KERESÉS search-close

Nyíregyházi Állatpark

72 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "Nyíregyházi Állatpark"

Két aranykezű tamarin született a Nyíregyházi Állatparkban

Két aranykezű tamarin született a Nyíregyházi Állatparkban. A kölykök két hetesek, de már sokat változtak. Bundájuk szürkéről, a felnőtt példányokéhoz hasonlóan feketére változott, mancsuk pedig sárga, erről kapták a nevüket is.

ÁLLATI MELEG: Így hűsölnek az efántok és a fókák

Vödörszámra locsolják a Nyíregyházi Állatpark gondozói az ázsiai elefántokat. Az állatok is nehezen viselik az extrém meleget. Nem bánják, ha nyakon öntik őket, sőt az ormányukkal jelentkeznek a frissítőért. De az orrszarvúnak is csak a háta látszik ki a dagonyából.

Ritka bölények születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Két ritka bölény született a Nyíregyházi Állatparkban, de két különböző csordában. Az amerikai és az európai bölényeknél is született egy-egy utód. A különböző kontinensekről származó hatalmas állatokban nemcsak ez a közös, hanem az is, hogy a 19. században majdnem kihaltak. 

CUKISÁG: A fél éves indiai orrszarvú a legnépszerűbb

Egymás után születnek a kölykök a Nyíregyházi Állatparkban. Kenguruk, gyűrűsfarkú makik, tevék. A legnépszerűbb azonban még mindig az indiai orrszarvú kölyök, aki már fél évesen is 200 kilót nyom és imád a kifutóra tévedő szárnyasokkal játszani.

Egymás után születnek a kölykök a nyíregyházi állatkertben

Érezni a tavaszt a Nyíregyházi Állatparkban, egymás után születnek a kölykök. Az elmúlt napokban két teve, több kenguru és 4 gyűrűsfarkú maki is született. A légnépszerűbb mégis a már fél éves indiai orrszarvú, anyjával együtt már a külső kifutóban tölti a napokat.

ÖKÖRGAZELLA: Nem hétköznapi patások Nyíregyházán!

Sűrű bunda, szarvak, kissé bamba tekintet. Első ránézésre, mintha ökrök vagy marhák lennének, de nem hétköznapi patások. Ezek, a Himaláján őshonos takinok.  A Nyíregyházi Állatpark csordája két kis takinborjúval bővült.

Két kis takinborjú a csordában

Két takinborjúval bővült a nyíregyházi csorda, a legkisebb még csak két napos. Az, aki hirtelen nem tudja mi is a takin, nem kell szégyenkeznie. A kecskeformákhoz tartozó patásokat, ökörgazellaként is hívják, de sokan inkább a szarvasmarhákhoz hasonlítják a Himaláján őshonos állatokat.

Szerelmes az egy szem hím szumátrai tigrisünk?

Új feleséget kapott az ország egyetlen hím szumátrai tigrise a Nyíregyházi Állatkertben. A párcserére azért volt szükség, mert az előző tigrisszerelemből nem született utód. Zoját, az arát, néhány napja engedték össze Gioval, a hím tigrissel. Eddig úgy tűnik, minden jól alakul.

Izraelbe költöznek a nyíregyházi oroszlánok

Izraeli állatkertnek ajándékozta három fehéroroszlánját a Nyíregyházi Állatpark. Két éve igazi szenzációnak számított a három kisoroszlán születése. Az állatkert fontos küldetésének tartja a veszélyben lévő, ritka nagymacskák tenyésztését. Ezért döntöttek úgy, hogy elajándékozzák a három állatot.

Apja neveli a kis sátánmajmot

Állati csoda Nyíregyházán - anyja halála után a hím neveli az állatpark kis sátánmajmát. Gondozói megdöbbentek miután látták, hogy a hím magához vette kicsinyét - ennél a fajnál ugyanis ez egyáltalán nem jellemző. Az utódokkal csak a nőstények foglalkoznak, hónapokig a hátukon cipelik. A nyíregyházi hím azonban máshogy döntött.

