KERESÉS search-close

hajléktalanok

91 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "hajléktalanok"

Napokig az utcán feküdt a hajléktalanokkal, majd színpadra vitte történetüket

Szalay Kriszta akár papnő is lehetne, szociálisan mindenesetre nagyon érzékeny, empátiája az egekben, és biztos abban, hogy dolga van az elesettekkel, szegényekkel, fogyatékkal élőkkel. Sokan a hajléktalan barátjáról írt rendezéséből, a Maradjunk annyiban c. darabból ismerték meg empatikus személyiségét. A hitelesség nagyon fontos számára, ezért is volt utcán napokig a hajléktalanokkal, mielőtt színpadra vitte a történetet. Barabás Évinek mesél még legújabb megvalósításra váró vágyáról is, vagy arról, hogy miért keresi a tettre kész nőket, és tényleg, miért ne maradjunk annyiban!

Tüntetés az Alkotmánybíróság épületnél

Az ellenzéki főpolgármester-jelöltekkel közösen tüntetést szervezett a Város Mindenkié mozgalom az alkotmánybírók döntése ellen az Alkotmánybíróság épülete elé.Karácsony Gergely szerint a tilalom csak még több életet fog veszélybe sodorni, Kálmán Olga szerint szégyenteljes a döntés. Kerpel-Fronius Gábor azt mondta, nem a hajléktalanok számával, hanem az emberi sorsokkal kellene foglalkozni.

Éjjeli menedékhely helyett bujkálnak a hajléktalanok?

Csökkent a kezdeti szigor, míg a Népszava szerint január elejéig 298 hajléktalant figyelmeztettek a közterületen élést büntető törvény alapján, ez a szám azóta csupán negyvennéggyel nőtt. A hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány vezetője szerint ennek az lehet az oka, hogy a hajléktalanok rejtőzködni kezdtek.

Két hajléktalant vert halálra – azt mondja, rosszkor volt rossz helyen

Rosszkor volt rossz helyen és sajnálja, ami történt - ezt mondta utolsó szó jogán az a fiatal, aki 2017-ben két hajléktalant vert halálra Tatabányán. Akkor még a 16-ot sem töltötte be. Első fokon 13 és fél év börtönt kapott, a büntetését most másodfokon a maximumra, 15 évre súlyosbították. A bíró szerint tette különösen brutális, a fiú pedig közönyös volt az eljárás alatt. Most sírva kérte, hogy az ítélet után beszélhessen anyjával.

Kevesebb eljárás indul hajléktalanok ellen

Jóval kevesebb eljárás indul mostanában hajléktalanok ellen, mint a közterületen élést büntető törvény októberi életbe lépésekor. Ezt mondja a Menhely Alapítvány vezetője és ezt mutatják a számok is. Február elejéig valamivel több, mint 300 hajléktalant figyelmeztettek, és 9 bírósági eljárás indult: egy ideje viszont egy ügy sem jutott bíróságra.

Hajléktalanná vált egy öttagú család, miután leégett a házuk

Hajléktalanná vált egy öttagú család, miután leégett a házuk délelőtt a Heves megyei Szarvaskőn. A szomszédok vették észre, hogy ég a kazánház, majd robbanásokat is hallottak. A tűz idején senki nem volt otthon. A tűzoltók késő délutánig próbálták megfékezni a lángokat, a ház lakhatatlanná vált. A településen gyűjtést szerveznek a családnak.

Megnéztük, hogyan vészelik át a telet azok, akik az utcán élnek

Fagypont alatti hőmérséklet és csontig hatoló hideg éjszakánként. 59 ember fagyott halálra szeptember és január között a Magyar Szociális Fórum adatai szerint. Útra keltünk a fővárosban és megnéztük, hogyan vészelik át a telet azok az emberek, akiknek az utcán kell élniük. 

Újabb szeretetláda Szegeden

Nagy volt rá az igény, ezért kihelyezték Szegeden a negyedik szeretetládát. Az anonim élelmiszeradomány doboz mindegyikét templomok közelében helyezték el, hogy könnyen rátaláljanak a rászorulók. A szeretetládákba bárki vihet adományt, főleg ételt, és egy csoport gondoskodik arról, hogy amint kiürülnek, szinte azonnal újra tele legyenek.

Sztárfodrász a hajléktalanokért

New Yorkban elismert sztárfodrász: a tengerentúlon mások mellett Donald Trump lányának, Ivankának, Lady Gagának és az Oscar-díjas Julianne Moore-nak a haját nyírja Budai Alex. A magyar származású fodrász azonban jótékony munkát is végez: hátrányos helyzetűeknek vágja le a haját. Kedden már Budapesten, egy női éjjeli menedékhely lakóit szépítette, méghozzá ingyen, a kollégáival. Volt olyan, akinek több mint 30 éve nem vágta le a haját fodrász.
A jótékonysági akcióról ide kattintva még többet megtudhat.

