KERESÉS search-close

iszlám állam

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "iszlám állam"

Új frontok Irakban és Szíriában

Bár az Iszlám Állam terroristáit már fővárosukból, Rakkából is kiűzték, térvesztésük nem jelenti a harcok végét Szíriában és Irakban. A visszaszorításukban oroszlánrészt vállaló kurdok megerősödése új frontvonalakat nyitott: Az iraki hadsereggel már nyílt háborúban állnak, Szíriában pedig a törökökkel kerülhetnek konfliktusba.

Fókusz 2017-08-18


szerző:
2017.08.18. 19:00

Fókusz 2017-07-10


szerző:
2017.07.10. 19:00

Fókusz 2017-04-21


szerző:
2017.04.21. 17:25
Bemutatkozott a „bombák anyja”

Bevetette minden idők legerősebb nem-nukleáris bombáját az Egyesült Államok Afganisztánban. Egyetlen ilyen robbanóeszköz 16 millió dollárba kerül. Az Iszlám Állam egyik bázisát rombolták le vele. A támadásban 36 szélsőséges halt meg, civil nem sebesült meg.

Végső roham Moszulért

Az iraki hadsereg már Moszul óvárosának megrohamozására készül, ez az utolsó fontos terület, amit az Iszlám Állam még az ellenőrzése alatt tart. A terroristák elbarikádozták magukat, a város utcáin véres harcok folynak. Rengeteg a civil áldozat, az utóbbi két hétben legalább ötvenezren menekültek el az összecsapások elől.

Mi lesz, ha végre mindenki leteszi a fegyvert?

Sztálingrád vagy Budapest II. világháborús ostromához hasonlítják a Moszulért vívott harcot. A civil lakosság pontosan olyan traumát szenved el. A Fókusz tavaly novemberben forgatott Moszul már felszabadított kerületeiben. Menekülő családok, kilátástalan sorsok fogadták riporterünket, egy-egy segélyszállítmányért több ezren tolongtak a kamionoknál. Most úgy látszik, hogy az Iszlám Állam végnapjait éli a városban, nagy kérdés, hogy mi lesz azután, ha végre mindenki leteszi a fegyvert?

Akadozik az online-harc


2017.01.31. 18:40
Akadozik az online-harc

Blamálja magát az Iszlám Állam elleni internetes harcban az Egyesült Államok erre szakosodott egyik szervezete. Ezt állítja az AP. Az amerikai hírügynökségnek azt mondták az úgynevezett Web Ops program egykori dolgozói, hogy a jelenlegi alkalmazottak gyakorta nem is értik azokat az arab nyelvjárásokat, amelyek ismerete elengedhetetlen a terrorszervezet elleni hatékony harchoz.

Olasz rendőrök végeztek a berlini merénylővel

Nyilvánosságra került egy korábbi felvétel a berlini merénylet gyanúsítottjáról. Ezen az övéhez hasonló merényletekre buzdítja az ISIS terrorszervezet híveit. Eközben hősként ünneplik azt a milánói rendőrt, aki végzett Ansi Amri-val egy szúrópróba szerű igazoltatás utáni lövöldözésben. Luca Scata még csak próbaidős a rendőrségnél.

Aszad legnagyobb győzelme

Mészárlásba kezdtek a kormánycsapatok a szíriai Aleppoban. A nemzetközi szervezetek szerint a katonák több mint 80 civilt gyilkoltak meg, köztük nőket és gyerekeket is. A város szinte már teljes egészében Aszad erőinek kezén van. Az ostromot kihasználva támadásba lendült az Iszlám Állam is egy másik fronton, és visszafoglalták Palmürát.

Exkluzív: Az iraki frontvonal közelében jártunk

A frontvonaltól ötven -száz méterre is forgattunk. Az Iszlám Állam a kilenc évesnél idősebb fiúkat is beveti, és már női egységeket is felfegyvereztek. Kőkemény városi háború dúl, orvlövészekkel, hosszú alagútrendszerekkel és öngyilkos merénylőkkel. A háborús zónából fehér zászlóval menekülnek az ártatlan, civil családok, akik nem akarják élő pajzsként végezni.

 

Fókusz 2016-11-18


szerző:
2016.11.18. 18:55
Robbantás a kegyhelyen

Tizenéves fiú követett el öngyilkos merényletet Pakisztánban egy vallási kegyhelynél. A tömegben robbantotta fel magát. 52 embert megölt, több mint 100-an megsebesültek. A támadásért az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta a felelősséget.

Egy éve volt a brutális támadás

Éppen egy éve ezen a napon történtek a párizsi terrortámadások. Összehangolt támadássorozatot indítottak Párizs több pontján akkor az Iszlám Állam emberei. Összesen 130-an haltak meg és több százan megsebesültek. A legnagyobb vérengzés a Bataclan koncertteremben volt: három férfi fegyverekkel és testükre erősített bombákkal felszerelkezve nyitott tüzet a bulizó emberekre. Csak ott 89-en haltak meg. A Bataclan egy év után újranyitott egy Sting koncerttel, amelyre mindössze félóra alatt elfogytak a jegyek.

