KERESÉS search-close

Zsolt

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Zsolt"

Apa és fia elszakadtak egymástól – ki lehet a hibás?

Gábor - állítása szerint - már 3 éve nem tudja elérni édesapját, nem érti, hogy miért. Azonban, amikor most újra szembekerült Zsolttal, kiderült, hogy nem mondott igazat. Akkor most ki haragszik, kire?

Szabó Zsófiék sok mindenben másként képzelték el a gyereknevelést

Mendel nappal alszik és éjjel van ébren. De Zsófi és Zsolt eddig jól bírják a gyűrődést, a Story Extra stábja pedig elkísérte a családot egy könnyed sétára.

Zsolt szerint az Ágival való kapcsolata egy

Ági még csak 23 éves, de már három gyermek boldog édesanyja. Jelenlegi párjával nincs túl jóba, és bár már nem szerelmes gyermekei apjába, szeretné helyrehozni vele a kapcsolatát. Zsolt bevallotta, hogy nagyon keveset van otthon, de nem igazán értett egyet Ági véleményével...

Story Extra 2017-08-22


szerző:
2017.08.22. 17:25
Kristóf menekül az anyja elől, aki az ő álmát akarja élni

Gabi nemcsak Zsolttal szerette volna rendezni a viszonyát, de 20 éves fiával is. Kristóf úgy érzi, hogy az anyukáját nem a jó szándék vezérli, és képtelen vele egy fedél alatt élni. A fiú képtelen hinni Gabinak, és teljesen kivan attól, hogy 47 éves anyukája egész nap telefonál, mint egy tinilány.

Gabi:

Zsolt egy társkeresőn ismerte meg előző párját, és bár kezdetben jól alakultak a dolgok, szétváltak útjaik. Zsolt túl anyagiasnak tartotta Gabit, ugyanis a nő folyton a pénzről beszélt. A válóok az volt, hogy egy madeirai utazás alkalmával Zsolt megkérte kedvesét, hogy fizesse ki saját repülőjegyét, amin Gabi iszonyúan felháborodott, és mindennek elhordta Zsoltot.

Maja már sosem lesz olyan, mint rég?

Éppen egy reggeli numerát bonyolított Kristóf, amikor rendőrök jelentek meg: és közölték, hogy megtalálták Maját Szombathelyen, és most egy budapesti kórházban van...

 

Kristóf:

Maját Zsoltnál is hiába keresik – a férfi már nem lakik a lakásában, és sehol sem találják. Kristóf estére összeomlik, és Szilvi próbál lelket önteni belé.

A rémálom folytatódik: Zsoltot kiengedik, Majának pedig nyoma vész

Reggel Maja leszaladt a pékségbe, ám nem érkezett vissza az albérletbe. Mikor Kristóf épp a keresésére indult volna, Nóra befutott azzal a hírrel, hogy Zsoltot reggel kiengedték az előzetesből...

Maja vascsővel állt bosszút Zsolton

Amikor Zsolt még Maját is megfenyegeti, és azt követeli, vonja vissza a feljelentését, Maja annyira mérges lesz, hogy a saját kezébe veszi az ügyet: egy vascsővel a kezében felkeresi Zsoltot a lakásán.

Maja:

Maja nagyon csalódott volt, amikor Nóra egy újabb fenyegetés után úgy döntött, mégsem tesz feljelentést volt barátja ellen...

Előző rész (2017. január 24.)

Barbi Alexával együtt részt vesz egy twerk tanfolyamon. Nóra egy Zsolttal történt újabb találkozó után mégsem akar feljelentést tenni. Karesz úszik a boldogságban, mikor a legjobb barátja felajánlja neki, hogy utazzanak el néhány napra a Balatonhoz.

Dia Gábornak:

Este Gábor el akarja csábítani Diát, de a sokat ígérő kezdet után Dia hirtelen mégis visszatáncol. Gábor semmit sem ért és teljesen le van törve, míg végül Dia beismeri neki, hogy mégsem tartja magához való partnernek.

