KERESÉS search-close

győzelem

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "győzelem"

Kabát Petivel és ÉNB Lalival nem érdemes ujjat húzni!

A fiúk teljesen biztosak a győzelemben, aminek érdekében még a jobb horgot is bevetik...

Rangos díjat nyert az Alvilág rendezője

A sorozat főszereplője, Balsai Móni igazán jó hírt osztott meg rajongóival, ami mellé ráadásul egy nagyon megható képet is kitett.

Gábor lett a ValóVilág2 első lakója!

A 26 éves fiú őszinte és vagány srácnak tartja magát, és bár az elején nem ő vezette a szavazást, végül mégis elnyerte a nézők szívét.  

Véget ért a VV9 - Így élte meg a Finálét Zsuzsu, Hunor és Greg!

A ValóVilág 9 powered by Big Brotherben nagy nap volt a vasárnap, hiszen kiderült, hogy a három finalista közül ki viheti haza a 36 milliós nyereményt. Nézd meg, mit mondtak az eredményhirdetések után.

Ő lett a ValóVilág9 powered by Big Brother hatodik Párbajának győztese!

A győztes több mint hatvan százalékkal térhetett vissza a Villába!

Adri elárulta, hogy Lacika miért nem érdemli meg a győzelmet!

A lány szerint egyáltalán nem fair dolog, hogy Lacika végig „a háttérben volt”, és nem mutatta meg igazán önmagát. Éppen ezért nem méltó a nyereményre sem…

Ők voltak a 2018-as év nagy győztesei az RTL Klubon!

Az elmúlt évben volt ok az ünneplésre bőven, vagyis szédületes momentumokban a tavalyi év sem szűkölködött. Jöjjenek 2018 legnagyobb győztesei, akiknek ez az év felejthetetlen pillanatokat tartogatott.

Király Peti lett a Konyhafőnök VIP – A séfek csatája győztese!

A három órás főzés, a kóstolást és a zsűri hosszas vitáját követően megszületett a döntés. Fördős Zé bejelentette, hogy Peti nyerte meg a Konyhafőnök címet és a 10 millió forintot.

Király Peti köszönetet mondott Rácz Jenőnek!

A győzelem pillanata után elkaptuk a győztest és mentorát, hogy kifaggassuk, hogy érzik magukat. Peti köszönetet mondott Rácz Jenőnek, aki elmondta: nemcsak Petire, a kék csapat tagjaira is nagyon büszke.

Soha nem nyert még rap banda az X-Faktor történetében

A világ 60 országában 14 év alatt 190 győztese született az X-Faktor évadjainak. Szombat estig azonban egyetlen fináléban sem emelhette magasba a kezét egy rap csapat. Az USNK győzelme nemcsak emiatt műsortörténeti esemény. Magyarországon korábban nem fordult elő, hogy az X-Faktorban végül egy mentor két produkciója között dőljön el a győzelem. A srácok közül Nimródot annyira sokkolta a győzelem, hogy Kund vállára borult interjú közben.    

Így örültek az USNK családtagjai és barátai a győzelem pillanatában!

Hatalmas volt az öröm, amikor az USNK megnyerte a 2018-as X-Faktort! A Fókusz végig ott volt a tehetségkutató fináléjának kulisszái mögött!

ByeAlex: „Bármi is lesz, köszönöm, hogy velük dolgozhattam”

A győztes mentornak hatalmas szakmai kihívás volt az idei X-Faktor, és alig várja a jövőbeli közös munkát a fiúkkal. Sőt, már dolgoznak is az első lemezükön!

Győztes Dal a győztestől


szerző:
2018.12.15. 23:45
Győztes Dal a győztestől

Miután kiderült, hogy az USNK lett 2018-ban az X-Faktor győztese, újra mikrofont ragadtak, és ismét előadták a több milliós nézettségű Posztolj című dalukat!

ByeAlex:

Alex elárulta: mentortársaival minden körben úgy érezték, hogy a fiúknak ott a helyük az Élő show-ban. Nem is kérdés, hogy mindent meg fognak tenni a győzelemért!

