KERESÉS search-close

Rókusfalvy Pál

22 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Rókusfalvy Pál"

Mit tegyünk, ha felesel a gyerek?

Mindannyian látunk és hallunk olyan szülőket az utcán és játszótéren, hogy egyebet se tesznek, mint parancsolnak. Azonban a gyermek sem tűri ezt a végtelenségig, és ahogy cseperedik és öntudatásra ébred, egy idő után jogos ellenállásba fognak a szülők ütközni, ami ha nem vesszük elejét, könnyen elfajulhat. Mit tegyünk, ha felesel a gyerek? Erről kérdeztük Kéri-Kovács Zsuzsanna, gyermekpszichológust és Rókusfalvy Pált.
 

Változások, amik rossz hatással vannak a gyerekre

Folyamatosan beírásokkal jön haza a suliból, verekszik, beleköt a társaiba, minden miatt kitör a hiszti: intő jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy valami nincs rendben a gyerekkel, és ez nem feltétlenül az ő hibája, ugyanis a rajta kívül álló változások, amikkel sokszor a szülők felforgatják az egész életüket, ezek tehetők felelőssé a magatartásproblémákért. Miből vehetjük észre a gyerek egyfajta segélykiáltást? Csehák Hajnalka, pszichológus és Rókusfalvy Pál véleményét kérdeztük.
 

Meddig lakjon otthon a gyerek?

Örök kérdés amivel egyszer minden szülő szembesül: meddig lakjon otthon a gyerek? Nyilván a legtöbb szülő még felnőttként is óvja-félti gyermekét, ám előbb-utóbb ha csak egy picit is, de el kell engedni a kezét, hogy kirepüljön a fészekből. Nem könnyű a lépés, ahogy az sem, hogy mikor kell ezt megtenni, vagy egyáltalán meg kell-e?Erről beszélgettünk Cziglán Karolina, gyerekpszichológussal és Rókusfalvy Pállal.

Megvadult, lázadó kamaszok

A kamaszkor talán minden szülő legnagyobb rémálma, nem hiába él a köztudatban a mondás: „Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond…” Ez egy nagyon érzékeny korszak mind szülő, mind pedig gyerek életében, és nagyban befolyásolja a felnőttkori kapcsolatukat is. Hogyan éljük túl ezt az időszakot? Szakértőnk, Szy Katalin klinikai szakpszichológus, és egy tapasztalt apuka, Rókusfalvy Pál tanácsait kértük.

Csonka András utálja a korát!

Csonka Andrást reggel elmesélte, hogy miért is nincs kibékülve a korával, valamint vendégünk volt a Rókusfalvy Pál és kislánya, Luca, akiket a nyári terveikről kérdeztünk. Vendégünk volt Dr. Kenessey Andrea, kardiológus, aki legyőzte a mellrákot. S, hogy milyen témáink voltak még, az tovább olvasva kiderül!

A Rókusfalvy család nyári kalandjai

Rókusfalvy Pál négy gyerek büszke apukájaként már sokszor mesélt itt nálunk a csemetékről, most viszont szerettük volna megismerni a család apraját, így Palkó elhozta legkisebb lányát, Lucát. Őket faggattuk a nyári tervekről!

Nyári Dia profi edző lett!

A Barátok közt Hannája nem kis fába vágta a fejszéjét, ugyanis gyermekeknek szeretne fitneszedzést tartani. Hogy miért pont ezt a foglalkozást választotta, az kiderült a pénteki 8:08-ban. S hogy milyen témáink voltak még, az tovább olvasva kiderül.

Hogyan tegyünk szert barátokra felnőttként?

A barátság egyik legfontosabb jellegzetessége a szabadság. Nincs vérségi kapcsolat, nincs papírforma, szabadon választottuk ki egymást. De miért vagyunk jobbak az ilyesfajta elköteleződésben gyerekként, és mi változik a felnőtté válással? Hogyan alakíthatunk ki barátságokat érett fejjel?

