FIATALOK

Szoronganak, dühösek, de még így is motiváltak arra, hogy megmentsék a Földet – a szemünk előtt nő fel az eddigi legkörnyezettudatosabb generáció

Szoronganak, dühösek, de még így is motiváltak arra, hogy megmentsék a Földet – a szemünk előtt nő fel az eddigi legkörnyezettudatosabb generáció

3:46
FókuszEgyre több a rákos fiatal, a kutatók szerint ezek az okok állhatnak mögötte
2023. augusztus 25. 19:40

Egyre több a rákos fiatal, a kutatók szerint ezek az okok állhatnak mögötte

Ugrásszerűen megnőtt a daganatos megbetegedések száma a fiatalok körében az elmúlt három évtizedben. Egy múlt héten megjelent tanulmány szerint egyre több 50 év alatti, de főleg 30 és 39 év közötti felnőttnél diagnosztizálnak rákot. A legnagyobb növekedés a gyomor és bélrendszeri daganatoknál figyelhető meg, 2019-ben a fiatalok körében ez volt a leggyakoribb ráktípus. A tanulmányt végző kutatók azt feltételezik, hogy a fiatalabbak megbetegedéseiben a változó étrend és a mozgáshiány mellett szerepet játszhatnak az alvási szokások, a túlzott antibiotikum-használat és a légszennyezés is.  A mozgás kiemelten fontos, a szakértők azt mondják, heti ötször fél óra mozgás a felére csökkentheti a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát.