KERESÉS search-close

félreértés

65 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "félreértés"

A poptörténelem legnagyobb félreértései: dalok, amelyek nem arról szólnak, amit mi gondolunk

Az elkövetkező percekben a poptörténelem legnagyobb félreértéseit vesszük sorra, többek között azokat a szerelmesnek hitt slágereket, amiknek valójában semmi közük a szerelemhez. Sőt szakításról, vagy egészen másról szólnak. Zenészekkel, szakértőkkel fejtjük meg mi lehet a félreértések oka.
Geszti Péter itt, Kiss Tibi itt mesél még többet a félreértett dalaikról.

KISS TIBI: „A Most múlik pontosan volt már esküvőn is, temetésen is”

Kiss Tibit egyáltalán nem zavarja, ha dalait sokan, sokféleképpen értelmezik. A többértelműségnek köszönhetően a Most múlik pontosant esküvőn és temetésen is előszeretettel játszották vagy játsszák a mai napig. Szerinte a legfontosabb az, hogy mindenkinek adjon hozzá valamit az életéhez a dal.

GESZTI PÉTER: „Meglepődtünk, amikor skinheadek buliztak a Zúg a Volágára”

Geszti Péter próbálja úgy írni a dalait, hogy azoknak több jelentése legyen. Sokan mondják is neki, hogy még utólag is felfedeznek benne újabb tartalmakat, ami még sokszor neki is újdonság. De még így is akad olyan szituáció, ami képes meglepni.

Szexrádió Ökörapátiban?

Ejnye Misi, a thai lányok után most ez?! Szegény Zsóka ugyan már megbocsájtott egyszer, de vajon mennyit bír még el a szíve?

Bécy megcsókolta Tamarát!

Bécy félreértelmezte Tamara kedvességét…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Evelin: „Lehet, hogy egy gyilkost védek…”

Evelin úgy döntött, kiáll Joe mellett. Tamara támogatni próbálta a depis Bécy-t. Bori és Laura részt vettek az edzői vizsgájukon.

Karesznek kellett megvédenie a lopással vádolt Lalit

Szórólapozás közben Lalit megvádolta egy idős néni azzal, hogy ellopta a tárcáját. Lali balszerencséjére néhány kemény alak egyből a néni segítségére sietett…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

A szerelmemnek eltitkolt gyereke van?

Egy bevásárlóközpontban kezdődött minden, ahol Betti és Lénárd vásárolt. Egy ártatlan kisgyerek egyszer csak odafutott a férfihez, és ráköszönt: „Szia, apa!”. Bettinek ez épp elég volt a mardosó féltékenységhez…

A szerelem, ami 12 éve tart


szerző:
2018.03.29. 18:00
A szerelem, ami 12 éve tart

Gábor a 12 éve tönkrement párkapcsolatát szeretné helyretenni. A férfi ugyanis egykoron úgy értesült, hogy egy barátja akkoriban lefeküdt a barátnőjével, de nemrég tudta csak meg, hogy mindez csupán hazugság volt…

Gizi kiborul, mikor kiderül, a szexjátékot nem is ő kapja!

Laci először egyáltalán nem érti, hogy párja, miért akadta ki azon, hogy a furcsa ajándékot nem is neki szánta.

Adminisztratív hiba: kommandósok teperték le véletlenül

Egy bukaresti történészprofesszor megelégelte, hogy évek óta rendszeresen kommandósok törnek rá a lakásában és családjával együtt földre teperik. A hatóságok ugyanis egy adminisztratív hiba miatt következetesen az ő címén keresnek egy régóta körözött bűnözőt. Hiába derül ki mindig, hogy tévedtek, időről-időre újra megjelennek.

 

Joci Lauráról:

Szonja nagyon aggódott, hogy a babák idő előtt megszületnek, és nem lesz kész időben a babaszoba. Megkérte Jocit, hogy szóljon egy lakberendezőnek, aki beszerzi az új függönyt a gyerekszobába. Laura nem érkezett meg Szonja lakásába, Bálint pedig este felhívta Jocit, és hamar kiderült, mi is történt...

Interjút adott Bárdosi Sándor

Interjút adott a nekünk a körözés alatt álló Bárdosi Sándor. Aki szerint az egész ügy egy óriási félreértés.

Nórát szexuális zaklatással vádolják?

Az ügyvédnő hihetetlen dologba keveredett...

