KERESÉS search-close

hálapénz

42 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "hálapénz"

A hálapénz tartja életben az egészségügyet?

Tíz évvel ezelőtt még összeomlott volna az egészségügy a hálapénz megszüntetése miatt, ma már azonban Gulyás Gergely miniszter szerint más a helyzet. Ezzel magyarázta, hogy már a paraszolvencia megtiltásán dolgozik a kormány. A Miniszterelnökség vezetője szerint ennek első lépcsője a bérek felzárkóztatása. A DK-nál azonban úgy látják: ma is a hálapénz tartja életben az egészségügyet, de szerintük, ha versenyképes bért kapnának az egészségügyi dolgozók, 2-3 éven belül felszámolható lenne a jelenlegi rendszer.

 

Hálapénzes orvosbárókról beszélt Lantos Csaba

A legmenőbb orvosok 4-8 millió forintot is megkeresnek ma Magyarországon. Erről beszélt Lantos Csaba vállalkozó, egykori magánkórház tulajdonos a növekedes.hu portálnak. Az üzletember úgy fogalmazott: nagyjából 400 orvosbáró van Magyarországon, akik hálapénzrendszerből tartják fent magukat. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete szerint a jelenség valóban létezik, ez ellen pedig csak béremeléssel lehet fellépni. A minisztériumtól azt írták, mindent megtesznek, hogy javuljon az állami szektorban dolgozó orvosok megbecsülése.

Vesztegetés elfogadása a vád

Meghalt a beteg, visszautalta a műtét előtt kapott pénzt az orvos - bíróság elé kell állnia. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár 3 évbörtönt is kaphat.

Börtön a korrupt orvosnak

Két év börtönt kapott első fokon az az ortopédsebész, aki még 2013-ban kevesellte a 10 ezer forintos hálapénzt egy betegétől, a sarokműtétje után. Az orvos akkor a Péterfy Kórház Baleseti Központjában dolgozott, ahonnan később elbocsájtották. Ezért és még 8 másik ügyért ítélték el most, nem jogerősen.

Megszüntetné a hálapénzt az orvosi kamara

A Magyar Orvosi Kamara az alaptörvényben rögzítené, hogy mennyit pénzt kell fordítani az egészségügyre. Az RTL híradó az új egészségügyért felelős államtitkárt, Nagy Anikót szerette volna kérdezni első nyilvános szereplésén, de nem válaszolt kérdéseinkre.

Civilek a hálapénz ellen


szerző:
2017.05.25. 18:28
Civilek a hálapénz ellen

Civilek indítottak petíciót azért, hogy árulja el az Orvosi kamara és annak etikai bizottsága, hogy tagjaik elfogadnak-e hálapénzt. A levelet egészségügyi dolgozók is aláírták. A kezdeményezés azért indult, mert néhány napja kiderült, a kamara etikai bizottsága csak elmarasztalta, de nem zárta ki azt a veszprémi onkológus-nőgyógyászt, akit jogerősen elítéltek, mert pénzt kért rákos betegektől életmentő műtétekre.

Hálapénz: idős orvosok üldözik el a fiatalokat

A hírek szerint néhány fiatal orvos azért hagyta ott egy budapesti kórház sebészeti osztályát, mert úgy látták: nekik nem jut feladat, a hálapénzzel járó műtéteket ugyanis az idősebb orvosok tartják fenn maguknak. Akiknek így nem kell osztozniuk a pénzen, a fiataloknak viszont ezzel az a baja, hogy ha nem végezhetnek érdemi munkát, fejlődni sem fognak. Egy egészségügyi szakértő szerint éves szinten körülbelül 70 milliárd forintnyi hálapénz cserél gazdát. Hatalmas összeg, ami ráadásul nem is egyenlően oszlik meg a doktorok között. Aki a hierarchia tetején van, az dönt.

Házon kívül 2017-03-29


szerző:
2017.03.30. 00:00
Üres borítékokkal tiltakoztak

Üres borítékokkal árasztotta el az orvosi kamarát tiltakozó nők egy csoportja. A Másállapotot a szülészetben csoport tagjai azt követelték a kamarától, hogy lépjen fel a Semmelweis Egyetem orvosa ellen, aki egy kismama állítása szerint utólag kért pénzt a szülésért. A Kamara elnöke azt mondta, hogy az orvos ellen már folyik az etikai vizsgálat. Éger István szerint az egyetlen megoldás az lenne, ha betiltanák a hálapénzt.

