KERESÉS search-close

Palvin Barbi

67 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Palvin Barbi"

Újabb világsztár bulin tündökölt Palvin Barbi

Tavaly ezen a napon mutattuk be: Palvin Barbi fekete zakót és vörös rúzst választott az év egyik legfontosabb divateseményére, a francia divathétre. Ez az a rendezvénysorozat, amely csak úgy vonzza a híres nőket. Így pl. Kate Winslet, Naomi Watts és Sophia Loren sem hagyná ki semmiért.

Meztelen képet posztolt Palvin Barbi!

Palvin Barbit korábban is láthattuk már igencsak hiányos öltözetben, olyan azonban még nem volt, hogy egyetlen ruhadarab se legyen rajta.

PALVIN BARBI: „Ha Palvin Barbi kövér, akkor a kövér az új szimbólum”

Óriási sikert ért el a magyar szupermodell, Palvin Barbi, akit beválogattak a Vicotria’s Secret modellek közé. Persze a kommentelők most sem kímélték a lányt, sokan azt mondták rá, hogy kövér. De mit gondol erről Pindroch Csaba, Lakatos Márk, vagy Zola?

Így búcsúzott Palvin Barbi és Mihalik Enikő a divatikontól

A német származású szakember csapatába tartozott Barbi és Enikő is.

Ők voltak az év bombanői 2018-ban!

Már lassan az egész országban havazik, viszont az év nagyon forró volt. Ez szerencsére a legdögösebb hölgyekről leeső ruhák számában is meglátszik. Ebben a magyar topmodellek is élen jártak, akik talán még sosem tárulkoztak ki ennyire a rajongóknak, mint 2018-ban.

Világhírű zenekar klipjében szerepel Palvin Barbi!

Barbi alig van túl a Victoria's Secreten, most újabb modell lehetőséget kapott, sőt egy közkedvelt együttes klipjében is feltűnik!

A hegyekbe menekült Palvin Barbi és szerelme

Palvin Barbi és szerelme a természetbe menekült: a kaliforniai hegyekbe indultak túrázni egy kis időre.

Palvin Barbi ismét az angyalok között jár

Palvin Barbara a csúcson: a világ legnagyobb divatbemutatóján ragyogott. Ez a második alkalom, hogy meghívták a show-ra. A modell nyár óta Dylan Sprouse-szal jár, aki a Jóbarátok című sorozatból sokaknak ismerős lehet, ugyanis ő – és ikertestvére – alakították Ross Geller kisfiát, Bent.

Palvin Barbi: „Az álmok valóra válnak…”

A modell újabb tételt húzhatott le bakancslistájáról a Pekingben töltött ideje alatt.

Tucatnyi köszöntést kapott Palvin Barbi!

Hétfőn töltötte be a huszonötöt Palvin Barbara - és bár ő magától nem verte volna nagydobra az ünneplést, Instagramján rengeteg barát küldött jókívánságokat.

Minden, amit a szülinapos Palvin Barbiról tudni érdemes!

Ha lemaradtál az utóbbi időben, mi is a helyzet Barbinkkal, akkor ezt a videót látnod kell!

Palvin Barbara ma ünnepli 25. születésnapját

Az elmúlt években Barbi nevét az egész világ megismerte – rengeteg címlapon, divatbemutatón és vörös szőnyeges eseményen szerepelt, és olyan barátai vannak, mint Lewis Hamilton vagy éppen Leonardo DiCaprio.

Palvin Barbi után ő Hamilton új választottja?

2016-ban Lewis Hamiltont még a mi Barbinkkal látták feltűnően sokszor, most viszont egy énekesnő lehet a pilóta szívének megdobogtatója!

Hatalmas megtiszteltetés érte Palvin Barbit

A 24 éves modellnek egy álma vált valóra.

Megnyitotta kapuit a 75. Velencei Filmfesztivál!

Cannes után most Olaszországban gyűlt össze a filmes világ apraja-nagyja, ahol Emma Stone és Palvin Barbi mindenkit elbűvölt a vörös szőnyegen, Lady Gaga pedig nem akárhogy érkezett az eseményre…

Palvin Barbi még sosem volt ennyire szexi a vörös szőnyegen?

A modell mostanában a fellegekben járhat, hiszen újra szerelmes, és a karrierje is folyamatosan felfelé ível. Most éppen Velencében vett le mindenkit a lábáról.