KÖMLŐ: Menekültnek gondolták a hátizsákos helybelit

A helyiek jelezték a polgármesternek, hogy gyanús alakok mozognak a faluban. A település vezetője később a közösségi oldalon jelentette be: aggodalomra semmi ok, a rendőrséggel együttműködve kiderítették, hogy helyiek voltak az idegenek.

Ilyen egy összeesküvés-elmélet a Barátok köztben!

Emlékeztek még a Mátyás király tér rosszfiújára, Kertész Gézára, és Berényi Claudiára? Nos hét évvel ezelőtt, pontosan ezen a napon történt, hogy Claudia egy teljesen félreérthető helyzetben látta meg Gézát. Hogy pontosan, mit is látott, az a videóból kiderült!

Novák Laci, hogy fogod ebből kimagyarázni magad?

Gizi váratlan hazaérkezése jól felforgatta a családi békét…

Dia:

Gergő és párja már három éve vannak együtt, de a fiú szeretné, ha Dia megkomolyodna egy kicsit. Dia korábban megcsalta Gergőt, de a fiú igyekszik bízni benne, azonban azt mondja, hogy ha kedvese nem változtat viselkedésén, fel is út, le is út.

Zoé:

Joe belátja, hogy a saját keserűségét Zoén vezette le, és később bocsánatot kér a lánytól, de a beszélgetésük során a lány belátja, hogy neki is be kell tartania néhány szabályt, ha fontos neki a férfi barátsága.

Joe félreérti Zoé közeledését

Amikor Joe-t és Zoét bezárták a pincébe, és a lány félelmében a férfi karjában keresett menedéket, Joe-nál elszakadt a cérna...

Itt egy újabb fordulat Ádám és Tóbiás kapcsolatában

Nem hittük volna, de sikerült még jobban megharagudniuk egymásra…

Tündi a mai napig úgy érzi, hogy barátnője hátba szúrta őt

Tündi tizenegy éve kezdett el hastáncolni, és rengeteg helyen fellépett már. A nő négy éve nem táncol, ugyanis a fellépések miatt túl sok emberrel konfliktusba keveredett. Többek között az egyik barátnőjével, Gabival is megromlott a kapcsolata, de Tündi a mai napig úgy szereti, mintha az édestestvére volna.

Előző rész (2017. május 18.)

Irma rögtönzött főzőcsapatot alapít Rudival és Tóbiással. Kristóf úgy dönt, harcolni fog a családi örökségéért. Félix félreért egy beszélgetést Emília és Miklós közt. Péter majdnem ismét megcsalja Hannát.

Előző rész (2017. május 16.)

Vajon tisztázódik az Aliz eljegyzése körüli félreértés? Zsófi és Ádám belesétál Gigi csapdájába. Péter egyre nehezebben viseli, hogy nincs mellette Hanna. Nóra megdöbben, amikor kiderül, hogy ki is valójában Ábel.

Következő rész (2017. május 16.)

Vajon tisztázódik az Aliz eljegyzése körüli félreértés? Zsófi és Ádám belesétál Gigi csapdájába. Péter egyre nehezebben viseli, hogy nincs mellette Hanna. Nóra megdöbben, amikor kiderül, hogy ki is valójában Ábel.

Halottnak nyilvánítottak egy debreceni asszonyt, aki ezért hiába várta, nem kapta meg a nyugdíját. Amikor érdeklődött, hogy mi történt közölték vele, hogy "sajnos már meg tetszett halni." Máris mutatjuk a legelképesztőbb eseteket, amikor élőket és holtakat is összekevertek.

Igor visszautasítja Karolát

Karola este csókolózik Igorral, de aztán Bori után ő is kosarat kap, és semmit nem ért, ugyanis meg volt győződve arról, hogy jól értelmezte a jeleket.

Fekete Bözsi: „Vilmos, mit írtam én alá?”

Ekkora szerencsébe még soha nem volt része a két kisöregnek, egy gyönyörű szép párizsi utat nyertek. Azonban a boldogságuk nem tartott sokáig, mert kiderült, az egész egy hatalmas félreértés…

Ez ám a romantikus reggeli!

Erika teljesen belehabarodott a török kamionsofőrbe, akit egy igazán különleges reggelivel lepett meg. Vajon tényleg megszöktetné őt a férfi, hogy egymáséi lehessenek?