Felvette a saját halálát

Saját haláláig rögzítette az Aleppóban zajló harcokat egy szíriai felkelő. Az elesett katona sisakkameráját a várost ostromló kormánycsapatok találták meg, majd nyilvánosságra hozták a felvételt. Aleppó ostromával egy időben elkeseredett harcok folynak Rakkában és Moszulban, vagyis az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai és iraki központjában is.

Fókusz 2016-10-19


szerző:
2016.10.19. 17:25

Fókusz 2016-10-18


szerző:
2016.10.18. 17:25
Végső harc az Iszlám Állam ellen

Utolsó jelentős bástyáját veszítheti el az Iszlám Állam Irakban. Hajnalban megkezdődött az offenzíva Moszul ellen. A stratégiai fontosságú várost körülbelül 40 ezer iraki katona, kurd és más törzsi harcos támadja, miközben legfeljebb 8 ezer terrorista védi. Az Iszlám Állam egyébként vereséget szenvedett egy kicsi, de annál nagyobb szimbolikus jelentőséggel bíró településen, Szíriában. Aleppoban azonban nem szűnnek a harcok, és a rémségekről már gyerekek is tudósítanak.

Női börtönt fedeztek fel Szíriában

Horror Szíriában. Női börtönt fedeztek föl az egyik városban, amelyet nemrég foglaltak vissza a kurd erők a dzsihádistáktól. A fogságban tartott nőket különféle módokon kínozták. Közben folytatódnak a harcok a közel-keleti országban, ahol elesett az Iszlám Állam egyik fontos vezetője is. A szerdai hírekkel ellentétben most az oroszok azt állítják, hogy ők ölték meg és nem az amerikaiak.

10 évet kaphat a terroristák toborzója

Tíz év börtönt kaphat az Iszlám Állam első számú nagy-britanniai toborzója. A szélsőséges hitszónokot már évek óta figyelték a hatóságok, több tüntetést is szervezett, amelyeken az iszlám törvénykezés bevezetését követelte. Több száz brit fiatal radikálissá válásáért tartják felelősnek, akik Szíriában csatlakoztak az Iszlám Államhoz.

Az Iszlám Állam vállalta a nizzai mészárlást

Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára a nizzai támadást. A szervezet a saját katonájának nevezi a merénylőt, aki teherautójával 84 embert ölt meg, további kétszázat pedig megsebesített. A sérültek közül többen még mindig életveszélyes állapotban vannak, köztük 5 gyerek. Közben a francia hatóságok a terrortámadással kapcsolatban már 5 embert tartóztattak le, köztük a merénylő feleségét is.

Hogyan hathat ránk, hogy az ISIS körül szorul a hurok?

Hová vezet, ha már a muszlimok szent helye sem szent az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek? Hogyan hathat ránk, hogy az ISIS körül szorul a hurok? Hogy területeket veszítenek, milliárdos üzletember támogatóik kihátrálnak a szervezet mögül, és vezetőiket sorra kapjál el? Bármilyen furcsa a biztonságpolitikai szakember szerint még szadistább és őrültebb merényletekhez vezethet mindez.

Nincs magyar áldozata a merényletnek

A merénylet miatt nem tudott leszállni Isztambulban a török légitársaság Budapesti járata. A gép, sok magyar utassal, végül Ankarában landolt. Egy mai járatot pedig töröltek. Az RTL Híradónak több Isztambulban élő magyar útlezárásokról, dugókról és a szokásosnál szigorúbb biztonsági intézkedésekről számolt be. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint nem változtatnak Törökország utazási besorolásán, de az oda utazó magyarokat fokozott óvatosságra intik.

Terrortámadás az isztambuli repülőtéren

Legalább 41-en meghaltak, 240-en pedig megsebesültek, amikor három fegyveres lövöldözött, majd felrobbantotta magát Törökország legnagyobb repülőtérén. 13 külföldi is meghalt. Úgy tudni, magyar állampolgár nincs az áldozatok között. A török hatóságok az Iszlám Államot vádolják, bár eddig egy terrorszervezet sem vállalta magára a támadást. Megrázó felvételek!

Felrobbantotta magát a merénylő


szerző:
2016.06.29. 10:40
Felrobbantotta magát a merénylő

Ezen a videón pedig az látható, hogy az egyik, gépfegyveres merénylőt, feltehetően eltalálja a biztonsági szolgálat egyik embere. A földre került terroristát egy másik férfi átvizsgálja, majd hirtelen szaladni kezd. Vélhetően ekkor látta meg, hogy a merénylő robbanószerkezetet visel. Nem sokkal később fel is robbantotta magát.

Biztonsági kamera rögzítette a robbanást

A merénylők először Kalasnyikovokkal nyitottak tüzet. Mikor tűzpárbajba kerültek a biztonsági őrökkel, akkor hozták működésbe a testükön viselt pokolgépet. A helyszínen működő biztonsági kamerának sikerült lefilmeznie az egyik robbanást.