Palvin Barbi ragyogott a szerelemtől a velencei filmfesztiválon

Palvin Barbara uralta a vörös szőnyeget a szerdán kezdődő velencei filmfesztiválon.

Palvin Barbi és Dylan Sprouse Budapesten pihenték ki a Szigetet

A modell és színész kedvese a fővárosban romantikáztak a fesztivált követő napokban.

Ő rabolta el Palvin Barbi szívét?

Palvin Barbi egyre több közös képet posztol egy amerikai színésszel - bimbózik a szerelem a szavannán?

Lazítás Palvin Barbi módra

Azt már tudjuk, hogy néz ki Palvin Barbi a kifutón, illetve fotózásokon. Instagramján viszont azt is megmutatja a magyar modell, milyen az, amikor lazítással tölti a napot otthonában.

A Reggeli műsorvezetői közül kinek volt afférja Palvin Barbival?

A Reggeli házigazdái közül valakinek nem akármilyen élményben volt része Palvin Barbival kapcsolatban!

A fotó, ami miatt nem meztelenkedik többet Palvin Barbi

Nem vállal több meztelen fotózást Palvin Barbi - egy korszak zárul most le...

Palvin Barbi nem vállal több meztelenkedést

Soha többé nem áll ruhák nélkül kamera elé Palvin Barbara, mondta el egy angol lapnak. A leghíresebb magyar modell egy csalódás miatt döntött így. Egyszer csak azért vállalt meztelen fotózást, mert ígéretet kapott arra, hogy nem kerülnek ki a felvételek a teljesen fedetlen kebleiről - később mégis viszontlátta az interneten.

 

Kiderült az igazság Palvin Barbi barátjáról!

Tavaly augusztusban félreérthetetlen képek láttak napvilágot a magyar modellről és az angol énekes-zeneszerzőről. Barbi a minap tisztázta, hogy mi van közte és Julian Perretta között!

Palvin Barbi imád fehérneműben pózolni

Plusz kilók ide vagy oda, Palvin Barbit fehérneműben akarják látni a legnagyobb világmárkák. És a magyar modell is szívesen bújik egy-egy falatnyi ruhadarabba a kampány kedvéért.

 

Palvin Barbi hálás az vízért!

Csütörtökön volt a víz világnapja. Ennek fontosságáról Palvin Barbi is posztolt Instagramjára. Egy egyszerű arcmosás 4 lépését mutatta meg. Nekünk fel sem tűnik egy ilyen hétköznapi mozzanat, pedig kiváltságosnak számítunk.

Palvin Barbarát választották a portugál Vogue címlapjára

Úgy tűnik Palvin Barbi karrierje még mindig szárnyal. Legutóbb arról adtunk hírt, hogy a modell megint bekerült a világ legszexibb bikinis lányai közé, októberben pedig még maga Karl Lagerfield jelentette be közösségi oldalán, hogy leszerződtette a magyar modellt.

Kacérkodsz a modellkedéssel? Most megsúgjuk, mi kell hozzá!

A magyar modellek egyre több elismerést kapnak a világtól, így nem meglepő, hogy rengeteg fiatal lány álmodozik arról, hogy a nagy nevek útját járhassák. De vajon mire van szükségük ehhez? A szakemberek segítenek!

Palvin Barbi egyre több ruhadarabot dob le magáról

A gyönyörű modell már évek óta ott van a legelismertebb szépségek között, sőt egyre inkább maga mögött hagyta kislányos énjét is. Láttátok már a legutóbbi munkáit? Nem sok minden takarja bájait.

Látványos: egyre kevesebbet takar Palvin Barbi

Palvin Barbi ismét megmutatta kerekded idomait a Sports Illustrated kiadványában. A 24 éves magyar topmodellt extrémebbnél extrémebb dresszekben fotózták a tengerparton, amelyek közül talán a legérdekesebb az, amely csak az egyik mellet takarja.

 

Palvin Barbi sztármodellekkel szexizett a tengerparton

A gyönyörű magyar modell nem maradt egyedül a fotózáson, hiszen a szakma legnagyobb nevei mellett pózolhatott, sőt még Mihalik Enikő is ott futkorászott vele a homokos parton.

Neked ki a kedvenc magyar modelled?

