KERESÉS search-close

bántalmazás

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "bántalmazás"

Sokan félhetnek a megtorlástól a mozsgói fogyatékos otthonban

Egy fogyatékkal élők érdekvédelmével foglalkozó szervezet is járt a mozsgói fogyatékos otthonban, de még nekik sem tűnt fel, milyen brutális állapotok uralkodnak az intézményben. A Házon kívül című műsorunk mutatta be, hogyan bántalmazza Mozsgón két gondozó a fogyatékkal élő lakókat. Az érdekvédők azt mondják, azért maradnak titokban akár évekig a hasonló esetek, mert egy ilyen zárt közösségben a megtorlástól tartva félnek jelenteni a visszaéléseket.

Rendszeresen kínozták a gondozók a betegeket a mozsgói szociális otthonban

A következő felvételek a Baranya megyei Mozsgó nevű település fogyatékos-otthonában készültek, és azt bizonyítják, hogy a gondozók többször is brutálisan bántalmazzák az otthon lakóit. Aki a felvételeket készítette, azt mesélte Moskovics Juditnak, hogy a bántalmazások rendszeresek voltak, és szerinte az otthon dolgozói közül sokan tudtak róla, mégsem tettek semmit. Ő viszont képtelen volt tétlenül nézni, mi történik, ezért rögzítette a megdöbbentő jeleneteket.

Beismerte az apa, hogy megverte az 5 hónapos csecsemőt

Idegesítette, hogy sír, ezért verte meg az 5 hónapos csecsemőt az apja Ötvöskónyiban. A rendőrség szerint hónapok óta tartott a bántalmazás, a férfi mindent beismert, bár a nyomozóknak azt vallotta, április elején csak megszorította a kisfiú karját, ami azonban eltört. Ezt a családsegítő vette észre, ezután került kórházba a gyerek. Ha az apát elítélik, akár 8 év börtönt is kaphat.

Bántalmazták a beteg embereket

Megvertek és megaláztak beteg embereket ápolóik egy állami fenntartású szociális otthonban. A Baranya megyei Mozsgó községben még tavaly történtek a bántalmazások. Szerdán az otthon két munkatársát elbocsátották, ők soha többé nem dolgozhatnak hasonló munkakörben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig feljelentést tett az ügyben. Az is kiderült, hogy nemrég az alapvető jogok biztosa azt állapította meg: a bántalmazás rendszerszintű problémákra vezethető vissza.

Szilánkosra törte 5 hónapos kisfia kezét, az összes gyerekét elvették tőle

Látni sem akarják a faluban a gyerekverő apát, ezt mondják a Somogy megyei Ötvöskónyiban. A férfi a múlt héten úgy megverte 5 hónapos kisfiát, hogy szilánkosra tört az egyik karja. A brutális bántalmazás nyomait a családsegítő vette észre, így került kórházba a gyerek, ahol kiderült, a feje megsérült és súlyosan alultáplált.

 

Nem mernek segítséget kérni a bántalmazott családtagok

Rendkívül gyakori, hogy a bántalmazott családtagok nem mernek segítséget kérni még akkor sem, ha a gyerekeik, vagy saját életük kerül veszélybe - ezt mondta a nőket érő erőszak ellen küzdő szervezet jogvédője. Tegnap számoltunk be arról, hogy az Ötvöskónyiban bántalmazott csecsemőt is csak két nap múlva, a családsegítő nyomására vitték orvoshoz, pedig szilánkosra tört a karja és fejsérülése is volt.

Azt állították róla, hogy részeg, ezért nem hívtak hozzá mentőt

Órák óta eszméletlen volt, mégsem hívtak hozzá mentőt. A család ügyvédje szerint ez látható azon a most előkerült videón, ami egy tiszaalpári férfi halálának körülményeit rögzítette. Egyik kollégája bántalmazhatta a munkahelyén, ami után eszméletét vesztette. Hazavitték, és azt állították róla, hogy részeg. Később azonban kiderült, hogy agyalapi sérülése volt.

Szilánkosra törte öt hónapos gyermeke karját

Apja törte szilánkosra egy öt hónapos csecsemő karját a gyanú szerint. A gyerek anyja azt mondta, az ölében fogta a kisfiút, amikor élettársa ütni kezdte. Két nappal később a családsegítő vitte kórházba a babát, ahol kiderült, a karja eltört, a feje megsérült és súlyosan alultáplált. A 41 éves apát letartóztatták.

Az iskolai zaklatás a tanulásra is kihat

A tanulmányi eredményre is kihat, ha a tanulók kipécézik és bántják az osztálytársukat. Ez derül ki a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának legfrissebb kutatásából. A szakemberek évek óta végeznek felmérést általános és középiskola osztályokban, ahol a kérdések között szerepel az is, hogy ki az, akit már szóban vagy fizikailag bántottak a társai.

Elfogták a jegyvizsgálót bántalmazó részeg utast

Beszélni is alig tud, és hetekig nem dolgozhat az a kalauz, akit a gárdonyi állomáson ütött meg egy részeg utas, múlt hétvégén. Eltört az állkapcsa, meg kellett műteni. Támadóját, egy 20 éves fiatalembert pénteken fogták el a rendőrök. Azt vallotta: fáradt volt, ezért ütött.

