KERESÉS search-close

afázia

7 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "afázia"

Kulka János Nemes Jeles László új filmjében tűnik fel!

Kulka János lassan, de biztos épül fel az afáziából, igaz, ezért rengeteget is dolgozik. A teljes visszatérés a színpadra vagy a filmvászonra még messzinek tűnik, azonban  nézők már találkozhattak a színművésszel egy alkotásban.

Kulka János betegsége mellett is ugyanaz az ember, mint régen!

A színész két évvel ezelőtt agyvérzést kapott, azonban a betegségét végtelen nyugalommal kezeli, sőt igyekszik segíteni sorstársainak. Orvosa szerint rengeteget tanulhatunk Jánostól.

Rendhagyó Portré: Varga Sarolta és Kulka János

Varga Sarolta klinikai logopédus pontosan tudja, hogyan segítsen azokon az embereken, akik nem tudják elmondani a gondolataikat. Nem véletlen rendhagyó a Portré vasárnapi adása. Sarolta ugyanis azt kérte, had legyen mellette Kulka János színművész is, legyen ez az ő missziójuk. A színész súlyos betegségből lábadozik, afáziával küzd, ezért döntöttek úgy közösen, hogy kiállnak a nyilvánosság elé, és Sarolta segítségével János megformált gondolatait megosztják a közönséggel erről a betegségről, a hétköznapokról, a nehézségekről. Tartsanak velünk a vasárnapi portréban, ahol immáron hagyománnyá válik egy-egy üzenet, így aztán Kulka János is üzent, Törőcsik Marinak!

ÉNB Karola afáziás betegek családjának segít

Az Éjjel-Nappal Budapest Karolája, a vadóc és lázadó lány. Aki ugyanakkor segítőkész, és folyamatosan jótékonykodik. Csak épp nem veri nagydobra. A stroke Magyarországon évente 40-50 ezer embert érint, ez a leggyakoribb rokkantsághoz vezető tünetegyüttes. Azon kívül, hogy a beteg súlyosabb esetben lebénul, a  szélütés különböző beszédzavarokat, úgynevezett afáziát is okozhat.

Fókusz 2017-10-31


szerző:
2017.10.31. 17:20
Így segít ÉNB Karola az afáziban szenvedőkön!

Október az afázia elleni küzdelem hónapja, az Éjjel Nappal Budapest Karolája ezért egy olyan családnak segít, ahol a feleség stroke-ot kapott és újra kell tanulnia beszélni. De mi is pontosan az az afázia, és mit lehet tenni ellene?

Milyen betegség az afázia, és miért diszkriminálják az afáziában szenvedőket?

Az afázia egy szerzett beszédzavar, ami baleset vagy betegség következtében alakul ki. Aki afáziában szenved, képtelen normális életet élni, hiszen nem tudja önállóan ellátni magát és munkát vállalni.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!