legnehezebb pillanatairól.

TIHANYI-TÓTH CSABA: Születésnapján tudta meg, hogy szerepelni fog a sorozatban

Magyar televíziózás történelmi eseményre készül a Barátok közt csapata, jövő pénteken lesz 20 éve, hogy elindult a sorozat hódító útjára. Felidéztük a kezdeteket azzal a négy szereplővel, akik mind a mai napig a történet meghatározó figurái.

„A casting director rám nézett és azt mondta, itt a Balogh Nóra”

A magyar televíziózás történelmi eseményre készül: október 26-án lesz 20 éve, hogy elindult a Barátok közt. Varga Izabella egészen a kezdetektől Dr. Balogh Nóraként látható a sorozatban. Az ügyvédet alakító színésznőnek a kamera jelenléte már a castingon sem jelentett akadályt, hiszen fiatal korában már dolgozott televízióban.

FODOR ZSÓKA: Az embereknek a mai napig Magdi anyus vagyok

Jövő hét pénteken lesz 20 éve, hogy elindult a Barátok közt hódító útjára. A jubileumra egy különleges epizóddal készül a stáb, amelyben szerepe lesz Fodor Zsókának is. Az ország Magdi anyusa 9 évvel ezelőtt távozott a történetből, de azt mesélte, egykori szerepe még mindig elválaszthatatlan része az életének.

Titokzatos csavarokkal és hatalmas újításokkal folytatódik a Barátok közt!

Az idén 20 éves sorozat méltó módon ünnepli majd jubileumi évfordulóját.

20 éves a Lurdy Ház - 20 évvel ezelőtti árakon lehet vásárolni!

1998-ban nyitotta meg kapuit Budapesten a Lurdy Ház. Egyszerre bevásárlóközpont és irodaház - az idén 20 éves komplexum pedig megannyi érdekességgel és programmal csábít!

50 éves lett Balázs Pali!


szerző:
2018.08.07. 09:23
50 éves lett Balázs Pali!

Az énekes nemrég töltötte be ötvenedik születésnapját, a Reggeliben pedig elmesélte, hogy mivel lepték őt meg szerettei, és közelgő jubileumi koncertjéről is elárult pár dolgot.

Filmek, amik idén lettek 10 évesek

2008 egy remek év volt Hollywoodban, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy rengeteg mára klasszikussá vált film jött ki tíz évvel ezelőtt, például az RTL Klub ma esti meséje, a Wall-E.

Völgyesi Gabi:

A Kifőzde mai vendége a Unique énekesnője. Idén volt a zenekar 20. jubileumi nagykoncertje, amiről videoklipet is készítettek. Gabi azt is elárulta, hogy mi a mondanivalója az Egy lépéssel a föld felett című slágerüknek...

Ünneplés és desszert kóstolók - 10 éves a Spirit Hotel!

Tegnap a sárvári élő bejelentkezés során Miki és Gergő már felfedezte Magyarország egyik legismertebb szállodáját, ami 10 éves jubileumát ünnepli. Az akkor kóstolt édességekből most Annáék sem maradtak ki, sőt egy-két izgalmas történetet is hallhattak a vendégek extrém kéréseiről.

Ilyen finomságokkal ünnepel a 10 éves Spirit Hotel!

Mikike és Gergő élőben jelentkezett be a sárvári Spirit Hotelből, mely 10. jubileumát egy különleges, 4 hetes programmal ünnepli!

55 éves a Miskolci Szimfonikus Zenekar!

A Miskolci Szimfonikus Zenekar hamarosan egy rendkívül sikeres zenei évadot zár. Most velük beszélgetünk a 2017/18-as szezonról, valamint azt is megtudjuk, mi minden várható a következő évadban!

Pót-előadás nézői kérésre

Nézői kérésre tartottak pót-jubileumi előadást az Operettben. A színház már 14 éve játssza a Raktárszínházban a Lili bárónőt, és a 300.jubileumi előadásra sokan nem kaptak jegyet. Egy lelkes néző írt a főigazgatónak, hogy ha lehet, tartsanak pót – jubileumot a Lili bárónőből a nagyszínpadon.