Az elefántok is szeretnek a hóban sétálni

Van, amelyik a jeges vízben lubickol, más állatok a hóban futkároznak. A jegesmedvéknek vagy a szibériai tigriseknek meg sem kottyan a téli idő. De a Nyíregyházi Állatpark többi lakója is szívesen tesz egy kört a havas kifutókban - így tettek az afrikai elefántok is.

Szilveszter a Grévy-zebrabébi

Szilveszter, a grévy-zebrabébi a Nyíregyházi Állatpark első idei csöppsége. Későbbre várták az érkezését a gondozók, de a szilveszteri durrogtatás miatt hamarabb megindult a szülés a zebramamánál. Makkegészséges a kiscsikó. A grévy-zebrákat messziről ki lehet szúrni a sűrűn csíkozott bundájukról és a csupasz hasukról. Afrikában őshonosak.

 

SZENZÁCIÓ: Így született a kis indiai páncélos rinocérosz

Magyarországon először született indiai páncélos rinocérosz, ami azért is különleges, mert a Föld egyik legritkább állata. A kis bika borjú 16 hónapnyi vemhesség után, probléma mentes jött a világra szeptember 26-án, a késő délutáni órákban Nyíregyházán, a sok ritka fajt sikeresen tenyésztő Állatparkban.

KIMONI: 150 kilós tömény cukiság

Európa legfiatalabb afrikai elefántja, mindössze 3 hónapos, de már most körülbelül 150 kilót nyom - gondozói úgy döntöttek, ideje elkeresztelni. A négytagú csorda legkisebb tagjának ezúttal is a látogatók javasolhattak nevet, végül Kimoni lett a neve.

Miki ellátogatott a Nyíregyházi Állatparkba is

A Pangea Hotel felfedezése után Miki az Állatparkba is ellátogatott, ahol Gajdos László igazgatóval meglesték a parkot, majd újra visszatért a hotelbe is.

CUKIK: Cipeltetik magukat a majmocskák

Egyszerre ketten is felkapaszkodnak anyjukra, és cipeltetik magukat a kis tamarin ikrek a Nyíregyházi Állatparkban.

CUKISÁG: Négyesikrek születtek Nyíregyházán

A Madagaszkárról származó makikat régen az őslakosok szent állatoknak tekintették. Ma azonban már egyre kevesebb él belőlük a szabadban. A Nyíregyházi Állatparkban született kölykök már hat hetesek és ma estek át életük első orvosi vizsgálatán.

Vörös vari négyesikrek születtek

Négyesikrek születtek Nyíregyházán. Az állatpark vörös vari családja bővült egyből négy utóddal - két hímmel és két nősténnyel. A kölykök már hat hetesek és ma estek át életük első orvosi vizsgálatán.

El sem mozdul az anyja mellől a legkisebb afrikai elefánt

Egyelőre csak alszik, eszik, és el sem mozdul az anyja mellől a legkisebb afrikai elefánt. A kicsi szombaton született a Nyíregyházi Állatparkban, és már van egy 3 éves bátyja is. Magyarországon csak itt látható afrikai elefánt, és most már négyen is vannak.

A piciről itt láthat még több felvételt.

Alszik, eszik, nem mozdul. Mi az? - Hát a kiselefánt!

Egyelőre csak alszik és eszik, és el sem mozdul az anyja mellett a legújabb afriakai elefánt. A kicsi tegnap született és vele együtt már négy afrikai és három ázsiai elefánt él a Nyíregyházi Állatparkban. Ez az ország legnagyobb elefántcsapata.

Kihúzták az elefánt agyarát

Nem mindennapi műtét. Kihúzták az agyarát a Nyíregyházi Állatpark legfiatalabb elefántbikájának. A 3 éves Kitó játék közben eltörte az agyarát, ami begyulladt. Hiába tömték be, nem gyógyult meg, ezért úgy döntöttek, eltávolítják. A műtétet egy dél-afrikai specialista végezte.

