KERESÉS search-close

gyerek

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "gyerek"

Kegyetlenül végzett a 8 éves kislánnyal sólyi gyerekgyilkosság

Megdöbbentő részletek a sólyi gyerekgyilkosságról. Vádat emeltek a tavaly májusban megölt 8 éves kislány ügyében. A vádlott, egy 16 éves fiú, az ügyészség szerint hazugsággal vette rá a lányt arra, hogy hagyja magát megkötözni. Ezután kegyetlenül bántalmazta, majd egy patakban magára hagyta. Tettéért akár 15 év börtönt is kaphat.

Megrázó történet: Egyedül nevelte fel két gyermekét a Csíki Sörgyárban dolgozó férfi

István évekkel ezelőtt elvált a feleségétől, és ő nevelte fel a gyermekeiket. Az anya kezdetben megpróbált keresztbe tenni a férfinak, és rájuk hívta a gyámhivatalt, azonban 10 éve végleg eltűnt az életükből, és külföldön kezdett új életet. A megrázó történet teljesen felkavarta az álruhába bújt főnök érzéseit! A teljes adást ITT tudod megnézni!

Lilu a föld felett lebeg a boldogságtól

A műsorvezető szinte egy másik bolygón érzi magát, mióta megszületett második kisfia. Imádta a kismama időszakot is, aminek aztán hamarabb vége lett, mivel a kis Félix már alig várta, hogy láthassa az édesanyját.

Így cselezi ki Sárközi Ákos kislányát a vacsoraasztalnál

„A gyerek egy külön állatfajta” - vélekedett a séf, hiszen édesapaként nagyon jól tudja, hogy kislánya nem eszik meg akármit. Sárközi Ákoson azonban nem lehet olyan könnyen kifogni, és egy csalafinta trükkel szinte csodákra képes a vacsoraasztalnál...

SOM-BALOGH EDINA: A lényeg az, hogy van puszi, van ölelés, van szeretet

Egészségtelen, természetellenes viselkedés, vagy a szeretet ösztönös kimutatása a gyerekeknek adott szájrapuszi? Som-Balogh Edina szerint ez a világ legtermészetesebb dolga. Azt mondja, náluk nagyon fontos a testi közelség, hiszen a szeretetnek nem lehet határt szabni.

Hogyan érdemes a gyereket felvilágosítani a szexualitásról?

Izzadó tenyerek, nehezen talált szavak és kínos csend – a szexuális felvilágosítás nem csak a gyerek, de a szülő számára sem sétagalopp. Előbb-utóbb minden családban terítékre kerül és ilyenkor bizony olyan kérdéseket is nekünk szegezhet csemeténk, amire talán mi magunk sem vagyunk felkészülve. Hogyan érdemes ezt jól csinálni?- kiderül a riportból!

A HamiKabiban garantáltan nem lesz maszatos a gyermeked etetés után!

Zombory-Balogh Eszter, a Kisbabámnak márka tulajdonosa egy olyan öltözéket vitt a Cápák elé, ami tisztán tartja a kisbabákat etetés közben. A teljes adást ide kattintva tudod visszanézni!

A HamiKabi tulajdonosa vicces videóban mutatja be, hogyan zajlik általában egy gyerek etetése!

Ha kisgyerekes szülő vagy, biztosan tudod, hogy miről beszél Eszter! Részletek hétfőn este 21:40-től az RTL Klubon a Cápák között következő részében!

Ha jön a baba, mennie kell a háziállatnak?

Sokan félnek tőle, hogy veszélyes lehet a házi kedvenc az újszülöttre. Nyári Diáéknál is felmerült a kérdés, hogy milyen lesz az együttélés a baba érkezése után, és egy állatorvost is megkérdeztünk, hogy mire kell nagyon odafigyelni, és kell-e egyáltalán félni attól, hogy elkap a kicsi valamit a kutyától vagy a macskától?

