KERESÉS search-close

ezen a napon

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "ezen a napon"

Megdöbbentő vallomást tettek az X-Faktor mentorai!

Pontosan egy évvel ezelőtt az RTL online kamerája a készülődéstől a nagy leleplezésig végig követte a mentorokat. Tóth Gabi, ByeAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti a Vár ötcsillagos szállodájából indultak luxusautókkal a sajtóesemény helyszínére, ahol hivatalosan is bejelentették, hogy milyen szerepet töltenek majd be az idei X-Faktorban. Közben az is kiderült, mi történt a kulisszák mögött!

Ez az egyik legtragikusabb jelenet, amit valaha láthattunk a Barátok köztben!

Bizonyára az a pillanat mindenki emlékezetébe bevésődött, mikor Illés Peti súlyos betegsége miatt úgy döntött, megválik a hajától, miközben volt szerelmét éppen megcsókolja Ádám… Három éve történt, pontosan ezen a napon!

Híres anyukák meztelenül? - No de miért is?!

Négy évvel ezelőtt, pont ezen a napon mutatta be a Fókusz azt a hat édesanyát, akik minden bátorságukat összeszedték, hogy félmeztelenül pózoljanak lányukkal vagy lányaikkal és egyetlen alkalommal így állnak kamera elé.

Botrány az X-Faktor színpadán – Ilyet még nem láttál!

Nincs olyan év, hogy ne boruljon ki valaki a válogató során. A csalódottság sokszor döbbenetes dolgokat válthatnak ki egyes emberekből. Két évvel ezelőtt se úszták meg az akkori mentorok a súlyosabb kiborulásokat, ugyanis volt ordibálás, dobálás és durva sértegetés.

Kiss Ádám és Hadházi László Eszenyi Enikővel forgat?!

Két évvel ezelőtt a Reflektornak nyilatkozott a két humorista, akik már bizonyították rátermettségüket, hogy minden helyzetben meg tudják nevetetni a rajongókat. A riportból az is kiderült, Ádám és László elkezdték forgatni életük első filmszerepüket, melyben ők alakítják a Dumapárbaj című vígjáték két egymással küzdő humoristáját.

Danics Dóra hajmeresztő dologra szánta rá magát

Két éve, ezen a napon pillanthatott be a Fókusz kamerája a 2013-as X-Faktor győztesének videoklip forgatásába. Lenyűgöző hangulat és izgalmas eseménynek lehettünk szem-, és fültanúi.

Antal Timinek bekötötték a fejét?

Két éve nyáron, pont ezen a napon szerepelt a 8:08 Minden Reggel műsorában az X-Faktor énekese. A beszélgetés apropója először nem is a leánykérés volt, hanem a lány cipőmániája. Később derült csak ki, mi is történt vele az elmúlt időszakban.

Nehéz időszak vár az X-Faktor szerelmespárjára?!

Pont ezen a napon csak egy évvel ezelőtt egy szívhez szóló riport készült a tehetségkutató sztárpárjáról. Kiderült, Jakab-Péter Izabella és Grósz Marci akkor már több mint fél éve egy párt alkottak, és azt mesélték, hogy hamarosan el kell szakadniuk egymástól. Nem féltek az elválástól, de abban biztosak voltak, hogy nehéz időszak vár rájuk.

Bözsi súlyos balesetet szenvedett

Egy évvel ezelőtt pont ugyanezen a napon az öreghölgyre esett egy polc, miközben egyedül pakolászott a pincében. Szerencsére Bözsi túlélte a tragédiát, és rendbe jött az eset után.

Szellő István és a birkapörkölt kapcsolata

Az RTL Klub híradósa Kecskeméten a Karol Wojtyla Barátság Központban vendégeskedett, majd ebédet osztott 100 rászorulónak négy évvel ezelőtt.

Lalinak összejött végre egy nő?

Nem csak most, három évvel ezelőtt is komoly gondjai voltak a fiúnak a csajozással. Ám a három évvel ezelőtti reggelen egy sztriptíz táncos kopogtatott Lali legnagyobb örömére.

