KERESÉS search-close

Zugló

69 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Zugló"

Lezuhant sétarepülő: 58 évvel a tragédia után

A városnéző légi túrákat 1961-ben betiltották Budapesten, ugyanis ebben az évben zuhant le Zugló felett egy sétarepülőgép. A katasztrófát a pilóta felelőtlensége okozta: ugyanis nemcsak potyautasokat szállított, hanem vagánykodásból a megengedetnél gyorsabban is ment, ezzel 30 ember halálát okozta.

ARCHÍV: lezuhant egy sétarepülőgép Zuglóban!

1961-ben lezuhant egy sétarepülgép Zuglóban ezzel 30 ember halálát okozva. A Fókusz archív riportjában olyan szemtanúk is megszólalnak, akik éppen csak megúszták a halálos ütközést.

Gyerekek is megsérültek a balesetben

Nyolcan sérültek meg - köztük két gyerek  - amikor tegnap délután összeütközött egy busz és egy autó Zuglóban. Az összetört kocsiból a tűzoltók és a mentők közösen emelték ki a sérülteket. Egyelőre vizsgálják, pontosan mi okozta a balesetet. Úgy tudni, hogy a kereszteződésben a kocsinak stop táblája volt, de a sofőr ezt valamiért nem vette észre.

Félmillió forintot raboltak el egy régiségkereskedőtől

Maszkban rabolták ki áldozatukat, most vádat emeltek ellenük. Az ügyészség szerint egy három fős társaság még februárban rabolt ki egy régiségkereskedőt Zuglóban. Azzal a mesével csalták el a találkozóra, hogy hagyatékot szeretnének neki eladni, de rátámadtak, megverték és késsel fenyegették. Félmillió forintot raboltak el tőle.

Patkánytanya miatt kellett falat bontani egy zuglói óvodában

Patkánytanya miatt kellett falat bontani egy zuglói óvodában, így egy csoportnak otthon is kellett maradnia - erről az Index adott először hírt. Az ügyből politikai vita robbant ki a kerületben: Zugló párbeszédes polgármestere, Karácsony Gergely szerint a cég nem tudja rendesen ellátni a feladatát. A Fidesz szerint viszont rendben halad az irtás.
A XXI. század korábban már foglalkozott a "patkány kérdéssel", itt megnézheti a riportot.

 

Borul Zugló parkolási rendszere


szerző:
2019.05.13. 21:58
Borul Zugló parkolási rendszere

Felmondja a zuglói önkormányzat a parkolási szerződéseket a kerületben, és a rendszer üzemeltetését saját kézbe veszi a kerület.

Autóval vontattak el egy lerobbant trolit Budapesten

Autó vontatott odébb egy lerobbant trolit Budapesten. A nem mindennapi esetről videó is készült. A troli az egyik zuglói kereszteződésben vesztegelt és feltartotta a forgalmat. Egy autóversenyző éppen arra járt és felajánlotta a segítségét, amit a troli vezetője elfogadott.

Zugló nem ad helyet az ARC óriásplakát kiállításnak

Zugló nem ad helyet az ARC óriásplakát kiállításnak, így döntött az önkormányzat illetékes bizottsága. A kiállítás az elmúlt 17 évben az 56-osok terén volt, a szervezők most oda nem kaptak engedélyt.

Bottal verte be a mentőautó hátsó szélvédőjét egy férfi

Mentőkre támadtak Budapesten! Bottal verte be a mentőautó hátsó szélvédőjét egy férfi Zuglóban. A kerületben lomtalanítást tartanak, a kocsi a szemétkupacokat kerülgette, amikor az egyik lomtalanító miatt lassított. A férfi valószínűleg ideges lett a sziréna miatt, ezért támadt a mentőkre. Elmenekült, de nem sokkal később elfogták a rendőrök.

PÁRTELNÖKI INTERJÚ: Beszélgetés Karácsony Gergellyel

Karácsony Gergely a Párbeszéd-MSZP szövetség miniszterelnök-jelöltjeként az ellenzéki összefogás egyik élharcosa volt a kampányban, mostanában leginkább Zugló polgármestereként vesz részt a közéletben. "Pártelnöki interjúk" sorozatunkban erről és az összefogás további esélyeiről is kérdezte őt Kéri Barna.