Kiváltanák a hálapénzt

Aki többet műt, az kapjon több pénzt, az extra szolgáltatásokért pedig fizessen a beteg, de legálisan, szerződéssel, számla ellenében. A Rezidensek és Szakorvosok szakszervezete szerint így lehetne végleg eltörölni a hálapénzrendszert Magyarországon. A legfrissebb kutatás szerint az orvosok 94 százaléka elutasítja a paraszolvenciát, de 61 százalékuk csak akkor, ha megfelelő a fizetése. Az egészségügyért felelős államtitkár szerint az ötlet jó, de ez kulturális kérdés is, és nemcsak az orvosokon, hanem a betegek hozzáállásán is múlik a siker.

Hálapénz utólag: bűn vagy nem?

Tisztáznák a rezidensek, hogy bűncselekmény-e utólag hálapénzt elfogadni. Szakszervezetük az igazságügyi minisztertől kér állásfoglalást. Szerintük ugyanis mást mond a büntető törvénykönyv és mást a munka törvénykönyve. Az Igazságügyi Minisztériumtól adásunkig nem reagáltak. Egyelőre az sem derült ki, hogy kizárják-e a kamarából azt az onkológus-nőgyógyászt, akit jogerősen elítéltek, mert rákos betegektől kért pénzt előre életmentő műtétekre.

Házon kívül 2017-02-01


szerző:
2017.02.01. 22:35
Kevés az orvos, sokat kell várni a rendelőben

Az egyik legjobb Európában a magyar egészségügy - ezt írta egy ír lapnak Pálffy István. A korábban televíziós műsorvezetőként és KDNP-s képviselőként ismertté vált Pálffy most dublini nagykövetként írt az Irish Times egyik cikkére reagálva az újságnak, méghozzá azt, hogy Magyarországon a betegeknek nem kell pluszpénzt fizetniük az orvosoknak és nem kell várakozniuk. A Házon Kívül riportere viszont azt tapasztalta, hogy több szakrendelőben is nagyon sokat kell várniuk a betegeknek, mire ellátják őket. Az egyik budapesti rendelésre például már reggel 5-től sorban állnak, hogy megvizsgálják őket.

Kevés az egynapos műtét Budapesten

Nagyon kevés egynapos sebészeti műtétet végeznek Budapesten. Ez derül ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2015-ös adataiból, amit elsőként a Magyar Nemzet elemzett. Az egynapos sebészeti beavatkozások lényege, hogy a beteget egy egyszerűbb beavatkozás után haza is engedik. A Híradónknak nyilatkozó egészségügyi közgazdász szerint elképzelhető, hogy az orvosok a hálapénz miatt tartják inkább a kórházban a betegeket.

Elvitték a szakértőt az ufók?

Többször elrabolták az Ufók - a 444.hu szúrta ki, hogy állítólag ezt mondta  magáról Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, aki hónapok óta kormánytagok oldalán érvel a kormány menekültellenes politikája mellett. Kilenc éve egy német portál arról írt: Spöttle szerint szürke lények kísérleteztek rajta, és a combján azonosíthatatlan sebet talált. Spöttle most szinte mindent tagad, azt viszont elismeri, hogy kutatott a földönkívüliek után.

Csekken küldte vissza a hálapénzt az orvos

Meghalt a beteg, ezért az orvos visszaküldte a műtét előtt kapott hálapénzt a családnak. A Blikk számolt be először arról, hogy egy 64 éves budapesti asszony tavaly év végén rutinműtétre feküdt be a Honvéd Kórházba, húsz nappal később azonban meghalt. Családja azt állítja, hogy az orvos, aki operálta azóta nem beszélt velük. Ehelyett februárban, a műtét előtt kapott 50 ezer forintot postán visszaküldte nekik. A család ezen felháborodva feljelentést tett és polgári pert is indított. A kórházban nem nyilatkoztak.