Dobó Kata új oldaláról mutatkozott be

Amerikában a legnagyobb hollywoodi színészekkel játszott, itthon olyan közönségfilmek főszerepét alakította. Az elmúlt években elsősorban a kislányának szentelte az életét, de most hogy már Szofi nagyobb van ideje arra is, hogy a legújabb szenvedélyének éljen. Két évvel ezelőtti riportunk következik. 

Kellemetlen kérdések kereszttüzében Pákó és Kiszel Tünde

Miért ilyen beképzeltek? Miből élnek meg? Ezeket és még kellemetlenebb kérdéseket tette fel az utca embere a két közismert bulvárhősnek hét évvel ezelőtt.

Győzike nem adta fel, a show folytatódott!

A nógrádi fenegyerek annyira hozzászokott hat évvel ezelőtt, hogy a házában operatőrök forgattak nap mint nap, hogy úgy döntött, saját maga folytatja a Győzike Show forgatását.

Sztárcsapat mentette meg Kareszékat

Kareszék egész napos kirándulást terveztek egy autóval két órányi utazásra lévő kalandparkba három évvel ezelőtt. Sajnos a technika ördöge és egy tolvaj stoppos keresztülhúzta a banda számitásait.

Focistafeleségek itthon és külföldön

A focisták körül mindig is szexbombák legyeskedtek, nem volt ez másképp 4 évvel ezelőtt sem. A focistafeleség Magyarországon is gyakran használt jelző mind a mai napig. Mutatjuk, hogy évekkel ezelőtt kik tartoztak a focistafeleségek illusztris társaságába.

Az alvás is lehet veszélyes?


szerző:
2016.05.29. 10:00
Az alvás is lehet veszélyes?

Vannak emberek, akik beszélgetés, kártyázás vagy séta közben simán elalszanak: ők a narkolepszia tüneteitől szenvednek. Négy évvel ezelőtt mutattuk be a betegséget.

 

Egy hely, ahol minden nap gyereknap

Egy hely, ahol az a legfontosabb, hogy minden gyermek elfelejtse a fájdalmat és a félelmet. Ahol közel ezer önkéntes, úgynevezett cimbi segítségével a betegséggel kapcsolatos szorongások eltűnhetnek. Ez volt a Bátor Tábor egy évvel ezelőtt.

Joe ismét rossz társaságba keveredett

Joe-t egy nem várt régi barátja kereste meg egy napsütéses május végi napon. Csula megjelenése felzaklatta a férfit, hiszen Joe új családja semmit sem tudott a böriről és a régi életéről. 

Bíróság elé állították Erdei Zsoltot

Nyolc évvel ezelőtt röppent fel a hír, hogy ökölvívónk korábban belekeveredett egy utcai konfliktusba, ahol Madár kiütötte civil ellenfelét. A fiúnak nem lett maradandó baja, Erdei Zsoltot viszont elítélték. 

Damu Roland hálás volt Vajna Tímeának

Damu Roland a mai napig állítja, ártatlanul ült három évet börtönben, és azt mondja, soha nem tud megbocsátani annak, aki rács mögé juttatta. Egy éve az RTL Klub kamerái előtt mesélt Vajna Tímea iránt érzett hálájáról. 

Freestyle: Hajmeresztő mutatványok, elképesztő trükkök

Vannak, akik majdnem belehaltak vagy lebénultak egy-egy mutatványba, majd felépülés után rögtön nyeregbe pattantak. A világ leglátványosabb showját köszönhetjük nekik, amit egy évvel ezelőtt a Fókusz is bemutatott. 

Vajon száz éve ezen a napon miről szóltak a hírek?

Sejtett-e bárki bármit a legjelentősebb történelmi pillanatok előtt néhány nappal? Múltidézés a XXI. században!

