KERESÉS search-close

Svédország

69 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Svédország"

Választási elemzés a budapesti svéd nagykövettel - eredeti nyelven

A szélsőjobb lényegesen erősebb lett, de nem tört át a vasárnapi svéd választásokon. Senki nem akar velük kormányozni. A most kormányzó szociáldemokraták és szövetségeseik viszont csak hajszálnyival kaptak több szavazatot, mint a jobbközép pártok. Patthelyzet. A nagykoalíciónak nincsenek hagyományai Svédországban. Mi lesz? Svédország budapesti nagykövete, a karrierdiplomata Niclas Trouve úr a stúdióban, akivel a választásokról és Svédország helyzetéről beszélget Baló György.

Svéd választás: van nyertes?

Mai témánk: Svédország, ahol tegnap választások voltak. Elsőként az őszi Európában, ennek megfelelő nemzetközi figyelem közepette. Annál is inkább, mivel a menekültek és a bevándorlók ügye ennek a választásnak is központi témája volt, csak úgy, mint például a német választásoknak tavaly. A 10 milliós Svédország, a gazdag jóléti állam még 2015-ben 163 ezer embert fogadott be. Ez nem kevés társadalmi és szociális gonddal járt és jár, amit a választási eredmények is tükröznek.

Vasárnap választott Svédország

A szélsőjobboldali, bevándorlás-ellenes párt előretörése várható a vasárnapi svédországi választásokon.  Egyes felmérések szerint ők lehetnek a második legnagyobb erő a parlamentben, más felmérések szerint viszont csak a harmadik helyet szerezhetik meg. A kormányzó szociáldemokraták várhatóan eddigi legrosszabb eredményüket érhetik el, de így is győzhetnek a voksoláson.

Svéd koronaékszereket loptak

A tolvajok a 16., 17. században élt IX. Károly és felesége, Krisztina királyné felbecsülhetetlen értékű temetkezési koronáit illetve egy országalmát vitték el tegnap ebédidőben.

Háborús félelmek Svédországban

Súlyos válságokra, sőt egy lehetséges háborúra próbálja felkészíteni a stockholmi kormány Svédország népét. Csaknem 5 millió háztartásba juttattak el erről egy kiadványt.

Luxusvadászatokra járt Svédországba Semjén Zsolt

Luxusvadászatokra járt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, ezt állítja a Magyar Nemzet. A lap szerint a politikus 2012 óta öt alkalommal is Svédországba utazott, hogy kedvenc hobbijának hódoljon, egy-egy ilyen utazás 4-5 millió forintba kerülhetett.

Ezek a filmek a Testről és lélekről ellenfelei!

Az egész ország egy emberként szurkolt Egyedi Ildikó alkotásának, és sikerült is valóra váltani a várva-vált Oscar-jelölést. Na de nézzük, milyen filmekkel fog versenyezni az aranyszobrocskáért!  

Antonia Vai


szerző:
2017.10.19. 10:54

Mumus a matek?


szerző:
2017.10.10. 07:45
Mumus a matek?

Mosóczi András, e-learning projektvezető az iskolások nagy rémálmáról, a matematikáról mesélt a nézőknek: vajon miért megy ennyire nehezen a diákoknak a matek? És milyen az oktatás Svédországban? Ramiék ennek is utánajártak.

A svédek is tiltakoznak a külügynél

Egyre több ország tiltakozik a magyar kormány által emlegetett, úgynevezett no-go zónák miatt. Ezek azok a területek, amelyeket a hatóságok is alig tudnak ellenőrizni, ezért turistáknak nem ajánlott odamenni. Az októberi népszavazásra kiadott kampányfüzetben több száz ilyen külföldi területet említenek. Az angliai Southampton parlamenti képviselője nyilvános bocsánatkérést követel, a svéd konzulátus pedig azt nyilatkozta, a röplap túlságosan elfogult.

Egy ex-balerina, aki üstökösként száguld végig Hollywood egén

Ki is ő? Rémlik valahonnan az arca? Nem csoda, hiszen Alicia Vikander olyan ügyesen kúszott be az emberek tudatába, hogy fel sem tűnt: újabb sztár van születőben. Egy év alatt maga mögött hagyta a névtelenséget és máris első Oscarja felé kacsintgat!