Ő nyerte a ValóVilág9 powered by Big Brother második Párbaját!

A nyertes több mint hatvan százalékkal győzedelmeskedett. Gratulálunk!

Dávid a 2018-as Survivor győztese!

Dávid és Fanni is 5-5 szavazatot kapott a Fináléban, azonban mivel Dávid nyerte a Párbajt, ezért elvehette Robi szavazatát Fannitól, ezzel megnyerve a 2018-as Survivort.

Ez történt a Survivor Fináléja után a kulisszák mögött!

A Survivor Fináléján az online stáb kamerái tovább forogtak, így meglesheted, mi történt a kulisszák mögött, miután Dávid megnyerte a 2018-as túlélő show-t!

Fanni győzelmi pillanata, ami egyben a Fináléba jutását is jelentette

A második elődöntő végén Fanninak sikerült behoznia a lemaradását Tomival szemben, sőt át is vette a vezetést, és ő gyújtotta meg elsőként a fáklyájával a torony tetejét.

Szabolcs lett a ValóVilág első győztese!

Szoros volt a küzdelem, de végül csak egy maradt, aki mindent vitt. Gratulálunk, Szabi!

Ezt nem fogod elhinni: Beni újabb játékot nyert!

Ám ezúttal nem a védettségi nyakláncért folyt a küzdelem, hanem babra ment a játék.

Robi: „Erőfeszítéseket sem kellett tennem és bekerültem az egyesített törzsbe”

Megalakult a Bayani törzs, a szigetlakók kékre cserélték lila kendőjüket, Robi pedig hihetetlenül boldog volt, hogy visszatérhetett a játékba.

Megtört a Gagamba? Az Agila legalábbis így látja!

Az Agila szerint a Gagambát megviseli a Szegény Sziget, és megroppantak, ami szemmel látható a csapaton a játékok alkalmával.

„Nem cél a győzelem” - A Gagamba előre eldöntötte a védettségi játék kimenetelét?

Dávid és Vera a védettségi játék előtt megállapodtak, hogy nem céljuk a győzelem, a Gagamba így veszíteni indult a csatába.

A ValóVilág negyedik kiesője: VV Lorenzo

Miután Szabolcs Majkát jelölte ki a Kiválasztáson, a fiú Lorenzot hívta ki a Párbajra, ahol több mint 600.000 szavazattal győzedelmeskedett!

A Gagamba dilemmája: nyerni vagy elveszteni a védettségi játékot?

Alexandra szerint jobb lenne Törzsi Tanácsot tartani, mint megnyerni a védettségi játékot, Gábor azonban győzni szeretne.

Hiába bizonyított Balázs, nem akarják befogadni a törzsbe...

Balázs és Eszter egy hatalmas hallal tértek vissza a játékból, azonban még ez sem volt elég a srácoknak ahhoz, hogy elismerjék Balázs teljesítményét, és befogadják őt a törzsbe.

Nóri és Jérémy átverték a társaikat!

Nóri és Jérémy a játék után a táborba való visszaérkezésükkör megpróbálták átverni a többieket, és eljátszani, hogy csalódottak az előnyért folytatott küzdelem eredménye miatt.

Jérémy: „Egy játék közben soha nem szabad pihenni!”

Jérémy szerint többen azt hangoztatták a védettségi játékon, hogy pihennének, Robi szerint pedig még össze kell szoknia a csapatnak ahhoz, hogy összehangoltan tudjanak küzdeni.

Nóri: „Ezzel revansot vettem Verán”

Az Agila törzs feltöltődve tért vissza a védettségi játékról, amit Nórinak köszönhetően nyertek meg. Nóri úgy érezte, hogy szüksége volt erre a győzelemre azután, hogy Vera egyszer legyőzte őt.

A ValóVilág harmadik kiesője: VV Leslie

A legelső Párbajon Szabolcs győzedelmeskedett Niki felett, és ezúttal is fölényes volt a győzelme.

Fecsó: „Most már nem lehet azt mondani, hogy nem vagyunk Nyerő Páros!”