8% a kamat, ha nem jön a gyerek

8 százalékos kamatra számíthatnak a házaspárok, ha nem teljesítik a 10 milliós ingyen kölcsön feltételeit, ezt a családügyi államtitkár árulta el Híradónknak. Végül három és fél évig, legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhetik majd a családok a gyerekvállalási hitelt.

Transznemű férfi szült gyereket

Transznemű férfi szült gyereket az Egyesült Államokban. A 28 éves texasi Wyley Simpson, hét éve esett át részleges nemátalakító műtéten, és férfihormonokat szedett, ezért teljesen megdöbbentette, hogy állapotos. Bár párjával nem álltak készen a gyerekvállalásra, megtartották a babát.

Me&myMummy: A szülők és a gyerekek egyforma ruhába bújnak!

Metcalf Éva a megálmodója annak a ruházati márkának, ami a kicsikre és a nagyokra is egyaránt gondol. A teljes adásból kiderül, hogy sikerült-e meggyőznie az öt cápa valamelyikét!

Nemes hivatás: segélyvonal a gyerekeknek

A Kék Vonal Alapítvány a húsz év alatti fiatalok hívását fogadja, ahol többek között Homolka Balázs is önkénteskedik. Vajon milyen veszély fenyegeti manapság a gyermekeket?

 Mit mondanak a vallások a gyereknevelésről?

Kötelessége egy nőnek gyereket szülni? És ha igen, hányat? Rá kell erőszakolni a kicsire szülei vallását vagy döntsön majd ő maga? Ehet húst a gyerek és adhat a szülő egy atyai pofont? Keresztényt, mohamedánt, zsidót, hindut és ateistát is kérdeztünk a gyereknevelés kényes kérdéseiről.

Leszállt egy cigire, a vonat elvitte a gyerekét

Még leszállt egy cigarettát elszívni egy amerikai férfi, de a gyerekét elvitte a vonat az amerikai Cleveland-ben. Hiába rohant a vonat után, a vezető nem állt meg. A csecsemő végül visszajutott az apjához. Mindezt a biztonsági kamerák is rögzítették.

 

Pribelszki Norbi szívesen lenne fiatalon apuka!

Norbi nagyon mély gödörben volt, amikor találkozott szerelmével. Azóta pedig eléggé komoly lett a kapcsolatuk.

ÖRÖMHÍR: Pribelszki Norbi apuka lesz?

A fiúra ismét rátalált a boldogság, ráadásul már össze is költözött szerelmével. Sőt, szülei példáját követve ő is szívesen lenne fiatal édesapa...

„Ma már a fiatalok életében minden köthető az internethasználathoz”

Erőszakos tartalmak, adathalász oldalak. Sok fiatalnak ezek a fogalmak teljesen ismeretlenek. Kedden, a biztonságos internethasználat napján többek között arról beszéltek a szakemberek, hogy hogyan segíthetnek ezek megértésében a szülők.
A biztonságos internethasználatról készült riportot, ide kattintva nézheti meg.

Katalin hercegné negyedik gyermekét hordja a szíve alatt?

Katalin hercegné tegnap Skóciában találkozott kis rajongóival, egy szerencsés kislány pedig nem csak pacsit adhatott a hercegnének, de még a haját is megsimogathatta Csak úgy sugárzik Katalinról, hogy odáig van a gyerekekért, ezért még az is elképzelhető, hogy igazak azok a pletykák, amik egy leendő 4. gyermekről szólnak.

9 év börtönre ítélték gyermekpornográfiáért

Első fokon 9 év börtönre ítélték azt a férfit, aki évekkel ezelőtt pornográf felvételeket készített egy rábízott kislányról. Később számítógépén több ezer hasonló felvételt találtak, amelyeket az internetről töltött le, majd osztott meg. Az ügyészség súlyosabb ítéletet szeretne, ezért fellebbezett a döntés ellen.