 

Leégett a lakókocsijuk, nincs hová menniük

Két lakókocsi is leégett kedden reggel Tatabánya határában. Az egyikben két gázpalack is felrobbant. A bent lakó hajléktalanoknak szinte mindene a tűz martalékává vált. Lakásra nincs pénzük, hajléktalanszállóra pedig nem akarnak menni. Egyikük egy lépcsőházban töltötte az éjszakát, a többiek barátoknál. (A Jánossal készült beszélgetést itt hosszabban is megnézheti.)
Ha segítene, írjon az rtlhirek@rtl.hu mail címre.

Lezárhatják Budapest nagy aluljáróit éjszakára

Lezárhatják Budapest nagy aluljáróit éjszakára- a HVg.hu adott hírt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kidolgozott előterjesztésről. Az ötlet - elmondása szerint - Tarlós Istváné, aki az aluljárók állagát védené ezzel. A Párbeszéd képviselője szerint azonban ezzel is a hajléktalanokat akarják kiszorítani, miközben lakhatásukat továbbra sem oldják meg. A kormány szerint még nem született döntés.

Kutyapárt-DK: ki, hogyan segít?

Kifizette annak a gödöllői hajléktalannak a büntetését a Demokratikus Koalíció, akit elsőként bírságoltak meg azért, mert az utcán él. Ezt azután jelentették be, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt beszólt nekik a Facebookon.

„Ez így nem tisztességes”

Nem lehet tisztességes tárgyalást folytatni úgy, ha a hajléktalanok nem tudnak kommunikálni a kirendelt védőikkel - ezt mondta egyikük ügyvédje. Védencét a fővárosban csak videón kapcsolták be a tárgyalóterembe. Pénteken azonban két vidéki bíróság is úgy döntött, jelen lehetnek a hajléktalanok a saját tárgyalásukon.

Bontják a hajléktalanok kunyhóit

Pánikszerűen pakolják napok óta a kispesti hajléktalanok a holmijaikat - az egyik erdős részen ugyanis a hét közepén markoló és bontógép kezdte eltakarítani kunyhóikat. A helyi önkormányzat szerint a Pilisi Parkerdő akarja rendezni a területet, erről már egy éve tárgyalnak. A Párbeszéd helyi elnöke szerint nem véletlen, hogy éppen most kezdték a bontást.

Hová tűntek az aluljárókból a hajléktalanok?

Először az aluljárókból tűntek el illetve tüntették el a hajléktalanokat, mivel október 15-e óta bűncselekménynek illetve szabálysértésnek minősül, ha valaki a közterületeken és az utcán él. Kíváncsiak voltunk, hogy hova tűntek most az aluljárókból a hajléktalanok és hogy ők mennyire félnek az új rendelkezéstől.

 

Orvosok is kiállnak a hajléktalanok mellett

Orvosok is felszólaltak a hajléktalanokat október 15-től sújtó jogszabály ellen. Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport állásfoglalása szerint az utcán élő emberek nagy része mentális beteg, ezért a bíróknak orvosszakértői véleményt kellene kérniük az ügyükben. Az általunk megkérdezett szakértő szerint nem büntethető az a hajléktalan, aki nem beszámítható.

Sok hajléktalanról nincs hírük

Aggasztó, hogy a forgalmas helyekről eltűntek a hajléktalanok Budapesten, de a szállók kihasználtsága alig emelkedett. Ezt mondták Híradónknak az egyik karitatív szervezetnél, ahol a szociális munkások már napok óta nem tudnak semmit több olyan utcán élő emberről, akiknek segítségre lenne szükségük.

A hajléktalanokért tüntettek

Hétfőtől tilos a közterületen élni, hatályba lép ugyanis a szabálysértési törvény módosítása, amely szerint akár börtönbe is kerülhetnek a hajléktalanok. Egy módosítás szerint az utcán élők személyes iratait, fotóit sem kötelesek a hatóságok megőrizni, ezeket megsemmisíthetik. A Demokratikus Koalíció szerint az intézkedés embertelen, a kormány azt mondják, segíteni akarnak a hajléktalanokon.

Megsemmisíthetik a hajléktalanok holmijait

Elvehetik, és ha nem eltárolhatóak, akár meg is semmisíthetik a hajléktalanok homijait egy nemrég megjelent rendelet szerint. A tárolás az önkormányzatok vagy rendőrség feladata lesz. Ez azokat hajléktalanokat érinti, akik október 15-e után is az utcán élnek. Ekkortól ez már tilos lesz.

Elengedték a gyilkossággal vádolt hajléktalanokat

Elengedték a budapesti hajléktalanokat, akik a rendőrök gyanúja szerint halálra verték társukat a hétvégén. A körülmények nem tisztázottak, egyelőre az sem biztos, hogy az áldozat valóban a bántalmazásban halt bele.

