KERESÉS search-close

fiúbanda

27 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "fiúbanda"

Egy százas listát is megtölthetnénk a fiúbandákkal!

Bár fiúbandáról elsősorban minimum három tag esetén beszélünk, a zenei stílusát tekintve a V-Tech is simán rajta lehetne. Kefír és Szamóca párosa szép sikereket ért el a 2000-es évek elején. És ha nem a magyar listáról lenne szó, máris bőség zavarában szenvednénk.

Top 10 - Picasso Branch: a banda, akiért megőrültek a lányok

A banda, amelyről a női szívek álmodtak, Kozsó pedig beteljesítette ezt az álmot. Hogy ez a brancs pontosan miért kapta a Picasso nevet, az rejtély, mindenesetre az biztos, hogy a fiúk jól festettek együtt. A banda válogatására 1999-ben közel ötezer fiú jelentkezett. Bár ezt senki sem mondta nekik, mégis sokan úgy gondolták: nem az énektudás az elsődleges szempont a tagok kiválasztásánál. A Picasso Branch srácai azonban nem csak jól néztek ki, de tényleg tudtak énekelni. Ezt még most, húsz évvel később is be tudják bizonyítani.

 

Top 9 - A ByTheWay, aki újra megtanította a lányokat a rajongásra

A négy fiú a 2013-as X-Faktorban egészen az élő show-ig menetelt, ahol a negyedik adás után kiestek. Ám egy csavarral végül mégis visszakerültek a műsorba. Az ezüstérmes csapat egy ideig jól működött együtt. Néha arról panaszkodtak, hogy őrült rajongók zaklatják őket…De akár esett, akár fújt, ők megállás nélkül koncerteztek a lányok nagy örömére. Ezért is lepett meg mindenkit, amikor a csúcson Olivér egyszer csak úgy döntött, kilép a bandából.

Top 8 - Botrányok és tragédiák árnyékolták be a Happy Gang utóéletét

A Happy Gang egy érdekes vegyület volt a kilencvenes években. A popot keverték a rockkal, de dalaikban hip-hop és elektro-dance elemek is feltűntek. Ez a vegyület azonban igencsak robbanásveszélyes volt: botrányok és tragédiák árnyékolták be az együtets utóéletét.

Top 7 - A Help együttestől megtudhattuk, milyen az igazi szerelem

A Help-et a kilencvenes évek végén Pap Krisztián és Várszegi Ákos alapította. Majd a két fős banda egyszer csak úgy gondolta, jó lenne bevenni egy harmadik szemrevaló úriembert a csapatba. Így lettek igazi fiúbanda. Vagy nem is annyira igazi?

Top 6 - A Bizőboyznak mindig jobban ment a tánc, mint az ének

A Bizőboyz Erika C által, vagyis inkább Zoltán Erika ellen elkövetett merénylet volt. A hat fiú az ő tánciskolájába járt, amikor úgy gondolták, jó poén, ha meglepik tanárukat az esküvőjén egy rögtönzött énekes előadással. Bár sem a kigyúrt test, sem az éneklés nem volt az erősségük, egy hétvége alatt mégis gyakran tíz fellépésük volt. Öt éven keresztül hakniztak, pedig alig néhány számuk volt összesen.

Top 5 - Lányok ezrei rajongtak a Manhattenért

Négyen voltak, piszkosul jól néztek ki, viszont tisztán énekeltek. Ez elég volt ahhoz, hogy lányok ezrei megőrüljenek értük. Ők voltak az elsők, és az ő karrierjük tartott talán a legtovább a fiúbandák közül. A legtöbben a feloszlás után sem szakítottak a zenéléssel.

Top 4 - A TNT a 90-es évek sikerei után sem tűnt el

Ez a bomba igazán nagyot robbant a 90-es években! Bár a TNT nem tipikus fiúbanda, hiszen csak ketten voltak, és nem is a tánctudásukkal, vagy kigyúrt felsőtestükkel hódítottak. Hatalmas sikerük miatt mégis felkerültek a Toplistánkra. 24 évvel ezelőtt 1995-ben Császár Előd segítségével állt össze a duó és az első számuk, a Bakancsdal rögtön óriási siker lett. Azt viszont kevesen tudják, hogy akkor még Ákos mellett nem Inti volt a másik tag.