Halott nőkkel reklámozta magát a karateklub

Teljes mértékben kimerítette a kegyeletsértés fogalmát egy svédországi karate klub legújabb reklámfogása.

Ruff Ágnes, aki unokahúgáért küzd

Ruff Ágnes hónapok óta küzd azért, hogy fogyatékos unokahúga, Fruzsina nála maradhasson Svédországban. A 20 éves lánynak meghaltak a szülei, három éve költözött Ágnes családjához, de a svéd hatóságok kiutasították arra hivatkozva, hogy Svédországnak túl nagy terhet jelent az ellátása. A lánynak augusztus végén kellett eljönnie Malmőből, egy magyar otthonba került, de nagynénje néhány nap múlva elhozta onnan. Visszavitte Svédországba, bejelentette családi vállalkozásába, egy kereskedelmi cég pedig vállalta, hogy év végéig fedezi a lány ellátásának költségét.

Magyar cica lett a legszebb a világon!

Egy kék krém burma nyert a kategóriájában néhány napja Svédországban a világkupán. Gazdái több mint 20 éve foglalkoznak a burmákkal, ez a 10. világkupa győzelmük. Azt mondták, ez az elismerés olyan, mint a színészeknek az Oscar-díj.

Jobb életet szeretne a 105 éves menekült

Egy jobb élet reményében menekült el hazájából az a 105 éves asszony, aki kedden érkezett Horvátországba és Svédországba tart. 17 családtagjával együtt indult útnak Afganisztánból 20 nappal ezelőtt. Azt mesélte, hogy amikor gyalogolni kellett, többnyire fia és unokája vitte a hátán, egyszer le is esett.

Készült az öldöklésre a svéd iskolai ámokfutó

Készült a támadásra és a nácizmussal is kapcsolatban lehetett az a 21 éves svéd ámokfutó, aki csütörtökön egy tanárt és egy diákot is megölt kardjával egy svédországi iskolában – ez derült ki a rendőrség vizsgálatából.

Magyar szemtanúja volt a vérengzésnek

Egy 14 éves magyar lány is szemtanúja volt a svédországi iskolai vérengzésnek. A maszkos támadó először Szenczi Laura osztályába kopogtatott be. Hogy a rendőrök szerint miért gyilkolt, kiderül a videóból.
 

EXKLUZÍV: Interjú a svédországi iskolai vérengzés szemtanújával

A lány az RTL Híradónak adott interjúban azt mesélte, hogy a gyerekek először azt hitték, csak Halloween-tréfáról van szó. A férfi azonban egy karddal egy osztálytársukat súlyosan megsebesítette. Később egy tanárt és egy diákot megölt, és több tanulót megsebesített, mielőtt lelőtték.
 

Darth Vader maszkban, horrorisztikus zenére gyilkolt a svéd iskolai támadó

A rendőrség szerint rasszista indítékai voltak Anton Lundin Pettersson-nak, aki tegnap karddal támadt egy svéd iskola tanulóira. A gyilkosságok után nyugodtan fotózkodott a diákokkal, akik azt hitték, a közelgő Halloween miatt öltözött be.

Halálos támadás egy svéd középiskolában

Véres merénylet egy svéd iskolában. Karddal támadt a tanárokra és a diákokra egy maszkos férfi. Egy tanár a helyszinen meghalt, egyik kollegája és két fiú megsebesültek. A támadót, akiről kiderült, hogy 21 éves, a rendőrök lelőtték, később megműtötték, jelenleg intenziv osztályon fekszik. Kórházban kezelt áldozatai közül az egyik fiatal nem sokkal ezelőtt ugyancsak meghalt, a többiek válságos állapotban vannak.

Karddal támadt iskolásokra egy maszkos férfi Svédországban!

Egy tanár életét vesztette, legalább négy diák súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy karddal felszerelt maszkos férfi megtámadta őket a Svédország délnyugati részén található Trollhättan városának egyik iskolájában. A támadót a rendőrök lelőtték.