Baltával ölte meg társát

Baltával végzett egyik ismerősével egy férfi Miskolcon csütörtök este. Együtt ittak és valamin összevesztek, a 25 éves férfi ez után sújtott le többször is 45 éves áldozatára. A város egyik lakótelepe melletti erdős területen éltek 3 társukkal, a támadás után egy nőismerősük szaladt ki segítséget kérni a közeli házakhoz. A 25 éves férfit szinte azonnal elfogták, most őrizetben van.

 

Kitiltanák a hajléktalanokat a közterekről

Alkotmánymódosítással tiltaná ki a hajléktalanokat a közterekről egy fideszes politikus. Bajkai István szerint a közmunkaprogram lehetővé teszi, hogy mindenki munkát vállaljon, és magának gondoskodjon szállásról. A szocialisták szerint a Fidesz csak a szőnyeg alá akarja söpörni a szegénységet.

 

 Megszólalt a hajléktalanok megölésével vádolt fiú anyja

Viharos volt a kapcsolatuk az apa hiánya miatt. Ezt mondta a két hajléktalan megölésével vádolt fiú anyja az RTL Híradónak. Az asszony ellen is vádat emelt az ügyészség, mert a vádirat szerint elhanyagolta és bántalmazta gyermekeit. A 16 éves fiú egy éve gyilkolt meg két hajléktalant Tatabányán.

Hajléktalanoknak rendeztek szépségnapot

Nők, akik évek óta nem jutottak el fodrászhoz, kozmetikusnál pedig még sosem voltak. Hajléktalanoknak rendezett szépségnapot az Üdvhadsereg női rehabilitációs otthon. A szervezők szerint azért is fontos az ilyen segítség, mert munkát is könnyebben talál, akinek rendezett a külseje.

 

Az Északi-sarkon melegebb lesz, mint nálunk

A hó után jön az extrém hideg. Még az Északi-sarkon is melegebb lesz a vasárnap, mint Magyarországon a meteorológusok szerint. Napokig nem számíthatunk pluszokra - még napközben sem. A nagy hideg miatt megerősítették a hajléktalan ellátást és ellenőrzik azokat a munkahelyeket, ahol hidegben dolgoznak az emberek. Most főleg fontos odafigyelni az egyedül élő ismerősökre, szomszédokra.

Kiégett a lakatlan épület


szerző:
2018.02.20. 18:07
Kiégett a lakatlan épület

Kiégett egy 12-dik kerületi épület hajnalban Budapesten. A pince és az emeleten egy helyiség égett, pedig az épület évek óta lakatlan. Valószínűleg hajléktalanok húzták meg magukat a házban. Fél évvel ezelőtt a szomszéd utcában égett ki egy lakatlan villaépület. Valószínűleg ott is figyelmetlenül rakott valaki tüzet.

Közterületesek gyűjtik be a hajléktalanok takaróit?

Felháborodott posztok jelentek meg nemrég a Facebookon, hogy Budapesten a közterületesek fogják magukat, és elviszik a hajléktalanok takaróját. Serdült Szilvia kíváncsi volt, hogy tényleg úgy van-e, ahogy írják, és elindult az aluljárókba segítő szervezetek munkatársaival.

Csuja Imre és Tóth Simon Ferenc eljuttatják a kultúrát a rászorulóknak

Sokan vannak Magyarországon, akiknek nem igazán jut a kultúrából. Vagy azért, mert nincs rá pénzük, vagy már idősek, nehezen mozognak. Tóth Simon Ferenc színész szerint ez nincs rendjén, ezért úgy döntött, hajléktalanszállókra, fogyatékos otthonokba és idősek otthonába viszi a legmenőbb budapesti színészeket.

Betörésre kényszerítették a hajléktalanokat

Több tucatnyi betörés, több milliós kár - vádat emeltek egy pécsi betörőbanda tagjai ellen. Az ügyészség szerint a szervezetet egy testvérpár vezette, először szállást adtak hajléktalanoknak, majd kényszerítették őket a betörésre.

Tehetősként is könnyű az utcára kerülni

A szakemberek szerint harmincezer hajléktalan él Budapest utcáin. A Fókusz riportere –többek között- Antal Attilával is beszélgetett, aki élvonalbeli labdarúgó volt hamrinc évvel ezelőtt, most két társával húzza meg magát az egyik élelmiszerbolt mögött.

Naptár a hajléktalanok képeiből

Naptár készült hajléktalanok fényképeiből. A Budapest Bike Maffia, hajléktalanokat segítő csoport nyáron eldobható fényképezőgépeket adott hajléktalanoknak, így megmutathatták, ők hogyan látják Budapestet.

Utcán aludt a brit nagykövet Bukarestben

Azt mondta, így szeretné felhívni a figyelmet a hajléktalanság problémájára. A román fővárosban legalább 5 ezer embernek nem jut fedél a feje fölé. Számuk pedig évről évre nő.