Háborognak a zuglóiak a parkolás miatt

Káoszt okozott Zuglóban az új parkolási rend, ezt mondták a kerületben élők egy lakossági fórumon. A 14. kerületben több helyen is fizetős övezetet alakítottak ki, emiatt sok autós hétköznap a kertvárosi részen parkol. De az 56-osok terén és az Állatkerti körúton nemcsak a fizetés miatt bosszankodnak az autósok.

Kormánypárt-Ellenzék: 1-1

Egy kormánypárti és egy ellenzéki sikert hozott a vasárnapi időközi választás Budapesten. Józsefvárosban egy képviselő visszaadta a mandátumát, ezért írtak ki választást. Itt a Fidesz-KDNP-s jelölt kapta a legtöbb szavazatot. Zuglóban pedig egy éve eltűnt egy szocialista politikus, akiről azóta sem lehet tudni, mi történt vele. Az új képviselő az MSZP, a DK és a Párbeszéd közös jelöltje lett.

Mindent felvett a térfigyelő

Kocsikázni szeretett volna az a két fiatal, akik megpróbáltak feltörni egy autót Zuglóban. Nem vették azonban észre a közelben lévő térfigyelő kamerát, így a rendőrök percek alatt elfogták őket. Kiderült, hogy korábban két másik kocsival is próbálkoztak, de csak az egyiket sikerült kinyitni, beindítani azonban már nem tudták.

KERTEM: Aktivisták tiltakoztak, mert kivágják a fákat

Leállították a Városligeti fák kivágását a tiltakozók.Több civil szervezet és a Párbeszéd Magyarországért aktivistái bemásztak az elzárt területre és a fák alá álltak, így akadályozták azok kivágását. Néhány fát addigra már legallyaztak vagy kivágtak.

Giccsadót vezet be Óbuda


szerző:
2016.01.29. 18:40
Giccsadót vezet be Óbuda

Giccsadó bevezetését tervezi a fideszes vezetésű óbudai önkormányzat, miután a kormány januártól elvette lehetőségét, hogy a települések beleszóljanak városképük alakításába. Évi 500 ezer forintot kellene fizetnie annak, aki a városrészben nem odailliő házat épít, így szorítanák rá az építőket, hogy betartsák a korábbi szabályokat.

Népszavazás a ligeti múzeumépítés ellen

Népszavazással akadályoznák meg a Városliget beépítését – a kérdést Zugló polgármestere, Karácsony Gergely adta be. A héten mutatták be a nyertes látványterveket az Új Nemzeti Galéria épületéről. Japán iroda tervezheti a múzeumot, a Petőfi Csarnok helyére. Karácsony Gergely szerint ezt a múzeumot is lehetne máshova építeni, a Liget Projektért felelős miniszteri biztos szerint viszont a Városligetnek mindig volt kulturális funkciója is.

Betenni és kivenni is lehet az adományokat

Újabb budapesti közösségi adomyányozó pontot alakítottak ki. A Zuglóba kihelyezett ajándékdobozba bárki beleteheti, amire már nincs szüksége, de ami másnak még nagyon is jó lehet. Könyvek, ruhák, gyerekjátékok, háztartási eszközök találhatnak új gazdára. A nyár elején nyitott első közösségi adományozói pont váratlan siker lett, ennek mintájára nyílt az új hely.

Hitler képet osztott meg a zuglói MSZP-s

Véletlenül osztotta meg Facebook-oldalán a Hitlerrel és a menekültekkel viccelődő képet Sógor László, ezt írta üzenőfalára kedd reggel Zugló MSZP-s képviselője. A kerület Fidesz elnöke lemondásra szólította fel az önkormányzati képviselőt és azt kérte a kerület polgármesterétől, hogy határolódjon el Sógor Lászlótól.

Együtt játszhatnak a sérült gyerekekkel

Együtt játszhatnak sérült és ép gyerekek azon a libikókán, amit csütörtökön adtak át egy zuglói játszótéren. Az ötlet sérült gyerekeket nevelő szülőktől származik, akik megtervezték és közösségi gyűjtésből előteremtették rá a pénzt.

