KERESÉS search-close

fogyatékkal élők

40 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "fogyatékkal élők"

Rendhagyó LEGO kiállítás

Down-szindrómás unokája legó és puzzle alkotásaiból szervezett kiállítást egy szegedi nagymama. Vannak közöttük ezer darabos kirakók és legóból épült különleges szerkezetek is. A nagymama azt szerette volna megmutatni a kiállítással, hogy a fogyatékkal élők között is vannak tehetséges emberek.

Kipróbálhatták az álommunkát

Tetováló, rendőr, tűzoltó, énekes, tanár- megannyi  érdekesebbnél érdekesebb szakmát próbálhat ki ma és a következő egy hétben kétszáz fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű ember. A Salva Vita alapítvány idén ötödik alkalommal rendezte meg  szemléletformáló programot elsősorban a cégeknek, hogy lássák, ha valaki megváltozott munkaképességű is,  bármelyik megálmodott szakmában lehet sikeres, ha megtalálják számára a megfelelő munkakört. 

Rendszeresen kínozták a gondozók a betegeket a mozsgói szociális otthonban

A következő felvételek a Baranya megyei Mozsgó nevű település fogyatékos-otthonában készültek, és azt bizonyítják, hogy a gondozók többször is brutálisan bántalmazzák az otthon lakóit. Aki a felvételeket készítette, azt mesélte Moskovics Juditnak, hogy a bántalmazások rendszeresek voltak, és szerinte az otthon dolgozói közül sokan tudtak róla, mégsem tettek semmit. Ő viszont képtelen volt tétlenül nézni, mi történik, ezért rögzítette a megdöbbentő jeleneteket.

Ovisoknak mutatták meg, milyen fogyatékkal élni

Egymáson segítettek az ötévesek azon az akadálypályán, ahol fogyatékkal élők helyzetét modellezték nekik. A Kézenfogva Alapítvány játéknapot szervezett Budapesten 500 óvodásnak, hogy kipróbálhassák, milyen lehet kerekesszékben vagy éppen látássérültként élni. Az alapítvány vezetője szerint ilyen idős korban a gyerekek még nem ítélkeznek amiatt, mert valaki más, mint ők.

RENDHAGYÓ: Divatbemutató az elfogadásért

Rendhagyó divatbemutatót tartottak Szombathelyen, ahol éppen azok voltak a sztárok, akiket a társadalom sok esetben kirekeszt magából. Kocsis Tamás vak, Szakály Petrának pedig a bal lába 1 centivel rövidebb, mint a jobb. 8 éves korában gázolta el egy autó. A főszervező azt mondta, nekik ők igazi szupermodellek!

Fogyatékkal élők segítettek a rákbeteg kislányon

Testi és szellemi fogyatékos emberek adtak jótékony koncertet egy rákbeteg kislány javára. Az egy éves gyerek szülei hetente viszik Ajkáról Budapestre, ahol Rebeka most a hetedik kezelését kapja. A koncerten, amelyen többen is felléptek, több százezer forintot gyűjtöttek össze a családnak.

Fogyatékkal élők pincérkednek egy pécsi kávézóban

Kis- és közepes értelmi fogyatékossággal élő pincérek szolgálnak fel egy pécsi kávézóban péntekenként.

 

Speciális sportpark adományokból

Felnőtt játszótér, adományokból fogyatékkal élőknek. Az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítvány egy sportparkot kapott ajándékba, civil és céges összefogásból. Az intézményben értelmi és testi fogyatékkal élőket gondoznak, fejlesztik és rehabilitálják őket.

A fogyatékkal élők esélyei

Választási kampányokban, pártprogramokban nem esik szó róluk: vagy félmillió ember él valamilyen fogyatékossággal Magyarországon. Aki képes ellátni magát, havonta 21 ezret, aki erre nem képes, havonta 26 ezer forintot – a minimálbér egy ÖTÖDÉT kapja. Hogyan kellene javítani a helyzetükön?