Brutális vérengzés Orlandóban

49 emberrel végzett az amerikai Orlandó egyik melegbárjában egy afgán származású férfi. Volt, aki halottnak tettette magát és úgy élte túl az Egyesült Államok történetének eddigi legbrutálisabb vérengzését. Mások a lövöldözés alatt sms-ben a családjuktól búcsúzkodtak, vagy kértek segítséget. A 29 éves merénylő több órán át tartotta rettegésben a 300 vendéget. A halottak mellett ötven két ember megsebesült. Még nem hozták nyilvánosságra az összes áldozat nevét, sok családban még reménykednek, hogy szeretteik túlélték a vérengzést. Megrázó tudósítás következik.

Forrt a gyűlölet a tömeggyilkosban

Rendszeresen verte feleségét az orlandói tömeggyilkos, aki nem tudott uralkodni gyilkos indulatain, gyakran szinte beszámíthatatlan volt – állítja családja és kollegái. A szerintük mentális zavaroktól szenvedő 29 éves férfi biztonsági őrként dolgozott, és munkája része volt, hogy fegyvere legyen. Az FBI terrorgyanú miatt szemmel tartotta, de nem találtak ellene semmilyen bizonyítékot. Közvetlenül a mészárlás előtt azonban az Iszlám Államnak fogadott hűséget

Órákig tartott a mészárlás – 49 áldozat

Volt, aki halottnak tettette magát és úgy élte túl az Egyesült Államok történetének eddigi legbrutálisabb vérengzését. Mások a lövöldözés alatt a családjukkal sms-eztek; az egyik áldozat ezt írta az anyjának: meg fogok halni. Azóta nincs hír felőle. 49 embert mészárolt le az amerikai Orlando egyik melegbárjában egy afgán származású férfi. A 29 éves merénylő órákig tartotta rettegésben a 300 vendéget. Még nem hozták nyilvánosságra az összes áldozat nevét, sok családtag ezért még reménykedik, hogy szeretteik túlélték a vérengzést. Megrázó tudósítás!

Két évet kapott a terrorizmussal gyanúsított tinédzser

Egy évvel ezelőtt ítéltek két év börtönre terrorizmus miatt egy 14 éves fiút Ausztriában. A török származású tinédzser az egyik bécsi pályaudvaron tervezett robbantásos merényletet, ami után az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott volna Szíriában. 

Az interneten harcol a terroristák ellen

Háborút hirdetett egy iraki kurd fiatal a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet ellen. Ő nem a harctéren lövöldöz a szélsőségesekre, hanem az interneten számolja fel a bűnszervezet oldalait. Azt mondja: eddig legalább 30 ezer propagandavideót sikerült törölnie.

Külföldi harcosok az Iszlám Állam ellen

Egyre több nyugati önkéntes utazik Szíriába, hogy harcoljanak a magát Iszlám Államnak nevező bűnszervezet ellen. Eddig a terroristákhoz csatlakozott rengeteg külföldi, mostanság viszont a másik oldalon is egyre többen vannak olyanok, akik a világból jöttek. Pénzt nem, csak szállást, ellátást és fegyvert kapnak.

Válságban is fenyegető Oroszország

Ki érti ezt? Azt mondják, válságban van, gazdasága az olaj áresése miatt zsugorodik, szankciók sújtják – mégis mindenki lepattan Oroszországról? Ahogyan egyre nagyobb bajban van – úgy egyre veszélyesebb? Fenyegetné például Lengyelországot, sőt, veszélyesebb, mint az Iszlám Állam – egyes lengyel kormányhangok szerint. Megszállja szomszédja, Ukrajna egy részét és alig fél év alatt a szíriai válság főszereplője lett. Fél óra Oroszországról.

Európa kedvenc üdülőhelyein is terrortámadásokra számíthatunk?

Az olasz titkosszolgálat kiszivárgott jelentése szerint az Iszlám Állam terroristái kedvelt európai üdülőhelyeken tervezhetnek merényleteket, mozgó árusnak álcázva magukat. Tényleg ekkora a veszély, vagy túldimenzionáljuk az egészet?


 

Fókusz 2016-04-15


szerző:
2016.04.15. 17:25
Újabb városokat foglaltak vissza az ISIS-től

Újabb fontos városokat sikerült visszafoglalnia a szír lázadóknak az Iszlám Államtól. A terrorszervezet az elmúlt két hétben csaknem 20 települést vesztett el. Viszont egy Damaszkusz-közeli gyárból csaknem 200 munkást hurcoltak el. A szélsőségesek rejtekhelyeit nemcsak Szíriában, hanem az iraki légierő tagjai is támadják.

A terrorizmus története


szerző:
2016.03.31. 17:45
A terrorizmus története

Bármilyen furcsa nem az Iszlám Állam nevű terrorszervezet merényleteiben haltak meg a legtöbben Európában. A baszk ETA és az észak-ír IRA terrorakcióiban több százan veszítették életüket. A kontinens első terrorista merénylete miatt pedig kirobbant az első világháború.