Maja:

Maja reméli, hogy egy sorstársa lelt Nóra személyében, és végre el tudja kapni Zsoltot. A srác újabb dühkitörése után Nóra meggondolja magát, és elmegy Majához: vele együtt fel akar lépni Zsolt ellen és Maja ismét reménykedni kezd.

Előző rész (2017. január 23.)

Gábor nagyon készül rá, hogy randizhasson Diával. Zsolt újabb szintre helyezi a Maja elleni érzelmi zsarolását. Bori felbukkan a lakóhajón, és felkéri Paját egy fotózásra.

Következő rész (2017. január 24.)

Barbi Alexával együtt részt vesz egy twerk tanfolyamon. Nóra egy Zsolttal történt újabb találkozó után mégsem akar feljelentést tenni. Karesz úszik a boldogságban, mikor a legjobb barátja felajánlja neki, hogy utazzanak el néhány napra a Balatonhoz. 

Következő rész (2017. január 23.)

Gábor nagyon készül rá, hogy randizhasson Diával. Zsolt újabb szintre helyezi a Maja elleni érzelmi zsarolását. Bori felbukkan a lakóhajón, és felkéri Paját egy fotózásra.

Zsolt fojtogatva fenyegeti meg Maját

Kristóffal együtt felkeresik Zsoltot, és közlik vele, hogy nem vonja vissza a feljelentést. Zsoltról azonban leperegnek Maja szavai, sőt este másodszor is megkeresi Maját, és ezúttal keményen megfenyegeti, hogy vonja vissza a feljelentést, különben keservesen megbánja.

Előző rész (2017. január 19.)

Milán elhívja Lizát a grillpartira, ahol valóban kibékülnek Karesszal. Vásárlás közben Zsolt elkapja Maját. Evelin és Dani lefekszenek egymással.

Következő rész (2017. január 19.)

Milán elhívja Lizát a grillpartira, ahol valóban kibékülnek Karesszal. Vásárlás közben Zsolt elkapja Maját. Evelin és Dani lefekszenek egymással.

Majának hála, a rendőrök őrizetbe veszik Zsoltot

Maja Kristóffal együtt várja Zsoltot a törzshelyén, ahol végül is annak haverja jelenik meg, aki szintén jelen volt azon a borzasztó estén. Követni kezdik, így akaratlanul is elvezeti őket Zsolthoz.

 

 

Maja pánikbeteg lett az őt ért támadástól?

Egy vidám kocsmai kvízest során úgy tűnik, hogy Majának ez valóban sikerül. Maja jókedvű bulizása azonban rosszul végződik, amikor az egyik vendég ártalmatlan érintésétől Maja hirtelen pánikolni kezd.

Maján súlyos lelki sebeket ejtett a támadás

Maja elhatározta, hogy amilyen gyorsan csak lehet, el akarja felejteni a brutális támadást. Bár eleinte úgy tűnt, Maján nem ejtett mély lelkisebet a bántalmazás, egy ártalmatlan érintés ráébresztette, hogy sok időbe telik majd feldolgozni a történteket...

Következő rész (2017. január 02.)

Karesznek állásra van szüksége ahhoz, hogy a lakóhajón a fiatalok esedékes lakbérét ki tudják fizetni. Joe számára egyértelművé válik, hogy Barbi inkább Robi iránt érdeklődik. Zsolt hazafelé menet elkapja Maját, és brutálisan megveri.

Lássuk, hogyan értékelte a zsűri a második feladat ételeit

Miután mindenki elkészítette a kedvenc alapanyagából készült ételét, a zsűri elé vitték a kreációkat. Rozina, Ákos és Zé pedig mindent alaposan végigkóstoltak.

Így értékelte a zsűri a galambételeket

Miután letelt az idő, mindenkinek egyenként kellett a zsűri elé állnia: Kriszti, Ottilia, Márk, Pietro, Zsolt és Gábor ételét is végigkóstolták Fördős Zéék, majd pedig értékelték is őket - nemcsak az ízeket, de a találást is.

