KERESÉS search-close

iskolakezdés

88 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "iskolakezdés"

Közoktatás: párhuzamos valóságok

A kormány kivételével kevesen gondolják, hogy a magyar közoktatás rendben van, es akkor még nem is beszéltünk a valamikor bevezetendő új nemzeti alaptantervről, amelynek egy tervezete már létezik, de a kormány szerint szó sincs arról, hogy ezt elfogadták volna. És ott van a pedagógushiány. Meghívtuk a KLIK-et, de nem is reagáltak megkeresésünkre.

Volt szülői tanácsod iskola előtt?

Ki milyen okosságokkal látta el, vagy épp látná el gyermekét iskola előtt?

Gyerekek, akik az étel miatt várják az iskolakezdést

Ma Magyarországon a szakértők szerint 4-500 ezer között van azoknak a gyerekeknek a száma, akik napi szinten nem jutnak elegendő mennyiségű és minőségű ételhez. Ami még rosszabb, hogy 40-50 ezer olyan gyermek is van, akinek alig van mit ennie. Ezek a gyerekek nem azért várták az iskolakezdést, hogy tanulhassanak, hanem hogy ehessenek. 4 család engedett be minket az otthonába, az ő helyzetükön keresztül mutatjuk be, hogy többféle éhezés létezik.

Milyen volt az első nap az iskolában?

Színészeket és előadóművészeket kért meg a Story Extra stábja arra, hogy elevenítsék fel az iskolakezdésüket. 

A szocialisták szerint a fideszes elit magániskolákba járatja a gyermekeit

A szocialisták szerint a fideszes elit magániskolákba járatja a gyermekeit, míg az egyszerű embereknek marad a közoktatás. Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő sajtótájékoztatóján Szabó Tünde államtitkárra utalva mondta: csak kevesen tudják kifizetni a magániskolák milliós tandíjait. Szabó Tünde, az oktatásért is felelős EMMI államtitkára hétfőn posztolta fotót gyerekeiről, akik magániskolában tanulnak. Szabó és a Fidesz szerint is ez magánügy.

 

Wolf Kati rászoruló családokon segített

Wolf Kati nagy lelkesedéssel rendezgette a tolltartókat, füzetcsomagokat, pakolta az iskolatáskákat. De nem csak otthon, lányait készítette fel a tanévkezdésre, hanem rászoruló családoknak is segített az Ökumenikus segélyszervezet tanévkezdési akciójában.

DUGÓ: torlódásokkal indult a tanév

A munkába és iskolába tartók komoly késéssel érhettek célba a tanév első napján. Mutatjuk, mire számíthatott, aki a mai nap autóval indult el otthonról. Szuper drónfelvételek!

Nehéz volt eljutni az iskolákba

Hatalmas dugóval indult az iskolaév első napja Budapesten. Bár a fővárosban több helyen is befejezték a felújításokat, a még folyó munkák, az eső és az iskolakezdés miatt kora reggel így is sok helyen beállt a város. Még napok kellenek ahhoz, hogy az emberek hozzászokjanak az őszi forgalomhoz.

Iskolakezdés: a sztárcsemetéknek is becsengettek!

Vége van a nyárnak, hűvösebb szelek járnak. Az időjárás is azt mutatja, bizony elkezdődött az ősz. Ma reggel közel 1millió 200 ezer diák vette hátára az iskolatáskáját, hogy megkezdje az idei tanévet. Többek között a sztárgyerekeknek is becsöngettek.

Menekülés a dugó elől: komppal, vagy hatalmas kerülővel jutottunk be időre a suliba

A navigáció szerint és szemmel láthatóan is már hajnalban beállt a forgalom az M0-áson. Egyszerre három fontos utat is felújítanak Csepel déli részén, ezért a környék már napok óta járhatatlan. Egy húszperces utat 2-3 vagy négy óra alatt tették meg múlt héten. Ma reggel pedig a tanév is elkezdődött, így kíváncsiak voltunk, hogy hogyan jutnak el időben az iskolába azok, akik a környéken laknak.

Tuti tippek iskolakezdésre - szülőknek!