Jurassic Park - 25 év, 25 érdekesség!

Hölgyek-urak, öveket bekapcsolni, most újra átlépjük a Jurassic Park kapuit! 

 FÁBRY: „Elszemtelenedett a Showder Klub!”

10 éves évfordulóját ünnepli a Showder Klub! Ebből a jeles alakalomból a szakma nagy öregjét, Fábry Sándort is meghívták, aki persze hozta a formáját.

20 éves a Barátok közt!


szerző:
2018.05.07. 07:27
20 éves a Barátok közt!

20 éves a Barátok közt! A legszebb pillanatokról, élményekről beszélünk az egyik legrégebbi szereplővel, Tihanyi Tóth Csabával és sorozatbeli feleségével, Gyebnár Csekkával! És hogy kik érkeztek "Novák Lacihoz"? Itt kiderül!

15 éves a Punnany Massif!


szerző:
2018.04.24. 08:39
15 éves a Punnany Massif!

A Punnany Massif idén lett 15 éves, ebből az alkalomból jelentették meg új lemezüket, PMX címmel. Erről beszélgettünk a banda két tagjával: Felcser Mátéval és Meszes Balázzsal!

Harminc éves a Tankcsapda: így ünnepel az ikonikus rockegyüttes

Rendhagyó koncertsorozattal és titokzatos ajándékkal készül a debreceni banda, tegnap este pedig egy váratlan meglepetés is színesítette jubileumi ünneplésüket.

Macskák – töretlen siker 35 éve!

Töretlen a népszerűsége a musicalnek, Kautzky Armand például több mint 800 előadásban játszott, Szerednyei Béla pedig már a 900-hoz közelít. Ők is ott voltak a színpadon a jubileumi előadáson.

Jubileum:  A nyomorultak sikerének a titka

A Madách Színház, hagyományaihoz híven ezúttal is felejthetetlen produkcióval várta a közönséget A nyomorultak jubileumi előadásán. Természetesen mi is ott voltunk és beszélgettünk színészekkel, rendezővel, mert egyszerűen muszáj volt megtudnunk, miben rejlik a darab sikere!

Szabó Zsófival nosztalgiáztunk az elmúlt 500 adás legjobb pillanatairól!

Most pedig Szabó Zsófival tekintünk vissza az elmúlt két évre. Igaz Zsófi babázik, de mégis rendelkezésünkre állt, hogy együtt utazzunk vissza az időben. Nézzük a Story Extra 500 adásának legizgalmasabb, legviccesebb és leg leg leg pillanatait!

Jubileumi adás a Story Extrában!

500. adásával jubilál az RTL Klub sztármagazinja. A Story Extra stábja a kerek fordulót természetesen a műsorban legtöbbet látott hírességekkel ünnepelte: Dombóvári István, Puskás Peti, Kiszel Tünde, Szabó Zsófi, Kabát Péter és Gál Petra elárulták a nézőknek, hogy miért is szeretik annyira az RTL Klub sztármagazinját.

 

Fókusz 2017-11-22


szerző:
2017.11.22. 17:20
Szily Nóra együtt ünnepel az RTL Klubbal

Szily Nóra immár huszonöt éve dolgozik a médiában, a mai Reggeliben megosztotta velünk sok év tapasztalatát, és arra is fény derült, kik azok az emberek, akikkel még nem volt lehetősége interjút készíteni, de nagyon szeretné mikrofonvégre kapni őket.

15 éves a Kistehén Tánczenekar


szerző:
2017.08.18. 08:57
15 éves a Kistehén Tánczenekar

A Kistehén Tánczenekar egy nagy jubileumi koncerttel ünnepli szülinapját augusztus 31-én a Budapest Parkban. A Reggeliben Kollár-Klemencz László, a Kistehén Tánczenekar alapító frontembere és Farkas Róbert, a Budapest Bár zenekar vezetője meséltek az elmúlt 15 évről és a közelgő fellépésről.