Káros a gyerekekre a játékfegyver?

A fegyver indulatot gerjeszt és erőszakot szül, vagy még sem a fegyver teszi mindezt? Kiderül a riportból!

Kiakadt a cukiságfaktor! Hunor, Roli és Lacika apuka szerepben!

A srácok babakocsit készítettek a kisbabának, majd miután a cigarettafüst miatt bekényszerültek a Villába, rajzolni tanították a kicsit.

Érkezik az újabb Michael Jackson dokumentumfilm!

Már most kétkedve várja a közönség az alkotást, ami korántsem a csillogásról fog szólni…

Jótanácsok aktív kispapáktól

Mutatjuk, hogyan és miféle tanácsokat adnak egymásnak azok az apukák, akik nap mint nap pelenkáznak, pakolnak, etetnek, játszanak kisgyerekeikkel.

Egy gyerek csodás menekülése a lavinából

Csodával határos módon lábtöréssel túlélte egy 12 éves francia fiú, hogy csaknem háromnegyed órán át volt egy lavina foglya, a francia Alpokban. Egy mentőkutya talált rá. A gyerek megmentéséről videó készült.

Hazahozná a bíróság a gyerekeket

Kötelezte egy belga bíróság a brüsszeli kormányt, hogy hozasson haza két nőt és kettejük hat gyerekét. A nők öt éve szöktek az Iszlám Államért harcoló férjükhez. A terrorszervezet katonai bukását követően fogolytáborba kerültek Szíriában. A belga kormány fellebbezett a döntés ellen.

Kiakadt a cukiságfaktor: VV Hunorból előbújt gyermeki énje!

Hunor beleszeretett Vivi plüssfigurájába: ölelgette, puszilgatta, dédelgette, játszott vele, majd bemutatta a cuki egyszarvút a kertben lakó póniknak is.

Sárközi Ákos szerint Zének is kellene egy gyerek

Mariann tányérjával kisfiainak szeretett volna kedvezni, ennek kapcsán pedig azonnal előkerült a gyerek téma.

Letartóztatták a kislány apját


szerző:
2018.12.14. 18:10
Letartóztatták a kislány apját

Letartóztatták az apját annak a négyéves kislánynak, akit a gyanú szerint októberben erőszakoltak meg Cegléden. A férfit a héten vették őrizetbe. Az anya a tárgyalás előtt nyilatkozott híradónknak. Ő úgy tudja: a DNS teszt nem mutatta ki, hogy az apa erőszakoskodott a lánnyal, de a gyerek az apja ellen beszélt a pszichológusnak. A nő hisz férje ártatlanságában.

Egyre több túlsúlyos gyerek van Magyarországon!

Minden ötödik gyermeknél többet mutat a mérleg, mint kéne. Ez derült ki egy magyar felmérésből, ami szerint, ha a szülők is túlsúllyal küzdenek, a gyermeknél szinte garantáltak a plusz kilók.

Istenes Bencéék nem félnek a meztelenségtől gyerekeik előtt

Vajon mi lehet az egészséges, ha a szülők rejtőzködnek a gyerekeik előtt, vagy a naturista szemlélet? A Fókusz utánajárt.

Internetes sztárok, akik veszélyt jelenthetnek a gyerekekre

Az otthonról videókat készítő tizen- és huszonévesek pont akkora sztárok, mint akik a tévéből lettek ismertek. És ha már népszerűek, akkor a befolyásuk is nagy! Sajnos van, aki ezt kihasználja, és kislányoktól kér olyan dolgokat, amiket normális ember nem tenne. Egy ilyen ügyet mutatunk be Serdült Szilvia riportjában!

Mennyi pucérkodás fér bele a gyerek előtt?

Sok szülőben vet fel kérdéseket, hogy vajon mi helyes és mi nem, ha a meztelenkedésről van szó. Míg egyesek túlaggódják és rejtőzködnek a gyerek előtt, addig vannak, akik lazán kezelik a dolgot. De mit mond a szakértő?

