KERESÉS search-close

bűntudat

59 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "bűntudat"

Hogyan reagáljunk, ha a gyermekünk hibázott?

Az embereknél és főleg a gyerekeknél a bűntudatkeltés gerjeszti a hibázás lehetőségét. Hogyan reagáljuon a szülő, ha a gyermeke hibázott? Erről beszélgettünk a színészekkel!

Kornél: ˝Én iszonyatosan beleszerettem valakibe...˝

Piros szoknyája váratlanul újra közel hozta egymáshoz a fiatalokat. Kornél azon volt, hogy kiszabadítsa a ruhadarabot a bicikli láncának szorításából, amikor előtörtek belőle az érzelmei.

Viki: ˝Én ezt nem bírom, ezt nem érdemlem meg...˝

Janinak sikerült magához csalogatnia Vikit, aki gyanútlanul besétált a "csapdába". Már épp úgy tűnt, hogy minden jól alakul a fiatalok között, amikor megszólalt a lány lelkiismerete.

A teljes adásért kattints IDE!

Ádám borít mindent és bevallja az igazságot Lucáról?

A kérdés csak annyi, Aliz hisz-e majd a fiúnak?

Előző rész (2017. augusztus 24.)

Hanna elhatározza, kideríti, mi folyik Judit körül. Lászlóban bűntudat ébred, amiért kinevette Bözsi autóvezetői ambícióit. Megkapják-e a lakáshitelt Alizék? Sikerül-e Ágnesnek teljesíteni Ludwig újabb követelését?

Következő rész (2017. augusztus 24.)

Hanna elhatározza, kideríti, mi folyik Judit körül. Lászlóban bűntudat ébred, amiért kinevette Bözsi autóvezetői ambícióit. Megkapják-e a lakáshitelt Alizék? Sikerül-e Ágnesnek teljesíteni Ludwig újabb követelését?

Előző rész (2017. június 16.)

Vajon Péter beszél végre Hannával a kapcsolatukról? Ágnes hallucinál a méreg miatt. Zsófi Rómába költözik Bencével. Miklóson ismét eluralkodik a bűntudat András halála miatt.

Vajon meddig képes Bori Karola szemébe hazudni?

Karola elhatározta, hogy visszatér a régi munkájához, és elment Krisztiánhoz. Miután a férfi elutasította őt, Bori el szerette volna terelni Karola figyelmét a bajokról, és kitalálta, hogy csapjanak egy csajos napot...

Előző rész (2017. május 26.)

Vajon Rudi mihez kezd Félix megrongált festményével? Péter Natasán vezeti le a Hanna miatti frusztrációját. Tóbiás bűntudata egyre nő az érdekházasság miatt. Vajon Brigitta sikeresen elaltatja Ágnes gyanúját?

Következő rész (2017. május 26.)

Vajon Rudi mihez kezd Félix megrongált festményével? Péter Natasán vezeti le a Hanna miatti frusztrációját. Tóbiás bűntudata egyre nő az érdekházasság miatt. Vajon Brigitta sikeresen elaltatja Ágnes gyanúját?

Előző rész (2017. május 17.)

Gigi teljesen aláaknázza Zsófi és Ádám kapcsolatát. Aliz és Krisztián esküvője elé máris akadály gördül. Félix végleg elbizonytalanodik a lánykérést illetően. Miklósban újraéled az András halála miatt érzett bűntudat.

Következő rész (2017. május 17.)

Gigi teljesen aláaknázza Zsófi és Ádám kapcsolatát. Aliz és Krisztián esküvője elé máris akadály gördül. Félix végleg elbizonytalanodik a lánykérést illetően. Miklósban újraéled az András halála miatt érzett bűntudat.

A Barátok közt rosszfiúja bajba került?!

Pont egy évvel ezelőtt láthatták a kedves nézők azt a jelenetet, mikor Bartha Zsoltot épp a börtönpszichológus, Emília kezeli. Az egyik ilyen alkalommal Zsolt sokat mesél gyerekkoráról, arról, hogy a durva apjával szemben nem védte meg az öccsét, és ezért óriási bűntudata van. Emília pedig addig feszegeti a témát, míg Zsoltnak elfogy a türelme, és elkezdi fojtogatni a védtelen nőt.

Szörnyű titokra derül fény a Barátok köztben – VIDEÓ!