A 2018-as év Nyerő Párosa közvetlenül a finálé után adott exkluzív interjút, melyben elmondják, hogyan érintette őket a győzelem és hogyan emlékeznek vissza az elmúlt hetekre.

Sánta Laciék szavazata döntötte el, hogy ki a 2018-as év Nyerő Párosa!

A korábban kiesett párok szavazatai alapján dőlt el, hogy Gáspár Laciék vagy Vasvári Viviék nyerik a 2018-as Nyerő Párost.

Vivi szexi fotója volt a fiúk jutalom poszterén?

Fecsó szerint Vivit ábrázolta hátulról a poszter, ami a Tanulógép című játékon jutalomként legördült a srácok elé.

Két helyen is győzött a fideszes jelölt

Hétvégén két időközi választáson is fölényesen győzött a Fidesz. Békésen 54 százalékkal nyerte el a képviselői posztot a kormánypárt jelöltje. Pakson, ahol két jelölt indult a képviselői posztért, kevesen mentek el szavazni. A Fidesz jelöltje 94 százalékot kapott.

KAJAK-KENU: 3 magyar vb-arany


szerző:
2018.08.25. 18:49
KAJAK-KENU: 3 magyar vb-arany

Három aranyérmet nyertek a magyarok a portugáliai kajak-kenu világbajnokságon. 

Kiderült a titok! Így tanult meg Michelisz Norbi vezetni!

Eddigi élete eddigi legkeményebb versenynapján van túl Michelisz Norbi, aki hatalmas küzdelemben, sérült csuklóval is harmadik tudott lenni néhány hete a WTCR Vila Real-i futamán. A baleset utáni első nagy megmérettetésen pedig egyből győzedelmeskedett!

GÁSPÁR GYŐZŐ: „Túléltük az egészet!”

Tavaly áprilisban a Gáspár család több vagyontárgyát is lefoglalta az adóhivatal. Még a sokat látott szakértőket is meglepte, hogy milyen jó módban élt az énekes. Most úgy néz ki, hogy Győző győzött a NAV felett!

 

A Fekete Laciék újabb vb címet nyertek!

A Fekete család 2012-ben Cleveland-ben megkapta a világ legerősebb családja címet, és azóta nincs megállás. Most június elején megszerezték a 24. vb címüket is. Fekete Laci és fiai, Lackó és Miki meséltek a sikereikről.

Milliókat nyertek A Fal játékosai - Jöhet a baba!

Tegnap egy ország ismerte meg Abafalvi Reginát és Tóthpál Gergőt, A Fal játékosait, akik nem kevés nyereménnyel térhettek haza a sorsfordító game show-ról. Most elárulják, mire költik nyereményüket!

Éjjel-Nappal Budapest: Joe kiütéses győzelmet aratott

Három évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy nem volt egyszerű a sorozathős felkészülése, ugyanis Joe dolgát sérülések nehezítették, az egyik edzésen súlyosan megsérült a keze, amikor egy 32 kilogrammal nehezebb ellenféllel bokszolt. Kiderült, Gábor is rendszeresen elkísérte az edzésekre, együtt is kesztyűztek, a sérülés miatt még kézmerevítőben folytathatta a felkészülést.

Szilágyi Áron újra aranyérmet szerzett

A sportoló ugyan nehéz időszakon ment keresztül az utóbbi időszakban, szerencsére sikerült felszívnia magát. A riói, olimpiai arany után megérkezett a várva várt következő győzelem. Szilágyi Áron a szöuli GP-n ismét a dobogó legfelső fokára állhatott. A sikerekről és a róla készülő filmről is mesélt Rozináéknak.

Nagy Eszter végre azt csinálja, amiről mindig is álmodott

A Szuperdöntő győztese még ma is alig tudja felfogni, hogy végre megnyerte a Konyhafőnököt. A versenyt, ami megváltoztatta az egész életét.

Babát vár A Fal játékosa!


szerző:
2018.05.15. 07:35
Babát vár A Fal játékosa!

A hétfői adásban megismerhettük Ibolyát és Vivient, akik igen szép összeget nyertek. Vivien ráadásul többet is nyert, mint a pénzt!