Top 3 - A VIP zenekar, akik a mai napig a csúcson maradtak

A VIP zenekar tökéletesen beleilleszkedett a ’90-es évek fiúbanda sztereotípiájába: Szépen követték az amerikai mintát, ontották magukból a szerelmes dalokat, amelyre ügyesen elugrabugráltak. Ám a legkellemesebb csalódást akkor okozták, amikor feloszlottak. Hiszen kiderült róluk, hogy külön-külön is nagyszerű zenészek. 

Top 2 - A fiúcsapat, akik kigombolt ingben integették végig az országot

Félénkek voltak, de hódítani akartak, sokan pedig egyenesen úgy gondolták: ők a kilencvenes évek szexszimbólumai. Kigombolt ingben, mégis  szemérmesen integették be magukat a lányok szívébe. A Picasso Branch-hoz hasonlóan Kozso ezt a csapatot is összeválogatta, sok száz gyanútlan jelentkező közül. Sorban jöttek a Leventék, a Vilmosok és a Tivadarok, akik arra vágytak, hogy egy új névvel egy új életet kapjanak.

Top 1 - A csapat, ami hiphop a csúcsra repült és még azon is túl!

A Duna-parti partit, sőt igazából bármilyen partit mai napig feldobó együttesről sokan nem tudják, hogy eredetileg egy gangszterrapper bandának indult. Ám hiphop a csúcsra, sőt még azon túlra is repültek. Bár a Hip Hop Boyz átlag fiúbanda kort élt meg a maga 5-6 évével, de cseppet sem voltak átlagos. Sikereik minden magyar boyband-et felülmúltak. Négy arany, két platina, harmadik albumuk pedig gyémántlemez lett, amelynek angol változata több európai országban is hatalmas sikert aratott.

A 10 leghíresebb magyar fiúbanda aranykorát elevenítjük fel!

Oh, azok a csodálatos 90-es évek, amikor a kigombolt ingek alatt megvillantak a kockahasak, a kisportolt testek egyszerre mozdultak a színpadon, a zselével belőtt haj, pedig a koncert végéig kitartott! Szóval ez az az időszak, amikor a boybandek fénykorukat élték és a női szívek millióit megdobogtatták Amerikától indulva Anglián át egészen Koreáig. A világot elsöprő fiúbanda láz természetesen Magyarországot is felhevítette ezekben az években.

20 éves lett a Shygys együttes!

A kilencvenes évek talán legsikeresebb fiúbandája a megbocsájtás jegyében ünnepelt. A Shygys karrierjét Kozso indította el, de több mint 15 éve nem beszélnek egymással. Mi volt ennek az oka? És a születésnap jó alkalom a kibékülésre?

Milyenek voltak a kilencvenes évek a hírességek szemével?

Mindenkinek más maradt igazán emlékezetes a 90-es évekből. De milyen volt az akkori sztároknak? Mit gondoltak ezekről az évekről akkor és mit gondolnak róla most, húsz évvel később? A 90-es éveket idéző riportsorozatunk első részéből ez is kiderül.

Egyedülálló nőkre támadtak a Parlament környékén

Jól szórakozás és buli volt nőkre támadni. Úgy tudjuk ezt mondták a rendőrségen annak a fiúbandának a tagjai, akik egyedülálló nőkre támadtak a Parlament környékén, amiről videót is készítettek. A tizenéves fiatalokat kedden este fogták el. A rendőrségen eddig három áldozat jelentkezett, de a nyomozók a fiúk telefonjaiban több mint húsz videót találtak, ezért újabb áldozatok jelentkezését várják.

 

Nem bírják egymás nélkül!


szerző:
2016.09.20. 17:25
Nem bírják egymás nélkül!