Kezdődik a Volt!


szerző:
2017.06.26. 18:50
Kezdődik a Volt!

Kezdődik a Volt Fesztivál Sopronban. Az idei már a 25., azaz jubileumi. És ez lesz az eddigi leghosszabb is: hat napig tart majd. A helyszínről Gosztonyi Zsolt jelentkezett.

Depeche Mode koncert: 24 ezer rajongó tombolt

Sok minden megváltozott, mióta a Depeche Mode először Budapesten koncertezett. Akkor, 1985-ben még nem is állt az a stadion, ahol most felléptek. A jegy 150 forintba került. Hétfőn pedig 24 ezer rajongó tombolt a csapat jubileumi, 10. budapesti koncertjén a Groupama Arénában.

Különleges 200. Mamma Mia

Különleges előadással ünnepelték szerda este a Madách Színházban a 200. Mamma Mia előadást. Mindenki ott volt a színpadon, aki a két évvel ezelőtti bemutató óta játszott a musicalben. Duplán ünnepelt a társulat, ugyanis Szirtes Tamás, igazgató egy újabb elismerést is átvehetett: Magyar Brands díjas lett a Madách színház a nézők véleménye alapján.

Kerékpáros huligánok!


szerző:
2016.09.13. 17:25
Kerékpáros huligánok!

A Hooligans tagjai hónapok óta turnézzák körbe az egész országot, hiszen a 20. jubileumukat is ünneplik egyben. Ősz elejével jutottak el Békés megyébe, ahol a helyszínek között rendhagyó módon közlekedtek. Endiék a Facebook oldalukon mutatták meg, hogy milyen az, amikor az egész csapat biciklire pattan.

Így ünnepeltek a Barátok közt sztárjai!

Ma kerül adásba kedvenc sorozatunk 8000. része, és ezt természetesen meg kell ünnepelni!  Szerdán a fóti Károlyi István Gyermekközpont lakói és a Barátok közt Facebook oldalán hirdetett kvíz nyertesei látogattak a stúdióba. Ám a sorozat szereplői is hatalmas élményként élték meg a napot!

Emlékeztek még? Ilyen volt a hetedik 1000 epizód a Barátok köztben

Július 21-én a 8000. epizódját láthatod a Barátok köztnek! Ugorjunk vissza pár ezer részt az időben, és röviden elevenítsük fel, hogy mi történt az első 7000 epizódban.

Fókusz 2016-07-12


szerző:
2016.07.12. 18:55
Szűcs Judith Balázs Fecóval készül a 45 éves jubileumi koncertre

Judith azt mondja, csak a briddzsel tud kikapcsolódni, ráadásul a partikra mindig elkísérő őt lett származású vőlegénye is. Az esküvő azonban még várat magára, ugyanis Judith gőzerővel készül énekesnői karrierjének 45 éves jubileumára.

Rózsa György kettős jubileumot ünnepel az idén

Ötven éve kezdte televíziós pályafutását, ősszel pedig 70 éves lesz. Produkciós cégével mai napig gyárt filmeket, aktív életet él, és nagyon vágyik egy unokára. Nagyinterjú a Story Extrában.

Őrült nők ketrece: álló taps a 100. előadáson

Rengeteg smink és paróka, letörött cipősarkak és lecsúszás a lépcsőről – sok minden történt 100 előadás alatt az Őrült nők ketrecében. Volt olyan néző, aki szombat este már tizenegyedszer látta az előadást, és sokan vidékről utaztak Budapestre, hogy megnézzék a darabot. A rendező, Alföldi Róbert most külföldön dolgozik, videón üzent a nézőknek és a színészeknek.

Brandmánia 100!


szerző:
2015.11.25. 00:40
Brandmánia 100!

Száz adás, több mint 500 márka, közel ezer interjú. Ott voltunk a genfi, a frankfurti, és a párizsi autószalonon. A milánói világkiállításon, a baseli óra és ékszershow-n, valamint több nagy hazai gyár ünnepélyes megnyitóján. Köszönjük, hogy velünk tartottak!