Megerőszakolt férfiakon segítő központ nyílik Svédországban

A megerőszakolt férfiak többsége szégyelli, ami vele történt, így segíteni is nehezebb rajtuk. Svédországban most külön kórházat nyitnak számukra.

Adománnyal segítenek Fruzsinának

1 millió forinttal és adománygyűjtéssel segít a CBA és a Ments életet alapítvány Wilhelm Fruzsinának, aki szülei elvesztése után, értelmi fogyatékosként csak nagynénjére számíthat Svédországban. Ezzel a segítséggel be tudták jelenteni a családi vállalkozásba, így két év múlva megkaphatja a letelepedési engedélyt, és együtt maradhatnak. Fruzsinának csak a nagynénje van, Magyarországon pszichiátriai intézetbe került volna.

Visszaindul Svédországba és a bizonytalanságba

Még mindig bizonytalan Fruzsina sorsa. Talán emlékeznek rá, néhány hónapja a Házon kívülben is bemutattuk az értelmi fogyatékos lányt, aki évek óta Svédországban él a nagynénjével. Fruzsinát azonban azóta a svéd hatóságok kiutasították, így haza kellett volna térnie, és egy értelmi fogyatékosoknak épült otthonba került volna. De a nagynéni nem bírta otthagyni, inkább saját felelősségére visszaviszi Fruzsinát Malmöbe. Havi 7 ezer koronát, körülbelül 280 ezer forintot kell előteremtenie, hogy a lány élete végéig ottmaradhasson.

Házon kívül 2015-09-09


szerző:
2015.09.09. 23:35
Házon kívül 2015-09-09

A Házon kívül mai adásának tartalmából: Embercsempészet - alkudozás pénzről és útvonalról rejtett kamerával. Fruzsina - Visszaindul Svédországba és a bizonytalanságba.

Nagynénje akár bújtatná is Fruzsinát

Nem hagyja nagynénje Tordason, az értelmi fogyatékosokat gondozó otthonban Wilhelm Fruzsinát. A nagynéni úgy döntött, visszaviszi Svédországba unokahúgát, és ha kell, bújtatja, de nem hagyja Magyarországon a lányt.

Mégis haza kellett jönnie Fruzsinának

Nem maradhat Svédországban Wilhelm Fruzsina. A 21 éves értelmi fogyatékos árva csütörtökön érkezett Budapestre nagynénjével, akivel 3 évig Malmőben élt. A lányt a svéd állam kiutasította, mert nem akarták fizetni az ellátásának költségeit.

Svédország mégsem akarja az értelmi fogyatékos lányt

Bejárta a sajtót néhány hete a Malmőben élő értelmi fogyatékos lány, Fruzsina története. Ő az, akit ki akarnak utasítani Svédországból. Eddig csak néhány fotót láthattunk róla és a nagynénjéről. Szondi Vanda most beköltözött hozzájuk néhány napra. Elkísérte Fruzsinát iskolába, ott volt a szülinapi buliján, megismerkedett a barátaival. És közben a nagynéni még mindig nem tudja, hogy nála maradhat-e az árva Fruzsina, akit saját gyerekeként szeret.

Beilleszkedett a fogyatékos magyar lány

Megtanult svédül, iskolába jár, barátai vannak, és jól beilleszkedett Malmöben 3 év alatt az árván maradt 21 éves magyar lány. Az értelmi fogyatékos Fruzsina azt mondta, boldog kinti rokonainál, lányukat testvéreként szereti, és el sem tudja képzelni, hogy mit csinálna itthon egyedül. Miután a svéd állam ugyan nem jogerősen, de kiutasította Fruzsinát, új családján kívül a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium is segíteni próbál.

400 éve elhunyt tudós testét vizsgálták

400 évvel ezelőtt élt svéd püspök mumifikálódott testét vizsgálták meg tudósok Svédországban. A 17. században élt férfi az akkori Svédország egyik legkiválóbb tudósa volt, teste természetes módon, balzsamozás nélkül mumifikálódott.

