KERESÉS search-close

alvászavar

34 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "alvászavar"

Orvost is gyanúsítanak a veronai buszbaleset ügyében

Egy háziorvost is kihallgattak a hatóságok, mert a gyanú szerint tudott a veronai buszbalesetben érintett sofőr alvászavaráról, de nem küldte el időben soron kívüli vizsgálatra. Erről a 24.hu írt elsőként. Az RTL Híradónak az ügyészségen azt mondták, hogy az orvos szabadlábon van, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Nem vezethetett volna éjszaka a veronai buszbaleset sofőrje?

Az egyik legsúlyosabb alvászavarral küzdött a sofőr a veronai busztragédia során. Ezt mondta az egyik áldozat édesapja az RTL Híradónak. Krizsány László szerint a magyar orvosszakértői vélemény döbbenetes részleteket tárt fel. A buszos cégtől nem akartak nyilatkozni.

 

Alvászavar: több hónap várakozás

Van, ahol már csak jövő januárra tudnak időpontot adni alvásvizsgálatra. Csak néhány ilyen labor van országszerte, bármelyiket kérdeztük, mindenhová több hónapos a várólista.

Sokakat érint az alvászavar

Elhízást, cukorbetegséget és depressziót is okozhat az alvászavar. Ezt mondta az RTL Híradónak nyilatkozó alváskutató. Magyarországon bizonyítottan az emberek 9 százaléka küzd krónikus alvásbetegséggel, de becslések szerint a magyar társadalom 30 százalékának van valamilyen alvásproblémája. 

Életeket menthet a jó alvás

A kialvatlan, fáradt emberek országa lennénk? Miért akkora baj, ha nem pihenjük ki magunkat hosszú ideig? Minden kiderül az alvásról a riportban!

 

Kiss Ramóna ezzel a módszerrel küzdötte le az alvászavart

Nagyon sokunk életében jelen volt/van a vizsgaidőszak és a túlterheltség. Az alvászavar egyre több egyetemista életében jelentkezik problémaként, ami befolyásolja a teljesítő- és koncentrációs képességünket, pedig ezek elengedhetetlenek a tanulás során. A témával kapcsolatban Horváth Ágnes, alvástréner volt Rami és Tibi vendége.

ALVÁSZAVAROK: Hogyan alakul ki a tudattalan agresszió?

Hallottál már az éjszakai evésszindrómáról vagy az éjszakai terrorról? Sokszor ijesztő alvásproblémák rombolhatják a mindennapjainkat, és tehetik tönkre párkapcsolatunkat. Hermánné Fogarassy Éva, alvásterapeuta válaszolt a Fókusz riporterének kérdéseire.

 

Jobban szűrnék az alvászavart

Minden háziorvos szűrje a betegeit alvászavarra a jogosítvány megszerzése előtt - ezt szeretné elérni a Magyar Alvásdiagnosztikai Társaság és több háziorvos. Az adatok szerint jelenleg a háziorvosoknak csak kevesebb, mint 40 százaléka végez ilyen szűrést. A veronai busztragédia egyik áldozatának ügyvédje csütörtökön a Fókuszban arról beszélt, fültanúja volt, hogy a buszos cég vezetője kijelentette, a balesetet szenvedett buszvezetőnek is alvászavara volt. A cég közleménye szerint viszont munkatársuk nem volt apnoés, de használt egy speciális légzésmaszkot.

ALVÁSZAVAR: miért kell rá odafigyelni?

Az úgynevezett alvási apnoe az egyik legsúlyosabb alvászavar. A betegség leggyakoribb tünete a horkolás, gyógyítani nem lehet, de gyakorlatilag tökéletesen kezelhető. A betegségről Dr. Vida Zsuzsanna PhD, neurológus, somnológust (alvásszakértő orvos) kérdeztük.