Elkezdődött az újabb tanév, így a nyugodt reggeleket leváltja a kapkodás, rohanás. Petrus Márta írónő, coach és nem mellesleg hat gyermeket nevelő anyuka volt a vendégünk, aki néhány tippet adott, amivel elkerülhető, hogy káoszba fulladjon a reggel!

Mekkora teher a tanévkezdés?

Az ellenzéki pártok szerint rendkívül megterhelő az iskolakezdés sok családnak, ezért keveslik a kormány által nyújtott támogatásokat. Az MSZP szerint nem véletlen, hogy ilyenkor megnő a személyi kölcsönt felvevő családok száma, mert máshogy nem tudják kifizetni a szükséges iskolai felszereléseket. A Fidesz szerint ezzel szemben az ellenzéki pártok nemmel szavaztak arra, hogy jövőre több pénz jusson az oktatásra.

 

Ilyen volt az utolsó roham a tanévkezdés előtt

Volt, aki az utolsó pillanatban vett meg mindent az iskolakezdéshez. Hétfőn kezdődik az új tanév, vasárnap pedig több papírbolt még zsúfolásig tele volt vásárlókkal. A Pénzcentrumnál úgy számolnak, minimum 40 ezer forint kell gyerekenként a tanévkezdéshez.

Iskolakezdés Szabados Ágival és Katus Attilával!

Iskolakezdés együtt! címmel hetedszerre hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet, 1000 gyermek beiskolázásának támogatására. A Segélyszervezet idén is személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal támogatta a nehéz sorsú iskolásokat!

Segítség az iskolakezdéshez

Megkezdte a tanszercsomagok kiszállítását az Ökumenikus Seggélyszervezet. Bár még tart az Iskolakezdés együtt! elnevezésű adománygyűjtő akció, a szervezet az eddig összeállított dobozokat már postára adta, hogy időben megérkezzenek a rászoruló családokhoz. A szállítást a Magyar Posta végzi, és ugyanígy az előrehozott családipótlékot is ők kézbesítették.

 Ildy Lee megreformálná a Los Angelesi iskolákat

Lady Los Angeles nem éppen elégedett az ottani menzakajákkal, sőt az oktatást sem tartja a legmegfelelőbbnek. A magyar örökzöldek azonban mennek neki. Lássuk milyen például az Az a szép című dal Ildy Lee féle feldolgozásban.

Mit tegyünk, ha nem alszik jól a gyermek?

Az iskola és az ovoda indulása, bizony magával hozza a korai kelést. De mi a teendő ha a gyerkőc nem tud korán elaludni? Dr. Gyarmati Andrea gyerekgyógyász válaszol!

A legautentikusabb menzaételeket a Kifőzdében!

Ezen a héten Végh Tamás a HunGast gasztronómiai igazgatója készít igazi, hagyományos menzakajákat. Lesz paradicsomleves betűtésztával, de nem maradhat ki a spenót és a csokoládészósszal leöntött piskóta sem.

Fókusz 2017-09-01


szerző:
2017.09.01. 17:20
Az iskola kezdés senkinek sem könnyű, Jakupcsek Gabiéknak sem!

Hogyan hangolódtak Gabiék az iskolára? Hátrány lehet-e a kislányának, hogy ő ismert? De nemcsak erről, hanem a Konyhafőnök VIP-ben való részvételéről és élményeiről is mesélt!

Tanévkezdés zökkenőkkel


szerző:
2017.08.31. 18:20
Tanévkezdés zökkenőkkel

Van ahol építkezéssel indul a tanév, Budakalászon és Kispesten is javában dolgoztak a napokban az általános iskolák épületein. De nemcsak emiatt nem számítanak zökkenőmentes tanévre a szakszervezetek. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint nemcsak az épületek hiányosak, hanem a tanári gárda is több iskolában.

Utolsó roham a tanszerekért

A nyaralások miatt sokan hagyták a szünet végére vásárlást. Ilyenkor a nagyobb áruházakban már akciósak az iskolai felszerelések. Az RTL Híradó által megkérdezett szülők átlagosan 10-15 ezer forintot költenek egy gyerek tanszereire.

Mennyit mozogjon a gyerek? Kiderítettük!