Palmüra: kisebb  pusztítás, mint várták

Megkezdi a világörökség részének tekintett ókori Palmüra rendbehozását a szíriai kormány, miután a várost orosz segítséggel vasárnap visszafoglalták az Iszlám Állam terrorszervezettől. Az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO szerint a szélsőségesek jóval kevesebb kárt okoztak a műemlékekben, mint amire számítottak.

Magyarországot is fenyegeti az Iszlám Állam

A terrorszervezet honlapján egy üzenet jelent meg, eszerint Brüsszel után akár Portugáliában, vagy Magyarországon is lecsaphatnak. A kormány azt mondja, komolyan veszi a fenyegetést, ezért tartják fontosnak a terrorellenes akcióterv elfogadását. Ennek részeként például betiltanák a titkos telefonbeszélgetéseket lehetővé tévő okostelefonos alkalmazásokat.

Szorongatják az Iszlám Államot

Több fronton indult egyidejű támadás az Iszlám Állam terrorszervezet ellen. Szíriában a kormányerők benyomultak Palmüra ókori romvárosába, Irakban pedig megindult legnagyobb városuk, Moszul ostroma. Amerikai kommandósok pedig tegnap egy rajtaütésben végeztek a szervezet második emberével.

Iskolás lány pénzelte az Iszlám Államot

25 év börtönt is kaphat az a 16 éves ausztrál lány, aki kétmillió forintnak megfelelő összeggel támogatta az Iszlám Államot.

Fókusz 2016-03-23


szerző:
2016.03.23. 17:25
Nincs vége a terrornak

„Megtörtént az, amitől tartottunk. Fekete nap ez Belgium számára”. Ezt a belga kormányfő mondta a merényletekre reagálva. Mindössze négy nap telt el azóta, hogy elfogták a múlt őszi párizsi terrortámadások egyik végrehajtóját és szervezőjét, Salah Abdeslamot. A francia vezetők már akkor közölték, hogy nem ért véget a terrorizmus elleni harc. Ahogy a novemberi párizsi akciót, a brüsszelit is az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

Kivonulnak az oroszok Szíriából

Kivonják az orosz csapatokat nagy részét Szíriából – jelentette be hétfőn Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerint a tűzszünet életbe lépésével a katonai beavatkozás elérte célját, Moszkva mostantól elsősorban a kormány és a lázadók közötti béketárgyalásokra akar koncentrálni, hogy minél hamarabb véget érhessen az öt éve tartó polgárháború. Az Iszlám Államot közben egyre kisebb területre szorítják vissza a szövetségesek, egy légicsapással sikerült egyik legfőbb katonai vezetőjükkel is végezni.

A terror nyomai a szellemvárosban

Titkos kínzókamrák, fegyver- és bombagyárak, nyilvános kivégzések nyomai. Ezeket találták az Iszlám Államtól visszafoglalt szíriai városban a romok közé elsőként bemerészkedő katonák. Mivel rengeteg hátrahagyott fegyver a szír kormányerőktől származik, felmerül a gyanú, hogy Aszad elnök titokban üzletel az Iszlám Állammal.

„Aranybánya a terroristák listája”

Aranybányának nevezik titkosszolgálati szakértők azokat a dokumentumokat, amelyek az Iszlám Állam terrorszervezet 22 ezer tagjának nevét és személyes adatait tartalmazzák, és amelyeket a brit Sky News televízió szerzett meg. A terroristák belépéskor kérdőívet töltenek ki. Ezeket tartalmazza az az adathordozó, amit az Iszlám Állam egy volt tagja lopott el a szervezet belbiztonsági vezetőjétől, és adott oda a hírcsatorna riporterének.

Mosolyogva mesélt rémtetteiről az egyik párizsi merénylő

Az RMC francia rádiónak nyilatkozott az a nő, akinek a segítségével kapták el a párizsi terrortámadás egyik elkövetőjét. Sonja álnéven bemutatkozó nő szerint a terrorista mosolyogva mesélte el borzalmas rémtetteit neki.

A kurdok nem kaptak meghívót


szerző:
2016.01.30. 18:41
A kurdok nem kaptak meghívót

Az ellenzék is részt vesz a szíriai rendezésről kezdett tárgyalásokon Genfben. Az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy elutaznak-e képviselőik a svájci városba. A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezetet eleve kizárták, mivel tömeggyilkosokkal senki nem akar tárgyalni. A kurdokat viszont meg sem hívták török követelésre, holott a szárazföldi csatákban eddig ők érték el a legnagyobb sikereket az Iszlám Állam ellen.

Védelmi politika a terror világában

Szeretnénk többet tudni arról, katonai és biztonsági értelemben milyen világban élünk a szíriai polgárháború, az Iszlám Állam elleni harc, az Európa egységét fenyegető menekülthullám és a lassan globálissá váló terrorveszély közepette. A válaszokat Siklósi Pétertől, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárától várjuk.
 

Mekkora biztonsági kockázat a menekülthullám Európában?