Svédországban maradhat Wilhelm Fruzsina

Bár a magyar külügyminisztériumnak közvetlenül a svéd hatóságokkal nem sikerült megállapodnia a költségek rendezéséről, találtak más megoldást, hogy az értelmi sérült lány maradhasson. Nagynénje cégénél fog dolgozni, ami bár eddig veszteségesen üzemelt, a magyar külügyminisztérium segítségével sikerült olyan cégeket találni, akik vásárolnának a termékeiből. Így a családnak lesz annyi pénze, hogy kifizesse Fruzsina költségeit.

Fókusz 15-03-17


szerző:
2015.03.17. 19:20
Fókusz 15-03-17

Fókusz: Siker, vagy kudarc? - Hogyan érintette a kisboltok tulajdonosait és miként a vásárlókat a vasárnapi zárvatartás? Tolerancia teszt - Egy leleplező videó szerint külföldön bántó megjegyzések érhetik az arabokat és a zsidókat. Mi a helyzet nálunk? Indul a harc - Kiutasították Svédországból az értelmi fogyatékos magyar lányt. Fruzsina megmentéséért már Magyarországon is demonstráltak.

Tüntetnek Wilhelm Fruzsináért Budapesten

A Svédországban élő értelmi fogyatékos magyar lányt nagynénje szerint bármikor kitoloncolhatják. Ruff Ágnes könnyekkel küszködve mesélt Híradónknak. Azt mondta, Fruzsina nem is fogja fel, hogy elszakíthatják tőle, annyira kapaszkodik belé. Szijjártó Péter külügyminiszter úgy fogalmazott, a svéd migrációs hivatal pénzügyi kérdésként tekint Fruzsina ügyére, amire pénzügyi választ kell adni.

Fruzsina nem kell Svédországnak

Fruzsina Svédországban nem maradhat, Magyarországon nincs olyan rokona, aki gondját viselné. Malmöben élő nagynénje, Ruff Ágnes ma Budapestre érkezett.

Magyarul Balóval 15-03-16

Magyarul Balóval: Fruzsina elmúlt 20 éves, speciális nevelésre szorul, nem tudja ellátni magát. Szülei nem élnek. Állandó felügyeletre van szüksége. Nagynénjével élt Magyarországon, ám ő belefáradt. Másik nagynénjéhez utazott Svédországba, mert csak ő vállalná nevelését. De ott nem maradhat, mert a svéd állam nem kívánja ellátásának költségeit fedezni. Mi lesz vele? – kérdezzük a ma Budapestre érkezett svéd nagynénit – és egy nemzetközi jogászt.

Mi lesz Fruzsinával?


szerző:
2015.03.16. 16:05
Mi lesz Fruzsinával?

Fruzsina elmúlt 20 éves, speciális nevelésre szorul, nem tudja ellátni magát. Szülei nem élnek. Állandó felügyeletre van szüksége. Nagynénjével élt Magyarországon, ám ő belefáradt. Másik nagynénjéhez utazott Svédországba, mert csak ő vállalná nevelését. De ott nem maradhat, mert a svéd állam nem kívánja ellátásának költségeit fedezni. Mi lesz vele? – kérdezzük a ma Budapestre érkezett svéd nagynénit – és egy nemzetközi jogászt.
 

Kiutasíthatják Fruzsinát


szerző:
2015.03.11. 18:20
Kiutasíthatják Fruzsinát

Ha Fruzsinának haza kell térnie, mindenképpen el akarom kísérni. Ezt nyilatkozta híradónknak az a svéd asszony, aki közel három éve harcol azért, hogy értelmi fogyatékos unokahúgát magához vehesse. Múlt héten már felcsillant a remény, hogy Svédországban maradhat, most mégis úgy tűnik, hogy a lánynak záros határidőn belül vissza kell térnie Magyarországra.

Megoldódhat a fogyatékos lány ügye

Háromszor utasították ki Svédországból, most mégis úgy tűnik, hogy talán van megoldás arra, hogy ott maradhasson nagynéjével. Wilhelm Fruzsina történetét szerdán mutattuk be Híradónkban. Szijjártó Péter külügyminiszter akkor úgy nyilatkozott, kérni fogja Svédországot, hogy méltányosan járjanak el az ügyben.