A botrányairól híres fideszes felügyeli, mire költenek Matolcsy Györgyék

Drága wc-t építtetett magának, fél méterre a meglévőtől. Saját maga döntött arról, hogy az önkormányzat kivel végeztesse el a munkákat. Duplán is felvett költségtérítést, holott nem járt volna neki. Volt olyan év, hogy több mint 4 és fél millió forintot keresett havonta. Papcsák Ferencről van szó, aki a Fidesz zuglói polgármester volt négy évig. Most pedig a Nemzeti Bank költéseit felügyeli. Az egyik leggazdagabb fideszes politikus útja Szabolcsból a bársonyszékig.

Milliós végkielégítés után újra dolgozik

Több mint két és fél millió forint végkielégítést kapott, majd ismét munkába állt Zugló fideszes alpolgármestere. Rozgonyi Zoltán novemberben köszönt le, mert nem nyert az önkormányzati választásokon, de január végén már ismét alpolgármesterré választották.

Előzetes: Mintha csak kártyalap volna

Könnyedén letépte egy társasház tetejét a viharos szél Székesfehérváron, Budapesten Zuglóban is feltépte egy épület tetőborítását a vihar. Hogy milyen pusztítást végzett még a vihar, megmutatjuk hat órakor az RTL Híradóban.

Gigantikus méretű szeméthegy Zuglóban

Riporterünk nem akart hinni a szemének, amikor meglátta az óriási szeméthegyet Budapest egyik külső kerületében. Hogy került oda? Kik azok, akik mindezt hagyták? És mi fog bennünket megmenteni tőle, ha folyamatosan nő, és látszólag semmi sem történik? Ezekkel a gondolatokkal indult a nyomozásunk, és bár kaptunk válaszokat, sokkal nyugodtabbak nem lettünk! Újvári Mihály riportja.

Féltékenység miatt verhette halálra ismerősét

Féltékenység miatt verte agyon ismerősét az a férfi, akit még csütörtök éjjel fogtak el a rendőrök Zuglóban. A gyanúsított barátaival italozott, és úgy tudni, egyik ismerőse szemet vetett barátnőjére, ezért szó szerint agyonverte.

Posztháború Karácsony és a Fidesz között

Több luxusautó áll most a zuglói önkormányzat parkolójában, mint az előző polgármester idején, ezt írta Karácsony Gergelynek a kerületi Fidesz, miután a polgármester egy képen elődjének luxusautóját állítja szembe a mostani kerékpártárolóval, jelezve, hogy ő biciklivel jár dolgozni. A fideszes fotón látható autók közül szerdán kettő is bent állt az udvarban, ezekkel jár az alpolgármester és a polgármesteri tanácsadó. A polgármester azt mondta, igazából nem is a luxusautóra, hanem a parkolóra akarta felhívni a figyelmet.

„Parkolóháború” Zuglóban


szerző:
2015.05.13. 18:40
„Parkolóháború” Zuglóban

Több luxusautó áll most a zuglói önkormányzat parkolójában, mint az előző polgármester idején, ezt írta Karácsony Gergelynek a kerületi Fidesz, miután a polgármester egy képen elődjének luxusautóját állítja szembe a mostani kerékpártárolóval, jelezve, hogy ő biciklivel jár dolgozni. A fideszes fotón látható autók közül szerdán kettő is bent állt az udvarban, ezekkel jár az alpolgármester, és a polgármesteri tanácsadó. A polgármester azt mondta, igazából nem is a luxusautóra, hanem a parkolóra akarta felhívni a figyelmet.

Zugló önkormányzata leszavazta a Városliget átalakítását

A képviselők azért szavaztak a Liget programról, mert a Városliget a XIV. kerülethez tartozik. A képviselők többsége szerint az új épületekkel kevesebb lesz a zöld terület, a polgármester azt mondja, vurslivá alakul át a Városliget. Baán László miniszteri biztos szerint éppen az ellenkezője az igaz. A zuglói döntésnek érdemi hatása nincs a beruházásra, mivel arról törvény rendelkezik.