Joe kiütötte bosnyák ellenfelét

Egy évvel ezelőtt állt szorítóba az Éjjel-Nappal Budapest elsőszámú keménylegénye. Nem volt egyszerű a felkészülés, Joe dolgát sérülések nehezítették, az egyik edzésen súlyosan megsérült a keze, amikor egy 32 kilogrammal nehezebb ellenféllel bokszolt. 

Két évet kapott a terrorizmussal gyanúsított tinédzser

Egy évvel ezelőtt ítéltek két év börtönre terrorizmus miatt egy 14 éves fiút Ausztriában. A török származású tinédzser az egyik bécsi pályaudvaron tervezett robbantásos merényletet, ami után az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott volna Szíriában. 

Fluor és Beyoncé plágiumgyanúba keveredett?

Öt évvel ezelőtt vádolták meg Fluor Tomit azzal, hogy egy külföldi bandától – az LMFAO-tól – lopta el az utóbbi idők legnagyobb slágerének sorait. Beyoncé produkcióját pedig a Csillag születik és az X-Faktor táncos-koreográfusa, Papp Timi nézi értetlenkedve.

Claudia lebuktatta Attilát, aki Júliát várja a padláson

Négy évvel ezelőtt tombolt a szerelem Júlia és Attila között, annak ellenére is, hogy Claudia egy romantikus légyottot is megakadályozott. 

Joe keményen megedzette Barbit

Egy évvel ezelőtt Barbinak sikerül meggyőznie Joe-t arról, hogy foglalkozzon vele, így akaratlanul is, de megint közelebb kerültek egymáshoz.

Conchita lázban égett Európa

Bécs évek óta vezeti a legélhetőbb városok listáját és a konzervatívnak mondott osztrákok élen járnak a toleranciában, az elfogadásban. Egy évvel ezelőtt Conchia Wursttal foglalkoztunk.

Papírrepülővel vallott szerelmet Attila Júliának

Júlia épp csak kilépett az ajtón négy évvel ezelőtt, amikor a legkisebb Berényi egy papírrepülővel célozta meg a nőt. A csomagban egy szerelmet szimbolizáló makk volt csupán, Júlia pedig teljesen elolvadt Attila makkját látván. 

Lali kamutemetést rendezett a görényeinek

A fiú három évvel ezelőtt sokkos állapotban jelent meg a többiek előtt. Gábor egyből levágta, hogy valami nagy baj történhetett. Lali görényei elpusztultak, a srác pedig gyászszertartást szeretett volna rendezni a kedvencei emlékére. 

A nők és a viszki mellett Budapestet is imádta Jockey Ewing

Valószínűleg mindenki emlékszik a kilencvenes évek legnépszerűbb sorozatára, a Dallasra, illetve annak rosszfiújára. Tizennégy évvel ezelőtt Magyarországon járt a cselszövés nagymestere, a Southfork Ranch Berényi Mikije, a viszki és a nők szerelmese, Jockey Ewing.

Valóban követik minden lépésünket?

Amikor telefont használunk, SMS-ezünk vagy e-mailezünk, az internetet böngésszük, adatot tárolunk vagy vásárolunk a világhálón digitális lábnyomokat hagyunk az internetes hóban, ezzel pedig saját magunk egy darabkája tárolódik valahol. Három évvel ezelőtti riportunk következik.

Intim titkairól vallott Szepesi Niki

Egy többször visszavonult úszónő három évvel ezelőtt egy ritka életrajzban vall a szexmániájáról, amit sportkarrierjével kellett összeegyeztetnie.

Így érettségiztek az X-Faktor tehetségei

Több mint százezer diák készül ezekben a hetekben is a szóbeli érettségi vizsgákra, egy évvel ezelőtt pedig az X-Faktor néhány fiatal tehetsége is ugyan ebben a cipőben járt.

Kinga úgy berúgott, hogy csak na!

Sőt mi több, akkori szerelmét, Szabit is beoltotta az egyik szörnyű száma miatt.

Lali béna csajozásán egy hajléktalan és két rendőr segített

A srác egy csokor virággal és egy igazán dögös Modern Talking slágerrel nyitott be Nórihoz a munkahelyére. A látványon mindenki megrökönyödött.