Az encsi boltosnő, akit meglincseltek, mert gyereket gázolt

Éva jól ismerte azokat, akik néhány hete brutálisan bántalmazták őt: kiverték a fogát, ütötték-verték, a kocsiját pedig össze-vissza törték. A kis autóval, néhány perccel korábban elütött egy kislányt, aki kiszaladt elé az útra egy másik kocsi takarásából. A boltosnő teljesen összeomlott…

Eljegyezte barátnőjét Cristiano Ronaldo

Az egyik portugál újság információi szerint az ötszörös aranylabdás sztárfocista barátnője, Georgina Rodriguez igent mondott a lánykérésre és már az esküvői ruháját keresi…

Lili: „Egy selejt vagyok”

Lili teljesen maga alatt van a kisfia miatt, és fogalma sincs, mi lenne a tökéletes megoldás.

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Lili: „Egy selejt vagyok”

Mesi megpróbálta felvidítani Lilit. Evelin meglepetéssel készült Rolandnak. Gábort kidobták a lakásából.

Előző rész (2018. november 08.)

Joe verekedésbe keveredett. Lili elkezdte a terápiát. Bence új munkát kapott.

Lili kis híján nekiment a pszichológusnőnek

Lili nagyon nehezen viseli, hogy nem úgy érez a kisfia iránt, ahogyan azt egy anyának kellene. Minden reménye az első terápiában van, ám nem olyan könnyű a múltról beszélnie.

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Joe-val nem érdemes ujjat húzni

Joe verekedésbe keveredett. Lili elkezdte a terápiát. Bence új munkát kapott.

Nem áll meg két babánál a szépségkirálynő

Konkoly Ági és férje, az egykori profi labdarúgó nem áll meg két gyereknél! Azt mesélte, szerelmével mindig is nagy családot terveztek, most viszont mindkettejük számára feladat megosztani a figyelmüket és szeretetüket két pici között.

Fejős Éva mindenhova viszi magával kislányát

Az írónő, akinek kislánya lassan két éves, úgy érzi, kalandokban együtt sem volt hiány. Néhány meleg helyzetet nekünk is elmesélt, például, amikor a gyereknek 39 fokos láza lett egy mexikói reptéren.

6 gyerek sérült meg a balesetben

Hat gyerek sérült meg egy szerdai balesetben Nagydobos és Ópályi között délután. Információink szerint a focimeccsről vitték őket haza, amikor kisbuszuk két másik autóval ütközött össze. A balesetben egy 87 éves asszony súlyosan, két másik felnőtt könnyebben sérült meg.

Mit adjunk a gyereknek reggelire és mit vigyen a suliba?

Mit egyen a gyerek reggelire és mit vigyen magával a suliba? Sztárok és táplálkozási szakértő avatnak be a mindenkit érintő kérdésbe. Néhány apró trükkel könnyedén feldobhatjuk a tízórait, és ezeket a reggeliket még csak nem is tart több ideig elkészíteni, mint egy átlagos szendvicset.
Peller Anna és Lukács Miki részletesen elmesélik reggeli rutinjukat.

MIT EGYEN A GYEREK: Reggeli a Peller családban

Peller Annákénál nem indulhat el a nap étkezés nélkül, de ők a csomagolás helyett inkább a közös reggeliket szeretik. Állandó kérdés, hogy adhatunk-e édességet reggelire vagy tízóraira csemeténknek. Sokan úgy vallják, hogy a nap elején érdemes a vércukorszintet emelni.

Vera teljesen elgyengült és zokogásban tört ki

Emese plüssmacija láttán Vera sírni kezdett, mert eszébe jutott a kisfia, aki mindennél jobban hiányzik neki. Az összetört édesanyát Dávid próbálta vigasztalni, akinek szüksége van még Verára a későbbiekben, ezért igyekezett lelket önteni bele.