Laura Bálintnak:

Miután Joci tisztázza a helyzetet, és elmondja Bálintnak, hogy Laura nem prosti, hanem lakberendező, Bálint a nő munkahelyére siet. Egy kávé mellett Bálint elmagyarázza neki, hogy miért viselkedett vele olyan furán, és randit kér tőle, azonban Laura azt kéri tőle, hogy álljanak meg itt, és hagyják egymást.

"Annyira kívánatos vagy!"


szerző:
2017.01.19. 22:35

Bálint nem tétovázott sokáig, rávetette magát Laurára, aki bár eleinte megpróbált ellenkezni, képtelen volt ellenállni Bálint sármjának.

Simon félreérti Patri közeledését

Patri elhívja Simont egy kettesben töltött kocsmázásra. Az este szuperül alakul, Simon teljesen feloldódik Patri társaságában, de egy félreértés miatt Simon azt hiszi, a nő meg akarja csókolni.

Újabb botrány a magyar vizes vb körül?

A budapesti úszó-világbajnokság, már megint botránnyal került a nemzetközi figyelem középpontjába. Az új, a fiú kabalafigura neve ugyanis a szexiparban már régóta ismert. A reklámszakember szerint egy nemzetközi márkanevet, vagy világverseny esetén a kabala nevét mindennél körültekintőbben kell kiválasztani. Ami ugyanis az egyik nyelven ártatlan hangzású vagy jelentésű az egy másik nyelven akár obszcén is lehet.

Tamás mindent megtett, hogy visszaszerezze Paulát

A fiú ismét padlóra került, Roland pedig már nagyon unta Tamás szenvedését, ezért egy gyalázkodó SMS-t ír Paulának a nevében, aki ettől kiborult. Tamás hiába próbálta tisztázni a helyzetet…

Evelint zaklatja a potenciális főnök jelöltje

Evelin nagyon örül, mert állásinterjúra hívják az egyik klubba. Mikor találkozik az interjúztató férfivel egy italra, rémülettel kénytelen tudomásul venni, hogy a férfi „ellenszolgáltatást“ vár tőle!

Lorán Barnabás a félrevezetések nagy mestere!

Részlet a 18. évad 2. részéből:

Amikor az óriási mobiltelefonok a zsebbe dugva nagy károkat okoznak az emberen, az aztán tud fájni. Az pedig még inkább, amikor a mellettünk ülő nem tudja, hogy a mobilunkról vagy pedig a nemiszervünkről beszélünk ily nyíltan...

Ha lemaradtál az adásról, kattints ide!

Kristóf szerelmet vall Majának

Kristóf teljesen össze van zavarodva, miután Maja tegnap lefeküdt vele, utána viszont megint visszautasította. Ezért beszélgetést kezdeményez, és bevallja neki az érzéseit...

Mici és Zsolti másnap sem jutottak dűlőre egymással

A két villalakó elég csúnyán összeszólalkozott Lóri búcsú buliján. Zsolti bízott benne, hogy majd másnap tiszta fejjel meg tudják beszélni a nézeteltéréseket, ám ez olyanannyira nem sikerült, hogy sírás lett a vége.

A MÁSIK SZALAI ÁDÁM:

Szalai Ádámra cserélte Dobrádyt Iszak Eszti. Ez áll a Bors című napilap ma reggeli címlapján, amelyen a TNT frontembere és a VIVA Tv műsorvezetője között ott feszít a magyar labdarúgó válogatott csatára is. Viszont hiba csúszott a gépezetbe, a napilap ugyanis tévedésből nem a focista Szalai Ádámnak tette fel e-mailben a kérdéseket, hanem egy szintén Szalai Ádám nevű, de teljesen más munkakörben dolgozó férfinak.

Hibázott a szövetség, kizárták a váltókat

Szabályértelmezés miatti félreértés – a Magyar Úszószövetségnél ezzel magyarázzák, hogy utólag két férfi úszóváltót is kizártak az olimpiáról. A 4-szer százas és a 4-szer kétszázas váltót azért zárták ki, mert a csapatokban végül nem szerepeltek azok a sportolók, akik csak ebben a számban úszhattak volna. A döntés ellen fellebbezett Magyarország, de nem formanyomtatványon, hanem csak e-mailben, úgyhogy a fellebbezést formai okokra hivatkozva elutasították.

Sári letagadja Patrikot Kareszék előtt

Amikor Patrik úgy dönt, hogy az autóját kifejezetten Karesz és Milán autómosójában mosatja le, Sári pánikba esik és azt hazudja, alig ismeri Patrikot.