Házon kívül 2016-04-06


szerző:
2016.04.06. 23:30
Hálapénz helyett kifestett egy nővérszobát

Hálapénz helyett, festéssel ajándékozta meg a kórházi dolgozókat egy gödöllői apuka. Lakatos Norbert kislányát 6 napig kezelték a kistarcsai kórházban. A gyermek gyógyulása után az édesapja arra gondolt, ráférne a festés egy-egy helyiségre, így felajánlotta: kifest egy kórtermet. Végül egy nővérszoba újult meg.

Csak hálapénzért is megéri dolgozniuk

Nem kérnek fizetést, kizárólag a hálapénzért dolgoznak azok az orvosok, akik önkéntes segítőként vannak jelen a magyar kórházakban. Besegítenek az ügyeletbe, használják a kórház eszközeit, cserébe beviszik a magán pácienseiket, és ott műtik meg őket, vagy ott vezetik le a szülést. Az RTL Híradónak nyilatkozó kórházigazgató szerint egyre több fiatal orvos dönt emellett, így az alkalmazotti fizetés többszörösét, akár több millió forintot is meg tudnak keresni, csak a hálapénzből.

Ki altatja el a kórházakban a beteget, ha nincs is altatóorvos?

1001 orvos hálapénz nélkül - ez volt az a petíció, melyben közel 800 magyar orvos nevét vállalva állt ki a magyar egészségügyért. Nem akarnak több hálapénzt és úgy érzik, az évek óta húzódó ügyben az utolsó utáni pillanatban kérik a segítséget!

Több száz orvos tiltakozik névvel

Már több mint 300 orvos írta alá azt a nyilatkozatot, amiben arra kérik a magyar embereket: írjanak levelet az egészségügyért felelős államtitkárnak és tegyenek fel kérdéseket neki például arról, hogy és mikor kopik ki a rendszerből a hálapénz. A minisztériumtól többek között kedden azt írták: soha ennyi pénzt nem fordítottak még az egészségügyre. A nyilatkozatot aláírók viszont elégedetlenek a válasszal.

Besokalltak az orvosok, levelet írtak

Segítségkérő levelet írt 64 orvos. Azt kérik mindenkitől, hogy írjanak az egészségügyi államtitkárnak és kérdezzék meg tőle, például azt, hogy mikor kopik ki a rendszerből a hálapénz, vagy hogy mikor állítják meg az orvosok elvándorlását. A nyílt levelet az Index hírportálnak küldték el. Az államtitkárság szerint a rendszerváltás óta a legnagyobb fejlesztést hajtották végre az egészségügyben.

Pénzbüntetés a kikövetelt hálapénzért

Pénzbüntetésre, megrovásra ítélte a Kúria azt a tizennégy orvost és szülésznőt, akik még 2007 és 2008 között kértek pénzt előre a betegektől a szülésért. Az Állami Egészségügyi Központ orvosai ötven és százezer forint közötti összegeket kértek a szülőktől. A Kúria vesztegetésért ítélte el az orvosokat, azért, mert előre kérték a pénzt.

Hálapénz: Az elfogadás a megoldás?

A legtöbb ember, aki orvoshoz megy, főleg, ha kórházba, nagyon sok éve és ma is úgy gondolja, hogy, noha fizeti az egészségbiztosítási járulékot, az orvosnak illik a kezelés vagy a műtét után pénzt adni. A magyar állam viszonylag keveset költ egészségügyre. Az orvosok és az ápolók többsége is megalázóan keveset keres. Hálapénzre 16 éve hárommilliárdot, tavaly már jó 8 milliárdot költöttünk, nagyjából annyit, mint az összes többi szolgáltatónak fizetett borravalóra a pincérektől a fodrászokig. Az állam tehát akarva-akaratlanul többé-kevésbé velünk pótoltatja azt, amit nem fizet meg az orvosoknak és az ápolóknak. A kormány honlapján olvasható egy terv, amely azt mondja, enyhítsenek a tilalmakon és ne legyen tilos, ne legyen büntethető a hálapénz utólagos elfogadása.

8,3 milliárd hálapénzt kaptak az orvosok

Több mint nyolc milliárd forint hálapénzt fizettek tavaly a betegek az orvosoknak, ez derül ki a KSH legfrissebb felméréséből. Eszerint a legtöbb pénzt a kórházi orvosok zsebébe csúsztatják. A Magyar Orvosi Kamara elnöke azt mondta híradónknak, ő nem hisz a számoknak, szerinte ezt nem lehet reálisan felmérni.