Kiutasították Svédországból a magyar értelmi fogyatékos lányt

Hiába küzdöttek érte 29 hónapon keresztül, kiutasítanak Svédországból egy 20 éves értelmi fogyatékos magyar lányt. Fruzsinának haza kell térnie, pedig az egyetlen élő rokona az ott élő nagynénje, itthon senkije sincs. A bürokrácia áldozata lett, ha hazatér, család helyett intézetben kell nevelkednie. Czakó József riportja.

Fókusz 15-03-04


szerző:
2015.03.04. 19:20
Fókusz 15-03-04

Fókusz: Adós, fizess? - Semmije sincs, mégis egy milliárd forinttal tartozik István. Hogyan verte át egy cég, és van e kiút ebből a helyzetből? Barátságnak indult - és szerelem lett belőle. Együtt mesél románcukról az X-Faktor nyertese és a Spoon szívtiprója. Férfiak veszélyben? - Tönkretehet egy kapcsolatot, ha a nő többet keres párjánál? Mi a megoldás?

Kiutasítanák a beteg magyar lányt

Kiutasítanák Svédországból, pedig rokonai, akik a gondját viselik ott élnek. Wilhelm Fruzsina, a húsz éves értelemi fogyatékos fiatal lány segítségkérő videóját rengetegen látták már az interneten. Nagynénje, aki több mint két éve neveli, most Híradónkon keresztül kért segítséget. Azt mondja, csak azt szeretné, ha a lány velük maradhatna. És Svédországban kapná meg a megfelelő orvosi segítséget.
 

Kiutasítják Svédországból, ahol az egyetlen rokona él

Hiába küzdöttek érte 29 hónapon keresztül, kiutasítanak Svédországból egy 20 éves értelmi fogyatékos magyar lányt. Fruzsinának haza kell térnie, pedig az egyetlen élő rokona az ott élő nagynénje, itthon senkije sincs. A bürokrácia áldozata lett, ha hazatér, család helyett intézetben kell nevelkednie. Czakó József ripotja.

Esznek vagy fűtenek?- így él a legszegényebb tíz százalék

Magyarországon szegénység van.  Ez nem csak statisztikai adat, sokkal több annál. Érzelmeket vált ki, azokat pedig nem lehet kozmetikázni.
 

Statisztikai csúsztatás, vagy tényleg ennyire nagy a baj?

Magyarországon szegénység van. Ez nem csak statisztikai adat, sokkal több annál. Érzelmeket vált ki, azokat pedig nem lehet kozmetikázni.

Masszázs rendőrkutyáknak


szerző:
2014.10.20. 18:50
Masszázs rendőrkutyáknak

Masszázzsal próbálják meghosszabbítani a rendőrkutyák szolgálati idejét Svédországban. A különlegesen kiképzett német juhászok átszámítva majdnem 7 millió forintba kerülnek, ám csak 4 évig szolgálhatnak. A masszázzsal a kutyák izomzatát szeretnék kondícióban tartani.
 

Titokzatos tengeralattjárót keresnek

Helikopterekkel, aknakutató hajókkal és több mint kétszáz haditengerésszel keres a hadsereg egy titokzatos tengeralattjárót Svédországban. A svéd lapok orosz kémhajóról írnak, amely bajba került, miközben titkos akciót hajtott végre a Balti-tenger mélyén.
 

Egy ember az embertelenségben


szerző:
2013.07.26. 19:00
Egy ember az embertelenségben

Tanult az Egyesült Államokban, majd haditudósítóként megfordult a kilencvenes évek valamennyi háborús övezetében Szudántól Csecsenföldig. Csaba filmjeit milliók kísérik figyelemmel, legutóbb Indiában forgatott olyan nőkről, akik nemi erőszak áldozatai lettek!

Napi 60 perc garázsbuli, ebédidőben

A lunchbeat, vagyis a modernkori „jó ebédhez szól a nóta”, nemes egyszerűséggel arról szól, hogy az ebédszünetet kihasználva egy kicsit lazuljunk el. Kapjunk be egy szendvicset, igyunk egy kis vizet, és lényegében bulizzunk.