Valószínű mindenki emlékszik még Berényi András tragikus balesetére, és a halálára. Az azt követő időszak szörnyű lehetett Berényi Júliának, ugyanis megtudta, a férje úgy hunyt el, hogy tisztában volt azzal, hogy megcsalta a testvérével, Attilával. A megrázó pillanatokat most visszanézhetitek!

Berényi Ágnes legszörnyűbb rémálma teljesült – VIDEÓ!

Berényi Ági nem bízik többé a férjében, és úgy tűnik, jól is teszi. Legutóbb egy véletlen telefonhívás ébresztette rá, Ludwig valamiben sántikál, és ha igaza van a nőnek, rettentő dologra készül az elvetemült férfi.

Gábor megszegte a Lalinak tett ígéretét

Gábor először ellenezte, hogy Niki beköltözzön az albérletbe, később azonban beleegyezett. Bár sokáig ellen tudott állni a kísértésnek, végül mégis lefeküdt Nikivel, amit sikerült titokban tartania Lali előtt, de nagyon bántotta a lelkiismerete.

Niki és Gábor bulizása kishíján szexbe torkollik

Mivel Lali nem ér rá, Gábor hagyja magát rábeszélni, hogy egyedül menjen el Nikivel bulizni – ami majdnem a vesztét okozza, amikor egy vad flörtölés után a klubban Niki felmegy az albérletbe Gáborral...

Milyen messze megy el Bori Vince kedvéért?

Bori retteg, hogy elveszítheti Vincét, ezért egy trükkel megszerzi Tamástól a széf kulcsát, hogy onnan ellopja a pénz klubját. Az utolsó pillanatban Gréti rajtakapja Borit…

Következő rész (2016. december 05.)

Hogyan oldódik meg Cuki kutya elhelyezése? Sikerül Ádámnak bejutni Gigi raktárába? Tóbiást egyre jobban nyomasztja a bűntudat Gizelláék miatt. Ágnes és Ludwig kapcsolata problémásan indul újra.

Barbi a volt szerelmével randizik?

A lány találkozik Robival és jól is érzi magát, amíg Robi fel nem veti, hogy milyen lehetett volna a közös életük. Barbi ragaszkodik hozzá, hogy boldog Joe-val, de a lelkiismeret furdalása miatt titokban tartja előle a találkozót.

Evelint gyengéd érzelmek fűzik Simonhoz?

A lány még mindig fel van kavarodva Simon miatt, ezért elhatározza, hogy a Levihez fűződő kapcsolatára fog koncentrálni, hogy túllépjen a Simon iránti érzésein, emiatt úgy dönt, kerülni fogja féltestvérét.

Puskás Peti szerelmet vall?


szerző:
2016.11.02. 16:19
Puskás Peti szerelmet vall?

Két éve történt, hogy ezen a napon a Celeb vagyok, ments ki innen! 2014-es szériájának egyik játékosa, Puskás Peti nem bírta tovább cipelni a lelkiismeret-furdalásnak hatalmas terhét. Bárdos András javaslatára, szembeállt a folyóval és kiöntötte neki szívét, mintha igazi kedvesének mondaná el bánatát. És hogy mi okozta a hatalmas bűntudatot az énekesnél? Nézd meg a videót!

Barbi előadja a táncát Joe-nak

A férfinak a meglepetés miatt még inkább bűntudata lesz, hogy megcsalta Barbit, ezért először nem is igazán tudja elengedni magát...

Joe aggódik, hogy Barbi megtudja az igazságot

Joet még mindig aggasztotta, hogy Barbi megismerkedett az egyéjszakás kalandjával, Lolával. Ezért azt mondta Lolának, hogy tartsa távol magát a feleségétől, és őrizze meg a titkát…

Sári: „Bizonytalan vagyok Karcsival kapcsolatban”

Amikor a leégett Sári miatt Karesz elvállal egy kőkemény másodállást egy parasztudvaron. Sári nem túl lelkes, mert bekorlátozva érzi magát Karesz elköteleződése miatt…

Gréti és Roland eldöntötték: együtt vannak!

Miután Gréti bevallotta, hogy ő okozta a macsó balesetét, Roland meglepettséget színlelt, és megbocsájtott neki, sőt sikerült még szorosabbra fűznie a kapcsolatukat..

Gréti szakításon töri a fejét

Gréti úgy dönt, ott hagyja Rolandot. Ám amikor erre kerülne a sor, Roland a legjobb formáját hozza, és bocsánatot kér.