Vajon mivel foglalkoznak a visszavonult sztársportolóink?

Volt, akiért sorban álltak a külföldi sztárklubok,  volt aki két olimpiai arany után kizuhant a harmadik emeletről, és volt aki reklámszerepeket is kapott. Hét évvel ezelőtti riportunk következik visszavonult sztársportolóinkról.

Így hempergett a sárban Berényi András és Júlia

Emlékeznek még? Öt évvel ezelőtt a mára már megboldogult Berényi András és akkori kedvese Júlia a semmi közepén elakadtak az autójukkal. 

Vastag Csaba az Éjjel-Nappal Budapestben!

Újabb szereplővel bővült az Éjjel-Nappal Budapest két évvel ezelőtt, nem is akárkivel! Regináék szóhoz sem jutottak, amikor az X-Faktor győztese nappal beállított hozzájuk.

Így érte el az öregedés a legnagyobb sztárokat is

A régebb óta fiatal celebek két dolgot tehetnek: vagy elfogadják, hogy az idő nyomot hagy rajtuk, vagy az örök fiatalság reményében kés alá fekszenek. Két évvel ezelőtti riportunk következik.

Faludy Fanni teljesen tönkrement?

Tizennégy éve csak a Fókusz lehetett ott az esküvőjükön, amikor a világhírű művész feleségül vette a 65 évvel fiatalabb szerelmét. Faludy Fanninak évekbe telt túltennie magát szerelme halálán, egy évvel ezelőtt pedig nagy bajba került.

Ákos szétvert egy gitárt


szerző:
2016.05.22. 09:38
Ákos szétvert egy gitárt

Miközben a hollywoodi világsztárok Cannes-ban partiznak, a hazai hírességek egy budapesti szórakozóhelyen gyűltek össze, hogy kibulizzák magukat négy évvel ezelőtt. 

Aliz hordozható szilikonbetétje Ádám lába előtt kötött ki

Balta és Ádám épp a Rózsa előtt beszélték meg ügyes bajos dolgaikat, amikor Alíz szügyig beszexizve megjelent a srácok előtt. A többi már történelem…

VV Zsolt és VV Aurelio együtt pörögtek a budapesti éjszakában

A ValóVilág 6 macsója elhatározta, hogy bevezeti a barátját az éjszakai életbe. A fiúk Aurélió nyereménylakásában találkoztak és nekivágtak a nagy kalandnak.

Kisiklott Fekete Pákó élete?

Könnyű testi sértés nem volt, Pákó ezért fellélegezhetett két évvel ezelőtt. A lakásába azonban – ahol a sztár világítás nélkül élt – nem térhetett vissza.

Ledobták a textilt az Éjjel-Nappal Budapest szexi lányai

Volt aki korábban profi modell volt a lányok közül, volt aki sportolt, és volt aki csupán szerencsésnek érezhette magát az alkata miatt. Az Éjjel-Nappal Budapest az a sorozat, ahol percenként feltűnik egy nehézbombázó. A lányokat imádják a kamerák, és ezt ki is használták, napra pontosan egy évvel ezelőtt. 

Emlékeznek még a Sztárboxra?

Stohl, Alföldi, Rippel, Kótai, Ganxsta Zolee. Néhány híresség, akik nyolc évvel ezelőtt szorítóba álltak a keményebb öklű ellenfeleikkel.

Fény derült Drex titkára


szerző:
2016.05.20. 11:00
Fény derült Drex titkára

Egy évvel ezelőtt Milán döbbenten fedezte fel Drex noteszének titkát, és bár kiakadt a fiúra, végül beleegyezett, hogy nem árulja el Karesznek és Mirinek.

Sohasem látott felvételek a Hooligans-ről!

Az idén húsz éves Hooligans zenekarral öt évvel ezelőtt beszélgettünk, ahol egy új videoklip mellett előkerült néhány régi felvétel is a srácokról. 

Kismama pillanatok a közösségi oldalakon - mit mondanak a sztárok?