„Méltánytalannak érzik a feltételeket”

Még az eddigieknél is több orvos mehet külföldre, ha a kormány a jelenlegi tervek szerint szeretné végrehajtani a béremelést az egészségügyben. Ezt a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke mondta az RTL Híradónak. Az orvosok fizetését a tervek szerint 100-200 ezer forinttal növelnék, cserébe viszont nem fogadhatnának el hálapénzt és alá kellene írniuk, hogy itthon dolgoznak tovább.

Megszüntethető a hálapénz?


szerző:
2015.02.26. 19:25
Megszüntethető a hálapénz?

Az orvosok szerint képtelenség betartani a béremeléshez kötött kötelezettségvállalást. Az egészségügyi államtitkár a hét elején jelentette be, hogy az orvosok bére havonta akár 200 ezer forinttal is nőhet, ha cserébe vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt, és nem mennek külföldre dolgozni.

Van kiút a hálapénz-rendszerből?

Cseh Áron rezidenshez éppen egy beteg kislány érkezik. A felvétel még tavaly készült. A doktor azért nyilatkozott Híradónknak, mert ő egyike volt azoknak a fiatal pályakezdő orvosoknak, akik úgy döntöttek nem fogadnak el hálapénzt. Újvári Mihály riportja.

Hálapénzzel jobb az ellátás?


szerző:
2014.10.30. 18:35
Hálapénzzel jobb az ellátás?

A magyarok többsége úgy gondolja: ha nem fizet hálapénzt az orvosnak, akkor rosszabb ellátást kap a kórházban. Ez derül egy friss kutatásból. Csupán az emberek 30 százaléka gondolja úgy, hogy az egészségügy valójában ingyenes Magyarországon.
 

Nem kapkodtak az ösztöndíj után a rezidensek

Csak alig több mint száz rezidens jelentkezett az egészségügyi államtitkárság ösztöndíjára. A határidő éjfélkor járt le.

Elmezavaros orvos miatt halt meg?


szerző:
2011.07.18. 18:20
Elmezavaros orvos miatt halt meg?

Családja szerint nem kapott megfelelő ellátást az ügyeletes orvostól, ezért halt meg szívelégtelenségben egy 41 éves nő.

Plusz pénzzel marasztalnák az orvosokat

Százezer forintos ösztöndíjjal támogatnák havonta a rezidenseket, ha 10 évig Magyarországon dolgoznak, és nem fogadnak el hálapénzt.

Felkerültek térképre a megvesztegetések

Ahol gyakoriak az átszervezések, vagy ahol támogatásokról döntenek, ott lehet a leggyakoribb a korrupció.

A szülészek ragaszkodnak a hálapénzhez

Az orvosok kétharmada kitűzné a zöld keresztet, jelezve ezzel, hogy nem fogad el hálapénzt.

Magasabb bérrel elutasítanák a hálapénzt?

665 orvos gyakornoki helyet hirdettek meg 2010-re a kórházak, de csak 337-en jelentkeztek.

Jó ellátás csak hálapénzért?


szerző:
2010.09.02. 11:30
Jó ellátás csak hálapénzért?

A magyar lakosság csaknem fele szerint hálapénz nélkül nincs megfelelő egészségügyi ellátás - derül ki egy felmérésből.

A változás szele az egészségügyben

A hálapénz megszűnéséhez egyrészt a szakma önfegyelmező ereje vezethet.

Reggeli 10-08-19


szerző:
2010.08.19. 08:00
Reggeli 10-08-19

Reggeli: Állítólag a legtöbb orvos elutasítja a hálapénzt, a valós helyzetről egy betegjogi képviselővel beszélgettünk. Az Európa Bajnokságra készülnek vízilabdásaink, a Reggeliben a fiúkkal az esélyeket latolgattuk.

Mikola rendet tenne a szülészeteken

A politikus szerint véget kell vetni annak a jogsértő gyakorlatnak, hogy vannak orvosok, akik tízezreket kérnek a szülés előtt álló nőktől.

Milliós hálapénzek


szerző:
2010.05.31. 07:50

Tovább virágzik a korrupció


szerző:
2009.06.03. 18:26
Tovább virágzik a korrupció

Egyre több orvos kér hálapénzt egy felmérés szerint, már a halálos betegek is fizetnek.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való