Éjjelente rémálmok gyötrik a bántalmazott lányt

Rémálmok gyötrik, éjjelente még mindig felriad az a 16 éves lány, akit február végén kegyetlenül megvertek és megaláztak Nádudvaron a nyílt utcán és az egészet videóra vették. A támadással két tizenéves lányt gyanúsít a rendőrség. Őket csütörtökön hallgatták ki, mindent beismertek.  

Megütötte a rajongóját a rapper

A Mr. Missh nevű a rapper - aki jelenleg az egyik legnagyobb Youtube-sztár - felháborodott azon, hogy amiatt támadják, hogy megütött egy nőt az egyik koncertjén.  A rapper azzal védekezett, hogy ez a videó nem új, és már megbeszélték a lánnyal a történteket.

Videóra vették, hogy megalázzák

Megaláztak és megvertek egy tinilányt Nádudvaron. A támadók szintén lányok, az áldozat iskolatársai lehetnek. Videóra vették az egészet, a felvétel az RTL Híradó birtokába jutott. Látszik, ahogy a lányok ököllel ütik, rugdossák áldozatukat, aki sírva könyörög, hogy hagyják abba. A megvert diák kórházba került.

Felvétel készül arról, ahogy megaláztak és megvertek egy tinilányt

MEGRÁZÓ
A kutyájának nevezi és a hajánál fogva cibálja a földön térdelő, vérző orrú lányt a piros kardigános kamasz. A képek annyira sokkolóak, hogy csak kitakarva mutatjuk, a hangot is eltorzítottuk. A támadó két iskolatársa lehetett, akik videóra vették az egészet. A felvétel az RTL Híradó birtokába jutott, látszik, ahogy a lányok ököllel ütik, rugdossák áldozatukat, aki sírva könyörög, hogy hagyják abba. A megvert diáklány kórházba került. A Hajdú-Bihar megyei település életét felforgatták a február végén történtek. A rendőrség eljárást indított.

Testvérei védik Michael Jacksont a vádaktól

Mintha kést döftek volna a hátukba - ezt nyilatkozta Michael Jackson unokaöccse arról a dokumentumfilmről, amelyet vasárnap mutat be az HBO az Egyesült Államokban. A filmben két ma már felnőtt férfi állítja: a popsztár gyerekként szexuálisan bántalmazta őket. Az énekes három bátyja és unokaöccse azért állt a nyilvánosság elé, hogy megvédjék a tíz éve elhunyt Michael Jacksont. 

Nem szándékosan oltotta ki kisbabája életét, mégis bűnös

Megrázó történet!
Az, hogy gyilkosnak nevezik, maga a pokol. Ezt mondta az utolsó jogán az a nő, aki még 2016-ban úgy megrázta a csecsemőjét, hogy a kislány belehalt a bántalmazásba. Kedden jogerősen 7 év szabadságvesztésre ítélték. Mindvégig tagadta, hogy megütötte és megrázta volna a 7 hónapos csecsemőt. Az ügyész azt mondta, nincs mentség a bántalmazásra. A bíró szerint bár nem szándékosan oltotta ki kisbabája életét, mégis bűnös.
Az édesanya utolsó szó jogán mondott beszédét ide kattintva hallgathatja meg.

Nem vették észre, hogy cellatársai bántalmazták

Nem vették észre a bántalmazást, ezt állították börtönőrök a brutálisan megkínzott, majd meggyilkolt rab ügyében zajló tárgyaláson. A férfit a vád szerint cellatársai heteken át kínozták, végül 2017 májusában belehalt a bántalmazásba a szombathelyi börtönben. Három rabot vádolnak a gyilkossággal, a mai tárgyaláson a börtön alkalmazottai és az aznap riasztott mentők is felidézték, mire emlékeznek.

Tagadja, hogy ököllel ütötte kisfiát

Tagad az apa, akit azzal vádolnak, hogy alig két hónapos kisfiát ököllel úgy hátba vágta, hogy több bordája eltörött. A gyerek anyja szerint azonban volt párja bántotta a kicsit. A kisfiút a szülők napokkal a bántalmazás után vitték csak orvoshoz, így az anyát segítségnyújtás elmulasztásával, míg párját testi sértéssel vádolják.

Felmentették a fojtogatott gyerek anyját

Felmentették a tatai nőt, akit azzal vádoltak, hogy meg akarta öletni kétéves kislányát. Az ügyészség szerint saját apját kérte erre. A férfi fojtogatta is a gyereket, de amikor látta, hogy elkékül, abbahagyta. A bíróság szerint nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy az anya valóban gyilkosságra buzdított volna, így nem ítélték el. Az apja azonban bántalmazás miatt 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Ököllel ütötte az ellenőrt az utas

Ököllel ütötte az ellenőrt egy utas Debrecenben tegnap, miután leszállították a buszról. A 60 éves férfinak a gyanú szerint nem volt érvényes jegye, ezért meg akarták büntetni, de a megállóban az egyik ellenőrre támadt, majd elmenekült.

Dokumentumfilmben leplezték le a világsztárt

Hosszú évtizedek után most már vádat emelhetnek a zeneipar egyik legendája, R. Kelly ellen. A multimilliomos R&B és hip-hop zenészről most már bárki láthatja azt a dokumentumfilmet, amelyben azok a nők szólalnak meg és mesélik el könnyek közt a történeteiket, akiket a férfi bántalmazott.