Mindennapos terrorveszély Európában, Afrikában és most már Ázsiában is. Az Iszlám Állam területeket veszít, de az ellene harcoló nemzetközi koalíció továbbra sem egységes: mást akarnak az oroszok, a törökök és az amerikaiak. Mi lesz? És: mekkora biztonsági kockázat a menekülthullám Európában, kérdezzük minderről Siklósi Péter helyettes államtitkárt.

Újabb merényletre készül az ISIS?

Újabb nagyszabású merényletre készül az Iszlám Állam, erre figyelmeztet az Europol. A rendőri szervezet vezetője szerint a terrorcsoport fő célpontja továbbra is Franciaország, de a kiemelt turisztikai célpontok is nagy veszélyben lehetnek. Az iszlamisták legújabb propaganda filmjükben Spanyolországot és Nagy-Britanniát is fenyegetik, illetve bemutatják hogyan képezték ki a párizsi merénylőket. Az ISIS követői legutóbb Isztambulban és Indonéziában is merényletet hajtottak végre.

ISIS: megbocsáthatatlan pusztítás

Irak legrégebbi keresztény monostorát is lerombolta az Iszlám Állam. A rombolás valószínűleg 2014 szeptemberében történt, a műholdképek elemzését most hozták nyilvánosságra.

Az ISIS egy 1400 éves monostort tett a földdel egyenlővé

Irak legrégebbi keresztény monostorát is lerombolta az Iszlám Állam. A rombolás valószínűleg 2014 szeptemberében történt, a műholdképek elemzését most hozták nyilvánosságra.

Az ISIS mindent porig rombol


szerző:
2016.01.16. 19:20
Az ISIS mindent porig rombol

Mindannyiunk múltját rombolják le, kultúránk bölcsőjét semmisítik meg a szemünk láttára. Vajon miért pusztít el mindent vandál módon az Iszlám Állam terrorszervezet? Hogyan menthetnénk meg az ősi szír várost, Palmyrát, a misztikus helyet, ahonnan a ma is használt betűírás is ered? Hová vezethet a kulturális tisztogatás?

Az ISIS megsemmisíti a világörökség kincseit

Mindannyiunk múltját rombolják le, kultúránk bölcsőjét semmisítik meg a szemünk láttára. Vajon miért pusztít el mindent vandál módon az Iszlám Állam terrorszervezet? Hogyan menthetnénk meg az ősi szír várost, Palmyrát, a misztikus helyet, ahonnan a ma is használt betűírás is ered? Hová vezethet a kulturális tisztogatás?

Fókusz Plusz 2016-01-16


szerző:
2016.01.16. 18:50
Terrortámadás rázta meg Indonézia fővárosát

A támadás a városközpontban történt, a rendőrség tájékoztatása szerint gránátok robbantak fel. Eddig több sérültről és hét halottról érkezett jelentés, közülük öt elkövető és két civil.

Az Iszlám Állam nevében lövöldözött

Lopott fegyverrel, az Iszlám Állam terrorszervezet nevében nyitott tüzet egy férfi Amerikában egy rendőrjárőrre. A teljes tárat kilőtte. Csodával határos módon a rendőr túlélte a támadást, sőt, sérülten a lövöldöző után eredt. A merénylő nem ismeretlen a hatóságok előtt. A lövöldözést egy térfigyelő kamera is rögzítette.

Tudósokat, mérnököket alkalmaz az Iszlám Állam

Tudósokat, mérnököket alkalmaz az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, hogy korszerű és veszélyes fegyvereik lehessenek. Egy, a szervezet által készített oktatóvideó most került nyilvánosságra, eszerint a szélsőségesek távirányításos autókat gyártanak a merényletekhez, amelyeket a hőkamerák sem tudnak lebuktatni. Sőt: arra is képesek, hogy régi föld-levegő rakétákat ismét működésbe helyezzenek.

Fókusz Plusz 2016-01-02


szerző:
2016.01.02. 18:45
Szilveszter éjszaka a terrorfenyegetés árnyékában

Talán soha ennyire nem tartottak az emberek terrortámadásoktól világszerte, mint idén. A szokásosnál is nagyobb biztonsági ellenőrzések voltak számos országban. Németországban pályaudvarokat zártak le, Moszkvában pedig a Vörös téri buli maradt el. Mindezek ellenére sokakat semmi nem tántorított el attól, hogy az utcán szilveszterezzenek.

Nagy csapás az Iszlám Államra


szerző:
2015.12.28. 18:45
Nagy csapás az Iszlám Államra

Felszabadították Ramadit az Iszlám Állam uralma alól. Az iraki várost hónapokig ostromolták a kormányerők, mire sikerült teljesen visszafoglalni a terrorszervezettől, amelyet a katonai vereségen túl más csapás is ért. Vezérük, és önjelölt kalifájuk legújabb harcias hangüzenetére válaszul muzulmánok tömegei gúnyolódtak rajta az interneten.

Szorongatják az Iszlám Államot


szerző:
2015.12.25. 18:45
Szorongatják az Iszlám Államot

Utcáról utcára, házról házra folyik a harc Ramadiban az iraki kormányerők és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei között. A terroristák szívósan védekeznek az ostromlókkal szemben, de egyre kijjebb szorulnak a Bagdadtól mindössze 100 kilométerre lévő városból. Az iraki csapatok napokon belül felszabadíthatják a stratégiai fontosságú települést.