Czanik Balázs fitness edző elárulta, mikortól kezdjen el mozogni rendszeresen a gyerek, valamint, hogy hogyan figyeljünk oda a táplálkozásukra. De vajon milyen összefüggésben állhatnak ezek a későbbi elhízással? Most megtduhatod!

Tényleg fontosak a különórák? Halljuk a szakembert!

Szőnyi Anikó, iskolapszichológus adott választ arra, hogy egy gyereknek mekkora a tűrőképessége, valamint, hogy mennyi az „egészséges” különóra mennyisége egy héten.

Vannak, akiknek spórolniuk kell a tanévkezdésre

Az Ökumenikus Segélyszervezet adatai szerint minden második család csak nehezen, és közülük minden 10. csak hitelekből, rokoni kölcsönökből tudja fedezni a tanévkezdést. Éppen ezért kezdtek idén is gyűjtésbe, céljuk, hogy szeptemberig 1000 rászoruló gyerek iskolatáskáját töltsék meg tanszerekkel.

A teljes adást ITT nézheti meg!

Első nap az iskolában: így segítsük át a kicsiket a stresszen!

Az első nap az iskolában nem csak a gyermek számára stresszes, a szülőt is megviseli, hogy kirepül a gyermek a családi fészekből. A szakemberek szerint, nem gond, ha fél a gyerkőc. De hogy mikor kezdjünk aggódni a csemeténkkért, mikortól válik szorongássá az izgatottság? Makai Gábor pszichológus kérdeztük.

Mikor küldjük iskolába a gyermekünket?

Hamarosan itt a szeptember! Sok gyermek először ül be az iskolapadokba. Mielőtt Annáék ennek a pszichológiai oldalálról beszélgettek, Ujlaki Beatrix tanító segítségével átvették azokat a dolgokat, mitől lesz a gyermekünk iskolaérett!

Fókusz Plusz 2017-08-26


szerző:
2017.08.26. 18:50
Vissza kell szokni az iskolába

Már csak egy hét van az iskolakezdésig, jövő pénteken a legtöbb helyen becsengetnek. Nehéz lehet az átállás a gyerekeknek, akár testi tüneteket, hányingert, hasfájást is produkálhatnak az izgalomtól. Ezért a pszichológus azt tanácsolja, hogy a szülők vonják be a gyerekeket a készülődésbe, így könnyebb lesz az átállás.

Ezer iskolatáskát töltenének meg

Olimpikonok, ismert emberek, gyerekek és önkéntesek formáltak élőképet Budapesten. Az Ökumenikus Segélyszervezet legújabb jótékonysági akciójával arra akarja felhívni a figyelmet, hogy az iskolakezdés a magyar családok több mint felének jelent anyagi terhet. Ezért most 1000 rászoruló gyereknek szeretnék megtölteni az iskolatáskáját szeptember elejére. Eddig csaknem ötmillió forint gyűlt össze, még ugyanennyire lenne szükségük az adományozóktól.

Hívd a 1353-as adományvonalat, és támogasd a nehéz sorsú iskolásokat!

Az Iskolakezdés együtt! országos felhívással az Ökomenikus Segélyszervezet 1000 gyermek beiskolázásának támogatására gyűjt pénzadományokat. Wolf Kati, Berki Krisztián, Vastag Csaba, Vastag Tomi és Gyurta Dani is csatlakozott a segélyakcióhoz, ami egész héten tart! Ha te is szeretnéd támogatni a nehéz sorsú gyerekeket, nem kell mást tenned, csak tárcsázni a 1353-as adományvonalat, melyre minden hívás és SMS indításával 250 forintot lehet adományozni!

Fontos a jó iskolatáska


szerző:
2017.08.16. 18:37
Fontos a jó iskolatáska

Legyen, széles, kipárnázott hevedere, szabályozható hossza, és kemény hátfelülete. Ilyen a megfelelő iskolatáska egy kisgyereknek a Híradónk által megkérdezett ortopéd-szakorvos szerint. A nem megfelelő és túl nehéz táska ugyanis akár a gerinc görbületét is okozhatja, mivel ők még növésben vannak. Éppen ezért nem mindegy, hogy a szülők milyet vásárolnak az iskolakezdés előtt. Egy átlagos kisiskolásnak akár tíz kilónyi tanszert is cipelnie kell nap, mint nap.