Csuja Imre és Tóth Simon Ferenc eljuttatják a kultúrát a rászorulóknak

Sokan vannak Magyarországon, akiknek nem igazán jut a kultúrából. Vagy azért, mert nincs rá pénzük, vagy már idősek, nehezen mozognak. Tóth Simon Ferenc színész szerint ez nincs rendjén, ezért úgy döntött, hajléktalanszállókra, fogyatékos otthonokba és idősek otthonába viszi a legmenőbb budapesti színészeket.

Művészek a fogyatékkal élőkért

Művészek és sportolók kezdtek kampányba, hogy fogyatékossággal élőknek segítsenek. Videóüzenetükkel azt szeretnék elérni, hogy minél többen figyeljenek oda azokra, akik nem tudnak a saját érdekükben szólni. Azt is kérik, a tavaszi választáson mindenki olyan pártra szavazzon, amelyik képviseli a fogyatékkal élők ügyét. 1992 óta minden évben december 3-án tartják a fogyatékkal élők világnapját.

 

Nem járhatnak iskolába a halmozottan fogyatékos gyerekek

Az állam nem biztosítja megfelelően a halmozottan fogyatékos gyerekek oktatását. Ezt állapította meg vizsgálatában az ombudsman. A jelentés szerint nem adottak ehhez sem a tárgyi, sem a személyi feltételek. A halmozottan fogyatékos gyerekek háromnegyede nem járhat iskolába, közösségbe. Ugyanezeket a problémákat állapította meg egy 2015-ben készült tanulmány is, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendelt meg. A helyzet azóta csak kis mértékben javult.

Vak tűzoltó segíti a kollégáit

Európa egyetlen vak tűzoltója Komárom-Esztergom megyében dolgozik. Nagy Zoltán évek óta segíti a tűzoltókat abban, hogyan tájékozódjanak a füstben, sötétben, amikor semmit sem látnak. Azt is megmutatja, miként bánjanak a fogyatékkal élőkkel. Nagy Zoltán azt mondta: arra a legbüszkébb, hogy úgy is befogadták a tűzoltók, hogy vakon dolgozik mellettük.

Tapintható kiállítás


szerző:
2017.04.02. 18:25
Tapintható kiállítás

Tapintható kiállítás nyílt Budapesten, ahol vak tárlatvezetők kísérik a bekötött szemű látogatókat. A Széchenyi fürdő kiállítótermében bemutatott tárgyakat kortárs művészek és fogyatékkal élők készítették. A tárlat harmadik éve járja az országot, így egyre többen érezhetik át rövid időre azt az állapotot, amelyben a vakok és gyengénlátók élik mindennapjaikat.

Nem adom fel - egy különleges kávézó

Idén januárban nyílt egy különleges kávézó Budapesten. Fogyatékkal élő emberek alapították és üzemeltetik. A Nem adom fel kávézó nemcsak ettől különleges: az ott dolgozó emberek szeretete és vidámsága miatt sok vendég azért jár oda, hogy feltöltődjön. A kávézó csapata is jelölt az RTL Híradó Év embere díjára. Ha szavazni szeretne, itt megteheti.

Félmeztelen Mikulások futottak

Félmeztelen Mikulások Budapest belvárosában. Futottak 3 és fél kilométert, és szaloncukrot osztottak a szokatlanul enyhe decemberi időben. Mindez jótékony célokat szolgált, fogyatékkal élőknek segítettek.

Fogászat fogyatékkal élőknek

Alig van olyan fogászati rendelő az országban, ahol kifejezetten felkészültek fogyatékkal élők ellátására. Ezek a páciensek általában kevésbé együttműködőek, és sokszor még a legegyszerűbb kezeléseket is altatásban kell végezni náluk. A Semmelweis Egyetemen másfél éve indítottak egy ilyen speciális fogászatot, azóta több mint 700 fogyatékkal élőt láttak el.