Az ISIS kiírtja a kereszténységet?

Keresztényüldözést folytat-e az ISIS? Miért pont Irakban van a legnagyobb veszélyben Európa többségi vallása?

Holttesteket esznek a kóbor állatok

Horror. Ezt mondta egy harcokban edzett iraki katona, amikor Ramadi felszabadított részein meglátta, hogy kóbor kutyák és macskák halott embereket esznek. A fővárostól, Bagdadtól 100 kilométerre lévő várost májusban foglalta el az Iszlám Állam, amelynek erőire az irakiak szárazföldről, az amerikaiak a levegőből mérnek sorozatos csapásokat.

Sok baj lett a matricából


szerző:
2015.12.16. 18:52
Sok baj lett a matricából

Fenyegetések, elbukott üzletek és egy milliós per hanyagság és az Iszlám Állam miatt. Egymillió dollárt követel egy vízvezetékszerelő egy autókereskedéstől Texasban. Mint arról korábban beszámoltunk, kisteherautóját eladta egy autókereskedésnek, amely aztán továbbértékesítette a járművet. Végül az Iszlám Államnál kötött ki, és egy propagandafelvételen is szerepelt.

Mi történt a párizsi terrortámadás óta?

Bombariadók, kényszerleszállást végrehajtó gépek, félelem és fenyegetőzés. A párizsi terrortámadás a biztonság- és szabadságérzetünkön ejtett mély sebet. De, ki miben látja a gyógyulás lehetőségét, lehet-e még a világunk olyan, mint volt november tizenhárom előtt?

Egy hónapja volt a párizsi terrortámadás

Bombariadók, kényszerleszállást végrehajtó gépek, félelem és fenyegetőzés. A párizsi terrortámadás a biztonság- és szabadságérzetünkön ejtett mély sebet. De ki, miben látja a gyógyulás lehetőségét, lehet-e még a világunk olyan, mint volt november tizenhárom előtt?

A web legsötétebb oldala, a TOR


szerző:
2015.12.09. 19:00
A web legsötétebb oldala, a TOR

Egy hálózat, amelyet a terroristák, bűnözők és drogkereskedők használnak. Egy rendszer, amelyet valószínűleg a párizsi terrortámadás kitervelője, Abdelhamid Abaaoud is használt a több mint száz áldozatot követelő merénylet megszervezésére.

TOR: az internet sötét oldala

Egy hálózat, amelyet a terroristák, bűnözők és drogkereskedők használnak. Egy rendszer, amelyet valószínűleg a párizsi terrortámadás kitervelője, Abdelhamid Abaaoud is használt a több mint száz áldozatot követelő merénylet megszervezésére.

Amerika megsemmisítené az Iszlám Államot, de mit jelent az Európa számára?

Az Iszlám Államot meg kell állítani, ebben mindenki egyetért. Abban is, hogy kizárólag bombázásokkal, szárazföldi csapatok nélkül ez nem fog sikerülni. De amíg a nagyhatalmak nem értenek egyet abban, hogy kiket kellene kiképezni és felfegyverezni, addig az ISIS-t sem lehet megsemmisíteni. Közben megy az idő, ráadásul van olyan ország, amelyik dollármilliárdokkal gazdagítja a szélsőséges terrorszervezetet. Vajon mindez a béke, vagy a totális káosz felé sodorja a világot?

Fókusz 2015-12-07


szerző:
2015.12.07. 18:55
Fókusz 2015-12-07

Irány a finálé! - Hogyan készülnek a Hungary’s Got Talent produkciói? Mivel aratott sikert a Supergirls, az All In, vagy a Talamba? Káosz vagy béke? - Amerika megsemmisítené az Iszlám Államot. Vajon Obama kijelentése mit jelent Európa számára? 10 milliós fődíj - Megvan az ország legfiatalabb Konyhafőnöke! Hanga mindössze tíz évesen vitte el a nyereményt, elmondja mire költi majd.

Obama korlátozná a fegyvertartást

Könyörtelenül megsemmisítik az Iszlám Államot - mondta vasárnap Barack Obama rendkívüli beszédében, amit a múlt heti, 14 halálos áldozatot követelő San Bernardino-i terrortámadás után mondott el. Ha kell, több kommandóst küldenek, több harcost képeznek ki és még több országot bevonnak az együttműködésbe, de a hasonló merényletek elhárításához elengedhetetlennek nevezte, hogy szigorítsanak az amerikai fegyvertartási törvényeken.

Káosz vagy béke: mit jelent Obama bejelentése a világ számára?

Dübörgő fegyverek, bombák, tömeges kivégzések. Továbbra is forrong a Közel-Kelet miközben egyre több szereplővel bővül azon országok tábora, akik különböző okokból részt vesznek, vagy részt kívánnak venni az egyre jobban eszkalálódó konfliktusban.

