KERESÉS search-close

amputáció

33 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "amputáció"

Daganat miatt kellett amputálni a 21 éves focista lábát

Rosszindulatú daganat miatt amputálni kellett egy 21 éves Békés megyei focista egyik lábát. Orsós Krisztiánt néhány napja operálták meg. Bár a protézisét fizeti az állam, a további kemoterápiás kezelések sokba kerülnek, amit családja nem tud kifizetni. Klubja ezért most gyűjtést indított a fiatalnak.

Európában nálunk van a legtöbb amputáció!

Kevés az orvos, de a beteg és az egész ellátórendszer is hibás lehet, amiért Magyarországon végzik a legtöbb amputációt Európában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra felére csökkenti az amputációk számát. De mégis, kik vannak veszélyben?

Bionikus kézre lenne szüksége a fiatal szakácsnak

Éjjelente arról álmodik, hogy újra vendégeknek főz – ezt mondta Híradónknak az a fiatal szakács, akit tavaly nyáron gázolt el egy villamos Budapesten. Életveszélyesen megsérült, szinte az összes ujját amputálni kellett. A megoldást egy úgynevezett bionikus kéz jelentené számára. Ehhez azonban két és fél millió forint önrészt kellene kifizetnie. Csakhogy erre nincs pénze, mert azóta sem tud dolgozni.
Ha segíteni szeretne Gál Zoltánnak, írjon nekünk a rtlhirek@rtl.hu címre.

Szívszorító: ha nem tudja kifizetni a protézisét, nem tud járni

Alföldi Melinda nagyon nehezen mozog. 11 éve amputálták a bal lábát, azóta protézissel él. A most 37 éves anyuka kálváriája 2003-ban egy talpfájással kezdődött. 2007-ben térd alatt amputálták a lábát. A fiatal nő minden nehézség ellenére szó szerint újra talpra állt, most azonban kilátástalan helyzetbe került.

KÁLVÁRIA: „Sosem gondoltam volna, hogy egyszer segítséget kérek”

Alföldi Melinda kálváriája 23 éves korában, egy talpfájással kezdődött. Lábát térd alatt amputálni kellett, s bár azóta szó szerint újra talpra állt, most mégis kilátástalan helyzetbe került – a protézisét, amivel aktív életet élhet, 2-3 évente cserélni kellene, az új végtag 8 millió forintba kerül, Melindáék azonban ezt nem tudják előteremteni.

Ki kell költözniük a gyerekekkel

El kell hagynia az önkormányzati bérlakást Lakatos Viktor családjának. Ő az a négy éves kisfiú, akinek tavaly mindkét a lábát amputálták agyhártyagyulladás miatt. Bár kérték a szerződés meghosszabbítását, a 20. kerületi önkormányzat képviselőtestülete elutasította.

Már újra tud mosolyogni


szerző:
2018.02.11. 18:27
Már újra tud mosolyogni

Egyre jobb kedve van, és már sokat mosolyog az a 4 éves kisfiú, akinek amputálni kellett mindkét lábát a tavalyi agyhártyagyulladása után. A kezén pedig több ujját is elvesztette a kis Viktor.  Miután itt a Híradóban bemutattuk történetét, rengetegen segítettek a családnak.

Agyhártyagyulladás miatt kellett amputálni a kisfiú lábait

Agyhártyagyulladás miatt kellett amputálni egy kisfiú lábait és kezének ujjait - a három éves gyermeket hiába vitték belázasodása után azonnal mentővel kórházba, keringési rendellenessége miatt muszáj volt műteni. Szülei most azt szeretnék, ha a védőoltás ingyenes lenne, hiszen csak ezzel lehet megelőzni a fertőzést. A teljes védettséget biztosító oltás azonban akár százezer forintba is kerülhet jelenleg.