MŰTÉT: Így távolították a kiselefánt agyarát

Nem hétköznapi, rendkívül bonyolult műtétet hajtottak végre a Nyíregyházi Állatparkban. Az álaltkert 3 éves elefántja, Kito szorult rá a gyors orvosi segítségre, mivel letörte az agyarát, ami a folyamatos fogászati kezelés ellenére is állandóan begyulladt, ezért el kellett távolítani. Mivel az agyar erekkel és idegekkel sűrűn behálózott, annak eltávolítása rendkívül bonyolult, mindössze 3 olyan állatorvos van a világon, aki el tudja végezni ezt a műtétet.

Majdnem agyontaposta az apja a kis bölényt

Betolakodónak hitte, csaknem halálra zúzta utódát egy több száz kilós európai bölény a Nyíregyházi Állatparkban. Az elsőszülöttet a gondozók mentették ki a kifutóból. A lába eltört, be kellett gipszelni. Most a gondozók nevelik.

ÁLLATI: Új jövevények a nyíregyházi állatkertben

 A tavasz beköszöntével egymás után születnek az újabb lakók. A kis páviánokat már megszámolni is nehéz a hatalmas kifutóban. A tavasz első újszülöttje pedig egy hamuszürke teve lett.

Bébibumm a Nyíregyházi Állatparkban

A tavasz beköszöntével egymás után születnek az újabb lakók a Nyíregyházi Állatparkban. A kis páviánokat már megszámolni is nehéz. A tavasz első újszülöttje pedig egy hamuszürke teve lett.

El sem mozdul anyja mellől a kis zsiráf

Egyelőre anyjával külön karámban él az újszülött kiszsiráf a Nyíregyházi Állatparkban. A borjú el sem mozdul anyja mellől, aki gondoskodóan neveli a kis bikát. A zsiráfcsapat többi tagja egyelőre a szomszédos karámokból figyeli az új családtagot, de a gondozók napokon belül összeengedik majd az állatokat.

 

KISZSIRÁF: Lapát fülek, kajla szarvak és hatalmas szemek

Egyelőre anyjával külön karámban él az újszülött kiszsiráf a Nyíregyházi Állatparkban. A gondozók azonban néhány napon belül összeengedik a családot, hogy a felnőtt zsiráfok is megismerhessék a kis bikát és amint az idő melegebbre fordul, úgy a külső kifutót isbirtokba vehetik majd.

JEGESMACIK: élvezik a hideget!


szerző:
2018.02.05. 15:28
JEGESMACIK: élvezik a hideget!

A jegesmedvék láthatóan jól elvannak a hideg időben, időnként be is csobbannak a jeges vízbe. Máskor meg a falra festett ál-jéghegyhez dörgölőznek…

ÁLLATKERT: mit szólnak a hideghez az állatok?

A nyíregyházi állatkertben jártunk – a hóesésben. Egyes lakók, mint például a jegesmedve kifejezetten örültek a hidegnek, a majmok viszont egyáltalán nem bírják a mínuszokat. Ők melegben vannak ilyenkor is, a trópusi házban vészelik át a telet.

Hófehér meglepetés a Nyíregyházi Állatparkban

Nem tudták, hogy vemhes a bivaly mama,  a Nyíregyházi Állatparkban nagyon meglepődtek, amikor január elsején meglátták a kis bivalyt.

Kisjaguárok: egyik fekete, másik sárga

Ikrek, de ennél különbözőbbek nem is lehetnének a Nyíregyházi Állatparkban született jaguárkölykök. Az egyik sárga, a másik fekete bundával látta meg a napvilágot. Az egyhónapos kölykök ma chipet és védőoltásokat kaptak, de a vizsgálat során az is kiderült, mindketten nőstények. Egyelőre még nem adtak nekik nevet, pár hónap múlva viszont a látogatók nevezhetik el a kicsiket.