Lángolt az engedély nélküli szeméttelep

Órákig lángolt a szeméttelep Zuglóban, ráadásul néhány ott tárolt gázpalack is felrobbant. A környéken élők is a detonációkra ébredtek, volt, aki felvételeket is készített. Kiderült, hogy a területet bérlő cégnek nincs engedélye a szemét tárolására. Ráadásul nem ez volt az első tűz a telephelyen.

TŰZ: Így égett a felhalmozott szemét a zuglói telephelyen

Hajnali kettő körül hívták a tűzoltókat, 10 méteres lángok fogadták őket. 35-en dolgoztak a tűz megfékezésén.

Előzetes: Hatalmas tűz a főváros közepén

Órákig lángolt a szeméttelep Zuglóban, ráadásul néhány ott tárolt gázpalack is felrobbant. A környéken élők is a detonációkra ébredtek, volt, aki felvételeket is készített. Részletek este hatkor az RTL Híradóban.

Minimáljövedelem: blöff vagy egy új modell?

Márciustól átalakult a szociális rendszer, beleértve a segélyezést is. A juttatások egy részét állami pénzből a járások fizetik, más részüket az önkormányzatok finanszírozzák, részben állami forrásból, részben saját költségvetésükből. Ha akarják, akár új adókat is kivethetnek. Országszerte viták zajlanak arról, hányan, hogyan és miért járnak rosszabbul illetve maradhatnak segély vagy juttatás nélkül. Budapest XIV. kerületének válasza: minimáljövedelem mindenkinek, új adó nélkül, önkormányzati költségvetésből.

Elmegyógyintézetbe kerülhet a késelő

Elmegyógyintézetbe kerülhet a zuglói kettős gyilkos. A Fővárosi Főügyészség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását és azt kérik, hogy a büntetést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kezdje meg. A gyanúsítottat hétfőn sikerült kihallgatni, az RTL Híradó úgy tudja, elismerte, hogy ő ölte meg saját szüleit hétfő éjjel.

Közpénzt a legszegényebbeknek

A kormány azt mondja, segélyt csak munkáért ad. Zugló önkormányzata ezzel szemben eldöntötte, nincstelenek márpedig nem lesznek. Mindenkinek jár legalább 26 ezer forintnyi havi jövedelem, amit az önkormányzat - új adók nélkül - a saját költségvetéséből fizet. Modell lehet? Megbeszéljük Zugló és Gödöllő polgármesterével.

Sátánnak képzelte magát, megölte a szüleit

Én vagyok a Sátán, megöltem a szüleimet – az RTL Híradó információi szerint ezt mondta a rendőröknek az a férfi, aki vasárnap éjjel megölte a szüleit. A gyanúsított maga jelentette be a gyilkosságot, majd alig egy órával később sikerült is elfogni a belvárosban.
A helyszínen mindent beismert.

 

Előzetes: „Én vagyok a Sátán, megöltem a szüleimet”

Az RTL Híradó információi szerint ezt mondta a rendőröknek az a férfi, aki a gyanú szerint vasárnap éjjel megölte a szüleit Zuglóban. A drámai részletek este hatkor az RTL Híradóban.

Fókusz 15-03-13


szerző:
2015.03.13. 19:20
Fókusz 15-03-13

Fókusz: Válságos - Még mindig életveszélyben van az a 2 éves kisfiú, aki a zuglói gázrobbanásban sérült meg! Visszatértünk a baleset helyszínre! 40 ezer! - Ennyi gyermek éhezik ma Magyarországon. Egy mozgalom egycsapásra megoldaná a problémát, a Fókuszban mondják el ötletüket! Bamba kedvencek - Beszorulnak, leszédülnek, és mindig rossz irányba szaladnak. Kutyák és macskák, akik abszolút nem értik, mit akar a gazdájuk!

Szabálytalan gázpalack robbanhatott fel

Egy szabálytalanul bekötött gázpalack okozhatta a csütörtök délutáni robbanást Zuglóban. A legfrissebb információk szerint az egyik földszinti lakásban éppen cserélni akarták az illegálisan bekötött palackot, amikor az felrobbant. A detonációban összesen kilencen sérültek meg, köztük négy gyerek.

Előzetes: Illegálisan bekötött palack okozhatta a robbanást

Szabálytalanul bekötött gázpalack okozhatta a csütörtök délutáni robbanást Zuglóban. Részletek este hatkor az RTL Híradóban.