Különleges egységek ütöttek rajta két férfin Spanyolországban

Azzal gyanúsítják őket, hogy kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal. Az interneten toboroztak tagokat a terrorszervezetnek, és a párizsi merényletekhez hasonló bombatámadásokkal fenyegetőztek Madridban és Barcelonában. Rajtuk kívül egy nőt is őrizetbe vettek, aki a gyanú szerint külföldön akart csatlakozni az Iszlám Államhoz.

Sok menekült tér vissza Szíriába

Ezrével térnek vissza a szíriai menekültek szülőföldjük azon területeire, ahonnan a kurd erők visszaszorították az Iszlám Államot. Az északi országrész mostanra viszonylag biztonságosnak mondható. Bár sok település romokban áll, mégis egyre többen választják a hazatérést ahelyett, hogy megkockáztassák az életveszélyes tengeri átkelést, vagy, hogy tovább nyomorogjanak egy menekülttáborban.

Döntse el Ön! Így viselkedik egy kemény harcos?

Fogsága esett ISIS-harcosról kering egy videó az interneten. Sír, mint egy kisbaba.

Isis-nek hívják a kislányt, nem kaphatott névre szóló Nutellát!

Nagy divatja van a névre szóló termékek gyártásának, a Nutella azonban csúnyán felsült az egyik marketingprogramjával.

A harc a virtuális lövészárkokban is folyik

Dübörgő fegyverek, robbanások, káosz, fegyveresek és szélsőséges iszlám csoportok. Sokat látott háborús képek az Iszlám Állammal vívott harcokról. Ezek pedig ugyanazzal az ellenséggel vívott, párhuzamos háború képei. A láthatatlan harcok katonái a hackerek. A virtuális lövészárkokban a szigorúan titkos kormányzati hálózatokat védő számítógépes szakemberek néznek farkasszemet a „kiber-kalifátus” katonáival.

Fókusz 2015-11-26


szerző:
2015.11.26. 18:55
Háború, ami a virtuális térben zajlik

Dübörgő fegyverek, robbanások, káosz, fegyveresek és szélsőséges iszlám csoportok. Sokat látott háborús képek az Iszlám Állammal vívott harcokról. Ezek pedig ugyanazzal az ellenséggel vívott, párhuzamos háború képei. A láthatatlan harcok katonái a hackerek. A virtuális lövészárkokban a szigorúan titkos kormányzati hálózatokat védő számítógépes szakemberek néznek farkasszemet a „kiberkalifátus” katonáival.

Oroszország nem hagyja válasz nélkül a támadást

Az egész világ most Oroszországra figyel. Úgy tűnik az oroszok nem hagyják válasz nélkül a kedden, Törökországban történt repülőgép szerencsétlenséget: jelentősen növeli a Szíriában harcoló egységek légvédelmét az orosz hadsereg az után, hogy Törökország kedden lelőtt egy Szu–24-es vadászbombázót. Egyúttal az orosz vezérkar szóvivője azt is bejelentette,hogy minden katonai kapcsolatot megszüntetnek Törökországgal. Emellett persze az ISIS sem tétlenkedik, újabb videót tettek közzé, amelyek többek között Magyarország zászlaja is feltűnik a 60 ország között, akik az Iszlám Állam elleni globális koalíciót alkotják. Aggódnunk kell? A jelenlegi helyzetről kérdeztük Feledy Botondot, külpolitikai szakértőt!

Megölik, aki nem kell, vagy lázad

Tömegsírokat találtak rengeteg nő maradványával a kurdok a nemrég felszabadított iraki Szindzsárban. A jezidi kisebbséghez tartozó nőkkel feltehetően azért végeztek az Iszlám Állam gyilkosai, mert nem voltak fiatalok, így nem voltak jók szexrabszolgának. Megrázó riport következik.

Brüsszel, a dzsihadizmus nyugati központja

Tegnap kora délután a belga RTL Híradó stúdiójában járt Mohamed Abdeslam. Ő a bátyja annak a Salamnak, aki ellen ma is embervadászat folyik, illetve annak a Brahimnak, aki november 13-án egy kávézó előtt robbantotta fel magát Párizsban.

Hol a legvalószínűbb egy következő merénylet?

Tunéziai terrortámadás, a Sínai-félsziget felett lezuhant orosz gép felrobbantása, és a párizsi Bataclanban történt szörnyű mészárlás. Sajnos már megszámolni is nehéz, hány borzalmas pusztítás, mészárlás és rémtett köthető az Iszlám Állam terrorszervezet nevéhez. Mikor lesz mindennek vége?

Honnan van az Iszlám állam pénze?

Az Iszlám Állam korunk egyik legfélelmetesebb terrorszervezetévé nőtte ki magát az utóbbi években. Az utóbbi hetek, napok történései alapján, nem túlzás azt állítani, hogy rettegésben tartják egész Európát és a Közel-keletet is. Az efféle hatalom viszont hatalmas vagyont sejtet, ami egy ilyen terrorszervezet egyik mozgatórugója. De honnan tesznek szert ekkora vagyonra? Az Index újságíróját, Csurgó Dénest is ez a kérdés érdekelte, így beleásta magát a témába, erről kérdeztük reggel.