Iskolakezdés: Hogyan? Miből?

Minden második család csak nehezen, öt százalékuk pedig csak hitelből tudja kifizetni az iskolakezdést az Ökumenikus Segélyszervezet adatai szerint. Van, aki az ételen spórol, más a rezsin. Persze csak ha tud. A Dorcas Segélyszervezet ezért azt vállalta, hogy közel 200, az Ökumenikus Segélyszervezet pedig hogy ezer gyermek táskáját tölti meg tanszerekkel tanévkezdésre.

Még egy hónap a sulikezdésig - sokan már most megveszik a tanszereket

Még javában tart a nyári szünet, a nagy áruházakban már elkezdték árusítani az iskolakezdéshez szükséges tanszereket. Sokan már vásárolnak is. Az RTL Híradó által megkérdezett szülők azt mondták azért, mert így kevésbé terheli majd meg a családi kasszát az iskolakezdés, és van idő válogatni.

Egy órával később kezdődhet a tanítás?

Reggel nyolc óra helyett kilenckor kezdődhet a tanítási nap az iskolákban. A Magyar Idők úgy értesült, hogy ez is része lehet a most készülő új Nemzeti Alaptantervnek. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint távolról sem az a közoktatás fő problémája, hogy mikor kezdődik az első óra.
 

Iskolakezdés: Mindenkinek jobb lenne a 9 óra?

Külföldi felmérések szerint, ha az iskola reggel kilenckor kezdődne, az sokkal jobb tanulmányi eredményekkel járna. Alváskutatók azt mondják, hogy a Magyarországon is általános 8 órai kezdéskor a diákok koncentrációs szintje csak 40 százalékon van.

5+1 megmosolygató kép az iskola első napjáról

Önök emlékeznek, hogyan indultak első nap az iskolába? Ezek a gyerekek izgatottan, mosolyogva, energiával teli, büszkén az új iskolatáskára és magukra. Aztán az első suliban töltött nap délutánján is megörökítették őket. Egy biztos, jól fognak aludni este.  

Sebestyén Balázs kézen fogva kísérte kisfiát az iskolába

Sebestyén Balázs nagyobbik fia, Benett több tízezer társával együtt szeptember 1-jén kezdte meg tanulmányait. A Nyerő Páros műsorvezetője kézen fogva vezette a suliba kisfiát, amiről fotót is posztolt Instagramjára: szülőként az egyik legjobb dolog, amikor fogod a kezét és részt veszel vele élete egyik legjobb kalandjában! – írta érzéseiről.

Fókusz 2016-08-31


szerző:
2016.08.31. 17:25
SEBESTYÉN BALÁZS:

Sebestyén Balázséknál csak úgy repülnek az évek, ugyanis szeptemberben már Benettnek is becsengetnek az iskolában. A műsorvezető azt sem bánja, ha kicsit eleven lesz a gyerek, hiszen ő is az volt iskolás korában. Balázs persze ugyanolyan fontosnak tartja azt is, hogy Benett betartsa a szabályokat, és jól érezze magát az új környezetben.

ERŐS ANTÓNIA:

Gyorsan telik az idő: szinte még tegnap volt, mikor Erős Antónia babakocsiban tologatta az ikreket, ma már pedig az első osztályra készíti fel őket. Az biztos, hogy az iskolakezdés nemcsak a gyerekek, de a család életében is nagy változást hoz, hiszen mikor az ikrek majd hazaérnek az iskolából, Antónia még csak akkor kezdi el a munkát.

Így spórolhatunk az iskolakezdésen

Átlagosan negyven és nyolcvanezer forint közötti összeget költenek a családok egy gyerek iskolakezdésére. Tehát sokan vannak, akik ennél kevesebbet. De, mit tud tenni az a szülő, akinek a havi fizetése sem elég a füzetekre, ceruzákra, iskolatáskára? Két nehéz helyzetben lévő anyuka spórolós praktikái suli előtt.