Egy éves a VV7! 365 napja indult el minden idők magyar valóságshow-jának hetedik szériája

Bizony, tavaly november 16-án költöztek be a legendás brigád első tagjai a Villába, hogy kezdetét vegye a csaknem négy hónapon keresztül tartó őrület. A jubileumi nap alkalmából a legcsodásabb pillanatokkal emlékezünk. 

Százéves autók küzdelme


szerző:
2015.05.31. 12:00
Százéves autók küzdelme

A 4ütem jubileumi 100. adásában két nagy múltú gyártó autóiba ülhettünk be. A százéves olasz Maserati és az amerikai Dodge egy-egy gyöngyszemét próbálhattuk ki.

Börtönben tartották a 100. előadást

Börtönben tartotta 100. előadását Pogány Judit és a Pinceszínház. A Kossuth-díjas színésznő 8 éve játssza azt a darabot, amelyben egy halálraítélt édesanyját alakítja. Az előadás sokkoló: az anya próbálja megérteni, miért vált gyilkossá a fia. A tököli börtönben 100 elítélt nézte meg a darabot.

Jön az 500. Éjjel-Nappal Budapest!

Ma este láthatják a nézők a sorozat 500. részét, ami rengeteg izgalmat tartogat majd, mi pedig Joe-val, Lalival és Gáborral idéztünk fel pár emlékezetes pillanatot a szerdai 8:08-ban. S hogy milyen témáink voltak még, az tovább olvasva kiderül.

Jön az 500. része az Éjjel-Nappal Budapestnek!

Ma este láthatják a nézők a sorozat 500. részét, ami rengeteg izgalmat tartogat majd. Az elmúlt két évben kalandokból és érzelmekből nem volt hiány, most pedig Joe-val, Lalival és Gáborral idéztünk fel pár emlékezetes pillanatot és arról faggattuk őket, hogy miként változott meg az életük az elmúlt két évben.

40 év: Mi az Edda Művek sikerének titka?

Nálunk járt a jubiláló Edda Művek, de vendégünk volt Rippel Feri is a csütörtöki 8:08-ban, aki bemutatta nekünk kedvesét. S hogy milyen témáink voltak még, az tovább olvasva kiderül.

Heti Hetes: 600!


szerző:
2015.02.15. 15:00
Heti Hetes: 600!

Az RTL szókimondó közéleti talk-showja ezen a héten jeles naphoz érkezett, ugyanis a 600. epizódot láthatják vasárnap este az RTLII nézői. Az 1999 óta képernyőn lévő műsorban az állandóságot Gálvölgyi János és Farkasházy Tivadar képviselik, ugyanis ők a mai napig rendszeres szereplői, akárcsak a második évadtól műsorvezetőként megjelenő Jáksó László. Ha valaki visszanézné az elmúlt 600 részt, akkor 25 napjába telne.

Beatünnep


szerző:
2015.01.01. 01:50
Beatünnep

Beatünnep: A BEATÜNNEP az Illés Zenekar megalakulásának 50. évfordulójának ünnepe, amikor is - 1964 decemberében - először csapott egymás tenyerébe a legendás csapat névadója és Szörényi Levente. A zenekar dalai, immár fél évszázada, a magyar könnyűzenei élet bebetonozott és generációkon átívelő remekei.

Reflektor 14-12-02


szerző:
2014.12.02. 23:50
Reflektor 14-12-02

Reflektor: A Macskák 1400. előadásán jártunk. Keleti Andiék már készülnek az ünnepekre.

Fókusz 14-11-28


szerző:
2014.11.28. 19:25
Fókusz 14-11-28

Fókusz: Hihetetlen történet - Egy hollywoodi filmből derült ki, hogy létezik az elveszettnek hitt festmény. De hova tűnt ezután? Tankönyvből, egyes! - Számos hiba fedezhető fel a kötelező tankönyvekben. A kiadó az elődeire mutogat. Az X-Faktor rejtélyei - Misztikus jelképek a versenyzők filmjeiben? Mágikus sorozat a párbajokban? Helyretesszük a tévhiteket!