Néhány perces újszülöttekről készült fotók árasztják el olykor a közösségi oldalakat. Sokak szerint az ilyen fotók túlságosan is intimek. Egy évvel ezelőtt a Fókusz készített riportot a jelenségről.

Lali fifikás csajozós terve kudarcba fulladt

Két évvel ezelőtt Lali teljesen odáig volt Nóriért, ezért egy igen fondorlatos tervvel szakította szét a lányt és a barátját.

Világsztárok magyar hasonmásai

Hol van már az az idő, amikor Zimány Lindáról, mint a magyar Britney-ről cikkeztek a lapok. A mai fiatalok mai, fiatal világsztárokra szeretnének hasonlítani, és némelyiküknek ez nem is okoz olyan nagy gondot. Négy évvel ezelőtt a világsztárok magyar hasonmásai után nyomoztunk.

Újra hódított az aputest!


szerző:
2016.05.19. 10:47
Újra hódított az aputest!

Három amerikai lány kitalálta, hogy az apukájukéra emlékeztető, nem túl szálkás, de bizalomgerjesztő férfitest inkább a kedvencük, mint az izomkolosszus Adoniszoké. Egy évvel ezelőtt utánanéztünk, mi is az az aputest.

Randitippek egyenesen Fluor Tomitól

A zenész öt évvel ezelőtt nyilatkozott az RTL Klub kameráinak, olyan érzékeny témáról mint az ismerkedés, vagy a randizás. Lássuk, hogyan is csajozik Fluor!

Lali lehengerelte a kiadót, belevágott a könyvírásba

Emlékeztek még, esetleg olvastátok Lali Albérletkalauz című könyvét? Napra pontosan egy évvel ezelőtt győzte meg a kiadót könyvötlete sikeréről, egy nem túl hétköznapi prezentáció segítségével.

Varga Izabella kolbászt töltött, miközben Nyári Dia könnyezett

Riporterünk egy évvel ezelőtt egy teljes hétvégét töltött el Berényiékkel és a Mátyás király tér lakóival, ahol olyan extrém helyzetben is láthattuk kedvenceinket, ahogyan eddig még soha.

Így pörgött a ValóVilág 6 szereplőinek a nyelve

Kondi-szoli, póréhagyma, összetört babaház.  Csupán csak néhány szó, ami említésre méltó azok közül a vicces elszólások, kifejezések közül, amelyekkel a villalakók nap mint nap megörvendeztettek minket két évvel ezelőtt.

Mi a félelem valójában? - Feldmár András válaszolt

Ugyanazoktól a félelmektől kell megszabadítani az embereket ma, mint kétezer évvel ezelőtt. Az emberek ugyanúgy rettegnek az élet nehézségeitől, mint akkoriban. Hét évvel ezelőtti interjúnk következik Feldmár Andrással.

Ők lettek az X-Faktor műsorvezetői

Három évvel ezelőtt a teljesen megújított mentorgárda mellé új műsorvezetők is érkeztek. Lilu mellett Istenes Bence vezette a 2013-as X-Faktort.

Így készül a tablettás bor, mi pedig elkészítettük

Nem kell óriási borszakértőknek lennünk ahhoz, hogy rájöjjünk: az áruházak alsó polcain található műanyag palackba zárt vörös csodának körülbelül annyi köze van a borhoz, mint lónak a hátúszáshoz. A Házon kívül stábjának egy önkormányzati képviselő mutatta meg, hogyan is kell tablettás bort készíteni.

Nálunk járt a Metallica - Interjú a legendás zenekar alapítójával

Napra pontosan hat évvel ezelőtt járt hazánkban a Metallica. Arra azért mi is kíváncsiak voltunk, hogy Lars Ulrichnak mondott-e bárki olyat, hogy csak a zenére koncentráljon, mindenesetre három évtizede már a Metallica dobjai mögött ül. 

Íme, Kiszel Tünde testvére!


szerző:
2016.05.16. 11:49
Íme, Kiszel Tünde testvére!