Örömtáncot lejtettek a győztesek

Görbicz Anita élete legszebb ajándékát kapta a születésnapjára vasárnap este: a Győri ETO megnyerte a Bajnokok Ligáját és ezzel címet is védett, ami még soha senkinek nem sikerült, amióta bevezették a négyes döntős lebonyolítást, vagyis a Final Fourt.

 

Nagy Eszter lett a Szuperdöntő győztese!

Intenzív hetet tudhatnak maguk mögött a finalisták, amit a háromórás finálés menüjük elkészítésével koronáztak meg. Ezután már a zsűrin volt a sor, hogy döntsenek: Márk vagy Eszter érdemli meg jobban a Szuperdöntő fődíját és a Konyhafőnök címet.

Miss Balaton: mi kell a győzelemhez?

Már lehet jelentkezni a Miss Balaton szépségverseny idei szériájába. A mentorok és az egykori győztesek minden apró fogásba beavatták a Story Extra stábját.

 

A Konyhafőnök győztese nem más, mint: Böröcz Zsófi!

Óriási küzdelmek, kihívások és természetesen megannyi főzés vezetett el a Konyhafőnök legnagyobb pillanatáig, amikor is a zsűri kihirdette Magyarország legújabb Konyhafőnökét. Zsófi a könnyeivel küszködve fogadta a győzelmét.

Így ünnepelt Zsófi: „Ezt most tényleg nem tudom szavakba önteni!”

Percekkel az eredményhirdetés után elkaptuk Zsófit, aki még akkor sem tudta igazán feldolgozni, hogy megnyerte a versenyt. A könnyeivel küszködve mesélt az érzéseiről, a főzéséről és persze a 10 milliós nyeremény jövőjéről is.

Orbán: sorsdöntő győzelem született

Sorsdöntő győzelemről beszélt Orbán Viktor tegnap éjszaka, miután kiderült: újra kétharmaddal nyerte a választást a Fidesz.

Orbán Viktor: Győztünk!


szerző:
2018.04.08. 23:43
Orbán Viktor: Győztünk!

Magyarország ma nagy győzelmet aratott. Gratulálok a választópolgároknak. A magas részvétel minden kétséget zárójelbe tett.

Milyen út vezetett az olimpiai aranyig?

Soha nem játszották le még magyar sportolónak a Himnuszt téli olimpián, ezt a kört most megszakította a magyar rövidpályás gyorskorcsolya csapat, akik ott álltak az olimpiai dobogó tetején, nyakukban az arannyal. Hogy, milyen út vezetett idáig? Kiderül a riportból!

A Fal játékosainál menőbb büfések nem léteznek!

Ötvös István és felesége Anita az álmukat váltották valóra azzal, hogy nyertek a Falban, Tibivel és Mikikével pedig megosztották élményeiket.

Babos Tímea: „Végre egy trófea és nem egy tányér!”

Babos Tímea győzelmével a 35. helyre ugrott a világranglistán. Pihenni nem sok ideje volt a teniszezőnek, annyi interjút adott. Azt mondja, mostani sikersorozata annak is köszönhető, hogy mentálisan rendben van, és úgy megy ki a pályára, hogy a meccs minden pillanatában örömet okozzon a tenisz.

 

Istenes Bence újra varratott!


szerző:
2017.12.13. 13:52
Istenes Bence újra varratott!

A műsorvezető izgalmas napokon van túl, hiszen együtt vezették a Cometet szerelmével, Csobot Adéllal, ahol ráadásul győzött is, sőt még egy újabb tetkó is a testére került. Szerintetek mi lehet?

RICCO&CLAUDIA: ezt gondolták az eredményhirdetés előtt

Az X-Faktor győzteseit a Fókusz riportere még az eredményhirdetés előtt kérdezte arról, hogy szerintük ki nyeri meg a 2017-es szériát. Hogy ki, hogy tippelt? Kiderül a videóból!
 

Dobó Ági a Konyhafőnök VIP győztese!