Grétinek elege lett Rolandból

Roland haragra gerjesztette Grétit, mivel egyre jobban kihasználta a lány gondoskodását, és folyton azzal próbálkozott, hogy rávegye a szexre - eredménytelenül.

Kristóf Zsófinak önti ki a lelkét

Tóbiás minden idejét és figyelmét Bencének és a pernek szenteli, de ezzel Kristófot el is hanyagolja. A tűzoltó pedig Zsófinál keres támogatást. 

Kristóf súlyos titkot árult el Zsófinak – Vajon baj lesz ebből?

A tűzoltó napok óta gondterhelt, és látszik rajta, hogy nyomja valami a lelkét. A baj nagyobb, mint gondoltuk volna.

Grétinek lelkifurdalása van

A lányt emészti a bűntudat, de elhallgatja a lakótársai elől, hogy felelős Roland balesetéért. Amikor meglátogatja, a fiút legszívesebben kiöntené neki a szívét, de nagyon fél és sajnálja a fiút.

Roland kórházba került

Reggel mindenkit sokkolt a hír, hogy Rolandot eszméletlenül kórházba szállították. Egy kulcscsonttörést leszámítva jól van, de amnéziás lett…

Karola rájön Gréta titkára

Mikor Gréti megtudja, hol találták meg Rolandot, hirtelen ráébred, hogy őt terheli a felelősség a balesetért. és egyre jobban belebonyolódik a hazugságokba és az ellentmondásokba.

Maja Kristófnak: „Minek kellett elcsábítanod?”

Már csak egy nap van hátra Maja félmaratonjáig: ha Kristóf meg akarja nyerni a fogadást, akkor igyekeznie kell! A közös edzésen Kristóf mindent belead és folyamatosan egyre közelebb is kerülnek egymáshoz Majával. Végül a lány nem bír tovább ellenállni a srácnak később azonban lelkiismeret furdalása lesz…

Meglepődtünk Tóbiáson - Megenyhült Zsófi iránt?

Tóbiás átgondolja Zsófi helyzetét, és Kristóf ráhatásával ugyan, de kezd megenyhülni a fiatal lány iránt. A fiatal apuka még bocsánatot is kér a lánytól. Megható pillanat következik! 

Zsófi elmeséli, miért hagyta el Bence babát

Zsófi nagyon dühös és haragos. Nem tudja megbeszélni Tóbiással a problémákat, így Nórához siet tanácsért. Az ügyvédnő kérdezi meg elsőként a fiatal anyukától, hogy miért hagyta el Bencét. 

Krisztián hihetetlen döntést hoz

Rudi végre megtalálja barátját, aki él, mint hal a vízben, és csodásan van. Nem is lenne semmi gond, csak amikor Krisz közli, hogy marad, és esze ágába sincs hazajönni, Rudinak leesik az álla. 

Valóra válik Nóra rémálma?

Peti nem bírta már tovább a folyamatos lelkiismeret-furdalást, bűntudatot, és mindent bevallott édesanyjának. Juli lassan kezdi összerakni a kockákat, és úgy dönt, beszél Nórával.

Peti bevallja Julinak, hogy Attila megcsalta őt

A kamasz fiú már nem bírta tovább, szétfeszítette a bűntudat, és egy mámorosabb pillanatában mindent bevall az anyjának. Juli elképed a hír hallatán. 

Juli megtudta az igazságot – Megcsalták, megalázták!

Sejtettük, hogy Peti nem fogja bírni sokáig azt a nyomást, amiben Attila tartja. A kábítószer meg pont arra volt jó, hogy elnyomja a lelkiismeret hangját, ami már szétfeszítette a fiút. Mostanáig!

Egészséges, mégis mennyeien finom!

Nem kell elkeserednie azoknak az édesszájúnak, akik imádják a cukiságokat. Egy kis trükkel lelkiismeret-furdalás nélkül, és szinte kalóriamentesen gyárthatunk sütiket.

Attila csúnya balesetet szenved

Peti és nevelőapja között már régóta nem jó a viszony, amiről valamelyest Attila tehet. A fiatal fiú nem tudja megbocsájtani Attilának, hogy megcsalta Julit.  A mostani vita pedig csúnya verekedésbe torkollik.

Attila és Peti összeverekedtek – Csúnya baleset lett a vége

Még mindig emészti a családi összetartozást a bűntudat, és a szégyenérzet. A mostani veszekedés addig fajul, míg Attila fejjel a falnak esik és elájul.