JAGUÁRKÖLYKÖK: hát, nem két tojás…

Megmutatjuk, hogyan vizsgálják a Nyíregyházi Állatpark kisjaguárjait. Az első komolyabb állatorvosi vizitet viszonylag nyugodtan tűrik a teljesen különböző kinézetű kölykök.

350 kilós az új jegesmedve ara

Napi 7 kiló halat és 3-4 csirkét is megeszik a Nyíregyházi Állatkert új lakója. A 350 kilós nőstény jegesmedve, Sznezsana Moszkvából érkezett az egy éve itt élő medvefiúhoz.

Assim és Azar: Igazi perzsa neveket kaptak a leopárdok

A négy hónapos leopárd ikrek, kihasználva a meleget, szinte az egész napot lustálkodással töltik a Nyíregyházi Állatparkban. Régen még uralták a Közel-Keleten, de az orvvadászat és élőhelyük irtása miatt számuk jelentősen csökkent. Mára a szabadban mindössze 1000-1200 példány él. Az állatkertekben is 100 van belőlük az egész világon.

Kondor-randi Nyíregyházán!

Párt választ a kondorkeselyű. A hím nemrég érkezett Hollandiából, most 3 tojó közül választhatja ki a párját. A világ egyik legnagyobb madara egy életre választ társat magának.

Szabadon engednék a perzsa leopárdkölyköket!

Szabadon engednék a perzsa leopárdkölyköket! A Nyíregyházi Állatpark párduc ikrei átestek életük első orvosi vizsgálatán. Az egészséges kölyköket most még anyjuk neveli, de a tervek szerint egy fajmentő programhoz csatlakozva, néhány év múlva szabadon engednék őket a természetes élőhelyükön. Ehhez azonban sokat kell még tanulniuk. 

Pedikűr és wellness az elefántoknak

Pedikűr csiszolókoronggal, körömápolás pataolajjal. A nem mindennnapi eszközökkel a Nyíregyházi Állatpark elefántjait csinosítgatták. Néhány havonta körmölésre viszik őket, amit cseppet sem bánnak, hiszen a kényeztető pedikűr után külön fürdetés a jutalmuk.

Zokni, a két hetes alpaka csikó

Tarka lába miatt Zokninak keresztelték a két hetes alpaka csikót Nyíregyházán. A lámákra hasonlító patások bundája igen értékes. Meleg, könnyű és nagyon puha, emiatt tartják sok helyen a világon.

 

Fészekrakó makik Nyíregyházán


szerző:
2017.06.06. 18:57
Fészekrakó makik Nyíregyházán

Fészkelő varik. Ez nem egy madárfaj, a makik családjába tartozó állatok fészket építenek kicsinyüknek, amiből hetekig ki sem jön. A Nyíregyházi varicsalád legifjabb, két hónapos tagja már elhagyta a fészket és elkezdte felfedezni kifutóját.

Mindenhol makikat látunk!


szerző:
2017.06.01. 16:36
Mindenhol makikat látunk!

Ezek a majmok igazi ínyencek. Nem esznek meg akármit. Csak az apróra vágott gyümölcsöt fogyasztják vagy a joghurtba áztatott csirkemellet. Mással hiába kínálják őket. Nevüket a bajszukról kapták, de csak félreértésből. Egy állatpreparátor, aki korábban még sosem látott ilyen majmot, azt hitte, az élő állat bajsza fölfelé kunkorodik, akárcsak II. Vilmos, német császáré. A hibára hamar rájöttek, de addigra már császárbajszú tamarinként váltak ismertté.

Egyre bátrabbak és játékosabbak a kengurubébik

Lusták kibújni az erszényből, de egy kicsit mégis megmutatták magukat a Nyíregyházi Állatpark vörös óriáskenguru bébijei. Az azért látszik, hogy egyre bátrabbak és játékosabbak. Nevük még nincs, de rajongójuk annál több.