Vera elárulta, hogy mi hiányzik neki a legjobban

Dávid nem győzte vigasztalni a zokogó Verát. Részletek ma este 19 órától az RTL Klubon!

Íme: Daniel Craige családi körben!

Most először kapták lencsevégre Daniel Craiget és feleségét, Rachel Weiszt ahogy közös gyermekükkel New York utcáin sétálgattak.

Dalma lerántotta a leplet az egyik legnagyobb titkáról

Dalma furcsán viselkedett a hazatérését követően. Joe és Reni kibékültek. Tamara megpróbálta elindítani vállalkozását.

Saját apja miatt halt meg


szerző:
2018.09.23. 18:01
Saját apja miatt halt meg

Részegen vezethetett az apa, saját lánya halt meg miatta. A család autója villanyoszlopnak csapódott. A férfi valószínűleg túl gyorsan hajtott, áttért a szemközti sávba, és lesodródott az útról. Úgy tudjuk, a testvérek egyike sem volt bekötve.

Reni Joe-nak: „Ha neked baj a gyerekem, akkor nem akarlak többet látni…”

Joe-nak egyre nagyobb problémát jelentett Reni komplikált családi élete, ezért megpróbált őszintén beszélni a lánnyal…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Istenes Bence legújabb tekója

Nem várt sokáig az életre szóló emlék felvarrásával Istenes Bence: Karján már ott díszeleg legújabb tetoválása, egy hatalmas oroszlánfej, melyet második kisfia születése ihletett.

Azt állítja, magyar vízilabdázókkal létesített szexuális kapcsolatot 11 évesen

Vízilabdázó élsportolókról állítja egy tizenhárom éves lány, hogy szexuális együttlétre vették rá még 11 éves korában. A kislányt képviselő ügyvéd szerint igaznak tűnik a gyerek állítása.  A rendőrség szexuális erőszak gyanúja miatt nyomoz. A lányt hétfőn vizsgálja meg pszichológus és nőgyógyász. A rendőrség hivatalosan még nem gyanúsította meg a két férfit.

Mit tehet egy szülő, ha gyermeke válogatós?

Sok gyerek nem szereti a spenótot, vagy a brokkolit, sokan még a gyümölcsöket sem eszik meg. De akkor mit tehet egy szülő, ha csemetéje válogatós? Az úgynevezett kreatív tálalás például állítólag sokat segít.

 Így motiválják gyermekeiket az RTL sztárjai

Sarkalljuk jobb teljesítményre a gyerekeinket. Megismerhetik Varga Izabella, Mérai Kata és Papp Gergő motivációs technikáit.

Tokár Tomi szerint ők még nem értek meg a gyermekvállalásra

Tokár Tomi már évek óta szeretne gyereket, de úgy érzi, hogy Dórival még nem állnak készen a családalapításra. Dórit azonban a villába költözés és a többi lány gondolkodása még jobban megerősítette abban, hogy babát szeretne.

A hatéves gyerek életveszélyesen megsérült, de mára felépült

A legenyhébb büntetést kapta az az asszony, akinek kiesett nevelt kisfia az ötödik emeleti erkélyről tavaly augusztusban Miskolcon. Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a bíróság. A hatéves gyerek életveszélyesen megsérült, de mára felépült. Az asszony két saját gyermeke mellett három másiknak a nevelőszülője volt. Az öt gyerekkel egyedül volt otthon, amikor egy pillanatra felügyelet nélkül hagyta őket.

Eddie Murphy: jöhet a tizedik baba!

Idén év végén újabb gyereke születik a színész-komikusnak, amivel tízszeres apává válik. Az utódai több alomból származnak, de állítja, gyerekei a legnagyobb kincsek életében.