Stohl András nagyon messzire ment

A színész öt évvel ezelőtt vágott bele élete egyik legnehezebb feladatába. Egyenesen Erdélyig utazott, ahol egy egész gimnázium előtt mesélt őszintén alkohol- és drogproblémájáról. A diákok nem kímélték, ő pedig nem ismert tabukat.

Megvan Krisztián?


szerző:
2016.05.23. 22:00
Megvan Krisztián?

Talán mégis van remény? Hanna nyomozása révbe ér? Úgy tűnik, most tényleg rátaláltak a régóta eltűnt Krisztiánra.

Most már biztos, megvan Krisztián!

Hosszú ideje gyötrődik Rudi, nem tudja, hogy barátja életben van-e még. Az ebből fakadó bűntudat, és a félelem szép lassan felemészti a fiút. De talán most úgy tűnik, van miért reménykedni.

Ezektől a vallomásoktól garantáltan meg fogsz hatódni – Videók!

Saját magának csak ideig-óráig tud hazudni az ember, ugyanis hiába próbálja elterelni a gondolatait, netán a lelkiismeretét, azt a bizonyos belső hangot örökre nem tudja elnyomni. Másképp, Szulejmán a lelkiismeretével, Nigar asszony meg az érzéseivel nem tud mit kezdeni, megható vallomásoknak lehetünk tanúi.

A sorozat eddigi legszebb idézete következik

Számtalan idézetet, szerelmes verset, monológot hallhattunk már a sorozatban. Szulejmán szívhez szóló búcsúztatója, szerintünk, az egyik legszebb. Emlékeztek rá?

Szulejmán békés álmát megzavarja valami

Szulejmán próbálja kizárni a körülötte történő eseményeket, talán egy kicsit el is szundikál, mikor megijeszti valami, és felriad álmából.

Ez volt Ibrahim legutolsó szava, mielőtt megfojtották - Vigyázat, megrázó videó következik!

Négy ember kellett ahhoz, hogy lefogják a pasát, és négy ember kellett ahhoz, hogy örökre elhallgattassák. A halála előtti pillanatban még felkiáltott. Tudjátok, mi volt az utolsó szava?

Előző rész (2016. március 03.)

Nóra szerepjátéka veszélyessé válik. Rudit majdnem maga alá gyűri a bűntudat. Andrea ultimátumot ad Zsoltnak. Ágnes Ottó ellen kitalált terve fordítva sül el.

Következő rész (2016. március 03.)

Nóra szerepjátéka veszélyessé válik. Rudit majdnem maga alá gyűri a bűntudat. Andrea ultimátumot ad Zsoltnak. Ágnes Ottó ellen kitalált terve fordítva sül el.

Rudit megviseli a lelkiismeret-furdalás

Rudit felemészti a bűntudat, hogy barátja, Krisz miatta került ekkora bajba.

Hürrem tehet az egészről?


szerző:
2016.02.29. 16:30
Hürrem tehet az egészről?

Valóban, ez lenne az igazság? Hürrem irányított mindent a háttérben?

Ha Szulejmán álomra hajtja a fejét, Ibrahimot megölhetik

A helyzet súlyosságát jól mutatja, az uralkodó már rég nem azon gondolkodik, megbocsájtson-e a pasának, hanem azon, hogyan vethet véget a férfi életének, anélkül, hogy ne szegje meg a saját szavát.

Zsolt most túl messzire ment

Emília addig faggatózik, míg Zsolt elveszíti a fejét.

Előző rész (2015. november 3.)

Liza álmai összetörnek Ágnes jóvoltából. Zsófi kihasználja Miklós bűntudatát, hogy pénzt szerezzen tőle a rehabilitációra. Ádám hazajövetele felforgatja Hanna életét.

Következő rész (2015. november 3.)

Liza álmai összetörnek Ágnes jóvoltából. Zsófi kihasználja Miklós bűntudatát, hogy pénzt szerezzen tőle a rehabilitációra. Ádám hazajövetele felforgatja Hanna életét.
 
 

10 év kellett hozzá, hogy feleméssze a bűntudat

Megölt egy embert, és tíz évig hallgatott tettéről. Aztán nem tudott tovább élni a bűntudattal, és feladta magát a rendőrségen. Tizenegy évre rács mögé kerülhet. Nemrég a hírhedt pécsi taxis gyilkos is jelentkezett, hogy bűnhődni akar.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való