A 2010-es évekre úgy tűnt, hogy leáldozóban a fiú- és lánycsapatok kora, de ez egyáltalán nincs így a Backstreet Boys esetében. A mai napig koncerteznek, reklámokra kérik fel őket, most pedig egy egyelőre titkos projekten dolgoznak Stan Lee-vel. A rengeteg, világhírűvé vált képregény megalkotásáért felelős Lee nem először dolgozik együtt a fiúkkal.

A fiúk hármasban folytatják tovább! Sztárhír!

Két éve nyáron a híres zenekar, a ByTheWay az RTL Klub reggeli műsorában vendégeskedett. A srácok csak hárman érkeztek, Oliver nélkül. Az énekesek elmesélték, mi történt a bandával, miért szakadtak szét. Őszinte interjú következik!

Ismét együtt a legendás fiúbanda, az Nsync!

Sajnos azonban nem egy koncert, csak egy közös kép erejéig álltak újra össze a fiúk, hiszen az együttes egyik tagja JC 40 éves lett, ezt Justin Timberlake osztotta meg a rajongókkal oldalán. Úgy tűnik, az egykori fiúcsapat tagjai sem maradnak örökké fiatalok, ám valljuk be, a kor azért inkább jót tett srácoknak.

A ShyGuys tagjai tudják, hogyan kell meghódítani a hölgyeket

A kilencvenes évek egyik legnépszerűbb fiúcsapatának tagjai a női szívek nagy ismerői. Ők már csak tudják, hiszen testőr védte őket a mindenre elszánt lányoktól, akik meg akarták szerezni maguknak a félénk srácokat.

Az MDC a spanyol közönséget is meghódította

A 2013-as X-Faktorból ismert fiúbanda, az MDC nemrég Spanyolországban lépett fel, ahol számos új rajongót szerzett magának. A srácokkal a nemzetközi sikereikről és jövőbeni terveikről beszélgettünk.

Tinibandák, akik miatt lányok ezrei sírták tele a párnájukat

Hibátlanra zselézett haj, napbarnított bőr, szívhez szóló dalok és csábító tekintet. Jöjjön most egy kis időutazás és elevenítsük fel együtt, miért is plakátolta tele a szobáját minden tinilány akkoriban Robbie Williams, Nick Carter vagy éppen Justin Timberlake poszterekkel. Ásványi Eszter riportja.

SHYGYS: „Az volt az instrukció, hogy nagyon szépen kell nézni”

Kigombolt fehér ing, tenyérlengetés: a banda tagjai őszintén vallanak arról, hogyan próbáltak megfelelni a '90-es évekbeli tinilányok elvárásainak.

Fókusz 15-03-27


szerző:
2015.03.27. 19:20
Fókusz 15-03-27

Fókusz: Eltitkolta! - orvosi papírjai szerint depressziós volt és nem is repülhetett volna a német utasszállító másodpilótája! Félelmek nélkül - Felszabadultan buliztak a fiatalok Tuinéziában, ahol nemrég terrorcselekmény történt. Mi lett velük? - Összeáll a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb fiúcsapata! A Shy Guys tagjai régen és ma!

Visszatérnek a kilencvenes évek kedvencei

A ShyGys-os fiúk annak idején lányok ezreinek szívét dobogtatták meg, de mivel ma már mindannyian boldog házasságban élnek, azt nem ígérik, hogy újra kigombolt ingben hódítanak majd a színpadon.

Meteorzáporban az Apollo 23 űrhajója

Kiestek, mégis úgy tűnik, övék a jövő, mert vannak terveik. A helyük a zenei palettán azonban nem biztos, hogy a kiesés után a banda lesz, vagy mégis? Mi a helyzet az egyéniségekkel?

Tarol a Take That új nagylemeze


szerző:
2010.11.16. 16:22
Tarol a Take That új nagylemeze

Hétfőn, több mint 235 ezer kelt el csak Nagy-Britanniában a Take That új albumából.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való