Stresszes az iskolakezdés

Már egy hét sincs az iskolakezdésig, jövő csütörtökön mindenhol becsengetnek. Nehéz lehet az átállás a gyerekeknek, akár testi tüneteket, hányingert, hasfájást is produkálhatnak az izgalomtól. Ezért a pszichológus azt tanácsolja, hogy a szülők vonják be a gyerekeket a készülődésbe, így könnyebb lesz az átmenet.

Sokan segítenek a tanévkezdéshez

Soha nem kaptak még ennyi segítséget a szülők a tanévkezdéshez - állítják az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, mert a gyerekek nagy része idén már ingyen kapja a tankönyvet, és a családi pótlékot is előbb utalják. Az általunk megkérdezett szülők viszont azt mondják, egyelőre nem éreznek nagy különbséget, ugyanannyira terheli meg a pénztárcájukat a beiskolázás.

Gyenge volt a balatoni strandszezon

Az utóbbi évek egyik leggyengébb strandszezonját zárta idén a Balaton. Gyakran volt rossz idő, ezért csak ritkán lehetett fürdeni. A következő héten pedig a legtöbben az iskolakezdésre készülnek, ezért ilyenkor szinte kiürülnek a nyaralóhelyek.

Többe kerül idén az iskolakezdés

Drágul az iskolakezdés - egy kutatás szerint 10 ezer forinttal is többet kell szánni a tanszerekre, mint két évvel ezelőtt. Az általunk megkérdezett szülők többsége ezért nem egyszerre, hanem részletekben veszi meg a füzeteket és a tollakat. A pénzcentrum szakértője szerint is inkább spórolnak a szülők, minthogy hitelt vegyenek fel.

Egy ország láthatta, milyen Pierre dús hajkoronával!

Végre, végre elkezdődött a középdöntő! Mégpedig nem is akárhogy! Tanárnak öltözött zsűrivel, menzás menükkel, gyerekkori fényképekkel és sok-sok izgalommal!

Túl korai hatévesen az iskolakezdés?

Egy kutatás szerint túl korai az iskolakezdés hatévesen, később kellene csak elkezdeniük a tanulást a gyerekeknek. Vendégünk volt Jávori Ildikó, tanulási szakértő, akit arról faggattunk, testileg, lelkileg mikor lesz iskolaérett a gyerek, illetve melyek az árulkodó jelek, hogy a gyermek még nem áll készen az iskolára és mindezeket a szülőnek hogyan és milyen formában kell figyelembe venni.

Gyerekszobából tanulósarok

Megkezdődött a suli és bizony a délutánok ilyenkor a gyerkőcöknél nem csak a játékról, hanem a leckeírásról is szólnak. Ehhez azonban fontos, hogy egy olyan kis kuckót kialakítsunk a gyereknek, ahol megfelelően tud összpontosítani a tanulásra. Hogyan tegyük ezt meg? Miklós-Somogyi Patrícia, lakberendező volt a vendégünk.

Hivatalos! Egészségtelen munkába állni 9 óra előtt!

Senki nem szeret hajnalok hajnalán munkába állni. Most viszont már bizonyított, hogy ezzel nem csak kényelmünknek, hanem testünknek is ártunk. Reggel kilenc óra előtt elkezdeni dolgozni ugyanis egészségtelen. Érveljen legközelebb ezzel főnökénél, ha később ér be munkahelyére. 

Iskolakezdés kreatívan

Az iskolakezdés bizony költséges dolog minden család életében. Mi azonban olyan tuti tippeket mutattunk Rácz Anikó, kreatív blogger segítségével, amelyekkel könnyen, gyorsan és költséghatékonyan egyedivé és igazán dizájnossá varázsolhatjuk gyermekeink iskolaszereit.

Sok diáknak nincs táskája, füzete, tolla

Táska, toll, füzet - sok diáknak még hiányoznak a tanszerei azért, mert a családjuknak nem volt pénze megvenni. Az iskolák, ha kell, a saját készletükből adnak a gyerekeknek. A tanárok azt mondják, sokszor a szülők maguk kérnek segítséget.