 

Hajléktalanokat vertek meg fiatalok - szórakozásból

Ötszáz forintnyi aprópénzért rabolt ki egy hajléktalant az a három fiatal, akik ellen a napokban emeltek vádat. A három testvér januárban támadta meg a férfit, akit egyikük hátba rúgott a Deák téren, majd elvették tőle az addig összegyűjtött pénzét. Néhány héttel később egy másik hajléktalant összevertek az egyik aluljáróban. Az RTL Híradó úgy tudja, azt mondták a nyomozóknak, hogy nem akarták kirabolni, csupán szórakozásból verték össze.

Gyerekek vertek hajléktalanokat

Gyerekek álltak bíróság elé Debrecenben. A vád szerint 2015-ben minden ok nélkül megtámadtak és brutális módon összevertek három hajléktalant - egyikük életveszélyes állapotban került kórházba. A fiatalok az utolsó szó jogán azt mondták, megbánták a történteket. A bíró egyiküket 3 év fiatalkorúak börtönére, két társát 2, illetve 1 év javítóintézetre ítélte. A döntés nem jogerős.

Pénzkidobás volt a metróban a korlát

Megnéztük, nem tűntek el a hajléktalanok a fővárosi Rákóczi térről. A BKV nemrég a metrófeljáró oldalára korlátokat helyezett ki. Azt mondták azért, mert több panasz is érkezett, hogy túl koszos a terület. Egy hajléktalanokat segítő civil szervezet szerint nem ez a megoldás.

Hajléktalanokkal sikkasztott

Híradónk információi szerint elfogták a rendőrök a 2005-ös Siemens botrány fő gyanúsítottját. A rendőrség pénteken közölte, hogy 12 év után őrizetbe vettek egy férfit Bulgáriában, aki ellen sikkasztás miatt több elfogatóparancsot is kiadtak. Úgy tudjuk, ő az az egykori könyvvizsgáló, aki a gyanú szerint 800 millió forintot sikkasztott el néhány év alatt a Siemens hazai leányvállalatától. A gyanú szerint hajléktalanokat nevezett ki cégvezetőknek, velük kötöttek fiktív szerződéseket.

Kiégett az egykori bútorgyár

Kiégett az egykori bútorgyár irodaépülete éjszaka Veszprémben. 10 méteres lángokkal égett az épület, amit már régóta nem használnak. Órákba telt, mire a tűzoltók elfojtották a lángokat. Az irodaházban hajléktalanok húzták meg magukat, közülük egy embert kórházba kellett szállítani.  

Késsel támadt párjára és anyjára

Tizennégy késszúrással próbálta megölni élettársát egy férfi, és annak anyját hajnalban, Debrecenben. Mindkét nő életveszélyesen sérült meg. A brutális támadás a város külső részén volt, egy elhagyott lakóházban. Úgy tudjuk, a támadó és a sérültek is hajléktalanok. Egy arra járó autós hívta ki a rendőrséget és a mentőket.

Vilmos herceg a hajléktalanokért


szerző:
2017.02.14. 16:09
Vilmos herceg a hajléktalanokért

Vilmos herceg vette fel a telefonokat és adott tanácsokat bajba jutott embereknek az egyik londoni segélyközpont új részlegének avatásán.

 

Inkább a hajléktalanoknak adják

Utcán élőket segítenek szendvicsekkel Szegeden, így a megmaradt étel nem kerül kukába. Összefogott a Bike Maffia és az egyik belvárosi gyorsétterem, hetente 100 szendvicset juttatnak el hajléktalanokhoz. Az élelmiszer egyébként azért kerülne a kukába, mert a szabályok szerint a frissen sült kenyeret csak 8 órán belül lehet eladni.

Lopják az adománykabátokat


szerző:
2017.01.11. 18:12
Lopják az adománykabátokat

Lopják a hajléktalanoknak kitett meleg ruhákat, a Vígszínház elé rendőrt kellett hívni, hogy megszűnjön a dulakodás a jobb kabátokért – értesült a Népszava. A holmikat civilek hordják az utcai gyűjtőpontokra, hogy az extrém hidegben így segítsenek a rászorulókon. Az úgynevezett Szabadfogas Mozgalom elindítója azt mondja, számított a nyerészkedőkre, de szerinte az sokkal fontosabb, hogy néhány nap alatt ezreken tudtak segíteni.

Ketten halálra fagytak


szerző:
2017.01.08. 18:05
Ketten halálra fagytak

Halálra fagyott két hajléktalan éjszaka Budapesten. Egy zuglói telken álló bódéban találták meg őket. Annak ellenére történt a tragédia, hogy a segítségkérőket akkor is befogadták a hajléktalan szállásokra, ha már nem volt szabad ágy. A tél valószínűleg leghidegebb éjszakáján az otthontalanok is mindent bevetettek, hogy túléljék a dermesztően fagyos órákat. 