Gázrobbanás volt Zuglóban


szerző:
2015.03.12. 19:05
Gázrobbanás volt Zuglóban

Gázrobbanás volt  Budapesten. Kilencen megsérültek, köztük négy gyerek. Egyiküket a helyszínen újra kellett éleszteni, a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba. A katasztrófavédők szerint 5 lakás lakhatatlanná vált Zuglóban, az ott élőknek sikerült időben kimenekülniük.

Négy gyerek sérült meg a gázrobbanásban

Gázrobbanás volt  Budapesten. Kilencen megsérültek, köztük négy gyerek. Egyiküket a helyszínen újra kellett éleszteni, a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba. A katasztrófavédők szerint 5 lakás lakhatatlanná vált Zuglóban, az ott élőknek sikerült időben kimenekülniük.

Gázrobbanás Budapesten: 9 sérült

Kilencen, köztük négy gyerek sérült meg, amikor robbanás történt egy zuglói lakásban. Az egyik gyereket a helyszínen újra kellett éleszteni, a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Bevezetnék a minimum-jövedelmet Zuglóban

Az országban egyedülálló módon minimum-jövedelmet adna a Zuglóban élőknek az önkormányzat. A tervezet szerint minden zuglói háztartás egy főre jutó jövedelmét nagyjából 26 ezer forintra egészítenék ki.

Baloldali belharc Zuglóban


szerző:
2015.01.22. 18:41
Baloldali belharc Zuglóban

Fideszes alpolgármestert választott maga mellé Zugló baloldali polgármestere. Karácsony Gergely a baloldali összefogás jelöltjeként győzött ősszel, és eddig a szocialistákkal kormányozta a kerületet. Most viszont az MSZP tiltakozása ellenére, azt a Rozgonyi Zoltánt javasolta alpolgármesternek, aki az előző polgármester Papcsák Ferenc idején is betöltötte ezt a posztot.

„Kevesebbet lopnak, ha több a fizetés”

Drasztikusan megemelték a képviselői tiszteletdíjakat Zuglóban, ott kapják a legtöbb pénzt a városatyák, átlagosan 390 ezer forintot. Karácsony Gergely, a kerület új polgármestere azt mondja: lehet, hogy ott vannak a legmagasabbak a fizetések, de ott fognak a legkevesebbet lopni.

Nincs a költségvetésben a múzeumi negyed

Nem szerepel a jövő évi költségvetésben a Városligetbe tervezett múzeumi negyed 150 milliárd forintos tétele. A kulturális államtitkárságnál azt mondják, amíg nem fogadják el a költségvetést, addig változhatnak a tervezetben lévő számok.
 

Több szavazólap volt, mint ahányan voksoltak

Meg kell ismételni az az önkormányzati választást Zuglóban. Így döntött a helyi választási bizottság miután két szavazókörben is tisztázatlan eredetű szavazási íveket találtak az urnákban.

Fejenként félmilliót kapnak a hajléktalanok

Fejenként félmillió forint kártérítést kap 6 hajléktalan, mert 2011-ben minden figyelmeztetés nélkül dózerolta le kunyhóikat a zuglói önkormányzat.
 

Zuhogó esőben gyalogolnak ebédelni

Ötszáz zuglói gyerek gyalogol a szakadó esőben minden nap fél órát, hogy ebédelhessen. Tanévkezdésre ugyanis nem készült el a Mező Ferenc iskola ebédlőjének és tornatermének tetőfelújítása. Az Együtt-PM szerint a felújítást végző cég nem véletlenül kapta a munkát, a vezetői ugyanis jó kapcsolatban vannak Papcsák Ferenc polgármesterrel.

Az interneten ismerkedett meg gyilkosával a zuglói asszony

Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a meggyilkolt nő egy internetes oldalon beszélte meg a találkozót a férfival, aki péntek este rátámadt és megölte.

Előzetes: Interneten ismerkedett meg áldozatával


Híradónk úgy tudja, hogy a 47 éves nő egy internetes oldalon beszélte meg a találkozót a férfival. Péntek este az asszony zuglói lakásában történt a gyilkosság. Az esti RTL Híradóban megszólalnak szomszédok.
 