Mióta Palvin Barbi berobbant a nemzetközi köztudatba, mindenhol ott van: fotókon, kifutókon, és a leghíresebbek partijain. Persze, a modellügynökségek folyamatosan a következő nagy név nyomában vannak. Most megtalálták a méltó utódot?

Ezeket fogadták meg kedvenc sztárjaink 2018-ra!

Itt az újabb év, vele együtt pedig az újabb fogadalmak, amiből a sztárok sem maradhatnak ki. Vajon kinek, mi az ígérete? Mutatjuk!

Velük osztja meg Neymar hatalmas villáját!

Neymar Jr jelenleg egyedülálló, de ez nem jelenti azt, hogy egyedül él hatalmas villájában. A Paris Saint Germain futballistájánának 3 golden retrievere is van: Poker, Truco és Flush a becses nevük. Ha esetleg komolyra fordulna Neymar és Palvin Barbi kapcsolata, nem árt tudnia a modellnek, hogy ők is a Neymar mellé járnak...

Palvin Barbi imádja Disneylandet

Egy olyan szupermodellt, aki már bejárta a világot, nehéz elbűvölni különleges úti célokkal. Palvin Barbi is biztos érzett már ilyet, de nem Párizzsal kapcsolatban. A francia fővárosban természetesen elment kedvenc helyszínére, Disneylandbe, ahol úgy mosolygott Csipkerózsika palotája előtt, mintha csak most kérte volna meg a kezét a herceg.

Palvin Barbi így várja a karácsonyt

Palvin Barbi borzasztóan várja már a karácsonyi ünnepeket, legalábbis Instagram fotója erről árulkodik.

Palvin Barbi most szingli vagy sem?

A modell szerelmi élete kezd egy brazil szappanoperához hasonlítani, legalábbis az Instagramja alapján. Eddig azt hittük foglalt a szíve, most viszont úgy tűnik valami történhetett a magánéletében.

Ismét szingli Palvin Barbi?


szerző:
2017.10.02. 17:25
 Ismét szingli Palvin Barbi?

A népszerű magyar szupermodell magánélete lassan bonyolultabb, mint egy brazil szappanopera. Augusztusban arról kezdett cikkezni a bulvársajtó, hogy az angol énekessel, Julien Peretta-val jár, majd nem sokkal később már a magyar válogatott csapatkapitányával, Dzsudzsák Balázzsal ebédelgetett. A napokban pedig a Paris Saint-Germain nagyágyújával, Neymar-ral boronálták össze.

 

Szépségek bajnoksága!


szerző:
2017.09.25. 17:25
Szépségek bajnoksága!

Szkanderben mérte össze a tudását két szépség: Palvin Barbi és Stella Maxwell. Utóbbi Barbi kollégája és barátnője is egyben – korábban  is sokat bolondoztak már együtt. Most egy bemutató előtt, már sminkben mérték össze erejüket a modellek.

Palvin Barbi megállás nélkül váltogatja a pasikat?

Lassan követhetetlenné válik, hogy a magyar modell éppen kivel van együtt. Szóba került már Dzsudzsák Balázs, Julian Perretta, most viszont két új név miatt is pörög az internet. Szerinted ki az igazi „Mr. Palvin”?

Világsztárokkal bolondozott Palvin Barbi

Palvin Barbi nem csak vörös szőnyeges eseményeken találkozik a legnagyobb sztárokkal – szabadidejét is velük tölti. A világ jelenleg legdrágább focistája, Neymar Jr. posztolt egy fotót Instagramra, melyen Lewis Hamiltonnal és Palvin Barbival pózolnak viccesen.

Nem hiszed el, milyen színű lett Palvin Barbi haja!

Barbi már nem egyszer lepte meg a nagyérdeműt, ugyanis a gyönyörű modell képes újra meg újra előrukkolni valami olyasféle újdonsággal, amitől mindenki szája tátva marad!

Magyarország szexszimbóluma

Önök szerint ki ma korunk magyar szexszimbóluma? És vajon ők hogyan látják magukat? Palvin Barbi és Horváth Éva nyilatkozott a Story Extra stábjának.

Kiss Ádám és Palvin Barbi is elfogadta a Fókusz kihívását!

Három éve ezelőtt indult útjára az ice bucket challenge, vagyis a jeges bödön kihívás, ami nem egy újabb bolondéria volt. Az ALS-ben, azaz az amiotrófiás laterálszkelrózisban szenvedő betegekre hívták fel ezzel a figyelmet a hírességek, és aki akart, adományozhatott is a betegeknek.