Embertelen körülmények között

Embertelen körülmények az év leghidegebb napjain: erdő szélén felállított sátrakban, elhagyott, fűtetlen épületekben húzza meg magát sok hajléktalan télen. A Vöröskereszt minden este meleg ételt és teát visz azoknak, akik nem akarnak a hajléktalanszállóra menni. Az RTL Híradó stábja szerdán éjjel Zalaegerszegen elkísérte a krízisautót.

DERMESZTŐ: A Vöröskereszt krízisautóját elkísérte az RTL Híradó

Előre felmelegítik a készételt és forró teát is főznek. Életmentő lehet az élelmiszercsomag azoknak, akik az utcán, szabad ég alatt töltik ilyenkor az éjszakát. Sok helyen se fűtés, se világítás nincs. Találtuk olyan hajléktalant is, aki annyira beteg volt, hogy ki sem tudott kelni az ágyából.

Így telik egy éjszaka az utcán

Városnyi, tizenötezer ember él ma Magyarországon hajléktalanként. Kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak is. A fővárosban körülbelül ezerháromszázan éjszakáznak az utcán mínusz fokokban is. És ez kész életveszély. Csak idén november közepétől, tehát az elmúlt egy hónap alatt negyvenöten haltak meg, mert kihűltek az utcán, vagy még meglévő, de már régóta fűtetlen kis lakásukban.

Fókusz 2016-12-15


szerző:
2016.12.15. 19:00
Bérlakásokkal lehetne segíteni

A hajléktalanok egyharmadán tud segíteni az ellátórendszer, miközben üresen áll tízezernél is több önkormányzati bérlakás. Ezt mondják az otthontalanokkal foglalkozó szervezetek. A romos épületek felújítására azonban nincs pénz. A tartós hideg miatt hamarosan megtelhet a legtöbb hajléktalan szálló és nappali melegedő. Sokan viszont az életüket kockáztatva a fagyban is az utcán töltik az éjszakát.

 

Jótékony főzés Mikulásra


szerző:
2016.12.03. 18:30
Jótékony főzés Mikulásra

Az ünnepek közeledtével még több segítségre van szükség és többen is segítenek. 500 adag ebédet főztek jótékony civilek hajléktalanoknak és családok átmeneti otthonában élőknek. A Híradó és a Házon kívül csapata is főzött. Pécsen 25 helyre vitt ételadományt a Mikulás. Karácsony előtt adakozóbbak az emberek, mondták a főzés szervezői, az Age of Hope alapítvány és a Budapest Bike Maffia.

Fordított vacsora: hajléktalanoknak főztek

Nem mindennapi pillanat, amikor az Egyesült Államok nagykövete szolgálja fel valakinek a vacsorát. Főleg akkor nem, ha az illető sajnos nem teheti meg, hogy egyáltalán asztalnál vacsorázzon, főleg nem gyertyafény mellet szép étkészlettel. Másodszor rendeztek Budapesten fordított vacsorát, ahol az üzleti élet szereplői láttak vendégül hajléktalanokat.

Fókusz 2016-11-23


szerző:
2016.11.23. 18:55
Hajléktalanok a pápai misén

Még most sem tudják elhinni, hogy találkozhattak a pápával - ezt mondták az RTL Híradónak azok a hajléktalan emberek, akik vasárnap Rómában részt vehettek Ferenc pápa hajléktalan és szegény embereknek tartott szentmiséjén. 22 országból hatezer szegény és hajléktalan zarándokolt Rómába. Magyarországról két csoport is indult. Többen azt mondták, a találkozás megváltoztatta az életüket.

Több együttérzés kellene

Mindenkivel megtörténhet - elég egy válás, egy rossz lakáshitel, vagy egy családtag bosszúja. Ezt mondták Híradónknak kedden azok, akik már évek óta az utcán élnek. A közelgő fagyok miatt egyre többen keresnek menedéket szállókon, vagy melegedőkben. Bár télen egyre több ilyen helyet nyitnak a segítő szervezetek, a szakemberek szerint kevés a segítő szándék a hajléktalanok felé.

20 évre is ítélhetik


szerző:
2016.10.28. 18:15
20 évre is ítélhetik

Elvágta ismerőse torkát, húsz évre börtönbe kerülhet! Vádat emeltek az ellen a hajléktalan ellen, aki tavaly márciusban - közös italozás után - előbb ököllel esett neki ismerősének, majd halálra késelte. Az áldozat is hajléktalan volt, egy újpesti kapualjban élt. A gyilkos a rendőrségen beismerte tettét, de azzal védekezett, hogy részeg volt. Figyelem megrázó tudósítás következik!

Elkapkodták a különleges lapot

Két és fél óra alatt elkapkodták a Fedél Nélkül csütörtökön megjelent különleges számát, amelyben a Népszabadság egykori szerzőinek búcsúírásai is olvashatók. A hajléktalanok lapja a szokásos 8 ezer helyett 12 ezer példányban jelent meg, Budapesten már szinte sehol nem kapható. A lap szerkesztősége szerint ez is bizonyítja, alaptalan volt, hogy a kiadó korábban gazdasági okokkal indokolta a Népszabadság kiadásának felfüggesztését. Azt is vitatják, hogy a Mediaworks törvényesen döntött erről.