Zsolt már a feladat elején kizökkent

A versenyzőket lesokkolta Zé bejelentése, miszerint nem az a feladat, hogy lemásolják a séf galamb költeményét, hanem meg kell alkotniuk a saját galamb ételüket. Zsolt tanácstalannak tűnt a feladat kezdetekor, hiszen nem erre számított.

Mediterrán galamb

Zsolt galamb ételében voltak olyan elemek, amelyek azonnal a kukában landoltak, azonban a sült banán darabok krémes állagával, és fűszeres ízükkel betalált a zsűrinél. A galamb és a köretek aránya azonban nem sikerült jól.

A zokogó Vikit Mici szorította sarokba a sufniban

A buli hevében a villalakók énekelni kezdtek, Viki pedig annyira elérzékenyült ettől, hogy gyorsan elvonult, hogy kisírhassa magát. Persze, Tivy és Soma azonnal utánamentek, később a Sufniban pedig Krisztián és Mici is becsatlakozott a lelkiző csapathoz. A részeg Mici megpróbálta azonnal kikezdeni a zokogó Vikit, végül a fiúk szedték szét őket.

Zsolti


szerző:
2016.08.31. 22:00
Zsolti

„Egész úton ide fele azon gondolkodám, mi lesz az, amit a szőrös Jeti nekem kitalál. Verset kell írnom, nagyon eredeti, de ehhez is értek, rajtam nem fog ki. Évek óta tudom, hogy világsztárnak születtem, bekerülésemmel az RTLII nézettségét az egekbe segítem. Számomra nincs lehetetlen, a Villa nem börtön, céllal jöttem, meglehetősen humánus, ha ezentúl homit látnak, ne csak azt gondolják ronggyá használt hús. Amit én tudok, nem tudja más, ész, tehetség humor 100% szórakozás. Nem kell, hogy döntsetek, döntök helyettetek. Villa ajtó nyílj ki, Isten veletek!”

ValóVilág kvíz - Lássuk, mennyire vagy képben! (2. hét, csütörtök)

Augusztus 27-én indul a ValóVilág powered by Big Brother, ezért arra gondoltunk, hogy - kvízek formájában - veletek együtt elevenítjük fel az előző ValóVilág szériák legnagyobb pillanatait! Múlt héten a ValóVilág7-tel kezdtük a sort, most pedig a VV6 következik. Lássuk, mennyire emlékszel Aureliora, Izára, Zsoltra, Zsófira vagy éppen Krisztiánra!

ValóVilág kvíz - Lássuk, mennyire vagy képben! (2. hét, szerda)

Augusztus 27-én indul a ValóVilág powered by Big Brother, ezért arra gondoltunk, hogy - kvízek formájában - veletek együtt elevenítjük fel az előző ValóVilág szériák legnagyobb pillanatait! Múlt héten a ValóVilág7-tel kezdtük a sort, most pedig a VV6 következik. Lássuk, mennyire emlékszel Aureliora, Izára, Zsoltra, Zsófira vagy éppen Krisztiánra!

ValóVilág kvíz - Lássuk, mennyire vagy képben! (2. hét, kedd)

Augusztus 27-én indul a ValóVilág powered by Big Brother, ezért arra gondoltunk, hogy - kvízek formájában - veletek együtt elevenítjük fel az előző ValóVilág szériák legnagyobb pillanatait! Múlt héten a ValóVilág7-tel kezdtük a sort, most pedig a VV6 következik. Lássuk, mennyire emlékszel Aureliora, Izára, Zsoltra, Zsófira vagy éppen Krisztiánra!

 

ValóVilág kvíz - Lássuk, mennyire vagy képben! (2. hét, hétfő)

Augusztus 27-én indul a ValóVilág powered by Big Brother, ezért arra gondoltunk, hogy - kvízek formájában - veletek együtt elevenítjük fel az előző ValóVilág szériák legnagyobb pillanatait! Múlt héten a ValóVilág7-tel kezdtük a sort, most pedig a VV6 következik. Lássuk, mennyire emlékszel Aureliora, Izára, Zsoltra, Zsófira vagy éppen Krisztiánra!