100. adásához érkezik az X-Faktor

7 nap 3 óra 51 perc és 35 másodperc – több mint egy hétig kellene egyfolytában a tévé előtt ülnünk, ha meg akarnánk nézni az X-Faktor eddigi összes adását.  Már csak egy nap és kezdődik a jubileumi 100. adás, mi pedig összegyűjtöttük a legkülönlegesebb és misztikusabb tényeket és pillanatokat az elmúlt öt évadból.

100. X-ADÁS: „Az X-Faktor mindig ugyanazt a mesét mondja el”

Az eddigi legsikeresebb mentor már két versenyzőjével is megnyerte az X-Faktort. Hogy melyik adás volt a legemlékezetesebb számára és miért áll különösen közel a szívéhez ez a műsor, mondja el ő maga!
 

Jubileumi bulira készül az Illés zenekar

A legendás Illés együttes tagjai, fiatal zenésztársaikkal, Tóth Gabival, Vastag Csabával és az Anna and the Barbies-zal készülnek az ünnepségre. 2014-ben lesz ugyanis 50 éve annak, hogy megalakult az Illés.

Reflektor 13-10-29


szerző:
2013.10.30. 00:30
Reflektor 13-10-29

Reflektor: Fergeteges bulit csaptak a Barátok közt sztárjai. Stohl András újra Alföldi Róberttel dolgozik.

Ott voltunk az év szülinapi partyján!

A Barátok közt szereplői szexi estélyikben varázsolták el a férfiakat, az exkluzív környezetben pedig egymást követték a meglepetések.

Fókusz Plusz 13-10-26


szerző:
2013.10.26. 20:00
Fókusz Plusz 13-10-26

Fókusz Plusz: Történelmi vereség - Mi vezetett a 8-1-hez? Klubvezetők, vezérszurkolók és futballikonok mondják el véleményüket. Sikersztori - Hogyan lesz az ötletből valóság? A Barátok közt producere avat be minket a 15 éves sorozat titkaiba.

Barátok közt: A 15 éves sikersztori titkai

Ha végig akarnánk olvasni a Barátok közt eddigi történetét, el se férnénk vele a kanapén, hiszen egy 179 ezer oldalas irományról volna szó. 15 évvel ezelőtt épp a mai napon indult útjára a páratlan sikersztori!

Nosztalgiázás a Barátok közt sztárjaival

Pontosan 15 évvel ezelőtt láthattuk a Barátok közt első epizódját. Varga Izabella és Ábrahám Edit után most a sorozat két másik népszerű színészével, Várkonyi Andrással és Tihanyi Tóth Csabával idézzük fel az első forgatási napok hangulatát.

Fókusz 13-10-25


szerző:
2013.10.25. 19:45
Fókusz 13-10-25

Fókusz: Mentorháború - Felidézzük az elmúlt évek legnagyobb konfliktusait. Hogyan szavaznak a mentorok a párbajdalok után? Vallomás - Elkábították akarata ellenére? Mi az igazság? Mészáros Árpád Zsolt a kínos éjszakáról. Váratlan vendégek - Nagy visszatérések a Barátok közt születésnapja alkalmából. És hogy emlékszik a kezdetekre Kiss Ramóna?

Meglepetések a jubileumi BK epizódban

Nagy visszatérések a péntek esti, 15 éves jubileumát ünneplő Barátok köztben! Fodor Zsóka, Németh Kristóf és egy év után, először állt kamera elé Som-Balogh Edina, aki a forgatásra magával hozta a kisfiát is.