Sztárok iskolai élményei

Ha visszagondolunk az iskolaévekre, azt gondolom nem túlzok, ha mindannyiunknak kapásból több emlékezetes pillanat és történet beugrik, mert azért valljuk be, gyerekkorunk meghatározó eleme az iskola és persze az osztálytársak, tanárok, akikkel leginkább kapcsolatosak ezek az emlékek. Hogyan emlékeznek vissza szárvendégeink az iskolapadban töltött évekre? Iszak Eszti, Ada és Szabó Ádám meséltek nekünk.

1 millió 200 ezer gyerek ült be az iskolapadba

Megkezdődött az iskola, 1 millió 200 ezer gyerek ült be a padba. A legtöbben, főleg a kisebbek a szüleikkel mentek iskolába, de az utakon iskolarendőrök is figyelték a diákokat. Volt, ahol ma osztották ki a tankönyveket, kisebb fennakadások voltak, de a pótrendeléssel minden gyerek megkapta a könyveit.

Fókusz 15-08-31


szerző:
2015.08.31. 17:20
Fókusz 15-08-31

Rettegnek a szülők - A gyerekek azonban izgatottan várják az iskolát. Hogyan készülnek Hujber Feriék, Mérai Katiék és Kaszás Gézáék az első becsengetésre? Gátlások nélkül - Ledobta a textilt a ValóVilág bombázója. VV Dóri azt is elárulta, kiért rajong mostanában. A Golgota kálváriája - Pákh Imre megelégelte az árvitát és letakartatta a Munkácsy-festményt. De mi lesz ezután?

START: Így várják a sulikezdést Hujber Feriéknél

A színész kisifa, Noel, holnap először lépi át az iskola kapuját. Míg apukájában félelem van, hogy hogyan fogják szervezni az életüket, addig a kis lurkó izgalommal várja a nagy napot. Ahogy lökte a sódert, biztosak vagyunk benne, a beilleszkedéssel nem lesz baja!

Becsengetnek: így kezdik az iskolát a sztárcsemeték

Hujber Ferencék izgatottan várják a holnap reggelt. Csaknem 1,2 millió általános- és középiskolás diák számára kezdődik meg a tanév, közülük pedig 74 121-en lesznek első osztályosak.

Suli kezdés és útfelújítások: ezzel indul a szeptember

Holnap kezdődik az iskola és mellette pedig rengeteg útfelújítás is kezdetét veszi a fővárosi utakon, így a sofőröknek alaposan feladták a leckét, hogyan is érhetnek célba reggel emberi időben. Mire számíthatunk és milyen parktikus megoldások léteznek, avagy túlélőkalauz a forgalmi dugókhoz! Vendégünk volt Lovas Károly, a Magyar Autóklub főtitkár-helyettese.

Adományokból segítik az iskolakezdést

Ezer gyerek kapott iskolakezdési csomagot. Az Ökumenikus Segélyszervezet augusztus 13-án indított adománygyűjtést a 1353-as vonalon. Több mint tízmillió forint jött össze.

Beiskolázás: hogyan úszhatjuk meg minél olcsóbban?

Pár nap és becsengetnek! Az iskolakezdés pedig nem két fillér, több tízezer, sőt egy 3-4 gyermeket számláló családnál akár 100 ezerre forintra is rúghatnak a költségek. Máhr Zsuzsa, túlélési tanácsadó tipekket adott azoknak a szülőknek, akik még last minute módon próbálják meg beszerezni a suli kezdéshez szükséges dolgokat, hogy minél olcsóbban megúszhassák a tanévkezdést.

Kedden mindenhol becsöngetnek


szerző:
2015.08.27. 18:30
Kedden mindenhol becsöngetnek

Nehéz lehet az átállás a gyerekeknek, az RTL Híradónak nyilatkozó pszichológus ezért azt tanácsolja, hogy a szülők már most kezdjék el szoktatni a kicsiket a rendszerre. A tanévkezdés miatt a szülőknek is türelemre lesz szükségük.

Hogyan könnyítsük meg a gyereknek a sulikezdést?

Jövő héttől ismét iskola és ez bizony nem könnyű időszak sem a gyerekeknek, sem pedig a szülőknek. A gyerekeknek éppúgy, mint nekünk felnőtteknek a szabadság után, bizony visszakell szokni a “mókuskerékbe”: suli, lecke, különórák. Ez pedig korántsem egyeszerű nekik sem, éppúgy, mint nekünk. Ebben szerettünk volna most a szülők és a gyerekeik segítségére lenni.

