KERESÉS search-close

Székelyföld

12 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Székelyföld"

Hagyomány és modernizáció - Székelyföld két arca

Elmaradottság, szegénység, egyszerű, unalmas falusi lét. A helyiek szerint ezeket gondolják a külföldiek Székelyföldről, és az itt élő emberekről. És van benne némi igazság: aki ide látogat, úgy érezheti, mintha kicsit megállt volna az idő. Székelyföldnek viszont van egy modern, csak épp egy ritkábban látott arca. Egy olyan arc, ahol nem csupán a lovasszekerek és a gólyák törik meg néha a levegőben is érezhető, állandó nyugalmat: hanem saját fejlesztésű drónok! Méghozzá olyanok, amik a legtöbb repülési idő világrekordját tartják egyetlen akkumulátor töltéssel.

Nissan Navara Trek-1: felfedezőúton a négykerekű erőművel

Nagy Sanyi és Borsi Gergő ezúttal egy kisebb túrára indultak Székelyföldre, négykerekű útitársuknak pedig egy hófehér Navara Trek-1-et választottak, amit útközben - természetesen - ki is veséztek.

Brutális medvetámadások Erdélyben

Már tíz embert ért medvetámadás Székelyföldön. Túlélőkkel beszélgettünk. Közben úgy tűnik, rendeződhet a medve-helyzet, a román környezetvédelmi miniszter ugyanis 140 medve és 97 farkas kilövésére vagy áthelyezésére adott engedélyt.

A teljes adást ITT nézheti meg!

Magyar diák fulladt tóba Székelyföldön

A Szent Anna tóba fulladt egy 14 éves magyar diák Erdélyben. Az alsónémedi fiú holttestét csütörtök délelőtt találták meg a tóban. Iskolai kiránduláson volt, amikor társaival felügyelet mellett fürödni indult szerda délután. Később csak a ruháit találták meg a parton.

Törzsutas: Hévíz


szerző:
2012.12.30. 12:00
Törzsutas: Hévíz

Törzsutas: A hévízi tó meleg vize a hideg napokon is jóleső fürdőzést biztosít. Ismét barangoltunk Székelyföldön és Kislengyelországban.

Törzsutas: Dél-Dunántúl és Székelyföld

Törzsutas: Előbb a dimbes-dombos Dél-Dunántúlra utazunk, majd nagyobb hegyek felé, Székelyföldnek vesszük az irányt.

Törzsutas: Harkány és Székelyföld

Törzsutas: A híres baranyai fürdővárosban, Harkányban lubickolunk, utána pedig elrepülünk Székelyföldre, ahonnan beszámolunk a nemrégiben tartott Ezer Székely Leány Napjáról, valamint csodás székely lekvárokat és szörpöket kóstolunk.

Törzsutas: Hódmezővásárhely és a Szent Anna-tó

Törzsutas: Alföld, síkság - dögunalom. Valahogy még mindig tartja magát ez a tévhit. Hogy mennyire hamis ez az elképzelés, azt Hódmezővásárhely példáján bizonyítjuk be Önöknek. Székely percek című rovatunkban pedig a Szent Anna-tóhoz látogatunk, és megismerjük a mézkészítés rejtelmeit is.

Törzsutas: Isztambul és Gyergyószentmiklós

Törzsutas: Két fantasztikus helyszínre utazunk. Először a török metropolisz, Isztambul kulináris titkai közül fedezünk fel néhányat Önöknek, majd Székelyföldre megyünk, hogy újabb látnivalókat és eredeti székely kézműves termékeket ismerjenek meg.

Törzsutas: Gödöllő és Gyimes

Törzsutas: A nagy királyi hagyományokkal rendelkező Gödöllőre és a székelyföldi Gyimesbe utazunk. Sissi, barokk pompa, sok-sok program, valamint csodálatos erdélyi hegyek, csángók és ellenállhatatlan székely házikenyér. Ezekkel várjuk Önöket!

Törzsutas: Pécs és Székelyudvarhely

Törzsutas: Adásunk első felében Európa 2010-es kulturális fővárosába, Pécsre utazunk, hogy megcsodáljuk a megszépült és megújult várost. Aztán pedig irány Székelyföld, azon belül is Székelyudvarhely. Festett bútor, Szejkefürdő és borvizek.

Reménysugár a nélkülöző erdélyi gyerekeknek

50 hátrányos helyzetű erdélyi gyerek kaphat otthont magyar állami támogatással a csíksomlyói gyermekházban a Csibész Alapítvány segítségével.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való