Titkos menedékház és krízisambulancia nőknek

Az Ökomenikus Segélyszervezet rengeteget tesz és tett az elmúlt időszakban a bántalmazott nők védelmének érdekében, pl. krízisambulanciák létrehozásával. Mi ez pontosan és hogyan lehet a nők segítségére? Rácsok Balázs, az Ökomenikus Segélyszervezet szociális fejlesztési igazgatója válaszol!

Az encsi boltosnő, akit meglincseltek, mert gyereket gázolt

Éva jól ismerte azokat, akik néhány hete brutálisan bántalmazták őt: kiverték a fogát, ütötték-verték, a kocsiját pedig össze-vissza törték. A kis autóval, néhány perccel korábban elütött egy kislányt, aki kiszaladt elé az útra egy másik kocsi takarásából. A boltosnő teljesen összeomlott…

Fojtogatta, majd földhöz vágta kutyáját a budapesti férfi

Fojtogatta, majd hatalmas erővel a földhöz vágta kutyáját egy férfi Budapesten. Szemtanúk szerint akkor bántalmazta a 7 éves spánielt, amikor pár napja levitte sétálni az utcára. A férfit egy járókelő fogta le, amíg megérkeztek a rendőrök. Állatkínzás miatt nyomoznak ellene, most szabadlábon van. Úgy tudjuk 6 éve önkéntesként fogadta örökbe a kutyát, amelyet most az Újpesti Állatmentő Liga munkatársai elvettek tőle.

Lemondott a bepanaszolt igazgató

Lemondott fővárosi iskolaigazgatói posztjáról Putnoki Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz korábbi fideszes polgármestere.  A 24.hu még tavasszal írt arról, hogy több szülő panaszt emelt, amiért, állításuk szerint bántalmazta gyerekeiket. Most szintén a portál tudta meg, az igazgató közös megegyezéssel távozott.

10 év után újra megszólalt a pedofil hittantanár nevelt fia

Hogyan lehet egy olyan valakiből hittantanár, aki éveken keresztül megerőszakolta a nevelt fiát? A börtönből való szabadulás után - nem tudni, hogyan és miért - egy iskolába került, hogy hittant oktasson. Most újra molesztálással vádolja két kislány, amiért a tanár előzetesbe is került. Nevelt fia 10 évvel ezelőtt már elmesélte a Fókusznak, mit tett vele az apja, most újra megszólalt.

 

Bűnösnek találta a bíróság a színész fiát

Remélhetőleg pont került Szilágyi István bántalmazási ügyének végére: a bíróság másodfokon is bűnösnek találta a fiát.

Rosszul lett az ítélettől

Elájult, miután meghallotta az ítéletet az a fiatal férfi, akit hat és fél év börtönbüntetésre ítéltek azért, mert szüleivel megverték a hatvani kórház sürgősségi osztályának egyik orvosát.

 

Több barátnőjét is bántalmazta

Bíróság előtt a brutális élettárs. Többször ájulásig verte, bezárta, életveszélyesen megfenyegette és késsel combon szúrta volt barátnőjét. Nem csak vele bánt azonban kegyetlenül, jelenlegi párját egy üzletben bántalmazta.

Hogyan élik meg a celebek, amikor őket zaklatják?

Mészáros Antónia, az UNICEF ügyvezető igazgatója, Zséda, Singh Viki és Kabát Peti meséltek saját élményeikről a #nemvagyegyedül kampánnyal kapcsolatban.

Színesbőrűként Magyarországon - Mit tapasztalt Tücsi?

Kiábrándító és megdöbbentő élményben volt része Csepregi János írónak, aki egy buszon utazott a fővárosban és egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy barna bőrű lányt hangosan szidalmaztak... Tücsi pedig gyermekkorából emlékezik hasonló történetekre. 

A világhírű énekesnő 10 évig élt terrorban férje mellett

Tavaly számoltunk be arról, hogy Mel B-t több éven keresztül bántalmazta és terrorban tartotta a férje. A Spice Girls egykori énekesnője tavaly megszerezte gyerekeinek felügyeleti jogát és megkapta a távoltartási végzést. Az énekesnőt fizikailag és lelkileg is bántotta férje, volt, hogy az ausztrál X-Xaktor felvétele után ököllel arcon csapta. Nemcsak az életét, a karrierjét is tönkre akarta tenni. Volt párja azzal is megfenyegette, hogy kiteregeti korábbi közös házi videóikat.

Összeverte az idős asszonyt

Figyelem megrázó történet következik. Összevert és megrugdosott egy 78 éves asszonyt a támadója a Békés megyei Szeghalmon. A gyanú szerint pénz akart szerezni a nőtől, aki megzavarta a tolvajt. A férfi elmenekült, kevesebb, mint 10 óra múlva fogták el az egyik ismerősénél. Úgy tudjuk, hogy a megtámadott asszonynak a lábai törtek el.

 

Ijesztő, ahogy Zsolt őrjöngő vadállattá változik!

A Rózsa tulajdonosa teljesen elvesztette az eszét, és még attól sem riadt vissza, hogy bántalmazza a beosztottját.

A fiú, aki kezet emelt édesanyjára

Mariann azért érkezett, hogy visszaszerezze a fiát, Imrét, akivel már évek óta nagyon rossz viszonyt ápol. A fiú pár éve nagyon rossz útra tévedt, ugyanis iskolakerülő lett, és semmivel sem törődött, csak saját magával. Sőt, egy alkalommal még édesanyját is megütötte.