Naptár a hajléktalanok képeiből

Hajléktalanok fényképeiből készült naptár. Még a nyáron osztott ki 100 eldobható fényképezőt otthontalanoknak a Budapest Bike Maffia, hajléktalanokat segítő csoport. Céljuk az volt, hogy megtudják, ők hogyan látják Budapestet. A legjobb képekből kiállítást nyílt, majd a közönség szavazott arról, mely képek kerüljenek egy jövő évi naptárba.

Plusz egy szendvics a hajléktalanoknak

Visznek maguknak, és csomagolnak plusz egy szendvicset a hajléktalanoknak. Tucatnyi iskola és több ezer budapesti diák csatlakozott már a Budapest Bike Maffia felhívásához. A hajléktalanokat segítő civil szervezet azt kérte, hogy aki tud, vigyen magával egy adaggal több tízórait. A szendvicseket összegyűjtik és kiosztják a rászorulóknak.

Naptár készül a hajléktalanok fotóiból

Lufit hajtogat – így van annyi pénze, hogy kifizesse az egyágyas szobát a hajléktalanszállón – ezt mondta Micskei Gyula. Az ő képét is beválasztották az 50 legjobb közé azon a kiállításon, amelyet a Budapest Bike Maffia, hajléktalanokat segítő csoport szervezett. 100 eldobható fényképezőt osztottak ki utcán élőknek, hogy mutassák meg, ők hogyan látják Budapestet.

 

Kórházban lenni olyan, mint két háztartást vinni egy keresetből

A mindennapi túlélésért küzd egy budapesti fiú. Édesanyjával él egy rossz állapotú, fűtés nélküli lakásban, de ott is csak szívességből maradhatnak - legfeljebb néhány hétig. Az asszony egyelőre nem tudja, hogy innen hová költöznek majd.

Mennyire előítéletesek a rend őrei?

Végeztek egy tesztet Mezőszemerén. Egy fiatal nő egy bicajjal másfél órán át tekert a településen, többször elhajtott a rendőrök előtt. Aztán átadta ezt a kerékpárt egy helyi roma férfinek, akit az első adódó pillanatban leintettek a rendőrök és megbüntették tízezer forintra. Megkerestük a rendőrséget is, hogy szerintük előítéletesen viselkednek-e a rend őrei a cigányokkal, hajléktalanokkal, vagy a szexmunkásokkal.

 

Fókusz 2016-08-05


szerző:
2016.08.05. 18:55
Hogy látják a hajléktalanok Budapestet?

Budapestet látni a hajléktalanok szemével – ez a célja a My Budapest Photo Projektnek, amelyet a Budapest Bike Maffia szervez. A hajléktalanokat segítő civil csoport a művészeten keresztül szeretné felhívni a figyelmet a hajléktalanság problémájára, és értelmes elfoglaltságot nyújtanak az utcán élőknek. A legjobb képekből kiállítás nyílik és naptár is készül belőlük.

KÉPGALÉRIA: Hajléktalanok példás újrakezdései

A hajléktalanokat a Van esély alapítvány karolta fel szociális munkások segítségével. Hónapokon át fényképezték őket, és azt a folyamatot, ahogy újra lett életcéljuk. Több százan segítettek rajtuk, adományokból vettek nekik olyan dolgokat, amelyeket az újrakezdéshez felhasználhattak. A kiállítást április 6-ig lehet megnézni, ezután az országban több helyre is elviszik. Sok cég ugyanis már jelezte, munkavállalóiknak szeretnék bemutatni a hajléktalanok példás újrakezdéseinek történetét.

Mentsük meg az utcán élőket a fagyhaláltól

János, Ferenc és Tibor hajléktalanok. Koldulásból, gyüjtögetésből vagy kisebb munkákból élnek. Egész napjukat az utcán töltik és este kunyhókban, vagy egy aluljáróban kénytelenek álomra hajtani a fejüket. Mint mondják, kemény élet ez, de ilyenkor még nehezebb.

Hajléktalanok gyerekei ajándékozhattak

Hajléktalan gyerekek válogathattak egy jótékonysági vásáron karácsonyi ajándékokat Dallasban, de nem maguknak, hanem szüleiknek. A szervezők ezzel akartak felejthetetlen élményt szerezni a kicsiknek, akik többsége életében először ajándékozhatta meg rokonait. Csak a texasi nagyvárosban az adatok szerint több mint háromezer hajléktalan él, egyharmaduk gyerekekkel együtt.

Hajléktalanoknak segít az év szociális munkása

17 éve dolgozik azon, hogy a nehéz helyzetben lévők visszataláljanak a társadalomba. Görög Ferencnét pártfogoltjai csak Marika néninek hívják és anyjukként szeretik. Közülük többen már albérletben élnek és munkájuk is van.