8:08 – Minden reggel 13-10-25

8:08 – Minden reggel: Az RTL Klub napindító magazinjában minden reggel 8:08-kor a két műsorvezető: Teszári Nóra és Somogyi Zoltán várja mindazokat, akik úgy érzik, fontos, hogy lépést tartsanak a világ változásaival, akik korrekt és pontos tájékoztatásra vágynak és igénylik, hogy mindig naprakészek legyenek a legfontosabb kérdésekben, legyen az közéleti, egészségügyi, gyereknevelési, párkapcsolati vagy épp szépségápolással, divattal kapcsolatos téma.

15 éves a Barátok közt


szerző:
2013.10.25. 00:45
15 éves a Barátok közt

Szombaton lesz pontosan 15 éve, hogy útjára indult a Barátok közt, amely azóta is milliókat ültet esténként a televízió képernyője elé. Az elmúlt másfél évtizedben nemcsak a sorozat szereplőinek élete változott rengeteget, de a színészeké is.

Barátok közt: Múltidézés a szereplőkkel az elmúlt 15 évről

1998 októberében ismerte meg az ország a Berényi család tagjait és a többieket, Kertészéket, Balogh Nórát és Novák Lacit. Az indulás óta nagy volt a jövés-menés a Mátyás király téren, a kezdeti szereplők közül már csak öten láthatóak a sorozatban.

Akik legyőzték a gravitációt


szerző:
2013.08.05. 19:00
Akik legyőzték a gravitációt

Kecses kanyarok, gyönyörű, már-már művészi alakzatok, és mindez a légben. Idén is megcsodálhattuk a vasmadarakat a Kecskeméti Nemzetközi Repülőnapon.

Fókusz Plusz 12-10-27


szerző:
2012.10.27. 19:30
Fókusz Plusz 12-10-27

Fókusz Plusz: Időutazás - 15 évesek lettünk! Jönnek a Fókusz legemlékezetesebb történetei. Drámák és örömkönnyek, különös kalandok, megdöbbentő emberi történetek. A nagy buli - Beavatjuk önöket a kulisszatitkokba. És egy őrült szülinapi parti részletei. Ünnepeljenek velünk!

Amikor az Omega az Alfa


szerző:
2012.10.04. 19:00
Amikor az Omega az Alfa

A világ egyik legrégebbi rockzenekara, minden idők legnagyobb számban eladott magyar albumai, és egy nemzetközi hírű zenekar, amelyet az egész világon ismernek, és amely Európában mindenhová hazajár – 50 éves az Omega együttes.

Titanic-rejtély: Hitek és tévhitek 100 év távlatából

15-én éjjel, pontosan 2 óra 20 perckor lesz 100 éve, hogy a világ leghíresebb óceánjárója hullámsírba merült, ám a Titanic még ma is szolgáltat meglepetéseket. James Cameron tévedett a hajó süllyedésének illusztrálásakor. És az MTK focicsapatának mi köze van a Titanichoz?

Fél évszázadot ünnepel az Omega

Az öt évtized dalait a különböző korszakok egyenrangú bemutatásával áttekintő országos turné várhatóan decemberben indul.

Csongrádi Kata és édesanyja különleges alkalmat ünnepeltek

Csongrádi Mária éppen ötven esztendeje dolgozik rendezőként.

300 ezres diákhitel ünnep


szerző:
2010.11.03. 17:17
300 ezres diákhitel ünnep

Több mint 200 milliárd forint hitelt adott a diákoknak a Diákhitel Központ az elmúlt 9 évben.

Ildikó szava elakadt a meghatottságtól

Az X-Faktor mentora 25 éve van a zenei pályán, ez alkalomból köszöntötték azok, akik fontosak számára.

Bánk bán új köntösben


szerző:
2010.06.16. 14:45
Bánk bán új köntösben

A mai zenei nyelv eszközeivel kell újragondolniuk a pályázóknak a Bánk bán 3 részletét.

Jubilálnak Simpsonék


szerző:
2009.12.13. 09:50
Jubilálnak Simpsonék

20. születésnapját ünnepli a héten az Egyesült Államok legismertebb rajzolt családja

Korábban készülnek a virágkarneválra

A Szent Korona és a Ludas Matyi kompozíciót több városban is bemutatják.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való