Keresem a családom: nehéz gyerekkorból a jótékonykodó felnőttkorig

A segítséget nagyon sok minden motiválhatja. A „Keresem a családom!” egy évvel ezelőtti műsorában Andrást ismerhették meg a nézők, aki olyan embereket támogatott, akik valamilyen oknál fogva elakadtak az életükben. Talán azért tette mindezt, mert ő is járt már hasonló cipőben.

Bilinccsel verte saját magát a tárgyaláson

Teljesen kiborult, hogy előzetesbe kerül, bilinccsel verte saját arcát a barátnője bántalmazásával gyanúsított férfi. Mentőt kellett hívni hozzá a győri bíróságra. Januárban verte meg élettársát az egyik győri boltban, amit rögzített az üzlet biztonsági kamerája. A földön ülő nőt fejbe is rúgta. Az agresszív férfi ellen 8 másik ügyben is eljárás folyik.

Bántalmazással vádolja Juhászt

Bántalmazással vádolta meg gyermekelhelyezési perében Juhász Pétert, az Együtt elnökét a volt élettársa. A nő 2016 karácsonyán, amikor állítása szerint mindez megtörtént, nem tett feljelentést. Juhász Péter most elismerte, hogy aznap este dulakodtak, de azt állítja, hogy a nő támadt rá.

Sírt, ezért ölhette meg kisfiát

Megrázó: túl sokat sírt, ezért olyan brutálisan megverte egyéves kisfiát, hogy a gyerek belehalt. A vádirat szerint az akkor is terhes nő 2016 októberében többször a földhöz vágta a gyerekét, miután nem tudta elviselni, hogy napok óta folyamatosan sírt.

Barbi egy szörnyű kapcsolatból menekült el

Rengeteg bántalmazott nő van Magyarországon, akiknek erőt adhat Barbi története. Neki és lányának sikerült elmenekülnie a szörnyűségek elől, és most egy szebb és boldogabb életet élhetnek.

Megható: világsztárok álltak ki egy bántalmazott kisfiú mellett!

A szívszorító videót már több mint 16 millióan láttak, többek között olyan hírességek is, mint például Demi Lovato, Katy Perry, Chris Evans, Andy MacDowell és ifjabb Donald Trump, akik a történet mellett nem mentek el szó nélkül.

Ludwig szelleme ismét kísért?

Ágnes és Liza azt hitte, örökre búcsút mondhatnak a rémálmoknak, de most úgy tűnik, mégsem.

Gyerekei előtt kínozta, verte élettársát

Vádat emelt az ügyészség egy kegyetlen kecskeméti férfival szemben. Az ügyészség szerint másfél hónapon keresztül válogatott módon bántalmazta élettársát. A szomszédok ebből semmit sem vettek észre…Megrázó tudósítás!

A fiú, aki feljelentette saját édesapját

Roland és testvérei évekig nézték tehetetlenül, ahogy édesapjuk, János fizikailag bántalmazta anyukájukat. Viszont ahogy Roland felcseperedett, gondolt egyet, és a rendőrséghez fordult segítségért, akik elvitték Jánost. A fiú ma sem bánta meg tettét, ennek ellenére nagyon szeretné, ha képesek lennének rendezni viszonyukat édesapjukkal.

Néhány ezer forintért verték halálra az idős asszonyt

Egy 19 éves fiatalt és társát gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy brutálisan bántalmaztak egy 87 éves nőt tatabányai otthonában. Elvették a pénzét, majd sorsára hagyták. Az asszony két nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe.

Anikó hátborzongató igazságot leplezett le

Roland és Réka 4 éve vannak együtt és két közös gyerekük is született. A fiú unokatestvére, Krisztián szerint Roland több mint húsz alkalommal is megcsalta Rékát, de Roland minden vádat tagad. A fiatal kismama úgy gondolja, hogy Krisztián féltékeny az életükre, és annyira magányos, hogy szántszándékkal próbálja megbomlasztani a kapcsolatukat. Anikó addig-addig bogozta a szálakat, míg fény nem derült a szörnyű igazságra…

Terrorizálták, ezért késelt?

Megalázták és folyamatosan terrorizálták. Ezt állítja, annak a 13 éves fúnak az anyja, akit emberölési kísérlettel gyanúsít a rendőrség. A gyerek múlt hétfőn hasba szúrta 17 éves ismerősét Kántorjánosiban a gyanú szerint. Édesanyja azt mondta, gyermekét hónapok óta rendszeresen bántalmazta és kínozta a kamasz. Erről egy videót is megosztott közösségi oldalán – amit elsőként a Blikk hozott nyilvánosságra. Szerinte fia nem akart ölni, azért ragadott kést, hogy véget vessen a megaláztatásnak.

Semmire sem emlékezett a drogtól

Nem emlékszik semmire, annyi drog, alkohol és gyógyszer volt benne. Ezt mondta az a férfi a bíróságon, aki két hajléktalant támadott meg pár száz forintért tavaly májusban Budapesten. Egyik áldozatának a fogait ütötte ki, a másikat életveszélyesem megszúrta egy késsel. Az esetet térfigyelő kamerák rögzítették.