Több tízezer forintba kerül az iskolakezdés

Legalább 10-15 ezer forintba kerülnek a tanszerek gyerekenként a Híradónk által megkérdezett családok szerint. Nagy volt a forgalom a hipermarketekben, sokan időzítették mára az iskolai felszerelések beszerzését. A legtöbben úgy próbálnak spórolni, hogy a kisebbek az idősebb testvérek tanszereit kapják meg.

Cipőket gyűjtenek szegény gyerekeknek

Van, akinek cipőre sem telik. Pedig az iskolakezdéshez erre is szükség lenne. A Polgár Alapítvány ezért most gyűjtésbe kezdett, hogy a nehéz helyzetben lévő családok gyerekinek ne kinőtt cipőben vagy papucsban kelljen iskolába indulni. A gyűjtés szeptember 10-ig tart. A cél, hogy 1000 gyereknek biztosítsanak normális lábbelit a tanév elejéig.

Spórolnak, hogy megvehessék a tanszert

Inkább nem eszik, vagy nem fizet csekket a családok több mint a fele azért, hogy be tudják iskolázni a gyereküket - legalábbis ez derül ki a Kutatópont egyik friss felméréséből. A megkérdezettek 60 százaléka válaszolta azt, hogy valamiről le kell mondaniuk, hogy minden tanszer meglegyen.

Mennyibe kerül az iskolakezdés?

Valljuk be, sok szülőnek borsózik a háta az augusztustól, mert ilyenkor kapja meg a tankönyvcsekkeket, ami több gyerek esetében több tízezer forintos kiadást jelenthet a családnak, és akkor még nem is beszéltünk az iskolaszerekről, amik szintén megterhelő sok szülő pénztárcája számára. Éppen ezért kérdeztük Székely Hajnalkát, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökét, hogy mivel érdemes kalkulálni ilyenkor és milyen kedvezményeket vehetünk igénybe, hogy anyagilag könnyebb legyen az iskolakezdés.

Nyertes Zsuzsa és Nagy Ricsi bakancslistája

Azt tudták, hogy a munkáltatójuktól akár iskolakezdési támogatást is kaphatnak?Holnap mindent elárulunk erről. Bemutatunk egy fiút is, aki fél évig volt kómában , de ma már önmagát is képes ellátni. Valamint bepillantunk Nyertes Zsuzsa és Nagy Ricsi bakancslistájába is, és azt is megtudjuk, hogy milyen ásványok illenek a személyiségünkhöz.

Iskolák állítják össze a tankönyvcsomagot

Újra az iskoláknak kell összeállítaniuk a diákok tankönyvcsomagjait, a Könyvtárellátó a kiszállításért felel. A köznevelésért felelős államtitkár szerint a szortírozásban is segítenek majd, de az általunk megkérdezett iskolaigazgató azt mondja, még így is több feladatuk lesz a tankönyvfelelősöknek, mint korábban.

Hatodára csökkentették az iskolakezdési támogatást

Kevesebb iskolakezdési támogatást kapnak idén a Semmelweis Egyetem klinikáin dolgozók az előző évekhez képest. Egy kétségbeesett anya kereste meg ezzel az RTL Híradót.

Iskolakezdési támogatás 2015: kinek, mikor, mennyi jár?

A cafeteria rendszer részeként a munkáltatók iskolakezdési támogatásban részesíthetik azokat a munkavállalókat, akiknek a gyermekei még iskolába járnak, mindezt utalvány formájában. A részleteket Fata László, cafeteria szakértő mondta el.

Sokan már most megveszik a tanszereket

Az RTL Híradó által megkérdezett szülők azt mondták azért, mert így kevésbé terheli majd meg a családi kasszát az iskolakezdés.

Miért nem 9-kor kezdődik az iskola?

Egy nemrégiben készült amerikai kutatás szerint sokkal kiegyensúlyozottabbak és sikeresebbek azok a gyerekek, akiknek reggel nyolc óra helyett kilenckor csengetnek be az első órára.