Fókusz 2017-08-14


szerző:
2017.08.14. 19:00
Sebestyén Balázs hivatalosan is lenyomta Istenes Bencét!

Idén is kiadta éves listáját a Forbes magazin a legértékesebb magyar celebekről. A győztes Sebestyén Balázs három hellyel jutott feljebb a tavalyi évhez képest, de vajon kiket előzött meg?

Fókusz 2017-07-19


szerző:
2017.07.19. 19:00
Újabb sztárszerelemről pletykálnak

Palvin Barbara és Dzsudzsák Balázs ismét együtt mutatkozott. Ráadásul a topmodell kis is posztolta közösségi oldalára, hogy nővérével, a focistával és még egy férfival vacsorázik Svájcban. Korábban a Volt fesztiválon élvezték egymás társaságát egy estén keresztül. Kicsit nehéz követni Barbi szerelmi életét, hiszen nemrég még Lewis Hamiltonnal hozták hírbe.

Palvin Barbi és Dzsudzsák Balázs újra találkoztak

A VOLT után újra összefutott Palvin Barbi és Dzsudzsák Balázs. Míg a fesztiválon csak lesifotósok tudták őket megörökíteni, utóbbi alkalomról már a szupermodell posztolt Instagramjára. Barbi egy fotózás miatt utazott Genfbe, ahol nővérével is találkozott. A két szépség a fociválogatott csapatkapitányával költötte el ebédjét egy negyedik, ismeretlen úriember társaságában.

Tanuld el a vörösszőnyegek titkát Palvin Barbitól!

A gyönyörű modell mindig készen áll, hogy a kamerák kereszttüzébe kerüljön, egyetlen kiöltözős eseményen sem tud csalódást okozni a fotósoknak. Legutóbb a Divathéten hódított: nézzük, mi a szépség-stratégiája!

Egymásra találtak!


szerző:
2017.06.28. 18:00
Egymásra találtak!

Különös párt vettek észre a szemfüles fesztiválozók a VOLT-on: az este nagy részét ugyanis együtt töltötte Dzsudzsák Balázs és Palvin Barbi. Állítólag nagy jól érezték magukat együtt, bár egyértelmű bizonyíték nincs arra, hogy egy pár lennének. Igaz, még van négy napjuk a fesztivál végéig. 

Kristen Stewart csaja Justin Bieberrel szexizik!

Az énekesről olyan felvétel került elő, mely túlfűtött perceket ígér, még a nyári kánikulában is! De vajon mi köze ehhez Stella Maxvellnek? Mutatjuk!

Kritika érte Palvin Barbi alakját?

Pont egy évvel ezelőtt robbant ki a vita a gyönyörű modell alakjáról. Barabás Évi sem akart hinni a fülének, amikor azt hallotta, hogy a világ egyik legkeresettebb modellje elhízott. Palvin Barbi minden idők egyik legerotikusabb bikini fotózásán járt a Fókusz, azon belül a nézők láthatták az akkori fürdőruha divatot.

Exkluzív videó! - Palvin Barbi időutazáson vett részt?

A magyar szupermodellről hihetetlen felvétel került napvilágra, ami ismét csak bizonyítja, hogy büszkeségünk kortalan szépség, akinek kisugárzása bármikor megállná a helyét a szépségideálok között!

Cannes: Ki lábat, ki dekoltázst mutatott többet

Ki lábat, ki dekoltázst mutatott többet a vörös szőnyegen tegnap a legfontosabb európai filmes fesztiválon. Axente Vanessa igazi divatikon oldalán vonult fel Cannesban - és elragadó volt, mint mindig. A 21 éves nagylengyeli lány Jean Paul Gaultier ruháját a divattervező mellett vonulva mutatta be – igazi megtiszteltetés – írta Instagramján. Palvin Barbi sem maradt észrevétlen a filmcsillagok között - ő inkább félig nyitott felsőrészű ruháját hívta segítségül. "csodálatos volt a tegnap este - írta közösségi oldalán. a 180 000 like pedig azt mutatja, ezért a szupermodell is sokat tett.

 

Palvin Barbi tündökölt a Cannes-i Filmfesztivál vörösszőnyegén!