Tudta, hogy hazánk egyetlen naptárdívájának van egy lánytestvére? Mi sem tudtuk, egészen két évvel ezelőttig, amikor az RTL Klub kameráinak mutatta be először az eddig eltitkolt testvérét az ismert médiaszemélyiség.

Megtaláltuk Magyarország legnagyobb melleit

Azt nem tudjuk, hogy jelenleg ki vezeti a hazai mellméretversenyt, az viszont biztos, hogy két évvel ezelőtt Baj Angelika büszkélkedhetett Magyarország legnagyobb szilikon kebleivel.

Mi lehet az igazi büntetés egy gyilkosságért?

Huszonnyolc évvel ezelőtt volt az utolsó kivégzés Magyarországon. Két évre rá az Alkotmánybíróság betiltotta a halálbüntetést. A módszer egészen a mai napig megosztja a társadalmunkat. Egy évvel ezelőtti riportunk következik a kényes témáról.

Evelint elütötte egy autó a villa előtt

A lány egy évvel ezelőtt sem volt túlságosan szerencsés. Miután Bécy-vel csúnyán megromlott a viszonya, a férfi kidobta a lányát a házából. Ami ezután következett, sokkal durvább, mint amire számítottunk.

Kifogott az angol vizsga Bódi Sylvin

A gyönyörű playmate két évvel ezelőtt érettségizett angolból, emelt szinten. Állítása szerint a vizsga első hallás utáni szövegértése teljesen kivehetetlen volt.

Kiss Ádám esete az újságárus keresztapával

A humorista nem úszta meg egykönnyen az öt évvel ezelőtti szicíliai nyaralását. Nem csak a húsvásárlással akadt problémája, az újságárus Keresztapával is összeakasztotta a bajszát.

Így zenélt együtt Dávid és Anikó

Emlékeznek még? Két évvel Dávid és Anikó épp a frissen megszerzett hajót rendezték be. A lány rosszkedvét nehezen tudta leplezni, ezért Dávidnak be kellett vetnie az egyetlen fegyverét, a zenét.

Pillantsunk bele a sztárok bizonyítványaiba!

Négy évvel ezelőtt kukkantottunk bele a sztárok bizonyítványaiba. Kiszel Tünde, VV Béci és VV Kinga eredményei olykor meglepőek voltak. Tartsanak velünk egy kis időutazás erejéig!

Floppy és walkman, avagy régi kütyük és a mai gyerekek

Egy amerikai felmérés szerint a gyerekek ma már szinte semmit nem tudnak a szüleik idejében divatos azonban mára elavult eszközökről. Két évvel ezelőtt mi is kíváncsiak voltunk, hogy itthon mi a helyzet.

Cristofel lezárta a múltat és megkomolyodott

Az egykori villalakó évekkel ezelőtt leginkább a nőverések miatt került középpontba. Két évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy megkomolyodott. Új barátnője lett, és dolgozni is elkezdett, értékesítésből tartotta fent magát.

Megmutatta bájait Nádai Anikó

Az Farm gyönyörű műsorvezetője három éve állt Nánási Pál kamerája elé állt, igen lenge öltözetben. A fotózáson természetesen az RTL Klub stábja is jelen volt.

Elvitték a rendőrök Berényi Attilát

Emlékeznek még? Napra pontosan egy évvel ezelőtt kattant Berényi Attila csuklóján a bilincs. A helyzet előtt a cég minden tulajdonosa tanácstalanul állt.

Ákos vagy Mező Misi lett a Tankcsapda énekese?

A három legnagyobbnak kikiáltott magyar rockzenész egy csárdában! Hat évvel ezelőtt Ákos, Mező Misi és Lukács Laci álltak össze egy közös szám erejéig.

Így készül Pataky Attila csillogó fejbőre

Vajon mitől pompázik ilyen csillogóan Pataky Attila fejbőre? – generációkat foglalkoztathatott ez a kérdés. Hét évvel ezelőtt lerántottuk a leplet az Edda legendás énekesének a fejéről.