Vivi:

Vasvári Vivien teljesen kiakadt Fecsóra, amikor párja neveletlennek nevezte a kislányát, Arianát. Konfliktusuk odáig fajult, hogy Vivi kijelentette: ha választania kell Fecsó és a gyerekei között, ő gondolkodás nélkül a kicsiket választja.

Cooky-ék nem állnak meg egynél

Cooky és szerelme, Debóra végtelenül boldogok, hogy van egy csodás kisfiuk, de egy interjúból az is kiderült, hogy szeretnének még egy gyereket.

Gyereket zaklatott egy francia férfi a Sziget fesztiválon

11 éves lányt zaklathatott egy francia férfi a Sziget fesztiválon. A gyanú szerint bemászott egy sátorba, ahol megfogdosta a benne alvó gyereket. A biztonsági szolgálat 20 perc alatt elfogta. A bíróság letartóztatta. A gyanúsított szerint összekeverték valakivel.

VÁGATLANUL: Rúzsa Magdit sokan a kismamaságról faggatják

Nemrég közösségi oldalán jelentette be Rúzsa Magdi, hogy 2020-ig már csak egyetlen budapesti koncertje lesz. A Story Extra stábja ott volt a Budapest Parkban, ahol Magdi a koncert előtt elárulta, hogy igazak-e a találgatások azzal kapcsolatban, hogy visszavonulásának oka a várandósság.

A sok gyerek egyenlő a boldogabb családdal?

Vajon, hogy működik a sok gyermekes családokban a logisztika és mi motiválja a szülőket arra, hogy egyre több és több gyermeket vállaljanak? Ha igaz az az állítás, hogy a sok gyerek egyenlő a boldogsággal, akkor Magyarország egyik legboldogabb apukája válaszolta meg a Story Extra stábjának kérdéseit.

A párom eltitkolta a gyerekét előlem?

Ilona egy este meglátta a párja levelezését egy ismeretlen hölggyel, és egy mondat nem hagyja nyugodni: „Mi legyen a három éves gyerekkel?” A nő teljesen összeomlott, hiszen már nyolc éve együtt él szerelmével.

Ki ügyel a gyerekre nyáron?

Javában tombol a nyári szünet, ilyenkor pedig minden szülőnek nagy dilemma, hogyan oldja meg gyermeke felügyeletét. Megoldások és dilemmák a riportban!

Dani: „Létezik egyáltalán őszinte nő ezen a bolygón?”

Dani megelégelte a Bori és Anna közötti féktelen vitát, és Ő is kikelt magából. Karola ezért úgy döntött, hogy ideje kicsit felengednie a fiúnak, ezért elvitte őt egy strandra, ahol megpróbálta összehozni a csinos Csengével…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Jaksity Kata gyermekei nehezen viselik a hazaköltözést

A műsorvezető is külföldön folytatta tanulmányait, így szinte nem is volt kérdéses, hogy gyermekeinek is szeretné megadni ezt a lehetőséget. Ám most be kellett fejezniük a kinti iskolát, amit érthető okokból nem viselnek túl jól. Többek között erről is mesélt Kata a Reggeliben.

Hiányzik a kisfiam


szerző:
2018.06.28. 18:00
Hiányzik a kisfiam

András és Zsuzsa kapcsolata „mesébe illő volt”, de a veszekedések végül szakításhoz vezettek. A fiatal apuka legnagyobb bánata, hogy nem láthatja mindennap három éves kisfiát.

Kis gyerek, kis probléma?

Ugye mindenki hallotta már azt a mondatot, hogy kis gyerek kis probléma, nagy gyerek nagy probléma. A nap kérdése rovatunkban ma erre keressük a választ.

Műrepülés 4 évesen


2018.06.19. 19:45
Műrepülés 4 évesen

A 4 éves Lea nagyon élvezi a műrepülést, a kislány rendszeres vendég a levegőben. Apukája pilóta, ezért volt kitől örökölnie a repülés iránti szeretetét.