A világhírű szupermodell két napja érkezett meg Cannes-ba, kedden pedig a vörösszőnyegen is debütált egy csodaszép fekete ruhában, csillogó ékszerekkel és tündöklő mosollyal az arcán, ami minden kiegészítője közül a legszebb volt!

Nézd meg te is, hogyan festenek bikiniben a magyar szupermodellek!

Palvin Barbi és Mihalik Enikő ismét együtt! Ezúttal azonban nem egy nyaralás, hanem egy munka hozta újra össze őket, aminek kapcsán a két szépség még megannyi csinos modellel pózol a Bahamákon! Lássuk a képeket!

Breaking: Palvin Barbiként pózolt Lukács Miki?

A csinos modell bemutatta, hogyan színlelhetjük, hogy egy fesztiválon vagyunk, vagyis kitalálta, hogy miként bulizhat otthon a rendezvény ideje alatt. Nem kell más hozzá, mint egy egyrészes fürdőruha és egy trópusi szobanövény. Állj a közelébe, látszódjon, hogy egy fehér fal van mögötted, de a villanykapcosló se maradjon le a fotóról! Ezután már csak boldogan kell vigyorgni. Miki már mutatja is a többi érdekesség mellett.

Megtalálták Palvin Barbi hasonmását! - FOTÓK!

A gyönyörű magyar modellt egykor orosz kolléganőjéhez, Natalia Vodianovához hasonlították. Most pedig az ő utódjára is ráleltek! Érdekel, ki az, aki elmondhatja magáról, hogy úgy néz ki, mint a híres szépség? Megmutatjuk!

Palvin Barbi ismét tündökölt

Palvin Barbara nem csak a címlapokon tündököl mostanában, hanem a vörös szőnyegen is. Nem volt ez másképp a Sports Illustrated buliján sem, ahol a lap bikinis számának megjelenését ünnepelték.

Így várja a tavaszt!


szerző:
2017.02.16. 18:00
Így várja a tavaszt!

Lassan kikecmergünk a télből, itt az ideje, hogy külsőnket is a tavaszhoz igazítsuk - talán ez járhatott Palvin Barbi fejében is, amikor hajszínt váltott.

Hihetetlen, de nagyot bakizott Sebestyén Balázs

A médiaszereplők is emberek, ők is kerülhetnek kínos helyzetbe. Legutóbb a híres műsorvezetővel történt olyan, ami pályafutása során talán még soha. Heti összefoglalónk következik!

Palvin Barbi végre tényleg ellopta a pilóta szívét?

Jó ideje rebesgetik már, hogy a modell és Lewis Hamilton egymásba gabalyodtak. A 31. alkalommal megrendezett Magyar Nagydíjon most újra felröppentek a pletykák kettejükről.

A legnagyobb tervezők bemutatóin szerepelnek

Jöjjenek azok a magyar lányok, a modellvilág üdvöskéi, akik a legnagyobb tervezők bemutatóin szerepelnek, a legnagyobb sztárok keresik a társaságukat. Miközben néhány napon belül több kontinensen is fellépnek, álommunkájuk rémálmokat is tartogat. Olyan gyorsan és annyit változnak, hogy előfordul, hogy a saját anyukájuk sem ismeri fel őket.

Ki számít szépnek?


szerző:
2016.05.21. 19:55
Ki számít szépnek?

Szexszimbólumok, szépségideálok, divatikonok. Szőkék, barnák, vörösek, vékonyak, és feltűenően nőiesek, sportosak, magasak és alacsonyak, mégis mi a közös bennük, amitől milliók számára ők testesítik meg a jó nő fogalmát?

Palvin Barbi is ott lesz Cannesban!

A legrangosabb európai filmfesztivál jövő szerdán kezdődik és 10 napon át tart. A legismertebb magyar modell minden évben megjelenik a fesztiválon, és ez idén sem lesz másképp.

Mi éri meg jobban: gyereknek maradni vagy gyorsan felnőni a siker érdekében?

A szülők óriási dilemmája, hogy gyermekeik tehetségét milyen mértékben érdemes kiaknázni, hiszen nekik arra is gondolniuk kell, hogy az ártatlan gyerekkor gondtalan léte szorul háttérbe a különórákkal, az edzésekkel, a fellépésekkel betáblázott napirend miatt, ahol egyetlen elvesztegetett óra sincs.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való