A konyhafőnök cím és a tíz millió forintos nyeremény Dobó Ágié lett, aki a fináléban Anger Zsolttal küzdött meg.

Wossala Rozina: „Ebben az évadban sorsok dőltek el!”

Rozina nagyon boldog volt az eredményhirdetés után, nemcsak Ági öröme miatt, de mostanra jutott el odáig, hogy elhigyje: a második hely is egy elképesztő eredmény. Az egész évad egy igazán emberi élmény volt számára, hiszen nagyon családias hangulatban telt el ez a pár hét.

Dobó Ági lett a Konyhafőnök VIP győztese!

Megannyi küzdelem, sírás, feszültség és persze boldog főzés után, elérkezett a nagy nap, a finálé napja. A háromórás főzést és a hosszas tanakodást követően a zsűri úgy döntött, hogy Dobó Ági állhat fel a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. Ági nemcsak 10 millió forintot nyert ezzel, de övé lett a Konyhafőnök cím és a trófea is.

A túlélő otthonában jártunk

A Survivor győztesénél mindig van otthon rizs és bab. Többek között ez is kiderült a fiúról, amikor a Fókusz stábja meglátogatta otthonában. Iliászt a játék egyoldalú táplálkozása nagyon megviselte, nagyjából tíz kilót fogyott, majd miután hazaért a dupláját hízta vissza. Hogy, hol képzeli el a jövőjét húszmillió forinttal a nagy túlélő? – ez is kiderül a riportból!

A teljes adást ITT nézheti meg!

A 2017-es Survivor győztese: Iliász

Ha kíváncsi vagy, hogy ki kire szavazott a Végső Törzsi Tanácson, és mit szólt Iliász, amikor megtudta, hogy övé a "2017-es Survivor győztese" cím és a 20 millió forint, nézd meg a videót!

Iliász telefonon tudatta szerelmével, hogy győzött

Megható pillanatokat élhettek át azok, akik fültanúi voltak Iliász és szerelme telefonbeszélgetésének. Nézd meg, hogyan tudatta kedvesével Iliász, hogy győzött!

Eldőlt, hogy ki térhet vissza a döntőbe a Holtak Szigetéről!

Lezajlott a Holtak utolsó párbaja! A küzdőtéren mindenki párbajozott mindenkivel, végül pedig a két legtöbb pontot összegyűjtő játékos csapott össze. Aki ezt a fordulót is megnyerte, visszatérhetett a legjobbak közé, és újra versenybe szállhat a 20 milliós fődíjért!

Lezajlott az utolsó védettségi játék!

Az utolsó védettségi játék az Átkelés nevet viselte. A játékosoknak egy puzzle-t kellett kirakniuk, ám ahhoz, hogy megszerezzék a kirakós darabjait, át kellett kelniük különböző akadályokon. Volt aki feladta, volt aki lesérült, és mint mindig, most is csak egy szigetlakó győzhetett!

És a Junior Konyhafőnök nem más, mint: Kökény Anita!

Rengeteg feladat és sok-sok hasznos lecke vezetett a fináléig, ahol Bence és Anita mérkőztek meg egymással a konyhában. Végül csak egy valaki győzhetett. Anita könnyek között próbálta elhinni: ő nyerte a Konyhafőnök Junior második évadát!

Keserédes győzelem Merkelnek

Keserédes győzelem. Angela Merkel és a mögötte álló pártszövetség negyedszerre győzött Németországban, ennek ellenére a kereszténydemokraták az elmúlt csaknem 70 év legrosszabb eredményét érték el. Az elpártolt szavazók többsége a szélsőjobboldali - elsősorban menekültellenes üzenetekkel kampányoló - Alternatíva Németországnak elnevezésű pártra szavazott, amely 13 százalékot ért el, és ezzel a harmadik legnagyobb erő lett. Választási sikerük ellenére ma komoly belső viták jelei mutatkoztak a pártban.

Kiteljesedett Aurelio szerelme?