Az ármánykodó exbarátnő


szerző:
2018.06.19. 18:00
Az ármánykodó exbarátnő

Dávid az exét, Mónikát szeretné lerázni, akivel a közös gyerkőc miatt a mai napig tartja a kapcsolatot. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha Mónika nem kötne bele minden egyes lányba, aki feltűnik Dávid mellett…

KölyökKalauz 2018-06-09


szerző:
2018.06.09. 09:25
Anya lesz a hisztis villalakóból

VV Kinga alaposan megváltozott a valóságshow óta: első babáját várja. Az anyaszerepre tudatosan készül. Az egykori villalakót bababoltba kísértük el és kikérdeztük, hogyan készül kisfia érkezésére.

Tud-e az anya apa is lenni?


szerző:
2018.06.08. 09:15
Tud-e az anya apa is lenni?

Megfigyelések szerint az apák eltérő stílusban foglalkoznak a gyermekeikkel, s mást tanulnak meg a gyermekek az apákkal való játékban, mint az anyákkal való együttlétben. Az apa-gyermek és az anya-gyermek kapcsolatokban nem a versenyt érdemes kihangsúlyozni, hanem azt, hogy a kétféle szülői viselkedés kiegészíti egymást. Vajon mit gondol erről Náray Erika és Dolhai Attila?

Így telik majd Náray Erika nyara!


szerző:
2018.06.08. 09:05
Így telik majd Náray Erika nyara!

Náray Erika elmesélte, hogy mi vár rá a nyáron, hogyan fogja kipihenni a kemény munka fáradalmait, és azt is elmesélte, hogy milyen a kapcsolata a lányával.

VV SEGAL: „Volt egy botlásom, de már jó útra tértem!”

VV Segal, azaz Czifra Tamás kisfiával a karján adott interjút a Fókusz riporterének. A Való Világ egykori rossz fiúja arról mesélt, hogy hogyan változtatta meg az életét Móriczka érkezése!

A gyermekkori elhízásról Béres Alexandrával

Magyarországon az elmúlt 20 évben csaknem megduplázódott az elhízott gyermekek száma. A gyermekkori elhízás sokkal veszélyesebb a felnőttkorinál, ugyanis náluk 30%-kal nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség vagy szív- és érrendszeri megbetegedés.

KölyökKalauz 2018-06-02


szerző:
2018.06.02. 09:20

KölyökKalauz 2018-05-26


szerző:
2018.05.26. 09:35

KölyökKalauz 2018-05-19


szerző:
2018.05.19. 09:15
Földhöz vágta a szurikátát - elpusztult

Bottal piszkálta, majd benyúlt a szurikáta ketrecébe egy diák Kecskeméten – a vemhes állat úgy védekezett, hogy megharapta a fiú ujját. A gyerek megijedt és a földhöz csapta a szurikitát, ami kölykeivel együtt elpusztult - erről a vadaspark igazgatója számolt be Facebook posztjában. Híradónknak azt mondta: sok gyerekből hiányzik a természet iránti tisztelet.

 

KölyökKalauz 2018-05-12


szerző:
2018.05.12. 09:25
Megszületett a világhírű modell második gyermeke!

Miranda Kerr május 7-én adott életett egy kisfiúnak, akinek már a nevét is tudni! Hihetetlenül megható, hogy miért pont ezt a nevet választották!

Beliczai Balázs főállású apuka lett!

Részlet a 21. évad ötödik részéből:

A humorista imád GYES-en lévő apukának lenni, ráadásul Baló György és Gyurcsány Ferenc hangján olvas fel meséket kisfiának, Csöpikének. Balázs azonban nagyon jól tudja, hogy a gyerek azt a beszédmódot sajátítja el, amit a legtöbbször hall. Tán Csöpike bajban van?

A teljes adást itt tudod megnézni!