Kiállítóterem ellen készültek merényletre

Őrizetbe vettek Svédországban 4 embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy terrormerényletre készültek.

Egervári: Erőn felül teljesítettek a fiúk

Rudolf szerint a svédek hozzáállása csak elszántabbá tette a magyarokat, akik végül az utolsó percben rúgták be a győztes gólt.

Börtön atyai pofonért


szerző:
2011.09.02. 15:12
Börtön atyai pofonért

Bíróság elé állítják Svédországban azt az olasz turistát, aki Stockholm utcáin lekevert egy pofont a fiának.

A svédek is imádják Wolf Kati dalát

Az X-Faktor énekesnője külföldön is nagy népszerűségnek örvend. Legutóbb Stockholmban lépett fel, és hamarosan elkészül új dala.

Imádnak nálunk élni a külföldi családok

Magyarország a világ közepe, a legszebb és legjobb hely, ahol csak élni lehet. Ezt állítják azok, akik Hawaiiról, Ausztráliából, Hollandiából vagy Svédországból költöztek hozzánk. Szerintük mi nem vesszük észre, milyen szerencsések vagyunk.

Újból válságos a helyzet a Saab-nál

Már a svéd adósságkezelő hatóságok vizsgálják az autógyártó fizetésképtelenségét.

Felakasztottak egy 11 éves svéd kisfiút

A gyermek lábujjai leértek a földre, ezért élte túl az akasztást.

Hiába ment a britekhez a WikiLeaks atyja?

Kiadhatja Nagy-Britannia Svédországnak Julian Assange-t.

Északi görbetükör Abba-földről

A hiedelmekkel ellentétben télen ők is nagyon fáznak és borzasztóan küzdenek, hogy megtanulják a nyelvünket. A svédasztal, a svédmasszázs, és a sarki fény nyomában, a Fókuszban.

Szakításért cserébe bombariadó

Egy szakítás miatt dühös korábbi barátnő okozott bombariadót a hétvégén egy pakisztáni gépen.

Visszavonták a nemi erőszak vádját

Korábban etartóztatási parancsot adtak ki Svédországban Julian Assange ellen.

Lucifer rendszámtábla elutasítva

A hatóság úgy fogalmazott, hogy "az igényben szereplő szó durva, ezért nem engedélyezhető".

Helikopteres rablók: Nem ők tették?

A vád szerint 9 svéd és egy szíriai állampolgár 40 millió koronát vitt el.

Egy fedél alatt 200 macskával


szerző:
2010.07.20. 18:58
Egy fedél alatt 200 macskával

Szinte levegőt sem lehetet venni a házban terjengő bűz miatt.

Extrém mutatványok a levegőben


szerző:
2010.06.04. 21:03
Extrém mutatványok a levegőben

A világ legjobbjai közé ugrálták be magukat, triplaszaltóval, lélegzetelállító akrobatikus mutatványokkal meggyőzték ellenfeleiket is. A négy magyar tizenéves bámulatosan röpköd a levegőben, virtuózan bánik a testével. Megmutatjuk extrém trükkjeiket.

Akciófilmbe illő rablás


szerző:
2009.09.23. 12:43
Akciófilmbe illő rablás

Svédországban szerdán helikopterrel rabolták ki egy pénzszállító vállalat lerakatát.

Kikaptunk a svédektől


szerző:
2009.09.05. 21:49
Kikaptunk a svédektől

2-1-es vereséget szenvedett a magyar labdarúgó válogatott Svédország csapatától vb-selejtező mérkőzésen.

Rejtélyesen eltűnt egy orosz hajó!

A teherjármű 15 fős orosz személyzettel, de máltai zászló alatt hajózott.

Külföldi munkára csábították a minisztert

Még az egészségügyi tárcavezető is kapott svédországi állásról szóló levelet a kamarától.

Két zsúfolt komp karambolozott


szerző:
2009.07.24. 07:29
Két zsúfolt komp karambolozott

A legutolsó hírek szerint a balesetben legkevesebb 12 ember sérült meg.

Több mint egy órát töltöttek a magasban

Tűzoltók menekítették ki a hullámvasúton rekedt embereket egy svéd vidámparkban.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!