Konditerem mozgáskorlátozottaknak

Pénteken nyílik Magyarország első olyan konditerme, amit a fogyatékkal élők és épek közösen használhatnak. A Suhanj Alapítvány létesítménye 60 millió forintból valósulhatott meg. A pénzt kizárólag magánadományokból gyűjtötték össze.

Fogyatékkal élők vonultak Budapesten

Egyenlőség és akadálymentesítés. Ezért vonult fel vasárnap  több száz kerekesszékes, látássérült és fogyatékossággal élő ember Budapest belvárosában. A Rehab Critial Mass-t harmadik alkalommal rendezték meg, azért, hogy az egészséges és a sérült emberek közelebb kerüljenek egymáshoz.

Fogyatékkal élni – hogyan?

Önök tudják, mit csináljanak, amikor egy fogyatékkal élő emberrel találkoznak? Igen vagy nem, minden huszadik honfitársunk fogyatékkal él, összesen úgy félmillióan. Az ország lakosságának 5 százaléka. Érdekes, talán oka van, hogy ugyancsak 5 % arányban kell fogyatékosokat foglalkoztatnia minden cégnek, amelynél több mint 25-en dolgoznak. Vagy fizetni kell. Sokan inkább fizetnek, mint alkalmaznak: évente 65 milliárd forintot, ebből az összegből 64 ezer sérült embert lehetne foglalkoztatni.

Kipróbálhatták álmaik munkahelyét

Rendőr, grafikus, könyvtáros, állatgondozó, kalauz – ezekről a hétköznapi foglalkozásokról is álmodnak a fogyatékkal élő emberek. Ma egy napra néhányan kipróbálhatták, milyen lehet az álommunka egy ilyen munkahelyen. Ez a kezdeményezés Írországban már évek óta sikeresen működik, itthon tavaly próbálták meg először.

„Itt 100 százalékosan fel lehet töltődni”

100 százalékosan fel lehet itt töltődni, mint a telefon – ezt mondta az egyik kerekesszékes felszolgáló, aki a Nem Adom Fel Café és Bar-ban dolgozik. A kávézó szerdán nyitott, Budapesten az első olyan hely, ahol csak fogyatékkal élők dolgoznak.

Fogyatékkal élőkön segítenek a vásáron

Fogyatékkal élőket segítenek a jótékonysági vásáron befolyt pénzből. A Nem Adom Fel Alapítvány szervezte a piacot a fővárosi Erzsébet téren. Fogyatékkal élők által készítetett tárgyakat is árultak, ékszereket, párnákat is lehetett venni. A befolyt pénz egy részéből az alapítvány olyan kávézót nyitna, ahol sérült emberek dolgoznak.

 

Áldatlan állapotok az otthonban


szerző:
2015.06.09. 18:30
Áldatlan állapotok az otthonban

Rácsos ágyak és terjengő vizeletszag a Debreceni Terápiás Házban. Áldatlan állapotokat talált az ombudsman, miután vizsgálta a több mint 250, értelmi fogyatékkal élő és pszichiátriai beteget ellátó intézményt. A szociális ügyekért felelős államtitkárság ellenőrzést rendelt el.

Odamondanak a fogyatékkal élők

Átértékeled? Ezt rappelte néhány hete a belvárosban egy vak, egy autista és két kerekesszékes fiatal. Azt mondják, az a baj, hogy az emberek félre néznek, sajnálkoznak és nem is mernek odamenni hozzájuk beszélgetni.  A szokatlan performansz sokakat állított meg az utcán és ezreket mozgatott meg az interneten. Moskovics Judit riportja.

Házon kívül 15-06-03


szerző:
2015.06.03. 23:20
Házon kívül 15-06-03

Házon kívül: Garancsi - Sokat keresett tavaly a miniszterelnök túrapartnere. Az utolsó órában - Kilenc hónapja nem kap kezelést egy rákos beteg. Átértékeled? - Odamondanak a fogyatékkal élők.