Valószínűleg nem sokan fogadtak volna rá, hogy végül egymásra talál a ValóVilág legzűrösebb szerelmi viszonyának két főhőse. Ugye emlékeznek még? Miután Aurelio végighelikopterezte az összes nőnemű villalakót, valójában Zsófiért dobogott a szíve. Aztán megnyerte a játékot, és mindenki azt hitte, alsó hangon tíz év őrült agglegényélet következik. Ehhez képest három évvel ezelőtt elég gyorsan Zsófi lett a lakótársa.

Ki miatt győz minden játékon a Buwaya?

A Buwaya azt a feladatot kapta, hogy szavazással döntsenek a törzs legkiemelkedőbb személyéről, aki miatt eddig mindegyik védettségi játékot megnyerték.

Gergő és Anita közel kerültek egymáshoz

Mivel a zsákmányszerzésen az Ibon lányai győzedelmeskedtek, ezért a fiúk úgy gondolták, hogy egy kis masszázzsal kedveskednek nekik. Így történt, hogy Anita és Gergő között szinte megszűnt a távolság!

Tökös győzelem: Bronzérmet nyert a női U17-es válogatott!

Hatalmas sikert aratott az U17-es női válogatott a kézilabda EB-n! A lányok idén indultak először világversenyeken és máris sorra gyűjtik az érmeket!

Így nyaralt Aurelio és szerelme!

Három évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy a ValóVilág 6 győztese, Aurelio és szerelme, Zsófi milyen állapotban tért haza Ibizáról, ahol egy romantikus hetet töltöttek együtt. Mondanunk sem kell, a nyaralásuk óriási veszekedéssel indult.

12 csodaszép lány közül Rákos Lilit választották a magyar tenger királynőjének!

Szombat este választották meg a Miss Balaton 2017 királynőjét és udvarhölgyeit. A 12 döntős szépség több körben is megmutatta magát, az öttagú zsűri pedig Rákos Lilit választotta győztesnek.

Aranyérmes lett Szűcs Kristóf!


szerző:
2017.08.10. 07:49
Aranyérmes lett Szűcs Kristóf!

Szűcs Kristóf a Wroclaw-ban megrendezett Világjátékokon győzedelmeskedett Jiu-Jitsuban. Most ő is ellátogatott hozzánk, és mutatott néhány mozdulatot Lukács Mikinek.

Hollandia felett is győzedelmeskedett a magyar női vízilabda-válogatott

A 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 10:8-ra verte meg a magyar női vizilabda-válogatott a holland csapatot. Így győzelemmel és veretlenül csoportelső a magyar válogatott. A küzdelmet Kanada-Új-Zéland győztese ellen folytatjuk.

Ismét fölényes győzelmet aratott női vízilabda válogatottunk

24-5-re verte a francia csapatot a magyar női vízilabda válogatott kedd este. 

Óriási győzelmet aratott a férfi vízilabda válogatottunk Ausztrália ellen

Fölényes győzelemmel kezdte meg szereplését a férfi vízilabda válogatott a budapesti világbajnokságon.

Az erőverseny abszolút győztese a csirke-rizs zabáló Martin!

A harmadik fordulóban a srácoknak egy-egy nagy adag igazi fitness kaját kellett elfogyasztaniuk. Péter feladta a versenyt, Martin és Kristóf viszont fej-fej mellett zabáltak. Végül Martinnak sikerült elsőként elfogyasztania az ételt, így ő nyerte a három fordulós erőnléti versenyt.

Kovács Dóri megbánta, hogy nem lett rákkutató?

A dj bevallotta, gyerekkorában nagyon szerette a természettudományos tárgyakat. Akárcsak Varga Umbrich Eszter, aki részt vett a JátsszMa névre keresztelt országos matematika versenyen, amin ráadásul csapatával végül a győzelemig jutottak!

Fölényesen nyertek Macronék

Földcsuszamlás-szerű győzelmet szerezhet, akár kétharmados többsége is lehet a párizsi parlamentben Emmanel Macron elnök pártjának. Franciaországban a hétvégén tartották a nemzetgyűlési választások első fordulóját, amelyet a Köztársaság lendületben és szövetségese, a Modem nagy fölénnyel nyert. A hagyományos politikai elit leszerepelt, az eddigi nagy pártok újabb pofont kaptak.