Kijárási tilalom és készültség Brüsszelben

Szakértőnk szerint tizenegy magyar harcos halt meg annak idején a damaszkuszi repülőtér körüli harcokban Aszad oldalán. Katonai szakértők mondják el, hogy ki, miért és milyen feltételekkel állhatnak be az Iszlám Állam katonái közé. De vajon hány magyar csatlakozhatott már az Iszlám Állam terrorszervezetéhez?

Fókusz 2015-11-23


szerző:
2015.11.23. 18:55
Fókusz 2015-11-23

A terror hálójában - Magyarok a világ legnagyobb terrorszervezetében? Mi lehet a vonzó az Iszlám Államban? A zsoldos mindent elvállal? Nem kell csillapítani - A szakértők szerint tévhit az, hogy a magas láz károsítja az agyat. Nincs szükség ülőfürdőre sem? Négyszeres szülinap - Csokitortát vittünk a kétéves Bajkai négyes ikreknek. A fiúk mindent összemaszatoltak vele.

Fenyegetőzések, bombariadók világszerte

Bombariadók, kényszerleszállást végrehajtó gépek, félelem és fenyegetőzés. Ez a helyzet címszavakban a párizsi terrortámadás után egy héttel világszerte. Az Anonymous hekkercsoport nevében valaki még egy listát is közölt az Iszlám Állam állítólagos célpontjairól, de később kiderült, hogy ez nem valódi. Közben az Iszlám Állam is új üzenetben fenyegetőzött egy videóban, és közölték: maga a francia elnök sincs biztonságban.

Fókusz Plusz 2015-11-21


szerző:
2015.11.21. 18:50

Üdítősdobozban robbant a bomba


szerző:
2015.11.19. 18:10
Üdítősdobozban robbant a bomba

25 nehézbombázó bevetésével az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb bombázását hajtotta végre Moszkva Szíriában, miután az Iszlám Állam közölte, egy üdítősdobozban ők csempészték fel a bombát a Sínai-félsziget felett felrobbantott orosz utasszállítóra. Valgyimir Putyin azt mondta, a terroristákra vadászni fognak és megtalálják őket, bárhol is bujkáljanak.

Már második napja bombázzák a terroristákat

Francois Hollande szerint az eddiginél szélesebb nemzetközi együttműködésre van szükség az Iszlám Állam ellen. Moszkvában közben bejelentették: biztosan bombamerénylet miatt zuhant le az orosz repülőgép a Sinai félsziget felett.

Franciaország bombázással válaszolt a terrortámadásra

Franciaország nem hagyta megtorlatlanul a hétvégi terrortámadás és bombázást hajtott végre Szíriában, az Iszlám Állam egyik központjában. Nem ez volt az első ilyen eset, így könnyen lehet, hogy hamarosan válaszcsapásra kell felkészülnünk…A stúdióban Csicsmann László, iszlám szakértővel beszélgettünk, telefonon pedig a Fókusz riportere, Hubai Antal jelentkezett Párizsból.

Magyarul Balóval 2015-11-16

Párizs után. Újabb merényletekre kell számítania Európának? Hogyan lehet védekezni? Elérkezett-e az idő az Iszlám Állam megsemmisítésére, van-e ehhez a bombázásokon túl nemzetközi akarat, katonai erő, logisztika és pénz? És: megmutatjuk Brüsszel Molenbeek negyedét, ahonnan jónéhány dzsihadista terrorista indult véres útjára.

Szíriában csapott le a francia légierő

Légicsapásokat hajtott végre az Iszlám Állam terrorszervezet ellen Franciaország. A közel-keleti bázisokról induló harci gépek a terrorszervezet fővárosának nevezett Rakkában támadtak iszlamista célpontokat. Az Iszlám Állam közlése szerint nincs áldozata az akciónak.

Újabb merényletekre kell számítania Európának?

Párizs után. Hogyan lehet védekezni? Elérkezett-e az idő az Iszlám Állam megsemmisítésére, van-e ehhez a bombázásokon túl nemzetközi akarat, katonai erő, logisztika és pénz? És: megmutatjuk Brüsszel Molenbeek negyedét, ahonnan jónéhány dzsihadista terrorista indult véres útjára.

Lecsapnak az Iszlám Államra


szerző:
2015.11.15. 18:45
Lecsapnak az Iszlám Államra

A francia elnök, és a hadügyminiszter is azt mondta: fokozni fogják az Iszlám Állam elleni küzdelmet, Európában és a Közel-Keleten egyaránt. A Washington Post szakértője azt írta: az Iszlám Állam végének kezdetét jelentheti, ha összeáll egy koalíció. Az általunk megkérdezett szakértők szerint akár egy hónapon belül végezni lehet az Iszlám Állammal, ha meghozzák a politikai döntést. Nicolas Sárközi volt francia köztársasági elnök szerint Oroszországot is be kell vonni a küzdelembe.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való