Felfüggesztettet kaphat az apa

Felfüggesztett börtönbüntetést kaphat az apa, mert pofon ütötte fiát. A 11 éves gyerek szeme bevérzett. A bokodi férfi ellen a napokban emelt vádat az ügyészség védekezésre képtelen személy elleni súlyos testi sértés kísérlete miatt. A gyermekbántalmazásokkal is foglalkozó egyik jogvédő egyesület szerint évente 200 ezer gyerek válik családon belüli erőszak áldozatává. Közülük harmincan nem élik túl a bántalmazást.

Úgy megverte, hogy megvakult

Úgy megverte áldozatát, hogy az megvakult - most emeltek vádat a 19 éves férfi ellen, aki az ügyészség szerint februárban néhány doboz cigarettáért úgy összeverte egy nyírteleki trafik eladóját, hogy az majdnem belehalt a sérülésekbe. Maradandó sérülései lettek, elveszítette a látását. A brutális támadással vádolt férfi akár 12 év börtönt is kaphat.

Patent: Rengeteg a bejelentés

Rengeteg olyan esetről kapnak bejelentést jogvédő szervezetek, amikor a nőt bántalmazzák, majd önvédelemből visszatámad. A hét elején egy mátraverebélyi nő, akit évek óta terrorizált alkoholista élettársa, védekezésül hasbaszúrta a férfit. A Patent jogvédő szervezet szerint nemcsak fizikailag, hanem szóban és pénzmegvonással is bántalmazzák a nőket, akik gyakran nem mernek, vagy nem tudnak segítséget kérni a hatóságoktól.

Felháborító: a jó szándékú színészt sem kímélték a huligánok

Hősiesen segített bajbajutott utasokon egy fiatal magyar színész, Bács Péter. A Határ úti aluljáróban járókelőkkel kötekedtek, majd felszálltak egy buszra ahol utasokba kötöttek bele. A színész nem hagyta szó nélkül az atrocitást, rászólt a balhézókra, akik őt sem kímélték.

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

Olaj a tűzre! Újabb fejlemények Johnny Depp bántalmazási ügyében!

Azt hittük már vége a botrányoknak az egykori sztárpárt illetően, de úgy tűnik, különös részletek láttak napvilágot arról, hogy a színész valóban megütötte-e exfeleségét, Amber Heard-öt!

Terrorizálhatták a gyerekeket

Fizikailag és lelkileg is bántalmazhattak gyerekeket egy XVI. kerületi óvodában. Szülők beszéltek arról stábunknak, hogy egyikük gyerekének a kezét kötözték meg, és a száját is beragasztották, míg a másik kisfiút üvöltve küldték ki a mosdóba, mert nem tudott szépen rajzolni. A szülők feljelentést tettek, a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz. Az óvodavezető szerint a vádak nem igazak.

Volt, hogy leragasztották a gyerekek száját

Két édesapa is azzal kereste meg az RTL Híradót, hogy fizikailag és lelkileg is bántalmazhatták gyereküket egy XVI. kerületi óvodában. 

Azért büntették meg, mert nem tudott fenyőfát rajzolni

Fizikailag és lelkileg is bántalmazhattak gyerekeket egy XVI. kerületi óvodában. Szülők beszéltek arról stábunknak, hogy egyikük gyerekének a kezét kötözték meg, és a száját is beragasztották, míg a másik kisfiút üvöltve küldték ki a mosdóba, mert nem tudott szépen rajzolni.

Nem feküdt le aludni az oviban, ezért megkötözték a kezét

Fizikailag és lelkileg is bántalmazhattak gyerekeket egy XVI. kerületi óvodában. Szülők beszéltek arról stábunknak, hogy egyikük gyerekének a kezét kötözték meg, és a száját is beragasztották, míg a másik kisfiút üvöltve küldték ki a mosdóba, mert nem tudott szépen rajzolni.

Független vizsgálatot követelnek a melegjogi aktivisták

Melegjogi aktivistákat tartóztattak le Moszkvában, mert petíciót akartak átadni az orosz legfőbb ügyésznek. A dokumentum - amelyet az aktivisták szerint 2 millióan írtak alá - független vizsgálatot követel a csecsen homoszexuálisokat ért brutális kínzások ügyében. Egy orosz lap még április elején írt arról, hogy az Oroszországhoz tartozó kaukázusi köztársaságban táborokba gyűjtik, és bántalmazzák a melegeket. Csecsenföld vezetése nemcsak ezt, hanem azt is tagadja, hogy egyáltalán homoszexuálisok élnének ott.

HALÁSZ JÚLIA: „Nem szeretnék félni”

Lökdöste, elvette a telefonját és kirángatta az épületből a 444.hu újságíróját Szabó László fideszes politikus. Halász Júlia nem titkolja, hogy megrázta az eset, és nagyon megijedt, amikor rá támadtak, ugyanakkor hozzátette, hogy nem szeretne félni, azt viszont nagyon szeretné, ha kiderülne az igazság. A rendőröktől, az iskolától, és az iskola fenntartójától is azt kérték, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy az iskola belső kameráinak  felvételei ne tűnhessenek el.

Fókusz 2017-04-19


szerző:
2017.04.19. 17:25
Olyan sérüléseket okozott gyermekének, hogy meghalt

Nem érzi magát bűnösnek – ezt mondta a bíróságon az a recski férfi, akit azzal vádolnak, hogy olyan sérüléseket okozott a gyerekeinek, hogy az egyik meghalt, a másik maradandó károsodást szenvedett. Tavaly nyáron holtan vittek szülei orvoshoz egy két hónapos kisfiút. Azt mondták, kiesett a babakocsiból. Az apa ellen indult eljárás, és kiderült, a családtól korábban a nagyobbik gyereket már elvették bántalmazás miatt. 