Következő rész (2016. május 27.)

Nóra megakadályozza, hogy Miklós tisztességes legyen. Zsolt kiáll Gizelláért. Tóbiás megdöbbentő vallomást tesz Ádámnak. Vilmos nagy elhatározásra jut.

Lili és Péter félreérthető helyzetbe keveredik, amikor Zsolt rájuk nyit

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2016. május 23-i epizódjaiból!

Előző rész (2016. május 06.)

Mit szól Nóra Miklós aljas tervéhez? Lili megtudja, hogy megjelent az „utcalány” fotója az újságban. Mit szól Irma az igazi Zsolthoz? Hogyan dönt Júlia?

Júliát tetoválják a börtönben, miközben zajlik az élet a Mátyás király téren

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2016. április 25-i epizódjaiból!
 

Haller Nórát, míg Zsolt Haller emberét ejti túszul

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2016. április 22-i epizódjaiból!
 

Zsolt pisztolyt visz Nóráéknak

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2016. április 19-i epizódjaiból!
 

Előző rész (2016. április 01.)

Emília számára Zsolt tényleg csak egy hétköznapi páciens? Vajon Ádám örökre feladja az álmait? Péter túlzásba viszi a beatezést. Vajon érdemes volt Attilának előre innia a sikerre?

Emília bajba sodorja Zsoltot

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2016. március 31-i epizódjaiból!

Zsolt megtudja, hogy egy hangfelvétel megmentené

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2016. március 22-i epizódjaiból!

Következő rész (2016. március 23.)

Rudi megszegi a Zsolttal kötött megállapodását. Júlia rájön, hogy a gyerekei már nélküle is boldogulnak. Tóbiás végre segítséget kap a gyerekneveléshez. A cégtársak Miklós ellen fordulnak.

Andrea ultimátumot ad Zsoltnak Oszkárral kapcsolatban

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2016. március 3-i epizódjaiból!
 

Emília arra sétál be, hogy Zsolt dühében szétszedi a könyvtárat

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2016. február 29-i epizódjaiból!

Zsolt elsírja magát Emília előtt

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2016. február 10-i epizódjaiból!
 

Zsolt fojtogatni kezdi a börtönpszichológust, Emíliát

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2016. február 9-i epizódjaiból!
 

Zsolt leüti a cellatársát


szerző:
2016.02.01. 21:30
Zsolt leüti a cellatársát

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2016. február 1-jei epizódjaiból!
 

Zsolt úgy dönt, feladja magát.

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2015. szeptember 29-i epizódjaiból!

Krisztián közli Zsolttal, hogy Bözsi éppen fel akarja adni őket a rendőrségen.

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2015. szeptember 25-i epizódjaiból!

Ádám segítséget kér Olíviátol Zsolt letartóztatásához.

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2015. szeptember 24-i epizódjaiból!

Ádám letámadja Zsoltot, amiért fegyvert tart a házban.

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az  emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2015. szeptember 16-i epizódjaiból!

Bözsi megtudja az igazságot a fiúktól Alizról és Zsolt meglövéséről.

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2015. augusztus 24-i epizódjaiból!

Nikol meglátogatja Zsoltot a kórházban.

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2015. augusztus 13-i epizódjaiból!

Balhé a Mátyás király téren: Alíz tényleg képes lenne meglőni egy embert?

Nikol, a környék maffiózó keresztanyája védelmi pénzt akar kisajtolni Zsoltból a Rózsa bisztróért cserébe, azonban Bartha Zsoltot nem olyan fából faragták, hogy csak úgy engedjen a piti zsarolásnak. A balhéba azonban akaratán kívül Alízt is magával rántja.

Nikol fegyverrel akarja visszaszerezni az üzletrészét Zsolttól.

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2015. július 31-i epizódjaiból!

Mónika és Zsolt közelebb kerülnek egymáshoz.