Darabokat vágtak ki Gyuriból, a német vizslából

Megrázó, ami Gyurival a 18 hónapos drótszőrű német vizslával történt: egy bokorban találtak rá Pakson az állatmentők. A kutyát több helyen is megcsonkították, egyelőre a gyanú szerint hajléktalanok tették, hogy aztán megehessék a kimetszett húsdarabokat. A rendőrség is nyomoz az ügyben, állatkínzás vádjában. Még végighallgatni is sokkoló, nem, hogy átélni, ami ezzel a kutyával történt és a testi sebek mellett a lelki károsodás is jelentős, hiszen az emberekbe vetett feltétlen bizalma rendülhetett meg és társult rettegéssel, az emberekkel szemben. Hogyan él meg egy ilyen szörnyű kínzást egy állat és egyáltalán van-e esélye még arra, hogy önfeledten futkározzon majd egy jobb gazdi mellett… Az ügyben Schneider Kingát a Noé Állatotthon szóvivőjét kérdeztük.

Dráma a lottómilliomos házaspárról

Teltház volt a hajléktalanból lett lottómilliomosok életéről szóló drámák előadásán. Pénteken hirdetett drámaíró versenyt a Győri Nemzeti Színház, amelyre három szerzőnek alig 24 óra alatt kellett elkészítenie egy körülbelül 30 perces színművet. Az előadásra a lottómilliomos párt is meghívták.

Éhezők viadala - hajléktalanok főzőversenye

Az Éhezők viadala – így nevezték el az első hajléktalan főzőversenyt a szervezők. Minden csapatnak valamilyen pörköltet kellett főznie, az alapanyagokat és az eszközöket a hajléktalanokat támogató civil szervezetek szerezték be. A viadal szervezői szerint ez csapatépítő is és motiválja a hajléktalanokat. A versenyen 14 csapat indult, a legjobbak hálózsákokat, pokrócokat nyertek.

Gyűjtést szerveztek hajléktalanoknak, hogy ki tudják fizetni a bírságukat

A büntetést azért kapták, mert az erdőben, maguk építette kunyhókban éltek, ezeket saját kezűleg kellett lebontaniuk. A bírságot kapott hat család most szociális bérlakásba költözhet, ebben a Város Mindenkiért csoport segített nekik, és most is ők gyűjtenek, mert szerintük mínuszból nem lehet új életet kezdeni.

Enyhül a törvény


szerző:
2015.05.25. 18:35
Enyhül a törvény

Enyhül a hajléktalanokat kitiltó törvény. A rendeletről a héten szavaz a Fővárosi Közgyűlés. A változtatásra azért van szükség, mert a Kúria januárban úgy ítélte meg, hogy 10 fővárosi kerületben az önkormányzatok nem tudták mindenhol pontosan megindokolni, hogy miért tilos a közterületeken való életvitelszerű tartózkodás. A hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány igazgatója szerint a változtatástól nem lesz több hajléktalan a kerületekben.

Munkát kaptak a miskolci hajléktalanok

Ötven hajléktalan dolgozik áprilistól Miskolcon közfoglalkoztatásban a Belügyminisztérium mintaprogramjában. Miskolc az év elején pályázott, és 200 millió forintot nyert. Így 11 hónapon keresztül tudják foglalkoztatni a hajléktalanszállón élőket. Egyikük híradónknak azt mondta, végre olyan dolog történt vele, amiért érdemes felkelnie reggelente.

100 év fegyház a banda tagjainak


szerző:
2015.05.08. 18:00
100 év fegyház a banda tagjainak

Összesen több mint 100 év fegyházat kaptak a csepeli eperföldi gyilkosságok vádlottjai. Az öt halálos áldozatot követelő ügyben pénteken hirdette ki a bíróság az ítéletet. A legsúlyosabb büntetést a banda vezére kapta, őt életfogytig tartó fegyházra ítélték, legkorábban negyven év múlva szabadulhat. A bíróság szerint ők kilencen felelősek egy diósdi férfi és egy négytagú család brutális meggyilkolásáért.

Béreljünk lakást hajléktalanoknak!

Ez a mottója a Nyugodt Szív nevű önkéntes csoportnak, amelyet Kukorelly Endre József Attila-díjas író alapított. A civil adományokból olyanoknak segítenek talpon maradni, akik betegség vagy a munkájuk elvesztése miatt az utcára kerülnének.

Fókusz 15-03-05


szerző:
2015.03.05. 19:20
Fókusz 15-03-05

Fókusz: Adjunk vagy ne adjunk? - Mennyi borravaló jár a szolgáltatásokért? Adjunk-e, ha van szervizdíj vagy ha bankkártyával fizetünk? Önzetlen segítség - Sütnek, főznek, hogy mások ne haljanak éhen. Egy budapesti gerillacsoport, amely hajléktalanoknak segít. Tényleg meztelenek? - A videoklipek pucér sztárjai. Leleplezzük a trükköket.