Barbi rájön, hogy Gyuszika nem is rossz srác

Mikor az áruházból kifelé menet a biztonsági őr lekapcsolja Gyuszit, és lopással gyanúsítja, Barbi először elszörnyed. Később kiderül, hogy a lányok csak becsempészték Gyuszihoz a lopott holmit, Barbi pedig megoldja a helyzetet.

Tóbiás végre bemutatja Kristófot az anyukájának

Tóbiás megszervezte, hogy anyukája és Zsófi újra találkozzanak egymással. A közös reggelihez Kristóf is csatlakozott, csak sajnos egyáltalán nem úgy sült el a találkozó, ahogyan azt eltervezték. 

Joe félrelépett Alexával?


szerző:
2016.07.18. 07:12
Joe félrelépett Alexával?

Már két éve annak, hogy Joe egy csodálatos ajándékkal szeretett volna kedveskedni szerelmének, Barbinak. A meglepetés jól sikerült, a szőke lány arra ért haza, hogy a meztelen pasija előtt térdel Alexa. Barbi nagyon kiborult.

ÉNB Lali mentőexpedíciója hatalmas botrányba fulladt

Nem is olyan régen, azaz pontosan három évvel ezelőtt kísérhettük végig az Éjjel-Nappal Budapest bulizósának egyik legfurcsább tettét. Valóban képes volt megszöktetni egy orámányos medvét?

Az államtitkár szerint nem ígértek béremelést

Korábban több államtitkár is tényként állította a sajtónak, hogy 270 ezer forintra emelik januártól a szakorvosi minimálbért. Ehhez képest az RTL Híradó kérdésére most a jelenlegi egészségügyi államtitkár azt mondta, ők ilyet nem mondtak. Ónodi-Szűcs Zoltán szerint ez csak egy félreértés. Egyébként nem csak az orvosok nem kaptak fizetésemelést, az ápolók sem, pedig nekik is ígértek.

Saul fia: átírták az interjút


szerző:
2016.01.29. 18:50
Saul fia: átírták az interjút

Először eltüntette, aztán átírt szöveggel közölte a Saul fia rendezőjével készített interjút egy németországi lap. Az eredeti verzióban az is szerepelt, hogy az Oscar-díjra jelölt film alkotója szerint Magyarországon sokan újranyitnák a koncentrációs táborokat. Nemes Jeles László azonban azt állítja, sosem mondott ilyet. A film készítői perre mennek, a lapnál egész nap elérhetetlenek voltak.

Kállay-Saunders András bízik abban, hogy kiderül az igazság

Fordulat történt Kállay-Saunders András verekedési ügyében, így enyhébb büntetésre számíthat. Ennek apropóján elkísértük az ügyvédjéhez, akivel átnézték az ügy vaskos iratait is.

Sztárper: Lajcsit a felesége állapota aggasztja leginkább

Lagzi Lajcsi nehéz helyzetben van, de egyelőre bizakodó. Fordulat a több tízmilliós lopással és vesztegetéssel gyanúsított, előzetesen fogva tartott zenész ügyében, hogy míg korábban megtagadta a vallomás tételt, most már éppen ezen dolgozik a zárkájában éjt nappallá téve.

Sztereotípiák minden mennyiségben

Minden amerikai Disneylandben lakik, vagy egy részük Londonban, ami nem is Európa, mert ott Egyiptom van. Van egy kis zűrzavar a fejünkben kedvenc országainkat illetően, ahová ettől függetlenül persze még simán elmehetünk nyaralani. Miközben teszteltük az átlag magyar túrista földrajz- tudását, rá kellett döbbennünk, hogy a tudatlanság olykor kölcsönös, és a hozzánk érkező olaszok, görögök, vagy törökök is nagyon jól érzik magukat itt, nálunk, Bukarestben.

8+1 tévhit a vízről


szerző:
2015.06.10. 08:28
8+1 tévhit a vízről

Egy országos vízkeménység-felmérés kapcsán derült ki, hogy a vízről is van pár téves vélekedés a köztudatban. Mivel testünk legfontosabb táplálékáról van szó, most tisztáztuk a legnagyobb félreértéseket Matis Bálint szakújságíróval.

Konyhafőnök 3. évad ≠ Konyhafőnök Junior!!!

Emberek, tegyük rendbe a dolgokat: A Konyhafőnök harmadik évada nem a Junior lesz. Ez ugyanis két külön műsor!