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2015. július 29-i epizódjaiból!

Aliz és Zsolt rájönnek, hogy a randioldalon egymással chateltek.

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2015. július 13-i epizódjaiból!
 

Mónika megkéri Zsoltot, hogy legyen a gyereke apja.

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2015. július 8-i epizódjaiból!

Miklós és Zsolt verekedésbe keveredik Rudival és Krisztiánnal.

Barátok közt bármi megtörténhet és meg is történik! Ha újra meg akarod nézni, hogy mi történt a kedvenceddel, vagy milyen fordulatot vett a történet, akkor ne hagyd ki ezt az emlékezetes jelenetet se a Barátok közt 2015. július 3-i epizódjaiból!

Evelint elgázolja egy autó

Bécy kidobja Evelint a házából, és a lányt elüti egy autó.

Evelin látni sem akarja apját

Marci haza akarja vinni a bedrogozott Evelint, de mikor Bécy is beállít, a lány elmenekül.

Evelin a drogba menekül Bécy elől

Evelin elviteti magát Marcival az anyja lakása elé, ehelyett azonban Zsolt albérletébe költözik.

Evelinék betörnek a klubba

Evelin nekivág a városnak a barátaival, Lizával és Zsolttal, és hatalmas illegál partyt csapnak a klubban.

Ágnes szakít Zsolttal.


szerző:
2015.04.16. 22:10

D. Szabó Zsolt


szerző:
2015.04.13. 18:55

Enikő megzsarolja Zsoltot.


szerző:
2015.04.01. 21:30

Gizellát Zsolt elrabolja.


szerző:
2015.03.30. 21:30
BeleValóVilág 7 15-01-20

BeleValóVilág 7: A Belevaló izgalmas beszélgetésekkel és az összefoglalókból kimaradt jelenetekkel várja a nézőket. A műsorból mindent megtudhatnak a nézők a villalakókról!

Szintfelmérő vol 2 Aurelióval!

A villalakók után Aurelióék sem úszhatták meg a felmérést: Dorkával és Zsolttal együtt bevállalták, hogy ők is válaszolnak a kérdésekre.

Dorka és Zsolt élő adásban cívódtak egymással

Az egykori villaszerelmesek azonnal szakítottak, miután kijöttek a Villából, most azonban újra összekerültek, és minden sérelem a felszínre került.

Bartha Zsolt


szerző:
2015.01.01. 00:00
Zsolt és Aurelio együtt elemezték a Villát

Zsolt csak kapkodja a fejét, az új széria gyorsaságán. Aurelio is csatlakozott ehhez a meglátáshoz, szerinte ők ehhez a csapathoz képest nyugdíjasok voltak.

Erdei Zsolt eleget tett a jeges vizes kihívásnak

Madár néhány hete balesetet szenvedett, és meg kellett műteni. Ma már szerencsére jól van, így a profi ökölvívó világbajnok még arra is hajlandó volt, hogy kameránk előtt teljesítse a kihívást.
 

Zsolt és Aurelio belekóstoltak az éjszakai életbe

A Villa macsója, Zsolt elhatározta, hogy bevezeti barátját a budapesti éjszakába. A fiúk Aurelio nyereménylakásában találkoztak, majd nekivágtak a nagy kalandnak, a Reflektor stábja természetesen mindvégig a nyomukban volt.

Reflektor 14-05-21


szerző:
2014.05.22. 00:05
Reflektor 14-05-21

Reflektor: Zsolt és Aurelio belekóstoltak az éjszakai életbe! A Villa macsója elhatározta, hogy bevezeti barátját a budapesti éjszakába. Szívós Márton az EB-re készül. Egy ország izgult a szívműtéten átesett pólósért, aki ma már teljesen jól érzi magát és gőzerővel edz a nagy versenyre.

Reflektor 14-05-19


szerző:
2014.05.20. 00:35
Reflektor 14-05-19

Reflektor: A parkett legemlékezetesebb pillanatai és emlékezetes nyelvi lelemények a VV-ben!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való