Alvászavarral kezelték a busz sofőrjét

Miközben az érintetteken kívül egy ország szeretné tudni, mi okozhatta Veronánál a tragikus buszbalesetet, kiderült, hogy alvászavarral kezelték a busz vezetőjét. Utánanéztünk, mi az alvási apnoé, miért veszélyes, és volánhoz ülhet-e egy ilyen betegséggel küzdő ember?

Fókusz 2017-03-30


szerző:
2017.03.30. 17:25

Egyre rosszabbul alszunk


szerző:
2017.03.17. 18:25
Egyre rosszabbul alszunk

Egyre kevesebbet és egyre rosszabbul alszunk. Ez derül ki a legújabb kutatásokból. A magyar felnőttek harmada szenved valamilyen alvászavarban, és egyre gyakoribb ez a betegség. Ezt mondta a híradónk által megkérdezett szakértő. Az elmúlt 100 évben másfél órával csökkent az alvásidő. A kialvatlanságnak komoly következményei lehetnek, akár szívbetegséget is okozhat, de a hétköznapi tevékenységeket is befolyásolja. Az alvás világnapján a rendőrség az elalvásos autóbalesetekre hívta fel a figyelmet, tavaly csaknem 200 ilyen karambol volt az utakon. 

Mit tegyünk, ha nem alszik a baba?

A gyermekek harmadának vannak alvásproblémái. De vajon mit tehetnek a szülők? Mutatjuk a megoldást!

Itt az ideje, hogy befogjuk! A nyitott szájjal alvás árt a fogaknak!

Ha jellemzően nyitott szájjal alszik hamar megoldást kell találnia, ugyanis egy új kutatás kimutatta, hogy legalább olyan káros a fogzománcnak, mint a szénsavas, cukros üdítők vagy ha elfelejtjük megmosni!

A nők jelentős része szenved súlyos alvászavartól!

Egy újabb angol tanulmány azt állítja, hogy a nők jelentős része kialvatlan, de nem fordul orvoshoz a problémájával. Az alváshiány pedig súlyos szövődményekkel járhat.

Jövőre szigorodnak a jogosítványszerzés szabályai

Az alvás közbeni légzészavar is akadálya lehet a jogosítvány megszerzésének vagy meghosszabbításának egy új jogszabály szerint. Az intézkedés több százezer embert érinthet. Ez azt jelenti, hogy szigorúbb orvosi alkalmassági vizsgán kell megfelelnie annak, aki jogosítványt szeretne kapni, vagy meg akarja hosszabbítani a már meglévő engedélyét. Hogy pontosan mire terjed ki a változtatás és mire számítsanak az autósok arról Dr. Hantos Ádám, orvos-ügyvédet kérdeztük.

Hétvégén óraátállítás!

Hétvégén óraállítás! Vasárnap hajnali 3-ról kettőre kell majd állítani az órákat, ám a legtöbb mobiltelefon ezt magától megteszi, viszont a belső óránkat magunknak kell picit átprogramoznunk, ez viszont nem megy minsig zökkenőmentesen… Vendégünk volt Horváth Ágnes, alvástréner.

Őszi lehangoltság, vagy depresszió?

Fáradtság, alvászavar, energiahiány, szorongás. Ezeket a tüneteket az ősz beköszöntével gyakrabban érezzük. Hogy miért vagyunk deprimáltabbak ebben az évszakban és mit tehetünk azért, hogy változtassunk ezen, abban Dr. Belső Nóra, pszichiáter volt a segítségünkre.
 

Akinek légzéskimaradása van, nem kaphat jogosítványt

Akinek légzéskimaradása, más nevén légzési apnoéja van éjjelente, nem kaphat jogosítványt ezentúl. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azért döntött így, mert egyre több, tavaly egészen pontosan 290 közlekedési baleset történt amiatt, hogy az apnoés betegek egyszerűen elaludtak a volán mögött. A tárca szerint több százezer magyart érint ez a betegség.

Nyár a babával: túlélési szabályok szülőknek

Kiütések, alvászavar, szúnyogcsípés és öltöztetés – számtalan kérdés merül fel egy kisgyermekes szülőben nyáron. Egy gyermekorvos adott tippeket arra, hogyan tegyük kellemesebbé és elviselhetőbbé a kánikulát gyermekeink számára.