Rejtélyes gyilkosság Zuglóban


szerző:
2014.09.14. 14:47
Rejtélyes gyilkosság Zuglóban

Megöltek egy nőt Zuglóban. Albérletében találtak rá pénteken, a Kalapács utcában. A rendőrség egészen másnap hajnalig helyszínelt. Az utcát lezárták. Hogy mi történt, egyelőre nem tudni pontosan.

Lángoló lakásukból menekültek hajnalban

Zuglóban, egy ház ötödik emeletén tűz ütött ki és pillanatok alatt szétterjedt a füst az egész házban.

Két helyen csaptak fel lángok


szerző:
2011.10.09. 09:49
Húszmilliót rabolt a pénzszállítótól

A bűncselekmény Zuglóban, az Egressy úton történt. A támadó gázspray-vel fújta le az alkalmazottat, majd a pénzt megszerezve elmenekült.

Robbantással fenyegetőztek koldusok Zuglóban

Az egyház elleni hangulatkeltésnek tartja a Szentlélek Plébánia vezetője azt, hogy vasárnap valaki egy gránátot tett a sekrestye bejáratához.

Pénzbüntetést kapott Papcsák


szerző:
2011.03.22. 11:52
Pénzbüntetést kapott Papcsák

Negyedmillió forint pénzbüntetésre ítélte a Fidesz frakció etikai bizottsága a volt elszámoltatási kormánybiztost.

Tanácsadókkal a tanácsadók ellen

Papcsák Ferenc, korábbi elszámoltatási felelős szerint, aki az általa kötött szerződéseket támadja, az a zuglói elszámoltatást akadályozza.

Vihar a tanácsadói szerződések körül Zuglóban

80 millió forint értékben kötött tanácsadói szerződéseket Zugló fideszes polgármestere - állítja Várnai László. Papcsák Ferenc bírósághoz fordul.

Háborúvá fajuló mélygarázs-ügy Zuglóban

Évekig mérgezte a családot a mélygarázsból feljövő szén-monoxid.

Ki lehet a zuglói Fülig Jimmy?


szerző:
2011.01.21. 18:47
Ki lehet a zuglói Fülig Jimmy?

Soha senki nem látta, csak kézzel írott javaslatai érkeztek meg postán, és ezért az önkormányzat havi 400 ezer forintot utalt át a rejtélyes férfinak.

Fókusz Plusz 10-10-23


szerző:
2010.10.23. 19:30
Fókusz Plusz 10-10-23

Fókusz Plusz: Drámai harc a föld alatt rekedt bányászok életéért, repülőgép-katasztrófa, magyar sportolók véres küzdelme! Igaz történetek, amelyekben hollywoodi producerek is fantáziát látnak. Egy nyugat-afrikai fiú hihetetlen története! Ashton Zuglóban nőtt fel, magyar az anyanyelve, de kint ragadt a világ egyik legszegényebb országában. Tíz éve hiába próbál hazatérni családjához, mindenütt falakba ütközik.

Radovic Dusán emlékére rúgták a bőrt

Több mint egymillió forint gyűlt össze az elgázolt rendőr emlékére szervezett kispályás futballmeccsen.

Kiplakátolta magát a körzeti megbízott

Bármilyen bejelentést szívesen fogad azoktól, akik úgy érzik, nincsenek biztonságban.

A nyílt utcán végezték ki az autóst

A piros lámpánál várakozó szír férfire több lövést is leadott támadója, aki ezután átkutatta az autót, kivett egy táskát és elmenekült.

Százmilliós tanácsadás és propaganda?

Több százmillió forint elherdálásával vádolja egymást az MSZP és a Fidesz Zuglóban, illetve Csongrád megyében.

Súlyos baleset Zuglóban


szerző:
2009.09.27. 10:47

Keresik a benzinkútrablót


szerző:
2009.06.12. 13:29
Keresik a benzinkútrablót

A biztonsági kamera rögzítette a fegyveres bűnözőt.

Pogácsával kínálta túszait a bankrabló

Őrmesteri rangban egy fegyveres testületnél szolgált korábban a zuglói túszejtő.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való