Ilyen volt a Kamu Bár, amikor még minden rendben volt

Emlékeznek még? Napra pontosan egy évvel ezelőtt a hajó maga volt a barátság és az egyetértés szigete. Milán és Karesz közös vállalkozása kezdett fellendülni. Sajnos mára már a múlté a közös buli.

Kisfia játékpisztolyával rabolta ki saját munkahelyét a béna rablónő

Burleszkbe illő rablás után vádat emeltek egy 40 éves családanya ellen, aki egy évvel ezelőtt rabolt ki egy dohányboltot Egerben, a lehető legbénább módon. Az asszony a bolt alkalmazottja volt. Gyereke műanyag pisztolyával támadta meg a váltótársát. A pénz felét már a bolt előtt szétszórta. A rendőrök másnap elfogták.

Gáspár Győző esete az általános iskolás matematikával

Győzike tizenegy évvel ezelőtt csöppet sem figyelt a kalóriákra, vagy a koleszterinre. Miközben két pofára tolta magába a rántotthúst, az akkor még általános iskolás Evelinnek próbált a tanulásban segíteni, több-kevesebb sikerrel.

Lali híres bestseller író akart lenni

Lali egy két évvel ezelőtti reggelen feldúltan kereste a szerencsehozó ’Csóró Lali’ öltönyét. Természetesen sehol sem találta, dühében pedig az éppen intim helyzetben lévő Kristófékra nyitott rá.

Zimány Linda kipakolt – Mi történt Jude Law-val?

Két évvel ezelőtt Jude Law és Zimány Linda csókcsatája gyakorlatilag bejárta az egész világsajtót. Természetesen a Fókusz stábja mindkét félt próbálta utolérni. Bár először senki sem szeretett volna nyilatkozni, a csend mégis megtört. 

Ilyen egyszerű elrabolni egy gyermeket?

Szülők millióit sokkolta világszerte az a videó, amelyen egy férfi kutyasétáltatás közben megszólít utcán játszadozó gyerekeket, és rövid beszélgetés után magához csábít. Riporterünk egy évvel ezelőtt egy játszótéren szemelt ki gyerekeket, akiket megpróbált egy kiskutyával elcsalogatni.

Dombi sohasem volt még a libikókán felül

Emlékeznek még Dombóvári István két évvel ezelőtti játszótéri élményére? A humorista természetesen nem csinált ügyet a gyermekkori túlsúlyából, ahogyan azt a mai napig sem teszi.

Aurelio megnyerte a VV6-ot!


szerző:
2016.05.11. 11:00
Aurelio megnyerte a VV6-ot!

A bajai srác napra pontosan két évvel ezelőtt mindent vitt a ValóVilág hatodik szériájában. Volt itt őrült ünneplés és hatalmas kiborulás is. Nézzük vissza együtt, mi történt két évvel ezelőtt a ValóVilág döntőjében!

Evelin egy éve is a drogokba menekült

Evelin szénája egy évvel ezelőtt sem állt a legjobban. Máté helyett akkoriban Marcit verte át. Elvitette magát az akkori barátjával az anyja lakása elé, ehelyett inkább Zsolt albérletébe költözött. 

Magukat kukkolták az egykori villalakók

Majdnem fél év legviccesebb és legdrámaibb jeleneteit felidézni nem könnyű feladat, nem csoda, hogy gyakran maguk a főszereplők sem emlékeztek minden egyes konfliktusaikra, összezörrenéseikre. Öt évvel ezelőtt a VV4 villalakóival moziztuk végig a legjobb pillanatokat.

Győzikéék karamboloztak Miamiban

Tizenegy évvel ezelőtt a Gáspár család Miamiban nyaralt. Győzikét túlságosan elragadta a csodálatos óceánparti világ, meghúzott egy közelben lévő autót, akinek a tulajdonosa nem annyira szívlelte a magyar sztárházaspár látványát.

Megszerezhetőek-e Zámbó Árpy hímivarsejtjei?