Egy napig menekült gyerekeivel

Egy napig menekült gyermekeivel az a nő, aki brutálisan megverte hatéves kisfiát – mindezt videóra is vette egy ismerőse. A felvételt elsőként az RTL Híradóban mutattuk meg. Az nem derült ki, miért bántotta a gyermeket, de miután megtudta, hogy a verést mobillal felvették, mindkét gyerekével elmenekült. Egy nappal később egy közeli településen fogták el Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében. A rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz, a gyerekeket nevelőszülőknél helyezték el.

Videón a brutális gyerekverés

Videón a brutális verés! Üti, rúgja és többször a földhöz veri hat éves kisfiát egy nő. Híradónk megszerezte a mobillal rögzített videót, amin a 27 éves nő kegyetlenül megveri gyerekét. Az anya ellen büntetőeljárás indult, a bíróság hétfőn előzetes letartóztatásba helyezte. Megrázó felvétel következik!

Nincs meg a kellő bizalom

Sem társaik bántalmazásáról, sem az őket ért szexuális zaklatásról nem mertek nyíltan beszélni a gyerekek még a gyermekjogi képviselőjükkel sem. Erre jutott az ombudsman, miután a bicskei gyermekotthonban vizsgálódott. Az alapvető jogok biztosa szerint a feladatra nem megfelelően felkészített munkatársak miatt is előfordulhat, hogy sokáig következmény nélkül maradhatnak visszásságok az intézményekben. A Házon kívül című műsorban beszélt arról néhány egykori lakó, hogy a bicskei otthon igazgatója szexuálisan zaklatta őket - a férfi azóta előzetesbe került.

Maja már sosem lesz olyan, mint rég?

Éppen egy reggeli numerát bonyolított Kristóf, amikor rendőrök jelentek meg: és közölték, hogy megtalálták Maját Szombathelyen, és most egy budapesti kórházban van...

 

Menekültek kínzásáról beszélnek

A menekülteket rendszeresen megverik, megalázzák, kínozzák és kutyákat uszítanak rájuk a magyar rendőrök a szerb-magyar határon - ezt állítja egy svéd napilap. A lapnak nyilatkozó orvos interjút adott az RTL Híradónak is, és azt mondta: tavaly nyár óta egyre többen érkeznek hozzájuk ütlegeléstől, rugdosástól, kutyaharapástól keletkező sebekkel. A kormány visszautasítja, hogy bántalmazzák a menekülteket, de a Helsinki Bizottság szerint tavaly óta félezer esetben panaszkodtak erre a határon lévő menekültek.

Életükért könyörögtek a nők

Életükért könyörögtek a nők a forgatáson, egy év hat hónap börtönt kapott a szado-mazo filmes! A bíróság korábban felmentette a testi sértés vádja alól, másodfokon azonban bűnösnek találta a felnőtt filmeket készítő férfit. A mostani ítélet szerint 7 éve egy újpesti épületben két nőt súlyosan bántalmazott. Az ügynek azonban még mindig nincs vége. A filmes fellebbezett, így a harmadfokú bíróság is tárgyalja a történteket.

8. rész - A férfi, akit volt barátnője gyermekbántalmazással vádol

Zoltánt megvádolja az exbarátnője, Szonja, hogy bántalmazta a közös lányukat, az ötéves Melindát. Zoltán tudja magáról, hogy ártatlan, és úgy gondolja, hogy a nő csak ürügyet keres arra, hogy a lányát távol tartsa tőle...

Amíg nem folyik vér, magánügy

Enyhítette az orosz parlament a családon belüli erőszak büntethetőségét. Ha Vlagyimir Putyin is jóváhagyja a törvénymódosítást, a jövőben a családtagok bántalmazása csak akkor minősül bűncselekménynek, ha súlyos testi sértést okoz. Az intézkedés, támogatói szerint segíteni fog egyben tartani a családokat. Egy 2010-es ENSZ jelentés szerint Oroszországban évente 14 ezer asszony hal bele, hogy a férje vagy más rokona bántalmazza.

Válogatott kínzásokat élt át

Nem érti a nagymama, hogyan kaphatott csak felfüggesztett börtönbüntetést az a nő, aki éveken át verte nevelt lányát a Csongrád megyei Felgyőn. A kislány Híradónknak arról beszélt, hogy fojtogatta, sőt, egyszer az ágyneműtartóba is bezárta nevelőanyja. A bántalmazásokra akkor derült fény, amikor a vád szerint a nő arcon rúgta a gyereket és annak eltört az orra. A kislányt azóta a nagymamája neveli. A nevelőanyát hétfőn ítélték el jogerősen.

Berényi Ági teljesen összetört

A lelkileg összetört nő nem bírja már titkolni szomorúságát, dühét és félelemét. Gizi jól látja, hogy valami nem stimmel Ágival, így nem is vár sokat, egyenesen rákérdez Ludwigra. 

Berényi Ági: „Az erőszaknak több formája van”

A megfélemlített nő pontosan jól tudja, mit jelent az, hogy erőszak. Indulatait, félelmeit már nem is bírja takargatni, így Gizi jogosan vonja kérdőre a rémült asszonyt.

Akármiért elvehetik a gyereket?