VÖRÖS ÓRIÁSKENGURU: Csak a lábát dugta ki az erszényből

Az ausztráliai kenguru a világ legnagyobb ma élő erszényes állata. Neve azt jelenti: vörös nagylábú. Az újszülöttek még nem kaptak nevet, de hamarosan ez is megtörténik. A két aprósággal így már hét tagúra bővült a család. A vörös óriáskenguruk az országban egyedül a Nyíregyházi Állatparkban láthatók.

Kalandvágyó a kis hangyász

Kalandor - szokatlan kalandvágya miatt ezt a nevet adták a Nyíregyházi Állatpark kéthetes sörényes hangyászának. A csöppség ugyanis ahelyett, hogy anyja hátába kapaszkodva utazna, szívesen indul egymaga felfedező útra. Bár messzire azért nem kóborol el anyja mellől.

SÖRÉNYES HANGYÁSZ: Kalandornak hívják a csöppséget

Kalandvágyát mi sem bizonyítja jobban, hogy kameránk előtt is felfedező útra indult. Ügyetlen mozdulatok, esetlen próbálkozás - de a kicsi nem adta fel. Túl messzire azért nem kószált el. Jellegzetes, hosszú orrával anyja bundáját túrta. Ezek az állatok nagyon rosszul látnak, a szaglásuk viszont kiváló.

TUDTA?: Így csábít egy tevehölgy!

Sűrű szempilla, bozontos haj, csókra nyíló száj – v. Igazi hárem van a Nyíregyházi Állatparkban. A csoport egyetlen csődörét állandóan körbeveszik a nőstények ennek is köszönhető, hogy a csapat idén is bővült. Háziasított tevékből mára több millió van. Szabadon élő rokonaikat azonban a kihalás fenyegeti. Számuk néhány százra csökkent az elmúlt években.

Napi jó hír: Törpeviziló született a Nyíregyházi Állatparkban

A nyíregyházi állatperk legújabb büszkesége az egynapos törpevíziló-borjú, akit Anna gyorsan el is nevezett.

Jól van az 11 kilós csöppség

Csaknem 11 és fél kilós súlyával csak nevében törpe a két hetes törpevíziló. A Nyíregyházi Állatpark legfiatalabb tagja már az első orvosi vizsgálaton is átesett. Megmérték, chipet kapott és az is kiderült, hogy hím.

Törpevíziló született a Nyíregyházi Állatparkban

Zoológiai szenzáció! Tavaly az egész világon mindössze 19 törpevíziló született a világ állatkertjeiben. A 2 hetes 11 kilós apróság a mai napon átesett egy orvosi vizsgálaton is, és kiderült, hogy fiú. A 18 éves anya nagyon gondos, naponta négyszer-ötször szoptatja a kicsinyét. A törpevíziló Nyugat-Afrika esőerdeiben és mocsaraiban őshonos, napjainkban már csak alig kétezer egyed él a természetben.

Tarajos sül született


szerző:
2017.04.14. 18:32
Tarajos sül született

Hegyes tüskéikkel védik a legfiatalabb tarajos sül kölyköt szülei a Nyíregyházi Állatparkban. Bár békés állatok, ha veszélyt éreznek, tüskéiket, akár 2 méterre is ki tudják lőni. Éjjel aktívak, napközben legszívesebben csak összebújva heverésznek, de a kíváncsi apróság ezt nem mindig hagyja nekik.

Felfedezőútra indult a kismajom

Három hónaposan indult felfedezőútra a kis zászlósfarkú majom a Nyíregyházi állatparkban. Csütörtökön először engedték ki gondozói a szabadba. Persze a majomkölyök nem ment egy méternél távolabb anyjától, számára viszont ez már nagy távolság és igazi hegymászóként ugrándozott hol a rönkön, hol pedig anyja hátán.

Majomszeretet miatt élt sokáig


szerző:
2017.02.04. 18:52
Majomszeretet miatt élt sokáig

Elpusztult Európa legöregebb sziamang majma. Finita 7 éve érkezett a Nyíregyházi Állatparkba egy orángutáncsaláddal, akikkel közös kifutóban élt. 54 évesen pusztult el, miközben ez a majom átlagosan 25 évig él. Az állatkert dolgozói szerint az odaadó gondoskodásnak is köszönhető, hogy sokkal tovább életben maradt. 