 

Acapellában nyertek a magyarok!


szerző:
2017.05.18. 09:13
Acapellában nyertek a magyarok!

Vavra Bence és Mészáros Tamás meséltek nekünk az acapella versenyről, ahol több mint 170 versenyző közül sikerült a Fool Moonnak a dobogó tetejére állnia.

GÁSPÁR BEA:

Gáspár Beára olyan nagy hatással volt az, hogy szerepelhetett a Konyhafőnök VIP című műsorban, hogy már azt tervezi, hogy a győzelem ellenére beiratkozik ősszel egy szakácstanfolyamra, azért hogy még több technikát elsajátítson. Természetesen a nyertes anyukát mindenben támogatja lánya is Evelin, aki azt is elárulta a Fókusz stábjának, hogy Bea milyen különleges fogásokat szokott otthon elkészíteni.

Gáspár Bea lett a Konyhafőnök VIP győztese!

Óriási, három órás versenyfutást és megannyi korábbi kihívást a háta mögött tudva, Bea örülhetett a legjobban a fináléban! A zsűri kihirdette, hogy ő volt a legjobb a Konyhafőnök VIP versenyzői között.

Exkluzív: Bea könnyek között fogadta a győzelmet!

Kíváncsi vagy, mit mondott Bea közvetlenül az eredményhirdetés után? Könnyek között mesélt a hihetetlen élményről és az óriási boldogságáról, miközben Szabó Győző meglépett a nyereményével és Zé konfetti áldást szórt rá.

Kati 31 darab világbajnoki arany után is a győzelemre hajt

Megannyi versenyt tudhat már maga mögött, azt azonban Kati is belátta: a Konyhafőnök VIP egy hosszútávon kiélezett helyzet, ami folyton megköveteli, hogy megújuljon. Ez pedig még a sportélményinél is nehezebb kihívás.

Erdogant segítették a Nyugat-Európában élő törökök

Fontos szerepet játszottak a hétvégi török népszavazáson a Nyugat-Európában élő törökök, akiknek nagy többsége - meglepetésre - az elnöki rendszer mellé állt. Annak ellenére tettek így, hogy választott hazájuk - például Németország, Belgium, Hollandia - vezetői egyértelműen a demokratikusabb parlamentáris köztársaság mellett álltak ki. Csak a németországi törökök negyed százalékkal járultak hozzá az igenek győzelméhez a voksoláson, amelyen alig több mint 1 százalékkal kerültek többségbe, az államfő kezébe szinte korlátlan hatalmat adó új alkotmány támogatói.

A Hagyjál főzni! utolsó hete az évadok csatája!

Elérkeztünk a Hagyjál főzni! második évadának utolsó hetéhez. Ezen a héten az első és a második évad nagyágyúi csapnak össze, pénteken pedig eldől, melyik évad arat győzelmet!

VV Robin úszik a boldogságban! Új szerelem a láthatáron?

Két éve, ezen a napon a ValóVilág győztese és kedvese, VV Anett boldogan meséltek a kapcsolatukról. Ha valaki akkor december táján azt mondta volna Robinnak, hogy ő nyeri meg a ValóVilág7-et, sőt a játék utolsó hetében még a szerelem is rátalál, a 26 éves fiú valószínűleg nagyokat pislogott volna a kapucnija alól. Igaz, most, hogy minden az ölébe hullt, még mindig nehezen hiszi el, mi mindent köszönhet az elmúlt időszaknak.

Elkísértük a milliomost az első kinti napján!

Pontosan két évvel ezelőtt, ezen a napon a ValóVilág egyik játékosának, VV Robinnak teljesen megváltozott az élete. Akkor reggel milliomosként ébredt fel, amit egyébként még sokáig fel sem tudott dolgozni. Robinnak így telt az első szabadnapja, sőt a régi munkahelyét is meglátogatta, ahol tárt karokkal várták őt vissza.

VV Robin őszintén vallott legféltettebb titkairól!