A Konyhafőnök 3. évada nem a Konyhafőnök Junior lesz!

Zé rendbe teszi a dolgokat. Tudomására jutott ugyanis, hogy egyesek rémhíreket terjesztenek, hogy összezavarják az embereket.

A jegybank szerint elenyésző a hibás devizahiteles elszámolás

A jegybank szerint elenyésző a hibás devizahiteles elszámolás. Csütörtökön vizsgálatot indítottak, miután árfolyamgátas ügyfelek jelezték, hogy megemelt törlesztőkről kaptak értesítőt. Mára kiderült, valószínűleg félreértés történt, az érintett bankok felesleges információkat is feltüntettek az elszámolásban. Néhány pénzügyi vállalkozás viszont saját maga kérte az adósok egy részét, hogy tekintsék semmisnek a kiküldött táblázatokat. Új értesítőt ígértek jövő hétre, más adatokkal, túl a törvényes határidőn.

Apáca helyett medúza, medúza helyett félreértés (Szomszédnéni&Felméri)

Részlet a 15. évad 7. részéből:

A jó kapcsoalt titka a gondolatolvasás, főleg akkor, ha a párunk előszeretettel keveri össze a szavakat...

Ha lemaradtál az adásról, kattints ide!

Támadás egy félreértés miatt


szerző:
2015.02.02. 19:05
Támadás egy félreértés miatt

Tévedésből támadott meg egy automatából pénzt felvevő nőt egy férfi Kínában. A támadó azt hitte, hogy a kártyáját használva kifosztotta őt az asszony. A rendőrségen végül tisztázódott a félreértés, a férfinak ugyanakkor kártérítést kell fizetnie.

Edinánál végleg betelt a pohár

Edina, Zsu és Dani megbeszélést tartottak, aminek az lett a vége, hogy Edina dobozustul együtt beviharzott a nyugiszobába, felébresztette a bóbiskoló és merevedéssel küzdő Lacit és tiszta vizet öntött a pohárba.

Összekeverték a hivatalban, hogy mit is ünneplünk

Az 1848. október 23-i szabadságharcra emlékező meghívót kaptak a Borsod megyei Sajókápolna lakói. Az újonnan megválasztott polgármester írta alá az ünnepségre szóló meghívót, amit mindenki megkapott.

„Kósa Lajos valamit félreértett”

Kétévente tervez választást a Fidesz - legalábbis erről beszélt Kósa Lajos Debrecenben. A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint már most fel kell készülni arra, hogy a négyévenkénti megmérettetés nem lesz elég - szerinte kétévente kell a választókhoz fordulni. Az MSZP szerint ez a választási törvény újabb buherálása, értelmetlenül. A Fidesz szerint Kósa valamit félreértett.

Terroristának hitték a neve miatt

Fenyegető üzenetekkel és hívásokkal zaklatnak egy nőt Miamiban, kizárólag a neve miatt. Az asszonyt Ízisznek hívják. Ez angolul az ISIS, ami ugyanaz, mint az Iszlám Állam mögött álló terrorszervezet nevének rövidítése.

Állati tévhitek és félreértések nyomában

Kezdjük a gyerekmesék legnagyobb sztárjaival: a cuki medveboccsal, a butácska szamárral vagy a gonosz kígyóval. Nem akarjuk lerombolni a róluk alkotott képet, de azért nem árt, ha tudjuk, az állatokkal kapcsolatos közmondásoknak nem sok közük van a valósághoz.

Fókusz Plusz 13-05-11


szerző:
2013.05.11. 19:25
Fókusz Plusz 13-05-11

Fókusz Plusz: Mesés vagyon - Vendégségben a világ egyik leggazdagabb emberénél, Magyarország tiszteletbeli konzuljánál. Érthetetlen - Bravúros szóvirágok, banális félreértések. Szembesítettük a zenészeket saját dalszövegeikkel.

Lerántottuk a leplet Lil. C titokzatos „csókjáról”

Lil. C a botrányt messziről el akarja kerülni, így néhány órával azután, hogy egy leleplezőnek szánt fotó jelent meg róla, máris nyilvánosság elé állt, és a képen látható hölgy védelmére kelt.

Földbe haraptak, félreértésből

Földet evett jó pár ember Nagy-Britanniában, mert süteménynek nézte.

Vihar kerekedett Pintér szavai körül

Félremagyarázták Pintér Sándor pénteki szavait - áll a Belügyminisztérium közleményében.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való