Fókusz 2017-05-17


szerző:
2017.05.17. 17:25

Újra versenyezni akar


szerző:
2017.05.07. 18:30
Újra versenyezni akar

Pár hete még az életéért küzdött, most pedig azt tervezi, hogy ismét versenyautóba ül. A 18 éves brit fiú, Billy áprilisban szenvedett súlyos balesetet egy angliai, Forma 4-es futamon. Térdtől lefelé mindkét lábát amputálni kellett. Barátai, sőt Forma 1-es sztárok is biztatatták, hogy ne adja fel.

Fókusz 2017-05-02


szerző:
2017.05.02. 17:25

Fókusz 2016-10-25


szerző:
2016.10.25. 17:25
Húsevő baktérium támadta meg

Szobatársa húsevő baktériummal fertőzte meg, nekik pedig senki sem szólt. Ezt állítja egy mosonmagyaróvári nő családja. Az asszonyt Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky kórházban érszűkülettel műtötték és bár az operáció sikeres volt később amputálni kellett a lábát – tudta meg a Bors. Férje és fia azt állítják, hogy a kórházban nem mondták meg nekik, hogy mi a baj. Végül úgy döntöttek, hogy hazaviszik és helyben kezeltetik. Az asszony mintegy két hónapja fekszik a mosonmagyaróvári kórházban.

Indokolatlanul sok az amputáció

Háromszor annyi amputációt végeznek Magyarországon, mint a világ többi országában. Ez derül ki egy magyar kutatásból. Erről elsőként a Webbeteg írt. A Rezidensek És Szakorvosok Szakszervezetének elnöke azt mondta Híradónknak, ennek például az az oka, hogy kevés az érsebész az országban, de az is baj, hogy a kórházak évek óta több pénzt kapnak az egészség- biztosítótól egy amputáció után, mintha elvégeznének egy végtagot megmentő műtétet. Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság minderre nem reagált.

Amputáció a kutyatámadás miatt

Amputálni kellett egy 85 éves férfi lábát, miután tegnap szomszédja két kutyája a saját kertjében megtámadta Nagyecseden. Az állatok átmásztak a kerítésen. A férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba. A kutyák otthon maradhattak, de most karanténban kell őket tartani, amíg eldől, hogy el kell-e altatni őket.

Elütötte az autó, amputálni kellett a lábát

Amputálni kellett a lábát annak az autómentősként dolgozó férfinak, akit miután egy defekthez riasztottak elgázolt egy kocsi az 710-es főúton. A férfit súlyos életveszélyes állapotban vitték kórházba. A gázoló lábtöréssel megúszta, valószínűleg nem láthatta az út szélén álló defektet kapott autót és vontatmányát.

Natasa Kovacsevics sporttörténelmet írt

Szerdán este teljesült az álma a Győr korábbi-, és a szerb Crvena Zvezda jelenlegi kosárlabdázójának Natasa Kovacsevicsnek, aki több mint két évvel bal lábának térd alatti amputációja után ismét bajnoki mérkőzésen léphetett parkettre. Ezzel ő lett az első nő Európában, aki ilyen mértékű sérüléssel hivatalos mérkőzésen játszott.

Műlábbal játszik Kovacsevics


szerző:
2015.11.12. 18:27
Műlábbal játszik Kovacsevics

26 hónappal láb amputációja után újra hivatalos mérkőzésen játszott Natasa Kovacsevics. A 21 éves kosárlabdázó még 2013 szeptemberében a győri csapat játékosaként szenvedett balesetet, amikor autóbuszukkal frontálisan karamboloztak egy autóval.

Teljesült az álma - Bajnoki mérkőzésen játszott Natasa Kovacsevics

Szerdán este teljesült az álma a Győr korábbi-, és a szerb Crvena Zvezda jelenlegi kosárlabdázójának Natasa Kovacsevicsnek, aki több mint két évvel bal lábának térd alatti amputációja után ismét bajnoki mérkőzésen léphetett parkettre. Ezzel ő lett az első nő Európában, aki ilyen mértékű sérüléssel hivatalos mérkőzésen játszott.

Mégsem kell amputálni az elütött fiú lábát

Megmentették az orvosok annak a fiatalembernek a lábát, akit villamos ütött el még vasárnap éjszaka. Először úgy tűnt, amputálni kell a lábfejét, de egy 4 órás műtéttel visszavarrták, kedden már tudta mozgatni a lábujjait. 