Pontosan egy évvel ezelőtt a VV hetedik szériájának nyertese nem más lett, mint Robin. A fiatal fiú utolsóként költözött be a Villába, és utolsóként is távozott onnan. Robin a finálé vasárnapján mindent vitt. Megnyerte a ValóVilág hetedik szériáját. Az eredmény után a felszolgáló fiú zokogva omlott az őt egyedül nevelő édesanyja karjaiba.

70 kilós fogyás! – Harc az életben maradásért!

Nem könnyű eldönteni, hogy mától egészségesen élünk, rendszeresen mozgunk, és bizony szigorúak leszünk önmagunkhoz. Persze ez másképp nem megy, muszáj erősnek lennünk, hiszen az életünkről van szó. Pont így tett Gábor is, aki mielőtt döntött volna már 6-7 XL-es pólókat hordott. Miután életmódot váltott, hetven kilótól szabadult meg a férfi!

Piros Zsombor a világhírnév előszobájában

Piros Zsombor szombat hajnalban történelmet írt: megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokság junior tornáját.

Még egy lépést tettünk az Oscar felé!

Mennyiben kell kagylóznunk az Oscar-gálát megelőző díjátadókon? Nemrég kiosztották a színészi kamara díjait, és az elmúlt 22 év tapasztalatait figyelve, nem szabad semmibe venni a győzteseket!

Az X-Faktor győztese bocsánatot szeretne kérni – INTERJÚ!

Opitz Barbi élete hatalmasat változott, mióta megnyerte a 2016-os tehetségkutatót. Komoly és súlyos döntéseket kellett azóta hoznia, és köztük voltak olyanok is, melyeknek nem mindenki örülhetett.

VV Soma elárulta, miért nem jön össze Viviennel

A ValóVilág powered by Big Brother győztese, Soma néhány nappal ezelőtt a VV második helyezettjével, Vivivel liveozott a legnépszerűbb közösségi oldalon. A fiatalok őszintén beszéltek kapcsolatukról, és arról, mi történt velük a játék vége óta.

Így telt az X-Faktor győztesének első napja!

Két évvel ezelőtt Magyarország egyik legnagyobb tehetségkutatóját Tóth Andi nyerte meg. A fiatal lány egyszerűen nem tudta felfogni a csodálatos eseményt, ami vele történt. Az énekesnő számára a tündérmese másnap ott folytatódott, ahol a győzelem estéjén véget ért, csak egy kicsit fáradtabb volt a mese főhőse. A Fókusz végigkövette az X-Faktor győztesének első napját, ami kifejezetten mozgalmasra sikerült.

Előző rész (2016. december 21.)

Karola egy szexuális kalandba menekül, csak hogy elnyomja magában az érzéseit. Magda kis híján rajtakapja Bécyt egy légyotton Szimónával. Evelin biztos a győzelmében, és áradozik a klubjáról.

Következő rész (2016. december 21.)

Karola egy szexuális kalandba menekül, csak hogy elnyomja magában az érzéseit. Magda kis híján rajtakapja Bécyt egy légyotton Szimónával. Evelin biztos a győzelmében, és áradozik a klubjáról.

Így reagált Tóth Gabi Opitz Barbi győzelmére!

Az énekesnő a harmadik X-Faktorban való részvételével végre győzelmet arathatott mentorként! Ezzel kapcsolatos gondolatait pedig közösségi oldalán is megosztotta, így most te is megtudhatod, mit szólt mentoráltja győzelméhez!

Opitz Barbinak a legnagyobb álma vált valóra!

A 2016-os X-Faktor győztese Opitz Barbi lett. A lány egyelőre alig hiszi el, hogy ő nyerte meg a versenyt, azonban abban biztos, hogy mentorával, Tóth Gabival a jövőben is tartani fogja a kapcsolatot.

Könnyeivel küszködött Tóth Gabi

Opitz Barbi győzelme után Gabi alig jutott szóhoz az örömtől. A lány mentora elárulta, hogy mi lesz velük a jövőben, és hogy mi volt Barbi sikerének a titka.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való