Több pénzt és akadálymentesítést kérnek

Esélyegyenlőségért és az akadálymentesítésért vonultak fel fogyatékkal élők vasárnap Budapesten. A Rehab Critical Mass nevű eseményt azért szervezték, hogy közelebb hozzák az egészséges és a sérült embereket, akik tanulni és dolgozni szeretnének.

Rap a fogyatékkal élőkért


szerző:
2015.05.16. 18:33
Rap a fogyatékkal élőkért

Különleges vizsgafilmet készítettek az ELTE Gyógypedagógiai Karának hallgatói. A videoklipben fogyatékkal élők rappelnek a Belga együttes: "Az a baj" című dalának átiratára. A szókimondó és vicces szöveggel az a céljuk, hogy felhívják a figyelmet a velük kapcsolatos előítéletekre.

Élményt ajándékoznak fogyatékkal élőknek

Ajándékozzunk élményt! Ezzel a kezdeményezéssel hívja fel egy alapítvány a figyelmet arra, hogy nem csak pénzzel, pusztán egy közös programmal is gazdagabbá lehet tenni a fogyatékkal élő gyerekek életét. Az „Adj 1 élményt” akcióra tavaly több mint 100-an jelentkeztek. Volt, aki Tisza-tavi hajókázást ajándékozott, de akadt olyan is, aki kutyasétáltatást. A szervezők szerint ez nemcsak a beteg gyerekeknek élmény, hanem a felajánlóknak is.

Álommunka fogyatékkal élőknek


szerző:
2015.04.22. 18:25
Álommunka fogyatékkal élőknek

Álommunka egyetlen napra, 16 különböző helyen, 16 fogyatékkal élő embernek. A Salva Vita Alapítvány "Álommunka" programjában volt, aki a a SOTE Neurológiai Klinikáján, más a bűnügyi laborban próbálhatta ki magát szakértőként. Az alapítvány célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a munkáltatókat és a fogyatékkal élő munkvaállalókat.

Így érezheti magát egy kerekesszékes

Életerős 17 évesek kerekesszékben. A fogyatékkal élők mindennapjaiba pillanthattak be gimnazisták hétfőn Budapesten. Olyan hétköznapi feladatokat kellett megoldaniuk, amihez csak a karjukat használhatták. A Mozgáskorlátozottak Országos Szövetségénél azt mondják, ahhoz, hogy elfogadóbbá váljon a társadalom, az iskolában kellene kezdeni a felvilágosítást.

Kerekesszékekkel demonstráltak


szerző:
2014.12.03. 18:25
Kerekesszékekkel demonstráltak

Kerekesszékekkel demonstráltak Budapesten és Zalaegerszegen is a fogyatékkal elők világnapján. Budapesten Kis Adrienn, az egyetlen kerekesszékes rallyversenyző egymaga mutatta meg, hogy mennyire nehéz, ha elfoglalják a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyeket, Zalaegerszegen pedig bárki kipóbálhatta, hogy milyen az, ha egy bevásárláshoz is segítséget kell kérnie.


 

Elkékült a Parlament


szerző:
2011.04.02. 04:50
Elkékült a Parlament

Az autizmus világnapjára ismét kékre „festették” a Parlamentet, vagyis az autizmus színével világították ki a kupolát péntek este.

Gondban a mozgássérültek a kormányablakoknál

Nem tudják akadálymentesen használni az összes újonnan nyílt kormányablakot a fogyatékkal élők. Ezt állapították meg a tesztelő önkéntesek.

Új lehetőség a fogyatékkal élők számára

Külön logót kapnak a jövőben azok a cégek, amelyek fogyatékkal élőket alkalmaznak.

Fontos a munka a fogyatékkal élők számára

A fogyatékkal élőket nem eltartottként és nem "lesajnált" emberként kell kezelni.

Segélykoncert a sérültekért


szerző:
2010.10.26. 20:48
Segélykoncert a sérültekért

A Budapest Sportarénában sérült embereknek rendeznek segélykoncertet november 21-én.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való