Jótékonyság elefántürülékből

Nem aprózták el az újévi jókívánságot a Nyíregyházi Állatpark elefánt-gondozói. Az állatok ürülékéből rakták ki a BÚÉK feliratot, amiről fotót is posztoltak a közösségi oldalon. A művükhöz való alapanyag bőven van az állatparkban, ahol jelenleg három ázsiai és négy afrikai elefánt él. Fejenként 150 kiló takarmányt esznek meg naponta, amiből 50-100 kilót látnak viszont a gondozók. A trágya nagy részét az állatpark eladja.

Már szobatiszta és egyre veszélyesebb

Szobatiszta oroszlán. A Nyíregyházi Állatpark fehér kisoroszlánja egy különleges szokást is elsajátított. A kibélelt kartondobozt eredetileg azért tették be neki gondozói, hogy abban aludjon. A vadmacska azonban alomnak használja. A hét hetes aprósághoz már nem sokáig lehet bemerészkedni. Néhány hét múlva igazi ragadozó válik belőle. Ez már most is látszik rajta.

Hazaviszi éjszakára a kisoroszlánt gondozója

Éjszakára hazaviszi gondozója az öthetes nyíregyházi kisoroszlánt. A hófehér kölyköt ugyanis anyja nem tudja táplálni, pedig négy óránként etetni kell. A kölyök pénteken a pótanya mellé pótapát is választott, operatőrünk személyében, mindenhová követte kollégánkat.

KISOROSZLÁN: Kismacska még soha ennyire nem volt cuki

Gondozója neveli az 5 hetes kisoroszlánt a Nyíregyházi Állatparkban. Testét időnként nedves törülközővel simogatják, mert ez hasonlít legjobban az anyja nyalogatásához. A fehéroroszlán a legritkább fajok közé tartozik. Mindössze 500 él belőlük, azok is állatkertekben. Vadon élő egyedet utoljára 1994-ben láttak.

Gyűrűsfarkú makik születtek Nyíregyházán

Itt a tavasz, egyre több kisállat születik a Nyíregyházi Állatparkban. A legújabb jövevények ezúttal a gyűrűsfarkú maki kölykök. Egyből három is született a szabadtéri kifutóban. Most lettek egy hónaposak, így már nem anyjuk hasán csüngenek, hanem a hátán lovagolnak. A földre még nem másznak le, de egyre jobban érdekli őket a környezetük.

 

CUKISÁGDÖMPING: 3 gyűrűsfarkú maki született Nyíregyházán

A Nyíregyházi Állatpark legújabb jövevényei a 3 gyűrűsfarkú maki kölyök. Jóízűen csámcsognak. Míg édesanyjuk banánt eszik, kicsinye a kamerát figyeli. A kölykök kék szemmel születnek, de körülbelül két hét után szemük barnás árnyalatúra változik.

8 hónaposan bújt elő a kis kenguru

Most bújt elő anyja erszényéből, pedig már 8 hónapja megszületett. A Nyíregyházi Állatpark gondozói nem is tudták, hogy vemhes az egyik kenguru. Csodálkoztak, amikor a 3-4 hónapos kiskenguru kikukucskált anyja erszényéből. Nemrég végleg elő is bújt.

Megjött Zeusz, örülhetnek az oroszlánlányok

5 évesen, hamarosan uralkodóvá válik Zeusz, a Nyíregyházi Állatpark új, afrikai oroszlánja. Két napja érkezett Hollandiából. Most még feszült, csak ismerkedik az új környezetével. Kifutója a nőstények mellett van, egyelőre így ismerkednek, de körülbelül egy hét múlva már összeengedik őket.

Sörényes hangyász bébi született

Sörényes hangyász bébi született a Nyíregyházi Állatparkban. Az alig egy hetes hangyászkölyök egész napját alvással tölti anyja szőrébe bújva, a látogatók legnagyobb bánatára. Meglesni nem egyszerű, de stábunknak egy pillanatra mégis sikerült elcsípnie.