Mogács Dániel: „Bármit megtenne az ember a gyerekéért”

Részlet a 21. évad ötödik részéből:

A humorista nem pusztán a levegőbe beszél, hiszen az aktivitás napja alkalmából talicskával vitte kisfiát az óvodába! Mivel Dániel egy „éjszakai lény”, nehezen indult az a bizonyos reggel, de a kávé gyorsan a segítségére sietett. Azonban a nagy kapkodás hevében egy kis baleset is megzavarta a boldog családot…

A teljes adást itt tudod megnézni!

KölyökKalauz 2018-05-05


szerző:
2018.05.05. 09:10
Daráló: szülők, akik összeöltöztek a gyermekükkel

Vannak, akik nem csak a párjukkal, hanem a gyerekükkel is szeretnek összeöltözni. Ami, ha eltalálják, akkor lehet nagyon aranyos és szellemes, bizonyos esetekben viszont erőltetett és hát valljuk be, akár vicces is… Hogyan tudunk jól összeöltözni a családdal? Holdampf Linda segített nekünk!

Csórics Balázs mintagyerek volt


szerző:
2018.05.04. 07:40
Csórics Balázs mintagyerek volt

Még mindig emlékszik édesanyja altató dalaira és énekeire a Barátok közt Vida Rudija, vagyis Csórics Balázs. De milyen kisfiú volt? Milyen a viszonya az édesanyjával? És hogyan ünneplik az Anyák napját? Erről is kifaggattuk őket!

Megszületett Suhajda Szilárdék kisbabája!

Suhajda Szilárdék kisbabája két hete született meg. Az újdonsült apuka beavatott minket az apaság rejtelmeibe!

Bepillantás egy nevelőszülő életébe

Édesanyák, csak egy kicsit máshogy. Nevelőanyák, akik a segítségre szoruló gyerekeknek szentelték az életüket.

Ezért nem vállalnak még egy gyermeket Ábel Anitáék!

Papp Gergő kíváncsiságból rákérdezett, hogy Ábel Anita kislánya szeretne-e kistesót, a színésznő pedig elárulta, hogy miért állnak meg egy gyereknél.

Milyen nagymama Papadimitriu Athina? Trokán Anna válaszol!

2017-ben született meg Károly, Trokán Anna kisfia. A szerdai Reggeliben Trokán Anna mesélt a névválasztásról, a közelgő anyák napja alkalmából pedig Papadimitriu Athina mesélt az anyaságról és a nagymamaságról.

KölyökKalauz 2018-04-28


szerző:
2018.04.28. 09:30
Minden, amit eddig tudni lehet Katalin hercegné és Vilmos herceg kisfiáról!

Hétfőn késő délelőtt megszületett Vilmos és Katalin harmadik gyermeke. Összegyűjtöttünk minden infót, amit eddig tudni lehet a kisfiúról!

9 éves kisfiú halt meg biciklis balesetben

A kerékpárt egy 10 éves kislány tekerte, az áldozat mögötte, a csomagtartón ült, amikor egy kisteherautó elé hajtottak.  A kocsi elsodorta a gyerekeket. A fiú olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben, a mentőautóban meghalt. A kislány sokkot kapott.

KölyökKalauz 2018-04-21


szerző:
2018.04.21. 09:40
Fiú vagy lány lesz a királyi pár harmadik gyermeke?

Egy hónap múlva tartják Harry herceg és Meghan Markle esküvőjét, de bátyja családjának életében is fontos változás várható. Ebben a hónapban jöhet világra Katalin hercegné harmadik gyereke, akiről még mindig nem tudni, fiú vagy lány lesz.

 

KölyökKalauz 2018-04-14


szerző:
2018.04.14. 09:25

Hesna ismét babát vár!


szerző:
2018.04.10. 08:20
Hesna ismét babát vár!

Ismét anyai örömök elé néz az újságírónő. Mariannak és Mikinek arról is mesélt, hogyan viseli a terhességet és mikorra várja lánya kistestvérét.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való