Új kezeket kapott a kisfiú


szerző:
2015.07.29. 18:25
Új kezeket kapott a kisfiú

Szenzációs műtét az Egyesült Államokban. Új kezeket kapott egy 8 éves kisfiú, akinek súlyos vérmérgezés miatt amputálták végtagjait két éves korában.

Exkluzív videón az orvosi bravúr! Így kapott új kezeket a 8 éves kisfiú (felirattal!)

Zion olyan dologra vágyott, amit a gyerekek nap mint nap megtesznek: hogy mászókázhasson. Csakhogy a 8 éves kisfiú ezt eddig nem tudta megtenni, súlyos vérmérgezés miatt ugyanis amputálták végtagjait két éves korában. Nemrég találtak neki donort, egy olyan családot, akik lemondtak elhunyt gyermekük karjairól. A világon most először hajtottak végre kettős kézátültetést gyereken.

Előzetes: Megtörten állt a bíróság előtt a balesetet okozó idős férfi

Megtörten állt a bíróság előtt, még el is pityeredett az az idős férfi, aki másfél évvel ezelőtt összeütközött a győri női kosárlabdacsapat buszával. A balesetnek két halálos áldozata volt, és a csapat egyik játékosának, a szerb Natasa Kovacsevicsnek amputálni kellett a lábát. Az idős kőműves újra elnézést kért a balesetért, és azt mondja, egy pillanatra nem figyelt oda, ezért ütközött neki a busznak. Hogy milyen büntetést kaphat az idős férfi, kiderül 6-kor az RTL Híradóból.

Napi Doktor: Gyógyítható a fantomfájdalom?

A fantomfájdalom az amputált végtagú betegek kilencven százalékánál fordul elő, de a nőgyógyászati kipakolások után is jelentkezhet. Sajnos gyógyszerrel gyakran alig csökkenthető, pedig a fájdalom rendkívül gyötrelmes is lehet. Egy orvos szakértő elárulta, hogy mit tehet ilyenkor a beteg és hogyan lehet megszüntetni.

Húsevő drog miatt amputálták egy lány karját

A krokodil névre hallgató szer használata borzalmas következményekkel járhat, erről beszélgettünk egy szakértővel.

Bakancsa miatt veszítette el lábát a férfi?

Haraszti Ferenc úgy véli, a munkahelyén kötelezően viselt bakancs miatt kellett amputálni egyik végtagját. Olyan sérülés keletkezett a lábán, amely nem tudott begyógyulni, végül elkerülhetetlenné vált az operáció.

A mellrák senkit sem kímél


szerző:
2013.05.14. 19:00
A mellrák senkit sem kímél

Tallós Rita színésznőnél tavaly októberben diagnosztizáltak mellrákot. Azóta túl van egy műtéten. Kemoterápiát kapott, most sugárkezelésekre jár. A beszélgetésre is éppen onnan érkezett.

Gábor Zsazsa küzd a lábáért


szerző:
2011.03.05. 10:54
Gábor Zsazsa küzd a lábáért

Hazatért a kórházból pénteken Gábor Zsazsa, aki úgy döntött, nem járul hozzá, hogy a másik lábát is amputálják.

Drámai döntés: amputálás!


szerző:
2010.01.11. 20:42
Drámai döntés: amputálás!

Erőss Zsolt megdöbbentően optimistán nyilatkozott a Fókusznak súlyos döntéséről.

Erőss Zsolt maga választotta az amputációt

A hegymászónak szombaton amputálták a jobb lábát térd alatt, miután 10 napja balesetet szenvedett.

Amputálták a hegymászó lábát


szerző:
2010.01.10. 20:47
Amputálták a hegymászó lábát

Térd alatt amputálták Erőss Zsolt, az ismert magyar hegymászó jobb lábát.

Gondolatokkal irányítható robotkéz

Műkéz, amely a gondolatokat követve cselekszik.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való