BÉBI: Stábunk megleste az egyhetes kis hangyászt

Nyugodt léptekkel, hosszú és elegáns sörénnyel sétál ki ketrecéből a szokásos ebédhez Manka, a sörényes hangyászlány a Nyíregyházi Állatparkban. Az avatott szemnek azonban feltűnhet, hogy Manka bundáján van valami. Vagy valaki. A mindössze egy hetes sörényes hangyász bébi születése óta anyja hosszú szőrébe kapaszkodik. A feje ki se látszik a védelmet nyújtó sűrű bunda alól.

Katja és Vladim: Visítottak és hisztiztek is

Csütörtökön vették ki először anyjuk mellől a szibériai tigriskölyköket, két hete születtek a Nyíregyházi Állatparkban. Kaptak oltást, féreghajtót és azonosító chipet is. Hősiesen tűrték.

A látogatók szeme láttára született meg a fókabébi

Böbe, a mama a vízparton hozta világra a borjút a Nyíregyházi Állatparkban, amit több vendég megörökített mobiltelefonjával. A bébi 8 kilós és 60 centi hosszú. Neve még nincs

Jackóként táncol a kiselefánt


szerző:
2015.07.11. 19:00
Jackóként táncol a kiselefánt

Úgy táncol a Nyíregyházi Állatpark kiselefántja, mint Michael Jackson. A néhány hetes afrikai elefánt lépéseit az egyik látogató vette videóra és töltötte fel az internetre. Azóta több ezren bizonyosodhattak meg róla, hogy járása valóban a pop királyára emlékeztet. Az elefántbébinek még nem adtak nevet, a látogatóktól várják az ötleteket.

Nem mozdul el anyja mellől a kiselefánt

Afrikai elefánt született a Nyíregyházi Állatparkban. A 3 napos bikát hétfőn először láthatták a látogatók is. Egyelőre nem valami bátor, egy tapodtat sem mozdul édesanyja mellől. Európában idén ő az első állatkerti afrikai kiselefánt.

Megérkezett Lara, a tigrislány


szerző:
2015.05.10. 18:55
Megérkezett Lara, a tigrislány

Szumátrai tigrislány érkezett a Nyíregyházi Állatparkba. Az 5 éves Gio már régóta társra vágyott. Most teljesült a vágya, hiszen Lara, a tigrishölgy egészen Hollandiából utazott idáig, hogy találkozhasson vele. A különösen veszélyeztetett állatokból mindössze 400 él a szabadban, Szumátra szigetén. 300 pedig különböző állatkertekben.

Fehér tigriskölykök a Nyíregyházi Állatparkban

A ritkaságnak számító állatokból összesen 250 él a világon, ebből öt Nyíregyházán. Eddig három fehér tigris élt az állatparkban, most két fiatal hím érkezett hozzájuk. A fehér tigris igazi ritkaság, világos színük miatt ugyanis nem képesek életben maradni a vadonban. Azt várják tőlük, hogy minél hamarabb szaporodjanak.

Dél-amerikai esőerdő Nyíregyházán

Halak és krokodilok egyenesen az Amazonasból, madarak és majmok az esőerdő közepéből gondoskodnak a hamisítatlan őserdei hangulatról a Nyíregyházi Állatpark Viktória-házában.

Két és fél tonnás a menyasszony

Két és fél tonnás mennyasszony érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, egy indiai orrszarvú személyében. Aruna a berlini állatkert ajándéka és azt várják tőle, hogy családalapításba kezd.

Kajmánbébik keltek ki Nyíregyházán

Az állatkert feketekajmán párja idén rakott először tojásokat, egyelőre a hatból kettő kelt ki a speciális keltetőben.

Elpusztult Yoki, a nyíregyházi elefánt

Az állat halálát valószínűleg a lépén talált daganat okozta.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való