Som-Balogh Edina felforgatja a Mátyás király teret

A Barátok közt Kingája pár rész erejéig visszatért a sorozatba, arról kérdeztük, hogyan fogadta második családja. De érkezett hozzánk Csepregi Éva is, aki alvászavaráról mesélt, majd Hajas Lacitól kaptunk nyári frizuratippeket. S, hogy milyen témáink voltak még, az tovább olvasva kiderül!

Csepregi Éva alvászavarral küzd

Talán sokan nem is gondolnák, hogy az alvászavar mennyire súlyos probléma, mely a sztárokat sem kerüli el. Csepregi Éva is ezzel küszködik. Mióta tart és mi mindent tesz meg a pihentető alvás érdekében?

Napi Doktor: Ha jól veszünk levegőt, búcsút inthetünk az álmatlanságnak?

Állítólag egy alternatív légzéstechnika segítségével 60 másodperc alatt elalszik az is, aki nem álmos. Alvásszakértőnk segítségével jártunk utána, hogy van-e tudományos alapja az interneten keringő módszernek, és olyan további technikákról is beszéltünk, amelyekkel úrrá lehetünk az álmatlanságon.

Alvászavart okozhatnak a digitális kütyük?

Sokan nem is gondolnák, hogy a mobiltelefonok és tabletek napi több órás használata bizony kihathat az esti alvásunkra. Egy szakértő, Dr. Németh János gyermekszemész árulta el nekünk, hogy milyen hatással lehetnek szervezetünkre a digitális eszközök.

Az álmatlanság krónikája


szerző:
2015.02.24. 18:00
Az álmatlanság krónikája

Számtalan zavaró apróság létezik, amiről nem is gondolnánk, hogy befolyásolja álmainkat, mégis sokszor megzavar bennünket abban, hogy mélyen átaludjuk az éjszakát. Dr. Tóth az álmatlanság krónikáját fedi fel és sorra veszi mindazt, amit rosszul csinálhatnak azok, akik rosszul alszanak. 
 

Mit tegyünk, ha a gyermekünk alvászavarral küzd?

Szekeres Adrien kislánya éveken át küzdött alvásproblémákkal. Az énekesnő és szakértőnk adott tanácsokat, mit tehetünk annak érdekében, hogy rosszalvó gyermekeink át tudják aludni az éjszakát.

A szívroham és az álmatlanság összefügg?

Aki alvásproblémákkal küzd, hajlamosabb a szív- és érrendszeri betegségekre is, ezen pedig az altatószerek sem segítenek.

Nem véletlenül van ott a 18-as karika

Dühkitöréseket is okozhat a gyerekeknél, ha olyan véres képeket látnak, mint amilyen Moammer Kadhafi utolsó perceiről készültek.

Kevesebbet horkol az, aki többet énekel

Német szakértők szerint teniszlabdával lehet legjobban védekezni a horkolás ellen.

Halálhoz vezethet a horkolás


szerző:
2011.03.18. 15:05
Halálhoz vezethet a horkolás

A Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság szerint az éveken át tartó horkolás magas vérnyomást, szívinfarktust és stroke-ot is előidézhet.

Álmatlan éjszakákat okozhatnak a kütyük

Egy kutatás szerint nehezítik az elalvást, és nyugtalanabb éjszakához vezetnek a lefekvés előtt használt elektronikai eszközök.

Fél Kettő 10-11-18


szerző:
2010.11.18. 14:20
Fél Kettő 10-11-18

Fél Kettő: Füstmentes világnap - Évente Magyarországon csaknem 30 ezer ember hal meg a dohányzás miatt. Álmatlan éjszakák - Mi okozza az alvászavarokat és mit tehetünk ellenük? Túl a holtponton - Ismét teljes erőbedobással dolgozik Bajor Imre, vendégünk a színész.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való