Iskolakezdés: több ezer gyerkőc ült iskolapadba

Bár az idő cseppet sem volt szép és napos, a gyerekekre ez egyáltalán nem volt hatással, sőt, lelkesen szavalták megtanult verseiket.

Iskolakezdés: több ezer gyerkőc ült iskolapadba

Bár az idő cseppet sem volt szép és napos, a gyerekekre ez egyáltalán nem volt hatással, sőt, lelkesen szavalták megtanult verseiket. A Fókusznak pedig sokan még arról is beszámoltak, hogyan készültek az iskolára.
 

Hamarosan becsengetnek az iskolákban

Több ezer gyerek számára kezdődik meg vagy folytatódik a tanítás szeptembertől, ami rengeteg kiadással járhat a szülőknek. Keddi adásunkban szakértőnk adott tanácsokat, milyen iskolakezdési támogatásokat vehetünk igénybe.

Iskolakezdés a sztárcsaládokban


szerző:
2013.09.03. 19:00
Iskolakezdés a sztárcsaládokban

Elérkezett a szeptember, elkezdődött az iskola. Mi pedig megkérdeztük a sztárok gyerekeit, ők hogyan is készülnek az első suli napra?

8:08 – Minden reggel 13-09-02

8:08 – Minden reggel: Az RTL Klub napindító magazinjában minden reggel 8:08-kor a két műsorvezető: Teszári Nóra és Somogyi Zoltán várja mindazokat, akik úgy érzik, fontos, hogy lépést tartsanak a világ változásaival, akik korrekt és pontos tájékoztatásra vágynak és igénylik, hogy mindig naprakészek legyenek a legfontosabb kérdésekben, legyen az közéleti, egészségügyi, gyereknevelési, párkapcsolati vagy épp szépségápolással, divattal kapcsolatos téma.

Házon kívül 11-09-13


szerző:
2011.09.13. 23:40
Házon kívül 11-09-13

Házon kívül: Reálhozam mizéria - Sokan tízezrekre, sőt százezrekre számítottak, de mégsem kaptak semmit. Mennyibe fáj az iskolakezdés? - Tankönyvek, ruhák, táska, ceruzák: mennyi marad szeptemberre a gyerekek beiskolázása után? Forintosított devizahitelek - A kormány terve szerint alacsony árfolyamon lehetne átváltani a svájci frankos és euróhiteleket.

Mennyibe fáj az iskolakezdés?

Tankönyvek, ruhák, táska, ceruzák: mennyi marad szeptemberre a gyerekek beiskolázása után?

Számtanóra devizahiteleseknek, szülőknek és reálhozamra váróknak

Vajon örülhetünk az árfolyamrögzítésnek? Tényleg elvesztették a nyugdíjpéntári tagok megtakarítását? Mennyibe kerül a gyerek beiskolázása?

A vártnál drágább az iskolakezdés

Van olyan középiskola, ahol 38 ezer forintba is kerülhet az első osztályos gimnazisták tankönyve.

A trendi tanszerekért bármennyit megadnak

Az üzletek tapasztalatai szerint hiába drágák a divatos termékek, többet adnak el belőlük, mint a hagyományos tanszerekből.

Beiskolázási támogatást kaptak a hősök árvái

Negyven gyermek kapott beiskolázási támogatást a Belügyminisztériumtól.

Fél Kettő 10-09-02


szerző:
2010.09.02. 14:30
Fél Kettő 10-09-02

Fél Kettő: Stigma - Kik hordozzák a jeleket? A kiválasztottak vagy a megbélyegzettek? Szülői értekezlet - Hogyan és mennyire szólhat bele a szülő az iskola életébe? Ellopott magánélet - miről árulkodik, mennyit ér, és miért népszerű a paparazzi fotó?

Tankönyvek százezrei késik le a becsengetést

Legtöbbször a szerzők csúsztak meg a határidővel.

Elmosott iskolakezdés


szerző:
2010.08.23. 16:17
Elmosott iskolakezdés

Az árvízkárosult gyermekek közül sokan még mindig átmeneti szálláson élnek és mindenüket elvitte a víz.

Változatlan tankönyvárak, kevesebb diák

Az állam csaknem 7 milliárd forint támogatást ad a tankönyvek megvásárlásához.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való