Drágák az albérletek, utcára kerültek

Egyre több a hajléktalan Washington utcáin, mert a szegényebbek már nem tudják megfizetni az emelkedő lakbért. Ingatlanszakértők szerint várható volt, hogy előbb-utóbb tömegével kerülnek utcára az emberek. A városban évtizedek óta elmaradnak a lakásépítési programok, amelyek éppen a szegényebbeknek nyújthatnának volna megfizethető otthont.

Hajléktalanok: napról-napra élnek, magányos farkasokként

Az elmúlt években nagyon sok ember került az utcára válása vagy munkahelyének elvesztése után. Folyamatosan csúsztak le, egyre kevesebb jutott a lakbérre, az ételre és a ruhára. Az Ökumenikus Segélyszervezet gyulai szociális központjában azonban mások is sorban állnak az ebédosztásnál.

Házon kívül 14-03-12


szerző:
2014.03.12. 23:55
Házon kívül 14-03-12

Házon kívül: Végre otthon - Anyjukhoz kerültek a megkéselt kislányok. Tűz - Rejtélyes gyújtogatások a budai elit környéken. Menzakoszt - Fellázadtak a szülők, és tesztcsapatot alakítottak.

Fókusz Plusz 13-12-21


szerző:
2013.12.21. 19:50
Fókusz Plusz 13-12-21

Fókusz Plusz: Másfél millióan a szegénység küszöbén! Hogyan segíthetünk a bajbajutottakon? Esély egy új életre - Kihez fordulhatnak azok, akiknek úgy érzik, nincs tovább? A sikersztori - Tavaly 33 millió forintot gyűjtöttünk, megmutatjuk, hová került a pénz!

XXI. század 13-09-24


szerző:
2013.09.25. 00:15
XXI. század 13-09-24

XXI. század: A szocializmusban nem voltak hajléktalanok? Hogyan lettek csövesek, amikor munkanélküliség sem létezett? Párttitkárok váltak hajléktalanná a ’80-as években. Az egyik népszerű humorista, Nagy Bandó András pedig szervezni kezdte az ellátást. Nem követik pontosan, hányadika van, de azt tudják, hogy csaknem harminc éve élnek fedél nélkül. Az első hajléktalanok a XXI. században.

Nem követik az időt: hogyan élnek a hajléktalanok?

A szocializmusban nem voltak hajléktalanok? Hogy lettek csövesek, amikor munkanélküliség sem létezett? Aztán: Nem követik, pontosan hányadika van, de azt tudják, hogy csaknem 30 éve élnek fedél nélkül – az első hajléktalanok a XXI. században.

Házon kívül 13-02-13


szerző:
2013.02.13. 23:05
Házon kívül 13-02-13

Házon kívül: Hogyan érdemes alkudozni a bankkal? Mi lett a Malév-árvákból? Van-e joguk az utcán aludni a hajléktalanoknak?

Ha kell, kényszerrel viszik szállóra a hajléktalanokat

Azért hogy senki ne fagyjon meg a közterületeken, minden hajléktalannak el kell hagynia az utcákat - mondta Kocsis Máté józsefvárosi polgármester.

Kifosztották és meztelenre vetkőztették a 2 hajléktalant

Egy bűnözőkből álló csoport foszthatta ki, majd vetkőztette meztelenre azt a két hajléktalant, akiket hétvégén találtak a Hunyadi téren.

Teajárat indul a hajléktalanoknak

A zord hidegben minden nap teajáratot indít a fővárosban a vöröskereszt a hajléktalanok megsegítésére.

Szomáliai nincstelenek Budapesten

Az afrikai melegből a hideg és havas Blaha Lujza térre. Szomáliai hajléktalanok Budapesten, akiknek se pénze, se munkája, ezért köztereken vagy hajléktalanszállókon húzzák meg magukat.

Hajléktalanok tüntetnek az olimpián

Tüntetéssel készülnek a holnap kezdődő téli olimpia megnyitójára a hajléktalanok Vancouverben. Így akarják felhívni a figyelmet nehéz helyzetükre.

Intézkedések a rendkívüli hideg miatt

A rendkívüli hidegre való tekintettel a kormány több intézkedést hozott.

Maradjon fűtés a lakásokban!


szerző:
2010.01.26. 18:12
Maradjon fűtés a lakásokban!

A Menhely Alapítvány és a főpolgármester is arra kéri a Főgázt, ne kapcsolja ki senkinél a szolgáltatást.

Ajándékot kaptak a győri hajléktalanok

A fedél nélkülieket segítő szolgálat több mint 500, személyre szóló csomagot osztott szét.

Hajléktalanok az Operafesztiválon

Pénzt osztogattak az öltönyben és szép ruhákban ülő közönségnek.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való