A művész úr kilenc évvel ezelőtt gyanútlanul érkezett egy idilli családi környezetbe, hogy egy üzleti megbeszélésen vegyen részt. Természetesen nem sejtette, hogy Sebestyén Balázs és a Kész Átverés stábja fogadja majd.

Dombóvári István szuperhős jelmezben járta a várost

A Showder Klub sztárjától, Dombóvári Istvántól megszokhattuk már, hogy időről-időre előáll egy újabb meghökkentő ötlettel, de azt, hogy egyszer majd szuperhős jelmezben járja a várost, álmunkban sem gondoltuk volna. Egy évvel ezelőtt pedig pontosan ez történt.

Michael Phelps apa lett!


szerző:
2016.05.09. 15:06
Michael Phelps apa lett!

A világ egyik legismertebb úszója, az amerikaiak 18-szoros olimpiai bajnoka, Michael Phelps apa lett. Az örömhírt a közösségi oldalán jelentette be.

Balázs csókkal vigasztalta Hannát

Két évvel ezelőtt Balázs megpróbálta megvigasztalni Hannát – Peti szakítása miatt – több-kevesebb sikerrel. Természetesen a srác kihasználta az alkalmat.

Bódi Sylvi mindenkinek megmutatta

Bódi Sylvi idomait mindenki megcsodálhatta már, a magánéletéről azonban keveset hajlandó elárulni. Négy évvel ezelőtt mégis beengedte az RTL Klub kameráit magánéletébe.

Ezek az Éjjel-Nappal Budapest sztárjainak legrosszabb szokásai

Mi már észre sem vesszük, csak ha mások ránk szólnak, hogy ne rágjuk már a körmünket, rázzuk a lábunkat, vagy ropogtassuk az ujjainkat. Egy évvel ezelőtt az Éjjel-Nappal Budapest szereplői vállalták, hogy rossz szokásaik okát és következményeit is megtaláljuk.

Újra megtelt a ValóVilág luxusbörtöne

Két évvel ezelőtt régi ismerősök érkeztek a Villába. Furcsa helyzet volt ez, hiszen ebben a társaságban mindenki ismerte a másikat a képernyőről, bár személyesen sohasem találkoztak.

Óriásit villantott Jennifer Lopez!

Tudtad, hogy Jennifer Lopez már több mint negyvenhat éves? A kora ellenére az énekesnő elképesztő jól néz ki, amire ő is nagyon büszke.

ByeAlex ismét a kritikák kereszttüzében

ByeAlex tud valamit, az nem volt soha kérdés. A kedélyeket viszont felkorbácsolta az a három évvel ezelőtti koncert, ami egyesek szerint hihetetlen siker, mások szerint óriási bukás volt. 

Több ezer forintos bírság egy korty ital miatt?

Nem is olyan rég történt, amikor a debreceni DKV egyik munkatársa megbüntetett egy utast, aki beleivott az ásványvizébe. A szituáció nem egyedi eset, két évvel ezelőtt is megtörtént mindez. Vajon megszüntetik valaha ezt az ostoba rendeletet?

Járjunk pizsamában dolgozni!


szerző:
2016.05.08. 10:00
Járjunk pizsamában dolgozni!

Mennyi időt spórolhatnánk, ha reggelente a pizsamánkban indulnánk bevásárolni és dolgozni?! Egy évvel ezelőtt derítettük ki!

Kirabolta a templomi perselyt


szerző:
2016.05.07. 09:49
Kirabolta a templomi perselyt

Béna rablások rovatunk egy évvel ezelőtti gyöngyszeme következik. Megdézsmálta a templomi perselyt egy nő Amerikában, Texas államban. 

Barbi szakított Joe-val


szerző:
2016.05.07. 09:35
Barbi szakított Joe-val

Emlékeznek még? Két évvel ezelőtt Zalán a házassággal és a gyermekvállalással nyüstölte Barbit, a lányt pedig nagyon rosszul érintette kollégája kérdezősködése. A lány elrohant, majd hazaérve zokogni kezdett.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való