Adott egy nemzetközi egyezmény, amelyet 2011-től kezdve lehetett aláírni, Magyarország 2014 tavaszán aláírta, de azóta sem képes ratifikálni. Az egyezmény a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szól, Isztambuli egyezmény néven közismert és 2014 augusztusában lépett életbe, miután megfelelő számú ország ratifikálta. Magyarország miért nem?

Lilu: „Büszke vagyok arra, hogy 40 éves nő vagyok”

A Keresem a családom műsorvezetője élvezi korának nőiességét, miközben karrierjében is óriási változások mentek végbe. A nem mindennapi műsort fél Magyarország követi nyomon kedd esténként, melyek szinte minden esetben szívszorítóak és lélekszaggatóak.

Te kit választanál Brad Pitt-et vagy Angelina Jolie-t?

Mióta felröppent a hír, hogy Hollywood álompárja elválik, azóta az a kérdés foglalkoztatja a világot, hogy vajon kihez kerülnek a gyerekek. Most végre kiderült!

Story Extra 2016-11-08


szerző:
2016.11.08. 16:55
Belehalt a brutális erőszakba

Feltételesen is csak 35 év múlva szabadulhat a brutális erőszakoló. A bíróság szerint a férfi olyan kegyetlenül erőszakoskodott volt párjával, hogy az asszony belehalt a bántalmazásba. A gyilkosság két évvel ezelőtt történt, a nőt otthonában találták meg vérbe fagyva. A vádlott utolsó szó jogán arról beszélt, hogy ártatlan.  

Uniós pénzből újulnak meg a krízisközpontok

Három milliárd forint segítség a kapcsolati erőszak áldozatainak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentette, hogy európai uniós pénzből fejlesztik a kríziskezelő szolgáltatásokat. Egyebek között új központok nyílnak, ahol menedéket találhatnak a bántalmazott családtagok. A krízisambulanciákon pedig azok kaphatnak segítséget, akiket nem fizikailag, hanem lelkileg bántalmaznak.

Fókusz 2016-09-13


szerző:
2016.09.13. 17:25

Ludwig visszatért!


szerző:
2016.09.08. 22:05
Ludwig visszatért!

Ági jól sejtette, hogy készül valami, ugyanis Félix lakásában meglátja férjének fényképét. A fiatal nő rossz érzése nem volt hiába való, a semmiből hirtelen előkerült Ludwig, aki jól meg is ijesztette a nőt. 

Ludwig: „Meglepetés!”


szerző:
2016.09.08. 22:05
Ludwig: „Meglepetés!”

Jól érezte Ági, hogy valami nincs rendben, és azt is, hogy Félix készül valamire. Nem kellett sokat várnia a nőnek, és hamar kiderült, mit is szervezett a férfi a háta mögött.

Két hivatal is felelős a kisfiú haláláért

Hibázott a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat is a recski csecsemő halálának ügyében - ezt állapította meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának vizsgálata. A kéthónapos kisfiú júniusban azért halt meg, mert apja nyugtatószerek hatása alatt elejtette őt, a gyermek feje először a kályha sarkába, majd egy téglának csapódott. A szülőktől akkor már elvették idősebb gyermeküket, akit bántalmaztak. A vizsgálat szerint a gyermekjóléti szolgálat nem mérte fel jól a csecsemő helyzetét.

Messze még a vége


szerző:
2016.07.29. 18:00
Messze még a vége

Johnny Depp felesége, Amber Heard májust közepén adta be a válókeresetet férje ellen, de még nagyon távolinak tűnik bármiféle egyezség. Mint ismert, a modell azt állította, egész kapcsolatuk alatt félelemben élt, és Depp többször is bántalmazta fizikailag. A súlyos vádakkal szemben a színész mellé állt két korábbi partnere is: első felesége mellett, a modell Vanessa Paradis is azt állította, Amber Heard minden vádja hazugság. A tét persze óriási: ha a bíróság Heardnek adna igazat, azzal nem csak Depp megítélésén esne csorba, hanem mindez a bankszámlájára is hatással lenne.

Gyermekbántalmazás: előzetesben a szülők

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a szülőket, akik a gyanú szerint rendszeresen bántalmazták gyerekeiket. Azt, hogy a 21 éves budapesti nő 2 éves kislányát szexuálisan bántalmazták, először a Blikk írta meg. Az anyát és a 18 éves nevelőapát könnyű testi sértés gyanújával vették őrizetbe pénteken. Ha kiderül, hogy közük van a szexuális bántalmazáshoz, akár 10 év börtönt is kaphatnak. Figyelem, megrázó történet!

Elnézik a rendőrök a túlkapást?

A Ligetvédők és ellenzéki pártok szerint sokszor figyelmen kívül hagyja a rendőrség a biztonsági őrök viselkedését a Városligetben. Egyre több videó kerül elő, amin a tüntetőket fellökik, bántalmazzák. Jogvédők szerint több esetben is felmerül a jogsértés gyanúja. A beruházást irányító cég hétfőn dönt az őrző-védők szerződéséről. Az Együtt a belügyminiszterrel vizsgáltatná ki, miként fordulhat elő, hogy a biztonsági őrök utasítják a rendőröket.

Napokig bujkált, miután megverte élettársát

Előzetesbe került az a pécsi férfi, aki a gyanú szerint várandós élettársát úgy megverte a hét elején, hogy a nő életveszélyes állapotban került kórházba. Két napon át bántalmazta a nőt az utcán és otthonukban, majd a lépcsőn hagyta meztelenül, ahol a szomszédok találtak rá. A férfi napokig bujkált, pénteken hajnalban fogták el a rendőrök, ma pedig előzetesbe került.