Danics Dóra Mexikót is elbűvölte hangjával

Az X-Faktor 2014-es győztese most tudott kicsit megszökni a munka és a hideg elől, 11 napot töltött édesanyjával a varázslatos Mexikóban. A szerdai 8:08-ban ők érkeztek hozzánk fényképes élménybeszámolóval, de vendégünk volt még Soma Mamagésa, és Varga Feri is. S hogy milyen témáink voltak, az tovább olvasva kiderül.

Hátrány második gyereknek születni?

Az elsőszülött gyerekek általában mindig különleges helyet foglalnak el a család szívében, ezzel bizony nem könnyű versenyezni a kisebb tesóknak. Legalábbis sokan ezt gondolják. Hogy valóban megállja-e a helyét az állítás, miszerint az első gyerekeket megkülönböztetett figyelemben részesítenek a kicsivel szemben, arról Rókusfalvy Pált és Varga Ferit kérdeztük.

Apai örömök Berki Krisztiánéknál

Apás napot tartottunk, hiszen a tornász mellett vendégünk volt Bárdosi Sanyi, és Klausmann Viktor is, akik a szülőszobai élményüket osztották meg velünk. De felhívtuk a figyelmet a netes gyógyszervásárlás veszélyeire, és beszélgettünk a felvételiről is. S hogy miről még, az tovább olvasva kiderül!

Miért hajszolják bele a gyerekek egymást a rosszba?

Gyakran hallja ezt minden gyerek a szüleitől, hiszen sokszor a kicsik az egymástól látott, hallott dolgokat utánozzák, és mikor számon kérik őket, ujjal mutogatnak társukra. Hogyan gyomlálhatjuk ki ezt a rossz szokást a gyerekekből?

Testvérféltékenység

Többgyerekes szülőként az ember szembesül a helyzettel, hogy a testvérek között igenis előfordulnak nézeteltérések. Ilyenkor persze a szülőnek nem könnyű igazságot tenni, az egyik gyerek általában sértve marad az őt ért igazságtalanság miatt. Hogy hogyan próbál igazságot tenni például egy ilyen helyzetben Janza Kata és Rókusfalvy Pál, megosztották velünk.

Amikor gyermekünket eltalálja Ámor nyila...

Minden szülő életében eljön a pillanat, amikor csemetéje randizni szeretne. Hogyan kezeljük ezt a helyzetet? Mi játszódik le ilyenkor az anyuka, apuka lelkében? Erről beszélgettünk vendégeinkkel.

Miért fontos az önálló játék a gyerek számára?

A későbbiekre nézve lényeges, miként játszik a csemete. Egy szakértőt kérdeztünk a témáról, illetve Haumann Petra és Rókusfaly Pál is elmesélték saját tapasztalataikat.

Hogyan hat a családra a stressz?

Gyakran hazavisszük a munkahelyünkről a stresszt és előfordulhat, hogy a családunk nem tud segítséget nyújtani a levezetésében, sőt csak fokozza tovább. Adával és Rókusfalvy Pállal kerestük a feszültségoldás hatékony módszereit a családon belül.

Mit tegyünk, ha rossz hatással van a gyerekünkre a barátja?

Mit tegyünk, ha azt vesszük észre, hogy a gyerekünk olyan dolgokat produkál, mint amit korábban nem, elkezd csúnyán beszélni, vagy többet rosszalkodik. Talán a legjobb barátja van rá rossz hatással? És ezt, hogy közöljük vele? Erről faggattuk Rókusfalvy Pált és Farkasházy Rékát.

Házias sztárapukák

Oláh Gergő és Rókusfalvy Pál fontosnak tartják, hogy néha tehermentesítsék feleségüket, hiszen egy gyerek 0-24-es feladat. Hogy, milyen terhet/terheket vesznek le a vállukról az videókból kiderül.

Rókusfalvy Pál szigorúan kezeli az iskolakezdést

Rókusfalvy Pál és felesége vegyes érzésekkel számolták vissza a napokat az iskolakezdésig. Kislánya, Janka kezdeti lelkesedését nővére megjegyzése törte le, ami enyhe büntetést vont maga után. Az iskolakezdés fáradalmait pedig az Etyeki Pikniken piheni ki a család.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való