15 éves lányt erőszakolt meg

Autóba zárta, majd megverte és megerőszakolta áldozatát egy férfi. A 15 éves lányt az egyik budapesti pályaudvaron szólította le. A lány beült a férfi kocsijába, aki Sződligetig el is vitte, ott egy elhagyatott erdős részen bántalmazta. A férfit végül Kecskeméten kapták el, most előzetes letartóztatásban van.

Pánik riasztót kaptak mentősök

Pánikgombot kaptak a mentők és mostantól az önkormányzati rendészek is mennek velük a helyszínre Budapesten, ha a személyzet veszélyben érzi magát. A mentőápolók közfeladatot látnak el, így aki rájuk támad, börtönbe is kerülhet. Évente átlagosan több mint 50-szer támadják meg a mentőket. A csepeli bíróságon egy újabb ilyen ügyet tárgyaltak: egy részeg férfi vert meg két mentőst.

Megverte a várandós élettársát

Kritikus az állapota annak az asszonynak, akit a gyanú szerint élettársa vert meg Pécsen. A férfi a rendőrök szerint napokon át verhette a nőt, akit végül életveszélyes állapotban vittek kórházba szerdán. Támadóját hajnalban fogták el a rendőrök, azóta őrizetben van. A rokonok szerint a nő várandós és a férfi nem először bántotta.

Lemondott az asszonyverő polgármester

Lemondott Fülöpháza polgármesteri tisztjéről a vak komondorról elhíresült Balogh József, miután kedden jogerősen, felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért megverte a feleségét, aki akkor még az élettársa volt. A volt fideszes parlamenti képviselő sokáig tagadta, hogy bántotta az asszonyt, de később beismerte, hogy ő ütötte meg. Híradónknak ma azt mondta: lemondása után is a faluért szeretne dolgozni.

Megalázták a kislányokat az iskolában

Le kellett tolniuk az alsóneműt, hogy kiderüljön, ki piszkította össze a lányvécét. A Blikk szerint erre kötelezte Dömsödön az alsós diáklányokat több tanár és a takarítónő is. Az intézményvezető és KILK is vizsgálódik. A gyermekjogi szakértő szerint ez bántalmazásnak számít.

Börtönbüntetést kapott Balogh József

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott Balogh József, Fülöpháza polgármestere, mert három éve részegen megverte az élettársát. Az akkor még fideszes képviselő sokáig tagadta a bántalmazást. Először azt nyilatkozta, hogy a vak komondorjuk rontott rá az asszonyra. Később azonban részben beismerte, hogy bántotta a nőt. A botrány kirobbanása után a Fidesz kizárta Baloghot, most pedig a polgármesteri székből is távoznia kell.

Családon belüli erőszak: három nő megrázó vallomása

A családon belüli erőszak áldozataira jellemző az alacsony önértékelés, a negatív énkép, a bizalmatlanság, és az intim kapcsolatok megteremtésének nehézsége. Vannak olyanok is, akik teljesen elszigetelődnek. Ráadásul a bántalmazottak sokszor maguk is bántalmazóvá válnak.

Recski gyerekhalál: már vizsgálták a családot

Halála előtt már vizsgálta a gyámhatóság, hogy a szülők veszélyeztetik-e gyereküket, ezt az RTL Híradó kérdésére közölte a Heves Megyei Kormányhivatal a kéthónapos recski kisfiú halála kapcsán. Korábban úgynevezett védelembe vételi eljárást indítottak, de a kisfiú haláláig nem merült fel, hogy a szülők bántalmazták, vagy veszélyeztették volna gyermeküket. Pedig a kisfiú nővérét korábban a nagymamánál helyezték el, ugyanis az apa ellen a nagyobbik gyerek bántalmazása miatt tavaly óta eljárás folyik.

BOKSZEDZŐ: „Azt mondta, hogy aki kicsit üt, azt ő fogja összeverni”

Híradónknak nyilatkozott egy korábbi válogatott bokszoló, akit még 13 éves korában edzett a férfi. Kérte, hogy ne legyen felismerhető. Állítása szerint előfordult, hogy büntetésből szíjjal kellett verniük egymást a gyerekeknek.

Erőszak? – Megszólalt Johnny Depp lánya

Gyűrűzik a botrány a színész magánélete körül. Válásról, bántalmazásról, drogról és alkoholproblémákról beszél a sajtó.

Bántalmazással vádolja felesége a sztárt

100 méterre sem közelítheti meg Johnny Depp a feleségét. Amber Heard színésznő távoltartási végzést kért és kapott a bíróságon. Férjét bántalmazással vádolja, azt állítja, egész kapcsolatuk alatt fizikailag és lelkileg terrorizálta Depp. 15 hónapnyi házasság után válnak.

Csak az apák erőszakosak?

Halálra éheztettek egy másfél éves kislányt Gyöngyösön. Brutális és kegyetlen bántalmazás, ilyenek ellen is kampányol az ENSZ gyermekjogi szervezete, az UNICEF magyar bizottsága adónk egy százalékát kérve. Kampányvideóikban a gyerekek bántalmazására hívják fel a figyelmet, meglehetősen szokatlan és megosztó tartalommal.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való